Az a tévés thriller, ami egy gyengébb adón, és késő esti idősávba kerül vetítésre. Avagy, háttérfilm, ami mellett bármit lehet csinálni: dolgozni, pakolni, főzni, kinek mire van ingere.

A történet egyszerű, és az egyetlen poénját már a legelején lelövik. Hiszen megnézhetjük, már a nyitányban, hogy Colleen hogyan végez egy családdal, mert az nem tudott az a tökéletes família lenni, amit elképzelt magának. Látjuk azt is, hogyan választja ki a következő családját. Vagyis, már eleve tudjuk, ki ő és milyen megszállottsága van.

Ezek után ismerteti meg a film Samanthát, aki kettő helyzetben van: egyrészt, végre összejött neki a baba több vetélés után, ünnepelnie kellene. Van egy szerető férje, biztos otthona. Ugyanakkor gyászolja az anyját, és a családjából más már nem él. Colleen a soha nem ismert nagyanyjaként lép be az életébe, és mi szörnyülködhetünk, a lány miket nem vesz észre. Vannak köztük elég cikis esetek is: ahogy pl. az asszony begyűjti a fiatalabb pisijét, hogy terhességi tesztet tudjon csinálni. Nem ijesztő, inkább röhejes, amit művelnek. Pláne, hogy a lányt leszámítva mindenkinek, a férjének és a legjobb barátnőjének is gyanús az asszony, és igyekeznek figyelmeztetni Samanthát.

Akkor talán jobban működött volna, ha a végéig bizonytalanságban vagyunk tartva, hogy Colleen igazából kicsoda. De, ahogy írtam, erre itt esélyünk sincs. Nézőként tudjuk.

Majd Colleen elszabadul, és onnantól már inkább paródia a film. Nem is értem, mi lett volna neki az ideális végjáték. Gáz a történet, ahogy van.

A kivitelezés és a színészek is ilyenek. Minimális helyszínen játszódik, de nem ez volt a baj. A két család otthona, tulajdonképpen ennyi kellett, meg pár külső helyszín, amikor mennek valahova. Ez meg is volt. A rendezett, középosztálybéli élet képe, ami megy a cselekményhez. Nem túl színes, nem túl gazdag, legalább ezzel hétköznapinak tűnnek.

Ismert színész nem meglepő módon nincs benne, ahogy rendesebben megírt karakter sem. Mindenki kap 1-2 vonást, vagy annyit sem, és annyi. Még a leginkább emberi az, ahogy Samantha férje egyszerre próbál helyt állni a családjában és a vállalkozásában is, és ezért vannak otthoni súrlódások. A terhes Samantha több törődést és megértést várna, és pont azt nem veszi észre, hogy az érzelmek a saját döntéseit megbízhatatlanná teszik. Visszatérve a színészekre: túl van játszva mindenki. Colleen még a klasszikus skizofrén jelenetet is megkapja, amikor a saját jobb és gonoszabb énje beszélget, pl. egy kés hegyébe nézve. Mit ne mondjak, nem éppen egy Gollam nagyjelenet.

Annak idején a Rosemary gyermeke új színt hozott azzal, hogy a családi otthonokba vitte a horrort. Ennek késői utódja valamilyen formában a film, hiszen itt is azt láthattuk, hogy a család még a saját házában sincs biztonságban. Nem csak természetfeletti, de egy ember is veszélybe sodorhat mindent.

De ez a film nem éri el a szintet, hogy tényleg ijesztő vagy feszült legyen. Ahogy írtam: háttérfilm.

Kezdjek el kérdőjeleket rajzolni? Ez meg mi volt? Nagyon nem szeretem, amikor a sorozat végére több a kérdésem, mint a válaszom. Pláne, ha olyan sorozatról beszélünk, ami egy zárt egész, mindent elengednek a végére és nem csak felcsigáznak egy újabb évadra – mert itt arról szó sincs.

A történet egyszerűnek tűnik: egy high-tech cég vezére tragikusan fiatalon meghal, és a halála előtt felvett konzultáns jön, hogy gatyába rázza a céget. A szakmához nem ért, de az emberek manipulálásához nagyon. Mire két fiatal dolgozó észbe kap, már az új főnök után nyomoznak és kezdenek ők is egyre inkább változni Patoff játszmái nyomán.Üd a 

A gond, hogy nem is értettem, mire megy ki a játék. Mit akart Patoff elérni? Azt értem, mire kötött szerződést. De hogy ez azzal, ami itt történt, hogy valósul meg, nem értem. De tudom gyűjteni az ilyesmiket – a végére tudjuk, hogy Patoff miből van, jobb szó híján. De minek és hogyan? Arról aztán fogalmunk sincs. Ahogy annak se volt értelme, ahogy és amilyen feltételekkel megkötötte a szerződést. Ha ő az, aminek gondolom, amit megtalálnak a végére, egyáltalán testileg hogy jön össze a plusz juttatás, amit kért a koreai cégvezértől? De le is állok, mert csak a fejem fájdul meg, válaszok azok nincsenek.

De ez a két fiatal életére is elmondható. Inkább ők a főszereplők – akik nyomoznak Patoff után, akik dűlőre próbálnak jutni a partnereikkel, akik karriert akarnak. Most akkor ők hova is jutottak el? Mondjuk, Elaine esetében még csak értem. belőle Patoff kihozta a könyörtelen diktátort, aki bármin és bárkin átgázol a cégért. Volt szerelme? Mehet a börtönbe. Egykori barátok? Addig kellenek, amíg valamit el lehet tőlük venni. Már alapból nem volt túl szimpatikus: tudjuk, hogy amikor ide került, még megvolt a barátja, de ez nem gátolta meg, hogy összefeküdjön Craiggel. Tudjuk, hogy csak egy semmi kis asszisztens volt, de egyre feljebb hazudja magát. Címeket talál ki magának, Patoff meg majd ráhagyja. Ezt erősíti fel a nőben, és egy igazi szemétláda lesz a végére. Ok, első pillantásra se bírtam, de a végére nagyon utáltam már a nőt. Craiget meg simán nem értem. Neki mi volt a célja, mit kapott a végére? Passz.

Egyszer itt állnak, másszor ott. Könnyű manipulálni őket, és ezt gyakran észre sem veszik. Patoff mintha végig terelgette volna őket, csak nem értettem, hova.

Fura a sorozat – összefüggéseiben nem értem a lényeget. Az valami elborult és sötét, ahogy a cégben dolgozókat Patoff bökdösi és feszegeti a határaikat. Egy-egy adott történet valami ferde módon még érdekes is, meg újra és újra rádöbbent, hogy micsoda gyenge és alávaló lény az ember.

A zavar akkor is marad, ha zsánerében akarom belőni a sorozatot. Fekete komédiába oltott thrillerként találtam rá hivatkozást, de nem érzem egyiket sem igazinak. Nem vicces, hogy komédia legyen. Amiket kitalálnak a dolgozóknak, inkább szürreálisak, mint viccesek. Craig és Elaine nyomozása meg hamar valami egészen másba csap át. Patoff körül meg a rejtélyek nem thrillerbe, inkább sci-fibe vagy paranormális régióba érnek.

Külcsínre kapunk egy high-tech cég belső terét, irodákat és helyiségeket. Nagyon megy a témához, és éppen eléggé megtöri, amikor a szereplők kilépnek a lakásukba. De alapvetően az iroda az elsődleges helyszín benne.

A színészek – Christoph Waltz viszi a hátán az egészet. Ő olyan szinten mindenki kedvenc gonosza, hogy ezt a karaktert is simán építi, ahogy a karrierje meghatározó szerepeit is hozta. Ahogy van valami megnyerő, meggyőző benne, miközben érzed az elemi gonoszt is. Megvannak hozzá a külön elemek, itt Patoff mozgásában a korlátozottság, de az a váltás a hideg kegyetlenségre… Nat Wolff és Brittany O. Grady került mellé, és nem érnek a nyomába. Grady különben is rég ellenszenves nekem, de itt erre rátett egy lapáttal, hogy maga Elaine is idegesített. Wolff meg a széteső, drogos – vagyis a zilált Craig bőrében volt meggyőző. Azt valahogy jobban elhiszem neki, mint amikor céltudatosan és sikeresen menetel előre. Ami különben Craigre nem is igazán jellemző.

Elnéztem, érdekelt is, mit hoznak ki belőle – a végére azonban az maradt meg, hogy túl sok mindent nem értek. Rühellem Grady-t, Waltz pedig még mindig nagyon karakteres negatív alakokat teremt.

A címmel ellentétben ez nem egy sikerfilm alapanyag. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének meg a maga értékei, de nem olyasmi, amit szerintem sokan meg akarnának nézni.

Ráadásul az alapanyag is ismerős – irodalmárokkal is, de más szakmákkal is csinálnak ilyeneket. A fiatal, kezdő és szépreményű visszarángatja a rutinos, öreg rókát a munkához. Ebben a filmben éppen a megszorult kiadó, Lucy veszi rá az egykönyves, de kultikus szerzőt, hogy kiadhassa és reklámozhassa a könyvét.

Leginkább dramedy, mert használ vígjáték elemeket, de sokkal erősebb benne az emberi dráma. Lehet mosolyogni Shaw húzásain, és ahogy az emberek vevők kezdenek lenni a bunkó stílusára, de fokozatosan megismerjük, miért lett ilyen ember és milyen tragédia van a háttérben. Mondjuk, amikor a regényről is több kiderül, amit Lucy annyira igyekszik kiadni és reklámozni, abból már lehet sejteni. Shaw mellett, az első siker idején ott állt a felesége. Most özvegy, aki máig gyászol. A regénye meg úgy végződik, hogy gyerekszüléskor meghal a nő és a baba, a férfi meg egyedül marad. Ebből nem nehéz kisakkozni a sztorit, igaz?

Nem is a meglepetésekért nézi az ember, bár akadt benne olyan fordulat is, amit nem láttam előre. Ez inkább annak a története, ahogy Shaw szenvedései mögé látunk, és ahogy Lucyval a kezdeti ellenséges viszony barátsággá, szinte szülő – gyerek kapcsolattá válik.

Elég kétszemélyes is ettől a film, Lucy és Shaw úton vannak. Reklámozzák a könyvet, és sokat beszélgetnek. Caine a szokott rutinnal hozza is a szerepét: egyszerre van meg benne a rigolyás, emberkerülő öreg és a szánnivaló, kisiklott ember, akit élete tragédiája egy életre padlóra küldött. Nem csak a színész szerephez illő kora, a játéka is eladta. Aubrey Plaza a kemény kiadót remekül hozza – tőle azok voltak a kedvenc részeim, amikor főnökösködik, megijeszti az asszisztensét és nagyban intézkedik. A tört lánygyermek, vagy a vetélytársával flörtölő zavart nő nem állt annyira jól neki. Mellettük 2 fontosabb, de nem lényegi szerepet kapó mellékalak van: a már emlegetett asszisztens és a kiadót megvenni akaró Jack, aki közben fűzi is a nőt. Nem is igazán értettem, milyen el nem mondott történet van közöttük. Jack Lucy apjának volt a mentoráltja, és a nővel egyszerre vonzódnak is egymáshoz, meg háborúznak is a cégért? Elég fura, ahogy egymás torkának, majd ágyba ugranak. Gyorsan kiemelem, nem szerelmi történet – annyira mellékvágányon van ez a szál, hogy azért nem is érteni, mi is történt a szereplők között.

Érdekesen sakkoztak a helyszínekkel is. Elvileg turnén vannak, de úgy nézett ki, mintha mindig ugyanabban a bárban tartanának felolvasást. Hasonló áll a hotelre meg Lucy kocsijára is. Váltják a helyszíneket, olyan, mintha mozgásban lennének, de szerintem forgatási helyszín nem volt annyi, mint amit a cselekmény sugall.

Mellékágon még azt is lehetne elemezni, mit mond az irodalom érteméről a film. Az különben fura is nekem, hogy Shaw kortárs szépíró. Mégis, bestseller könyvet akar Lucy csinálni belőle. Nem éppen ez a megszokott – a másik író, a szórakoztató regényekkel, ő képviseli azt, amit ma bestseller regénynek hívunk. Shaw mondandója súlyosabb, amit felolvasnak a könyvből, az alapján cselekménye szinte nincs is a könyvének, csak a mára is átérezhető üzenete. De az különben jól nézett ki, amikor Lucy kitalálta a felolvasó kampányt, és lehetett látni az embereken, hogy valamit megérintett bennük, amit felolvastak.

Egyszer abszolút nézhető volt, de nem lesz újranézős dramedy a számomra.

Most nagyon együtt tudtam érezni a Chicago Med (s08e13) szereplőivel. A nagy hideggel küzdöttek, és vészhelyzetek sorát kezelték a sürgősségin.

Vagyis, az orvosi eseteké volt a főszerep, és szépen hozták is a szereplők kedvenc dilemmáit. Will pl. egy olyan esetet kapott, amiben a szív és az ész nem fért össze. Egy középkorú asszony életének megmentéséhez nagyon sok egység vért el kellett használni, és nem is volt biztos a siker. Amikor vészhelyzet van, arra a vérre másnak és nagyobb szüksége is lehetett volna. Az ésszerű az lett volna, ha nincs műtét. De Will, tudjuk, nem az ész embere.

Jött megint az új tulaj, és megint kettős helyzetben. Nekem tetszett, ahogy intézkedett és jelen volt, de érik, hogy Crockett a gép ellen fordul, mert nem tetszik neki, hogy van, amit nem tud felülírni. Vagyis, még mindig nincs eldöntve, hogy pozitív vagy negatív szerepe lesz Jacknek. Várom is, mire lyukadnak ki vele kapcsolatban.

Mellette kisebb szerepet kaptak a magánéleti szálak, és azokat is bekötötték egy-egy esethez. Pl. Dean és a fia kapcsolatát, vagy Maggie házasságát. Épp csak annyi, hogy legyen, de ne az uralja a részt. Így szerettem is.

Vagyis, ez mozgalmas és izgalmas is volt.

A The Last of Us (s01e07) visszanéző részt kapott. Ellie nagyon küzd Joel életéért, miközben visszanézhetjük, hogy került az a sebhely a kezére és miért is harcol annyira a férfiért most.

Ha nem lenne annyira ellenszenves a lányt játszó színész, most megsajnáltam volna. Tényleg jókora traumát kapott maga mögé.

De a rész szépen összerakott. Látványra és dinamikára is. Miközben a jelenben minimális a cselekmény, a múlt mozgalmas és magyarázó. Érzelmileg teszi helyre és mélyíti a szereplőjét. Kifejezetten tetszett, ahogy a múlt megismerésével még különlegesebbnek érezzük, hogy Joel és Ellie egymásra találtak és barátok, család lettek.

Látványos, ahogy kicsiből hoztak ki sokat. A világvégi pláza – milyen másnak tűnik onnan visszanézni az emberiség letűnt korára…

Kíváncsi voltam, és ezt már bánom. Annak utána olvastam, mi történik a játékban, amiből a sorozat készült. Jobb lett volna, ha nem tudom. Így marad az, hogy megnézzük, mennyire fogja azt követni a széria is. Mernek a végén változtatni? Mondjuk, kétlem. Annak súlya volt.

Végül, elkezdtem az új 80 nap alatt a Föld körült (s01e01-02). Vagyis, annyira már nem új, csak eddig nem szántam rá magam, hiába David Tennant a főszereplő.

Az első benyomásom az volt, hogy nem szeretem a Sherlock utalásokat. Egyszer a zenéjét is hallani véltem, meg ahogy Fogg nekiindul az útnak, hogy Kezdődjön az utazás, az tiszta Sherlock volt. Ok, magyarra fordítva nem, de angolul annál inkább. (Angolul nézem, Tennant miatt többek között.)

A második, hogy nem is kicsit pörgették meg a cselekményt és modernizálták Verne alapötletét. Az első két részben már letudtunk egy merész, vasúti hídon való átkelést és egy francia lázadást. Látványosabb, gyorsabb, mai lett a cselekmény, ha nyilvánvaló okokból a kosztümös környezet maradt is.

Talán mondanom se kell, hogy a maivá tétel a castingon is látszik: Passepartout-t afroamerikai francia színész játssza, és Fogg kapott útitársul egy újságírónőt is. De ezzel van a legkisebb bajom.

Szórakoztató, friss, elnézem. Látszik, hogy volt miből forgatni és jól néznek ki a jelenetek. Azon meg túlteszem magam, hogy Verne nem ilyen kalandosra írta a regényét.

Van egy gonosz felem, aki simán elintézné annyival ezt a filmet, hogy megcsinálták a Libabőrt csak feketékkel. Ha visszaveszek, akkor sem tudok szabadulni attól, hogy mennyire nincs önálló története ennek a filmnek.

Mi több, nagyon egyszerű a cselekmény is. Az új városba költözött család belecsöppen Bridge Hollow Halloween őrületébe. A kamasz bulizni és beöltözni akar, az apja meg mindent megtiltana. Eredmény: elszabadul egy gonosz szellem, ami életre kelti a dekorációt, és apa – lánya rohan utána, valahogy próbálják visszazárni, mielőtt nagyobb baj lesz.

Szépen hozza az unalmas, millió meg egyszer látott kötelezőket. Ahogy apa – lánya a vészhelyzetben képesek felfogni, mit akar a másik és túl tudnak lépni a saját félelmeiken. Ahogy megerősödnek a családi kapcsok, és együtt mindent legyőznek. Ahogy melléjük teszik a szokott, vicces karaktereket. Az önjelölt, cserfes polgármestert, a mágiarajongó iskolaigazgatót vagy a helyi fura srácokat, akik paranormális jelenségeket kutatnának. Különben utóbbiak okozták a legnagyobb fejtörést nekem a filmben, pontosabban a Halloween jelmezeik. Howard elmondja a saját verzióját, jól meg is állapítják, hogy öreg. Én felismerné véltem Alexander Hamiltont, az Emma Stone-féle Szörnyellát és az a harmadik ruha. Mit kutattam mire, rájöttem. Gwen Stacy kabátja. (A Pókmaszkkal könnyebb lett volna, de hagyjuk…)

A legjobb különben ez az eltúlzott Halloween őrület benne. Olyan kosztümöket és házdíszítéseket csináltak meg, hogy a jelmezesek és a díszletesek aztán kiélhették a legvadabb fantáziáikat. Meg se tudnám mondani, melyik volt a kedvencem. A Walking Dead ház a seriffnek öltözött tulajjal, a boszorkányos vagy a csontváz focicsapat? Most hajlanék a csontvázakra, de lehet, pár óra múlva másikat neveznék meg.

Így pláne fáj, hogy amint mindez életre kel, már kevés. Ma már többet tud a CGI. Talán csak a csontvázak voltak mozgásban is korrektek, a papírmasé életre kelt macska és banyák csak fájtak.

Komédia, de a humorát már nem tudom ennyire dicsérni. Erőltetett. Az kifejezetten fárasztó is, ahogy Emily, a családanya és egykori ügyvéd most egészséges sütiket akar gyártani, és mindenki rosszul van a főztjétől. A végére rá is jön, hogy cukorral jó az édesség, nem céklalével. De kb. ez a szint, amit a film hozott.

A szereposztás nem éppen izmos, de a film sem éppen a Halloween téma legjobbja. Marlon Wayans és Kelly Rowland játszik házaspárt, akiknek a lánya Stranger Things színész. Tudjuk, a Netflix szereti ugyanazokat az arcokat látni a különféle filmjeiben, pláne szereti, ha még a stílus is egyezik, hogy skatulyába tehessen.

Van sokkal jobb is, de sokkal rosszabb is. Adam Sandler nézhetetlen hasonló filmje után kifejezetten jó, de a Libabőrt nem éri el.

Most nehezen vonatkoztatok el a végétől. Akkora ’MI VAN?’ pillanatom volt, hogy nehezemre esik az egész történetre visszanézni, annyira eszement a vége. Mondhatni, valami egészen más sül ki az egészből, mint amit vár az ember. Azt sejtettem, hogy a jelen nem 1899, de a végső dátum és helyszín azért fejbe csapott.

Azt is mondhatnám, hogy túl sok kérdésem maradt. De még csak leírni se akarom őket, mert azzal már súgok a cselekménnyel, és ennek a sorozatnak az a vonzereje, hogy nem tudjuk, mi van, és a szereplőkkel együtt próbáljuk összerakni a részleteket.

Mert menet közben is vannak meglepetések. Sokkal bonyolultabb a rendszer, mint az elején tűnik, és jól lehet elméleteket gyártani, hogy mi is történik itt igazából. Nekem is volt egy elméletem, hát, nem találtam el. De ezzel visszakanyarodok a végéhez, amit nem akarok.

Helyette inkább arról, hogy van egy kiemelt szereplőnk. Maura, aki a legtöbbet szerepel, és akin a legtöbb dolog megfordul. Ő szervesen része a rejtélynek. De mellette a hajó utasai között többek vannak, akiknek megvan a maga története és emlékbuborékja. Nagyon sokféle világot kevernek így össze – vallási fanatikusok, mondhatni szektások és elrejtett bűnök ugyanígy megfordulnak a hajón, mint háborús bűnösök és a veszteségeikbe beleőrülő szerencsétlenek. Ezekben is mind van kanyar – mert az alaphelyzethez képest mindenki titkol valamit, és ahogy megy előre a történet, úgy jövünk rá, miben más az igazság, mint amit tudni lehetett róla. Azt most hagyjuk, hogy a vége mindezt miképpen írja újra.

A kapcsolati rendszerek azért bonyolultak, mert világok zuhannak egymásra benne. Van egy jelen, amiben vannak kapcsolataik, és van egy mögöttes történet, amit vagy értenek, vagy sem. Különben én erre húztam fel az elméletem – jövőbeli pszichoterápia. A készítők mást találtak ki.

Látványra jól összerakták, van itt minden. Zuhanás, helyszínváltások, történelmi színek és fel nem talált modern eszközök. Nem zavaró a CGI sem, pedig a hajók mozgása néha lehetett volna az, de kifejezetten tetszett az alábukás és a jobb szó híján temetőben kikötés is. Az alap különben az 1899 történelmi környezete, hajóban és ruhákban. Mivel egy helyszínen, zárt térben mozgunk, a szereplők általában fixen néznek ki, nincsenek nagy átöltözések, ami a zártság és idő miatt nem is okozott zavart.

A színészek már jobban megosztottak. Egyrészt, jár a pont, hogy vegyes a hajó utasainak nemzetisége, és ezt a színészeken is leképezték. Autentikus. Ketten vannak, akiket más szerepeikről még ismertem is – Emily Beecham, bár itt annyira más szerepben van az Özvegyhez képest, hogy nem ismertem meg. Mi több, itt az agyamra tudott menni. Nézőként rossz volt nézni, hogy miképpen dolgozta fel a valóság – ébredés – veszteség témáját. Nem is annyira a színésznő, maga a játszott karaktere tudott idegesíteni. Aneurin Barnard egy rejtélyes utast játszik, és az nagyon jól is állt neki. Amikor még azt sem tudtam eldönteni, hogy pozitív vagy negatív szereplő. Ott hitelesebb volt nekem, mint amikor már tudtuk az igazi nevét, és hogy mit csinál a hajón.

De tetszett a kapitány Viharszigetet idéző alakja és története, ahogy a hideg rázott a szektásoktól is. Főleg Iben alakjától, aki egy más történetben simán lehetett volna a főgonosz is.

Szerették a kritikusok, a nézők is. Ennek ellenére a Netflix nem rendelt be folytatást. Volt is nagy aláírásgyűjtés, hogy legalább egy filmmel lezárhassák a történetet a készítők, ahogy a Sense8 esetében történt. Ha lesz ilyen film, majd mesélek. Mert azok a bizonyos válaszok nekem is kellenek, amelyekre fentebb utaltam.

Igaz történet alapján készült, és természetesen van egy könyv is, amiben megírták ennek a bosszúnak a történetét. Valahogy fura volt nézni, a vége ismeretében meg pláne. Hiszen – jön a spoiler: az egész csak egy kísérlet maradt, nem valósították meg a terveket.

Mi is a lényeg? Hogy a zsidó túlélők nem képesek beletörődni abba, hogy mennyien bánthatták őket, és most menekülnek meg a felelősségre vonás alól. Max Auschwitz túlélő, és arra kell hazajönnie, hogy a birtokát elvette és a házában lakik a férfi, aki feladta a náciknak. A saját felesége, kisfia borzalmas halált haltak. Semmit nem adnak neki vissza, csak fenyegetik: az, hogy véget ért a háború, nem jelent egyet azzal, hogy már nem lehet zsidókat ölni. Szóba kerül a kivándorlás Palesztinába is, de Max angol zászló alatt szolgáló zsidó katonákkal találkozik, akik levadásszák a náci bűnösöket. Csatlakozik. Mikor nekik menniük kell, egy ügynökük marad itt, aki azt a feladatot kapja, hogy állítsa meg azokat a zsidókat, akik saját bosszú szervezetet hoztak létre. Max majd neki segít a továbbiakban, és beépül a zsidók bosszúszervezetébe.

Itt jön az a pont, amit nem segít a film megérteni és feldolgozni. Miért más a két bosszú? A katonák 2 forrásból megerősített, náci katonákat végeztek ki. Szabály volt, hogy nem a család előtt és ártatlanokat, nőket és gyerekeket nem bántanak. A zsidó titkos szerveződés másképpen gondolkozott: nincs ártatlan. Mindenki tudta, mi folyik. Látták, ahogy elűzik, bezárják és megölik őket, nem segített senki. Mi több, a film egyértelműen azt mutatja, hogy nem változott semmi. A hazatérő túlélőket elűzik és megvetik, idegenek – vagy rosszabb, az elárulóik – laknak a házaikban és az erőszaktól sem riadnak vissza. Nem mutatnak egy németet sem, aki kicsi megbánást vagy kedvességet mutatna feléjük.  És ezért lök a film oda, hogy jogosnak érződik, hogy mindenki fizessen meg. Ha a filmre vetítem ki, tömeges mérgezést vinnének végbe. A csatornarendszer felújításokba épültek be, és az ívóvizet mérgeznék meg. Még csak a ’jó’ zsidóknak sincs hatásos ellenérvük, miért ne tegyék. Mindössze annyi, hogy most a világ együttérez. Megszülethet Izrael, földet kapnak. Ha ilyen tömegmészárlást végrehajtanak, nem születhet meg Izrael.

Kevésnek és egysíkúnak érzem az ábrázolást, ha értem is, hogy ezzel akarják alátámasztani, hogy Max miért kezd el komolyan a szervezet mellé állni, és nem sokon múlik, hogy hagyja a tervet valósággá válni. A film két leghatásosabb jelenete ezt a képzeletet mutatja be: ahogy az életét megmentő, az őt csapatába fogadó izraeli katonát, Michaelt meggyilkolja, amikor nem akarta engedni Maxnak a méreg vízbe eresztését. Majd a halottakkal teli, néma város képe. Milyen könnyű átcsúszni az embertelenségbe, és mi haszna lenne?

A film ad egy másik lehetőséget is: jó életet élni, otthont teremteni, családot alapítani. Túlélni, több értelemben. És ezt sem érzem kielégítőnek. Mintha csak a két szélsőség lenne – engedd el vagy tömegmészárlás? Ha a zsidó katonák ténykedését szervezik meg hivatalosan és lenyomozzák, kivégzik a háborús bűnösöket, azzal már elégedettebb lettem volna.

Attól függetlenül, hogy etikában nem állt össze nekem a film, a kémes vonal eladta. Az a folyamat szépen megvolt, ahogy Max szenved, és a dühe tereli egy irányba. Ahogy ezt a többiekben is megmutatja: ahogy mindenkinek van egy nagy vesztesége, ami nem engedte el. Rémálmok, az elviselhetetlen éjszakák.

Látványra félmegoldás. Kapunk egy nagyon lepusztult, lebombázott várost és pár lerobbant, leomlott épület között mászkálnak a szereplők. A csatorna a legrosszabb rész: mindig ugyanazt a szakaszt mutatják belőle, ugyanazzal a vízfolyammal, és híddal felette. Egyetlen helyszín, noha egy egész rendszer van a város alatt. Vagyis, első pillantásra rendben és megkapjuk a háború utáni állapotot, de belegondolva keveset és ismétlődően mutatja a várost és annak alsó részeit is.

A színészek meg a szenvedés palettáján játszanak. Lehet, az izraeli katona, Michael azért is lett az egyik leginkább szimpatikus a filmben, mert őt más színekkel festették. Ő nem holocaust túlélő, nincs benne az a kín, ami a többiekben. Ő egy tevékeny, a maga igazában mélyen hívő harcos és vezető. Már azt is jól eltalálták, hogy a többiek fölé magasodik és kiállása van.

Ami viszont nagyon nem kellett volna – Max és Anna szinte szerelmi szála. Tiszta felesleges volt, és a történethez sem adott hozzá.

Olyan szempontból érdekes volt, hogy ilyen is volt a történelemben, de filmként nincs a legemlékezetesebb náci – zsidó bosszúfilmek között.

Az All American (s05e12) sima továbblépő rész volt. Szenteltek egy részt annak, hogy mindenki elbúcsúzzon a múlt részben kiírt szereplőtől. Ok, aki nézi, már úgy is tudja, már én is láttam a neten találgató cikket, hogy Diggs miért hagyta ott a sorozatot. Vagyis, Baker edző halt meg.

Minden mást parkolópályára is tettek, temetés volt és elköszönés.

Nem is tudok mit kiemelni belőle, ez annyira a kötelezőket futotta. Maximum annyit, hogy a főszereplő Spencer még mindig az egyik leggyengébb színész az egész sorozatban. Plusz, nagy valószínűséggel visszatér és nagyobb súlyt kap JJ karaktere. Nem lepne meg, ha az ő függősége ellen küzdenének a továbbiakban.

Az All American: Homecoming (s02e12) pedig lehetőséget kapott, hogy megint bőven lehessen a ruhákról írni.

Igen, ruhákról. Az egyetemen ugyanis álarcosbál volt, és a lányok szebbnél szebb együtteseket kaptak, de még a fiuk öltönyével is eljátszadoztak. Meg lehet nézni, hogy pl. Damon felsőjén micsoda hímzés volt. Színek és maszkok sokasága, igazi felvonulás volt. Tudom, sokat emlegetem, de nagyon nem jön össze a szegény, elnyomott feketék vonal, amikor ilyen ruhákban nyomja mindenki, a szegény ösztöndíjas is. Nézni attól persze még jó - Thea együttese volt a személyes kedvencem, de az se semmi, Amara micsoda hercegnőruhát húzhatott.

Most a magánélet volt a középpontban, a megkezdett szerelmi szálakat keverték tovább. Damon mégsem lesz benne az időhúzásban, és a rész végén szinte úgy robbant Simone előtt, mint a másik sorozatban Liv tette Spencerrel az érzései feltárását. De volt itt fordított Hamupipőke is, meg az igazgatónő is éli a románcot.

Könnyed, tinis, érzelmes. Ez egy könnyed rész, ellensúlyozza az alapsorozat gyász felhőjét, ami itt éppen csak megjelent, mert Simone írt Jordannek.

A Young Sheldon (s06e13) semmi nyomot nem hagyott maga után.

Talán azzal össze tudom foglalni az egészet, hogy a gyerekek felnőnek. Az ikrek nagyon felelősségteljesen viselkednek a buliban, és Georgie már most sokkal komolyabb szülőnek tűnik, mint az apja. Külsőre is látni rajtuk, ahogy egy ideje írogatom.

A humor meg nagyon gyenge lábakon állt. Az idős szerelmesek lettek volna a humorforrás, de ez inkább csak nyögvenyelős volt, mint kicsit is vicces.

Feletjsük is gyorsan el!

Ha már a csalódások. Mit művelnek a Servant (s04e07) készítői?

Azt ígérték jön pár válasz. Helyette a nagy átverés, és most sem tudunk többet. Már fogalmam sincs, ki mikor és mit hazudik, mi itt az igazság. Jelenleg úgy néz ki, hogy lehetne racionális is, meg természetfeletti is a válasz. Idegesít is, hogy mondanak valamit, hogy aztán visszavonják az egészet.

Pláne, hogy George vallomására volt kihegyezve minden, aztán nem ért semmit az egész. Ami valamit ért a részben, két dolog: Leanne egyre gonoszabb arca, és az a sértettség a végén, amikor a család összefogott ellene, és hiába próbálta manipulálni őket, semmibe vették. Azt az egy jelenetet volt érdemes megnézni az egészben.

Végül, egy kis tűzoltó kaland. Chicago Fire (s11e13) egy kis átíveléssel. A csapat összefog, hogy segítsen Herman családjának.

Vagyis, megint azt kapjuk, amiben jó ez a sorozat. A családi, baráti közösség ábrázolásában. Mondjuk, most legalább volt egy látványosabb eset. A férfi, akinek a torkát átlőtte egy nyíl. A megmentése, meg az egésznek a kezelése nem volt nagy szám, de most már legalább volt egy eset, amire felkaptam a fejem.

A kiemelt szereplő megint Stella és Severide. Nagyon elment a sorozat feléjük, és el is szomorodtam, amikor emlegették Casey-t. Akkor jobban oszlott a figyelem. Én kezdem unni, hogy a százados - házaspár kezd minden rész középpontjában lenni.

Ahogy a mű drámát is... Ami megint van az egyik tűzoltó beszólásai miatt. Így kívülről egyértelműnek tűnik, hogy azért volt az egész, mert Stella kezd tetszeni neki nőként, noha nagyon jól tudja, hogy kinek a felesége és mennyire erős az a kapcsolat. Ne legyen igazam, és ne ez legyen, de most túl sok a jel.

És még mindig gyötrődök, meddig nézzem ezt még. Elmegy, de valami egyre jobban hiányzik. Izgalom, változatosság? Pipa és pipa.

Annyira belemerültem a sorozatba, hogy elfelejtkeztem az időről. Pedig a videójáték-adaptációk nem szoktak ennyire betalálni, de ez most tud valamit. Még akkor is, ha már láttam gomba - zombi - gyerek címszavakkal hasonló filmet.

Roppant jó a sorozat világa: egy posztapokaliptikus Amerikában járunk, miután egy gombafaj módosult, és már képes embereket irányítani. Erről jut eszembe, mennyire hatásos volt a nyitány. Ahogy a tudós felvezette, hogy a gombák miképpen győzik majd le a világot és az a néma csend, ami az általa elmondott jövőképet követte. Vissza: a gombák nyertek, a kevés ember sokféleképpen igyekszik túlélni és mivel road movie jellegű a sorozat, sok mindent látunk is. Jól működő, mondhatni szocialista közösséget. Most drukkolok is, csak a lónak baja ne legyen, amit onnan kaptak... De van erőszakkal uralt város, és világvége váró saját építésű kis édenje is.

Változatos a cselekmény, és nagyon jól működő drámákat pakoltak bele. Nem egyszer kaptam a fejemhez, hogy ezt nem hiszem el. Vagyis, itt aztán hullanak a szereplők. Lehet, az a visszatérő elem, hogy olyanok is simán meghalnak, akikre nem is számítottam veszteségként?

Aztán, jól is néz ki a sorozat. A lepusztult világ, a gombák vezette zombik. Némelyik kreáció egészen extrém, akár del Toro filmben is elmenne. De nagyon összerakták az összecsapásokat is - amikor a városban kitörtek a Föld alól, az valami nagyon kegyetlen volt.

Húzóerő lehet az apa - lánya felállás is, ami köré minden szerveződik Joel kíséri és megvédi a lányt, akinek a vérében lehet az emberiség túlélésének a kulcsa. Íve van, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és már nem csak kényszerből együtt utazó emberek.

A szereposztás is jól sikerült. Pedro Pascalnak testhez álló ez a macsó, gyereket védő harcos figura. Anna Torv karakteres kickside volt, Gabriel Lunát meg fel sem ismertem ezzel a hajkoronával. De szinte minden részre akad egy-egy ismertebb arc, akit másban már láttam. Kifejezetten tetszett a túlélés mániás meleg férfi megformálása, az egy egészen megható rész volt. Bella Ramsey tetszik kevésbé, de ez szubjektív: nekem nagyon ellenszenves ahogy fintorog.

Vagyis: izgalmas, változatos sorozatot kapunk, amiben a dráma is jól elfér. Nekem bejött - annyira, hogy ez a posztot meghagyom ennek az egy sorozatnak, és a heti más részeket majd tárgyalom holnap.

A hétvégi darálás cozy crimes sorozata ez volt. Mondjuk, a nyomoznők is illenek ebbe a sémába. Itt is nyomoznak, és itt is fontos elem a humor.

Vagyis, egyenesen haladunk tovább. Bunny gyilkosság áldozata lett, az egyik gyanúsított Mabel. Bár a trió ki akar szállni a podcast világból, de mivel egyre több nyom vezet hozzájuk, mint gyilkosokhoz, mégiscsak nyomozni és tartalmat gyártani kezdenek.

A sorozat egyi báját továbbra is az adja, hogy mennyire működik komédiaként. Még saját magukon is képesek nevetni, amikor pl. azt fejtegetik, miért nem jó egy folytatás. Vagy, amikor a rajongók kimondják, hogy milyen csapongó az évad és nincs koncepció. Igaz, de mindig van valami olyan elem, ami kárpótol ezért. A felújított sorozat, ahol tolószékbe rakják Steve Martint? Oliver dilemmája, hogy a fia nem is a fia? Vagy éppen Mabel törekvése, hogy művész legyen, ami képbe hozza az egyik új szereplőt. Valahogy nem is lehet jól mesélni, nézve bomlik ki, mért humoros pl. amikor felfedezik Bunny vagyonokat érő erotikus festményét, amin Charles megismeri az apját.

Annak ellenére működik nagyon jól a trió, hogy Mabel látszólag nem passzol közéjük. Oliver és Charles között sokkal több a hasonlóság, de Mabel ad nekik egy pluszt. Nem csak azzal, hogy jobban a jelenhez köti őket, más szemszöge van, de itt már szinte pótgyerekükként és jó barátként funkcionál.

Talán ez is a varázs része: a három barát, akik külön-külön mind furák, de együtt jó csapat. Szívesen nézi az ember mit ügyködnek, legyen az egy festmény elrejtése a tetőn vagy csak egy közös ötletelés egyikük lakásában.

Jó a közösség, amivel dolgoznak. Egyre többet kapunk a ház lakóiból, és ez jól állt nekik. Külön élveztem, hogy Nathan Lane is bekerült pár részbe, és Theo is kapott valamiféle továbblépést. Őt kifejezetten sajnáltam, és az apja áldozatának tartottam, nem gyilkosként kellett volna kezelni korábban sem.

Összerakták a sorozatot, színes és látványos a maga stílusában. A szereplők egyéni öltözködési stílust kaptak, odafigyelnek az olyan részletekre, mint a lakások berendezése és a bútoraik. Nem mondhatnám, hogy túl sok helyen megfordulnak, de ahol igen, azt jó volt nézni.

Látszik azon is, hogy mennyire sikeres volt ez a sorozat, hogy mellékszereplőknek is sztárokat tudnak behozni. Amy Schumer költözik be a házba, Paul Rudd egy híres színészként jelenik meg. Ő különben ott van fix szereplőként a 3. évad megtalálható stábtagjai között...

Vagyis, nagyon megy ez a show és lesz folytatás. Kriminek talán annyira nem izmos, nem véletlenül nem is az ügyet meséltem, de ahogy összeáll - a humor, a csapat, a nyomozgatás, az kifejezetten színvonalas műsorrá teszi a színészeivel együtt.