Kapcsolatjavítós, együttzenélős.
Anna és Ben összeszokott páros, akiknek a látszólag békés együttélése alatt komoly konfliktusokat kellene megbeszélni. Ben anyja már nagyon unokát szeretne, a pár nem mer beszélni arról, még maguk között sem, hogy Anna terhes volt, de elvesztette a kicsit. Vannak szokásaik, amelyekkel a másik agyára mennek. Még terapeutához is járnak, de nem mondhatni, hogy haladnának. Veszekednek, de a lényeget képtelen kimondani és 
tényleg megbeszélni. Egy alkalommal zenébe fojtják a kínjaik, és rájönnek, ez az a módszer, amit eddig hiába kerestek. A gondjaikat dalba szedik, lejátsszák és ettől ők is jobban vannak, valamit alkotnak is. A szomszéddal kiegészülve bandát alkotnak, és egy bár szabad estjein elkezdenek fellépni is. Ám felszínre jönnek olyan problémák, amelyek nem oldódnak meg attól, hogy énekelnek róluk. Van még jövőjük párként?
Komédiát vártam, vagy legalább jó zenéket. Egyiket sem kaptam meg, így most jelentős mértékben csalódott vagyok és szinte a filmet is utálom. Nem volt jó nézni. Sőt, fárasztó volt végigszenvedni. Néha gondolkoztam is rajta, hogy vajon ki szenved jobban: a karakterek a filmen, vagy én, amíg nézem őket?
Nem művészfilm, de olyan eszközöket is bevet, mintha az lenne. Érezni az egészen, hogy egy olyan logika mentén halad, ami nekem nem tetszik. Megvan! Nem művészfilm, inkább szerzői film. Hiszen Zoe Lister-Jones mindenbe belefolyt a film kapcsán. Meg is rendezte, el is játszotta az egyik főszerepet. Nekem pedig nem jön be a stílusa.
Ez igaz a rendezésre, a film cselekményére és a színészi játékára is. Nehéz lenne sorba venni, mi irritált jobban, így sorrend nélkül kiemelek párat.
1: nem értettem, mi az alapvető probléma a kapcsolatban. Mit akar ez a két ember egymástól? Amikor minden jónak tűnik, akkor mi a baj? Sose volt átlátható, hogy mi a baj és mi lenne a megoldás. Bár lehet, hogy csak annyi, hogy szeretik egymást, de nem jönnek ki egymással. Együtt akarnak lenni, de amikor csinálják – mármint az együttélést, bár akadnak szexuális téren is gondjaik, de azt tuti nem elemzem le – mégis boldogtalanok.
2: nincs értelme annak, ahogy a zene segít és mégsem. Mi az, amit annyira felszabadít bennük a zenélés? Nem látom, nem érzem, és azt sem látom hosszú távon, hogy hasznos lenne bármelyiküknek is.
3: ha már zene. Pocsék. A két színész hangjától kezdve a dallamvilágon át. A szövegeiket sem humorosnak éreztem, hanem fárasztónak.
4: nem szeretem a karaktereket. Anna és Ben kifejezetten nem szimpatikusak, a furcsa szomszédjukról már nem is beszélve. Egyáltalán, mit gondoltak, kivel fog azonosulni a néző? Anna és Ben sima, gyarló emberek, minden jellegzetesség nélkül. A szomszéd legalább az átlagnál különösebb, így őt meg lehet jegyezni.
5: a vége ugyanolyan értelmetlen, mint a cselekmény többi része. Semmi logika, érzelmi alapú döntés, amit szerintem a meghozása pillanatában meg is bántak.
Egyelőre ennyi, és ismételten hangot adok annak, mennyire rosszul éreztem magam, amíg néztem ezt a filmet. Se humor, se jó zene, csak egy szenvedésre ítélt kapcsolat és néző.
Anna és Ben - 5/1 utáltam az egészet. A szereplőket, a konfliktusaikat és a zenéjüket is. Nem az én filmem.
