Minden napra egy film

Minden napra egy film

Egy kutya négy útja

2020. január 06. - BBerni86

Embereket segítős, útra lelős, kutyás.

Ethan megtalálta a boldogságot öregségére a szerelme és a kutyája mellett. Amikor Hannah fia egy autóbalesetben meghal, az özvegye náluk szüli meg a kislányát, és eleinte hagyja, hogy a két gyászoló öreg a kislány mellett legyen. Azonban Gloria aggódni kezd, hogy a biztosítási pénzt akarják az öregek, így felpakolj CJ-t 1_6egy_kutya_negy_utja.jpgés nem is engedi többet a nagyszülei közelébe. Ethan a haldokló Bailey-t kéri meg, vigyázzon a következő életében a lányra. A visszatérő kutyus, amikor meghallja az ismerős kislány hangját, addig mesterkedik, amíg valóban CJ kutyusa lehet. Molly néven mindig mellette van, és segít neki túlélni egoista és alkoholista anyja mellett. Nagy Kutyaként csak egyszer látja, de a 4. alkalommal megint a lány mellett lehet. Segít neki, hogy a gyerekkori jó barátban meglássa az igazit, és együtt térnek haza is a családjukhoz.

Az első részt sem utáltam annyira, mint a kritikusok többsége. Nyomában sem ért a regénynek, de nézhető volt. A második részt azonban szerettem is, annak ellenére, hogy ez a rész sem nyerte el többek tetszését. Az enyémet igen.

Talán azért, mert tetszik az üzenete. Ahogy arról szól, hogy az életben jó és rossz dolgok történnek, változatos, de ez jó. Csak haladni kell előre, és megtalálni azokat, akikkel a nehéz perceket is át érdemes vészelni. Vagyis, a falkákra kell lelnünk, legyenek a tagok két- vagy négylábúak.

Annak is a himnusza, hogy az embert mennyire szereti a kutyája. Imádtam benne, ahogy a kutya gondolkodása nem csak emberi vonásokat kap. Az, ahogy a csitítást kénytelen felfogni, vagy, ahogy mindig ugyanott viszket neki. Azt a végtelen és határtalan hűséget és szeretetet, amit itt Bailey egész lénye prezentál. Állatbarát, kedves és családi film – bár azért elgondolkoztam a korhatárokon is. A mai agyammal nekem megható volt, és pl. a Molly-én halálát meg is könnyeztem. De könnyebben átlendültem, és haladtam a filmmel előre. Egy kisebb gyereknek nem biztos, hogy ez a halál tematika annyira való már.

Annak ellenére, hogy kemény témák vannak benne, nagyon szeretettel teli az egész film és jó a hangulata. Pedig van itt inkompetens anya, rák, és ahogy már írtam, visszatérő téma benne a halál. Ami itt különben nem a vég, csak az út része.

Külcsínre is korrekt lett a film. Nem látványelemek kellenek bele, de ami képileg megjeleníthető, azzal gondosan bántak. Színes, de nem harsány. Szórakoztató alkotás, képi világát is tekintve.

Szerettem a helyszíneit, legyenek azok a tanyán vagy a városban. Különösen tetszett, ahogy a lakásokkal leképezték egy-egy ember világát, lelki életét is. Ahogy otthon lett egy-egy szobából, ahogy visszatükrözte a benne lakó karakterét.

A történet szereplői jó emberek, még a megtévedtek is kapnak második esélyt és megjavulhatnak. Gloria a film első felében megutáltatja magát, de aztán ő is meg tud változni. Vannak kevésbé szimpatikus figurák, de senkiből nem csinálnak ellenséget vagy elemien rosszat. Egyszerűen csak mások, más értékrendszerekkel.

Gonosz leszek, ha ebből a filmből nem a színészek lesznek azok, akik megmaradnak az emlékezetemben? Mert ok, nagyon szerethető lett Kathryn Prescott alakításában CJ. Dennis Quaid annyira szerethetően nagypapás, olyan széles és bizalomgerjesztő a mosolya. De mégis a kutyák azok, amelyekre emlékezni fogok később. A második, Molly, valami egészen tünemény. De bármelyik kutyát ki lehetne emelni, a cuki faktor garantált.

Talán nagyon mesés, és nagyon könnyfakasztóra készítették, de ez most jól esett a lelkemnek, és szeretem a kutyás filmeket.

 

Egy kutya négy útja - 5/4,5 talán nagyon mese, de egy megható és kedves kutyás mese, sok édes kutyussal.

https://www.youtube.com/watch?v=KOODUnsjZy0

Pompon klub

Öreglányos, klubalapítós, barátnős.

Martha tanár volt, már nyugdíjas, aki most mindent felszámol. Rákos, nem kér több kezelést. Az utolsó napjaira leköltözik egy nyugdíjas telepre, ahol a minimum életkor 55 plusz, és ahol az idősek meglepően aktív életet élnek. Kötelező klubba járni, de Martha a 100-ból egyet sem talál, ami tetszene neki. Csak csendesen és békén heverni 1_5a_pompon_klub.jpgakar, de a szomszédja, Sheryl ezerrel pörög és őt is rángatná magával. Az ő egyik megjegyzése indítja be az agyát: az anyja betegsége miatt ott kellett hagynia a nemzeti hajrá lány csapatot, de itt alakíthat klubot. Összeszed pár nőt, akik hajlandóak társulni, és megalapítják a pompon klubot. Amikor bevállalnak egy iskolai nyílt edzést, egy netre kikerülő videó miatt betiltják őket és nevetségessé válnak. De már nem akarnak félúton megállni. Sheryl unokáját befogják DJ-nek, a nevetségessé tételük miatt felelős középiskolás hajrá lányt edzőnek és koreográfusnak, és még versenyre is neveznek, mindegy mit gondolnak mások!

Már azzal bajban vagyok, hogy műfajilag besoroljam ezt a filmet. Sportfilm? Komédia? Dráma? Valahol mindegyikből van benne valami, de egyik sem igazán. Egyet nem mondanék rá szívesen, hogy az.

Sportfilm – mégiscsak egy sportklubot hoznak létre, edzenek és versenyre készülnek. Ok, öregek és nem megy nekik már semmi úgy, mint a fiatalabbaknak. Nem véletlenül van az is mellette, hogy milyen az, amikor középiskolások űzik ezt a tevékenységet. Abban komoly ugrások és torna van, amire az öreglányoknak esélye sincs. De attól még a maximumot kihozzák magukból, az ő korukban ez teljesítmény. Szóval, sportfilm, csak a nyugdíjas verzió. Mégis, a Hajrá, csajokat nem cserélném be a Pompon klubra.

Komédia, mert elvileg vicces, hogy a nagymamák ilyesmire adják a fejüket. Azért arra vigyáztak a készítők, hogy ne bolondot csináljanak a színésznőikből. Elég csak a ruháikra ránézni: eszükbe sem jutott mini szoknyát rájuk adni, vagy mélyen vágott topot. Méltósággal komédiáznak itt, és alaphelyzetnek használják a poént, hogy 68-on felül hajráznak a nénik. A piros pont jár azért, hogy nem hozzák méltatlan helyzetekbe a szereplőiket, de igazi poénok se igazán jutottak az eszükbe. Nem jut eszembe egy jelenet sem, amin jót nevettem volna. Mosolygós rész akad benne, mondjuk Vickie kapálózása, hogy betiltsa a klubot, de igazán vicces nem akad benne. Vagyis, komédia féle, de nyugodt szívvel annak sem nevezném.

Dráma – Martha meghalni jön ide. Folyamatosan kapjuk is az emlékeztetőket, hogy tartja magát ugyan, de nagyon rosszul van. Szervezi a temetését, szedi a gyógyszereket, de az ereje egyre csak fogy. Sokáig tart, amíg ebbe a többieket képes beavatni, titkolja. Azért nem érzem mégsem igazán drámának, mert itt nem a halál elfogadása vagy bármilyen súlya a végnek a téma. Martha itt barátokat és közösséget talál, és tulajdonképpen boldogabb élete lesz itt a végén, mint korábban éveken át. Így tulajdonképpen neki ez egy happy end: még a halála előtt élete álmát összehozza, igazi barátai lesznek és boldog lehet. Hogy lenne ez dráma, ha szomorú is, hogy várja a koporsó? (Vagy, a filmet ismerve a patron.)

Az öreglányok jó színésznőkből álltak össze, és mindenki hozza is szépen a karakterét. Diane Keaton a húzónév, aki stílussal végig is viszi a filmet. Aki viszont irritál, Alisha Boe. A karaktere aranyos, maga a színésznő irritál. Azt is tudom, miért. A 13 okom volt mindegyik évadában Jessica volt, akit nem bírtam a dolgai miatt. Akit ő játszott. Egyszerű átvitel: Jesst rühelltem, nem bírom ezért a színésznőt, aki játszotta – ezt az ellenszenvem más szerepeire is átörökítettem. Most még küzdeni se akarok ellene. Nem bírom és kész.

Hangulatában jó volt, a film üzenete is pozitív – az életet ünnepli. Elnéztem, de valahogy mégse az igazi. Valami minden téren hiányzott belőle, miközben kis része benne volt.

 

Pompon klub - 5/3,5 bár egyes színészeket nem bírok benne, hangulatos és mosolygós film, bár alig vicces.

https://www.youtube.com/watch?v=ncqUmsV1iF8

Harlots - Kurtizánok kora

3. évad

Ármányos, hatalmi harcos, bordélyházas, kosztümös.1_5harlots.jpeg

Charlotte vette át a bordély vezetését, és jó hírnévvel viszi is tovább az üzletet. Ő maga már nem is árulja magát, nincs rá szüksége. Egy este fiatal költő téved be hozzájuk, aki végül a nővel távozhat. Ám Isaac igazából egy környékbeli kocsma társtulaja, aki védelmi pénzt akar innen is szedni. Ezzel háború indul közte és Charlotte között, miközben kezdenek egymásba is szerelmesedni. Lucy unatkozik, hiába közismert kurtizán, szerelem nélkül nem élvezi ezt az életformát. Egy gondos üzleti tervvel bíró asszonnyal, Elizabeth társául szegődik, aki úri szabósága hátterében egy különleges igényeket kielégítő, diszkrét klubot is vezet. Lydia igyekszik túlélni az őrültek házát, ahol összebarátkozik egy fiatal lánnyal, akit a családja azért zárt ide, mert összefeküdt a kedvesével. Együtt szöknek meg, és Kate bájain keresztül Lydia mindent vissza akar szerezni. Amerikából Margaret is megérkezik egy férjjel, és akaratlanul is tragikus események elindítója lesz.

A tágabb képet akarjam nézni, vagy az egyes szálak alakulását? Attól függően, melyiket választom, másnak érzem a sorozat eme évadát.

Ha az egészet nézem, akkor remek munkát végeztek az írók. Fogják az eddig részben nyitva hagyott szálakat, kicsit csavarják őket, majd elvarrják. Közben már látszik az is, milyen irányba mehet majd tovább a karakterek sorsa, már más konfliktusok mentén. Elegáns, logikus, és miközben tartalmas ez az évad, előkészít egy akár más irányú folytatást is.

Ha azonban egyesével nézem a szálakat, nagyon nem vagyok kibékülve azzal, ami ebben az évadban a szereplőkkel történt. Ha belegondolok, szerintem senki nem azt kapta, amit érdemelt volna. A legnagyobb szívfájdalom Charlotte és Isaac története. Tartom, hogy a nő akkor lett volna a legboldogabb, ha még az elején elmegy az ír fiúval, és kap egy új kezdetet Amerikában. Helyette maradt, és ez lett a vége. Annyi mindent túlélt, annyi háborút megvívott sikeresen, és egy ilyen kis félreértés…

Amivel eljutunk Margaret figurájához. Akit eddig eladtak úgy, mint a családjáért bármire képes, harcos és szimpatikus asszonyt. Most is ez lett volna a cél, de már sokkal jobban kiérzem belőle az önző vonásokat is. Ha itt ő nem kavar, Charlotte története nagyon máshogy alakult volna. Sokak életét tönkreteszi a ténykedésével, aztán meg elhajózik a happy end felé? Ok, rossz szándéka nem volt, de tudjuk, hogy a pokol felé vezető út sem azzal van kikövezve.

Lucy a naiv lányból lassan már szociopata manipulátor lesz. Az ő szálával tulajdonképpen csak annyi a bajom, hogy nagy etikai leépülés kezdetét jelzi, kinek a társául szegődik el az évad végén.

Aki sokat fejlődött viszont, és akinek legalább az jutott, amit megérdemelt: lady Isabella. Idén szembe mer szállni végre a bátyjával, és kisebb forradalmat indít azzal, hogy már ad a látszatokra, felvállalja magát és a barátait. Igazibb, őszintébb, boldogabb élet lesz a jutalma.

Az új szereplők között akadt jobb-rosszabb: Kate remélem, nem Charlotte helyét veszi át, mert Daisy Head a közelében sincs Jessica Brown Findlay kisugárzásának.

A sorozat küllemében most is hozza a szokott minőséget. Kosztümös, sok szép ruhadarabbal. Az, mondjuk még mindig röhejes, az úri divathoz milyen kipúderezett arc járt. Szegény herceg úgy nézett ki vele, mint valami bohóc.

Van szappan faktor is, de azért nem annyira hihetetlen eseményeket pakolnak benne egymásra, mint pl. a Dynasty teszi. Jól működik az arány a szexualitás témájával is. Örömlányokról szól, de nem a szex itt a lényeg. Sokkal inkább a hatalom és a szabadság témái, amivel foglalkoznak.

Egyelőre még nem láttam 4. évados berendelést, de eléggé zárt a sztori, ha ez a búcsú.

 

Harlots - 5/4 bár minden szál alakulása nem tetszett, a karakterek és az ármányok még nézőssé teszik.

https://www.youtube.com/watch?v=E5fM1exviE8

SpoilerZóna

A Wall Street pillangói

A keret egy interjú: Jennifer, egy újságíró hallgatja meg Destiny történetét, hogy hozták össze a lányokkal a Wall Street-i rablásokat.

Destiny rossz anyagi helyzetű, ázsiai származású lány volt. A nagyanyja gyengélkedett is, elmaradt a részletbefizetéssel, és már kezdte eladogatni az értékeit. A lány erotikus táncból akart gyorsan pénzhez jutni. 2_73.jpgCsinos, fel is veszik, de a pénzből alig jut neki valami. Fizetni kell a jutalékot a tulajnak, a védelemért a személyzetnek. Annyi borravalót meg nem kap, hogy maradna is belőle.

A szeme megakad a klub egyik legjobb táncosán, Ramonán. Összeszedi a bátorságát, leül vele beszélgetni. A nőnek szimpatikus, és nem csak azt 3_71.jpgajánlja fel, hogy tanítja, de társulást is. Megtanítja, melyik ügyfél milyen pénzes és a közös táncaikkal rengeteget keresnek. Destiny már nem csak a nagyanyjának tud segíteni, de kifejezetten jól is él. Még szerelmes is lesz, és amikor teherbe esik, otthagyja a szakmát.

2-3 évvel később kidobja a férjét, ottmarad a kislányával és a sok adóssággal. A klubokban is érezteti a hatását a gazdasági válság, már szexuális szolgáltatásokat is várnak tőlük az ügyfelek, és még át is 1_66.jpgverik a lányokat. Ekkor fut össze megint Ramonával, akinek van egy ötlete. Üssék ki a pasikat, a kártyáról húzassanak egy nagyobb összeget, és megtartják a fölöst. Mivel ez rablás, Destiny eleinte nem akarta, de belement.

Annyira beindul az üzlet, hogy új lányokat is bevesznek. De vannak köztük megbízhatatlanok is. Ramona egyre elszálltabb, nem ismer kegyelmet és annyira elijeszt mindenkit, hogy már ismeretlenekkel kell próbálkozniuk, és 4_2.jpegbalhék vannak.

Amikor az egyik férfi rosszul lesz, kiteszik a kórháznál, de ezzel már indulnak a lejtőn. Már elég férfi van, aki feljelenti őket és a rendőrség felfigyel az ügyre. Elkapják a lányokat. Rájuk akarnak ijeszteni. Destiny vádalkut köt - ezért nem áll már vele szóba Ramona.

A hiányzó láncszem

Felfedezős, fejlődős, barátkozós, kalandos.

Sir Lionel nagy álma, hogy a Felfedezők Társasága a tagjai közé fogadja, és a neve fennmaradjon az utókornak. Nagy probléma azonban, mennyire másképp fogják fel a világot ő és a társaság tagjai. Lionel tiszteli az életet, tanulmányozni akar és hisz a mitikus lényekben, mint a Loch Ness-i szörny. A társaságbeliek azonban vadászni akarnak és tudnak, nem hisznek semmiben, ami kicsit is mesebeli. Lionel egy érdekes levelet kap, ami a Nagyláb 1_4a_hianyzo_lancszem.jpgnyomára vezetheti. Fogadást köt: ha megszerzi a bizonyítékot, a Társaság tagjává válhat. A levél megadta helyen valóban ott van a lény, aki meglepően intelligens is. Beszél, olvas és írni is tanult, ha egyes emberi szokások furcsák is neki. Mivel a fajából ő az utolsó, el szeretne jutni tibeti rokonaihoz, a jetikhez. Lionel segítségéért cserébe kapni mintákat és bizonyíthatná a létét. Az út kalandosnak ígérkezik: bérgyilkos a nyomukban, és egy kalandvágyó régi barátnő, akire számíthatnak segítségként.

A Kubo az egyik kedvenc mesém lett, miatta is kapom fel a fejem, ha érkezik egy új Laika mese. Ez a gyurmás technika, amivel dolgoznak, nagyon pepecselős, nehéz, sok időt vesz igénybe, így tőlük ritkábban láthatunk meséket.

A hiányzó láncszem alapötlete már előzetesen sem volt a szívem csücske. Azért valamennyi lelkesedésem akadt, ez a stúdió cselekményben is remek kis meséket rak össze. Megnéztem, és alig változott a véleményem. Sajnos, ez lesz az a meséjük, ami nekem nagyon nem jött be.

A történet megint mozgalmas. A szereplők bejárják a fél világot, közben nyakukon egy elszánt vadász és orgyilkos, akit informál a Társaság egyik fő embere. Vicces helyzeteket generál, hogy Mr. Link – ezt a nevet kapja a nagyláb – nem ember, és ez időnként leesik a körötte levőknek is. Vagy az, hogy Mr. Link nem érti a szóvirágokat, mindent szó szerint vesz. Ott van a feszültség Lionel és Adelina között, akiben sokkal több a kalandor vér és jellem, mint a másik két főszereplőben.

A mondanivalóra sem lehet panasz. A világ alakít minket, mindenkinek szüksége van szakmai és a természet iránti alázatra. Az állatokat ne úgy ismerjük meg, hogy levadásszuk őket. Tanulmányozás, empátia a kulcsszavak. Élni és élni hagyni.

A gond az, hogy ezt egy olyan szinten teszi, amiből már kinőttem. Nem ragadott magával a mese hangulata, inkább azt éreztem, hogy ezt sokkal kisebbeknek találták ki. A mondanivaló sem a cselekményből vésődik az agyunkba, hanem kellő drámai súllyal és szájbarágósan hallhatjuk a szereplőktől az egyik film végi tetőponton.

Ha gyerek lennék, fogékonyabb lettem volna rá – most viszont úgy éreztem, ez a mese nem nekem szól.

A szereplők sem igazán tetszettek. Mr. Link kifejezetten idegesített – emberben sem bírom ezt a típust, kiderült, hogy mesehősként sem. A butaságig naiv, jóindulatú, de olyan szerencsétlen egyben… nem bírom a humorát, az idealizmusát… Gonosznak nem tartom magam, de az ilyen napsugaras karakterektől minden idegszálam az égnek áll.

Tudom, hogy ezzel a technikával egy így kinéző film eredmény és jónak számít. Utálom is érte magam, de mégsem tetszett a mese látványvilága sem. Erre nincs is normális indokom, egyszerűen érzelem: nem találtam szépnek ezeket a figurákat, hiába olvastam már arról lelkendező cikket, mennyire szép lett ez a mese. Nem nekem.

Ami dob rajta: ha valaki eredeti nyelven nézi, remek színészek adják a karakterek hangját. Hugh Jackman, Zoe Saldana, Emma Thompson… Galifianakis direkt nincs a listán, ő pont az a karakter, mint a mesében link – amit nehezen viselek.

Kisgyereknek, ha elnézi ezt a grafikát, ok. Különben… nem az én mesevilágom ez most.

 

A hiányzó láncszem - 5/3 ezzel a technikával ez szépnek számít, de nem a stílusom. A történet is gyerekes.

https://www.youtube.com/watch?v=HSvonXElrKo

Spinning Out

1. évad

Versenyes, betegséggel küzdős, szerelmes.1_4spinning_out.jpg

Kat Baker egyetlen dologhoz ért nagyon és megszállottan szereti is: a korcsolyázás. Reménység volt, egy igazi bajnok, míg egy esésnél betört a koponyája. Kat nagyon igyekszik visszatérni, de az esés óta fél ugrani, így pedig nem kap megfelelő minősítést. Mielőtt feladná, kap egy utolsó esélyt. A gazdag és tehetséges, de komolytalan és hatalmas nőfaló Justin Davis párt keres. Az olimpiai bajnok edzője pedig megígéri, hogy visszahozza a lány ugrásait és jövőre már az országosra is kijutnak. A kezdeti nehézségek után Justin és Kat kezdenek összecsiszolódni, megnyílni egymásnak, és nem csak a pályán kerülnek egyre közelebb egymáshoz. Ám a bajnoki címig meg kell küzdeniük betegséggel, családi gondokkal és felismerni, kik az igazi barátaik, akikre mindig számíthatnak. Nekik maguknak is rá kell döbbenniük, egymásért mire képesek és mennyit változnának.

Voltak előzetes elvárásaim – a gyengéim közé tartoznak a korcsolyázós filmek, bár koránt sincs annyi, mint amennyit szívesen néznék. A Spinning Out megugrotta őket, és könnyen lehet, hogy ezt a sorozatot időnként újra is fogom nézni.

Alapvetően három összetevőből építették fel: sportfilm. A főszereplők korcsolyázók, akik bajnokok akarnak lenni. Kat egyéni versenyzőből lesz páros korcsolyás, megismerjük a legnagyobb riválisukat is. Kat húga és legjobb barátnője egyéni korcsolyázók, szintén bajnoki vágyakkal. A legjobb haver, aki nagyon nem baráti szemeket meresztget a lányra, pedig síelő és a sorozat végére már ő is azért küzd, hogy olimpiai kvótát szerezzen. Bár le vannak egyszerűsítve a programok, de elég látványosak a beletett koris jelenetek. Külön imádtam az olyan kulisszák mögötti világot, amit egy VB-n nem láthatunk: zeneválasztás, a ruha megtalálása, a próbák. A sorozatzáró verseny pedig simán hozta a versenyek izgalmát is. Ok, van benne mesefaktor is. Olyat elképzelhetetlennek tartok a valóságban, amit Kat és Justin itt megcsinálnak: teljesen átvariálják a programot egy nappal a verseny előtt.

Kettes: dráma betegséggel. Kat és az anyja bipoláris zavarban szenvednek. Az anya már kezdetektől labilis, és nem kevés konfliktust okoz a viselkedésével és a mániás epizódjaival. Kat pedig a teljesítménykényszer miatt csúszik bele egybe egyre jobban, és fordul ki magából. Erre a szálra is nagyon odafigyeltek, és megmutatják, milyen ezzel élni, illetve mit szenvednek a családtagok mellettük.

Hármas: a románc. Szerelmi szál bőven akad a sorozatban. Mindenkinek van legalább egy. Talán kissé szappanos is a végeredmény, de abszolút nem bántam, mert szórakoztató is a végeredmény. Az különösen tetszett, amit ennek kapcsán Justin fejlődésében megmutatnak. Az anyja halála óta nincs stabil kapcsolata, fél bárkit is beengedni a szívébe, és ezért alakít ki magának ilyen playboy életet. Kat azonban más – Justin vele tényleg törődni kezd, és ebbe a kapcsolatba beleteszi magát. áldozatokat hoz. A végére Justin abszolút álompasi alapanyag, nagyon drukkoltam is, hogy meglegyen nekik a happy end. Persze, nem maradhattak ki az olyan mellékszálak, mint a féltékeny barátnő, aki rég folyatja a nyálát Justin után. A legjobb barát, aki szívesebben lenne a szerelem a barát helyett.

Bár mocorog a vállamon a kisördög, hogy milyen lett volna a sorozat, ha Emma Roberts nem adja vissza Kat szerepét, de bejött így is a casting. Scodelario korrekten hozta Kat arcait. Evan Roderick helyes pasi, és azt is elhittem neki, ahogy playboy életmódból felelős baráttá érik. A nagy meglepetés Johnny Weir, akit a korcsolya sport követőinek nem kell bemutatnom. Nem magát játssza, de gondolom, neki nem kellett dublőr a koris jelenetekhez. Azon mindig jókat mosolyogtam, ha valami rárímelt/pont ellentéte volt a sportolói karrierjének.

Néhol szappanosabb, mint kellene, de különben remekül szórakoztam. Legyen 2. évad is!

 

Spinning Out - 5/4,5 a korcsolyázók világa abszolút lekötött, a magánéleti szálak szórakoztató szappanosak.

https://www.youtube.com/watch?v=AmdnhR1Ie7g

GameDay

Ki az a színésznő, akinek pályáján rendszeresen felbukkannak regényekből készült filmek szerepei:

- ismertté egy hercegnő tette, aki átlag amerikai tiniként álmodozott a suli helyes fiújáról, míg ki nem derült, hogy egy európai miniállam örököse

- egy még mesésebb sztori, melyben olyan Hamupipőkét játszott, aki egy jókívánságnak szánt átok miatt nem tudott nemet mondani egy utasításra

- volt a lány, aki a divatvilág Szörnyellája mellette tanulta ki, mi a sikk, majd rálelt a saját útjára is

- játszotta Jane Austent

- Alice Csodaországában Fehér Királynőként uralkodott

- Oscart is irodalmi szerep hozott neki, Victor Hugo klasszikusából.

Még a neve is irodalmi - Shakespeare neje is e nevet viselte.

Megoldás: Tovább!

Tovább

A Wall Street pillangói

Átverős, csajos, éjszakai életes.

Destiny gyorsan kell, hogy pénzhez jusson. Már csak ő van idős nagyanyjának, akinek a háza és az értékei is veszélyben vannak. Csinos, ázsiai lány, könnyedén bejut egy sztriptíz bár táncosnői köré. Ott azonban azzal szembesül, hogy alig keres, hiába szép, ha sem a férfiak szédítése, sem a tánc nem megy neki igazán. A bár egyik állócsillaga, Ramona kezdi el mentorálni, amikor Destiny barátkozni próbál és tanácsot kér tőle. Ketten 1_3a_wall_street_pillangoi.jpgegyütt nyerő páros lesznek, akik vagyonokat keresnek, jól élnek és élvezik az életet. A dolgok akkor változnak meg, amikor Destiny teherbe esik, új életet kezd. Ám kisgyermekes anyaként egyedül marad, vissza kell térnie az éjszaka világába, amely megsínylette a gazdasági válságot. Ramona, aki ismét az életébe lép, előáll a tuti tervvel: leitatják a gazdag kuncsaftokat, és annyi pénzt vesznek le a számlájukról, amit nem szégyellnek. Ahogy a kis csapat egyre veszélyesebb bulikba keveredik, úgy kerülnek ők is egyre közelebb a lebukáshoz.

Címek – újfent nem sok köze van az eredetinek a magyar verzióhoz. Vajon a Wall Street farkasait akarták megidézni a pillangókkal? Mert, ha a pillangók az utcalányokat juttatják eszünkbe, már gond van. Én így jártam, és ahogy néztem a filmet, fogtam is a fejem: szó sincs itt prostituáltakról. Ezek a lányok éles vonalat húznak a tánc és a pénzért nyújtott erotikus szolgáltatások közé. Csak táncolnak. A Hustlers, ami a lányok csalásaira utal, sokkal témához kapcsolódóbb, mint a Wall Street pillangói.

A történet megtörtént eset alapján készült – ez pár dolgot meg is magyaráz. Az egyszerűség a siker kulcsa. Nincsen nagy átverés, nincs olyan nagy balhé, mint egy heist movie esetében. Egy kis drog, egy bankkártya és ennyi. Ettől kicsit csalódott is voltam: azt hittem, ennél sokkal ötletesebbek lesznek vagy véresebb útra lépnek az események. Ehhez képest szimpla volt a trükközés is, a lebukás is. Annyira szerettem volna egy meglepetést, valami csavart, de az nem volt benne.

A film építkezése viszont tetszett, ha a végkifejlet nem is. Megismerjük a lányokat, a szakmát, amiből kifejezetten jól élnek. Tetszett, hogy nem csak a pezsgőt és a pénzt látjuk, de szóba kerül az is, hogy rémes napok is vannak. Sikerül egy olyan hangnemet megtalálni a film elején, ami nem ítélkező, nem szenzációhajhász, egyszerűen megmutatja, hogyan és mennyire lehetett megélni az erotikus táncból a Wall Street arany évei alatt.

Ez a fele sokkal inkább lekötött, mint a piti csalás. Itt van a barátnős szál, itt vannak a hangulatos részek, amikor jó dolog élni. A második fele akkor tetszett volna, ha sokkal ötletesebb a lányok szélhámos trükkje, nem csak ennyi.

Nem tetszett az sem, ahogy a lányok bandája szétesett. Továbbgondolva érthető: a sok pénz kapzsivá tette őket, a könnyű pénz hanyaggá. Elkerülhetetlen volt a bukás. De ezt én tettem bele, a filmen ezzel a szakasszal felszínesen foglalkoznak.

Külsőségeiben is korrekten összerakták a filmek. A luxus világ ugyanannyira hihető, mint a bár világa. A barátnős és a női főszereplők miatt csajos film, de a hiányos öltözetű színésznők miatt a másik nem is simán megnézi szerintem.

A húzónév Jennifer Lopez, aki nem meglepő módon alaposan bemutatja, hogy még mindig bevonzza a pasikat az alakjával. Még egy olyan táncot is koreografáltak neki, ami a védjegyének számító fenekére épül. De Constance Wu nevét is érdemes kiemelni. Szimpatikus volt az őrült gazdag ázsiaiakban is, ebben is. Lili Reinhart a meglepetés: rá sem ismertem a Riverdale szőkéjére, annyira más ez a karaktere, mint Betty Cooper.

Több dolog akad benne, ami nem igazán tetszett, de összességében elszórakoztam rajta. A vártnál jobb volt, és a film eleje még kifejezetten hangulatos is lett.

 

A Wall Street pillangói - 5/4 korrekt a szereposztás, érdekes a sztori, bár vártam valami nagyobb csavart – ami nincs.

https://www.youtube.com/watch?v=_UJDevqyQTc

Mit várunk?

Cím: Killerman

Készítők: Liam Hemsworth és Emory Cohen neve adja el, különben nem igen akad ismerős a készítők meg a stáb között sem.mit_40.jpg

Műfaj: thriller, bűnfilm

Cselekmény: Moe a maffia pénzmosója, aki egy nap emlékek nélkül tér magához. Hamarosan arra rájön, hogy rengeteg pénznek és drognak veszett nyoma. Rá kell jönnie, mi történt, mielőtt valaki az ő életének vet véget.

Várható megjelenés: az Államokban már bőven nézhető, nálunk hatalmas kérdőjel.

Miért várós?

  • Bírom a Hemsworth tesókat, ha Liam szakállas külcsínéért nem is vagyok oda.
  • Cohen a Brooklyn óta lett kedvelt színészem, és még keresem a filmet, amiben annyira szerethető, mint abban. (Már kezdek kételkedni, hogy ráakadok ilyen filmre.)
  • Bejönnek ezek a memóriazavaros sztorik, ebben is látok fantáziát.
  • A kritikusok nagyon lehúzták – egyszerre tartok is ezért tőle, meg érdekel is, mi ment ennyire félre.
süti beállítások módosítása
Mobil