Minden napra egy film

Minden napra egy film

Once upon a time

7. évad

2018. július 21. - BBerni86

Családos, mesés, varázsos, megmentős.

Henry Mills kiszabadult a városból, ahol felnőtt, és kalandorként a világokat járta. Az egyikben találkozott Hamupipőkével, aki a szerelem nyila helyett egy tőrt akart a herceg szívébe vágni. Henry szerelmes lett, és Ellával egymásra is találtak. Boldog ember lett, egy kislánnyal a családban. De kiszórtak egy átkot. Henry Mills író, akinek a családja halála óta nincs ihlete. Egy kislány kopog be hozzá, aki állítja, ő Henry lánya, csak egy átok miatt nem emlékszik. Henry a lánnyal tart, és fülig beleszeret az anyjába, Jacindába. De a boldog véget nehezíti a nő családja, és a hit hiánya is. Henry már nem hisz a mesékben és varázsban. Az öntudatra ébredő Regina igyekszik segíteni, míg Hook e világi változata a lányát keresi, és Rumple a halál lehetőségét keresi, hogy újra a feleségével lehessen.

A sorozatoknak időnként meg kell újulni. A Once upon a time hatalmas siker volt, az első évadában benne volt mindaz, amit egy ilyen sorozatnak tudnia kell. Próbálkoztak a folytatással, akadt egy-egy jobb történet is benne, de soha nem értek az első évad nyomába. 6 évad után engedték el Emma történetét, és kipróbáltak egy új irányt.once7.png

Megkaptuk a felnőtt Henry kalandjait, és kísértetiesen sokat átemeltek az első évadból is. De most nem éreztem benne azt a szívet, ami megvolt korábban! Hiába kezdünk ugyanúgy, a gyerek bekopog szülőjéhez, aki nem hisz neki. Majd belekeveredik egy átok feloldásába. Ugyanúgy az a koncepció, hogy mindenki éli az elvarázsolt életét, és a megmentőnek kell visszaadni nekik az emlékeik, míg megmenti a családját.

De most sokkal gyengébb a keret. Még történeten belül is igyekeztek újulni, 2 új főgonoszt is bevezettek a részek alatt, de ugyanabba a hibába estek, amiből az utóbbi évadok sem bírtak kijönni. Minden gonosz igazából jó, csak eltévedt és megkeseredett. De egy nagy áldozattal még jóvá tudnak tenni mindent…

Minden szál a családhoz vezet vissza. Az egyik a nejével lenne, a másik a lányáért küzd, a harmadik bosszút állna a meggyilkolt családjárt, a negyedik féltékeny a húgára, és még hosszan sorolhatnám. Minden indíték a család, és ezt unom is, sok is. Ezt kellett volna újítani!

Sajnos, a mese újragondolások sem ütnek. Ugyan feloldják a korábbiakkal való ellentéteket azzal, hogy több világban, így egy szereplőnek több alternatívája is létezhet, de nincsenek jó sztorik mögötte. Egyedül talán Jancsi és Juliska történetében volt erő, de a többi annyira gyenge, hogy nem is igen jutnak most eszembe.

A karakterek mesehősök, ezzel nincs is bajom.

Ahogy azzal sem, hogy mentettek át karaktereket. Kellett is, mert nélkülük vérszegény lett volna az egész. Ugyan se Rumple, se Evil Queen, se Wicked boszi most a legjobb, de még mindig ők voltak a legérdekesebbek. Színészként is ők a legerősebbek, ha próbálkoztak is más sorozatos ismerősöket is belenyomni a történetbe. (Jacinda = Hamupipőke, pl. évekig volt Devious Maid.)

A látvány elment, de csak tévés szinten. Nem a CGI volt az erősségük.

Ezzel most egy időre elköszönünk a karakterektől és a mesevilágtól, de szerintem nem végleg. Túl jó az alap, hogy egyszer valaki ne álmodna meg egy ennél jobb újrázást.

 

Once upon a time - 5/3,5 már nem a régi, nem olyan kreatív, de egy-egy ponton érezni, mi volt a sorozat lényege.

https://www.youtube.com/watch?v=k8OJC6gxeJo

Sweet Virginia

Bérgyilkosos, kisvárosi, családi titkos.

Egy álmos kisváros Virginiában, semmi emlékezetes nem történik itt. Egy este páran kártyáznak, iszogatnak az étteremben. Bejön egy fiatalember, rendelne, de már zárva vannak. Erre ő fegyvert ránt, és mindenkivel végez. A rabló nincs meg, az asszonyok gyászolják a férjeket. Legalábbis, látszólag. Bernadette egy ideje az egykori rodeóssal, a most motelbeli mindenessel kavar. Lila meg a biztosítási pénzre és a férje vagyonára vár. Sokként is éri, amikor kiderül, hogy Mitchel csődbe volt, nincs örökség. Lila most miből fizessen a bérgyilkosnak? Mert Elwood nem spontán rabolt, Lila megbízásából Mitchell volt a célpont. Aki csalta a nejét, akinek a pénz is kellett sweet_virginia.jpgvolna az elégtételen felül. Míg Elwood a hotelben vár a pénzre, összebarátkozik Sammel, ami majd kihat az akció végére is.

Ez a film nagyon nem feküdt nekem. Ha szabad így fogalmaznom, sikerült mindent utálnom benne. Jó, talán egy kivétellel, de az is csak a majdnem szint.

1: a történet. Dögunalom. Az egész lassan halad, és minimális esemény történik. Az elején a lövöldözés és a végén a leszámoláson túl el se tudom mondani, mi van benne. Mert az a szinte semmi. Látszólag mindenki gyászol, valójában meg volt éppen elég okuk nem gyászolni. Nyomorúságos az egész, amire az is illene, hogy mindenki szenved. Nézni is szenvedés.

2: Elwood. Semmi bajom egy karakteres bérgyilkossal vagy sorozatgyilkossal vagy szociopatával. Bár az életben nem hiszem, hogy szeretnék velük összefutni, vásznon az egyik kedvenc szereplőtípusom. De ez az Elwood… olyan, mint egy elhibázott szociopata. Ahogy öl, ahogy dug – mert a film unalmas perceibe egy prostival szórakoztatja magát – az megfelel a szociopata típusnak. Érzéketlen, kegyetlen, épp csak az intelligencia nincs benne, ami sikeresebb kollégáinak jutott. Aztán, amit a végén tesz, erre nem illik. Ha szociopata, miért barátkozik össze a semmiből és semmire Sammel? Ott barátként viselkedik, mintha valahol emberi lenne. Jól meg is fizet érte – én meg fogom a fejem, mennyire elhibázott figura.

3: látványelemek és akciók. Röviden? Szürke és unalmas. A kisvárosi nyomor és reménytelenség a színek hiányában, a lepukkadt környezeten is érezhető. De olyan unalmasan, hogyha a mocsokba hemperegve ölni kezdenék egymást a szereplők, az se tűnne fel. Akciójelent talán 2 akad benne, az elején és a végén, és az is unalmas. Semmilyen.

4: szerelmi szálak. Most komolyan olyan párosnak kellene drukkolni, ahol belefér, hogy a nő a férje temetése után átmegy a szeretőjéhez egyet vigasz összebújni? Na, ne! Ez nekem elég is volt ahhoz, hogy mindkét karakter ellenszenves legyen nekem. Nem bírom, ahogy a nő egyszerre gyászol is, meg Sam párja is. Mert komolyabb ez a kapcsolat egy szimpla viszonynál. Ha menne tovább a sztori, szerintem össze is bútoroznának. Még Lila férjmegöletése is értelmesebb volt nekem, mint Bernadette.

A majdnem pont, amibe azért nem vagyok ennyire kritikus, Jon Bernthal. Hitelesen hozta az agysérült Samet, nagyon kész, amilyen mozgáskultúrát összerakott neki a színész. Csak éppen ezt a karaktert se bírtam, így hiába a jobb alakítás, igazán ezt se tudtam értékelni.

Senkinek nem ez lesz a karrierje csúcspontja. Negatív jelzőket tudok erre a filmre halmozni: unalmas, szürke, érdektelen, lassú. Nem tetszett.

 

Sweet Virginia - 5/1 ennyire felesleges egy filmet… unalmas, szürke a kivitelezése. Kár a színészekért benne.

https://www.youtube.com/watch?v=SqZu5uxqLUE

Mit várunk?

The Grinch

the_grinch_2018_film.pngMiért is nem népszerűbbek nálunk a dr. Seuss mesék? Csak annyit ismerek belőlük, amennyit megfilmesítettek, illetve animáltak.

Az egyik rokon lelkem a Grincs, akiről már készült mese is, film is. Idén karácsonyra érkezik az újabb változat, amiről már előre látom, hogy karácsonyra én is betervezem.

Mert:

  • bejön a sztori. A morc, undok figura, aki utálja a karácsonyt. Én azért nem utálom, de nagyon könnyen azonosulok a figurával.
  • a trailer alapján szép a grafika. (Ez különben mese, nem élőszereplős.)
  • angolul kell nézni, mert Cumberbatch lesz a Grincs hangja. Nagyon parádés szinkron kellene ahhoz, hogy nála jobbak tudjanak lenni. (Nem is látok rá esélyt.)

Egyelőre mást nem tudok róla, de nem is akarok. A mesén akarok nevetni, meghatódni, meglepődni. Nálam várós, és ha meglepnének mellé egy Seuss mesekönyvvel, örülnék neki!

https://www.youtube.com/watch?v=Bf6D-i8YpHg

Heti kezdés

Suits

Ahogy ígértem, sorozatos kezdéseknek is hagyok egy kis teret.

Beindult a Suits 8. évada.

Amiről most beérem annyival, hogy minimum 4 éve várom, mikor lesz már vége. Háromszor tuti beígérték, hogy ennyi volt. És még mindig megy...

Belelesek, és ha nagyon az agyamra megy, majd írok róla a Kasza! címe alatt. Különben majd mesélek az évadról.

Gypsy

1. évad

Terápiás, más életébe belemászós, játszmás.

Jean Holloway látszólag irigylésre méltó életet él: van egy sikeres férje, egy szép kislánya, és jövedelmező pszichológusi praxisa. A felszín alatt azonban Jean keres valamit, amit a betegeitől igyekszik megkapni. Álnéven, hazudozva belép a szeretteik életébe, és több oldalról manipulálja az embereket. Miközben otthon készséges feleség és a gyermeke jólétéért küzdő anya – a lánynak meggyűlik a baja az iskolában, mert nagyon fiús – újságírónak kiadva magát közel férkőzik a barátnőjétől függő Sam Sidney-éhez. Sidney szabadszellem, szép és fiatal, Jean is vonzódni kezd hozzá, egyre jobban belebonyolódva a hazugságok hálójába. Közben egy betege után a rendőrség is nyomozni kezd, a nőnek veszélybe kerül a szakmai világa, igyekszik hamisítani és eltüntetni, mit csinál valójában a terápiákon.

Ha talán nem is a leggyakoribb, de rendszeresen visszatérő filmes toposz, amikor a pszichológus/pszichiáter kattantabb, mint a beteg, akit kezelnie kellene. Mi is volt doktor Lecter szakmája? Igen, ő is ezen a területen mozgott.

gypsy.jpgÚjabb névvel bővül a lista! Üdvözlünk a kattant pszicho dokik között, Jean Holloway!

Voltak elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, amik részben teljesültek is. Gondolkodom is, mennyire tetszett, mert a végére indult be. Az utolsó 3 rész kifejezetten erős lesz. Csak az évad nem ebből a háromból állt, csak hangsúlyosabbnak érzem őket, mert ezeket láttam a végén. Inkább maradjunk annyiban, innen lesz érdekes a 2. évad!

A történet érdekes. Csak sokáig várni kell, mire elkezdhetjük megérteni és felfogni a történteket. Jean kémkedése se jó, de még nem baljós. Aztán egyre mélyebbre megy, több karaktert is megszemélyesít, minden betege életében ott lesz személyesen is, csak éppen álcázva. Az már nagyon nem etikus, ahogy manipulálni kezd.

Ahogy már azon kellett gondolkoznom, hogy Jean segíteni akar, vagy hatalmi komplexust él ki, onnantól igazi a sorozat. Mert ott már igazi feszültségek vannak, és a homályos pontok nem irritálnak, hanem megfejtésre váró rejtélyekké lesznek.

Izgalmas karakterek vannak benne, és nagyon beteg emberek. Szinte át lehet menni mini pszichológusba, és fejtegetni az egyes kóreseteket. Köztük Jean viselkedését is, amihez nagyon kevés kapaszkodót kaptunk eddig. A jelent látjuk, van pár utalás a múltjára, de még nem lehet benne rendszert találni. Tippem ugyan lenne erre-arra, de az csak tipp.

Külsőségeiben szép ez a sorozat, egy olyan felső középosztálybeli életet mutat, amit mi csak filmeken látunk – bocs a kivételnek, de kétlem, hogy ti engem olvastok. Tudom, butaság ezen agyalni, de irigylem azt a könnyedséget, ahogy Jean bemegy a parfümériába, és csak úgy vesz egy Chanelt.

A színészek is illenek ebbe a szép, felső középosztálybeli világba. Nem a legszebb és leghíresebb sztárok vannak benne, de jó karban levő, ismert színészek. Naomi Watts nagyot játszik, de izgalmas az is, amit Sophie Cookson összehozott, mint Sidney. Billy Crudup csendesebb figurájának is voltak jó percei, talán övé az egyetlen egyenes karakter.

Nem ez a legerősebb sorozat a Netflix kínálatán, de arra nagyon látok esélyt, hogy be fog indulni. Psziché, játszmák, bűnügy – lehet ennek még jobb pontja és jövője is.

 

Gypsy - 5/3,5 alapvetően elnéztem, de nagyon sokáig tartott a felvezetés. A végére lett érdekes.

https://www.youtube.com/watch?v=y67_16zSMwk

A suttogó

Családi, farmos, szerelmes, gyógyulós.

Annie sikeres szerkesztő, akinek az élete a munkája körül forog. Egy telefon azonban mindent megváltoztat: a a_suttogo.jpglányát lovas baleset érte. Grace ugyan túléli, de a fél lábát elveszti. A lova súlyosan megsérült. Barátnője meghalt. A lány képtelen visszatalálni az életbe, Annie nem bírja nézni. A fejébe veszi, hogy a lánya megmentésének a kulcsa a lova. Olvas a suttogókról, és talál is egyet. De Tom Booker nem akar New Yorkba jönni. Annie nem fogad el nemet: felpakolja a lányát lovastul, ő megy a férfihoz. Tom foglalkozni kezd az állattal, közben Grace lelki sebeit is gyógyítgatja. Annie egyre jobban vonzódik a férfihoz, akitől egy világ választja el. Arról nem is beszélve, hogy egy jó ember felesége, akitől ugyan eltávolodott, de jobb apát kívánni sem lehetne nála.

Jó régi film, amit eddig sikerült mindig kihagynom a tévében is. Látatlanul elkönyveltem nyálasnak és szomorúnak, amit látni se akartam. Pedig elvileg olyasmi, ami érdekelne is. Nicholas Evans sikerregényének adaptációja, és most végre rászántam magam, hogy meg is nézzem. Azt mondogattam magamban, Evans nem Sparks, nem feltétlenül lesz nyálasan szentimentálisan romantikus az egész film.

Mindig nagyon nézem a stáblistát, és az első pozitív meglepetés az volt, mennyi sztár szerepel ebben a filmben. Ráadásul nagyon korrekt alakítások is vannak benne. Robert Redford pont ilyen figura a fejemben – csendes, jóságos, erőt sugárzó és adó. Jól áll ez neki, bár gonosznak is szerettem a Marvel világban. Kristin Scott Thomas nem szimpatikus nekem, de belekötni nem tudok most. Scarlett Johansson itt tűnt fel. De volt még itt Chris Cooper, Sam Neil és egy kis szerepben Kate Bosworth is. Impozáns a lista.

Majd a történet is megfogott. Emberi volt, drámai és értelmes. Meg lehetett érteni az anyát, akinek olyan problémát kell megoldania, amelyre a munka nem készítette fel. A lányt, aki túl sok mindent elvesztett. Jó ellenpontjuk Redford nyugodt figurája, aki figyelemmel elkezdi mindenki sebeit meggyógyítani és biztos pontként nyugalmat ad, a nézőnek és a karaktereknek is. Konfliktusok, megoldások, érdekesen, mindenre elég időt hagyva.

Csak sajnos aztán a film felénél dominálni kezdett egy szerelmi szál, ami akkor tűnt fel. Őszintén: nem meglepő, hogy Annie beleszeretett a suttogóba – és nem csak Redford karizmája miatt. Az egész karakter olyan nyugalmat és öntudatot árasztott, amit a nő is keresett a maga életéből. Figyelt rá, kedves volt. Az már nehezebben érthető, a férfinak mi tűnt fel a nőben. Bár, lehet, hogy nem is kell indokokat keresni. Ahogy Booker is megfogalmazza egy ponton, ez nem arról szól, hogy összeillenek vagy sem, csak szereti. De ez a filmnek nem tett jót. Elkezdett csepegni, és olyan konfliktusokat behozni, amelyek nem kellettek nekem. Annie és a férje, ahogy a család Tomot óvná. Igaz, azt díjaztam, ahogy kezelték. Nem lett forró viszony, sírós dráma, ennél finomabb a film.

Hosszú a film nagyon, a mai igényekkel szembenézve lehetne tempósabb, de maga a filmes nyelv igényli ezt a lassabb formát. A táj is szereplő, a vidékek is kifejezik, hol tartunk éppen a gyógyulási folyamatban. Hangulatuk van, a jelenetek így kapnak súlyt.

Szép a zenéje is, utolsó érvként, miért volt érdemes megnéznem. Pozitív csalódás.

 

A suttogó - 5/4 meglepő, de az eleje kifejezetten tetszett. Lekötött, szépen filmezett. A szerelmi szál fájt.

https://www.youtube.com/watch?v=W_1dKoCQlxY

Idézzünk!

Na, Barry: a színészet eléggé a fizimiskán alapul… Ez eléggé összeférhetetlen az anonim gyilkolászással. Ha hobbira vágysz, inkább fess! Hitler is festett. John Wayne Gacy is. Rendes hobbi az! Nem kavart bele a másik foglalatosságukba. (Barry)

 

  • Mi ez a hang?
  • A serengeti gnú párzásra hívó hangja. Számos tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy a természet hangjai csökkenthetik a stresszt és segítik a koncentrációt.
  • Gondolom, az esőre vagy az óceán hullámaira gondoltak, nem kanos gnúkra. (Elementary)

 

  • Emlékszel a szívességre, amivel jössz nekem?
  • Kíváncsi voltam, mikor hajtod be.
  • Ismered az ügyfelem, Sam Swiftet?
  • A bulvár katasztrófa? Most mi a gond? Zsarolás? Szexvideó?
  • Az már a múlté.
  • Akkor mire kellek én?
  • Van ez a szerep. Magánnyomozó. Egykori zsaru. Becsületes. Harcol a gyengékért, egykor a legjobb volt. Ismerős?
  • Furikázzak egy színésszel?
  • Hiteles akar lenni.
  • Inkább nyelnék le borotvapengéket. (Take two)

 

  • Képen lő egy fickót, és hirtelen már fegyvert akar.
  • Mondjuk úgy, hogy a véleményem a fegyverekről lényegesen megváltozott az elmúlt 24 órában.
  • Inkább ezt próbáld ki.
  • Ez… nagyon pink.
  • Julie folyton ilyet hordott Seattle-ben. Illik hozzád.
  • Kösz. (Shooter)

 

  • Mit csinálsz?
  • Örülök, hogy a fiammal lehetek. Mosolygok.
  • Ijesztő vagy. (Vörös kutya – a kezdetek)

Barry

1. évad

Bérgyilkosos, színjátszó körös, útkeresős.

Barry hazajött a háborúból, depressziós lett, egyszerűen nem tudta, hogyan tovább. Apja egy régi katonatársa találta ki, hogy gyilkolni nagyon tud, minek váltana? Felcsapott a férfi menedzserének, és bérgyilkos küldetéseket szervez neki. A legújabb ügy miatt Los Angelesbe kell mennie, ahol egy maffiafőnök nejének szeretőjét kell megölnie. Barry követi a srácot a színkörbe is, ahol őt is bevonják a játékba. Mivel Barry megint kezd a depresszió felé esni, ebbe kapaszkodik bele. Ugyan a maffia nem engedi el, és a rendőrség is a nyomában jár, Barry új hobbija a színészet lesz, bármennyire is kiakad ezen Gene, aki azt szeretné, ha Barry vidáman gyilkolna tovább. Barry viszont keresi az utat önmagához, és színésztársa, Sally szívéhez – ha a másik élete egyre őrültebb is.

letoltes_1_2.jpgRájöttem, mi a veszélye annak, ha nekiállok a sorozatos magazint olvasni. Mindig találni fogok benne legalább egy olyan szériát, amit addig hanyagoltam, de most felkeltik a kíváncsiságom, és nézni kezdem. Ilyen volt a Billions, és ezért kezdtem Barry részekkel is. (Az csak hab a tortán, hogy mindkettő HBO széria.)

De milyen is ez a Barry? Nehéz simán komédiának minősíteni, de még ahhoz áll a legközelebb. Az biztos, hogy nem dráma, és a dramedy is messze van tőle. Talán az lehet a bajom, hogy nem igazán azt a humor szintet lőtték be, amit viccesnek tartok. Mert ez mégiscsak egy bérgyilkosról szól, aki színészkedni kezd… nagy kérés lett volna egy kis fekete humor? Mert azt fájóan hiányoltam.

Nem is tudom, milyen szóval jellemezhető a sorozat humora. Szívem szerint az esetlen és a fájdalmas között vacillálok. Mindkettő Barry jelleméből fakad. Mert ez a srác minden, csak nem tipikus gyilkos alapanyag. Igaz, nem a gyilkosság zavarja. Gond nélkül lelövi, akit le kell, még csak bűntudata sincs. Nagyon szilárdan hiszi, hogy rosszfiúkat intéz csak el – Gene nagyon táplálja ezt a tudatot benne – és amikor inogni kezdene a hite, lerázza magáról. Viszont, a magánéletében teljesen más. Naiv, esetlen, és sokszor egy gyerekre emlékeztet.

Azon hogyan nevessek, hogy nyomorultat mindenki kihasználja?

Gene láthatóan jobban aggódik a pénz, mint Barry miatt. Mindennek a felét elveszi, amikor Barry szakítani akar a gyilkosságokkal, a pénzért képes eladni a barátját. Egyszer nem éreztem, hogy bármi más is motiválná a könnyű életen kívül, amit Barry szerez meg neki. Vagy Sally, aki idegesítően egomán. Azon se tudok nevetni, hogy nem elég neki a megszerezett Macbeth neje szerep, egyenesen Macbeth akar lenni. És soha nem veszi észre magát, mindenkin átgázol szélesen mosolyogva.

Barry meg mindenkitől lenyel mindent, még örül is egy-egy neki dobott csontnak. Végig azt vártam, mikor pattan el a húr és megy át gyilkosba, de ő csak egy papucs.

Emlékezetes karakter bőven akad, csak éppen mindenki idegesítő és utálható. Jól is játsszák ezeket az alakokat, ettől olyan irritálóak. Ami, azért rossz is, mert tényleg az agyamra mennek. Még Hader gyilkos naiv jófiúja is.

A sorozat nagy mázlija, hogy csak 8 részes az évad. Annyit ki lehetett bírni belőle, különben az idegesítő húzásai nálam kinyírták volna.

 

Barry - 5/3 korrekt, de nekem nem fekszik a humora. Konkrétan sajnáltam végig a papucs főhőst.

https://www.youtube.com/watch?v=b09aJdWqVp4

Merülés a szerelembe

Romantikus, tengert kutató, terroristákat kiiktató.

James és Danielle is pihenni érkezik egy francia vendégházba egy nagyobb munka előtt. A férfi látszólag mérnök,letoltes_8.jpg aki kutakat ás Afrikában. Igazából fedett ügynök, aki munkái során terroristák nyomában jár, és most különösen veszélyes emberek után kell mennie. Dani tudós, a tengerek mélyét kutatja. A következő projekttel lemerülhet a mélybe Európa egyetlen mélybúvár hajójával, ahol minden hiba végzetes lehet. Szó szerint összefutnak a parton, és beszélgetni kezdenek, hamar egymásba is szeretnek. A nyaralás már kettejükről szól, és megígérik egymásnak, a történetük nem csak ennyi volt. De James a terroristák fogságába esik, a lány emlékébe kapaszkodva igyekszik túlélni. Dani hajója pedig meghibásodik a mélyben. Mindketten a halállal néznek szembe, a szerelmükből erőt merítve.

Ez mégis mi volt? Romantikus film, vagy háborús? Vagy olyan szerelmi dráma akart lenni, mint a Nagy kékség? Fogtam a fejem végig, ahogy igyekeztem megfejteni ezt a filmet. És ez volt annyira zavaró, hogy a remek szereposztás sem tudta feledtetni a kínjaim.

A legrosszabb, hogy nem logikus, vagy inkább nem tökéletesen logikus a film. Sok minden van benne, ami annyira zavarosan van elbeszélve, hogy csak összezavar. Például, nekem az sem volt egyértelmű, hogy James most akkor mérnök, aki kémkedik is, vagy katona, akinek az álcája a mérnöki munka? De azt se értettem, amit az arabok csináltak. Még semmit se csinált, épp csak odaért, és bedobták egy börtönbe meg éheztették? Miért? Az már más jellegű gond, hogy nekem az sem derült ki, miért kell Daninak annyira lemerülni. Matematikus volt, modellekkel dolgozik, mégis, mit akart ő ott vizsgálni? De ez volt a kisebb bajom.

Ha regény lett volna, a szerkezetét jobban díjaztam volna. Egyszerre két idősíkon és három helyszínen haladunk. Látjuk a múltat, a szerelmet Dani és James között. Majd az egyik merül északon, a másik meg sínylődik délen. És nincs értelmes oka, miért kellett a szerelmi részeket betenni flashback elemként, amikor lehetett volna belőlük nyitány. Vagy, így akarták elkerülni, hogy nagy zsánerváltás legyen a filmen belül?

Mert a szerelmi szál a mesebelien romantikus, és nyálas kategóriába esik. A háborús rabság meg valami egészen más. Tűrhetőbb a sok ugrás a zsánerek között, mintha élesen elválna a film előzménye és jelene a történetben? Vagy így akarták szemléltetni, mire gondol James? De akkor Dani szála lóg ki a történetből. Mindegy is, a lényeg, hogy por került a gépezetbe.

A látványvilága is más, mint amit vártam. Igazából egyik irányba se indulnak neki, amiért kár. Kevés helyszín, azok se látványosak. A romantikának a tengerpart még megteszi, de Afrika kimerül a lyukba, amelybe James tengődik. És nincsenek szép tengeri vágóképek se, amikor Dani merül. Egyetlen egy volt! Ennyit a Nagy kékség elméletről.

Az akciók csendesek, ahogy a film is lassan halad. Egy, kis költségvetésű katonai akció akad, a tengeri vészhelyzet meg abban kimerül, hogy minden leáll. Az meg nem látványos.

Amit értékelni tudtam, az a szereposztás. Minél több filmet látok Alicia Vikander szereplésével, annál jobban bírom a színésznő munkáit. James McAvoy meg azon színészek között van, akinek nézem a filmjeit. És akkor még volt Gotham kompatibilis színész is.

Tény, hogy csalódtam. De még a fázisban vagyok, amikor szeretni akarom kritika helyett.

 

Merülés a szerelembe - 5/3,5 velem a színészek nézették. A történet csak közepes, fura a vége is, de a casting jó.

https://www.youtube.com/watch?v=aKzWTwiEBZY

Várható heti megjelenések

Július már féltávnál, moziba érkezik:

- Mamma mia! Sose hagyjuk abba - avagy megint dalol a banda, míg szerelembe esnek. Könnyed, nyári musical.

DVD-n pedig:

- Én, Tonya (Oscar díjat is hazavitt sportfilm)

- Tébolyult (thriller, kissé elborult, de érdekes)

Ahogy nézem, a héten inkább olvasni fogok. A dvd-n érkező filmeket már láttam, a Mamma mia! folytatása meg nem hoz lázba.

süti beállítások módosítása
Mobil