Minden napra egy film

Minden napra egy film

5 film, amit látnod kell

Robin Hood

2018. november 20. - BBerni86

+1: Robin Hood (2018) Már nagyon várom a jövő héten kezdő új Robin Hood filmet, így összedobtam ezt a listát, és remélem, hogy jövő héten elmondhatom, hogy az új változat is helyet érdemel itt.f-1.jpg

5: Robin Hood (Disney mese) - a klasszikus, aranyos, állatmese változat. Robin és Marion rókák, a királyi család f5_5.jpgoroszlánokból áll, és valami rettentően cuki az egész. Dalolnak is benne, de a kalandokon és a humoron van a hangsúly. Ma már talán réginek hat, de lehet értékelni azt a klasszikus, kézzel rajzolt világot, amit mára a CGI és az animációk feledésbe vittek.

4: Robin Hood, a fuszeklik fejedelme - A tolvajok fejedelme akkora siker volt, hogy paródiája is f4_5.jpgkészült, abban a korban, amikor még értelmes paródiákat forgattak. Kifigurázzák a nagy hollywoodi film szereplőit, helyzeteit, de nem túlzásokkal, ötletekkel és humorral. Nekem külön tetszett, hogy Robin az a Carry Elves, aki a szívemhez nőtt A herceg menyasszonya főszereplőjeként.

3: Robin Hood - próbálkoztak vele a Costner film után is, ezúttal Russel Crowe bújt Robin f3_5.jpgbőrébe. Csak éppen ez egy öregebb, megfáradt verzió. Egy nevenincs lovag, aki az igazi és elesett nemes helyét veszi át, hogy meneküljön a birtok. Ő ellenne békében, de amikor János király szemétkedik, íjat ragad és jogvédő harcba kezd. A koncepció még érdekes is volt, de túl realista megközelítés a mítoszhoz képest. És nagyon nem tett jót neki, hogy Crowe fizikailag mennyire nem volt formában.

2: Robin Hood, a tolvajok fejedelme - talán ez a legismertebb feldolgozás, amiben minden f2_5.jpgnagyon látványos és szórakoztató, egy klasszikus kalandfilm. A Szentföldről hazatérő lovag, Robin azzal szembesül, hogy az apját eretnekségért kivégezték, a birtokait elkobozták. A nép éhezik, szenved, sokan az erdőbe menekültek. Robin az élükre áll, és szembeszállnak a Richárd nevében garázdálkodókkal. Természetesen van egy nemes hölgy, egy gyerekkori barát, aki már több lehetne barátnál, és Marion a neve, akit a bíró is kiszemel, csak őt jobban érdekli az, hogy a lányban királyi vér folyik, mint maga a lány. Rickman, a banya, a fák közti függőhidak, amikor az emberevő kelták jönnek az ostromra, Vörös Will vallomása a film végére - nagy kasszasiker volt, nem véletlenül.

1: A tüzes íjász - tudom, ez valahol ciki, hogy gyerekkorom óta ez az olasz film a f1_4.jpgkedvenc Robin Hood történetem, de így van, ez már nem fog változni. Szeretem a történetét, a humorát - egyike azon filmeknek, amelyeket már annyiszor láttam, hogy mondom a szöveget a szereplőkkel, de még mindig nevetek és szórakoztat. Még izgulni is tudok rajta, pedig tudom nagyon jól, mi lesz a vége. Kalandos, izgalmas, van benne szerelmi szál, és szégyen, nem szégyen, annak ellenére, hogy nagyon látszik az is, hogy olasz színészekkel olasz tájon forgott, szeretem így is. E történet szerint sir Henry of Nottingham, a király lovagja kapja a megbízást, hogy a fogságba esett Richárd nevében Angliába menjen, és hozza el a német császárnak a váltságdíjat. A bátyja helyett uralkodó János azonban nem akar fizetni, Henry is menekülni kényszerül. Régi barátjával találkozva, megismerve az erdőbe menekült szászokat, tervet sző. A gazdagoktól elveszik a pénzt, összegyűjtik a váltságdíjat. Senki nem tudja, ki ő, csak Alan, akit hallgatásra kötelez. A szegény íjász és népvezér, Robin Hood álcájában találkozik a menyasszonyával, Marionnal, akit a Nottingham-i bíró akar feleségül venni. Henry/Robin még neki se mondja el, ki ő és mi köti össze őket, hiszen azt szeretné, ha a lány magáért szeretné, nem mert gyerekként egymásnak ígérték őket.

Örökké

Családos, életes, családos.

Valentine 5 lánytestvér közül az egyik, aki a felnőttkort is megéli. Már 17 évesen jegybe jár, de időbe telik, mire a szerelme meg tudja győzni a lány apját, hogy képes lesz biztonságot nyújtani a lánynak. Összeházasodnak, sorra érkeznek a gyerekek. A fiúk után a nagyon várt kislány, vetélés után egy újabb csemete, aki begyógyítja aorokke.jpg sebeket. Férje halála után Valentine a gyerekeinek él, osztozva az örömeikben és majd belehalva a tragédiákba: ikrei elesnek a fronton, lánya súlyosan betegen hal meg a karjai között. Henri fia gyerekkori ideálját, Mathilde-ot veszi feleségül, és nagycsaládot alapítanak. Vetélések, gyermekhalálok mellett egyre bővül a család, végig szoros barátságban maradva Mathilde unokatestvérével, aki elrendezett házasságot kötött egy fiatal mérnökkel, de egymásba szerettek és közösen építette egy szép életet. Élnek, szeretnek, szenvednek, boldogok, halnak, gyermekeik folytatva a sort.

Különös film az Örökké, nem egy könnyed szórakozás. Már a művészfilmhez közelít, de azért annál könnyebben befogadhatóbb. Akinek van ideje két órára elmerülni benne, és nem csak a Marvel újabb és újabb sikerei kötik le, érdemes tenni vele egy próbát. Egyre kevesebb az ilyesmi próbálkozás, pedig van benne ötlet és mélység.

Ha a cselekményt nézem, nem tűnik soknak, és nem is érthető, hogy telik el ezzel közel 2 óra. A szerelmesek összeházasodnak, érkeznek a gyerekek. Van, aki felnő és szerelmes lesz, saját családot alapít, mások meghalnak. De mindig megy tovább az élet, a következők élnek és szeretnek, majd halnak. És, mégis, megtöltik a filmet.

A címet most kell idehoznom: Örökké. Az élet örök körforgása. Fel fogjuk ismerni a mintákat, ahogy hasonlóan szerelembe esnek a karakterek, gyászolják a betegségben elvesztett gyerekeket, a tragikusan vagy hirtelen odaveszett házastársakat. Az egész egy nagy körforgás, egy örökké mozgásban levő folyamat, amelyben az ember ugyanazt teszi, amit az elődei, és mégis mindegyik élet egy önálló csoda, ha ugyanazt is látjuk, amit már korábban, mert a felmenők is ezt az utat járják be. És ez vár az utódokra is.

Nagyon erős a film zenéje is, amely mindezt körbeöleli, szinte beburkolja. Mintha egy szimfónia lenne az emberiség élete, amely zeneként sodródik egyre előre. Eszembe jutott nem egyszer a Disney Fantáziája. Ott a zenék alatt láttunk rá komponált meséket, itt is hasonlót éreztem. Csak az élet szimfóniája alatt látjuk az emberek életét. Szimfóniát emlegetek, ebből sejthetitek, hogy klasszikus zenei az OST. Nekem nagyon tetszett, voltak benne nagyon szép dallamok, és nagyon jól kifejezte azt az ismétlődő, megújuló ciklust, amit az emberi életről mesél el a film.

Ad a filmnek a kosztümös környezete is egy pluszt. Szinte beleringat egy elmúlt kor csendes szépségeibe, miközben megvan a történet mába átnyúlása is. Mintha az idő nem is számítana, a motívumok mindig ugyanazok. Ettől függetlenül élveztem a szép ruhákat, lakásokat.

A casting is figyelemre méltó. Audrey Tautou líraian kezd, amit Melanie Laurent vesz át a film második felére. Berenice Bejo is nagyon szépen hozza a maga karakterét. Női film.

Bár nem egy könnyed szórakoztató film, szép alkotás, egy mára egyre kevesebbszer átélhető filmélmény, amit érdemes megengedni magunknak.

 

Örökké - 5/4 szinte zenemű, egy szimfónia az élet körforgásáról. Érdekes, neves színészekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=WuoX3Pop_94

Várható heti megjelenések

Mozi:

- A diótörő és a négy birodalom: az új élőszereplős Disney, ami végre hozzánk is elér. Nagyon látványos, a zenéjét már ajánlgattam a múlt héten is. Én kíváncsi vagyok rá.

- Hamis szelek: német dráma, thrilleres hanggal és menekült problémákkal.

- Nyughatatlan özvegyek: jön regénybe is, énn azt megvárom a filmmel, de már Oscar esélyesként is suttognak róla. Négy gengszterözvegy összefog, hogy befejezzék a férjeik munkáját. Erős szereposztás, a szkript Gillian Flynn munkája, a rendező meg az Oscar-díjas Steve McQueen, szóval tuti nem csak akciófilm lesz. Több.

- Paranormal Drive: orosz horror, hullával és autózással. Elmebeteg Kéjutazás?

DVD:

- Mamma mia 2.

- Escobar

Szerelembe gurulva

Szerelmes, udvarlós, hazugságos, kerekesszékes.szerelembe_gurulva.jpg

Jocelyn sikeres, jóképű közel 50-es férfi, aki egy nem közismert, de kifejezetten sikeres sportcipő üzlet igazgatója. Készül a maratonra, és csábítási ügyekben kihívásokra vadászik. Saját énjeként túl könnyen szed fel bárkit, így mindig valami hátrányt hazudik magának. Az anyja temetésére megy haza, a házat rendezi, amikor poénból beleül anyja kerekesszékébe. A helyes szomszéd lány pont ekkor toppan be, és mozgássérültnek hiszi a férfit. Jocelyn el is határozza, így szerzi meg a nőt. Aki meg is hívja magukhoz ebédre. A férfi ott szembesül vele, hogy a szintén székes nővérével, Florence-szel akarja összehozni. Jocelyn menekülőre fogná, de Florence meglátogatja, és ahogy a férfi megismeri a nőt, beleszeret. Élettel teli, varázsos személyiség – de hogy mondja el neki magáról az igazat, anélkül, hogy elvesztené?

Melyik a legnagyobb francia filmsiker? Az Amelie biztosan a listán lenne, és nagy téteket tennék az Életrevalók dobogójára is. Így miért is lep meg, hogy igyekeznek a PR szakemberek ezeknek a filmeknek a sikerét kihasználva reklámozni? A Szerelembe gurulva poszterén is ott van az a felirat, ami idegesít. Ők is életrevalók. Komolyan? Ennél jobbat nem tudtak kitalálni?

Ok, értem, mi a hasonlóság alapja. Mindkettőben van egy mozgássérült, aki ennek ellenére teljes életet tud élni. De ennél sokkal több a különbség. Ez egy romantikus komédia, nagyon korrekten meg is csinálták, szerethető, miért kellett a szájízem elrontani a PR-ral?

Mert a filmben ott az a francia báj, amiért szeretem ezeket a filmeket. Könnyed, bájos, napfényes, miközben komolyabb témákat is tud érinteni, és szórakoztató. Az alaphelyzet nem tűnik túl ígéretesnek, de amit kihoznak belőle, annál jobb lesz.

Van jól megírt cselekménye, amiben jó érzékkel vegyítik a komédiát. a romantikát és a drámát. Nagyon tetszett, ahogy Jocelyn a romantikus vacsorát tervezte. Bírtam, ahogy a véletlen találkozásokkor idiótaságokat kitalált az egészsége leplezésére. A felültette magát az asztalra részen percekig vihogtam. Ugyanakkor megvannak a megható, komoly pillanatai is. Nagyon együtt tudtam érezni a férfival, amikor gyötrődött, hogy bevallja az igazat, de úgy, hogy Florence meg tudjon bocsátani neki. Nagyon tetszett a prágai operaelőadás, ahogy Jocelyn arcán lehetett lemérni, hogy hatott rá a zene.

A fentiekből is látszik, nekem eltalálták a humorom. Vicces ez a film, és nem is próbálja magát altesti poénokkal eladni. Talán két poénja van, ami minimálisan efelé tendál, de azok se igazán ilyenek. Vagyis, egész családbarát alkotás, lehet vele több korosztálynak próbálkozni.

A karakterek eltaláltak. Jocelyn nagyon nem egy tökéletes figura. Hiú, elsőre kifejezetten sekélyes, még egomán is. De érkezik Florence, aki bárkinek példakép lehetne. A filmmel együtt fogalmazva nagyon intenzíven él. Pörög, kedélyes, érzékeny, humoros. A filmben ő az, aki szinte ragyog a vászonról, és Alexandra Lamy nagyon jól is játssza. Szerintem senkiben fel sem merül, miért szeret bele a férfi.

Jó az ember közérzetének ez a film. Mert benne van, hogy érhetnek tragédiák, megsérülhetsz, de azt te döntöd el, hogy éled meg. Lehetsz boldog és teljes, rajtad áll!

A rossz PR-t feledve ezt a filmet érdemes megnézni, nekem tetszett.

 

Szerelembe gurulva - 5/4 ha az Életrevalók szintjén nem is éri el, pozitív, humoros, franciás. Jobb a vártnál.

https://www.youtube.com/watch?v=RzINHAuZLaI

The last ship

Az utolsó, 5. évad

Háborús, hajós, különleges osztagos.

Nagy ünnepséget rendeznek, az Államok megadja a módját, hogy megemlékezzenek mindarról, amit a Nathan James és legénysége elért. Az Egyesült Dél-Amerika ezt a pillanatot választja, hogy lecsapjon. Tavo bombázói Pearl Harbor poklát utánozva minden előzmény nélkül megsemmisítik a flottát, katonák tucatjait ölik meg, és egy hackertámadással az ország védelmét is megbénítják. A Nathan James azonban pont nem volt a kikötőben, egy csapat kommandós beépített munkán Dél-Amerikában maradt és képesek visszavágni, Tom pedig a kezébe veszi az irányítást és megkezdi a manőverezést. Miközben a harcmezőn is helyt kell állniuk a technikájuk elvesztése ellenére, a kém nyomára akadnak, még nem érintett országokkal tárgyalnak és készülnek a visszavágásra.the_last_ship.jpg

Félreértés ne essen, az elmúlt 5 évben egyszer sem éreztem úgy, hogy a legjobb sorozat, amit láttam, The last ship lett volna. De voltak olyan évadai, amelyek kifejezetten jó szórakozásnak bizonyultak és emlékezetes pillanatokat hoztak. Volt abban valami érdekes, ahogy a tengeri ütközeteket és a hajót be tudták mutatni.

Pont ez volt az, amit idén nagyon meg akartak ismételni, de ezért nagyon erőszakolni kellett a történetet. Tulajdonképpen már kezdett minden visszaállni, a világ a gyógyulás útjára lépett másodszor is. Hogy legyen ebből megint technikai hátrány és egyetlen hajó? A válasz komédiába illő. Egy dél-amerikai diktátor egyszerre két halálos csapást is mér: a számítógépes rendszert és a japánok után szabadon az amerikai flottát is megsemmisítik. És mégis, az évad első felében, hiába az erőszakolt indítás, működött a feszültség és az akciók. Tétje volt minden lépésnek.

De túl sokat akartak mesélni és fogni. Erre az évadra már más a világ, egy egész háborút kellett volna megmutatniuk. De egyetlen hajóval? Annyira nagy tétekben játszottak, de ezt nem tudták megmutatni nekünk. Az szinte komédiába illett, amikor több hajó összecsapását mindössze egy radar képen mutatták. Országok között szövetkeztek, akcióztak, de ez is túl nagy, hogy ilyen kicsiben lássuk.

Amikor időugrás jön, és már az amerikaiak támadnak vissza, még rosszabb lett a helyzet. Valahogy nem akar összeállni a történet, nem hiteles. És egy ponton már nem féltünk senkit, mert azt pontosan lehetett érezni, hogy a finálé előtt egy fontos karaktertől sem búcsúzunk.

Idén volt egy rész, aminek a koncepciója érdekes volt. Amelyben megmutatták, hogy a flottán túl, otthon mennyire szerencsétlenek ezek az emberek, akikre a világ nagyja hősként tekint. Legmarkánsabban Tom családjában látni ezt, de más példát is könnyű találni. De annyira furán volt megírva a rész, és furcsán is volt forgatva, hogy a végeredmény csak zavaró.

Igyekeztek magánéleti szálakat is behozni, de ezek is elvesztek a nagy háborúban, nincsenek is rendesen lezárva, ettől pláne hiányérzetem volt. Kara és Danny között most akkor mi van? A végére kibékültek, újra család lesznek, vagy mi? És mi lesz Tom sorsa? Hajóznak Sashával? Egyszerűen semmit nem zártak le, és komolyan ez az egésznek a vége?

Vegyem poénra? A Nathan James elsüllyedt, kit érdekel, a tengerészek sorsa? Engem!

Néha megvillant valami, miért szerettem anno. De sokkal jobbat vártam ennél.

 

The last ship – 5/3 felemás évad. A hajós akciók még érdekesek, de túl sokat akarnak fogni mindenből.

https://www.youtube.com/watch?v=vSu2rkUBdQc

SpoilerZóna

Akkor gyorsan nézzük, minek mivel sikerült véget érnie!

- Bűbáj herceg és a nagy varázslat: Bűbáj Fülöp herceg végigcsinálja a próbákat a magát fiúnak kiadó Lenore sp2_4.jpgsegítségével. Átkelnek a félig kész hídon, túlélik a túlélhetetlent, amikor megszöknek az óriás kannibál asszonyok elől és Fülöp képes lest legyőzni a kőóriást is. Lenore rájön, hogy tetszik neki a herceg, és őt képes lenne szeretni. Levélben találkára hívja, ahol megmondaná neki, ki ő igazán és szerelmet vallana. De Nemezis nem engedheti az átkát megtörni, így kavar sp3_3.jpgkicsit. Mire Lenore a vendéglőbe ér, a lányok már fürtökben lógnak Fülöpön. Lenore sértetten elszalad, a herceg észre sem vette.

Másnap elviszi az út végére, ahol már várja őket  három hercegnő családja. Lenore megkapj a megígért vagyontm elmegy, Fülöp meg ott marad összetörten, hogy válasszon a három lány közül menyasszonyt. De erre Fülöp már fejlődött annyit, hogy ne akarjon hazugságban élni. Hófehérke, Csipkerózsika és Hamupipőke is kosarat kap.

Hazatérve az apjához elmondja a tervét: ha holnap nem csattan el az igaz szerelem csókja, a királyságban nem sp1_3.jpglesz többé igaz szerelem. Ezt nem hagyhatja, így ki kell őt végezni. Az apja fájó szívvel, de beleegyezik. Fülöp még a kivégzés előtt levelet ír a lányoknak, akik az átok miatt azt hiszik, szerelmesek belé. Egyet felkap ezekből Lenore madara, aki elviszi azt a pénzével unatkozó lánynak, aki rohan megmenteni Fülöpöt.

Nemezis is lecsap, megvívnak. Úgy tűnik, Fülöp holtan esik össze. Lenore megcsókolja, amivel megtöri az átkot és Fülöp is feléled. Eljegyzik hqdefault.jpgegymást.

Majd azt látjuk, hogy Lenore már hercegné, készül a családi portré, az első babát várják. Képeken meg látjuk, milyen életük van együtt, jártak már Egyiptomban is, ami Lenore nagy álma volt.

 - Not another happy ending

Tom és a haverja hiába próbálkoznak, bénák abban, hogy ártsanak a lánynak és szomorúvá tegyék. Amikor mégis sikerülne valamit elérni, Tom visszakozik. Ő már belátja, neki ez Jane-ről, és nem a könyv végéről szól. Mikor felmegy a lányhoz, megszerzi a könyve első fejezetét, megint olyan jól együtt tudnak dolgozni, mint korábban. Megvan a szikra, de mire valamelyikük lépne, hazaér Jane barátja.

Tom az ő adaptációját is olvassa Jane könyvéből. Látja, teljesen átírta a végét. Figyelmezteti, ezért Jane el fogjastanley-weber-and-karen-gillan-in-not-another-happy-ending.jpg hagyni, javítsa ki. Ne kövesse el az ő hibáját! De nem hallhat rá, és Jane valóban szakít is. Majd arra is rájön, hogy Tom mit játszmázott. Vele is szakít.

Kijön a könyv, Jane felolvasást tart. És rájön, kivel és hogyan akar lenni. Nem bírt máshoz aláírni, ő is rájött, hogy neki Tom nem csak a kiadója, több is annál. Most a férfi is itt van, Jane félrevonja, és végre elcsattanhat az első csók is.

Nem férek a bőrödbe

2018-as változat

Kamaszos, anya – lánya testcserés, konfliktus megoldós.

Ellie 16 éves kamasz, akinek leginkább az anyjával van baja. Nem szereti, ahogy a tökéletességet hajszolja, ahogy úgy csinál, mintha az apjuk elvesztése már nem is fájna, ahogy őt is kis tökéllyé akarja faragni. Most csak annyit akar, hogy engedje el az idei Hajszára, de még ezt is megtagadja tőle. Katherine csak egy békés napot szeretne, amikor együtt a család. Gondoskodik a két gyerekéről, megismert egy remek embert, aki feledtetni tudta a férje halálát, és most az esküvőt egyedül szervezi, amivel a vállalkozását is meg akarja menteni. De a lányanem_ferek_a_borodbe.jpg nagyon megnehezít mindent. Egy veszekedéskor azt kívánják, egy napra hadd lennének mások! A kezükben tartott homokóra teljesíti a kérést, testet cserélnek. Így mindketten megtapasztalhatják, mit tesz értük a másik, mivel küzd, és kibékülhetnek.

Hosszan vitatkozhatnánk arról, hogy van-e létjogosultsága a remake készítésnek. Én különben nem vagyok ellene, teljesen érthetőnek tartom, ha valamiért érdemes egy régi sikert újra elővenni. Mert már annyival fejlettebb a technika, hogy sokkal látványosabban és igazibban meg lehet csinálni. Vagy, a készítőknek van egy olyan víziójuk róla, ami teljesen új értelmet ad neki, vagy újraértelmezi a klasszikus művet.

De, vannak azok a remake filmek is, melyek teljesen feleslegesek. Minek kellett az újabb Ben Hur? Fogalmam sincs. A történet rosszabb, és annak ellenére, hogy ma már mire képes a CGI, sokkal jobban néz ki a Heston film. Ki az, akinek jobban tetszik például az új fogathajtó verseny? Van egy tippem, hogy mindenki a régire szavazna, az a jobb.

És a Freaky Friday újrázása is teljesen felesleges. Igen, közben lett egy újabb kamasz generáció, akik nem láthatták újként a már különben is régi ötlet új köntösben Lindsay Lohan – Jamie Lee Curtis filmet, de mennyivel érdemesebb azt előszedni dvd-n, mint a 2018-as verzióval tölteni az időt!

Én végig úgy éreztem, hogy meggyaláznak egy filmet, amit szerettem.

Vegyük a történetet! Az alap majdnem teljesen ugyanaz, de itt annyira túltolva adják elő, hogy az fájdalmas. Nem is kamaszfilm vagy komédia, inkább meseszerű. A zenés betétek még inkább a mese érzetet erősítik, és néha olyan béna koreográfia kerül mellé, hogy attól is sikítani tudtam volna. Az első a konyhában a narancsot hámozó pincérekkel, azzal kínozni lehetne. (Ki hitte volna, hogy egyszer még visszasírom Pappa piáját.) Nem lett vicces, nem lett drámai, csak giccses és felesleges.

Aztán, az eredetinek valami nagyon ütős szereposztása volt. Lindsay Lohan akkor volt a karrierje csúcsán, ő volt a leghitelesebb és legszerethetőbb tinisztár akkoriban. Jamie Lee Curtis meg különben is nagyon erős komika, itt egészen zseniális, amit művelt. Jó volt a két színésznő külön is, együtt is, remekeltek. Szerelmi szálnak meg az a Chad Michael Murray jött, aki akkor a tini lányok poszter gyűjteményének állandó tagja volt jó filmekkel, sorozattal.

Most pedig? Senki nem ismerős, és olyanok, mintha egy mozis filmben a főszereplők csúnyácska barátai kaptak volna önálló filmet. Túljátszanak, hiteltelenek, a kedvenc szereplőm egyenesen a dán dog lett, ő igazinak tűnt.

Van benne egy fülbemászó dal, ha túltolva is, de pozitív az üzenete. De nem tetszett!

 

Nem férek a bőrödbe - 5/2 az alapanyag már sokszor látott, ezt dalokkal és túltolt édességgel akarták feledtetni.

https://www.youtube.com/watch?v=GhajYz6tH1A

Harlots

Kurtizánok kora 1. évad

Kosztümös, intrikás, kihasználós.harlots.jpg

Margaret Wells örömházat visz, az egykori prostituált igyekszik egyre magasabbra jutni. Most készül egy jobb helyre költözni a lányaival, amit ellensége, az előkelő bordélyt vezető Lydia Quigley nagyon meg akar akadályozni. Felbérel egy vallásos szónokot, hogy a nő ellen beszéljen. Lánykereskedelemben is részt vesz, és az innen szerzett bírósági ismerőseit is arra használja, hogy Margaret életét nehezítse. Az asszony azonban küzd ellene, mindent bevetve. Nagyobb lánya már egy nemes kitartottja, bár Charlotte nagyon szabadulna, hiszen sir George féltékeny és birtokló. A kisebbet, Lucy-t eddig távol tartotta a férfiaktól, de most eladja a szüzességét és kitartót keres neki. A lány próbál megfelelni, de egyre jobban gyűlöli az ügyfeleket. Miközben Quigley és Margaret között mérgesedik a helyzet, egyre többen szenvednek a lányaik közül.

Ez is egyike azon sorozatoknak, amelyek eddig nagyon kiestek a látókörömből. Amikor elindult, olvastam talán róla egy cikket, de nem volt semmi kedvem örömlányokról sorozatot kezdeni. Volt egy félelmem, mégis miről szólna.

A 2. évad kapcsán olvastam róla kicsit többet, és gondoltam, belenézek, milyen. Az lett a vége, hogy az első évadot – mindössze 8 rész – ledaráltam 2 nap alatt. Kosztümös, korrekt sorozat, ami történetesen prostituáltakról szól a XVIII. századi Londonban, de nem a szex a film központi témája.

A sorozat igazából két dologgal tudott megfogni: az első, a két ház és madame vetélkedése. Elképesztő, mit ki nem találnak, hogy a másiknak keresztbe tegyenek. Könnyű Margaretnek drukkolni, miközben látjuk azt is, hogy teszi őt is egyre rosszabbá a harc. De neki még van visszaút, ő még nem korrupt. Quigley viszont szó szerint másokon élősködik, és érik neki az akasztófa is, ha egyszer lebukik.

A másik, a karakterdrámák. Minden mellékszereplőt érdemben tudnak használni, és érdekes történeteket kapnak. Charlotte vágya a szabadságra nagyon szimpatikus volt, érdekel is, mi lesz a lánnyal a későbbiekben. A szentfazék Florence nagyon mélyről mászott a tiszteletreméltóság maszkjába. Az egykori prostituált most vallásos szónok, és őt is szorongatják. Emily Margaret lányai közül ment át Lydia házába, és ott végigszenvedi a nő bánásmódját. Aki kiszolgáltatja az erőszakos férfiak perverzióit, bezárja a lányokat is. Emily túl akarja élni. Harriet De tele van színes, érdekes figurákkal az egész sorozat. Talán csak egy van, akit nem bírtam. Az egyik főszereplő, Lucy. Nekem annyival szimpatikusabb a nővére, hogy vele együtt én is éreztem, hogy az anyjuknak Lucy a kedvence, és mások szívnak miatta.

Ha már karakterek, a casting egész jól sikerült. Jessica Brown Findlay rég az egyik kedvenc angol színésznőm, és itt ő is egész más arcát mutatja meg, mint amit eddig megszoktunk tőle. Vadmacskás, érzékeny, több arcát megmutatja itt. Lesley Manville szintén nagyon elkapta az undok karakterét, de sok mást is felsorolhatnék.

A sorozat a Hulu sorozata, vagyis nem HBO szintű pénzekből forog. A külső helyszíneken ez látszik is, de a jelmezekre és a belső terekre odafigyeltek, jól nézett ki a sorozat.

A második évada is már lement, majd mesélek még arról is. Mert nézem majd tovább is.

 

Harlots – 5/4 díszletben, színészekben, drámában erős, azért a kisebb pénzből készülés néha látszik.

https://www.youtube.com/watch?v=j7--ofHqPMo

GameDay

Ki? Mit? Mikor? Hol? Miért?

Lopjuk kicsit az újságírás híreinek fő kérdéseit. Ilyen stílusban ki ismer rá a filmekre? A szereplő adatok? ki, mit, mikor, hol és miért csinált.

1: John 2014-ben, New Yorkban a maffia ellen indul, mert az autója ellopásakor megölik a kutyáját.

2: Az 1960-as években a mérnök Neal az űrprogram fontos szereplőjévé válik az Államokban, hogy eljusson a Holdra.

3: 2014-ben Lou a Los Angeles-i éjszakában egyre bulvárosabb és durvább képeket készít pénzért.

Megoldás: Tovább!

Tovább

Not another happy ending

Szerelmes, szabotálós, regényt írós.

Jane írt egy regényt, melyben az apjával kapcsolatos emlékeit dolgozza fel. De senkinek nem kell, már külön fala van, ahova a visszautasításokat gyűjti. De akkor jön a francia származású Tom, aki lát benne fantáziát, not_another_happy_ending.jpgleszerződteti két könyvre, és a lány szerkesztője is lesz. Ám a címváltással felhúzza a lányt, aki közli, megírja a másik könyvet, és viszlát. Az első hatalmas siker lett, és Jane életébe több változást is hoz: szerelemre lel, és az apját is visszakapja. Viszont, az új regény vége nem akar összejönni. Tom felfigyel rá, leblokkolt. Segíteni akar, és az író miből táplálkozik? Szenvedésből. Így elhatározza, hogy barátja és munkatársa közreműködésével szabotálja Jane életét, hogy írni tudjon. De a trükközés közepette kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy a regénynél mennyivel fontosabb neki a lány maga.

Roppant kíváncsi voltam erre a filmre, újabban ugyanis romantikus komédiákat van kedvem nézni. Itt külön érdeklődésre adott okot, hogy regényből készült, és nálunk se a film, se a könyv nem beszerezhető. Angolul azért összejött, és most elmesélem a tapasztalataim.

Először is, nem egy szokványos romantikus komédia. Csak annak indul. Ahogy Jane megérkezik, Tom elkezd vele foglalkozni és megszületik a sikerregény. Közben végig érezni, hogy ez a két ember összeillik, és szerelmes párnak is működnének. Megvan a szikra – de még fel se lobbanhat, máris eltérünk a zsánertől. Jane megsértődik, Tom barátból ellenséggé válik, és érkezik Will, az új szerelem, akivel össze is költözik a lány, és a film egy pontján egy eljegyzési gyűrű is előkerül.

Amikor Jane leblokkol, akkor indul a komikusabb vonal, azzal, ahogy Tom keresztbe akar tenni neki, hogy végre tudjon írni. De szegényem annyira béna dolgokat tud kitalálni, hogy nem válik a film igazán komédiává. Az a legnagyobb húzása, hogy a lány féltett szobanövényét kicseréli egy elszáradtra. Pedig ötletel, ebbe-abba bele is fog, de talán nem is igazán akartak ezen humorizálni.

Mert a felszín alatt végig ott van az is, hogy ez nem arról szól, hogy vége legyen a könyvnek. Ugyan külön vannak, nem is beszélnek egymással, de Jane és Tom a film szerelmespárja, akik szeretik egymást, csak ezt maguknak se vallják be. Így Tom kísérletei igazából azt a célt szolgálják, hogy Jane életébe visszajusson.

Vagyis, a film a romantikus és a komédia mezsgyéjén halad, de igazán egyik se tud, vagy akar lenni. Vannak jó pillanatai, de igazán jó helyett csak pozitív értelemben érdekes lett.

A cselekmény viszont intelligens, és finom humora is van. A karaktereket egyedivé igyekeztek tenni, és egy-egy mellékszereplő igencsak egyedi ötleteket kapott. Amit az egész film alatt nem értettem, az pl. Tom haverjának munkája. Segít Tomnak a kiadóba, de mellette irodalmat is tanít, ránézésre középiskolásoknak. Közbe belestünk az órájára, és akkora idiótaságokat mondott a gyerekeknek, hogy nem értettem, mi van. A végén magyarázza el, hogy ezzel szórakozik. A gyerekek mindent elhisznek neki, bármekkora idiótaság is legyen.

A casting is jól sikerült. Karen Gillan már nagyon szépen építi a karrierjét, itt remekül működött naivának. Caestecker meg a kedvenc SHIELD ügynököm a sorozatból.

Igazából jobbat vártam, de így is tetszett, egyedi. Kár, hogy nálunk nincs a regény kiadva…

 

Not another happy ending - 5/3,5 bájos, van benne valami egyedi, de nem igazán romantikus, se nem komédia. Érdekes.

https://www.youtube.com/watch?v=1xmweTUqjkA

süti beállítások módosítása