A Jégkorszak mesék közül a kedvencem a dinós rész volt, így nem is kérdés, hogy lecsaptam Vad Buck legújabb kalandjaira. Gondoltam, kis nosztalgia és némi humor jól fog jönni a hosszú nap után.

Az első, hogy azért az időkereten tudtam bosszankodni. Visszaléptek párat, és beékeltek egy történetet több rész közé. Itt már megvan a csapat, de még Barack nincs meg. (Nem mintha hiányzott volna...) Az oposszumok önállósítják magukat, visszakeverednek az elveszett világba. Ott aztán megtanulnak a saját lábukra állni, miközben segítenek megvédeni a világot Bucknak egy szó szerint agyas dinótól, aki király akar lenni.

Színes, szórakoztató, harsány. Gyerekként sokkal jobban élveztem volna, de így is elnéztem. A lenti világban bőven van lehetőség, és sikerült megkedveltetnie velem a két oposszumot, pedig ők aztán nem voltak a szívem csücskei. Jópofa mellékszereplők, és mozgalmas történet érkezett. A szereplők végig mozgásban vannak, és jót is tett a mesének, hogy nem enged üres járatokat. Menekülnek, hajóznak, régi sérelmeket emlegetnek fel és viharzanak, vagy éppen nagy tanulságokat vonnak le.

Túl okosnak azonban nem lehet mondani a történetet, de az nem is cél. Érezhetően gyerekmese, ahol az oposszumok ökörködése, vagy az, hogy Zé honnan eregeti a gázt, a poén. Zé különben menő zorilla lány, új szereplő, és így megismertem egy új állatot. Mert mi a zorilla? Csíkos görény. Nem is csodálom, hogy inkább zorillának hívja magát... De azért az ötlet előtt le a kalappal: hogy kell egy mese legmenőbb karakterévé tenni egy görényt, akinek a bűze a fegyvere?

Hogy azért valami olyat is kiemelje, ami tudott zavarni: Orson és a raptorok. Nekem nagyon Zordont és a hiénákat juttatta eszembe. A raptorok meg kísértetiesen hasonlítanak az Így neveld a sárkányod egyik sárkánytípusára... De egyik sem olyasmi, ami miatt nagy bajom lenne a mesével.

A tanulságai meg nagyon Disney kompatibilisek - és mivel a Disney+ égisze alatt fut, ezen nem is érdemes meglepődni. Két fő üzenete van, amit többször is kimondanak és jól a szánkba rágnak: nem a képessége, hanem a bátorsága és a leleményessége teszi a hőst. Valamint, a család kell, te alkotod meg, és akkor is a családod, szeretnek, ha éppen nem vagytok együtt.

A címben nem véletlenül van Buck kiemelve, hiszen az eredeti csapat csak mellékszereplőként tűnik fel. Nem is lehetett volna máshogy, mert azt már tudjuk, hogy velük mi fog később történni és hova vezet az útjuk, míg az elveszett világ és a dinók rejtenek még lehetőségeket.

Ez lesz a végszavam is. Az egésznek a felépítése, Buck új családjának/csapatának megalakítása pont olyam, hogy innen lehessen sorozatként folytatni. Nem lepődnék meg, ha jönni is a Vad Buck mesesorozat...

Egy újabb történetet néztem meg a Dalgliesh sorozatból, ez volt a The Black Tower.

Ami elsőre érdekelt, vajon nyitják-e a világot? Hamar választ kaptam - nem éppen. Nyomozónk megérkezik egy isten háta mögötti vallásos szeretetotthonféleségbe, és alig mozdulnak ki innen. Maximum a helyi épületek között mozognak: az otthon, a halott pap lakja és a címbéli fekete torony. Egyetlen jelenet van, amikor Dalgliesh bemegy a városba, de ő nem megy ott sehova, csak az egyik szereplőt teszi ki az utcán, akit befuvarozott. Vagyis, még mindig volt egy olyan érzetem, hogy a külcsínen fogják meg a pénzt.

Igaz, az otthon jól nézett ki, és az olyan személyhez kötött dolgok, mint a ruhák, frizura, kis személyes tárgyak hangulatosak. Ha nagyon akarom, valahol értelme is van annak, hogy nem nyitnak szélesebbre: ott a bűnügy, ott nyomoz, mit akarok, hova menjen?

Megvan az a melankólia is, amit szintén megfigyeltem már. Sőt, még rátesznek egy lapáttal. Dalgliesh nem csak a feleségét gyászolja, a gyerekük is meghalt. Bertie Carvel szépen hozza a néma szenvedését, és az úriember modort - messze ő a legszimpatikusabb színész a stábban.

A krimi most jobban tetszett. Jobban lehetett találgatni, ki tette és miért. Sokkal több titok derül ki menet közben, és folyamatosan újraértelmezi a gyanúsítottakat. Ezért is sajnáltam annyira, amikor jött a végjáték és megtudtuk, ki tette és miért. Behoz egy új szálat, egyetlen utalással korábbról - nem szeretem, amikor azért kellene meglepődni egy krimi végén, mert az egyik mellékszereplőnek hirtelen bedobnak egy indítékot és kapunk egy újdonságként ható magyarázatot. Ez sajnos ilyen volt.

4 rész után pedig megvan az ítélet: számomra egyszer nézős krimi. Egy alkalommal leköt, egész szépen meg is csinálták, de az a kis plusz nincs benne.

Ezen kívül a hétvégi magyar adaptált sorozatok aktuális részeit néztem meg.

A mi kis falunk egy gyengébb résszel jelentkezett a héten. 3 fő szál volt benne, mindegyik azt a félreértéseken és ostobaságból fakadó humort erőltette, amit nem nagyon szeretek.

• Kati: László beállított a válási papírokért, jött az udvarló, Jani meg féltékenységében lánykérésre szánta rá magát. A szálat zárják, nem jutnak sehova és rossz volt nézni, ahogy össze-vissza habognak, meg rohangásznak. Az egyetlen értelme Laci lebukása - azt majd ragozhatják tovább.
• A Répák benzint lopnának, de a Sváb beragasztózza a kannát. Nem is folytatom - ez lenne a helyzetkomédia. Hogyan szedjék le a kannát?
• Anikó meglátja az anyját félreérthető helyzetben, és máris kombinálni kezd, kivel csalja az apját. Ez tipikusan az a konfliktus, amiket a legjobban rühellem: rosszul kommunikálnak, és ebből aztán jönnek a félreértések. Ezt is fogják még ragozni - amit kifejezetten sajnálok.

Egyik szál se az igazi, és most még csak meg se mosolyogtattak.

Viszont, azt elismerem, hogy színészekben erős a sorozat. Bár azért tud fájni a szívem, hogy pl. Döbrös Laura az Aranyélet után Pajkaszeg/rét sose tudom melyik, Anikója. (Bár ő kétlaki, szóval...)

A séf meg a többiek - ezt fogom a legkönnyen leírni, mert ez a sorozat továbbra is nagyon erősen koppintja az orosz eredetit. Nagyon várom, hogy mikor visznek bele valami saját színt, de egyelőre ugyanaz a sztori, mint az orosz volt, csak Budapestre helyezve. Vagyis, a 3. részben sincs semmi új.

Igaz, én bírtam az eredeti sorozatot, és ez is nézeti magát velem. Ez jobban eltalálja a humorom, és ennek is vannak érdekes húzásai a szereposztásban. Most éppen Anger Zsolt (ha már az Aranyélet-nosztalgia felmerült...) ugrott be Viki exét életre kelteni, és még Csonka András karakterét is emésztem, mint a hajós sztorikkal teli tréfagyáros. Most meg volt egy jófej liba - pedig én madárfóbiás vagyok, de ezen jókat mosolyogtam. Ahogy húzogatta a csőrét...

Meg, Viki ruháit is szívesen nézegetem. Az eredetiben is egy nagyon nett nő volt a karakter, itt sem adják alább.

Ma belekezdtem P.D. James nyomozójának, Adam Dalgliesh nyomozásainak legújabb feldolgozásába. A címe egyszerűen csak ennyi: Dalgliesh. A lényeg benne van...

Kezdjük talán azzal, hogy nem ismeretlen számomra a karakter. Mozgóképen még nem láttam, de regényt már olvastam. Nálam a futottak még kategória: korrekt, de nem annyira meglepő, nem olyan okos, hogy igazán rákattanjak. Ezt az első két epizód után el tudom mondani a sorozatról is.

Összesen 6 rész lesz, és az első 2 egy történetet dolgozott fel. Egy ápolónő egy bemutató közben meghalt - a mesterséges táplálást mutatták be, és nyomorultnak nem tejet, hanem vegyszert, ha jól rémlik, fertőtlenítőt küldtek a gyomrába. Baleset, bizarr öngyilkosság vagy gyilkosság? Mivel a pacsirtákról elnevezett intézetben egy fontos tisztségviselőt műtenének hamarosan, kiküldik Dalgliesh nyomozót és segédjét.

A cselekményben ugyan vannak fordulatok, de nyílegyenes a krimi. Elindulunk, és egyenesen haladunk a végjáték felé. Nincs nagy félrevezetés, ha egy nyom előkerül, az vezet majd a következőhöz. Azzal szenvedtem is, hogy ami innen, nekem egyértelmű utalás volt, a nyomozóknak több időt vett igénybe. Amikor a halott nővér könyvkölcsönzéseinél kiderült, hogy náci perekről olvasott, én már azt számolgattam, melyik orvos és nővér mennyi idős, ki lehet más személyazonosság mögött háborús bűnös.

Valahogy az izgalom hiányzott végig. Szép, lassú, kimért.

Plusz, még keveset láttam a nyomozókból, hogy szimpatikusak lehessenek. A segéd nyomozó, Masterson eléggé morog a főnökéről, és azt sem díjaztam az esetében, hogy spontán összefekszik az egyik nővérkével. Olyan tacskónak tűnik - morgós éretlen. Majd kiderül, mennyire jó szakember, itt inkább a zavaró vonásait láttam kidomborodni. Dalgliesh pedig kész úriember, akit tragédia szele leng be. Költő, nemrégen özvegyült meg - figyelmes, alapos. Sejtem, hogy őt meg tudom majd kedvelni, most még kicsit túl sok nekem a melankólia körötte. De Bertie Carvel jó választásnak tűnik a szerepre - jobban, mint Jeremy Irvine a fiatalnak.

Külcsínre is középszint. Amit látunk, korrekt szinte kosztümös. A ruhák, kocsik, a korszak hangulata. Meglátjuk, milyen lesz más helyszíneken, mert most be voltunk zárva a kórházba - azért érdekel, egy nem ennyire zárt helyszínen mit tudnak majd nyújtani.

Összességében kellemes ebéd melletti krimi - nem túl bonyolult, van hangulata, de a körmöm nem rágtam le.

Merengtem. Kicsit kezdtem unni, ahogy írok a filmekről és sorozatokról. Eljutottam arra a pontra, hogy gyakran nem is akarok megnézni valamit, de gyorsan mégiscsak benyomom a napi programba, mert kell egy film, egy sorozat, amiről írhatok. Sorozatok esetében meg gyötrődhetek azon, ha egy évadon tekintek végig, egyes jellegtelenebb szériákból alig emlékszem valamire.

Így kipróbálok valami mást. Napló felé közelítem a posztokat. Elmesélem, aznap éppen mit néztem, vagy ha semmit, akkor azt. Mondjuk, evés közben mindig megy mellettem egy sorozatrész, úgyhogy várhatóan valamiről majd minden este tudok mesélni.

Áprilist a The Marvelous Mrs. Maisel 4. évadával kezdtem. Pár napja már nézem, ma az utolsó kettő jutott. Úgy vagyok ezzel a sorozattal, hogy eteti magát velem. Ha elkezdek egy részt, annak a végén már ugrok is a következőre. Még úgy is, hogy úgy jártam ezzel az évaddal, ahogy. Vagyis, hátulról kezdtem, kicsit belenéztem hogyan alakul a végére Midge élete, és elment a kedvem. Valahogy nem tetszett, ahogy Joel vagy éppen hősnőnk szerelmi élete alakul. De ahogy rászántam magam, egy részt elindítottam, már sínen voltunk. Egyszerűen érdekel, mi lesz a szereplőkkel és kivételesen jó humora van ennek a sorozatnak.

Ebben az évadban is nagyon bírtam, az utolsó két részben is a stand up jeleneteket. Az egyikben Rose, Miriam anyja hipnotizálva kiáll, és bemutatja, milyen a lánya a színpadon. Az valami zseniális - de tetszett az is, amikor Lenny műsorába néztünk bele, vagy amit Midge kezdett az illegális éjszakai lokállal.

Nem csak a személyes életükre reagálnak, sikerül benne a korszakot is megfogni. Midge éppen akkor próbálja ki azt a sztorit, amikor tudtán kívül egy házasságtörő férj felszedett nője lett, amikor ott van mrs. Kennedy. Ahogy sírva fakad, ahogy a politikus elit feleségek elszomorodnak, abban benne van minden. Igen, volt egy férfi, aki azt a nőt csalta, akiért mindenki más odáig volt.

Miközben kosztümös sorozat, nagyon mai tud lenni, és vannak problémák, amik a mienk is, hiába tűnik úgy, hogy az idő már eltelt közben. A nők helyzete - bár van javulás, azért messze van még az egyenjogúság, amiért Midge kiáll és dolgozik.

Azért is jár a pont az íróknak, ahogy a zsidó témát beemelik. Egyszerre paródia és humorosan mutatják, egyszerre életképszerű is. Mit szenved Joel, hogy az apjának elmondja, merre tart Mei-jel a kapcsolata. (Én különben ellendrukker vagyok, és roppant jól szórakoztam azon, amikor Midge megjegyzéséből tudatosult a nőben, hogy Joellel család is jár, van már két gyereke, akik az ő életének is részei lesznek. Azt az arckifejezést...) De említhetném, amikor a musical kritikát írta Abe.

Jó a sorozat, mert tele van emlékezetes karakterekkel, és jó színészek játsszák őket. Rachel Brosnahan továbbra is bájos, tehetséges és vérbeli komika. De, akit még ki kell emelnem, Marin Hinkle (Rose) és Tony Shalhoub (Abe). Lopták a jeleneteket és sokat nevettem rajtuk.

A külcsín is szuper. Az a sok gyönyörű ruha...

De idő telik, és megvolt a rajongás.

Amit ma még elkezdtem: A besúgó. Magyar tartalom az HBO-n.

Egyelőre másfél részen vagyok túl, de ha az írásra kijelölt időm letelik, még a 2. részt végignézem. Még nem győzött meg, de fantáziát látok benne.

A téma szerencsére nekem már csak a történelem könyvekből és A tanúból ismerős. Kommunista rendszer, mindenki besúg mindenkit, bár már közeledünk a rendszerváltás felé, és megjelennek az elégedetlen hangok. Hősünk, Gergő kivételesen jó sakkozó, és végre mehet egyetemre. Csak éppen az öccse súlyos beteg, és az állam csak akkor biztosítja a gyógyszerét, ha Gergő beépül egy kollégiumi társa, Száva körébe és jelent róla.

Azok a pontok tetszettek benne, amiket a mára át tudok értelmezni. Tanórán, amikor arról beszélnek, hogy miért kompország Magyarország. Vagy, Száva beszéde, amit nagyon könnyen a mai politikai helyzetre is át tudunk értelmezni. Én bírom, amikor történelmi filmet, ok, most sorozatot nézek, de megtalálom a pontjait, ami a máról mond el dolgokat.

Roppant nagy az odafigyelés, hogy látszatra megjelenítsék a szocialista realizmust. Az a sok régi, leharcolt szoci kocsi... De a tipikus szocialista épületeket is mondhatnám, amiket előszeretettel vágnak be. Itt megjegyezném, hogy lehetne változatosabban, mert 5 épületből 4 ugyanaz. De a zenék, a ruházkodás is mind koridéző. Érezni a beletett munkát.

A pénzt meg azon is, hogy milyen színészek kaptak szerepeket benne. Hogy csak a két legismertebb kiemeljem: Thuróczy Szabolcs játssza a tartótisztet, míg Mácsai Pál a Kossuth-díjas írót, akinek a lánya a célszeméllyel jár. Ismertem fel mást is, Gergő szobatársa pl. A tanár egyik diákja.

Egyelőre még nincsenek kedvenc szereplőim. Gergő olyan kis szerencsétlennek tűnik, bár a második részben villant olyasmit, hogy mégsem lesz ő annyira elveszett. Száva nézeteivel tudok azonosulni, de magánemberként nem szívlelem. Ahogy Katával bánik... Éppen csak a bunkó nincs a kezében, hogy behúzza a barlangba.

Az alapokat lerakták, építik a szereplőket és a kor hangulata látványban megvan. Majd várom, merre tovább.

Idő vége, 22:00, szóval, búcsúzom.

Családi titkos, nyomozós, múlt felszínre kerülős.

Andrea az anyjával ebédelt, amikor váratlan dolog történt. Az étterembe bejött egy fiatalember, lövöldözni kezdett és egy ponton Andrea került a célkeresztjébe. Az anyja áll elé, és végez a férfival. A sajtó felkapja az ügyet, de valami más is történik. Az anyjára támadnak éjjel, Andrea leüti a támadót. Majd Laura elküldi a lányát, meneküljön – és Andrea nem érti, mitől félti az anyja vagy mi folyik körötte. Elkezdi az anyja életének nyomait összerakni, és egyre inkább rádöbben, hogy Laura valaki teljesen más, mint aminek gondolta. A neve sem a sajátja, és egy gazdag család lánya. A múltban kemény dolgokon ment át, és még mindig sok a családi titok, amiről eddig semmit nem tudott az egyetlen gyerekeként sem. Miközben Laura is ténykedni kezd, hogy a lányát biztonságban tartsa, Andrea egyre több mindent kiderít.

Kezdjük talán azzal, hogy a történet alapja egy Karin Slaughter regény. Magyarul is megjelent, olvastam is, mi több, még szerettem is. Így most értetlenül az előtt, hogy miért is nem vagyok kibékülve a belőle készült sorozattal.

Az egyik talán, hogy a regényben kedveltem Jane/Laura karakterét. A sorozatban viszont se a jelenbéli, se a múltbéli énje nem volt számomra szimpatikus. Ahogy néztem a sorozatot, két dolog ötlött fel bennem: hogy milyen borzalmas ötlet volt minden előzetes információ nélkül elküldi a lányát. Minden konfliktus megelőzhető lett volna, ha kicsit többet mond neki. Így alapból elvesztette Andrea bizalmát és futották a fölösleges köröket meg elbeszéltek egymás mellett. A másik, hogy mennyire rühellem, amikor valaki nem fizet meg a bűneiért. A sorozat végére abszolút úgy éreztem, hogy ő is megérdemelné, hogy kapjon egy cellát a börtönben.

Gondom volt azzal is, hogy Bella Heathcote nagyon ellenszenvessé tette számomra Andy alakját. Elvileg 30 éves felnőtt nő, de gyerekes és a színészi játék erre rátesz nem egy lapáttal. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire nem szerettem, ahogy ábrázolták a sorozatban. Tudom, divat a lenőtt hajfestés, de komolyan ez tetszik valakinek? Amikor a szőke tincsek alatt sötétlik a haja? Szerintem simán igénytelen. Próbáltam volna a történetre figyelni, összerakni a darabokat a szereplőkkel, de rendszeresen jöttek olyan beállások és képek, amelyek kizökkentettek. Amikor pl. a régi házvezetőnő megdicséri Andy-t az anyjának, nekem meg az jutott eszembe, hogy a nyomába sem ér annak, amilyen Jane volt fiatalabb korában is.

A múlt volt, ami sokkal jobban le tudott kötni. Izgalmasabb történet, érdekesebb karakterek. Bár Toni Collette szerintem remek színésznő, sokkal jobb volt Jane figurája, amíg Jessica Barden játszotta a fiatal éveiben. A Kelet többször is eszembe jutott, az is nagyon le tudott kötni, itt is érdekesebb volt a majdnem terrorista csoportba oltott családi dráma története, mint Andrea nyomozása később.

Talán ez az egyik, ami miatt annyira nem esett jól ez a sorozat. A jelenben játszódó történetszál mozgalmas, vannak fordulatok, de a nagyját teljesen feleslegesnek éreztem és nincs is olyan vége, amit megnyugtatónak mondanék. Sok fölösleges kör, meg valahogy össze se áll rendesen.

Thriller, a színészeknek kellene eladni. Nem látványelemet kell várni, nincs is benne. Collette igyekszik, Heathcote nagyon nem tetszett. Mivel ők vannak a középpontban, az is lehúzta nekem, hogy az egyiknek a szerepe, a másiknak meg már a megjelenése se tetszett.

Nem is keresek több indokot, simán maradok annál, hogy érdemesebb a könyvet elolvasni.

5/3 az egy dolog, hogy irritált a lányt játszó színésznő. Az is, hogy a regényből nagyon ismerős a sztori. De a vége se tetszett.

Középiskolás, párkapcsolati gondos, baráti körös.

Jack és Lynette kapcsolata váratlanul ér véget, de a férfi meglepően gyorsan túlteszi magát a szakításon. Az életébe lép Shayla, és az emelt biológia csoport újfent adhatja a tippeket, hogyan működhet a kapcsolat – pl. érdemes megfogadni, amikor azt mondják, ne erőltesse, hogy Shayla vigye magával egy régi barátjával tartott ebédre. Ugyanakkor néha a srácok féltése okoz kínoz perceket: mint amikor rájönnek, és Jacknek is elmondják, hogy Shayla a pszichológusa tanácsára nem dobta a harmadik randi után Jacket, ahogy különben a kapcsolataiban szokta. A srácok szerelmi történeteket is írnak a tanáraikról, de sorozat gyártásába is belekezdenek egy nyomozni akaró titkárnőről. Közben Durbin álruhában jár az iskolában, vagy éppen Helen szerelmi bánatát igyekeznek oldani.

Eljutottam arra a pontra, hogy elköszönjek a sorozattól. Már az előző évaddal is voltak bajaim, de ott még a Lynette – Jack páros kedvéért kitartottam. Azzal volt íve, Jack miért kezdi otthon érezni magát és letenni a nagy visszatérésről.

Most viszont ment a nő, és az új kapcsolat nem olyan röghöz kötött nőhöz fűzi, hogy az indokolná, miért értek véget Jack tervei. Most simán elvan azzal, hogy megtartja az emelt biológiát – persze, továbbra sem tanít – és egyre több barátra tesz szert.

Érzelmileg, életvitelben nagyon sokat fejlődik Jack, és ezt nem szeretem nézni. Amikor a végén az lesz a nagy esemény, amire használhatja az anyjától kapott tollat, hogy a keresztapja lesz az egyik tanárnő babájának és aláírja a papírokat, komolyan nem értettem, hova lett a régi Jack. Aki morcos volt, ki nem állhatta a kollégáit és a gyerekeket. Már szinte teljesen beilleszkedett és normális lett – ha elkezdene tanítani is, már nem is lenne semmi, amivel kilógna a sorból.

Nincs az évadban olyan átívelő szál sem, ami összetartaná az egészet. Érezni is, hogy csak szétesik minden és a készítők igyekeznek valamivel feldobni az évadot. Most éppen érdekes szemszögből megfogott részekkel és más nézőpontokkal kísérleteztek. A zárásban pl. az a már emlegetett toll volt, akinek követtük a nézőpontját.

Egyre jobban idegesít az is, hogy az évadok miatt kénytelenek cserélni a srácokat és ez simán zavart okoz a teremben. Vannak a végig jelen levők, akikre leginkább építenek. Mint Sarika vagy Heather. Az újaknak idén múltat próbáltak írni – pl. visszatekintésben látjuk, hogy az egyiknek titkos viszonya volt Sarikával. Szintén zavar, hogy egy-egy színészen nagyon látni, hogy teljesen kinőtt abból, hogy tinédzsert játsszon. Dan, aki továbbra is az egyetlen menő diák a bioszos lúzerek között, már egyetemistának is idősnek tűnne, nem hogy középiskolásnak.

A srácok sorozata, a gyilkossági ügyeket megoldó titkárnővel is úgy pocsék, ahogy van. Sajnos, többször is mutatják, van rész, ami arra épül és egyszerűen borzalmas. Még paródiának is eltúlzott és az sem tesz jót neki, hogy Heather játssza benne a főszerepet. Pszichopata gyilkosnak hitelesebb lenne.

Ahogy belegondolok, már szinte csak azt tudom sorolni, hogy ki hogyan és mivel idegesít egyre jobban. A mellékszereplők, maga Jack, a srácok – ha jól tudom, ezzel az évaddal a csatorna is elkaszálta a sorozatot. Meg tudom érteni.

AP Bio – 5/2 hiányzott egy központi téma, és nem szeretem, hogy Jack ennyire beilleszkedett. Hol a kiugrási terve?

Színpadi műsort elkészítő, zenés, állatos.

Buster vezeti a színházat, a tehetségkutató legtöbb felfedezettje nála maradt és együtt készítenek darabokat. A nagy álmuk, hogy a nagyvárosban is megmutathassák, mire képesek. Első lépésben Suki Lane nézi meg a műsort, de nem aratnak sikert: vidéken megfelelnek és aranyosak, de nagyszínpadon kevesek lennének. Buster egy kis noszogatásra úgy dönt, mégis megpróbálkoznak, és egyből a főnöknek vezetik fel az ötletüket. Belopódznak Jimmy Crystal meghallgatására, ahol Gunter sci-fi musical ötletét rögtönözve előadják, és egy tévedés miatt Crystal azt hiszi, a visszavonult rocksztár, Clay Calloway is fellép velük – így megkapják az engedélyt. Készül a díszlet, írják a darabot, de akadnak problémák: Crystal elkényeztetett lánya szerepelni akar, és egyből Rosita helyét, a főszerepet akarja. Clay pedig teljesen elvonult a világtól, és a közeledési kísérleteiket erőszakosan hárítja el.

Az Illumination meséit meg lehet ismerni arról, hogy ők a cuki állatokban utaznak. Vagy, ha nem állat, valami házi kedvenc – vagy minek nevezzem a minyonokat… De, visszatérve, humoros és kedves történeteket készítenek, általában benne valamilyen édes állattal.

Az Énekelj! elég sikeres lett ahhoz, hogy 2. részt is készítsenek hozzá. A történetet nem vitték túlzásba, de az nem is a stúdió erőssége. Ha valaki olyan mesét akar, amiben érdekesebb a cselekmény és a gyerekek kapnak tanulságot is, Pixar/Disney/DreamWorks mesét kell választani. Itt egy nagyon egyszerű konfliktus és cselekmény van: készül a darab, próbálnak, találkozót igyekeznek összehozni az oroszlán rocksztárral.

Amiben erősek, az a cuki faktor, a zenék és az egésznek a nagyon happy hangulata. Olyan színes és boldog az egész, hogy depresszió ellen felírható. Nekem sok is volt kissé az egésznek a milyensége. Túl van tolva a hangulat és a zenék is.

Az elsőben plusz volt, hogy milyen sztárok is beszálltak, énekeltek és szinkronizáltak. Taron Egerton itt pl. Johnny gorilla hangjaként már a Rocketman előtt bemutathatta, mit tud kezdeni egy Elton John dallal. Mindenki vissza is tért, és olyan hangokkal egészültek ki, mint Halsey, Chelsea Peretti, rockkirálynak meg megnyerték Bonót. Alapvetően mindenki kap egy nagy dalt, ami az ő karakterére épül: pl. Egerton Coldplay-dalt kapott, Witherspoon meg Ariana Grande slágert. Van tehát egy elmozdulás az időben frissebb, új popdalok felé. Másrészt, az egyéb jeleneteket is telepakolták zenékkel, ilyen-olyan utalásokkal tele. Ez volt már sok. Pl. amikor Crystal meghallgatására mennek be álcában, egy kis kocsival haladnak át az épületen, miközben Billie Eilish: Bad Guy szól, aminek a klippjéből ismerős lehet a kicsi kocsival autókázás. A háttérben menő dalokkal simán megduplázták a filmben szereplő dalok számát.

A külcsín kifogástalan. Az állatok aranyosak – Crystal válik a történet végére a rosszfiúvá, de hogy milyen gyönyörű, hófehér farkasként ábrázolták… Lehet, hogy ő a történet rossza, de plüssben az ő alakja is nagyon gyerekbarát és szép lenne. Hozzá jön, hogy milyen jól mozognak, milyen jó nézni a mesét. Johnny táncos jelenetei, a színházban az űr megjelenítése, vagy éppen a kis takarítók közös tánca. (El nem tudom képzelni, milyen állatok. Rágcsálók, vagy kicsi majmok?)

A kritika nem volt vele túl kedves, azt emelték ki, hogy kb. ugyanaz, mint az első is volt. A zenéje viszont slágerlistás lett, és 2021-ben ez a mese volt a legjobban megtérülő mese a mozikban.

Folytatásról még nincs hír, de jól tudjuk: egy sikermeséből gyorsan lesz trilógia.

Énekelj! 2. – 5/4 látványra szép, az állatok cuki faktora magas és színes, zenés, boldog – csak túltolt.

Halálesetet felderítő, kapcsolatot kezdő, új lakást belakó.

Jane szörnyű időszakon van túl. A kislánya elhalt a méhében, majd meg kellett szülnie a halott gyermeket. A munkahelyére nem tudják visszavenni, a szülési szabadságra felvett helyettesét nem tehetik ki. A nő még gyászol is, és a kórház állításai, melyek szerint sem ők, sem Jane nem tehetett volna többet, sem elfogadható a számára. Valamit változtatnia kell, és a lakása lesz a kiválasztott. Egy hirdetésben alacsony áron lát egy fantasztikus lakásbérlési lehetőséget. A tervező a minimalista stílus híve, alig lehet valamit bevinni, szigorú szabályok vannak a viselkedésére és az okos ház rendszeresen teszteli is a nőt. A kiválasztás is többkörös: a tervező (Edward) kérdőívek és személyes elbeszélgetés után dönt, ki lakhat a házban. Jane bekerül, és Edward mást is felkínál neki: egy minimalista viszony lehetőségét. Jane belemegy, és miközben egyre jobban beleszeret a férfiba, nyomozni kezd az előző lakó halála után, aki nem csak fizikailag hasonlít rá, de Edwarddal is viszonya volt.

Ha csak a készítőket nézem, akkor papíron ennek sikeres és jó sorozatnak kellene lennie. Az eredeti regényt jegyző J.P. Delaney felügyelte, producerként részt vett a készítésben. A Killing Eve egyik rendezője hozta össze a 4 részt. A stáb is korrekt. Mégis, inkább kellemetlen élmény volt, mint olyan sorozat, amit lenne kedvem újra megnézni.

A történet jól tudja hozni, amit a regény is. Az teszi érdekessé, hogy a két nő története párhuzamosan fut, noha az egyik már a múlt – mégis, a jelen főszereplőjével együtt tudjuk meg mi is a részleteket, és van benne meglepetés annak ellenére, hogy a végjátékot ismerjük: Emma halott. De itt az a kérdés, hogyan és miért.

Megvan a párhuzam a két történet között, és vezetik is a nézőt, mikor kire gyanakodjon. Az kissé sajnálatos, hogy annyira kevés a szereplő, hogy nincs sok lehetőség, ki volt a gyilkos (2 fő jöhet szóba) vagy baleset történt. Nem lehetett nagyon bonyolítani, és volt is olyan érzésem a végén, hogy ezt lehetett várni. Nem csak azért, mert olvastam is a regényt. Az a plusz fordulat, ami a regényben meg tudott lepni, itt különben nagyon unalmasra sikerült és olyan semmilyen lett. Nem volt olyan érzetem a végén, hogy ez meglepő és ötletes lett volna.

Külsőségekben a ház az, amit érdemes kiemelni. Egy plusz hangulati elem, hogy mennyire minimalista és milyen félelmetes, ahogy a ház rendszerei folyamatosan megfigyelnek, mintha tesztelnének is. Külsőre, a belső terei is megkapóra sikerültek. Elérték vele azt, hogy fokozza azt a nyomasztó, egyre paranoiásabb hangulatot, ami Jane körül terjedni kezd.

Elszórakoztattam magam azzal is, hogy a két hősnő ruhatárát nézegettem. Emma közönségesebb, szexi ruhákat kapott, míg Jane sokkal elegánsabb, de szép ruhatárral büszkélkedhetett.

Ha már a két színésznő – volt a koncepcióban egy elem, ami kifejezetten idegesített. Fontos elem, hogy a két nő hasonlít. Jelentősége van a cselekményben, a történtekben, Edward részéről mondhatni az az alapja mindennek. Van egy rész a filmen, amikor ledöbbennek, hogy Jane és Emma mennyire egyformák. A viccelődés gyorsan elhal, hogy barna szem és bőr, göndör haj – tulajdonképpen a rassz jellemzője csak a közös. Pedig, de. Számomra annyi volt csak a hasonlóság, hogy mindketten afroamerikai, göndör hajú nők. Még a testalkatuk is más.

Pedig Gugu Mbatha-Raw szimpatikus színésznő, Oyelowo is karakteres színész. Nem rossz ez a casting, de tényleg találhattak volna olyan színésznőt, aki nem csak annyiban hasonlít, hogy neki is göndör a haja.

Sok tekintetben korrekt, de hiányoltam azt a meglepetést a végén, amit a regény nyújtott.

The Girl Before – 5/3 a ház hatásosabb, mint a színésznők közti (nem) hasonlatosság. A történet kissé lassú, de azért lekötött.

Szélhámos testvéres, átverésbe kezdő, bosszút álló.

Micah és Rachel ikrek, akik túl korán vesztették el a szüleiket. 2 évesek voltak, amikor az apjuk elhagyta a családot, még a nevét sem tudják. Az anyjuk hamarosan öngyilkos lett és a két kisgyereknek magának kellett boldogulnia. Lopni és szélhámoskodni kezdtek, a vallásos átverésekre szakosodott Frank lett a mesterük. Most gyorsan kell sok pénz nekik: Micah rossz emberektől kért kölcsön, és egy lehetséges balek akad ilyen rövid időn belül. Ben egy szörnyű balesetben vesztette el a kislányát, a házassága szétesett és hírhedt már arról, hogy Istent keresi, meg akarja tudni, miért. Milliomos, aki a pénzét otthon tartja. A régi csapat összeáll és felajánlanak egy esélyt Bennek, hogy beszéljen Istennel. Nem pénzt akarnak, a birtokra bejutni. Amíg Frank szóval tartja a férfit, ők megkeresnék a széfet. Ám Rachel mélyen együttérez a férfival, nem szívesen veri át. Micah azonban tartogat még egy leleplezést.

Könnyed esti filmet kerestem, a sok életrajzi dráma és mélyebb női karakter után egy kis lazítást. Nem is Oscar-jelölt filmről van szó, ez sokkal inkább tévés késő esti műsorsávba illő vígjáték vagy valami hasonló.

Az alapötlet jó komédia alap: átverni egy embert, hogy valóban Istennel beszél. Mit találnak ki, hogyan valósítják meg a trükköket? Érdekes, hogy néha a legegyszerűbbek a leghatásosabbak. Pl. pont a szónoki kérdés idején engednek fel galambokat, amelyek Bennek úgy tűnnek, mintha a semmiből érkeztek volna. Sajnáltam is, hogy nem ez a fele van sokkal jobban kidolgozva a filmnek – alig pár trükk kerül elő, és nem is azt mutatják be, hogy készültek el mindennel. Egyszer összeülnek gondolkodni, a folyamatot nem látjuk, csak a már gördülékeny akciót.

Maga a film sem hosszú, az ikreknek kevés idejük van, és ettől összecsapottnak is hat a történet. Talán 2-3 találkozás van Istennel és már meg is kapjuk a nagy csavart, ami pár dolgot átértelmez. Átverős filmhez képest vérszegény ez a vonal, és nehéz is elhinni, hogy milliókat el tudnak vinni ilyen kevés befektetett munkával. Pláne, hogy a végére már inkább rablásnak tűnik, mint rendes átverésnek, hála Micah kétes hitelezőjének.

Addig egy fura komédia. Maga az alaphelyzet lehetne vicces, de nagyon hamar más irányba mennek el. Az lesz kiemelve, hogy Rachel sajnálja Bent és Micah mindig talál valamit, amiért nem lehet kiszállni az átverésből. Lépésenként derül ki, miért olyan kifordult Ben – sokáig csak azt tudjuk, hogy Istenre mérges és számon akarja kérni. Addig viccesek a dolgai, amíg nem tudjuk, honnan ered a mérge. Az már tragikusabbá színezi.

Majd, Micah is felfedi, hogy mi van a történet mögött. Mert nem olyan véletlen, hogy pont Ben lesz az, akit ennyire át akar verni. Így utólag van benne egy jelenet, amit nagyon másként tudok nézni. Rachel felteszi a kérdést, hogy Micah elképzelte-e, milyen lett volna az életük, ha az apja nem hagyja el őket vagy megkeresi őket. Micah nagyon konkrét választ ad, nem véletlenül. Már akkor fura volt, így már értem is. Ez elég meglepő volt, van benne plusz, bár logikailag így sok mindent tesz utólag értelmetlenné. (Vagy Micah sokkal mélyebben tervezett mindent, mint amit a film mutat. Gonosz/bosszút álló zseni a srác?)

Nem eléggé dráma, nem is vicces film. Az, hogy mik derülnek ki, akár az ikrekről, akár Benről, megkeserítik. A vége különösen zavar, bár valamilyen szinten mindenki megkapja a happy endet. Értem, de akkor is fura egy-egy megoldás.

Azzal is kissé gondom volt, hogy kiket és hogyan akar szimpatikussá tenni a film. Gyakran pont az volt a számomra ellenszenves, akit a film logikája szerint kedvelnem kellett volna. Ahogy Rachel szenved a szélhámos énje és a maga jó kislányos viselkedése között, nekem visszás volt. Ahogy Micah démoni tétele sem az igazi: én át tudtam érezni, hogy miért és így áll bosszút. (Bár azt nem értettem, az ikrek közti kapocs miért szakad ilyen könnyen.)

Kivitelben olcsó film. Kevés a helyszín, és ahogy már említettem is, minél egyszerűbb eszközökkel trükköztek, pl. galambok felengedése. Nincs látványelem. Sajnos, komédia sincs, ami miatt ne hiányzott volna valami néznivaló.

A színészek között egy számomra ismertebb volt. Alan Tudyk, aki az Istent kereső milliomost játssza. Jól áll neki a karakter, az a különc az alap, amit a sorozatában is hoz. A többiek inkább eye candy alapon kerültek be. Az ikrek pl. a film nagy részében titokzatosan néznek maguk elé – Rachel meg szenved, Micah meg dühös-forma.

Összességében többet vártam a filmtől, de egyszer  meg lehetett nézni.

Istent játszva – 5/3,5 az alapötlet vicces, a végén a csavar is ül, de valahogy menet közben szétesett. Se nem megható, se nem vicces.

Házasságot bemutató, karriert fenntartó, humoristás.

Lucille Ball humorista volt, tehetséges színésznő, a nagy áttörés előtt. A sármos, kubai származású zenészt, Desi Arnazt el is bűvöli, hogy Lucille nem omlik a lábai elé. A szerelemből házasság lesz, majd Lucille a rádióműsora után a tévés felkérést is megkapja – viszi magával a férjét is. Az I love Lucy váratlanul nagy sikert arat, és sztárrá teszi a szereplőket. Lucille keményen megdolgozik a műsor sikeréért, folyamatosan fejleszti a részeket – közben vívnia kell a maga harcait is. Amikor teherbe esik, a történetbe akarja íratni a gyermekáldást, amit a stúdió nagyon meg akar akadályozni. Botrány készül abból is, hogy a nagyapja iránti tiszteletből szinte kamaszként egyszer beikszelte egy szavazólapon, hogy kommunistának tartja magát. A házassága kapcsán is merülnek fel gondok: Desi egyre több időt tölt a hajóján és cikkeznek arról, hogy csalja a feleségét.

Ezt se gondoltam volna, amikor nézni kezdtem a filmet. Miközben azért más, de nagyon sok mindenben egyezik ez a film a The Eyes of Tammy Faye cíművel. Furcsa, de ezt tartom a jobb filmnek, mégis a Tammy Faye tetszett jobban.

Az első, hogy mindkettő egy valós történet alapján készült. A Being the Ricardos pedig izgalmasan meséli el a történetet, tulajdonképpen éveket vesz át, de úgy, mintha csak pár nap történését látnánk. Ez egyszerre volt izgalmas és érdekes, de nagyon zavarba ejtő is. Nem egyszer kapkodtam a fejem, hogy most mi is történt? Vegyük csak Lucille terhességét! Az egyik jelenetben még a vezetőséget próbálják zsarolni, hogy bekerüljön a műsorba, majd Desi egy kislányt ringat az éjjel? Fogtam magam, neten olvastam Lucille Ball életéről, úgy már rendben voltak a dolgok. De előtte nem állt össze. Nekem már az I love Lucy is csak annyit mond, hogy régen volt egy ilyen című, nagyon sikeres műsor, amit a WandaVision is alapnak használt – pedig ide kell a háttérismeret.

Mindkettő olyan nőket tesz a középpontba, akik nagyon sikeresek voltak a tévé világában. Lucille a jobb karakter. Ő egy nagyon tehetséges és értelmes személyiség. Kifejezetten szerettem az olyan jeleneteket, amikor a fejében összeáll, hogyan kellene egy jelenetnek kinéznie, és aztán nekiáll megvalósítani. Rengeteg jó dolgot el lehet róla mondani, sok tekintetben nagyon modern nő, de van egy nagy gyengéje. Az otthon utáni vágya, amiért hoz kompromisszumokat. De ő nem egy naiva, mint Tammy Faye. Ő rájön a dolgokra, felelősségre vonja a férjét és lép. Sokkal inkább nőideál, mint a másik film hősnője.

Társadalmilag is sokkal több mindent sikerül elmondani. Benne van a korszak, amikor Amerika a kommunistákat üldözte. Benne van, hogy milyen volt a nőideál és ennek hogyan igyekeztek megfelelni, miközben modernebbé is igyekeztek tenni a nőképet.

Sok jó színész van a filmben, és több jó alakítás is. Nem véletlen, hogy 3 színész is megkapta az Oscar-jelölést. Kidman a hangjával csodákra képes, Javier Bardem nagyon érzi a kubai szívtipró sármját, J.K. Simmons meg stílusosan hozza a kiábrándult mellékszereplőt. Csak, Kidman arca. Néha le a kalappal a sminkes előtt, de nem mindig. Néha annyira műnek hat Kidman arca, mintha nem is bőre lenne, hanem plasztik baba lett volna.

Megvan a film hangulata, látványban is igyekszik hozni a korszakot. Bár az eredeti sorozatot nem láttam, de simán el tudom hinni, hogy újrajátszották és megjelenítették az eredetit.

Vállalható film, több is tud lenni, mint a házaspár története – egy nőé, egy műsoré, egy korszaké. Ha az a pár dolog nincs, ami zavart, szerethettem is volna.

Being the Ricardos – 5/3,5 egy történetbe beleépítettek egy egész kapcsolatot és karriert, de háttérismeret nélkül elveszni benne. Kidman sminkje… hát…