A címmel ellentétben ez nem egy sikerfilm alapanyag. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének meg a maga értékei, de nem olyasmi, amit szerintem sokan meg akarnának nézni.
Ráadásul az alapanyag is ismerős – irodalmárokkal is, de más szakmákkal is csinálnak ilyeneket. A fiatal, kezdő
és szépreményű visszarángatja a rutinos, öreg rókát a munkához. Ebben a filmben éppen a megszorult kiadó, Lucy veszi rá az egykönyves, de kultikus szerzőt, hogy kiadhassa és reklámozhassa a könyvét.
Leginkább dramedy, mert használ vígjáték elemeket, de sokkal erősebb benne az emberi dráma. Lehet mosolyogni Shaw húzásain, és ahogy az emberek vevők kezdenek lenni a bunkó stílusára, de fokozatosan megismerjük, miért lett ilyen ember és milyen tragédia van a háttérben. Mondjuk, amikor a regényről is több kiderül, amit Lucy annyira igyekszik kiadni és reklámozni, abból már lehet sejteni. Shaw mellett, az első siker idején ott állt a felesége. Most özvegy, aki máig gyászol. A regénye meg úgy végződik, hogy gyerekszüléskor meghal a nő és a baba, a férfi meg egyedül marad. Ebből nem nehéz kisakkozni a sztorit, igaz?
Nem is a meglepetésekért nézi az ember, bár akadt benne olyan fordulat is, amit nem láttam előre. Ez inkább annak a története, ahogy Shaw szenvedései mögé látunk, és ahogy Lucyval a kezdeti ellenséges viszony barátsággá, szinte szülő – gyerek kapcsolattá válik.
Elég kétszemélyes is ettől a film, Lucy és Shaw úton vannak. Reklámozzák a könyvet, és sokat beszélgetnek. Caine a szokott rutinnal hozza is a szerepét: egyszerre van meg benne a rigolyás, emberkerülő öreg és a szánnivaló, kisiklott ember, akit élete tragédiája egy életre padlóra küldött. Nem csak a színész szerephez illő kora, a játéka is eladta. Aubrey Plaza a kemény kiadót remekül hozza – tőle azok voltak a kedvenc részeim, amikor főnökösködik, megijeszti az asszisztensét és nagyban intézkedik. A tört lánygyermek, vagy a vetélytársával flörtölő zavart nő nem állt annyira jól neki. Mellettük 2 fontosabb, de nem lényegi szerepet kapó mellékalak van: a már emlegetett asszisztens és a kiadót megvenni akaró Jack, aki közben fűzi is a nőt. Nem is igazán értettem, milyen el nem mondott történet van közöttük. Jack Lucy apjának volt a mentoráltja, és a nővel egyszerre vonzódnak is egymáshoz, meg háborúznak is a cégért? Elég fura, ahogy egymás torkának, majd ágyba ugranak. Gyorsan kiemelem, nem szerelmi történet – annyira mellékvágányon van ez a szál, hogy azért nem is érteni, mi is történt a szereplők között.
Érdekesen sakkoztak a helyszínekkel is. Elvileg turnén vannak, de úgy nézett ki, mintha mindig ugyanabban a bárban tartanának felolvasást. Hasonló áll a hotelre meg Lucy kocsijára is. Váltják a helyszíneket, olyan, mintha mozgásban lennének, de szerintem forgatási helyszín nem volt annyi, mint amit a cselekmény sugall.
Mellékágon még azt is lehetne elemezni, mit mond az irodalom érteméről a film. Az különben fura is nekem, hogy Shaw kortárs szépíró. Mégis, bestseller könyvet akar Lucy csinálni belőle. Nem éppen ez a megszokott – a másik író, a szórakoztató regényekkel, ő képviseli azt, amit ma bestseller regénynek hívunk. Shaw mondandója súlyosabb, amit felolvasnak a könyvből, az alapján cselekménye szinte nincs is a könyvének, csak a mára is átérezhető üzenete. De az különben jól nézett ki, amikor Lucy kitalálta a felolvasó kampányt, és lehetett látni az embereken, hogy valamit megérintett bennük, amit felolvastak.
Egyszer abszolút nézhető volt, de nem lesz újranézős dramedy a számomra.
esetet kapott, amiben a szív és az ész nem fért össze. Egy középkorú asszony életének megmentéséhez nagyon sok egység vért el kellett használni, és nem is volt biztos a siker. Amikor vészhelyzet van, arra a vérre másnak és nagyobb szüksége is lehetett volna. Az ésszerű az lett volna, ha nincs műtét. De Will, tudjuk, nem az ész embere.
hogy került az a sebhely a kezére és miért is harcol annyira a férfiért most.
őrületébe. A kamasz bulizni és beöltözni akar, az apja meg mindent megtiltana. Eredmény: elszabadul egy gonosz szellem, ami életre kelti a dekorációt, és apa – lánya rohan utána, valahogy próbálják visszazárni, mielőtt nagyobb baj lesz.
cselekménnyel, és ennek a sorozatnak az a vonzereje, hogy nem tudjuk, mi van, és a szereplőkkel együtt próbáljuk összerakni a részleteket.
kísérlet maradt, nem valósították meg a terveket.
múlt részben kiírt szereplőtől. Ok, aki nézi, már úgy is tudja, már én is láttam a neten találgató cikket, hogy Diggs miért hagyta ott a sorozatot. Vagyis, Baker edző halt meg.
maszkok sokasága, igazi felvonulás volt. Tudom, sokat emlegetem, de nagyon nem jön össze a szegény, elnyomott feketék vonal, amikor ilyen ruhákban nyomja mindenki, a szegény ösztöndíjas is. Nézni attól persze még jó - Thea együttese volt a személyes kedvencem, de az se semmi, Amara micsoda hercegnőruhát húzhatott.
Talán azzal össze tudom foglalni az egészet, hogy a gyerekek felnőnek. Az ikrek nagyon felelősségteljesen viselkednek a buliban, és Georgie már most sokkal komolyabb szülőnek tűnik, mint az apja. Külsőre is látni rajtuk, ahogy egy ideje írogatom.
mit hazudik, mi itt az igazság. Jelenleg úgy néz ki, hogy lehetne racionális is, meg természetfeletti is a válasz. Idegesít is, hogy mondanak valamit, hogy aztán visszavonják az egészet.
legalább volt egy látványosabb eset. A férfi, akinek a torkát átlőtte egy nyíl. A megmentése, meg az egésznek a kezelése nem volt nagy szám, de most már legalább volt egy eset, amire felkaptam a fejem.
gombák miképpen győzik majd le a világot és az a néma csend, ami az általa elmondott jövőképet követte. Vissza: a gombák nyertek, a kevés ember sokféleképpen igyekszik túlélni és mivel road movie jellegű a sorozat, sok mindent látunk is. Jól működő, mondhatni szocialista közösséget. Most drukkolok is, csak a lónak baja ne legyen, amit onnan kaptak... De van erőszakkal uralt város, és világvége váró saját építésű kis édenje is.
eszköze, ha tudok egy-egy ellenpéldát is mondani. Pl. a Farkas utolsó kalandjáról nem éppen az jutna eszembe, hogy mekkora dráma, bár, bele tudom magyarázni…
szálon: a kisasszony és a nyomozó is okosan jutott el egyik nyomtól a másikig. Jó köztük a kémia, és egyre jobban használják a mellékszereplőket. Még a fejlődést is látom: ahogy Duke kis segédje egyre jobban boldogul egyedül, vagy ahogy a halottkém egyre jobban van komikus mellékszereplőként használva anélkül, hogy nevetségessé tennék.
hogy az álmai helyett a közösséget szolgálja, miközben mások az álmaikat hajtják, a csavar mindezt felülírja.
Mindkettőben az időzítés a fontos: egy barátság lehet-e szerelem?