Minden napra egy film

Minden napra egy film


Egynyári barátság 2.

2023. augusztus 31. - BBerni86

Folytatása lett az Egynyári barátságnak is, ami ezzel már rá is cáfolt a címére. Legalábbis, amit a magyar keresztségben kapott, mert eredetiben nincs ott az a bizonyos egy. De a lényeg, hogy ugrunk a következő nyárra, és a két pár megint együtt megy nyaralni. A bonyodalmat majd az adja, hogy…

Tovább

Bűnös vagyok

Az alapötletében még fantáziát is láttam, aztán maga a film folyamatosan elvesztett. A végére már azon gondolkodtam, hogy meg se nézem. Ok, ilyet nem csinálok. Késztetésem van befejezni, amit elkezdtem, ha olyan is, mint ez a film. Amiben van ötlet: adott egy helyes szőke színészlányka, akinek még…

Tovább

Ürömapám

Kezdhetném azzal, hogy megint épületes címet sikerült a keresztségben adni a filmnek. About my Father. Apámról. Kaptuk helyette ezt. A Steve Martin-féle Örömapára akarnak utalni? Jó, van, amit bele tudnék magyarázni. Mindkettőben van egy apa, aki nem örül, hogy házasodik a gyereke. De…

Tovább

A tökéletes párosítás

A Netflix egy újabb darabja, ami szinte Hallmark-film is lehetne. Azért szerencsére annyira nem negédes, mint ami a karácsonyi szezonban elárasztja a csatornát, de így is nagyon a romantikus lelkületű hölgyek vannak megcélozva. Hiszen a történet szerint a borászat szerelmese, Lola egy ausztrál…

Tovább

Good Omens

2. évad

Az első évad annyira tetszett, hogy a regénynek is adtam még egy esélyt. Még meg is szerettem. Így a második évaddal szemben voltak elvárásaim, és felemásnak érzem az eredményt. Először is, a korábbiakhoz képest nagyon szubjektív, ami most minden esemény középpontjában áll. Ami a szerelem. Ugyan…

Tovább

Kísért a feleségem

Színpadi darabból dolgozták át filmre, és elég nagy neveket sikerült hozzá megnyerni. Judi Dench játssza a majdnem szélhámos spiritisztát, Dan Stevens az ihletért fohászkodó írót, Isla Fisher a feleségét, Leslie Mann az első feleség szellemét. És mégis, valahogy nem szerettem a…

Tovább

A kis Nicolas és az elveszett kincs

Már feladtam, hogy át akarjam látni ezeket a filmeket. Elég sok része van, és rá kellett jönnöm, hogy egy-egy rész között még találhatok kapcsolatot, de különben külön Nicolas feldolgozások. Még csak arra sem jövök rá, hogy a sorrend milyen lenne eredetiben. Egy példa: egy korábbi részben…

Tovább
süti beállítások módosítása