Minden napra egy film


1917

2020. február 04. - BBerni86

Háborús, küldetést teljesítő, történelmi. Schofield és Blake közlegények jó barátok, akiket 1917. április 6-án hívat a felettesük. A jelentések szerint a németek sok állásukat feladták, visszavonultak és csapdát állítottak a 2. angol ezrednek, akik abban a hitben vannak, visszavonuló németek ellen…

Tovább

5 film, amit látnod kell

Főszerepben a lovak

5: A nagy vágta – Sarah kamasz, amikor megárvul, és kénytelen angliai nagynénjéhez költözni. Nehezen illeszkedik be, de a vidéki életben felfedezi a lovaglást, és a tökéletes csikóra is ráakad. A nénje korábban versenyző volt, most a párjával mindenre készek, hogy előreteremtsék Sarah versenyzéséhez…

Tovább

Fenyegető veszély

A Long Tan-i csata

Háborús, egymásért kiállós, csapdába sétálós. A vietnámi háborúban az amerikai szövetségesekkel együtt ausztrál katonák is harcoltak. Ilyen férfi volt Harry Smith is, aki a főleg újoncokból álló Delta szakaszt kellett, hogy igazgassa. A férfi ennél komolyabb feladatokra vágyott, de hiába kérte át…

Tovább

A vörös ügynök

Kémes, kosztümös, tudósos, viszonyos. Joan kifejezetten okos lány volt, aki fizikát hallgatott Cambridge-ben. A szolid lány itt ismerkedett meg az orosz származású Leóval, aki az első nagy szerelme lett. A fiú megszállottan hitt a kommunizmusban, és a barátnőjét is terelgette ilyen irányba. Amikor…

Tovább

5 film, amit látnod kell

Tengeralattjárók

5: A Hunter Killer küldetés – egy orosz tábornok puccsot hajt végre. A hatalom megragadásában egy amerikaiak elleni háború kirobbantása is szerepel. A közelben van Glass kapitány egy hajóval, akinek meg kell kísérelnie a foglyul ejtett orosz elnök kiszabadítását, ezzel egy háborútól mentve meg a…

Tovább

Midway

Háborús, történelmi, hőssé válós, visszavágós. Parádéra készültek aznap, az emberek vidámak voltak. A feltűnő japán gépek ellen nem is tudtak mit tenni: Pearl Harbor hamar lángba borult – az amerikai flotta vesztesége emberben és eszközben is hatalmas volt. Új főparancsnokot neveztek ki, és Nimitz…

Tovább

V. Henrik

(2019)

Háborús, kosztümös, hatalomért küzdős, uralkodóvá válós. IV. Henrik szakítani akar a hagyományokkal, és nem a legidősebb fiára hagyná a trónt. A herceg, akit a barátai csak Halnak neveznek, felelőtlen, léha életet él és látványosan utálja az apját. Amikor a lázadó nemesek ellen az öccse, Thomas…

Tovább

Overlord

Nácik ellen harcolós, orvosi kísérletes, titkos akciós. Az amerikai seregek a partraszállást tervezik, és Európa felszabadítását a náci uralom alól. Ám a siker feltétele, hogy repülőgépekkel fedezni tudják a partra szálló seregeket. Van egy lőtorony, amit mindenképpen meg kell semmisíteni. Egy…

Tovább

Trónok harca

8. évad

Háborús, életért küzdős, trónjátszmás, családos. Deres alatt összegyűlnek a Hét Királyság seregei, hogy szembenézzenek a Holtakkal, akik minden életet eltörölnének a világból. Mindenkire szükség van, kevés remény akad az emberiségnek. Mégis, a vezetők között nagy a feszültség. Az északot vezető…

Tovább