Családos, szerelmes, zenés.
Sophie visszatért a szigetre, ahol az anyja álmát megvalósítva modern szállóvá alakította a régi házat, és készül a nagy megnyitóra. A szívét fájdítja, hogy sokan nem tudnak itt lenni vele a nagy napon: Sky gyakorlaton van New Yorkban, és szeretnének állandó munkát is adni neki. Harry Ázsiában készül egy hatalmas szerződés megkötésére. Bill díjat kap. A nagyanyjával próbálkozni is kár, soha nem jön el semmire. Sam és Donna barátnői tartják benne a lelket. Közben megelevenedik a történet, hogyan keveredett ide Donna és álmodta meg a jövőjüket. Hogyan szánta meg a bohém Harryt, aki el akarta veszteni a szüzességét. Hogyan kerülgette a nőcsábász Bill, akinél vigaszra lelt, miután a szigeten megismert nagy szerelem, Sam összetörte a szívét. A nagy bulin generációk találkoznak össze.
Gondban vagyok azzal, hogy a film egy poénját mennyire lehet lelőni. Emlékeim szerint a trailer nem lövi le, viszont rögtön a film elején ezzel szembesülünk. Mennyire számít spoilernek, ha az első jelenet fordulatát mesélem el? De azt hiszem, jobb lesz, ha ez titok marad annak, aki még nem látta, és szeretné a teljes élményt megkapni.
Mert nyári élmény lett a Mamma mia 2, noha én tele voltam vele kapcsolatban rossz előérzetekkel. Már az első résszel is az volt a bajom, hogy a történet szinte semmi, és a színészek nagyjának semmi énekhangja. Oké, siker máig, de hova lehet abból indulni?
Röviden, a múltba. Jön a fiatal Donna és a dinamók, meg Sam, Bill és Harry. Amivel megint voltak fenntartásaim: mégis, mi újat tudnak mondani? Pontosan tudjuk, mi történt. Már az első részből tudtuk, hogy Sam volt mindig is a nagy szerelem, csak ő hazament a menyasszonyához. Már ott megtudjuk, hogy Sam visszajött, neki is Donna az igazi, csak arra a lány mással volt együtt. Most tulajdonképpen ezt látjuk, csak jóval hosszabban.
És a film első fél órájában fogtam is a fejem, mintha a legrosszabb rémálmaim elevenednének meg. A jelen története, a szálló megnyitásával, egyszerűbb és unalmasabb nehezen lehetne. Az énekhangok gyengék, főleg Brosnan. Van egy szólódala. Milyen? Röviden: fájdalmas!
De aztán megjött a hangulat, a humor, a nyári érzés és minden a helyére került. Jó zenék, poénok, és még úgy is el lehetett nézni a történetet, hogy tudtuk, mi lesz Sam és Donna szerelmének a sorsa. Mert a hangulat és a poénok elvitték. Nem is annyira a történet volt a lényeg, hanem az életöröm és a dalok.
Sokkal több a zene és éneklés, mint legutóbb. Amennyire az első dal nem állt jól Lily Jamesnek, utána annyira feljavult. Különben, nagy erőssége a színésznő a filmnek. Egy igazi, helyes energiabomba, aki elhiteti velünk, hogy 3 annyira más fiatalember is beleszeretett. Mellette a dinamók viszik a prímet, minden idősíkon. Christine Baranski kapta a poénok nagyját, és pokolian jól él is velük. A casting különben erős, ha engem irritál is, hogy a színészek 10-20 évvel idősebbek, mint akiket játszanak.
Látványra is színes, könnyed nyári komédia. Egyéni ízlés váltogatja, hogy a nyolcvanas évek divatja kire hogyan hat. Én leginkább szörnyülködtem rajta, főleg Brosnan inge a film végén.
A végére még meghatni is igyekeznek.
Könnyed, nyári, és durva, de minden hibájával együtt is szerethető.
Mamma mia 2. - 5/4 az elején túl kell jutni, onnantól feljavul. Vicces, jó casting, és még a hangok se bántóak.
