Még egy lépés, hogy több legjobb film Oscar-nyertest lássak. Ez a film a 30. legjobb film a díj történetében. És még ma is teljesen jól nézhető és értékelhető. Hiába, az ötvenes években nem egy olyan háborús filmet készítettek, amelyek ma is aktuálisak és nézhetők tudnak lenni.
A Híd a Kwai folyón különben filmadaptáció. Egy regény az alapja, és a döbbenetes az, hogy egy vékony kis kötet. Abból faragtak egy közel 3 órás epikus filmet. Miközben nem sok plusz dolog van benne, lényegében a regény szellemiségében forgott a történet. Csak a vége más – itt elég sokan meghalnak, de a híd le lesz rombolva. A regényben Nicholson megakadályozza.
Mert több szintje van a történetnek és a film ezt meg is tudja mutatni. Egyrészt, képet ad arról, hogy a japánok miképpen bántak a foglyaikkal. Igaz történet az alapja, hiszen Burmában így épült a vasút ebben az időszakban. Elég hírhedt is, hogy mennyire belepusztultak és több filmben fel is merült az emléke. Ez a film különben még a visszafogottabbak között van: ugyan látjuk, hogy ássák a sírokat és szóban elmondják, hogy az embertelen körülmények miatt hullanak az emberek, de ezt a film nem mutatja. Ami a vásznon van, az a gördülékeny munka és nem a halálok. Nincs is olyan jelenet, hogy valaki annyira rosszul lesz, hogy belehalna.
A második, hogy kalandfilm is. Shears megszökik a táborból, de majd egy kommandós osztaggal visszatér, hogy lerombolja a hidat. Neki konkrétan kalandjai vannak, és ez a történetszál hozza a filmbe az akciót. A titkos haladás, az úton levő nehézségek, majd a rajtaütés a hídon, ahol Nicholson elköveti a nagy és tragikus vétségét. A film ezzel önbeteljesítő is, mert Shears már a történet elején kijelenti, hogy az a fajta bátorság, ami a tábornokban megvan, sokak halálát okozhatja. Igaza lesz.
Végül, Nicholson története. Aki a nagybetűs brit katona, akinek a becsülete a mindene. Brutális, hogy mennyire félreértelmez dolgokat és néha olyan, mintha tébolyult lenne. A doki ugyan próbálkozik, de képtelen a férfi nézőpontjára hatással lenni. Szavazhatnánk, melyik a top3 bűne. Én biztos feltenném, hogy a saját embereit is kínozza, hogy elkészüljön a híd. Pl. a betegeket is kirángatja dolgozni, vagy éppen elveszi a pihenőjüket, növeli a napi kötelező munkát. Az, ahogy lelkesen dolgozik a hídon, mert komolyan azt képzeli, ezzel bemutat a japánoknak, hogy micsoda teljesítményre képesek az angolok. Nyomorult doki próbálja neki felvezetni, hogy ez az ellenség segítése és inkább akadályozni kellene a munkát, de a férfi fel sem fogja. Neki a szabotázs eszébe sem jut, pedig mindenki abban mesterkedik körötte. Amikor nagy kacsingatással magyarázzák neki, hogy 1 sérültet 4 ép kísért vissza a táborba? Gőze sincs, hogy mi történt és miért a kacsintás. Míg a tisztjei pl. egy rosszul feltett kapocs láttán valakit kitüntetnének, Nicholson trehány munkát lát, amit javítani kell. Még veszélyesebb attól, hogy másokat is megfertőz és tényleg munkára tudja ösztönözni a többieket. Tényleg olyan, mint egy kollaboráns.
A regény nem menti fel, a film azért valamit visszaad neki. A filmben a legvégén rádöbben, mit csinált és megbánja. A regény ezt nem adja meg neki, az lényegesen súlyosabb befejez, mint a filmé.
Dinamikát ad a filmnek, ahogy váltja a helyszínt és a szereplőket. A híd épül, a szökevény katona lassan halad a cél felé, majd a kommandóval jön vissza. Remek pszichés játszmák vannak, Nicholson és Saito között nagyon is.
Látványra, amit abban a korszakban várni lehetett, megkaptuk. Sok ember, dzsungelt idéző környezet, a híd. A katonai akció a végén mai szemmel nem szól akkorát, de a híd összezuhanása azért ma is elég erős zárókép.
Sztárok is bőven szerepelnek benne. Igaz, ma már nem olyan a nevük csengése, de a korszak nagy színészei vitték a hátukon a történetet. William Holden, aki remekül hozta az amerikait, aki egyfajta életművész. Alec Guinness Nicholson kapitánya, akit az ember néha legszívesebben megrázna, hogy fogja már fel, hol van és mit csinálnak.
Összességében ennek a filmnek nem ártott az eltelt lassan 70 év. Ma is élvezhető és értelmes, egyszer sem merült fel bennem, hogy kellene egy feldolgozás, hogy ma is értékelhető legyen.
