Ok, nyilván nem egy olyan horrorfilmben kell logikát keresnem, amelyben egy szellemileg sérült fiú módszeresen és megállíthatatlanul gyilkol évtizedeken át. Mike Myers városi legenda lett, már életében. De akkor is, ez mégis mi volt?

A Halloween újjáélesztésének megvolt az erőssége, hogy próbált a valóság terepén maradni. Laurie gondos terv szerint járt el, hogy megmentse a családját és végleg leszámoljon a féltestvérével. Kerek vége is lett a történetnek.

Csak éppen a sikerfilmeknek megvan az a szokása, hogy kapnak folytatást, ha nagyon meg is kell erőszakolni az előzőt, hogy valahogyan elindítsák. Itt nagyon ez történik – a gyilkos el lett égetve, és nagyon megölték az előző rész végén. Hogy térhet vissza és folytathatja a gyilkolást? Már ezen fennakadtam, de a film vége még messzebb ment el. Most komolyan, megölik, aztán feltámad és ő öli meg a többieket? Micsoda? Laurie ugyan kap egy monológot arról, hogy maszkos gyilkosunk a gyilkosság által átlényegül, de annak semmi értelme. Nem támadsz fel azért, mert profin tudsz ölni. Még a görög istenek világában sem mentek így a dolgok, nemhogy egy napjainkba helyezett filmben.

De bajban voltam azzal is, hogy egy ponton milyen ideológiát kezdtek felépíteni. Azzal, hogy a közösség végre kiáll a gyilkos ellen és le akarják vadászni, maguk válnak szörnyeteggé. Mert elvakultak, gyilkosak és ártatlanok is áldozatul esnek nekik. Egyesek komolyan felvezetik, hogy ez lenne Myers terve – belőlük szörnyeteget csinálni. Hallják ezek magukat? Előtte meg azt hallgattam nagy monológban, hogy ő csak egy gyermeki elme egy erős felnőtt testében, és nem tud úgy gondolkozni, mint egy ember, ahhoz túl állatias a természete. Akkor mégis, hogy eszelne ki ilyen bosszútervet?

Szemezhetem még az ilyesmi elemeket benne. Akad. Ebből is látszik, hogy ez egy kényszerfolytatás. Megjegyzem, nem is az utolsó. Lesz még Halloween film, ugyanezt a történetszálat követve. Ez is sikeres lett különben, bár a kritikái már rosszak. Nem lep meg. Rég láttam olyan fájdalmas ötletet, mint ennek a vége a feltámadó és gyilkos istenbe átmenő gyilkossal.

Még csak horrornak sem ült igazán. Egy ötlet tetszett benne, amikor az egyik meggyilkolt csoportból Halloween kellékek is lettek, a fejükbe hozott tökkel meg pózba helyezéssel. Különben meg olyan semmilyen. A szupererős gyilkos kitöri a nyakad, megkésel és hasonlók. Nem egyszer hihetetlen elemekkel – Cameron halálát nézzük csak! Myers tulajdonképpen már darabokra törte a testét, a látvány alapján a nyakát is kitörte már kétszer, de azért még élt és szinte mozgott. Ki kellett csavarni még egyszer a fejét. Nem lett ez ijesztő, inkább a szemem forgattam rajta, hogy mennyire nem tetszett.

A zene viszont maradt. Az a legijesztőbb elem, az a bizonyos dallam.

A színészek is maradtak. Túl nagy siker ez ahhoz, hogy kiszálljanak. Kár, hogy sokaknak nincs a tehetségükhöz méltó karakterük már.

Halloween-film, ilyenkor egyszer meg lehetett nézni, de ezt már a sorozat gyengébb tagjai közé tenném.

Hát, ahogy végignézek a mostani címeken, nem tudom azt mondani, hogy bármelyik is kifejezetten tetszett volna. De akkor nézzük sorba!

Az All American (s05e03) ugyanazokat a köröket futja újra és újra. Még mindig foglalkoznak a Liv – Spencer közti feszültséggel. Olyan fura is, hogy szeretik még egymást, Liv még féltékenykedett is, de azért külön kell lenniük. Azt különben megjegyzem, még mindig Spencer és az őt alakító színész a leggyengébb a sorozatban. Ahogy közben néz ki a fejéből, a vastag lánccal a nyakában, meg nem értem, miért ő a sorozat csúcspasija. Folytatódik a játszma Jordan és Layla között, de egyre inkább oda jutunk, hogy pár lesz belőlük. Ők az ellensúlya a Liv – Spencer párosnak – most ők tűnnek olyan egymást segítő, összeillő kettősnek, mint a másikak korábban. Megint volt kis sportnyomozás, szokás szerint túl könnyű megoldásokkal. Ha már sport, egy érdekesebb rész volt: Asher, mint edző és tehetségkutató. Azt várom is, milyen feszültség lesz, ha kiderül, hogy JJ helyére hozott egy új srácot. (Hozzáteszem, JJ mélyrepülésben most is. Az már nem vicces, szánalmas, amit művel.)

Az AA Homecoming (s02e03) most is jobban hozta a sportot, és mindkét sport meccsel együtt volt is benne. Teniszmérkőzés, baseball párbaj is akadt. Sporttal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoztak: pl. Simone kénytelen szembenézni azzal, hogy bár csapatban játszik, a lányok egy része szemét vele. Hogy adja vissza, hogy azért még csapatjátékos legyen? Azt különben kiszúrtam, hogy az edző se normális, ahogy viselkedik vele. Az egyik percben azt mondja, Simone repül, ahogy a sérült játékosuk felgyógyul, a másikban meg azért szidja, mert az egyéni megfigyeléseit nem osztotta meg a lányokkal, akik bántják. Eldönthetné, hogy akkor mit akar. Mellette itt is van szerelmi meg iskolai dráma, de a sport miatt jobban csúszott. Ha elég ostoba is, ahogy pl. Damon az apjával csatázik, vagy megint egy olyan összecsapást kell nézni, ahol az apa nehezen emészti meg, hogy a fia más jövőt képzel magának, mint ő.

A The Good Fight (s06e08) egyre biztosabban veszít el. Én már szinte azt várom, hogy az egész évadról kiderül, hogy csak egy drogos trip vagy valami hasonló. Az már meg sem lep, hogy nem a bíróság a lényeg. Ugyan az anyacég indít egy eljárást és feltűnik David Lee – jó volt viszontlátni – de az egész csak egy trükk volt, hogy Liz és Ri’Chard magasabbra törjön. Diane megint a magánélete miatt volt terítéken. Egyre biztosabb, hogy a házasságának annyi a doktor miatt. Csak nem azzal búcsúzunk el tőle, hogy elválik, itthagyja a céget és a dokival elmegy a drogos naplementébe? Vagy az alap lesz az igaz, és az egész meg sem történt. Mert csak hallucinálta a drogtól, vagy a tüntetők, akik közben a cselekménybe lépnek, már régen felrobbantották az egész épületet, csak a benne levők szelleme ezt még nem fogta fel. Gyötrődik is attól, hogy van a sorozatnak stílusa, vannak jól elkapott karakterei is, de szenvedek attól, ahová ez az egész vezet és ahogy egyesek kifordulnak magukból.

Végül, már Halloween és a holtak napja hangulatának jegyében American Horror Stories évadzáró (s02e08), cím szerint a Tó. Klasszikus szellemek bosszút állnak történet, ami hozza szépen a kötelezőket. Így elnéztem, megvan a zsáner szükséges elemei közül mind, csak éppen meg nem lepett. Inkább kellemetlenül – amikor kiderül, miért volt minden, és a család hogyan kapcsolódik a tóhoz, akkor sajnáltam, ahogy a végjátékhoz jutottak. Nem éreztem igazságosnak, hogy a holtak az ártatlant büntették meg. Mert volt, aki mindent tudott és benne volt a játékban. De a szellemek nem az apát vadásztak le, noha az kiderült, hogy ez a rendszeres nyaralóhelye volt a családnak, lett volna lehetőség. Hanem Jake, a szinte kamasz kellett, hogy megfulladjon. Ő mit tehetett bármiről? Semmit. Látványra kaptunk is, nem is. Nem vitték túlzásba a szellemeket és vízi holtakat, de talán a kevesebb most több is volt. Húzónévnek jött Alicia Silverstone, bár messze van már a színésznő a fénykorától. Azt nézegettem, hogy mennyire megöregedett még a legutóbbi ropi filmhez képest is, amiben láttam. (Ebben Jennifer Garneréhez hasonlít a karrierje: mindketten anya szerepeket kapnak sorra.) Jobban értékeltem az AHS visszatérő színészt, az apát játszó Teddy Sears-t.

Ebbe az irányba megyünk tovább, csak remélhetőleg jobb filmekkel és sorozattal. Horror antológia, Halloween-film, jövök!

Ilyen egy szívhez szóló film, aminek az üzenetével is lehet azonosulni. Van benne dráma, kis humor és szerethető is az egész.

A történet alapja, hogy van egy megszállott férfi. Christian biológus, aki a vadludak megmentését tűzte ki célul. A tervét a tudósok nem tartják kivitelezhetőnek: maga nevelne fel ludakat, elvinné őket a norvég természeti parkba, ahonnan hazarepülne velük Franciaországba, így egy olyan útvonalat tanítva nekik, amely biztonságosabb vándorútvonal lenne. Pont ezen a nyáron neki kell vigyáznia a kamasz fiára is, aki meglepő módon osztozni kezd a lelkesedésében és segít a ludakkal. Annyira, hogy amikor a norvégok lefoglalnák a madarakat, Thomas megszökik velük és ő indul velük repülve Norvégiából Dél-Franciaországba.

Azt még nem is meséltem, hogy igaz történet az alapja. Bár anélkül is nagyon hamar meg lehet szeretni a szereplőket, és drukkolni a fiúnak és a madaraknak. Nagy ötlet volt, hogy az egyiket el is nevezi, Akkának – éppen a Nils Holgerssont olvasta -, természetesen az lesz a kedvenc és amelyikért a legtöbbet kell küzdeni.

Családi és kalandfilm, nem is tudom eldönteni, melyik fele sikerült jobban. Változik a családi dinamika, apa és fia közel kerülnek egymáshoz, ahogy az elhidegült szülők is. Közben meg ott vannak a fiú kalandjai: egyedül a vadonban, a madarakkal. Repül át viharon, élelmet kell szerezni és nagymacskával is találkozik. Ok, van benne mesei elem is: ahogy minden madár megmarad és nincs veszteség. Pedig említettem, találkoznak ragadozókkal is, és azért is végig izgultam, hogy a repülő propellerje nehogy kárt tegyen egy lúdban.

Mindkét oldalról pozitív az üzenet: hogy mennyire fontos a család, milyen szálak vannak apa és fia között. De az is, hogy az állatok mentése mennyire kellene, hogy számítson. Látjuk, ahogy a ludak lakóhelyéül szolgáló mocsarat lecsapolnék egy ipari létesítmény kedvéért. Látjuk, hogy a sajtó foglalkozni sem akar az esettel. Pont az újságíró lány fogalmazza meg jól, hogy az emberek már nem törődnek, és kellenek azok, akik igen. Hogy is van a film végén? A Földet nem apáinktól örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsönbe.

Jó nézni, szép felvételek vannak benne. Thomas és a ludak repülése végig élmény, és abszolút meg tudtam érteni, hogy mennyire felkapják az emberek is, és fényképezik, amikor feltűnik. Légi felvételekkel, amikor alattuk az érintetlen táj, vagy ahogy a ludak körbeveszik a kis gépet meg különösen jól nézett ki a film. Ha már Akka korábban szóba került, az, hogy ő másféle madár, a feje fehér, míg a többieké nem, kiemeli és ilyenkor is látszik. Ő hozza igazán közel a ludakat, mondhatni, általa személyesülnek meg.

Mellette apró, aranyos kis jelenetek sora is van, amiken jót lehet mosolyogni. Ahogy a dudákkal vezetik és tanítják a ludakat. Ahogy Christian képtelen megjegyezni a volt neje barátjának nevét, és mindig másnak hívja. Amikor azt a férfit beöltöztetik, hogy megtanítsák a ludaknak, hogy a vadászoktól félni kell…

Nem ragozom tovább, ezt lélekemelő volt megnézni és nagyon tudtam szeretni. Pedig, teszem hozzá, nekem madárfóbiám van. És mégis, ezeket a ludakat és Akkát megszerettem.

Már a plakát sugallja, hogy milyen ez a komédia. Megkésett és kiöregedett. Ha kamaszok lennének a főszereplők, és a kilencvenes években járnánk, akkor jobban ült volna. Így viszont maradnak a kérdések.

Mennyi idős a célközönség? A színészeket látva a negyvenesekre tippelnék, és a történet is erre húz. A megkomolyodott és az örök gyerek egykori legjobb barátok összekerülnek, és mindenki tanul valamit, hogy a végére kicsit változtasson az életén. Ha nem is életközép-válság, de majdnem. Akkor viszont miért kell bele óvodás poénokat írni? Pl. a bébiszitter másodállásban sztriptíz táncosnő. Bosszúból egymás ágyába kakálnak. Ez nekem a kamasz szint, és inkább egy Amerikai pite filmben várnám.

Benne vannak a klisés üzenetek, amelyekre a Disney-n való felnövésem miatt fogékony vagyok, de azért egy kis ötlet nem ártott volna. Az nem meglepő, hogy az örök gyereknek komolyabban kell vennie magát. A komolyabbiknak meg azt kell megtanulnia, hogy lazítani is lehet. De itt van az is, hogy hagyni kell a gyereket kibontakozni. Hogy nincs fontosabb, mint a család és az igaz barátok. De túl kiszámíthatóan jönnek rá minderre, és a konfliktusokat is túl könnyen kisimítják. Igaz, komédia, nem dráma, nem véresen komolyan tanulnak dolgokat.

Csak, a humor. Az nem az enyém. Nagyon sok az altesti és szexuális poén, amit nem díjaztam. Gyakran kicsit sem vicces, és bele van erőszakolva a filmbe. Sok a debil karakter - mint a szülőtárs, aki elviszi a sztriptíz bárba Sonny-t. Azzal a figurával mégis mit akartak kezdeni? Nincs egy normális megmozdulása, és amennyit láttam belőle, a kisfia is komolyabb, mint ő maga.

A Sonny - Huck barátság is zavaros. Bár azt mondják, hogy az igazi barátok bármikor fel tudják venni az elejtett fonalat, azért évek teltek el és így összehangolódnak pár óra alatt? Ahogy a kapcsolatuk, Sonny változásai is túl gyorsak, hihetetlenek. Egyes visszatérő elemek, mint amikor Sonny lebeszéli valamiről Huck-ot, amit az igazából meg sem akart tenni, csak fárasztanak.

Nem is értem, miért kötöttek ki sokan ennél a filmnél. Wahlberg ugyan játszott nem egy komédiában is, de nem állt jól neki ez az öregedő komolytalan alak. Pláne, hogy George Clooney volt a szereplő megnevezett példaképe. Mit ne mondjak, nem esett le, mégis, mivel akar a nyomdokaiba lépni. Clooney azért nagyon sok mindent elért a filmes szakmában, színészként és rendezőként is, míg Huck legnagyobb teljesítménye az volt, hogy el tudott futni a hitelezői elő. (Azt nem is értem, azt hogyan csinálta, hogy 45 ezerrel lóg, de felbéreli Seal-t egy fellépésre közel ezen összeg duplájáért, amikor semmi pénze sincs...)

Kevin Hart hozza a szokott figuráját. Aki kedveli, itt is fogja. Akit idegesít, itt is fogja.

Regina Hall volt nekem szimpatikus benne, ha elég egydimenziós is a figurája.

Leginkább a színészek miatt egyszer elment, de nem az a film, amit vissza fogok még nézni.

Kezdjük a szokásos sorozattal, már itt az évadzáró: House of the Dragon (s01e10). Ahogy sejtettem, a zöld királyné után most jött a másik oldal, és láttuk a fekete királynő, vagyis Rhaenyra kezdőlépéseit az apja halála után.
Először is, ez a szimpatikusabb oldal. Rhaenyra sokkal alkalmasabb a trónra, és nagyon egyet tudtam érteni Daemon véleményével, amikor jellemezte Aegon alakját. De elég csak a gyerekeikre ránézni: a zöldek királya részeges semmirekellő, a másik herceg meg egy erőszakos akarnok. A királyné (Aegon húga/neje) meg gyengeelméjű. Igen, már kezd visszacsapni, hogy családon belül házasodnak. Ez különben dupla: Rhaenyra a nagybátyja felesége, Aegon meg a húgát vette el. De, a hercegek. A zöldek egyik hercege sem szimpatikus, míg Rhaenyra mindkét nagyobb fia és Daemon lányai is szerethetők és jólneveltek. A Rhaenyra – Daemon házasság is sokkal működőképesebb és jobb alapjai vannak, mint a zöldek közt látottak. Ebben is van érdek és politikai cél, de ők ketten össze is tartanak, szeretik egymást.
Itt is taktikáznak, lépéseket szerveznek. Nagy előkészítés ez is, de jobban működött. Nem csak azért, mert itt szimpatikusabbak a szereplők. A gyász, a korábban meginduló szülés és az újabb tragédia már erős felvezetés. Majd jött a térkép – jól nézett ki az égő vonalakkal, ha egyelőre még tényleg csak felmértek és gondolkoztak, mit tudnak kezdeni. A végén pedig lecsapták a labdát a sárkányokkal és egy újabb tragédiával.
Vagyis, itt is megvolt az érzet, hogy csak felvezetik a háborút. A végén, ahogy Rhaenyra néz, miután meghallotta, mi történt. Az a kezdőpont. Innen már nincs visszafelé, a két fél egymásnak fog esni. De már csak a következő évadban.
Szerettem a kis részleteket, és a végén a sárkányos jelenet is jól nézett ki. A ruhák, a helyszínek – van benne pénz, látszik is, ha annyira nem is kreatív, mint amilyennek a gyűrűs sorozatot találtam.
A színészek is hozzák a kötelezőket, és vannak ihletett pillanataik. Itt pl. a házaspár néma gyásza tetszett, amikor a kislányuk halva született. Azért látni azon is, hogy ez a házassága az igazabb, hogy Daemon most megviseltebbnek tűnt, mint korábban, amikor az előző neje a meg sem született magzattal tűzhalálra ítélte magát.
A nyitás megvolt, vagyis a 2. évaddal megyünk majd a háborúba. Korrekt évad volt, még jobban is tetszett volna, ha nem ismerem előre a történetet. (Ok, ez legalább rendesen megvolt írva. A GoT azon is bukott el a végére.)

Haladtam a tűzoltók kalandjaival: vagyis Chicago Fire (s11e04). Utórész, hiszen van egy halottunk, és most volt a gyászmunka több szinten is.
A rész jelentős részét az tette ki, hogy Violetet sajnálták, próbáltak segíteni neki, vagy láttuk, a nő miképpen hagyta el magát. Viszont, arra jó volt az egész, hogy megint megmutassák miért olyan erős és egyedi ez a laktanya. Mindenki igyekezett segíteni, és egy olyan karakter, Severide – aki Matt távozása óta kvázi főszereplő is – adta meg a végső lökést, akinek eddig közös jelenete se nagyon volt a mentőslánnyal.
Visszatérő szál lesz az új tűzoltó Stella csapatában és az ő titkai. Igyekszik, szakmailag nehéz is lenne belekötni, de maga az ember még rejteget valamit. Remélem, nem sokáig húzzák, mert ez nem tűnik olyasminek, amit hetekig nézni akarnék. (Különben még mindig sajnálom az előző srácot, aki lemondott a hadnagyi címről Stella javára…)
De, ami a részt eladta, az Boden esete, aki szembesült vele, hogy nem annyi és olyan időt tölt a fiával, amennyit szeretne. Kapott saját szálat, és jó volt kicsit az embert látni, nem a parancsnokot.
Nem látványrész volt, a mentés is csak sima ásás a homokból, de érzelmileg szépen összerakták ezt a részt és a csapatmunkát.

Ha már életmentés: The Good Doctor (s06e04). Sajnos, egy az egyben viszik a függő szálakat tovább.
Nagy téma most Lim bénulása, és ahogy többen kezdenek sértődötten viselkedni. Shaun agya persze kattog, és ha a társas helyzetet nem is érti, a maga módján próbál javítani a dolgokon. Különben érdekel, meddig fogják elnézni a különc dolgait. Most a saját, kényelmes iroda helyett inkább beköltözött egy raktárszekrénybe, csak ne legyen egy szobatársa sem.
Megint van a Danny bámulása és a flört téma, ami már most fárasztó. 2 rész alatt eljutottak a majdnem csókig. Nem érdekel, inkább dühít, hogy abból lesz ügy, miért is nem csattant el az a csók. Különben sem sok értelme volt annak, ahogy a tóparton ültek, és várták, a búvárok találnak-e lábfejet.
Ezzel elértünk az orvosi esetekhez. Különösebben egyik sem maradt meg az eszemben. Könnyen megoldották mindkettőt. Shaun egy vállat rakott össze, Alex meg a már emlegetett lábfejet varrta vissza. Azon most akadt meg a szemem, hogy itt mennyire nem különítik el a sebészeket. A Medben a baleseti és a sebészeti osztály jobban elkülönül, a The Resident meg pl. a sebészeket is osztja az szerint, kinek mi a szakterülete. Itt meg mindenki csinál mindent az utcáról beesővel is. Furcsa.
Volt kórházi rész is, de még mindig inkább kórházi szappan az összkép. Mi más lenne, amikor visszatérő elem, ahogy Lim flörtölni kezd – vagy inkább felfigyel barátként/pasiként – a szomszédjára? Ebben a részben ez különösen hangsúlyt kapott.
Az már most látszik, hogy a Shaun – Lim vonalon mennek tovább. Nem vagyok boldog tőle.

Az eredeti címe Chaos Walking, hallottam így is emlegetni. Ennek még hangzása is van. Mivel eredetileg regénytrilógia, onnan a Kés a zajban címet hozta magával. Túl értelmesnek nem lehet mondani, de volt hangzása. A film pedig: A fejedbe látok. Hát… hangzás nulla. Kifejezi, mi is van ezen a bolygón, de attól még nem egy hangzatos megoldás.

A film is kb. olyan a regényhez képest, mint a címe. Az alapokat megtartották, van, amire rá lehet ismerni. De különben sokat változtattak és egyszerűsítettek is rajta. Igaz, én hálás tudok azért lenni, hogy nem nyújtották el 3 részre. Annyi cselekmény nincs benne, még a regényekben sem, nemhogy ebben a kiforgatott verzióban.

Ami egész jól sikerült: a gondolatok hallásának megjelenítése. Egyrészt, egy tompított, más hangszínen a szereplőtől is halljuk, mit gondol. Másrészt, vizuálisan is megjelenik, mint egy kis vetítés a feje mellett. Abból hoztak is ki dolgokat, hogy ezzel be tudják csapni a másikat, és mondhatni, illúzió csapdába ejtik. Ha már ebbe az irányba elindultak, ebből több mindent is írhattak volna, de értem azt is, miért nem ezt választották.

Maga a történet közepes, vagy valami hasonló. Van egy menekülés, egy gyors megoldás és egy kis világtágítás benne. Ha nem is unalmas, de nem is szögezett a fotelbe. Arról nem is beszélve, hogy nem szerettem, ahogy a halál kérdését kezelték benne. Több pozitív mellékszereplő is meghal/megölik, és gyorsan tovább is lépnek a menekülők. Ha hozzátesszük, hogy a múltban tömegmészárlást is rendeztek, mondjuk, ez még nem is annyira sok. De pl. Todd az egyik nevelőapját meg sem gyászolta. Érdekes megoldás, hogy a kutyája miatt jobban kikészült. Olyan szempontból meg tudom érteni, hogy én is mindig az állatok értelmetlen meggyilkolása miatt háborgok az ilyen filmeken, de Todd azért bőven kiakadhatott volna más okból is: megtudja, hogy az anyja hogyan lett megölve. Mindkét nevelőapját megölik, tulajdonképpen a szeme előtt.

Azzal is bajom van, hogy nem jön össze, Prentiss mégis mit akart mindezzel elérni. Értelmetlen minden nővel végezni, mert azzal saját magukat is kihalásra ítélik. Még egy fia is volt, milyen jövőt szánt neki? Átveszi a helyét a városban, aztán a pár hozzá hasonló fiatallal a város utolsó lakói lesznek a kihalás előtt? Prentiss erőszakos, narcisztikus figura volt, de nem ostoba. Mi értelme lett volna halálra ítélni a várost? Az már érthető, hogy Violet hajója miért kellene neki. A bolygó feletti uralmat akarta – igaz, azt nem tudom, miként akart egy többezres hajót elfoglalni a pár emberével, de az már egy más történet.

Nem is jó, ha elemezni próbálom a szereplők mozgatórugóit, mert jönnek elő az ellentmondások. Felületesen lehet csak ezt a filmet nézni.

Külcsínre sincs sok benne. Más bolygó, de idegen lényt is csak kettőt látunk: egy emberszerűt, meg egy kisállatfélét, amit Todd levadászott és a kutyájának adott megenni. Különben egy erdőben és egy városka/tanya díszletben rohangásznak szinte végig.

Irritált Daisy Ridley frizurája is. Értem én, feltűnő szőke és egészen más fazon, mint a Star Wars filmekben. De attól még rémesen állt neki – fel is horkantam, amikor Todd arra gondol, hogy tetszik neki a lány haja. Mondjuk, őt menti, hogy Viola volt az első lány, akit valaha látott. Tom Holland különben YA film tipikus fogásként a pólóját dobálhatta le, ha már külcsín. Kötelező jelleggel falat is mászott, de különben Todd nem egy összetett figura. Mads Mikkelsen is egyszerű, tipikus rosszfiút játszhatott csak.

Elég nagy bukta volt, és a kritikusok/nézők is lehúzták. Nos, egyet tudok érteni velük. Attól függetlenül, hogy a regényt sem szerettem, a filmet sem díjaztam.

Általában egy színész miatt figyelek fel egy filmre. Itt is a Rylance – O’Brien duó neve keltette fel a figyelmem, de aztán egy másik stábtag miatt tartottam érdekesnek a filmet.

A rendezője az a Graham Moore, akitől már olvastam két regényt, mindkettő korrekt krimis szálakkal operáló történet. Az sem mellékes, hogy Oscart is gyűjtött már be, a Kódjátszma lett pár éve a legjobb adaptált forgatókönyv.

De mennyire tetszett ez a film? Az összebenyomásom, hogy regényként jobban élveztem volna. Nagyon sok minden arra fut ki, amit végső csavarként megtudunk. Mi rejlik az úri szabó nyugodt eleganciája mögött? Könyvben ült volna, filmen annyira nem fogott meg. Túl… finom az átverés és a terv egy filmre, ott valami látványosabb kellene, nem csak egy ilyen lassú terelés. Intelligens, értékelem, de egy maffiás leszámolós történetben többet láttam volna.

Az is benne van, hogy egy szereplőt nagyon nem szerettem. Mable, aki ki akar innen törni és elmenni. Aki titokban a maffiafőnök fiával jár, nem szerelemből, kitörési lehetőségként. Leonard őt akarja megmenteni, és nem tudom átérezni, miért. A lány a kora és a környezete gyermeke, boldogul. Megvannak a maga mocskos játszmai, és nem egy ártatlan virágszál. Miért pont őt menti meg a férfi? Van rá egy elméletem – az egyiknek rossz apja volt, a másiknak elveszett a saját lánya. Sima áttétel, és ez a lány még mer másról álmodni. A szabász segít, hogy meg is valósuljon a terv. Ha ehhez néhány hullán át is kell gázolniuk.

Az tartja mozgásban a filmet – ki kit ver át, dörren el egy lövés és az miképpen mozgatja majd a szálakat más irányba. Néha van egy meglepőnek szánt leleplezés – mint az áruló személyének felfedése. De valahogy… lassú és eléggé kiszámított. Nem véletlenül szól arról a narráció, hogyan varrnak meg egy öltönyt. Ugyanolyan munka itt a bűnözők átverése, megvannak ugyanazok a munkafolyamtok. Ez megint egy elegáns, regényben tetszetős megoldás, de a filmben nem éreztem az igazinak.

Amibe nem fogok belekötni: annak ellenére megvan a korhangulat, hogy nem mozdulunk ki az épületből, sőt, az üzlethelyiségből sem. Minden itt zajlik, akár színpadi darabként is működhetne, de nincs bezártság érzetem tőle. Működik. Az öltönyök, a stílus, a történet meg hozza a korhangulatot.

A szereposztás is nagyobb részt tetszett. Rylance könnyeden mozog angol úriemberként a gengszterek között, de akkor sem veszti hitelét, amikor felhúzza a ruhája ujját, és egy más arcát mutatja meg. Mire nem jó egy olló… Dylan O’Brien a feltörekvő bűnözőcsemete hisztijét kapta el – az ő karakterét még sajnálni is tudtam, de tény, hogy Stiles óta ő kap tőlem egy pozitív előítéletet. Zoey Deutch, aki nagyon nem tetszett a szerepében. Öregebbnek is tűnik, és a karaktere is furán lett megfogva. Kislányos, számító, melyik?

Egyszer érdekes, de tartom, hogy én olvasva élveztem volna igazán.

Nem néztem meg előre, miről fog szólni ez a film, így felkészületlenül is ért, hogy micsoda egy agymenés. Mondjuk, van benne rendszer, de akkor is. Néha nem is tudtam eldönteni, hogy egy-egy jeleneten röhögni fogok, vagy csak simán bámulok, és nem fogom fel, ez kinek jutott az eszébe.

Megjegyzendő, azért ez nem eredeti ötlet. Ázsiai filmet készítettek el amerikai verzióban, és a meghagyott japán helyszín ellenére telepakolták nyugati színészekkel. (Ok, egyes dolgokat mondjuk nehéz lett volna pl. a TGV járataira átértelmezni, a francia esetleges maffia mégsem a jakuza.)

Az különben parádés, micsoda felhozatal van benne színészekből. A kvázi főszerepet Brad Pitt játssza, nem is emlékszem, miben láttam utoljára. De, tudom, abban az űrhajós, csendes sci-fiben. Nem lényeg. Mellette nagyobb szerepet kap Joey King, Aaron Taylor-Johnson, Brian Tyree Henry és Hiroyuki Sanada. Kisebb szerepekre meg olyan nevek ugrottak be, mint Michael Shannon a film főgonoszaként, Sandra Bullock Pitt segítőjeként, Zazie Beetz mérges orgyilkosnak, Logan Lerman gyorsan meghaló maffiózó csemeteként. De még ez sem minden, mert egy-egy mondatra vagy feltűnésre van benne Channing Tatum és Ryan Reynolds is. Úgyhogy már az egy élmény, hogy ki mikor és milyen formában tűnik fel. Shannon első profilképe ezzel a hajzattal, az kifejezetten emlékezetes volt. De Lerman is ennyi tetkóval, nem átlagos tőle.

A történet nagy katyvasznak tűnik, szinte maffiás akciókomédiának. Van egy vonat, van rajta egy tucat bérgyilkos, akik mindig egymásba akadnak és nem is értik, mi van itt. A végére kiderül, és ahogy mondtam, van benne rendszer. De addig ez a tévedések gyilkos vígjátéka, amelyben elszabadul a mérges kígyó, Thomas gőzmozdony tanít emberismeretre és azon vitázik a két hidegvérű gyilkos, hogy mennyire béna fedőnév a Citrom.

Jól keverik benne, hogy látványos akció is legyen, meg humora is legyen. Akár a kettő együtt is megy, elég csak Zazie Beetz végzetére gondolni, vagy a sors kezére a mandarint szállító teherautóval.

Az is plusz, hogy végső soron antihősökkel van tele. Biztosan lesz egy-egy, aki szimpatikusabb az átlagnál, Pitt alakja például ilyen, de annyira rossz mindenki, hogy ne fájjon nagyon a szívünk, ha egy-egy szimpatikusabbat eléri a végzete. Meglepő, de én Mandarint sajnáltam, noha pont őt játszotta olyan színész, akit alap esetben nem nagyon szívlelek.

Jó a helyválasztás a vonattal, és a film is száguld, nem csak a vonat. Mozgalmas, sok minden történik, és jó helyen vannak a csavarok. Még olyan is volt benne, amire akár számíthattam is volna, de menet közben nem jutott eszembe. Mint az, hogy Kisherceg apja kicsoda. Helyenként még Tarantino filmjei is eszembe jutottak – pl. a Citrom – Mandarin, mint fedőnév beszélgetésnél.

Azt nem érdemes nézni, mennyire valós vagy sem. Azért nem Halálos iramban szinten rúgja fel a fizika törvényeit, de itt is inkább a látvány, mint a valóság a lényeg. Elég csak arra gondolni, Mandarin hogyan ugrik fel a vonatra és mászik vissza, bele sem akarok gondolni hány km/óra mellett. Nem véletlenül minősítettem már az elején agymenésnek, ha jóféle is.

Nekem tetszett, jókat vigyorogtam rajta. Még ahhoz is megjött a kedvem, hogy az eredetit megkeressem. Bár lehet, inkább csak ezt nézem meg újra.

Először is, beértem magam a Chicago Med (s08e01-04) évadkezdéssel. Annyit előzetesen is el tudok mondani, hogy értelmesebb volt, mint ahogy a Fire nyúlik.

Itt is voltak megkezdett szálak, amelyeket pillanatok alatt rövidre zártak. A nagy esemény a tűz volt, és 2 rész alatt mindenre sort kerítettek. Még a tettes is meglett. Volt, aki meghalt. Más megsérült, de felépült. Ugyanakkor arra is használták, hogy a szereplőket csökkentsék.

Igen, ahogy a PD, úgy a Med is húz ki karaktereket. Dylan a szerelme halála után képtelen maradni, és azzal is szembe kell néznie, hogy itt mindig is benne lesz, hogy rendőr volt korábban. Kell neki egy új kezdet. Nekem nem fog hiányozni, és szerencsére a búcsút sem húzták túl. Kapott egy monológot, miért megy el és Will elköszönt tőle. Ezt pozitív fejleménynek érzem.

A másik veszteség Pamela, akinek szintén volt egy nyitott szála. Crockett döntése miatt a kézfunkciója esett, és kérdéses lett, tud-e még műteni. Ezzel el lehetett volna lenne egy jó darabig – felépülés, műtétek, esetleg valami illegális, hogy rendbe jöjjön és párkapcsolati dráma, természetesen. Ehhez képest rövidre zárták, és kiírták Sarah Rafferty karakterét. Ez már inkább megosztó döntést. A színésznőt és Pamelát bírtam, de az nem fog hiányozni, hogy miképpen áll a kapcsolata éppen Crockett-tel.

Van viszont egy színésznő, akire látok esélyt, hogy visszatér. April. Már felbukkant, Chicagóban dolgozik. Mivel a színésznő saját sorozata befuccsolt, elképzelhetőnek tartom, hogy lassan visszahozzák. Majd kiderül.

Esetek – ebben a sorozatban is megvan, hogy gyakran az esetek segítenek az orvosoknak a magánéletükben is döntéseket hozni. Ez tipikus, de itt még a kórházi eset az első. Így jobban is szeretem, kevésbé szappanos az összkép.

Szépen építgetnek többeknek is történeteket. Dean sokat lépett előre – amilyen ellenszenves volt elsőre, annyira kezd változni. Kemény főnök, de látjuk boldogulni próbáló apaként, és egyre megértőbb a szakmában is.

Sam is felbukkant pár jelenet erejéig, aminek kifejezetten örültem. Nekem ő az egyik kedvenc sebészem a sorozatban. Azon is jót mosolyogtam, ahogy Oliver keres egy terapeutát magának, aztán ő kezeli a másikat vagy gyorsan lelép, mert nem tetszenek neki az embertelen módszerek.

Díjaztam azt is, ahogy igyekeznek reagálni a világban történtekre. Egyelőre ez abban látszik meg, hogy sok mindenből hiány van. Ez orvosilag vezet izgalmas kérdésekhez: szabad-e a gyógyszert illegálisan beszerezni? Ha egy kontrasztanyagból csak kevés van, egy vizsgálatot lehet elvégezni, melyiket futtassák le?

Vagyis, ezt a sorozatot várom, mi derül ki még benne. Plusz, lehet, addig a PD-t is letolom, amíg ott elmegy Jay. Az egyetlen szimpatikus karakter abban a szériában, az ő részeire még rá bírom szánni magam.

Egy rész lemaradásban voltam a The Good Fight (s06e06-7) évaddal is. Pedig a hatodik epizód pont azt hozta, amit eddig hiányoltam.

Gyorsan kellett jogilag valamit tenni, hogy megmentsék egy gyerek életét. Több szálon dolgoztak, nyomoztak és pereltek és volt egy jó ügyük. Közben a szereplők közti kapcsolatokat is építették. Hangsúly lesz azon, hogy mit tud egymással kezdeni Liz és Ri’Chard. Diane a terapeutája miatt inog.

Majd jött a 7. és vele az a furcsaság, amit még mindig nem fejtettem meg. Kint a tüntetők, most van egy haláleset is, és feltűnt egy furcsa, civil csoport is, akiket nem is értem, mit csinálnak igazán. Védik a fekete amerikaiakat? Vagy valami olyasmi.

Kevesebb jog, megint inkább cégvezetés és Diane szemléletváltása volt kiemelve. Egyre kevésbé tudom elképzelni, ezzel mire fognak kilyukadni. Pedig már nincs sok vissza az egész sorozatból se.

Haladtam az All American sorozatokkal is. Az alapsorozat (s05e02) viszi tovább a megkezdett témákat.

Vagyis: Spencer próbál bulizni és túllépni Olivián, aki le akar csapni a tiltott módszerekkel dolgozó edzőre. Layla és Jordan kerülgetik egymást, míg a lány hadakozik az apja cégét átvevő exével.

Most legalább volt egy kis sport, meccsel együtt és Asher – JJ esetében szintén a sportról szólt a sorozat. Miért nem akar edzeni JJ? Kellett már, mert egyre távolodnak a focitól, azt inkább ragozzák, ki kivel jár.

Emlékezetes jelenet nem volt benne, inkább csak jelölik az irányt, mi lesz az évad konfliktusa.

De, legalább élesen elvált a másik sorozattól. A Homecoming (s02e02) is visszatért a helyi közegébe, és mindenki a maga kínjával foglalkozik.

Itt a sport is sokkal jobban megjelent: volt tenisz is, baseball is és a konfliktusok jelentős részét is a sport hozta. Átigazolás, versengés, csapaton belüli rivalizálás. Díjaztam, hogy ebben nem a szerelmi téma a kiemelt, ilyesmi miatt nincs is jelenleg feszültség benne. A párok fixek, és legfeljebb annyi haladás van, hogy egy új teniszező lehet Simone következője Jordan után.

Ez a sorozat, amelyik jobb ruhákban, frizurákban is. Simone a hajával szokott kitűnni, de most pl. Keisha egy-egy szettjén akadt meg a szemem. Nem mintha valós lenne, hogy egyetemisták így tudnak öltözködni, pláne, ha nem is gazdagok a szüleik. Mert Layla, aki milliomos csemete az alapsorozatban, elhiszem, hogy megengedhet magának bármit. De itt Keisha teljesen más háttérrel bír, és van olyan, ha nem olyanabb ruhatára, mint a másik lánynak.

Vagyis, a héten is a Homecoming tetszett jobban.