Minden napra egy film

Minden napra egy film

Nyolcadik osztály

2019. december 14. - BBerni86

Kiskamaszos, saját utat keresős, családi.

Kayla a videóiban magabiztos, karakán lány, aki a hozzá hasonló korú srácoknak ad tippeket, hogy legyenek magabiztosak és birkózzanak meg a mindennapok kihívásaival. A valóságban azonban a nyolcadik osztályos Kayla egészen más: ő az, akit a többiek megszavaztak az évfolyam legcsendesebb diákjának. Ő az, aki nagyon 12_14nyolcadik_osztaly.jpgszeretne barátokat szerezni, de hiába próbálkozik, csak átnéznek rajta és mosolyognak rajta. Ő az, aki már kiskorában elvesztette az édesanyját, és apja néha a kelleténél jobban félti. Amikor elmegy a középiskolát megnézni, egy idősebb gimnazista lányt jelölnek ki mellé mentornak. Kayla betekintést nyer egy másabb életbe, és szerez pár új élményt, amely segít neki továbblépni, és jobban megélni az életét.

Úgy tűnik, a gyerekirodalmat könnyebben emésztem, mint a gyerekfilmeket. Míg egy gyerekeknek írt regényt szeretni is tudok, a filmeket már unom, ha gyerektémákat igyekszik boncolni. Még, ha jól is csinálja. Kinőttem ebből, így a Nyolcadik osztályból is.

Pedig, a korosztálynak szükséges témákkal és konfliktusokkal van tele. Jó a szkript, releváns konfliktusokkal töltötték ki a játékidőt, nem esve túlzásokba, de megadva a súlyt a problémaköröknek.

Természetesen, itt a szerelem. Kayla vágyai között van, hogy legyen végre egy barátja. Amikor egy nagyobb fiú próbálkozik, nagyon keresi az egyensúlyt, hogy ne tegyen olyasmit, amire még nem áll készen, de ne is égesse le magát. Amikor egy korabeli fiúval megy el randizni, abban egyszerre van még valami gyerekesen aranyos, de valami újnak a kezdete is. Tetszett, hogy ez a film azt preferálja, hogy mindenki haladjon a saját tempójában, nem kell idősebbnek tűnni, vagy a menőség értelmében többet tenni, mint ami jól esik. Egyes sorozatokban különösen zavar, amikor a 13-14 évesek már mini felnőttek. Ez nem olyan.

Itt az önelfogadás és a közösségbe illeszkedés kérdésköre. Kayla az a típus, akit a tanárok szeretnek. Csendes, soha nincs vele gond, kész a leckéje. De messze nem menő, és vért izzad, hogy elfogadja a környezete. Magányos. Ezért nincs is rendben magával, keresi, mi nem stimmel vele. Ő az, aki folyton alkalmazkodik a körötte levőkhöz, és elég boldogtalan is ezért. Kell neki pár lökés és az apja segítsége is, hogy felismerjen olyan dolgokat, mint a saját értékei. Azt a kamaszkori én-keresést, bizonytalanságot, nagyon elkapja a film.

Egy kis csavarral a család is a listán van, bár itt nincs igazi konfliktus. Kayla egyke, ráadásul korán lett félárva. Az apja néha esetlennek tűnik, nem mindig tudja, mit kellene tennie, de süt az egész filmben, mennyire a lánya a mindene. Talán nem egy menő apa, de a végére nagyon szépen kijön, hogy nem is az a fontos. Az a szeretet, az a támasz, ami ott van közte és a lánya között, az a fontos.

Ifjúsági drámaszerűség ez a film, így látványelem nincs benne. Nem is kell.

A színészek között legfeljebb kisebb szerepekből, sorozatokból ismerős arcok bukkannak fel. Ami tetszett, hogy itt a kamaszok tényleg annak néznek ki, nem huszonévesek játszanak 14-16 éveseket. Tetszett, hogy Elsie Fisher vállalta a pattanásokat, a mindennapi kinézetet, nem egy álomkamaszt játszik, hanem egy hihetőt.

Korrekt film, csak már kinőttem belőle.

 

Nyolcadik osztály - 5/3 a korosztályhoz illő problémákat elemez ki, kellemesen keserédes, de unalmas is egyben.

https://www.youtube.com/watch?v=y8lFgF_IjPw

Összetört emlékek

Megcsalós, gyilkosos, múlt éjszaka történéseit kutatós.

Holly a testvére házasságát ment ünnepelni. Iszogatott, próbálta jól érezni magát, de valami elrontotta a hangulatát. Az estélyre meghívott volt Ray is. Ray, aki a nő szeretője volt korábban. Akivel kínos volt egy légtérben lennie. Másnap fájó fejjel ébred, döbbenetére Ray mellett a férfi ágyában. Amikor felkeltené, rá kell 12_13osszetort_emlekek.jpgjönnie, hogy a férfi halott, neki véres a keze és az ágy mellett van a gyilkos fegyver is. Elmenekül. A fia és a férje hazaérnek a kempingezésből, játssza, hogy minden rendben van, noha a teljes múlt éjjel kiesett a memóriájából. Igyekszik a testvéreitől minél többet megtudni, de egyre szorul a nyaka körül a hurok. A férje többet tud, mint a nő sejti. A testvéreinek is titkai vannak. Mi történt?

Úgy tűnik, bevonzom a gagyi, tévés thrillereket. Itt egy újabb, amit életveszélyes éber állapotban, odafigyelve nézni. Fájdalmas élmény – azért kínozni talán nem lehetne vele, de szórakoztatónak sem lehet nevezni.

A cselekmény kliséktől építkezik, és még utalnak is olyan filmekre a cselekményben, melyekben hasonló történetet dolgoztak fel. Ahogy Holly nem emlékszik a múlt éjjelre, és szálanként fejti vissza az eseményeket, van, aki a Másnaposok történetét emlegeti fel neki. Jó is lett volna, ha itt is humorosabbra veszik az eseményeket, de ez komoly thriller akar lenni. De csak akar az lenni.

Drámai jeleneteket komponáltak bele, vannak nagy és komoly beszélgetések, és a drámai zene sem hiányzik. Csak éppen a cselekmény kicsinyessége az egésznek a gagyi jellege nevetségessé tette ezt az egészet. Erőltetett és fárasztó a cselekménye, egy percre sem sikerült izgalmasnak lennie.

Kezdve azzal, hogy nem volt szimpatikus a hősnő. Azon kifejezetten morogtam, amikor egyetlen félreérthető jelenet miatt előadja a nagy sértett, feleséget, miközben ő volt az, aki hónapokig csalta a férjét. Olyan esetlen, ahogy próbál rájönni a korábban történtekre. Azt meg különösen utáltam benne, ahogy a végére kiderül, hogy mindenki Holly megszállottja. Tulajdonképpen mindkét húgát szebb színésznő játssza, egy 15 éves fiúval már fiatal nőnek sem lehet mondani, és a film minden pasija az ő szeretője akar lenni? Amikor a gyilkos nagy komótosan előadta a sértett, visszautasított férfit, még nevethetnékem is lett. Most komolyan, ez volt az indíték?

Zavaró volt az is, ahogy az idősíkokat egymásra pakolták. Az, hogy Holly emlékei a múlt estéről részekben jön vissza, ok. De miért kellett keverve a régebbi múlt képeit is ide keverni? Ha így akarták megmutatni, milyen viszony fűzte Rayhez, nem értek célt. Csak kizökkentett a film cselekményéből, amikor eleve nehezen néztem, mert untam is, irritált is.

A színészek láthatóan nem erőltetik meg magukat, és minek is tennék? Süt a filmről, hogy a casting és a szereposztás módszertana a küllemre fókuszált. Középkorú, de fiatalos és szexi színészekkel nyomták tele a filmet. Gondolom, abban bíztak, majd egy-egy kidolgozott test elvonja a néző figyelmét a cselekmény röhejes voltáról.

Csak azért nem pontozom le jobban, mert ebben a tévés thriller kategóriában sokkal rosszabbat is láttam már. De attól még ez is egy rossz film.

 

Összetört emlékek - 5/2 banális a vége és az indítékok, semmi látványelem és eye candy színészek, semmi több.

https://www.youtube.com/watch?v=vFcoezCYOaQ

Mit várunk?

Cím: Macskák

Készítők: Tom Hopper rendezi, aki már készített musical filmet (A nyomorultak) is. De a filmjei között olyanokat is mit_37.jpgtalálunk, mint A király beszéde vagy A dán lány. A színészeket és popsztárokat nehéz is lenne összeszedni, akik szerepelnek benne, olyan impozáns a lista. Csak egy kis ízelítő: Judi Dench, Idris Elba, Jennifer Hudson, Ian McKellen, Taylor Swift, Rebel Wilson.

Műfaj: musical

Cselekmény: közeledik az ünnep, amikor a macskák közül valaki esélyt kap arra, hogy új életet kezdjen a lelke egy új testben. Gyülekeznek a kitüntetésre vágyók, és felfedik a macska lét több szegmensét is.

Várható megjelenés: 2019 karácsonya

Miért várós?

  • A musicalt láttam Pesten, és nagyon nem szerettem. Szeretném, ha a film változtatna a véleményemen.
  • A zenéje jó.
  • A szereposztása erős.
  • Látványosnak tűnik a trailer alapján.

Piercing

Macska – egér játékos, gyilkos szándékos, beteg.

Reed most lett kislányos apa, és a régi késztetések egyre erőteljesebbek. Vágyik arra, hogy öljön. Így kell egy terv. Amikor elutazik üzleti ügyben, egy call girl megrendelése is a program része. Ám nem titkos együttlétre vágyik: olyan lányt kér, aki erőszakos aktusokat is vállal, így nem lesz fura, ha meg akarja kötözni. Utána pedig 12_12piercing.jpgelőkerülhet a jégvágó… Jackie érkezik, aki a kötözés előtt még lezuhanyozna. Ám nem tusol, csak a csapot nyitotta meg, hogy párszor magába döfhesse az ollóját. Reed beviszi a kórházba, majd mellette marad estére. Nem számít arra, hogy Jackie bedrogozza és elkezdi a maga kis véres játékait. Reed igyekszik ellenállni és fordítani a helyzeten, de a nő sem hagyja magát. Az éjszaka pedig elég hosszú…

Vannak olyan történetek, amelyek annyira jellegzetesen egy bizonyos társadalmat és a róluk kialakított képet tükrözi, hogy más kultúrköre helyezve valami nagyon kisiklik benne. A Piercing is ilyen film: az Államokba helyezték Japánból, és nem is éreztem a filmet hitelesnek.

Az egész, ahogy a call girl rendelést és különleges igényeket kezelik, eleve a főhős karaktere, annyira tipikusan japán, hogy ebben a formában zavarónak éreztem. Már akkor, mielőtt tudatosult volna bennem, hogy ez a japán regény filmverziója, folyamatosan az járt a fejemben, hogy ennek Tokióban kellene játszódnia japán szereplőkkel. A gondolkodás,a  kultúrkör nagyon távol áll a nyugatitól.

Az egész filmben van egy groteszk, morbid vonás, amit most nagyon nem tudtam értékelni. Pedig a sorozatgyilkos cuccok nekem bejönnek. Most is többre értékeltem volna, ha Reed megragadja azt a jégvágót, és használni kezdi ahelyett, hogy teázgat az áldozatul kiszemelt örömlánnyal.

Arról nem is beszélve, hogy a lány személyisége/profilja nem áll össze. Amit megtudunk az elején róla, mind azt sugallja, hogy áldozat alkat. Magányos nő, aki a saját teste árulásából él. Hobbija az öncsonkítás. Elég brutális módon kezdte el a combjába döfni az ollót, többször is. A sebhelyeit látva, ő magát bántja.

Akkor hogy vált olyan könnyen kínzóba? Nem állt ez össze, de nem is igen akartam megérteni. Egyik szereplő sem szimpatikus, igazából mindegy lett volna, ki néz farkasszemet a halállal. De addig nem jutnak el, hogy valaki tényleg nekiálljon ölni. Dulakodnak, beszélgetnek, újra küzdenek – a filmnek meg már vége is.

Ha volt ennek valami értelme, nekem nem sikerült rábukkanni. Még csak nem is szórakoztató film, kifejezetten rossz volt nézni.

Látványra is egy nagy nulla. Az egyetlen véresebb jelenetet, az ollósat sem sikerült látványosra filmezni. Nem volt hiteles, az főleg nem, hogy az orvost is milyen könnyen lerendezte Jackie.

A casting se tetszett. Mia Wasikowska vérszegény Jackie lett. Azt se hittem el neki, amikor önpusztított, azt meg pláne nem, amikor a gyilkos én bújt elő. Christopher Abbott se jobb.

A regény jobb, de igazság szerint azért sem voltam oda. Ez beteg, japán cucc, álcázva.

 

Piercing - 5/2 az eredeti japán szereplők és helyszín hiányzott. Így nekem hiteltelen és még inkább fura.

https://www.youtube.com/watch?v=T1fJqA1JuYk

Ebgondolat

Kutyás, betegséggel szembenézős, karrieres, családi.12_11ebgondolat.jpg

Denny tehetséges pilóta, akinek az autóversenyzés egyszerre a megélhetése és a szenvedélye. Szakmai körökben ismert a hozzáértése, de a nagy lehetőség még nem adatott meg neki. Egy versenyről hazafelé megy be egy kutyafarmra, ahol azonnal egymásra találnak egy kis golden retriever kölyökkel. Megveszi, Enzónak kereszteli, és élete legjobb barátjával tér haza. Enzo szintén imádja az autókat és a versenyeket, ahogy Denny is a mindene. Kis törést Eve életükbe lépése jelent, aki Denny barátnője, majd felesége lesz. Enzo kicsit tart a nőtől, de megvannak Denny kedvéért egymással. A kis Zoe születésével igazi családdá lesznek. Eve gazdag szülei ugyan jobbat szántak a lányuknak, de ők boldogok – míg Eve súlyosan meg nem betegszik. Enzo a családdal tart, jóban és rosszban, támasz lesz a legnagyobb megpróbáltatások idején is.

Vártam is, nem is. Eredetileg ugyanis ez egy regény volt, amiben a kutya a narrátor. Nem állítom, hogy frissek az emlékeim, de a kelleténél többnek éreztem azt a szálat, hogy Enzo ember szeretne lenni. (A regényben mellékcímként is benyomták az erre való utalást.) Ugyanakkor van benne dráma, a golden retriever egy nagyon szeretnivaló kutya…

A film szerencsére minden félelmemre rácáfolt. Annyira, hogy el is gondolkoztam, hogy a regénynek is kellene még egy esélyt adnom.

A történet nem pörög, de mégis értelmesen kitölti a játékidőt. Egyaránt belefért Denny karrierjének az alakulása – azért senki se a Christian Bale – Matt Damon film autóversenyes szálát várja, itt a versenyzés a mellékszál – és a magánéleti örömei, drámái. Nem is tudnám eldönteni, mi döfött jobban szíven: amikor az imádott Eve beteg lett, és a film megmutatja, ahogy a ragyogó nő egy élő csontvázzá válik, és egyre sodródik a halál felé, vagy amikor Denny gazdag apósa mindenre kész, hogy megszerezze magának az egyetlen unokáját a veje rovására, akit mindig is lenézett.

Tele van ez a film szívfájdító jelenetekkel – moziba óvatosan is kell rá beülni, és lelkileg felvértezni magunkat a tragédiákra. Nem egy jelenet volt, amikor a könnyeimet kellett visszanyelnem.

Ugyanakkor mégsem egy szomorú, fájdalmas filmről van szó. Annak ellenére, hogy mennyi kín és könny van itt, ez egy életigenlő film. Ami a lehetőségekről szól, és még a kozmikus igazság is benne van. Ha nehezen is, ha szenvedni is kellett, de a végére győz az igazság, és a szereplők megkapják, ami jár nekik.

A casting is tetszett. Milo Ventimiglia nagyon hozza Denny karakterét – nem is kicsit volt olyan érzésem, hogy a This is us nagyon szerethető Jack alakja van ide áthangszerelve. Amanda Seyfried sokat kapott a maszkoktól is, de azt leszámítva is megrendítő, amit belerakott a beteg Eve alakjába. Az utolsó beszélgetés Enzóval… említettem a könnyes jeleneteket. Nekem az nagyon az volt.

Angolul néztem, így nem tudok elmenni Kevin Costner és a kutya teljesítménye mellett sem. Ennyire szép és okos állatot filmen rég láttam, és Costner maximálisan emberivé tette.

Kellemes meglepetés volt számomra, nem csak kutyabarátoknak tudom ajánlani.

 

Ebgondolat - 5/4 megható, jó szereposztású film. Érzelmileg telibe talált, és a főszereplő kutya… imádtam.

https://www.youtube.com/watch?v=Dp2ufFO4QGg

Idézzünk!

(A srácok egyedül maradnak a vadonban. Biztonságba kellene jutniuk, mert van, akinek komoly félelmei vannak.)

  • Induljunk, a medvék elég vadak errefelé.
  • Lassítsunk. Medvéket mondtál? Azokkal nem jövök ki jól, ember. Nem akarok úgy járni, mint DiCaprio! (A világ pereme)

 

Néha, amit a világnak mutatunk, fontosabb, mint maga az igazság. (Az igazság oldalán)

 

(Írói tanácsadás barátok között.)

  • És, legalább valami jó csaja van a te Zoltánodnak?
  • Ember, Zoltán, hős! Ezer csaja van.
  • Ezer csaj? Akkor a regényed gagyi. Á, Raph! A menő hősöknek egy nagy szerelme van. Egy igazi, másképp béna az egész. Batmannek Macskanő.
  • Nem is a csaja.
  • Luke Skywalkernek Leia.
  • Ő a tesója.
  • Ne kötözködj! Tarzannak Jane, nem? De, de! Még Shreknek is volt egy nagy szerelme. Pedig ő zöld és rohadt büdös. (Szerelem második látásra)

 

(AJ be kell menjen dolgozni hálaadáskor, de ebben is meglátja a napos oldalt.)

  • Boldog hálaadást, dr. Austin!
  • Hé, neked is.
  • Miért ad hálát?
  • Egy munkáért, ahol szükség van rám, és távol vagyok a családtól. (The Resident)

 

(A malacok és madarak kénytelenek összefogni a közös ellenfél ellen. Az első találkozón megvan a kellő motiválás.)

  • Azért hívtunk össze titeket, mert ti vagytok a legeslegjobbak.
  • Ó! (Boldogan minden meghívott.)
  • És mert nincs más.
  • Ó! (Letörten minden meghívott.) (Angry Birds 2.)

 

(A mobilboltos nincs oda a telefonjukat tönkretevő, Facebook-függő asszonyokért.)

Erősebb computer van a zsebében, mint ami a NASA-nak volt a Holdra szálláskor, de maga chatelésre használja. A világ megérett a pusztulásra. (Halálod appja)

Halálod appja

Alkalmazásos, átokkal szembeszállós, démonos.

Új mobilalkalmazás tűnik fel, ami pillanatok alatt lesz nagyon népszerű, és mindenki letölti, használja. A Halálos appja megmutatja, mennyi van még hátra az életedből, percre pontosan. Visszaszámol. Figyelmeztet, ahogy lejár az időd. A nővér Quinn a kórházban, az egyik betegétől hall az alkalmazásról. A kórházban többen is letöltik, ő is. Ám neki nem hosszú évek, mindössze 2 és fél napja maradt az vissza. Eleinte viccnek hiszi, de amikor a betege 12_10halalod_appja.jpgpont az óra lejártakor hal meg, már megrémül. Ahogy közeledik az ideje, egyre ijesztőbb víziók gyötrik. Igyekszik leállítani az alkalmazást, lenyomozni a készítők, valamit kitalálni. A helyzet komolyodik, ahogy már a húga életét is mentenie kell.

Az ilyen halálos horrorok mindig is bejöttek nekem. Láttam az összes Végső állomást, már nem tudom, hányféle Felelsz vagy mersz filmet és még sorolhatnám. Valami ilyesmit vártam ettől a filmtől is. Eszembe jutott a Boldog halálnapot is, talán az volt, amit leginkább készültem viszontlátni ebben a filmben.

Ám csalódnom kellett.

Először is, ez a horror elég komolyan veszi magát. Ok, nem egy Halloween vagy Péntek 13, de nem akar komédia is lenni. Ijeszteni akarnak, gyilkolni a szereplőket. Talán a fenti címek után furán hat, de nem azok lehettek a minták, hanem a Démonok között. Inkább bele sem akarok gondolni, azzal a szériával mennyi közös pontja van ennek a filmnek. Tuti, ha a Warren házaspár napjainkban nyomozna, nekik is akadt volna kalandjuk a megszállt mobilokkal és programjaikkal.

Sajnos, azonban messze nem tud olyan ijesztő lenni, mint egy komoly horror. Ebben a történetben csak azoknak a félig komédia filmeknek a puskapora van meg. Így engem irritált is, amikor nagyon igyekeznek a készítők, hogy egy jump scream elemmel rám ijesszenek, nekem meg csak egy ásításra tellett.

Ahogy igyekezték a történetet racionalizálni is… jobb lett volna, ha nem teszik. Annyira buta már az alapötlet is, hogy annak ragozgatása csak erősítette az érzetem, hogy ennek horror komédiának kellene lennie. A végére betett ötlet is, hogy oldják meg a helyzetet… Totál a Végső állomás 2. része jutott eszembe, mintha csak onnan lopták volna. Csak nem arra gondoltak, hogy a most moziba ülő kamaszok/fiatal felnőttek már nem látták azt a filmet, legfeljebb a jó hosszú széria utolsó részét?

A karaktereket igyekeztek nagyon szerethetővé tenni. A hősnő alapvetően jó ember, aki segít másoknak, miközben egy múltbeli traumával küzd. Nem is igen tudunk meg róla többet, ő a jó nővér, több értelemben is. Lehet, hogy némileg összetettebb karaktert a szerethetőség rovására többre értékeltem volna.

Leginkább sorozatszínészekkel töltötték fel a stáblistát. Lail próbálkozik, de nem eléggé érdekes a karaktere, hogy izgalmasan játszhassa. Annyira, tipikusan, a helyes szomszéd csaj és jó testvér… azt már nem is minősítem, hogy a húgát játszó lány az Annabelle-ből ismerős.

Egyszer meg lehetett nézni, de nagyon úgy érzem, nem jól lőtték be a zsánert. A gagyi ijesztések és „Démonok között” helyett komédia felé kellett volna vinni.

 

Halálod appja - 5/3 bár volt benne szórakoztató rész, gyakran buta is, és nem lett ijesztő. Akkor miért horror?

https://www.youtube.com/watch?v=Cx1rPXUZTBw

5 film, amit látnod kell

Ijesztő gyerekek

5_48.jpg5: Mielőtt felébredek - nem lehet saját gyerekük, ezért örökbe fogadtak. A kissrác látszólag tökéletes, de aztán érdekes dolgok történnek. Amikor álmodik, megelevenednek az álmai. A saját gyermekét elvesztő és gyászoló anya ezt kihasználná, de nem minden álom kellemes. Mit teszel egy rémálom ellen?4_55.jpg

4: A csodagyerek - rég akartak gyereket, és végre megszületik a tökéletes kisfiú. Nagyon intelligens, helyes és kedves. De ahogy nő, valami ijesztő lengi körbe. Néha, mintha nem is ő lenne. Az anyának szembe kell nézni 3_67.jpgvele, hogy imádott gyermeke lelkét lassan kiszorítja egy gyilkosé.

3: A jó fiú - unokatestvérek, akik egy családi vészhelyzet miatt együtt kell, hogy lakjanak. Az egyik látszólag a tökéletes gyerek. De csak látszólag az. Avagy, mit tegyél, ha a tökéletes unokatesód igazából pszichopata és rád fáj a foga?

2: Az árva - a házaspárnak két gyereke van, és örökbe fogadnak egy harmadikat is melléjük. A 2_68.jpglány látszólag tökéletes. De csak látszólag. Miközben az apának játssza a tökélyt, terrorizálja a gyerekeket és sötét tervet forgat. Talán nem is az, akinek 1_61.jpglátszik.

1: Ómen - avagy egy férfi kálváriája, akinek rá kell döbbennie, hogy a nevelt fia nagyon nem az, aminek látszik. Lehet jól nevelt, lehet helyes kölyök, ha ő az Antikrisztus, akit az apja bőszen védelmez. Mit lehet tenni? Meg kell állítani, be kell szerezni az áldozati tőröket. Más kérdés, sikerrel lehet-e járni egy ilyen küldetésben, ahol a Sátán terveit kell megtörni.

süti beállítások módosítása
Mobil