Minden napra egy film

Minden napra egy film

Idézzünk!

2020. szeptember 16. - BBerni86

(Ha nehéz a gyereknek nemet mondani, keress alternatívát!)

  • Ismerd el! Nem viseled el, ha haragszanak rád, így hát megtörtél!
  • Nem! Nem. Csak jobb módot találtam ki. Nem kell, hogy rosszak legyünk. A valóság lesz a rosszfiú. Mert a jó hír az, hogy olyan kegyetlen világba születtek, ami folyton lelövi az emberek álmait. Miért mondjunk mi nemet, ha a nagy kék gyökér, a világ, megteszi ezt helyettünk? (Zsenik közt)

 

(Az osztály már bármire kész, hogy egy kis biológiát csempésszenek Jack Griffin nemezisének legyőzésébe, amivel tanulás helyett foglalkozniuk kell.)

  • Helló, banda! Hogy álltok azzal a Miles-tervvel? Haladtatok? Letartóztatták már?
  • Nagy előrelépéseket tettünk. Miles DNS-ét egy bűnügyi helyszínen akartuk elhelyezni, de rájöttünk, nem tudjuk biztosan, mi számít DNS mintának.
  • A vér, ondó, hajszál és nyál az. Ez az alap.
  • Ó, és ürülék. Olyan erős bizonyítéknak számít, hogy egy életre is lecsukhatják.
  • Tetszik, amit hallok.
  • Akkor öveket becsatolni! Mondd meg neki, tesó!
  • Ha megtalálják a DNS-ét egy tetthelyen, a labor összeveti egy referenciamintával egyező allélokat keresve.
  • Innen még királyabb.
  • Ha a kromoszómán az allélok ugyanazok, akkor homozigóták. Ellentétben a heterozigótával...
  • Nem! De bolond vagyok! Bolond Jack. Annyira el akartam hinni, hogy jó gyerekek vagytok. De nem vagytok. Rossz gyerekek vagytok, ugye?
  • Rossz gyerekek vagyunk.
  • Igen. Azért volt, hogy biológiát tanuljatok. Nem is érdekel az ellenségem legyőzése.
  • Úgy gondoltuk, segítene, ha értenénk a DNS témát.
  • A nyálban van és rács mögé juttatja az embereket. Ennyit kell tudnotok. Egy napotok van, hogy kezdjetek valamit ezzel, vagy folytathatjátok a "pedofil" szó pötyögését. (A. P. Bio)

 

(Nehéz kérdések a gyerektől - de az apa most őszinte próbál lenni.)

  • Miért vagy még együtt anyával?
  • Ez egy fura kérdés.
  • Nem is az.
  • Talán igazad van. Ahogy öregszel, kell valaki, akit hibáztathatsz, amiért az életed nem úgy sült el, mint ahogy tervezted. (Richard búcsút mond)

 

(Diego új ismerőse megijedt a fejleményektől, és elrejtőzött.)

  • Mit keresel itt?
  • Semmit, csak levegőzöm.
  • A gardróbban?
  • Van szellőző. (The Umbrella Academy)

 

(Butcher visszatér a csapathoz, a stílusa semmit nem változott.)

  • Felhívtad őt?
  • Sajnálom, Petit Hughie. Ez már nem játék. Igazi kapitányra van szükségünk.
  • Frenchie-nek igaza van. Kibaszott nagy a zűrzavar, fiam. Van egy Szuper-terroristánk, Rayner eldobta az agyát, és mi vagyunk a legkeresettebb faszok az egész országban. De ne aggódjatok! Apuci hazatért. (The Boys)

 

(Susan is kipróbálja a randi oldalt, hamar ki is készül. Panaszkodik is a kollégáinak.)

  • Emberek, én nem tudom, Nick hogy csinálta. Komolyan. Nem volt eddig két randim meg egy, aki eltűnt és kész vagyok.
  • Szerinted én mért kértem meg Dantét két hét után? Romlott a világ.
  • Bőven van hal a tengerben.
  • Meg bőven van szemét is. (Garantált szerelem)

 

(Anabel elrepülni készül, amikor rendőrautóval beszáguld Yann, a család örömére.)

  • Ez Yann! Végre!
  • Remek, a zsaruk. (A gépen is észreveszik a rendőröket, de már indulnak.) Felszállásra kész.
  • (Yann társa nem díjazza a kifutón a száguldást.) Nem kérdezhetted volna meg korábban?
  • Andi, most nem tudok a szerelemről beszélni veled.
  • (A család reakciója, amikor a kocsi nem elég gyors, a repülő felszáll.) Tipikus, nem? Mindig későn érkeznek. (High Society)

 

(Űrlényünk szerényebb nem is lehetne.)

  • Maga nem ember, akkor micsoda?
  • A maguk nyelvén a megfelelő szó rám az isten. (Föld invázió)

Richard búcsút mond

Elköszönő, életet megváltoztató, őszinte.

Richard Brown kényelmes életet él: biztos egyetemi állása van, csinos felesége és egy lánya. Azonban az orvosa rossz híreket közöl: a hátfájásának komoly oka van. Tüdőrák, és mivel későn kapták el, már áttétek is vannak. Menthetetlen. Ha azonnal elkezdi a kezeléseket, 1 éve, jó esetben másfél van még. Ha nem vág bele, talán pár hónapja maradt. Richard a maradék idejét értelmesen és megélve akarja tölteni, így titokban tartja az 9_15richard_bucsut_mond.jpgeredményeket. Drámaian megváltoztatja az egyetemi óráit, és a feleségének is kimond olyanokat, amelyek rég benne vannak. Alkut kötnek: mindenki élheti az életét, viszonyokkal és kilengésekkel, amíg a lányuk számára nem okoznak kényelmetlenségeket. A férfi pedig egyre szélesebb skálán gyűjti az élményeket: alkalmi aktus egy pincérnővel, őszinte tippek a diákjainak, füvezés és még arra sem mond nemet, amikor egy fiú tanulója felkínálkozik neki.

Talán ott kellene kezdenem, hogy a kritika nagyon megosztónak találta ezt a filmet. Vannak nagyon rossz vélemények róla, és iszonyat alacsony tetszési indexek. Másoknak viszont nagyon bejött. Vagyis, úgy alakult ki egy közepes szint neki, hogy gyűlölői és rajongói vannak. Ami szerintem jó jel, mert ha egy film megosztó, akkor az tud valamit.

Ahogy elkezdtem nézni, hamar le is esett, hogy miért ilyen vegyesek a vélemények. Nem mindegy, ki mennyire nyíltan áll hozzá olyan kérdésekhez, mint a szexualitás vagy a droghasználat. Nekem is van olyan ismerősöm, aki minden vasárnap ott ül a templomban, és már a film első 30 perce elég lenne neki, hogy kiakadjon. Mert itt bizony a tanár otthagyja a diákokat az étteremben, amíg a WC-ben megdugja a pincérnőt. Vagy, a díler, aki egyben az egyik diákja is, felajánl neki egy szopást, amit el is fogad. De sok-sok hasonló van ebben a filmben, amelyek között akad olyan is, ami túlzásnak tűnik. Mintha túlzottan őszinték akarnának lenni, és így elmennek a másik irányba. Ami már szinte polgárpukkasztó. Nálam azt a szintet nem éri el a film, de azért nem egyszer felszaladt az én szemöldököm is. A díler/diák felajánlkozása volt az egyik ilyen jelenet, nem is titkolom.

Ugyanakkor arra azért figyelnek, hogy látványra ne legyenek korhatárosak. Inkább sejtetnek dolgokat, mint totál fókuszban mutatnak.

Az meg elgondolkoztató, hogy ilyen-olyan okból milyen hazugságokban élünk, és milyen, ha valaki nem hajlandó így tenni. Amikor tényleg őszinte az ember, és nem mond kis hazugságokat a társadalmi és szociális békesség kedvéért. Ha nem ízlik az étel, kiköpni. Ha a felavatott szobor ronda és értelmetlen, kimondod. Ha a dékán a maga finom módján beszól, laza mosollyal felvilágosítod, hogy tudsz eleget a dolgairól, és szívesen elmeséled másnak is. De simán csak az is, hogy nem azt mondod, a hogy nézek ki-kérdésre rutinból, hogy jól. Hanem megnézed, és őszinte leszel. Értem azt is, miért kellenek az együttéléshez a kis hazugságok, nem véletlen, hogy egy haldokló meri felrúgni az általános társas normákat, de valahogy más őszintének lenni.

Ez különös humort eredményez a filmen. Néhol már fekete, máshol ironikus, de működik. Annak ellenére, hogy Richard egyre rosszabbul van, és nézzük a halódását, ez nem dráma. Teljesen komédiának se mondanám, de majdnem.

Elég erős a szereposztás is. Johnny Depp az utóbbi időszakban színészként nem sok érdemleges dolgot hozott össze, de itt azért látni, hogy miért volt sztár olyan sokáig, anélkül hogy viccnek lássuk. Amiért kár, hogy Rosemarie DeWitt kb. azt játssza, amit Annette Benning az Amerikai szépségben, csak nem olyan erős színésznő, és a sztori sem olyan ütős, mint az Amerikai szépség volt.

Lehet, azt bánni fogom, hogy felrémlett az Amerikai szépség. Az jobb, és az üzenetük egy.

 

Richard búcsút mond - 5/3,5 Depp egész nézhető, jól megfogták a témát és még a humora is elég jól eltalált.

https://www.youtube.com/watch?v=IThXCpk3Oc4

5 film, amit látnod kell

Feltalálók és fejlesztések, alkotók

f5_58.jpg5: Fájdalom és dicsőség – kicsit kilóg a sorból, de ötödik helyre azért benevezem ide. A főhős, Salvador is alkotó, de nem olyan termékeké, mint a következő 4 filmben. Ő ír és filmet rendez. Ebben a filmben is látjuk, ahogy alkot és egy önéletrajzi munkából színpadi darab készül. Csak hogy cipők, gépjárművek mellett legyen egy kulturális alkotó is.f4_67.jpg

4: Carl és Bertha – a férfinak volt egy álma, az autóról. A jómódú Bertha ezért őt választotta, a hitéért. Ki is tartott a feltaláló férje mellett, miközben egyik kísérlet fulladt kudarcba a másik után, és néha valósággal nyomorogniuk kellett. A végső próbára is az asszony volt az, f3_75.jpgakinek a hite egyben tartotta a Benz gyárat.

3: Adidas vagy Puma – testvérek voltak, és mindketten a cipőiparban dolgoztak. Közösen, de egyre nagyobb ellentétekkel. Végül ketté is váltak, és már két gyár próbálkozott befutni a sportcipőkkel: az Adidas és a Puma. Az egyik jobb volt marketingben, a másik a gyártásban. Egy ponton már nem is a cipőkről szólt a f2_77.jpgverseny, hanem a másik legyőzésén.

2: Harley és a Davidson fiúk – volt egy közös szenvedélyük. A motor. A lehető legjobbat akarták megépíteni, és úgy, hogy bárkinek legyen rá pénze és használhassa. Volt köztük elhívatott mérnök, de a f1_72.jpgsebesség megszállottja is. A Harley Davidson elkészült, de nem volt elég maga a motor. Be is kellett futtatni, miközben az életük is zajlott.

1: Az aszfalt királyai – a Ferrari uralni kezdte az autóversenyeket, és ebből többeknek elege lett. Leginkább az autógyáros dinasztia család sarjának, Fordnak. Minden áron le akarta győzni a Ferrarit, így a volt versenyzőt, Shelby-t kérte fel egy verhetetlen versenyautó megépítésére. Minden idők egyik legismertebb versenyautója készülni kezd, miközben nem csak az autóipar kíméletlen világába nyerünk betekintést, de az is kiderül, milyen nehéz volt egy tehetséges, de nem eladható pilótának érvényesülni már akkor is.

Föld invázió

Túlélésért küzdő, megváltozott világos, idegen lényes.

Az a nap is olyan volt, mint a többi. Ám egyszer csak elment az áram, és megszűnt minden kapcsolat a világ különféle részei között. Egy kis körben maradt meg az energia, az értelmes emberi lények. Az orosz sereg ki is küldi a felderítőket: mi történt, miért nem lehet senkivel kapcsolatba lépni, ellenség érkezett? Ám mindenütt csak avl9meqhtvoknnzowepkmhbz2ss.jpgkihalt városokat találnak, legfeljebb olyan embereket, akik látszólag normális túlélők, de amint a közelükbe mennek, gyilkos eszementként támadnak rájuk. Egy nagyobb osztagot szednek össze, és együttes akciót terveznek az idegen elemek ellen. Közben felbukkan egy különös idegen, aki megosztja tudását, mi történik, és mi fog még történni. A vezetőknek el kell dönteni, hisznek-e neki és kockára tesznek-e mindent egyetlen esélyért a túlélésre.

Mivel az orosz filmek közül nem egy tetszett újabban, még lelkes is voltam, hogy nézek egy jó kis akció sci-fit. Hamar elszállt a lelkesedésem, mert gyorsan rájöttem, hogy ettől a filmtől se okos történetet, se látványos akciókat nem várhatok. Még csak olyan szereplőket sem, akiknek a túléléséért drukkolhatok.

A film egy kicsit távolabbról indít: megismerünk pár karaktert, akik a mindennapi életüket élik. Szabadságon vannak, összejönnek, családi helyzeteket kezelnek. Szomorú, de annyira nem kötött le az egész, hogy még a nevüket sem jegyeztem meg. Van, aki egy éjszakás kalandban összejön a későbbi csapatának doktornőjével, meg van, akinek bűntudata van az apja miatt. De még az is lehet, hogy keverem őket. Külsőre se domináns a különbség, pláne, amikor rájuk kerül az egyenruha is, ami szépen egyformára mos mindenkit.

Rajtuk kívül meg az idegen van még, aki legalább a küllemében jellegzetes. A maszkosok korrekt munkát végeztek, sikeresen valami nagyon emberit, és mégis idegent hoztak létre. (Még, ha kicsit nyúltak is Voldemort küllemétől.) Ő az, aki személyiségben olyan, hogy érdemes szóba hozni. Igaz, csak elméleteim vannak, hogy mi lehetett az ő célja. Annyira isten akart lenni, hogy a saját népe törekvéseit is képes volt keresztülhúzni? Mert azt nagyon kétlem, hogy az embereket szerette meg annyira, hogy biztosítani akarta a szabad túlélésüket. Ahhoz nagyon durván beszél róluk, és tömegeket is képes feláldozni.

Ha már karakterek, ismert színész nincs benne. Nem is lett volna értelme – ahogy már fejtegettem, egyetlen érdekesebb karakter van a filmen, a többiek belevesznek az egyenruhák tömegébe. Emlékezetes alakítás sincs benne, de ez már a történetnél eldőlt.

Látvány – volt ebben egyáltalán? Nem csak annyi, hogy a CGI jelenetek semmilyenek és nincs is sok belőlük. Már az is durva, hogy néz ki a város, amiben háborúznak. Annyira szocialista korszakot idéz, hogy szinte vártam, egyszer csak felbukkan Csernobil és a szovjetek príma gazdálkodásáról magyarázó politikus, akinek minden fontos, csak a valóság nem. Vagy, amikor elvileg az egész hadsereg kivonul, és annyit látunk, hogy három ócska tank megy az úton. Az ötvenes években komolyabb filmeket összehoztak.

A csatajelenetek sem jobbak. Általában el van intézve annyival, hogy valaki fedezékbe vonul, és úgy lőnek, mintha rekordot akarnának dönteni az egy másodperc alatt kilőtt golyók számában. Akad egy verekedős jelenet is, amikor a két lény a végén összecsap. Azt minősíteni se akarom.

Roppantul irritált a feleslegesen hosszú, unalmas film – de volt benne egyetlen ötlet, ami megfogott. Az, hogy mi az emberiség célja, hogyan keletkeztünk, és miért olyan a faj, amilyen. Az az egy ötlet tetszett annyira, hogy adtam érte +1 pontot.

De azért az egy ötletért felesleges bárkinek megnézni a filmet – a végére kell tekerni, az utolsó fél órában minden van, és nyertünk máris 90 percet.

 

Föld invázió - 5/2 van egy jó ötlete, az emberiség eredetéről, különben gyenge. Unalmas, hosszú, olcsó.

https://www.youtube.com/watch?v=DCAixCfVtfE

Ava

Bérgyilkosos, leszámolós, családi problémás.

Ava nagyon sokáig álomszerű életet élhetett. Remek tanuló, szép jövő, karrier. Azonban egy családi balhé és egy függőség mindentől megfosztotta. Az utóbbi 8 évben a józanságáért küzdött, miközben egy titkos szervezet 9_13ava.jpgbérgyilkosa volt. Újabban megint felmerült benne a kérdés, az áldozatainak miért kell meghalnia. Meg is kérdezi tőlük a haláluk előtt, de ezzel csak azt éri el, hogy a szervezet likvidálni akarja. Erről mit sem sejtve, szabadság címszó alatt hazatér. Az apja már nem él, a húga eljegyezte magát a férfival, aki nyolc éve még Ava jegyese volt, és most sem közömbös a számára. Az anyja nehezen néz szembe azzal, hogy annak idején a férjét választotta a lánya helyett. Ha mindez nem lenne elég, jönnek a bérgyilkosok is, akiket egy cél vezérel: Ava halála.

A cselekmény kivonatolva annyira nem fogott meg. Bérgyilkos, akit a saját cége akar likvidálni. A zsáner tipikus alaphelyzete. Ha adnánk hozzá egy kis amnéziát, máris Jason Bourne köszönne vissza nekünk. De ez az alaphelyzete a Condornak is, aminek már neki kellene állnom a 2. évadnak, lassan rá is szánom magam. A lényeg azonban az, hogy csak ez a történet alap annyira gyakori filmes kezdés, hogy nem vonzana be.

A történetet azzal kezdték el színesíteni, hogy Ava családjában nagyon komoly gondok vannak, és nem is kicsit elmegyünk helyenként dráma irányába. Nagyon feszült a helyzet Ava és a húga között, de az igazán nagy titok és helyzet Ava és az anyja között van. A film folyamatosan bontja ki, kivel hogyan és miért alakult a kapcsolata. Ava elkezdi őket foltozgatni, de ez is lassan megy. Neki pedig a bérgyilkosok miatt nincs annyi ideje.

Vissza is kanyarodtunk az akció felé, ami egyrészt korrekt, másrészt röhejes. A látvány teljesen ok, szépen koreografált akció jelenetek vannak, látványos verekedésekkel. Igaz, pont a fő küzdelem, Ava és Simon között, lett bénább, de ott legalább volt egy poén arról, hogy Simon kijött a gyakorlatból. (Farrell nem mostanában forgatott akciót, pedig egykor SWAT tisztet is játszott. Bérgyilkos is volt már, aki Brugge-be ment reinkarnálódni… igen, annak a filmnek a magyar címét nem vagyok hajlandó használni.)

Ami viszont böki a csőröm, hogy nincs rendes keret. Még csak az sem derül ki, hogy ők kormányügynökség, vagy valami magáncég, mely bérgyilkosságot is vállal. Az egyik percben úgy tűnik, kormánymunka, hiszen Ava azt mondja az áldozatoknak, valami szörnyűséget kellett tenniük, hogy őt küldték hozzájuk. Ugyanakkor a felépítés, ahogy Simon igazgatja az egészet, inkább magáncégre vall. Akkor viszont ki a megbízó, és mi alapján dolgoznak? AZ is olyan naiv, ahogy Duke azt hiszi, hogy el tudja simítani a dolgokat, amikor leesik neki, hogy Ava nem paranoiás, valóban leírná őt a cég.

Foglaljuk össze eddig! A történet nem hoz sok újat, és családi konfliktusokkal igyekeznek színesíti a zsánert, ami nem feltétlenül az akciófilm kedvelőknek kedvez. A látvány korrekt, de a történetbe belegondolva vannak kérdések. Mi van még a film megnézése mellett? Nálam a szereposztás biztosan arra az oldalra kerülne a listán.

John Malkovich hűvös eleganciával mentorálja Jessica Chastain karakterét, aki nem csak akció ladynek tud hiteles lenni, de a családi drámát is könnyeden hozza. A rosszfiú meg Colin Farrell, aki újabban megint aktivizálta magát. Pont a napokban meséltem az Artemis Fowl-t is. Ha ezt megemlítem: abban, ebben is ír karaktert játszik. Farrell, a honfi…

A kritikái közepesek, vagy egyenesen gyengék. Mivel nálam fontos, mennyire bírom egyébként a színészeket, nálam a szereposztás feljavítja, de értem, miért húzták le. A bevételekről nem érdemes beszélni. Nálunk moziba küldték, az USA-ban egyből DVD.

Mivel hiányoznak már a nagy mozik, egyszer elment, de nem pótolta a King’s Man-t…

 

Ava - 5/3 jó színészek, közepes történet, elég jó akciójelenetek. Kár, hogy a sztori nem lett jobb.

https://www.youtube.com/watch?v=eLEwNo78f0k

The Umbrella Academy

2. évad

Világmentő, képességes, családi problémás, időutazó.

Ötös legalább a családját meg akarta menteni az Apokalipszistől, ezért időutazásba fogott velük. Azonban balul sült el a terv, 2-3 éves körbe szóródtak szét a hatvanas évek elején. Amikor őt is kidobja az átjáró, döbbenten látja, hogy a világvége most is eljön. Atomháború az Államok és a szovjetek között, és látja magukat is elpusztulni. 10 nappal korábbra ugrik vissza, és gyorsan össze kell szedni a családot, hogy mindennek elejét vegyék. Diego 9_13the_umbrella_academy.jpgéppen szanatóriumban van, mert Kennedy életét akarja megmenteni Dallasban. Vanya amnéziásan egy farmon éldegél, Luther egy maffiafőnök verőembere és harcosa lett. Allison egy aktivista felesége, míg Klaus szektavezér. Már összehozni is nagy feladat a testvéreket, az időügynökségbe visszatérő Kezelő ügyködéseinek kivédése még nagyobb feladat. De választás nincs: csinálják, vagy belehalnak a világgal együtt.

Kicsit nehezen álltam neki, mert az első évad felemás érzelmeket hagyott maga mögött. Volt benne lehetőség, de nem igazán szerettem meg a sorozatot. A képregényekkel is így vagyok különben – nem teljesen az én világom. De a trailer tetszett, kapott egy esélyt.

Mit vettem észre? Néztem egyik részt a másik után, sodort magával az egész, és jól szórakoztam. Ha az első évadot – Ötös visszatér az apokaliptikus jövőből, és a szétesett családot igyekszik összetákolni, hogy megakadályozzák a véget – lehetőséggel telinek neveztem, a második évad volt, ami megragadta és élt is a lehetőségekkel.

Azért egy mondat erejéig megjegyzem, hogy jócskán bővítették és változtatták a képregény cselekményét, és jól tették. Sokkal inkább tetszett ez, mint a képregény, minden tekintetben.

A cselekmény az elejétől a végéig pörög. Már az, ahogy belecsöppenünk egy látványos apokalipszisbe, megalapozza a hangulatot. Látni, hogy változtak a szereplők, és milyen mélységei vannak az erőiknek. Nem is tudom, ki lepett meg legjobban. Klaus, amint a holtak seregeit vezeti, vagy a pletykával fejeket robbantó Allison? Amilyen szétesett, szerencsétlen figurák voltak korábban, most annyira tűntek erősnek.

De hogy jutunk el ide, és mit lehet tenni ellene? Ezzel pedig folytatódik a sorozat. Minden karakternek megvannak a maga harcai az évadban. Kellő változatosságot is kölcsönöz neki, hogy mindenkinek lett saját élete, és lehet köztük ugrálni, amit bolondít, ahogy találkoznak egymással, és megint kezd összeállni az Esernyő Akadémia. Ez már eleve több szál, és a Kezelő is nagyban ügyködik.

Vannak fordulatok, és izgalmasra sikerült az évad. Volt, ami meglepett és nem lehetett kiszámítani, mi fog következni. Végre értem, kinek miben áll az ereje, és sikerült mélyíteni a karaktereket. Allison, akit eddig nagyon rühelltem, most a polgárjogi mozgalommal és a férjével még szimpatikus is lett.

A kedvenc azonban még mindig Ötös és Diego. Igen, nekem még mindig a szociopaták a gyengéim, úgy tűnik…

Nem csak a történet jó, jól is néz ki ez az évad. Eleve hangulatot ad neki a hatvanas évek színesebbé tett verziója, de az akciók is korrektek. Nem vitték túlzásba, de amit betettek, az teljesen ok. A csúcspont lehet akár a nyitány, de az utolsó nagy csatájuk is. Azt meg még nem is említettem, milyen jó cliffhanger került a végére…

De a szórakoztatáson túl vannak benne társadalmileg is jó felvetések. Vanya kapcsán a nők szabadsága több tekintetben. A black lives mather Allison történetében. A hatvanas évekbe tették, de van mondanivalója a máról/mának is.

Minden szereplő visszatért, de kiemelni Kate Walsh karakterét fogom. Jól hozta a Kezelőt.

Kellemesen meglepett, drukkolok a harmadik évadért is.

 

The Umbrella Academy - 5/4,5 látványos és szórakoztató, jó színészekkel, de inkább hosszú filmként érdemes nézni.

https://www.youtube.com/watch?v=Me0eoCwLj-A

SpoilerZóna

My Sweet Audrina

Audrina nem mehet sehova, a szülei mindentől féltik. Volt egy nővére, az első Audrina, aki a házuk melletti f3_74.jpgerdőben halt meg - nem akarják, hogy vele is ez történjen. Ennek ellenére az apja közben szeánszokra kényszeríti, ahol olyanná kell válnia, mint az első Audrina volt.

Miután Vera, az unokanővére azzal szekálja, hogy őt mindenki bolondnak tartja a környéken, amikor beinteget neki a környékbeli Arden, kimegy hozzá. Kiderül, a Valentin-napi csokit nem is Vera kapta. Arden küldte Audrinának, de persze a lány nem adta át, és azt hazudta, ő kapta.

Mire Audrina hazaér, a szüleinek feltűnt a hiánya. Terhes anyjánál megindult a szülés - sem az asszony, sem a baba nem élik túl. A lányra még jobban figyelnek, ne menjen sehova, ne beszéljen senkivel.

Audrina már fiatal nő, amikor kisírja, hogy az ide költözött zongoristához eljárhasson órákat venni. Vera is menni f1_71.jpgakar. Szerencsére Audrina így Ardennel is újra találkozik, aki építészetet tanul az egyetemen. Titokban felújítják a barátságukat. Vera rájön, és igyekszik közéjük furakodni. Majd úgy intézi, hogy Audrina rajtakapja a zenetanárral, akivel aztán el is szökik, amikor Damian rájön a dolgaira, és üvölt vele.

Damian viselkedése Audrinát is kikészíti - rájön, a nagynénjének is viszonya van a férfival. Vera nem is csak az unokatestvére, a féltestvére is. Neki is Damian az apja. Audrina is elszökik, ő Ardennel.

Fiatal házasokként Damian békejobbot nyújt, hozzá költöznek. Arden újítja fel a házat. Két dolgot leszámítva jól megvannak: Audrina képtelen a szexre, hangokat hall és kiakad, ha Arden próbálkozna. A másik a visszaköltöző Vera, aki most Arden elcsábításán ügyködik.

f2_76.jpgVera ügyködései, Audrina kiakadása után Arden ráveszi Damiant, hogy mondják el az igazat a lánynak. Kiderül, mindig is csak Audrina volt. 9 éves volt, amikor az erdőben sétált és egy csapat fiú megtámadta. Arden próbálta megvédeni, de kicsi volt és egyedül. Lefogták, míg Audrinát megerőszakolták. A lány anyja teljesen kiakadt, és Audrina is sebzett volt. Mikor öngyilkos próbált lenni, az apja elvitte elektrosokk terápiára. Elfelejtette az emlékeit, és beadták neki a történetet a meghalt nővérről. A zaklatott lány a temetőbe rohan ki, a körmével esik neki Audrina sírjának. f4_66.jpgArden jön utána, átöleli, és ez lesz az első este, amit valóban házasokként együtt töltenek.

Egy éjjel Audrina zajt hall, kimegy megnézni. Leesik a lépcsőn, kómában hever. Arden el sem mozdul mellőle. Vera elkábítja őt is, az apjukat is. Kihúzza a lélegeztetőt, és Ardennel akar szexelni, aki magánál sincs. Audrina öklendezni kezd, az apja meghallja, rohan segíteni és kiabál Arden után. Ő magához tér, döbbenten félrelöki a vetkőző Verát, és Audrina felébred. Elmondja, már emlékszik. Vera volt, aki f5_57.jpgaznap az erdőbe küldte. Ő be is vallja, ő uszította rá a fiukat - mert féltékeny volt. Damian az ő apja is, de neki mindig csak Audrina számított.

Vera menekülőre fogja, Damian löki meg. Vera a lépcsőn gurul le, belehal. A temetése után hármasban mennek vissza a birtokra, ahol újra akarják építeni az életük egymással, szeretetben, már titkok nélkül.

Beats

Zenei iparba betörő, visszatérő, kamaszos.

August élete mindig is a zene körül forgott. Dalokat írt, és nem egyszer a nővére adta hozzá az alapdallamot. Éppen este tartanak hazafelé, egy dallamot egyeztetnek, amikor egy félrement golyó végez a lánnyal, és a golyó az öccse mellkasában áll meg. Kb. egy évvel később az egykori menedzser, mára biztonsági őrré süllyedt Romelo 9_12beats.jpga kölcsönért cserébe azt a feladatot kapja, hogy minimum 4, iskolába nem járó gyereket tereljen vissza az intézménybe. Az egyikük August, aki a nővére halála óta szinte ki sem lépett a házból. Romelo meghallja a fiú zenéjét, és innentől kezdve egészen más foglalkoztatja. August nagyon tehetséges, vele visszakerülhetne a csúcsra. Már csak össze kell vele barátkoznia, és megszerveznie köré a dolgokat. A kérdés csak az, képes lesz-e August érdekében cselekedni, vagy még mindig a maga érdekét lesi?

Megvan a filmnek a maga aktualitása. A kiindulás helyzet az, hogy egy ártatlan lány, aki tényleg csak sétált hazafele, áldozatul esik, mert rossz környéken lakik. Az egész filmet áthatja, hogy aki ide születik, ráadásul fekete, nem sok jóra számíthat. Már az is nagy szó, ha a gyerekeknek sikerül felnőni. Az meg csak nagyon keveseknek jön össze, hogy kitörjenek, és értékessé tegyék magukat.

Romelo és August teljesen máshol járnak a folyamatban. Romelo egyszer már kijutott innen, és most újra meg akarja csinálni. Reálisabban látja a dolgokat, és már nincs rajta a naiv máz sem. Pontosan tudja, hogy a zeneipar is milyen kegyetlen, és boldogul benne. Profin és hamar leszervez mindent August köré – a fiúért? Nem. A fiú karrierjéért, ami az ő arany szelvénye, ami kiviszi a gettóból.

August pedig még naiv és a világból is csak annyit fogott fel, hogy belehalhat úgy is, hogy nem csinált semmit. Mint a testvére. Ő még tud hinni másokban, és olyan kis naivan küzd a szeretett lányért, majd a zenész karrierért…

Nem véletlen, hogy a két szereplő így van összerakva. Így mindketten tudnak tanulni a másiktól. Romelo azt kell, hogy felelevenítse, hogy a szíve nem csak egy haszontalan szerv a mellkasában. A zeneiparban az első szerződéssel mindenkit kihasználnak – de neki is ezt kell tenni a sráccal, akit menet közben meg is kedvel? Szinte a végéig Romelo sem tudja, hogy azon a ponton mit fog tenni. August viszont bátorságot tud meríteni a férfiból, aki lassan visszarázza az életbe és kiszabadítja a lakásuk ketrecéből.

A film eleje, ahogy elkezdenek együtt dolgozni és Romelo elkezd dolgozni azon, hogy fogyjon ez a zene, rendben is volt. Ám a végére túl sok lesz a szál, és elkezd szétesni a film. Maradnak is nyitott kérdések, amelyek borzolják az agyam. Mi van Romelo házasságával? Ahol a végén felvétel készül, az mégis hogy jött össze és hol tartanak együtt? Még azt is el tudnám képzelni, hogy ez az egész csak a nyitánya egy tévésorozatnak.

Zenés film, így fontos lenne a zene is benne. Ezzel mindössze annyi bajom volt, hogy nagyon nem a stílusom, ami a filmen megy. Még csak a szimpla hangszerek, az August által összerakott alapok elmennek. Van köztük kellemes is. De hogy rap kerül rájuk… az nagyon nem az én műfajom.

Ha már zenék, akkor zenészek és színészek. Dreezy az életben is rappel, ez az első filmje, eddig inkább zenélt. Nagyon emlékeztet az Empire rapper lányára, különben, egy ideig össze is kevertem őket. Anthony Anderson korrekten játssza a karakterét, és Uzo Aduba ismerős még, bár fura volt, hogy most nem őrült a karaktere, mint a Netflix sorozatában – Orange is the new black karakter volt elejétől végéig a sorozatban.

Egyszer meg lehetett nézni, de újra megnézni biztosan nem fogom.

 

Beats - 5/3,5 végig olyan érzetem volt, hogy ez csak a bevezetés. A vége sem elég zárt, mi van ott?

https://www.youtube.com/watch?v=sf8h-L7ohWM

A.P. Bio

1. évad

Tanáros, öncélt hajszoló, bosszút állós.9_12ap_bio.jpg

Dr. Jack Griffin eléggé kiakadt, amikor mást neveztek ki a tanszék élére. Botrányt rendezett, és mire észbe kapott, már Toledóban kellett biológiát tanítania a középiskolában, noha ő egy harvardi filozófia professzor. Esze ágában sincs tanítani, még ha az emelt biológia osztálya tanulna is. Helyette olyan feladatokat talál ki, melyekkel a helyére kinevezett Miles életét akarja megkeseríteni. A gyerekek eleinte mást sem akarnak, mint kirúgatni, és a férfinak a felőlük érkező támadásokra is felelnie kell. Szerencséjére az igazgató kamaszkori jó barátja, és a volt barátnője is itt él, így azért talál magának célokat, még ha elég depressziós is attól, hogy a halott anyja házába kellett beköltöznie. Maradni pedig úgysem akar…

A középiskolás komédiák jól mennek, jelenleg még magyar verzió is van belőle A tanár személyében. Akad köztük romantikusabb, drámai, vagy éppen bulváros. Az A.P. Bio valami olyasmit próbál, ami azért nem olyan elterjedt. Egy anti-tanár történetét láthatjuk, aki már kezdeni is azzal kezd, hogy ő aztán nem akar tanítani semmit és itt sem akar lenni. Ki is köti, ez nem olyan év, amikor ő vagy a diákok tanulnának egymástól bármit is. A durva az, hogy tartja is magát ehhez.

A teljes első évad annak a története, hogy Jack milyen bosszútervet próbál megvalósítani, hogy visszakapja az egyetemi állását. Próbál könyvet írni és minden lehető módon Miles ellen támad. Vannak röhejes, de nagyon elszállt ötletei is. A diákokat pedig bevonja, ha tetszik ez nekik, ha nem.

Rá kell hangolódni, mert elsőre Jack nagyon nem egy szimpatikus karakter. Cinikus, látványosan lenéz és gyűlöl mindent maga körül, roppant nagy egoista. De, szerintem mindenkiben van annyi rosszaság, hogy azzal könnyen azonosulunk, hogy ki akar szúrni a nemezisével. Volt, hogy a magánéleti szerencsétlenkedései miatt már szántam is, a végére már bírni is elkezdtem. Kellett azért a fél évadnál több, hogy eljussak eddig…

A részek lazán függenek össze, a közös pont, hogy Jack ki akar jutni innen, és mindig van egy terve. Így haladunk lassan előre, miközben megismerjük a körötte levő embereket. Ők már sokkal inkább komédia tipikus szereplők. Ott van a három kotnyeles tanárnő, akik mindenbe belekotyognak, és felváltva mennek egymás és mindenki más agyára. Az igazgató, aki nem sok vizet zavar. Elég gyenge jellem, aki mindenkinek csupa jót akar, és így elég könnyű kihasználni. Olyan, mint egy plüss maci. Az asszisztense simán debilnek tűnik, de anyatigrisként védelmezi az igazgatóját.

A diákok is egy-egy jellemvonást kapnak egyelőre, de mindenki eléggé ki van sarkítva ahhoz, hogy emlékezetes legyen. Sarika, aki az éltanuló, aki a legjobban rá van állva, hogy rendes tanárt szerezzenek és valóban biológiát tanulhassanak. Miles, aki éppen a lázadó korszakát éli, és rá van kattanva a sátánista meg alternatív dolgokra. (Közben meg más sorozatban ő lenne a tipikus jó srác a szőke hajával, meg a nagy szemeivel.) Heather, a néha kissé ijesztő különc, aki szívesen összejönne az osztályba érkező új fiúval. De lehetne sorolni, mindenki kap egy-egy olyan jellemzőt, amiről meg lehet jegyezni.

Rövid az évad, poénokra van kihegyezve és abszurd helyzetekre, de azért nyomon követhető, ahogy az osztály hangulata változik. Sarika ugyan végig tartja magát, de a végére a többség már nem kényszerből vesz részt Jack őrületeiben, még élvezik is azt és valami beteges osztályösszetartás kovácsolódik.

Ismertebb humorista akad benne, de inkább kinti szemmel. Látványra is a közepes komédia szintet hozza, de milyen látványelem kellene egy középiskolába? Pontosan. Nem sok.

A 2. évadot már nézem, a 3. is megjelent, úgyhogy majd mesélek még Jack dolgairól.

 

A.P. Bio - 5/4 álnok kis humora van, közepesen vicces, de a karakterei eladják. A főszereplőt eltalálták.

https://www.youtube.com/watch?v=MVphWg93hSI

süti beállítások módosítása
Mobil