Kétféleképp tudtam nézni ezt a filmet, és nem is döntöttem még el, melyik az igazi.

Az első a könnyebb: azt fogadom be, amit láttam is. Kalandfilmnek nézem, amiben katonánk véletlenül ráállt az aknára, és egy rossz mozdulat, és a levegőbe repül. Természetesen minden összeesküszik ellene: a kimentésre várni kell, jön a homokvihar, este meg a ragadozók. Mindezt úgy, hogy mellette a társa holtteste, étel és vízkészlet meg nincs, az akkumulátor is merül a telefonba. Nyugi, annyira nem drámai, hogy Mike kínjában kannibalizmusra vetemedjen. Ilyen tekintetben a legdurvább, amikor az ívóvize kifogyása után a vizeletét kell meginnia, ha nem akar szomjan halni. Ilyet meg már láttunk filmen, és Bear Grylls is szinte minden kötetébe bedobja, hogyan tegyék ihatóvá a pisit a bajba jutottak. (Igaz, Mike a helyhez kötöttsége miatt nem tud szűrűt ásni a homokba, neki az autentikus megoldás marad.)

Nézhető így is, és ha nem piszkáljuk, hogy mennyire hihető, hogy egy helyben tud maradni egy homokviharban, még szórakoztató is.

Ugyanakkor dráma is – emberi bűnökről, bocsánatról és továbblépésről. Az újabb lépés megtétele, ami áthatja a filmet. Egy más szintre viszi, mert, ahogy a múlt és a kapcsolatai lassanként megelevenednek, az derül ki, hogy Mike megrekedt. Cipeli az apja miatti dühét és fájdalmát, az anyja miatti gyászát és a barátnőjével is van egy rendezetlen ügye. Túl kell lépnie az eddigieken, hogy megtehesse a következő lépést, saját családja legyen, és boldog lehessen. Metafora szinten nézhető, hogy az aknáról lelépni, tovább menni jelenti egyben az életben tovább haladását.

A sivataggal, szomjazással, de ezzel a más szinten értelmezzük a történetet módszerrel is magyarázható, hogy sok minden csak hallucináció, amin Mike keresztülmegy. Azon lehetne is vitázni, mi történt meg. Egy ponton megtámadják idegen katonák – azt nem hittem el. A vadak éjjel még hagyján, de nem hiszem el, hogy képzett katonák ne tudnának leszedni egy férfit, még ha az mesterlövész is, akinek nyílt terepen egy helyben kell állnia. Ott van a berber férfi és a kislánya – őket szintén képzeletnek gondolok. A férfi Mike vezetője a lelki utazáson. Amiket elmond magáról, éppen azok zárják ki, hogy fizikailag is jelen legyen.

Visszatérő motívum a térdelés. Mike minden jelentős változásánál az életben térdelt. Hatásos is volt, amikor ezeket összevágják, és ott van egy egész élet, térdelésekben.

Európában különben jobban vevők voltak a filmre, jobbak a kritikái is. Az amerikaiak rühellték, nagyon le van pontozva. Azt aláírom, hogy Armie Hammer nem képes ugyanarra egy helyben ragadva, mint pl. James Franco vagy Ryan Reynolds a maguk beszorult filmjében, de katonának hiteles. Éppen az az alkat, akiről elhiszi az ember, hogy kommandós. Annabelle Wallis viszont csak díszletelem, nem is tudom, egyáltalán van-e szöveges része. Talán az üzenetben a telefonon, de ennyi. De talán az a nagyobb ok, hogy ez nem egy menő amerikai akciófilm, amit lehetne várni a téma alapján.

Egyszer simán el lehet nézni, és nagyon igyekszik szólni is valamiről, nem csak lövöldözésnek lenni.

Kezdjük azzal, ami nem tudott újat mutatni. A Chicago Fire (s11e15) egyre inkább untat, és annyira ciklikus az egész. Ugyanazokat a konfliktusokat játsszák, csak legfeljebb a szereplőket cserélik fel. Most pl. Severide van továbbképzésen, Stella maradt egyedül, míg korábban a nő utazgatott és a férfi várta haza.

Ennyire stabil házasság mellett gáz lenne, ha még mindig a tűzvizsgálós nő miatt lenne féltékeny, így az új srácot dobták be, hogy majd ő kavar a nővel. Aki mellesleg kapott egy új frizurát, amivel pont úgy néz ki, mint Cush Jumbo, aki különben sokkal jobb színésznő nála.

A mentés most se maradt meg a fejembe, marad ez megint magánéleti szappan. Mert persze Violeték szálát viszik tovább, és Herman családi krízisét is.

Ami különben a rész őszinte, hatásos része: mit szenved a család is, míg a rákos anya és feleség küzd és szenved az életéért. Amikor a férfi is összeomlott, amikor felfogta, hogy valamit a gyerekeiért is tennie kell, az volt a rész legerősebb része.

A Chicago Med (s08e14-15) zsonglőrködött pár szállal, és szerencsére ezek jobban is kötődnek a kórházhoz, mint a dokik és nővérek magánéletéhez. Küzdöttek a faggyal, megszorításokkal és a takarítók sztrájkjával. Kicsit többet kaptunk abból, mit is jelent egy kórház vezetése, és ez jót is tett neki.

Még mindig téma a 2.0 műtő előnyei és hátrányai. Azért most kihangsúlyozták azt is, hogy hiába adnák el úgy, mintha a gép egy kezdő, kevésbé rutinos sebészt is átvezet a nehéz műtéteken, még bőven van olyan eset, amihez igenis kell az ember és a tehetsége.

A Young Sheldon (s6e14) egyetlen dologra volt kihegyezve, amit úgy tudnék jellemezni, hogy jön a baba. Ugyan szinte várom, hogy a szülők viszony-barátai mikor robbannak a képükbe, de ezt most még eltolták. A legjobb rész különben az volt, amikor Sheldon megjelent a kesztyűkkel, hogy mivel vezetni nem tud, majd levezeti a szülést.

Simán kihagyható, semmi extra rész, a legmeghatóbb része kb. hogy ki után nevezték el a kislányt. De ennyi, nincs benne olyasmi, amire emlékeznék később.

Végül, amire már várok legalább 2 évada. Az igazság pillanata - Servant (s04e09). Végre belátták, hogy nem nyerhetnek Leanne ellen, ha Dorothy még csak tisztában sincs az egész történettel. Úgyhogy, most elmondták neki, és hagyták visszaemlékezni, mi történt tavaly augusztusban.

Az vitt is mindent, amikor Dorothy felfogta. A reakciója, a kiüresedett tekintete az üvöltés után, Leanne szónoklata a babával, és ahogy lezárták, hogy jövő hétre derüljön ki mi lesz, hatásos lett. Ugyan a nagy kérdés és misztikus most is elmaradt, de nagyon kellett már ez a tiszta víz megtalálása.

Innen jöhet a végjáték – abban már kevésbé bízom, hogy válaszok is lesznek, de majd kiderül. Határozottan itt vagyunk a finisben, és nem győzök örülni neki, hogy most valóban léptünk egy nagyot. Nem külön horror epizód, nem időhúzás, hanem ami kell, hogy elköszönhessünk.

Heti sorozatrészek, első rész. Mert ma annyit pótoltam, hogy holnapra is hagyok belőle. De akkor nézzük is a hét első feléről: a The Last of Us (s01e08) újabb világvégi túlélési módszert mutatott be.

Valahol csodálom is, hogy eddig nem kerültek sorra. A kannibálok – mondjuk, szektában, és egy részük nem is tudta, miért nem temetik el a holtakat. De akkor is. Megvolt a maga félelmetessége, főleg, hogy egy olyan kór tizedelte az embereket, ami a testet sajátította ki. Csak egyszer főzzenek levest egy fertőzöttből, és mindenkinek annyi. Már, ha a gomba nem fő meg – passz, erre nem voltak kísérletek.

A durva talán az, hogy maga a szektavezér (szerintem pedofil hajlamai is bőven voltak) és a közösség kifacsart gondolkodása mennyivel ijesztőbb volt, mint a húsfeldolgozó pajtájuk, pedig lógott ott minden. Azt mondanom se kell, hogy miért gyászos e rész. Amitől eleve féltem. Kimenni lóval az éhező emberek közé? Szegény pára. Sejtettem, hogy ilyen véget fog érni előbb-utóbb, de akkor is mélységesen sajnáltam.

Joel megint badass lehetett, még félholtan is. Ellie is kitett magáért a túlélésben. Mindezt jól megkomponált látványvilágú nyomortanyán.

Talán a történet egésze nem ment sokat előre, de a világépítés haladt. Vannak ilyen veszélyek is.

A Miss Scarlet és Duke (s03e03) heti játékos része jót is tett a lelkemnek szegény ló végzete után. Mondjuk, Duke a héten nem volt, de betudtam időhúzásnak. Eliza félretehette a féltékenységet, és neki is kevertek egy másik férfit.

Vagyis, Franciaországba utazott egy eldugott fogadóba, hogy egy hírhedt csalót nyakon csípjen. Csak éppen az a sikeres magánnyomozó, aki őt is fel akarta már bérelni párszor, szintén itt volt ugyanebből az okból. A csaló kavart, volt rejtélyes halál, a nyomozók is trükköztek, és jó kis félreértések komédiája keveredett az egészből.

Közben az Eliza által megbízhatatlannak gondolt férfi is megmutatta az emberi arcát. Vagyis, előzőleg Duke kapott egy nőt, akt olyan szemekkel néz rá, és most Eliza mellé is került egy férfi, aki Duke vetélytársa lehet. Valami készül…

A játékosság és a történet tetszett, az kevésbé, hogy megint maradtak az olcsó megoldásoknál. Pl. egy teljesen semleges fogadóban játszódott az egész rész, hiába elvileg külföldi epizód, kihoztak mindent egyetlen helyszínből, ami nem is kifejezetten franciás.

A The Good Doctor (s06e15) heti eseménye, hogy visszahoztak egy korábban kiírt szereplőt. Vagyis, visszatér dr. Kalu. Orvosi esettel jön, de nagyon hamar Shaun baráti táborának erősítője lesz. Sokkal jobban, mint ahogy akkor volt, amikor a rezidenstársa volt évadokkal korábban.

Nézve nem zavart, de így utólag azért bajban vagyok azzal, hogy már megint mennyire a magánéleti gyötrelmeik köszönnek vissza az ügyekben, amelyen dolgoznak. Morgan a legjobb példa – komolyan küzd azért, hogy teherbe essen, erre egy problémás terhességgel kell foglalkoznia. Ahogy Alex meg egy olyan férfit kénytelen gyógyítani, aki részese volt annak, hogy szétment a házassága.

Jobban szeretem orvosi sorozatnak, és azért kórházi rész volt, csak jobban áthallott az egész a magánélet felé.

Végül, visszatért az Alaska Daily (s01e07) is. Töltelék rész volt, vagyis egyik nagy ügyet sem vitték tovább. A csapat ünnepelt, sé Eileen nem tudott menni, mert túszul ejtették a kiadónál.

Példabeszédes is lett, ahogy az egészet kiterelték arra, hogy mi az újságíró feladata és mit tesz velük a média. Eileen meg is kapta a lehetőséget, hogy megfogalmazza a hitvallását, ami az oknyomozó újságírás etikáját is magába foglalja.

Vagyis, volt izgalom a részben, bár lehetett sejteni, hogy az évad felénél nem fogják megölni a főszereplőt. Ugyanakkor egy karakterábrázoló rész volt, ami a hősnőt mutatja be. Simán úgy éreztem, hogy aki most kapcsol rá a sorozatra, innen be is tud lépni, mintha új nézőknek lett volna szánva, hogy kb. milyen a sorozat és mit kell tudni a főszereplőről.

Mára ennyit, holnap megyünk Chicagóba, és végre haladásról is tudok beszámolni a Servant kapcsán.

Megfogadtam párszor, hogy elengedem a címek miatti morgást, de ez olyan mellélövés, hogy nem tudok elmenni előtt. Kínrím, minek? Ráadásul nagyon félre is visz. Főszereplőink a diplomát szerzik meg, nem az érettségit. Eredetileg meg Get a Job - inkább az állásszerzéssel kellett volna játszani. Még egy Diploma után is jobb lett volna, csak azt már más elhappolta, tudom.

A történet különben egyszerű: van egy baráti társaság, akik megszerezték a diplomát, és mindenki azt várja tőlük, hogy nőjenek fel. Állás, önállósodás, félretenni a gyerekes dolgokat. A történet meg arról szól, ahogy megtalálják az egyensúlyt. Egy olyan állást és szakmát, amit szívvel tudnak csinálni, önmaguk benne - de rendes munka, amit elkötelezetten és komolyan végeznek.

A kiemelt szereplő Will, aki egy multinál a ranglétrán is elindul felfelé. Sokat komolyodik, kompromisszumokat köt. Az elején ő az, akit mindenkinek terelgetni kell - az apjának, a barátnőjének. A végére eljutunk oda, hogy ő segít a többieknek a helyes útra találni. Cserébe meg is kapja majd a támogatást, hogy a biztos céges jövő helyett belevághasson abba, amit igazán szeretne és amiben jó is lehet.

Nem igazán komédia, de azért könnyed. Nem igazán dráma, de megvannak a maga pillanatai. Így egy lazább dramedynek nevezném, a könnyen emészhető fajtából. A humora nem mindig feküdt nekem - az pl. nagyon gyerekes, ahogy majd visszavág a Gay Harden játszotta igazgatónak Will. Annál jobbat is kitalálhattak volna. Más ötletei viszont kifejezetten jól működtek - pl. az apa álláskeresése.

Ezzel elértem oda, ami a filmhez vonzott és így utólag is az erősségének mondanék. Jó színészekkel pakolták tele. Miles Teller szépségversenyt sose fog nyerni, de ezeket a szimpatikus fiatalokat a küszködéseikkel rutinosan hozza. Anna Kendrick itt még simán a cuki szakaszában járt, de tényleg cuki is tudott lenni. A kedvencem meg Bryan Cranston állását vesztette apa karaktere volt - nála működött legjobban a dramedy faktor is. Ahogy kitalálta, hogy kerül vissza a dolgozók világába, és megcsinálja, bármilyen vicces vagy nehéz dolog kerül elé. Az egyik legszerethetőbb karakter lett a filmben.

Elrejtve meg komolyabb témákat és kritikát is behoznak. Abból is megvolt a kedvencem: ahogy a gyerekek meg vannak kímélve a kritikától, mindenért trófeákat kapnak, és mondhatni, tévhitekben ringatják őket. Amikor egyik szereplőnk felkel ellene, egyet tudtam érteni. Nálunk talán még nem tartunk ott, ahogy a film állapotai mutatják a kisiskolások világát, de nem is kellene eljutni oda.

Maradandó és igazán értékes filmnek nem tartom különben, de a később esti műsorsáv értelmes darabja lehet, amit nem csak megnézek és gyorsan törlök az agyamból.

Egy könnyed kis spanyol komédia – ismerős panelekből, de szépen összerakva.

Kb. ezt tükrözik a kritikák is. Vannak jók, amelyek viccesnek találták a filmet, mások meg szinte értékelhetetlennek találták. Megjegyzem, nekem most volt hangulatom hozzá, és olyasmiken is tudtam vigyorogni, ami más esetben igencsak irritált volna.

Két oldalról közelítjük az eseményeket: a film felében szerencsétlen apát és nagyapát követjük, akik egy lemaradt gyerekkel hármasban igyekeznek utolérni a vonatot és a rajta levő kicsiket. Ők aztán belekeverednek mindenféle helyzetbe, mert a pénz persze a vonaton van a gyerekekkel, és sikerül mindig rossz időben tenni egy-egy megjegyzést. Pl. a hippiknek nagyon nem volt jó ötlet arról beszélni, hogy mennyire finom a sonka. Máris az úton találták magukat, és annyi lett a fuvarnak. De lopnak kocsit, benzint, részeget, keverednek konfliktusba rendőrökkel és másokkal is.

A vonaton eközben a gyerekek élvezik a nagy szabadságot. Pénzük van, felügyelet nincs. Csak éppen az egyik kalauz utálja a gyerekeket, megsejti mi zajlik és le akarja őket buktatni. Estére indulhat is az állóháború közöttük.

Kergetőzések, félreértések és egy-egy olyan poén, amiről nem is tudom eldönteni, hogy vicces vagy fárasztó. Konkrétan nyomorult részeg, akit az autójával együtt magukkal visznek. Ő olyan szinten el van tévedve, hogy folyamatosan meglepi az embert, mit hisz és mi van igazából.

Egyik poén jobban ül, más kevésbé. Azt feleslegesnek éreztem, hogy a kislányok ki is sminkelik a kalauzt, miután gyógyszerekkel kiütötték. De ahogy a vonaton lefutották és elejtették, az parádés. Gyakran azt kapjuk, amit a történet dinamikájából adódóan vár az ember, de vannak meglepetések is. Az pl. eszembe nem jutott volna, hogy úgy rázzák le a rendőröket, ahogy.

Mindenki tanul valamit, és szépen kisimulnak a konfliktusok a végére. Barátságok köttetnek, és az is megfejtésre kerül, hogy miért kell matematikát tanulni az iskolában.

Vidám hajsza az egész, ami változatos kalandokat variál végig. Ugyan vannak hasonló elemek benne – fizetés nélkül nem egyszer lépnek le a felnőttek, de annyi a helyszín és a sokszínű ember, akivel összetalálkoznak, hogy az tudja ezt feledtetni.

A gyerekek aranyosak, és jó közöttük a dinamika. Megvannak a hangadók, az engedelmesek, és el lehet hinni, hogy ők így összeállnak és kezelik a helyzetet. A szülői oldal szerencsétlenebb hatást kelt – nem véletlen, hogy a túlkorosnak kinéző fiúval mennek ők, míg a cuki kicsik a vonaton vannak.

Szerethető, családdal is nézhető darab. Nem eredeti ötletekkel van tele, de attól még működött.

Tudjuk, hogy egyes szakmákban kifejezetten jól érvényesülnek a szociopaták. A filmek is szívesen mutatják ezt be – most éppen az Amerikai pszicho ugrik be, amiben Patrick aztán tényleg minden lehető gaztettet elkövetett, és vígan élte luxus életét tovább.

Ez a film a zeneipar sötét oldalát mutatja be fekete komédiába oltva. Steven producer, és vezetői kinevezést akar. Abszolút nem érdekli, ezért kinn kell átgázolnia. Nagyon hamar eljutunk oda is, hogy a helyette kinevezett, különben barátjának tartott férfit megfújtja. Először nem is fogtam fel, hogy tényleg végzett vele, azt hittem, csak fantáziál csalódottságában. Nos, ez ennek a filmnek nem kenyere. Steven meg inkább megvalósít mindent, minthogy csak tervezze a dolgokat.

A film ezeknek a halmozásoknak a sora: gyilkosság, zsarolás, életek tönkretétele. Benne van különben az a vezető is, aki egy más filmben a hős lenne. Aki hisz a szakmában, odafigyel az embereire és jó is abban, amivel foglalkozik. Ő nem csak pénzt akar keresni és slágerlistás dalt kiadni, ő igazi zenét akar készíteni és jó csapatot vezetni. Ebben a filmben esélye sincs, mert ott van a nyomában a törtető, akinek meg csak az érvényesülés, a sajátja számít.

Annyira ki van fordítva minden, hogy az már szatírába hajlik. Nem csak az, hogy mennyire hamis az egész zenei ipar. Meg lehet nézni, hogy milyen csajok lesznek egyslágeres sztárok, és ebből mennyi a valódi. Vagy, hogy Steven milyen véleményt fogalmaz meg róluk magában. Egyértelmű, hogy nem a zene a lényeg, hanem az eladhatóság és a pénz. Álszent, borzalmas üzlet az egész – aki meg nem ilyen, azt ledarálják az ilyenek.

A sötét felem érzi is, mi ebben a szórakoztató, de most nem volt humorom hozzá. Steven olyan messzire elmegy, és olyan húzásai vannak, hogy az már nem komédia szint. Vagy, ha ezen kellene nevetni, az már nekem is túl fekete. De most komolyan, milyen érzéssel kellene azt nézni, hogy a csajt, akivel szövetkezett, akivel kavart, simán megöli, hogy aztán felvegye, ahogy az ügyben nyomozó, de sáros rendőr a fürdőjében darabolja szét a nő testét? (Ebből megvan az is, miért az Amerikai pszicho ugrott be, igaz?)

A döbbenet az, hogy Nicholas Houltnak még jól is állt a figura, amit előzetesen elképzelni sem tudtam volna. Ok, nem Patrick Bates és Christian Bale szintje, de magához képest korrekt. Mellette meg van egy csomó ismert arc benne, ha gondolkodni is kell, hogy miből ismerősek. Nem a nagy alakítások filmje, ahhoz túl szétcsúszott és extrém helyzetekkel, figurákkal van tele.

Látványra meg azt hozza, amit ezen a szinten vár az ember. Vagyis, menő ruhák és kiegészítők, több bár és zenei színpad. Nem látványfilm, de nem is annak van szánva.

Végül még annyit, hogy regényadaptáció. Nálunk nem tudom, megjelent-e, de kellően elborult egy darab lehet a film alapján.

A szellemes filmek különben sem a kedvenceim, de ez még annyira sem tetszik, mint egy horror. Családi komédia, szellemmel és egyszerűen nem találok benne szerethető vonást.

Frank folyton veszít, így a családnak mennie kell. A kisebb fia ki is van akadva, míg az új házban fel nem fedez egy szellemet. Ernest el akarja ijeszteni, de Kevin barátkozni kezd vele. Felvétel is készül róla, amire Frank lecsap. Mire észbe kapnak, már Ernest médiasztár és a katonaság is rászáll. Kevin meg csak segíteni akar neki megbékélni.

A vicces az lenne, ahogy Ernest átmegy az embereken és megijednek tőle. Majd az Ernest-kihívás, amikor az eszelős rajongók utánozni akarják, ahogy átkel a falakon. Csak hát, ők nem szellemek, így csattannak. Készül is a sok videó az ilyen próbálkozásokról. Fájdalmas, és nem a csattanás miatt.

Az érzelmi rész pedig az, hogy Frank mennyire elvesztette a kapcsolatát a gyerekével. Van szó róla, hogy az anyagi gondok előtt milyen erős kapcsuk volt, és hogyan távolodtak el, ahogy Frank nyerészkedni kezdett. Disney filmhez illően jönnek majd rá, hogy mit jelent a család és mit kell egy apának megadni a fiának. Van is nagy egymásra borulás meg felismerés, csak éppen súlya és dráma nincsen benne.

Közben meg kiderül, hogy Ernest nem is Ernest, és hogy miért lett belőle szellem. Abban a történetben több a dráma. Sajnáltam is nyomorultat, nagyon elbántak vele. Még csak azt sem mondhatnám, hogy elégtételt kap, mert megölték. Mit adhatnak neki vissza? Maximum annyit, hogy a lánya most majd tudhatja, hogy az apja nem elhagyta, hanem mindennél jobban szerette és elszakították őket egymástól. De semmit nem kapnak vissza, se együtt töltött időt, se szeretetet.

Ehhez jön hozzá, hogy a színészek látványosan szenvednek a filmen. Tudom, a pénz nagy úr, de miért kellett ezt így megcsinálni? A CGI ronda és a szellemalak is botrányosan béna. A karakterek kidolgozatlanok, a konfliktusok erőltetettek. Anthony Mackie különben sem egy nagy színész, de az apafigurával nem is tud kezdeni semmit. David Harbour az érzelmi oldalt már sokkal jobban hozza – neki elhittem, hogy a gyerekét szerető szülő, a másik színésznek nem. Csak éppen neki meg a komikusi véna, amit hiányolnék. Ahogy szerencsétlenkedik szellemként… jaj.

Lehet még különben ismerős arcokat felfedezni a filmben, de ők már az a szint, amit egy ilyesmiben el tudok képzelni. Mint Jennifer Coolidge, akitől senki nem is vár átütő alakítást.

Ragozhatom még, de nagyon röviden össze tudom foglalni. Ez az a film, amit nem érdemes megnézni.

Egy kis magánnyomozással indultak a sorozatok: Miss Scarlet és Duke (s03e02) kapott újabb ügyet.

Ami plusz volt benne, az a személyes érintettség. Miss Scarlet egykori iskolatársnője volt gyanús, és a nő nem is bánta volna, ha valamit sikerül rá bizonyítania. Duke rendszeresen próbálta figyelmeztetni, hogy a dühe elvakítja, de Eliza nem akart hallgatni rá. Ettől kicsit másabb volt az ügy – nem jobb krimi, csak emberibb a nyomozónak.

Közben meg szerelmi téren is hozott előrelépést: képbe kerül a féltékenység. Érdekel is, hogy kezdenek-e ezzel valamit, vagy visszatérünk a ’barátok vagyunk, és minden többet elnyomunk’ felálláshoz. Van csipkelődés, van flört, de lehet, hogy ez lesz, ami átbillenti a dolgokat?

Kellemes néznivaló volt, és az benne a plusz, hogy Eliza egy emberibb oldalt kapott. Azt annyira nem értékelném plusznak, hogy az éttermi beépüléshez felvett egy másik ruhát. Pláne, hogy utána megint jött a munkás kosztüm.

A Chicago Fire (s11e14) kapcsán nem jut eszembe semmi, ami kiemelkedett volna. Görgetik tovább a már megkezdett szálakat: a rákos feleség, Stella hadnagyként próbál tenni valamit az emberéért.

Valahogy súlytalan volt az egész, még csak egy mentés se jut eszembe belőle. De, átvágtak egy fémet. Inkább lelkiztek, meg családi életet éltek. Erről jut eszembe: visszatér a Gallo és Violet szerelmi szál? Nem lennék meglepve – de az is lehet, hogy megint csúszásban lesznek. Amikor Gallo szereti a lányt, annak van valakije és fordítva. Most szinglik mindketten, majd kiderül.

Plusz, Trudy kapott két jelenetet a PD-ből átugorva. Sok súlya nem volt, azt kell mondanom.

A Servant (s04e08) legalább lépett egyet a végjáték felé.

Vagyis, megpróbálták Leanne-t eltávolítani. Nem lett jó vége, és feláll egy újabb status quo. Mindenki elmegy a házból, sérülten vagy hullazsákban – hogy kerülnek oda, arról szól a rész -, kivéve Leanne, Dorothy és a baba. Leanne pedig azzal búcsúzik a férfiaktól, hogy nem engedi őket vissza a házba.

Csak nem Dorothy és Leanne meccseli le, mi lesz a sorozat vége? Engem különben még mindig az érdekel, Dorothy rájön-e valaha, hogy mi történt a gyerekével. Mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ennek teljes happy end lehetne a vége.

Marad a ködösítés Leanne személyét illetően is. Egyre komolyabban zavar, hogy mondanak is valamit, nem is. Leanne már Bukottként van emlegetve. Meg egy felsőbb erőt is emlegetnek, talán istent? Most akkor Leanne egy bukott angyal? Akarom én egyáltalán ezt még érteni?

A végjáték volt a legjobb, ahogy Leanne átment gyilkosba. Már írtam erre az évadra, de áll, hogy a színésznőnek az a gonoszkodás áll jól.

Eléggé töröm a fejem, hogy mi maradt meg a The Good Doctor (s06e14) heti részéből.

A kiemelt szereplő Jordan volt, akinek a nagyanyja került be a kórházba. Jordan meg nem értett egyet a kezeléssel, amit Lim akart csinálni. De az orvosi részen túl jött a lelkizés is: a súly, amit Jordan kapott az asszonytól. Hogy kiválónak kell lenni. Jól elkapták, mennyire tud az fájni, amikor te mindent megteszel és elérsz, de egy jó szót sem kapsz érte. Más meg sokkal kevesebbért megkapja a támogatást és dicséretet, amire szomjazol. Felesleges is volt a faji kártyát is hozzátenni, emberileg és önmagában is működött volt, de azért kijátszották azt a kártyát is.

A Murphy-háztartásban dramedy világ volt. Olyan poénnal is, amit nem bírok. Láttam már másban is, különben, hogy a felnőtt nem tudta a gyerekzárat kinyitni, ezért nem oda pisilt, ahova rendeltetésszerűen kellene. Bocs, de ez szerintem nem vicces.

Egy résznek elment, de az évad már tudott sokkal jobbakat is.

Végül, csak rászántam magam és az évad végére belekezdtem: Walker: Independence (s01e01-05) mini darálás. Az alapsorozatot elkaszáltam, egy évadon se értem végig. Ez rövidebb, itt talán meglesz, de a 2. évadra, ha lesz, nem vennék mérget.

Mi a kapcsolat? Ugyan nincs kimondva, de tippre Walker ranger ősének történetét kapjuk, aki most érkezik meg a vadnyugatra. Abby megözvegyül a városba tartva, a seriffnek érkező férjét megölik. Őt az indiánok mentik meg. Felépül, és döbbenetére Independence városkában már új seriff van. Tom Davidson, akiben a nő a férje gyilkosára vél ismerni. Álnevet vesz fel, ez lesz a Walker, és hamar lesz pár társa is, akikkel le akarják buktatni Davidson üzelmeit.

Igazság szerint gyerekes és hiteltelen az egész, és ez a legnagyobb baja. Kezdve azzal, hogy az egyik társa a fogadót vezető Kate lesz, aki titokban magánnyomozó. Nőként, ebben a korban – kizárt. Aztán ott van Hoyt, aki egy jószívű csibész. Segít, lehet rá számítani, de hajlamos a könnyebb utat választani. Vagyis, rabol is, hamiskártyás is. De nem gyilkos, így elnézik neki. Mellesleg viszonya van egy helyi, mexikói lánnyal – már az, hogy viszonyuk van ebben a korban, nem áll meg a lábán. Az meg pláne fura, hogy az apja szívesebben látna egy indiánt az oldalán, mint Hoytot.

A sorozat igyekszik szó szerint sokszínűséget biztosítani: állandó szereplő és Abbie egyik társa az indián Calian, aki alig tűnik indiánnak a ruháit leszámítva. (Mexikóinak előbb elhinném.) Kai, a kínai mosodás ruhákat is tervez és nyomozgat a csapatnak. A seriff helyettese pedig afroamerikai – ebben a korban? Ok, nyilván nem történelmi hűségért nézzük, de akkor is.

Matt Barr csibésze és Greg Hovanessian Tomja működik magában is. Barr különben ugyanazt játssza, amit az anyasorozatban is, és övé a másik utalás is. A lova neve ugyanaz, mint Walkeré. A lányok viszont rettenetesek – Katharine McNamara és Katie Findlay is túl gyerekesek. Inkább eye candy szerepet töltenek be, mint komolyan vehetők lennének kemény vadnyugati nőkként.

Szórakoztató sorozatnak elmegy, mindig van valami heti ügy, amivel közelebb kerülnek a célhoz. Azt még bírom is benne, hogy Tomot is árnyalják, és nem csak egy gonosz seriff. Van benne valami tragikus, bár még keresem, mi.

De agyat lekapcsolva popcorn sorozatnak elmegy.

Az a tévés thriller, ami egy gyengébb adón, és késő esti idősávba kerül vetítésre. Avagy, háttérfilm, ami mellett bármit lehet csinálni: dolgozni, pakolni, főzni, kinek mire van ingere.

A történet egyszerű, és az egyetlen poénját már a legelején lelövik. Hiszen megnézhetjük, már a nyitányban, hogy Colleen hogyan végez egy családdal, mert az nem tudott az a tökéletes família lenni, amit elképzelt magának. Látjuk azt is, hogyan választja ki a következő családját. Vagyis, már eleve tudjuk, ki ő és milyen megszállottsága van.

Ezek után ismerteti meg a film Samanthát, aki kettő helyzetben van: egyrészt, végre összejött neki a baba több vetélés után, ünnepelnie kellene. Van egy szerető férje, biztos otthona. Ugyanakkor gyászolja az anyját, és a családjából más már nem él. Colleen a soha nem ismert nagyanyjaként lép be az életébe, és mi szörnyülködhetünk, a lány miket nem vesz észre. Vannak köztük elég cikis esetek is: ahogy pl. az asszony begyűjti a fiatalabb pisijét, hogy terhességi tesztet tudjon csinálni. Nem ijesztő, inkább röhejes, amit művelnek. Pláne, hogy a lányt leszámítva mindenkinek, a férjének és a legjobb barátnőjének is gyanús az asszony, és igyekeznek figyelmeztetni Samanthát.

Akkor talán jobban működött volna, ha a végéig bizonytalanságban vagyunk tartva, hogy Colleen igazából kicsoda. De, ahogy írtam, erre itt esélyünk sincs. Nézőként tudjuk.

Majd Colleen elszabadul, és onnantól már inkább paródia a film. Nem is értem, mi lett volna neki az ideális végjáték. Gáz a történet, ahogy van.

A kivitelezés és a színészek is ilyenek. Minimális helyszínen játszódik, de nem ez volt a baj. A két család otthona, tulajdonképpen ennyi kellett, meg pár külső helyszín, amikor mennek valahova. Ez meg is volt. A rendezett, középosztálybéli élet képe, ami megy a cselekményhez. Nem túl színes, nem túl gazdag, legalább ezzel hétköznapinak tűnnek.

Ismert színész nem meglepő módon nincs benne, ahogy rendesebben megírt karakter sem. Mindenki kap 1-2 vonást, vagy annyit sem, és annyi. Még a leginkább emberi az, ahogy Samantha férje egyszerre próbál helyt állni a családjában és a vállalkozásában is, és ezért vannak otthoni súrlódások. A terhes Samantha több törődést és megértést várna, és pont azt nem veszi észre, hogy az érzelmek a saját döntéseit megbízhatatlanná teszik. Visszatérve a színészekre: túl van játszva mindenki. Colleen még a klasszikus skizofrén jelenetet is megkapja, amikor a saját jobb és gonoszabb énje beszélget, pl. egy kés hegyébe nézve. Mit ne mondjak, nem éppen egy Gollam nagyjelenet.

Annak idején a Rosemary gyermeke új színt hozott azzal, hogy a családi otthonokba vitte a horrort. Ennek késői utódja valamilyen formában a film, hiszen itt is azt láthattuk, hogy a család még a saját házában sincs biztonságban. Nem csak természetfeletti, de egy ember is veszélybe sodorhat mindent.

De ez a film nem éri el a szintet, hogy tényleg ijesztő vagy feszült legyen. Ahogy írtam: háttérfilm.

Kezdjek el kérdőjeleket rajzolni? Ez meg mi volt? Nagyon nem szeretem, amikor a sorozat végére több a kérdésem, mint a válaszom. Pláne, ha olyan sorozatról beszélünk, ami egy zárt egész, mindent elengednek a végére és nem csak felcsigáznak egy újabb évadra – mert itt arról szó sincs.

A történet egyszerűnek tűnik: egy high-tech cég vezére tragikusan fiatalon meghal, és a halála előtt felvett konzultáns jön, hogy gatyába rázza a céget. A szakmához nem ért, de az emberek manipulálásához nagyon. Mire két fiatal dolgozó észbe kap, már az új főnök után nyomoznak és kezdenek ők is egyre inkább változni Patoff játszmái nyomán.Üd a 

A gond, hogy nem is értettem, mire megy ki a játék. Mit akart Patoff elérni? Azt értem, mire kötött szerződést. De hogy ez azzal, ami itt történt, hogy valósul meg, nem értem. De tudom gyűjteni az ilyesmiket – a végére tudjuk, hogy Patoff miből van, jobb szó híján. De minek és hogyan? Arról aztán fogalmunk sincs. Ahogy annak se volt értelme, ahogy és amilyen feltételekkel megkötötte a szerződést. Ha ő az, aminek gondolom, amit megtalálnak a végére, egyáltalán testileg hogy jön össze a plusz juttatás, amit kért a koreai cégvezértől? De le is állok, mert csak a fejem fájdul meg, válaszok azok nincsenek.

De ez a két fiatal életére is elmondható. Inkább ők a főszereplők – akik nyomoznak Patoff után, akik dűlőre próbálnak jutni a partnereikkel, akik karriert akarnak. Most akkor ők hova is jutottak el? Mondjuk, Elaine esetében még csak értem. belőle Patoff kihozta a könyörtelen diktátort, aki bármin és bárkin átgázol a cégért. Volt szerelme? Mehet a börtönbe. Egykori barátok? Addig kellenek, amíg valamit el lehet tőlük venni. Már alapból nem volt túl szimpatikus: tudjuk, hogy amikor ide került, még megvolt a barátja, de ez nem gátolta meg, hogy összefeküdjön Craiggel. Tudjuk, hogy csak egy semmi kis asszisztens volt, de egyre feljebb hazudja magát. Címeket talál ki magának, Patoff meg majd ráhagyja. Ezt erősíti fel a nőben, és egy igazi szemétláda lesz a végére. Ok, első pillantásra se bírtam, de a végére nagyon utáltam már a nőt. Craiget meg simán nem értem. Neki mi volt a célja, mit kapott a végére? Passz.

Egyszer itt állnak, másszor ott. Könnyű manipulálni őket, és ezt gyakran észre sem veszik. Patoff mintha végig terelgette volna őket, csak nem értettem, hova.

Fura a sorozat – összefüggéseiben nem értem a lényeget. Az valami elborult és sötét, ahogy a cégben dolgozókat Patoff bökdösi és feszegeti a határaikat. Egy-egy adott történet valami ferde módon még érdekes is, meg újra és újra rádöbbent, hogy micsoda gyenge és alávaló lény az ember.

A zavar akkor is marad, ha zsánerében akarom belőni a sorozatot. Fekete komédiába oltott thrillerként találtam rá hivatkozást, de nem érzem egyiket sem igazinak. Nem vicces, hogy komédia legyen. Amiket kitalálnak a dolgozóknak, inkább szürreálisak, mint viccesek. Craig és Elaine nyomozása meg hamar valami egészen másba csap át. Patoff körül meg a rejtélyek nem thrillerbe, inkább sci-fibe vagy paranormális régióba érnek.

Külcsínre kapunk egy high-tech cég belső terét, irodákat és helyiségeket. Nagyon megy a témához, és éppen eléggé megtöri, amikor a szereplők kilépnek a lakásukba. De alapvetően az iroda az elsődleges helyszín benne.

A színészek – Christoph Waltz viszi a hátán az egészet. Ő olyan szinten mindenki kedvenc gonosza, hogy ezt a karaktert is simán építi, ahogy a karrierje meghatározó szerepeit is hozta. Ahogy van valami megnyerő, meggyőző benne, miközben érzed az elemi gonoszt is. Megvannak hozzá a külön elemek, itt Patoff mozgásában a korlátozottság, de az a váltás a hideg kegyetlenségre… Nat Wolff és Brittany O. Grady került mellé, és nem érnek a nyomába. Grady különben is rég ellenszenves nekem, de itt erre rátett egy lapáttal, hogy maga Elaine is idegesített. Wolff meg a széteső, drogos – vagyis a zilált Craig bőrében volt meggyőző. Azt valahogy jobban elhiszem neki, mint amikor céltudatosan és sikeresen menetel előre. Ami különben Craigre nem is igazán jellemző.

Elnéztem, érdekelt is, mit hoznak ki belőle – a végére azonban az maradt meg, hogy túl sok mindent nem értek. Rühellem Grady-t, Waltz pedig még mindig nagyon karakteres negatív alakokat teremt.