Minden napra egy film

Minden napra egy film


Lamborghini

A férfi a legenda mögött

2023. szeptember 03. - BBerni86

Egy újabb film, amiben megnézhetjük valami megszületését. Nem titok, hogy odáig vagyok az ilyen filmekért, és ebben a történetben is megtaláltam, ami lekötött. Először is, nekem új volt maga a cselekmény. Ferrari kapcsán már láttam filmet, de eddig azt sem tudtam, hogy a Lamborghini is eredetileg…

Tovább

Sokkal több mint testőr 2.

Tény, az első rész sem tartozik a kedvenc Ryan Reynolds filmjeim közé, de azt még elnéztem. Ez a folytatás viszont – fájdalmas. Akció komédia, és nagyon más a humora, mint amit szívesen nézek. Az első, hogy Michael Bryce karakterét leépítették. Az még lehetne vicces, hogy szabadságolja magát, nem…

Tovább

Széttört élet

Átverős, foglyul ejtő, kifosztós. Chris elvonultan, csendesen éldegél és próbálja kitalálni, hogyan tovább. A cégét eladta, egy vagyont kapott érte és egy igazi álomotthont épített fel magának. A családját azonban elvesztette a folyamat közben: a felesége beadta a válást, és szerinte már túl késő,…

Tovább

Zsaru butik

Bérgyilkosos, rendőrséget elfoglaló, igazságért kiálló. Valerie Young elkötelezett rendőr, aki még kikapcsolódás gyanánt is szolgálati pisztolyt szerez be magának. Hisz a törvényben, és kényszert érez arra, hogy megfizettessen azokkal, akik másoknak ártanak. Teddy menekül, de ráébred, hogy nem tud…

Tovább

Billions

5. évad

Befektetős, manipuláló, játszmás. Chuck visszatért a törvény emberei közé, és már kezdi szervezni, hogy végezzen Axe-szel. Taylor, aki kénytelen visszatérni az Axe Capital berkeibe részben önálló csoportként, lesz kiszemelve kémnek. Axe egyelőre mással foglalkozik: Mike Prince, egy másik milliárdos…

Tovább

Kozmikus bűn

Űrlényes, háborús, lövöldözős. James Ford egykor az emberiség egyik legkiemelkedőbb tagja volt, az emberiséget védő nagyszerű harcos és katona, egy igazi vezető. Ám a többség védelmében sokakat ítélt halálra, így a hírneve már inkább hírhedtség lett és a seregből is menesztették. Ryle generális…

Tovább

Boss Level

Játszd újra

Időhurkos, bérgyilkosok elől menekülő, családot mentő, harcos. Roy Pulver egykori kommandós minden napja egyforma, szó szerint. Megébred, és bérgyilkosok sora akar végezni vele. Üldözik helikopterrel, egy bombákkal dobálózó törpe szabadul rá, egy karddal profi nő fejezné le, két pisztolyos lőné le…

Tovább

Fekete és kék

Rendőrös, hatalommal visszaélős, menekülős. Alicia West rossz környéken született és nőtt fel, rossz bőrszínnel. Tisztában volt vele, ha marad, nem olyan életet fog élni, amilyet szeretett volna. 18 évesen beállt a seregbe, és hivatásos katona lett. Édesanyja halála után szerelt le, tért haza és…

Tovább

Megtorlás

Bankrablós, nyugalmat visszaszerzős, titkon nyomozós. Jacob egyszerű, de boldog életet él. Van egy szerető, gyönyörű felesége és egy kislánya, akit mindenkinél jobban szeretnek. Az állása nem álmai legjobbja, de a bankban jól keres, amire szüksége van a családnak. Egy nap azonban rabló megy be…

Tovább

Mit várunk?

Cím: The Hitman’s Wife’s Bodyguard Készítők: az első rész stábja visszajött. Ryan Reynolds, Samuel L. Jackson és Salma Hayek is benne teljes mellszélességgel. De a többi név se rossz: Antonio Banderas, Frank Grillo, Morgan Freeman, Tom Hopper… Patrick Hughes vállalta a rendezést a folytatásra…

Tovább
süti beállítások módosítása