Egyszer érdemes lenne megnézni, hogy mennyire írják át a történelmet a filmek. Mely sikerfilmek azok, amelyek azért nagyjából hitelesek, és melyek azok, amelyek akár fikciós történetek is lehetnének? Még akár magyar példát is találhatnánk, elég csak az utóbbi évekből a Kincsemre visszagondolni.
De,…
Azt még én is tudom, hogy ez a sorozat sokak idegeit borzolta. Mivel nekem ez az egész Jimmy történet kimaradt, előítéleteim nem voltak. Azt tudtam, hogy pl. anyám is szerette a zenéjét, halványan arra is emlékszem, anyu is döbbenten hallotta, amikor meghalt, de ennyi. A zenéjét nem szerettem, most…
Középiskolás, gyerekek ügyeit rendező, családot alapító.
Lilla elfogadta a kaposvári igazgatói állást, de titkon abban reménykedik, hogy Szilárd szerelmet vall és megkéri, ne menjen. Nem tudhatja, hogy az anyja tett arról, hogy a férfi úgy higgye, jobb lesz a nőnek nélküle. Amikor pedig cselekedne,…
Álkapcsolatba érzelmek vegyülő, sikerkönyves, megcsalós.
András és Kata ugyanarra a díjátadóra hivatalosak. Mindketten megjelentették az első regényüket, de teljesen más a fogadtatás. András egy komor, mélyszegénységről és bűnről szóló történetet, míg Kata egy életigenlő, pozitív gondolatokkal teli…
Párkereső, érvényesülésért küzdő, csajos.
Viki lába alól szép lassan minden téren elveszett a talaj: Feri 2 év után elhagyta, mert összejött a recepcióssal a hotelben, ahol dolgozott. A tékát bezárták, mert a neten mindenki megnézheti, amit csak akart. Állás kell, így a nő egy multinál köt ki, mint…