Az egyik kedvenc Marcel-filmem Taika Waititi jegyzi. Különben is van olyan filmje, amiből sokkal többet ki tudott hozni, mint ami az alapanyagban benne volt. Vagyis, a rendező neve elég ahhoz, hogy megnézzem a filmjeit. Ha meg olyan főszereplő színésze is van hozzá, mint Michael Fassbender, nem kérdés, hogy mozizok.

A Next Goal Wins igaz történeten alapul. Adott egy focicsapat, amelynél rosszabbat nehezen lehetne találni. Adott egy edző, aki a jók között volt, de egy magánéleti tragédia szakmailag is mélyrepülésbe vitte. A kettőt összeadjuk, és Waititi stílusában nézhetünk egy Hamupipőke-történetet. Amibe benne van az is, hogy nem teljes happy endre játsszunk. A rossz csapatot nem lehet annyira fejleszteni, hogy bajnokságot nyerjenek. Nem véletlenül az a cím, ami: már annak is örülnek, ha történelmük első gólját be tudják lőni egy mérkőzésen. Ahogy az edző tönkrement házassága sem épülhet újra, és feltámadni sem lehet. De ettől még jobbá alakíthatók a dolgok.

A film talán különös is attól, hogy nem akart sima komédia lenni. Életérzés film is, amiben a szigetlakók mindenkit elfogadó, vidám stílusa is hangsúlyos lesz. Teljesen más az értékrendjük, mint a nyugati emberé. Még is van az a hatás, ami Rongen edzőt is éri az elején. Rájuk kell hangolódni, és meglátni, az ő szemléletükben mi az érték. Ez és az elfogadás gyakran, sőt, mindig a komédia és a sport rovására megy, amitől meg szájbarágós a műsor. Akkor is, ha én különben bájosnak is találtam, ahogy a csupa mosoly, elégedett emberek elnézően szemlélik, ahogy az edző kiakad és csapkod össze-vissza, meg állandóan alkoholt keres, hogy valahogy túlélje a helyieket és a helyzetét.

Az edzésnek megvoltak így is a pillanatai, és akadt egy-egy poén is. A kedvencem talán az volt, ahogy a polgármester meg egy csomó mindennek az elnöke terelgetni kezdte az edzőt. Az különben nem kicsit paródia is arról, milyen a fehér ember. Hogy kell neki a látszat, az útszéli misztikum, az olcsó és giccs. Jót is vigyorogtam azon, amikor a tengerpartra szervez neki egy megvilágosító beszélgetést, és a párja ki is akad, hogy a Mátrixból kellett koppintani, hogy valahogy felspanolják az edzőt. Akinek persze le sem eszik, mennyire átvágják, megvan a spirituális élménye.

A film ívét is az adja, ahogy kezdetben a helyiek és az edző más szemlélete és világnézete ütközik. Majd a fejlődés az lesz, ahogy az edző tud váltani, és közeledik a helyiekhez. Így kezdi el feldolgozni a gyászát és a dühét, sok mindent el is tud engedni a végére. Ettől lesz dramedy is, mert nem csak nevettetni akarnak, Rongen valóban egy mély gödörben volt, és onnan kezd el kimászni. Az a történet meg nem vicces.

Különben az felmerült bennem, hogy vannak nagyon fura húzások is a filmben. Ez már a modern kor, mégis csak találgatják, miért változhatott meg az edző olyan gyökeresen. Senkinek nem jutott eszébe, hogy a fiatalon, autóbalesetben meghalt egyetlen gyereke elég ok? Nekem annyira egyértelmű volt.

Agyilag vannak részek benne, amit túlzásnak érzek vagy rossz értelemben furának. De az egésznek a kedvességét és emberségességét nagyon tudtam szeretni.

Látványra nem kell sok mindenre számítani. De a sziget szép hátteret ad, és Fassbender ott van a középpontban. Nem ez élete filmje vagy alakítása, de korrekten végigcsinálta a filmet. Bírtam akkor is, amikor csapkolódott és vedelt, de amikor elkezdett kimászni a gödörből, akkor is. Neki nem csak egy arca van, az érzelmi váltásokat láttam rajta. (Amit éppen nézek sorozat, ezzel nem bír és így feltűnőbb a különbség.)

Összességében nem ez a rendezőtől és a vezető színészétől a kedvenc filmem, de én jól elvoltam vele. Az a kedves film, amin jót mosolygok, meg jobban érzem magam tőle. Kellenek ilyenek is.