Játékvilágot megmentős, igaz értékekre ráébredés, testvéres.
A világuk szép volt és boldog. Amíg új lények nem érkeztek. Látszólag cukik, lányosak, nagyon rózsaszínek. De igazi gyilkosok, akik eltűntetik a világ lakóit. Már a világ is megváltozik, apokaliptikussá válik, ahol csak Emmet őrzi az egykori szeretetet és reményt. Most minden eddiginél nagyobb csapást mérnek rájuk, és sokakat el is ragadnak az idegenek. Miközben Lucy agyát ki akarják mosni, Batman pedig vőlegény szerepkörre kényszerül, Emmet a többiek megmentésén dolgozik. Váratlan segítséget kap a menő Rex személyében. Ám végül szembe kell néznie azzal, hogy az igazi ellenség talán nem is az, akit eddig annak hittek és milyen erősség lehet Emmet szerető szíve.
Emlékszem, mennyire nem vártam a mese első részét. Mekkora meglepetés volt, hogy milyen ötletes és kreatívan legós lett. A mellékszereplők köré épített egyéb történetek, új Lego világok már nem sikerültek annyira. Szomorú, de tény, hogy az alapmese folytatása sem volt képes megismételni az eredetit.
A történet több vonalon is gyengébb. Egyrészt, már semmi meglepetés nincs abban, ahogy a figurák és a valóság világa között megvan az átjátszás. Már eleve le van leplezve a nézőnek, hogy a gondok abból adódnak, hogy a húg is bebocsátást nyer a pincébe és a játékokhoz. Így, ami Emmet és Lucy számára nagy rejtély, a nézőnek eleve megadott ismeret. Így abban sincs semmi meglepő, hogy odakint melyik gyerek mit és miért tesz.
Nincs meg az építés azon humora és nagyszerűsége, ami az egynek a szívét adta. Itt is készül ez meg az, de már nem éreztem azt, hogy mennyire nagyszerű játék a legó. A testvéres szál, az együtt-játék öröme meg nem tudta kipótolni ezt az űrt.
Nekem az sem tetszett, ahogy a világ felhígult ezekkel a lányos, nagyon gyerekes darabokkal. Ettől a sok rózsaszíntől káprázni kezdett a szemem, majdnem, mint az első Barbie mese esetén, amit balszerencsémre láttam. Az elvileg poén lenne, hogy ezek a cukinak tűnő, nagyon kislányos holmik vérszomjasak és robbannak, de nem találták el a humorom.
A poénokat is gyengébbnek találtam. Lényegesen kevesebb volt az utalás nagy sikerekre, ha azért pár akadt is. A Mátrixot és a Vissza a jövőbe filmek idézését, meg Bruce Willist tudtam értékelni, de hiányzott nekem az a színes kavalkád, amit korábban kaptunk. Batman figuráján is éreztem, hogy erőlködnek azzal, hogy megint cinikusan humoros legyen. Csak éppen az erőlködés túlzottan feltűnő.
A látványvilágban nem tűnt fel, hogy a CGI bármit is fejlődött volna az előző filmekhez képest. Ok, a Mad Max világát megidéző világ tetszett, de nagyon hamar magunk mögött hagytuk, mielőtt kiélvezhettem volna.
A dalok… újabban ez fájó pontom mindenben. Az Aladdin, Az oroszlánkirály, most ez a mese is feliratkozik a listámra. Minek kellett? A minden szipi szuper több verzióban is felcsendül, és dallamtapadás helyett komoly fejfájás elindítója lett a fejemben. Nem mintha a többi nóta jobb lenne. Sokat énekelnek ebben a mesében, túl sokat…
Az biztos, hogy ennél lényegesen többet vártam. Történetben, szívben, mondanivalóban és humorban. Egyszer nézhető, de ez már nem lesz klasszikus.
A Lego – kaland 2. - 5/3 korrekt, de az első rész szíve nincs benne. Se nem olyan vicces, kreatív vagy megható.
