Filmforgatós, sikerért küzdős, retró.
Rudy Ray Moore egész életében azt hallgatta, hogy nem viszi semmire. A férfi azonban nem hajlandó ebbe beletörődni, és Hollywood bevételére adja a fejét. Minden szórakoztató ágazatban kipróbálja magát, minimális 
hatást kiváltva, míg egyszer durva humorral próbálkozik egy esti előadáson. A szervezők kiakadnak a beszédétől, de a közönségnek tetszik, és hamarosan már nevet szerez a szakmában. A következő cél a filmezés lenne, de persze senki nem hajlandó pénzt adni az ötletére. Így barátokkal és amatőrökkel, saját pénzéből és hitelekből kezd el forgatni. Fekü kalandjai olyanok, mint Rudy stílusa – a rendezője és írója is kiakad Rudy ötleteitől, de a férfi nem adja fel. Vajon a közönség kinek ad majd igazat?
Úgy tűnik, a héten olyan Netflix műsorokat sikerült kifognom, melyek erősen emlékeztetnek valami másra. Tegnap A hallgatás, ma a Dolemite juttatott eszembe egy hasonló filmet. A katasztrófaművész, amit felidézett bennem Rudy Ray Moore története.
Pár pontban a hasonlóságok:
- mindkettőben egy olyan férfi igyekszik filmet összehozni, aki magát egyfajta zseni látnoknak képzeli, valójában azonban kóklerek egy ötlettel.
- mindkét filmben végigveszik a forgatást, miközben látjuk az adott film kultikus jeleneteit.
- mindkét film komédiának álcázott dramedy. Talán a Dolemite könnyedebb, de a sorok között ebben is benne van, mennyire nehéz sikeresnek lenni, és milyen irritáló, amikor a környezete idiótának nézi az embert, akkor is, ha valamit letett az asztalra.
- mindkét végtermék komoly filmnek indult. Az egyik drámának, a másik akciónak, de a nézők trash komédiaként tették sikeressé.
- mindkét filmben a főszereplő olyan színész, akinek elismerik a tehetségét, de egyéb magánéleti botrányok miatt félig tiltólistások.
Másik ember története, mindkettő igaz történeten alapul – vagyis, nem lopásról van szó, de akkor is döbbenetes, mennyire hasonlítanak cselekményben és felépítésben is.
Látszik, hogy dolgoztak ezen a filmen és beletették magukat a készítők. Jól felépítették a forgatókönyvet, annak is abszolút élvezhető, akinek nem mond semmit Dolemite neve. Különben nem értem, hogy lett Dolemite a szinkronban Fekü – nem is vagyok benne biztos, hogy írják, de hangzásra ilyen volt. A fekete paródiája lenne, franciásan fekü? Elképzelni nem tudom, pláne, hogy a film címében megmaradt a Dolemite. Akkor nem kellett volna itt is kicserélni? Elég zavaró, hogy Dolemite van kiírva, végig Fekü, amit mondanak.
Ami tetszett, hogy jól mutatja, hogy lett az embereknek igénye az olcsó szórakoztatásra. Az események alakulásában ott volt, hogy változtak a fogyasztói igények, az emberek csak nevetni akartak egy jót, és erre Dolemite/Fekü kalandjai kiválóan alkalmasak voltak.
Netflix, így a külsőségekre, a castingra odafigyeltek. Murphy komolyan vette a szerepet, jobban is állt neki, mint a gagyi komédiák. A korstílus is itt volt hangulatban, ruhákban.
Egyszer érdekes volt, de annak lehet igazán érdekes, aki látta a Dolemite/Fekü filmet is.
A nevem Dolemite - 5/3,5 filmnek korrekt, kissé idézi A katasztrófaművészt, de nem tudott érdekelni Rudy élete.
