Három nagyon hasonló sorozat jött ki közel egy időben. Mindben egy sikeressé váló vállalkozást és zsarnoki vezetőjét követtük nyomon – hogy törtek fel, majd miért és hogyan kellett eltávolítani őket.

Ezt hagytam a végére, talán mert az Uber volt az egyetlen a háromból, amit anélkül is ismertem, hogy megnéztem volna a sorozatot. Azt viszont nem tudom írni, hogy nagyon más lenne, mint a vérelemző vagy az irodákat kiadó cég története – ugyanazokat a paneleket használja ez is.

Ebben is van egy ellentmondásos hősünk. Travis Kalanick kitűzi a célt, és el is éri, bármibe is kerül. Ő már kezdetektől messze volt attól, hogy az emberiség életén javítani akart volna. Naggyá lenni, meggazdagodni, létrehozni egy vállalati unikornist, ezek voltak a célkitűzések. Tudatosan építi a céget, a saját megítélését is a sajtóban. Aztán az ember meg döntse el, hogy milyennek találja. Szektavezérhez illően képes lelkesíteni, és tömegeket megmozgatni. Sikerember, közben meg egy bunkó, akinek egy ponton már nem nézik el, hogy az emberség kiveszett belőle. Az egész, főleg a végére arra a hangulatra játszik rá, hogy ezt így nem lehet, és el kell távolítani – közben meg milliárdosként távozik, egy másik nagy vállalkozás feje lesz, és tulajdonképpen nyer, ha az Uber vezetését el is tudják venni tőle. Valahol tragikusnak is érzem, hogy ítéljük el az empátia hiányáért, a mérgező vállalati légkör kialakításért, közben meg ő a sikeres vezető, aki megvalósítja az amerikai álmot. Akkor most melyik: hős vagy antihős? A rendszerrel van a baj, hogy mindkettő lehet.

A történet különben érdekes – miképpen születik meg egy kicsi, városi ötletből egy világvállalat. Itt tényleg vannak fokozatok, és több mindent kapunk az üzleti életből. Toborzást, befektetőket, ügyeskedést és lehetne még sorolni. Ebben azért több munka volt, mint Jared Leto sorozatában, ahol a vezető személyisége adta el a dolgokat.

Közben meg hozza a történet egyéb szereplőit – ők is annyira egyszínűek, mint Travis ábrázolása. Kyle Chandler hozza a milliomos jófiút, Gurley-t, aki tényleg a világ javításán, a fiatalok felkarolásán dolgozik. Ő nem csak keresni akar, de erkölcsösen is tenné azt. Sok van benne a Friday Night Lights edzőjének szellemiségéből, Chandler otthonosan mozog az ilyen tevékeny jófiú szerepben. Uma Thurman, mint Ariana Huffington, már megosztóbb. Hiába mondják el, mennyire zseniális ez a nő, de valahogy kamunak éreztem az egész alakját, és nem csak az akcentus miatt, amivel Thurman játssza. Alakoskodónak találtam, és engem idegesített.

Abban is hasonlít a hasonszőrű sorozatokra, hogy nem sajnálták rá a pénzt. Jól néznek ki a díszletek, és a színészeken tényleg nem spóroltak. Joseph Gordon-Levitt a főszereplő, aki mellett kisebb mellékszerepekre is olyan nevek tűnnek fel, mint Elisabeth Shue Travis anyjaként. Gordon-Levitt remekül hozza a szereplő kis gonosz pillanatait – azok a kinézések a kamerába. De tetszett a The Good Doctor neurológusa közlekedési vállalatos fejesként, vagy a Google csapat színészei.

Van a sorozatban humor, és ezen jól szórakoztam, annak ellenére, hogy a könnyedséget gyorsan váltják a gyilkos ösztönök. A kedvencem talán az volt, amikor a Google rájön a lopásra, és látják, hogy a céges modemek letörléséhez a tettes a Google-n nézte meg, hogy kell törölni ezeket a tárolókat.

A sorozat kérdésre meg mindenki eldöntheti, mi a válasza. A sikerhez tényleg szemétládának kell lenni?

Amihez meg kell nézni a filmet, hogy megértsük, miért ez a címe. Nincs sok köze az ételhez, és nem is a szereplőkre utaló poén. Nem állítom, hogy nem lehetett volna jobbat kitalálni, de sokkal rosszabb is lehetett volna, így ezzel meg tudtam békélni.

A film története pedig a tipikus ’az elején egymást utáló rendőrökből a végére nagy barátok lesznek’ sablonra épül. Természetesen az egyik rendőr, Luke a kommandósok gyöngye. Mindig célba talál, minden banditát leszed. Viszont, társas képessége az nincs sok, és a dühkitörései is mindig bajba sodorják. Párja Theo lesz, aki agyban nagy, vagyis tökéletes a memóriája: minden az agyában marad, és ezt számítógépeket meghazudtolóan használja. Pl. az egyik gyanúsított keresésekor nagyon felgyorsítva megnézi az éjszakai kamerás felvételeket egy szórakozóhelyről, aztán egyszerűen rábök arra a férfira, akinek a keresett tetoválás van a karján. Mindezt pillanatok alatt. Ő viszont rend- és szabálymániás, miközben annyira béna, hogy a saját lábában is elbotlik. Sejthető, miért mennek eleinte egymás agyára, majd rájönnek, miképpen egészítik ki egymást.

A nyomozás egy túszejtés megoldása – túl izgalmasnak nem mondanám és a csavar is nagyon előre látható. Egyszer konkrétan olyan érzésem volt, mintha Luke már rá is jött volna, azért mondja, amit, de az csak elszólásféle lehetett, mert később jön az, hogy valaki nem is az, aminek látszik. Ettől nem lesz okosabb a film, csak még bele tudnak két jelenetet nyomni, amíg az új helyzetben is feltalálják magukat a szereplők.

Természetesen mindkét főszereplőnek jutott szerelmi szál is, de egyik sem éppen a romantikus filmek gyöngye. Luke epekedik a volt neje után, és kiakad azon, hogy már a lányának is barátja van, míg Theo szeme rányílik arra, hogy a neki való nő mindig is előtte volt, csak eddig túl béna volt, hogy észrevegye. Inkább humoros – már akinek ilyen a humorérzéke – mindkét történetszál, mint igazából romantikus.

Látvány: inkább komédia, mint akció. Rendben, van páré lövöldözés és verekedés, de ezek el vannak túlozva vagy alig mutatják őket. Itt is inkább az dominál, hogy a főszereplők szuperkatona és kétballábas énjét kihangsúlyozzák. Arról nem is beszélve, hogy Luke Schwarzenegger módjára aprítja az ellent – egy egész banda lő rá komoly fegyverekkel, de még megkarcolni se tudják, hiába hagyja el a fedezékét is, ő viszont mindenkit leszed egy pisztollyal meg az öklével.

Theo Matthias Schweighöfer, aki egy az egyben játssza a figurát, amit tőle megszokhattunk. Luke pedig Til Schweiger, aki kb. egy Halálos iramban akcióbikát domborít – csak neki a család a feleségét és a lányát jelenti.

Az én humorérzékemtől messzebb van a filmé, így gyakran inkább éreztem kínosnak, mint viccesnek. Még olyan jelenetet is megengedtek maguknak, ahol elvileg az a vicc, hogy míg Theo a szabályzatról tart előadást, Luke pottyant a WC-n, és ezt halljuk is. Bár szerencsére nem látjuk. De az már mondd valamit, hogy annak kell hálásnak lenni, hogy a főszereplőt nem követjük látványban is a WC-re. Igen, én vagyok az a személy, akinek évekig tartott rászánnia magát a Trainspotting megnézésére, mert a majdnem nyitó WC-jelenetnél mindig elment a kedve az egésztől.

Vagyis, bőven van jobb német és buddy cop történet is, de egyszer meg lehetett nézni, ha nem is egy emlékezetes darab.

Hamar néztem a lement részeket, hogy milyen is a Criminal Minds (s16e02-06) újraindulása.

Az első benyomások döntőnek bizonyultak, ezeket tudom megerősíteni: leszámoltak a részenkénti ügyek formátummal. Van egy főgonosz, őt játssza Zach Gilford, aki egyfajta sorozatgyilkos ellátóként egy hálózatot fog össze. A cél az, hogy őt levadásszák. Annyiban maradtak meg a részenkénti nyomozásokat, hogy a hálózat egy-egy tagját fülelik le, és lassan haladnak egyre közelebb a vezetőhöz. Elias különben visszatérő szereplőként van jelen, nem csak azt látjuk, a BAU miképpen van a nyomában, az ő ellenlépéseit és életét is látjuk.

Maradt az a benyomásom is, hogy alaposan kiöregedett a csapat. AJ Cook és Kirsten Vangsness azok, akik képernyő kompatibilisek. A többieknél azon jár az agyam, hogy megfáradtnak néznek ki. Nyugdíjba küldené őket az ember, nem sorozatgyilkosok után. Az mondjuk benne is van, hogy mennyire húzza őket az ág is: van gyászoló özvegy, van vezetői harcokat vívó, van házasságát összetartani igyekvő, miközben az új vezető a BAU-t a terrorelhárításhoz rendelné. Meglepően sok magánéleti szálat behoztak, bár van, ami komolyan zavar – ahogy említettem, kiöregedtek. Nem tud érdekelni, ahogy pl. Garcia összejön az egyik tanúval, korábbi gyanúsítottal.

Az ügyek között akad jobb is, rosszabb is. Azért a 40 perc kevés, hogy a nagyobb ügyön is dolgozzanak, családi drámát is hozzanak, meg egy elkövetőt is profilozzanak, elkapjanak. Ez utóbbi szenvedi el – szinte a semmiből mindenre rájönnek.

Különben, ahhoz elég sikeres lett, hogy már be van rendelve a folytatás.

A Shantaram (s01e11-12) viszont nem kapta meg a berendelést, sajnálatomra, így ez a 2 rész nem csak az évad, de a sorozat vége is. Hiába van nagyon nyitva, hiába van ott, hogy folytatjuk. Aki rászánja magát a regényre, neki kiderül, mi lesz a történet vége.

Változatlanul több szereplőt, több konfliktust és cselekményszálat kever. Bár a végére megvolt a törekvés, hogy ezt-azt lezárjanak, és összeérjenek a szálak, azért a dinamikáját szolgálta így is, hogy váltogattak a szereplők és a problémáik között.

Látvány, a szereplők jelleme a szokott. Korrekt vége volt ennek az etapnak. Sajnos, nagyon lehúzza, hogy ennyire nyitott és legfeljebb olvasva kapunk lezárást.

Még egy évadzáró: Bécsi vér (s03e03). Igaz, ahogy már említettem, ezek a részek külön-külön filmként is értelmezhetők, nem is kellene sorozatként nézni. A szereplők személye köti össze, most annyi volt átívelés, hogy a nyomozó megismerkedett egy özveggyel, akivel kezdett összemelegedni. A végére jött is a pofon, ebben a részben, hogy az özvegy… nem mesélem el.

Krimi és pszichológia keveréke – ez volt ebben a történetben is. Egy színésznőt öltek meg, akit Max korábban azért kezelt, mert pszichés alapon megvakult. Most az alapján kerestek gyanúsítottakat, és jutottak egy közepesen összetett kémkedő történethez, hogy miért is ment el a látása. Pszichológia kevesebb, krimi és hagyományos nyomozás több volt.

Volt csavar, másfelé ment el az ügy, mint elsőre tűnt. De film hosszúságú, belefért. A Babylon Berlin egy hasonló történettel futott, annál viszont egyszerűbb.

Látványra a szokott, ahogy a színészek is. A magyar színésznő akcentusa magyar fülnek zavaró, de le lehetett nyelni.

Ha lesz kedvem, azt majd megkeresem még, a 3 részből melyik volt a regényből készült. Ahogy azt is, lesz-e 4. évad. Elég nyitott hozzá a befejezés.

A címek, régi vesszőparipám. Ennek a filmnek simán Krokodilnak néztem. Még merengtem is, hogy mennyire nincs benne a Lyle, Lyle, Crokodile mondókaszerűsége, de még mindig jobb ez, mint egy kínvers lenne. Erre megnéztem a plakátot, és feltűnt, hogy ez igazából Krokodili. Ok, gondoltam, feladom. Magamban ezt is az angol címén fogom emlegetni.

Majd, jött a következő meglepetés. Javier Bardem, mint a befutni képtelen, álmodozó bűvész. (Utólag megfejtve nekem nagyon Hugh Jackman-t idézte A legnagyobb showmanből.) Aki azt a tanácsot kapja, hogy madarak helyett valami egyedibb állattal próbálkozzon. Úgy köt ki egy egzotikus kisállat boltba, ahol aztán belebotlik a kis krokodilba. Egész komolyan olyan érzetem volt, mintha ez a rész a múlt században játszódna. Így nem kicsit lepődtem meg, amikor másfél év telik el, és beköltözik Hector megürült lakásába a Primm család. Ahonnan meg nagyon mai lesz a film, és elszállt az a régi, mesehangulat, ami a Disney klasszikus, nagy meséit hozta.

Jön helyette egy állatos, családi komédia, ami az Énekelj világát idézte meg. Lyle nagyon szerethető, jót akar, és a családot is a legjobb formájába hozza. Az apa önbizalma, az anya kreativitása a konyhában – mivel szakácskönyveket ír, neki ez a szakma – általa jön vissza, és a kissrác kalandjaiban ő a biztos társ. Mellékes is, hogy ő egy éneklő krokodil – nem azért szeretik meg, bár az volt az első lépés, hogy rájöjjenek, nem egy fenevad került a házukba, aki meg akarja őket enni.

Megvannak a film maga cuki részei, és ezeket szerettem benne. Nekem a kedvenceim között van, ahogy Hector és a kis krokodil összebarátkoznak, ahogy együtt lesz egy boldog világuk, amiben Lyle felnőtt. De tetszett, ahogy folyton az anya közelébe csempészte a csokis meggyet, vagy amikor kitömött állatnak álcázta magát Josh első megjelenésekor a padláson.

A cuki különben is az egyik kulcsszó ebben a filmben. Ennyire édesnek krokodilt még nem láttam kinézni. Már kicsiként, amikor Hector rátalál, akkor a mérete miatt is. De azt a tekintetet, azt a jóságos nézést végig megtartja, testmérettől függetlenül. Nem ijesztő, játékos és kecses lett, még amikor megvillan az is, micsoda vadász fajából adódóan, akkor sem veszélyesnek tűnik.

Lyle alakja valóban nagyon működik, és jól áll a valós környezetben is. Elképesztő, hogy mennyit tudott fejlődni a technika. Alvin, Garfield, Tom és Jerry a nyomában sem voltak egy ilyen külcsínnek. A cica már egy fokkal gyengébb, de azt nem is élő mesefiguraként fogták meg, egy igazi macskát kellett megformálni, és ott jobban ki is jöttek a hibák.

Meglepően erős a szereposztás is – az eredetiben Lyle hangja Shawn Mendes – ok, beismerem. A There’s Nothing Holdin’ Me Back az egyik kedvenc számom. Már azért megnéztem volna, milyen dalokat kapott Mendes. De döbbenetemre nem is ez adta el nekem a filmet – az egyik Lyle cuki volta, a másik Javier Bardem. Ugyan nem értettem elsőre, mit keres egy ekkora név és színészi tudás egy ilyen filmben, de Hector P. Valentini a legnagyobb arc az egész történetben. Annyira, hogy simán megnéznék egy Valentini köré épülő mozit is. Megnyerő, sármos, bűnös, lenyűgöző és nyomorult egyszerre. Brett Gelman morcos szomszédként szintén jópofa, ha benne nincs is meg az a plusz, ami Bardem alakításában igen. Constance Wu és Scoot McNairy halványabbak mellettük, és Wu dalos száma nagyon nem kellett volna – állatokkal énekelve főzni, annyira Disney.

A dalokhoz vissza. Pop, könnyen emészthető, dallamos. A Vivo karakteresebb és emlékezetesebb, de az állat, éneklés, cuki kategóriában oda lehet mellé tenni ezt is.

Igen, sok tekintetben nagyon gyerekfilm. Énekelnek, fontos a család és az összetartás, meg a téma is: énekel egy krokodil. De jól esett.

Az első gondolatom a film után az volt, hogy nem csak a női főszereplő, de én is kiakadok, ha még egyszer megszólal Rezső és a Szóljon hangosan az ének. Magyarul is kifáradtam tőle, de németül – az már egy külön fokot ér a kiakadásmérőn.

Kicsit az egész filmtől volt egy ilyen érzésem – elsőre sok jó ötlet van benne, akár meg is nevettet, de annyira el lesz túlozva aztán minden, hogy már csak bosszant az egész.

Az alaphelyzet még a jó kategória: az autószerelőt nem engedik ki az egész családdal Franciaországba nyaralni, az egyik gyereket otthon kellene hagyni biztosítékként. Így nem utaznak, viszont a szerelőműhelybe behozott nyugati autó ad egy ötletet: német turistáknak kiadva magukat a család elindul a Balatonra nyaralni, ahol aztán kémtörténetbe keverednek. Mennyi kell ahhoz, hogy egy átlagos család annyira kiakadjon a rendszerre, hogy bevállalják a kémküldetést is? Kiderül.

De nem lesz ez kémfilm, megmarad komédiának – mindössze pár elemet használnak fel abból, hogy milyen szerencsétlen a magyar kémszervezet. Simán fotózza a titkos megfigyelést a kiskamasz, és még követni sem sikerül úgy a célszemélyt, hogy ne legyen teljesen nyilvánvaló, mit csinálnak.

Mennyire rendszerkritika? Bár egy szólamot majd puffogtatnak, hogy diktatúrában élnek, és valamit tenni kellene, hogy majd a gyerekeiknek jobb legyen, de leginkább a beletörődést érezni. Kriszta hiába hozza fel, hogy ki kellett volna menni Nyugatra, amíg lehetett, azért jól elvan a mindennapjaikkal és láthatóan nem vette tragikusan, hogy Riviéra helyett Balaton-part jut. Ahogy a végén hazamennek, az is egy boldog és elégedett családot sugall, nem a rendszer ellenségeit, akik ezek után változtatni kezdenek a dolgokon. Ez nem az a film, ahol majd vonulnak a magyar zászlóval.

Az sem tűnik véletlennek, hogy milyen sorozatokat néznek és így elevenítek fel nekünk – volt Linda. Majd ők is belekeverednek egy nyomozásba, és az egyikük kiváló sportteljesítménye is kell, ha az nem is a karate, hanem a sakk lesz. A Mézga család is feltűnik, a nyaraló évad, és ez a család is megy nyaralni. Még hasonlítanak is egy-egy vonásukban a Mézga családra – itt is a fiúgyerek a legokosabb, az apuka pocakos és kisebb.

Az a vidám barakk, amit a történelem tankönyvemben még olvastam, az jelent meg itt. Nem az a rendszer, ami ellen 56-ban felkeltek, vagy amit legutóbb a Mr. Jonesban láttam. Ismétlés: ez vígjáték, nem is célja, hogy komolyabb foglalkozzon ezzel a témával.

Látványra is a vidám barakk, Balaton-part és sok retró. Meg kellene kérdeznem anyámat, neki mennyire hozza vissza az emlékeit, tényleg ilyen volt-e ez a korszak. A filmek, zenék, amit én is ismerek későbbről, megvoltak.

Ha már zene – rengeteg Balázs Pali, még poénokat is írtak rá. De bőven akad más is, pl. Péterfy Bori is énekel benne. Egy volt, amit nagyon nem tudtam hova tenni. Katica rajong valami magyar popsztárocskáért, akinek a poszterét is kitette a falára. A többi zenéhez képest elvontabb, furcsább. Az vajon valódi zenészt mintáz, vagy csak a történetbe tették bele? A neve annyira nem volt ismerős, hogy meg sem jegyeztem. (Bár azt igen, hogy nagyon messze áll attól, ami később a fiú tini popsztár kategóriába beleférhetne.)

A színészek egész jól eladják. Pokorny Lia számomra nagyon szimpatikus nő, Szőke Abigél szépen törekszik egyre feljebb, és olyan sok mindenben feltűnő színészek jöttek mellékszerepelni, mint Szervét Tibor, Ötvös András vagy Orosz Ákos. Patkós Márton játssza Soltész Rezsőt, ezt még emésztem.

Meg lehet nézni, helyenként még mosolyogni és nevetni is lehet rajta, de a kommunista rendszert nem ebből ismerjük meg.

Visszatértek a tűzoltók – és volt nagy mentés? Nem. A Chicago Fire (s11e10) a téli szünet után azzal indított, hogy a majdnem meghaltak még szenvednek az utóhatásoktól. Fizikailag rendben van már mindenki, még a rendőr is, akinek egy rakéta akadt el a lábában – de rémálmok, koncentrációzavar és hasonlók még előfordulnak. Szerencsére Severide jön, van pár tanácsa és mindenki elindulhat a gyógyulás után.

Mellette meg olyan mellékszálakat kapunk, hogy Violet bosszút akar állni, de rosszul sül el a próbálkozás. Brett meg beüzemel egy tárolót, ahova a kisbabákat lehet betenni, és a fiúk morognak a sziréna hangja miatt. Ez volt az egész.

Most is – klikkekben kezelik a szereplőket. Megvan, ki kivel van egy jelenetben általában, és ezt tartották most is. Severide és Stella a kiemelt szereplők, most is. A mentés meg? Egy kéménybe szorult férfit húztak ki – sokkal jobban megcsinálták már ezt ezen a sorozaton belül is, de a 9-1-1-ben is láttam már ilyet.

A Chicago Med (s08e10) esetében pedig azt érzem, hogy keresik az irányt, merre menjenek tovább. Még egy csomó minden eldöntésre vár: Jack. Jó lesz a kórháznak a milliárdos érdeklődése? Mintha még kivárnának, hogy a nézők megszeretik-e a karaktert. Hasonlót érzek az új, MI vezérelte műtővel is. Marcel dolgozik vele elsősorban, és hol idegenkedik tőle, hol el vannak ájulva, mi minden válik lehetségessé általa. Kivárás: szeretjük, folytassák, vagy menjenek másfelé?

Közben meg mennek az esetek – tipikusabb Daniel betege, egy szellemileg fogyatékos nagymama, aki fél, mi lesz az unkájával nélküle. Másféle az autóbalesetben elveszett terhes nőé, akit ketten indulnak keresni a keresőcsapattal. Orvosilag egyik sem egy Doktor House epizód, de el lehetett nézni.

Most a magánéletet is visszafogták, ami jól is esett. Inkább volt ez most kórházas, mint kórházi szappan epizód.

Visszanéztem a Young Sheldon (s06e09-10) legutóbbi részeit is, és a korábbiakhoz nincs mit hozzátenni. Kis kellemes, nem igazán dráma és nem is komédia. Sheldon egy a családtagok közül, a 2 részben egy fontosabb szál volt csak az övé: a befektetővadászat. Mellette láttuk Mary barátnőkeresését és Georgie randi kísérletét, amire Mandy bíztatta fel. Én már most unom különben, ahogy azok ketten húzd meg, ereszd meg játékban vannak.

Már csak olyan semmilyen ez a sorozat – komolyan elkezdtem azon szurkolni, hogy érje le a kasza.

Utolsó évadát kezdte a Servant (s04e01-02). Mi az egyetlen, amit akarok tőle? Végre válaszokat! Mi a gyerek, kicsoda Leanne és a szekta miféle is?

Ehhez képest felvezetésnek kaptunk egy egészen hangulatos horrort. Leanne egyedül van otthon, és a szekta le akarja vadászni. Támadás és menekülés az utcában, első felvonás. Jó volt, amikor a kocsiba zárt lány szemszögéből ment körbe a kamera. A Madarakat idéző jelenet volt, amikor felvonultak a galambok és támadtak. Szemcseppentés és egyéb finomságok. De válasz? Az nincs. Kik voltak ezek, mit akartak? Azt nem tudjuk.

Majd hazajött a család – a baba, a szülők és Julian. Leanne majd megszakad, hogy Dorothy a kegyeibe fogadja, és ápolhassa a nőt, akinek sérült a gerince. (Az még nyitva van, feláll vagy mozgássérült lett.) Indult a passzív-agresszív játszma kettejük között, amiben a férfiak nem tudnak hova állni. Az már olyan volt, amit annyira unok ebben a sorozatban.

Nem fér a fejembe, hogy várják, hogy Dorothy megérti mi folyik körötte, amikor a legfontosabb részletet nem tudja? Hogy hanyagságból megölte a fiát, és a fia csak addig van velük, amíg Leanne is itt van. Olyan hiábavaló így minden köröttük…

Nell Tiger Free különben sokat fejlődött, sokkal jobban játssza a szerepét, mint a sorozat elején, de ez már kevés. Kellenek azok a válaszok.

Kezdett a Legend of Vox Machina (s02e01-03) új évada is. Ahogy az elsőt, ezt is 3 részes etapokban fogják leadni.

Egy nagy kaland lesz az egész, ami részekre bomlik: le kell győzni a sárkányokat, de ehhez mágikus tárgyakat kell begyűjteni. Még nem tudom, hány tárgy lesz, de ha ilyen tempóban haladnak, akkor ebben az évadban nem érnek a végére. Majd meglátjuk.

Tetszik, hogy mozgalmas és szórakoztató. 3 rész alatt már annyi kaland volt, hogy egy regényt megtöltene. Sok lény, bővülő világ – most pl. az izgalmas képességű sárkányok mellett jött szfinx és szörnyhalak is, amelyeknek nem jegyeztem meg a nevét, de elég gyilkos lények. A szereplők múltjából is kapunk darabkákat – ha jól veszem ki, most a félelmeikkel kell szembenézniük, hogy majd szembeszállhassanak a sárkányokkal.

Megvan a sorozat csintalan humora is – alpári humorral, meg nem hősökhöz méltó tettekkel és beszólásokkal, de nekik ez csak ad egy plusz csínt. Talán kicsit visszavettek, már ők is érzik, hogy valamit elértek, és nem kell viccnek lenniük. Már hősök, úgy is kellene viselkedniük. Zenélés még pl. nem is volt, noha korábban Scanlan rendszeresen dalra fakadt.

De az összkép jó – a szokott minőségű rajzolással, sok kaland és humor. Még a drámai vég is megvan, ami beránt a következő 3 részre jövő hétvégén.

Végül, rászántam magam. Annyira kellett annak idején a lezárás, most mégis visszahozták. Criminal Minds: Evolution (s16e01). Kellett ez nekünk? Bár jó krimi hiányom van, valahogy kétlem, hogy ez fogja betölteni az űrt.

Az első – semmi frissítés. Akit lehetett, visszahozták, legfeljebb kicsit más pozícióban dolgozik. Emily feljebb lépett, ő már nem jár terepre. Rossi vezeti az osztagot, de nyomorult eléggé maga alatt van. Penelope visszavonult, de egy gyors segítségre azért meg lehetett fűzni – bár nagyon tiltakozik, nem akar ilyen erőszakos munkát, de nem úgy tűnt 1 rész alapján, hogy lecserélnék. Nagyon úgy néz ki, hogy vissza fog térni az irodába.

Ehhez a visszahozáshoz kapcsolódik, hogy nagyon nem tett jót nekik az idő. Emily és Rossi siralmasan néznek ki, rajtuk annyira látszik az eltelt idő, hogy az katasztrófa. A többiek még csak hagyján, de ők nagyon megtörtnek és öregnek néznek ki. Nem jó nézni, pláne, hogy még emlékszem, milyenek voltak pár évaddal korábban.

Nem tetszett az sem, ahogy a COVID miatti változásokat behozták. Mintha az válasz lenne, miért esett szét ennyire a BAU. Emily még küzd értük, és mivel új évad, valamit biztos elér majd, de mit?

A rész semmi extra, viszont valamit belenget. Átívelést. Hogy lesz egy másokat segítő bűnözői elme, akinek a nyomába erednek. Így látok arra esélyt, hogy külön részek helyett átívelés lesz. Majd meglátjuk.

Bajban leszek, mert erről a filmről úgy lenne érdemes beszélni, hogy elmesélem a végét is, és kielemezzük, mi és miért történt benne. Olyan vége van, ami mindent átértelmez. Csak éppen, ha ezt elmesélem, már semmi értelme sem lesz leülni Az iker elé.

Igaz, ezt nagyon nem is javaslom. Nem sikerült jól a film, és nem a nagy váltás miatt a végére. Az eleje konkrétan olyan, mintha az utóbbi idők sikerzsánereiből kicsit gyúrogattak volna. Adott egy gyászoló család, akik a fiúk elvesztése után visszaköltöznek az isten háta mögé, ahonnan a családfő származik. A nagy, huzatos házukban a megmaradt fiuk pillanatok alatt szerez egy kitalált barátot. Különösen kezd el viselkedni. Ha ez nem lenne elég, Rachel azt is hamar megtudja a környéken élő, mindenki szerint őrült nőtől, hogy itt pogányok laknak és ősi, véres szertartásokat tartanak. Mondhatni, sátánisták. Nem is értem, hogy lehetnek egyszerre pogányok és sátánisták. De kisül, hogy nekik is tervei vannak anyával és fiával.

Annyi mindenre utalnak, hogy az kész katyvasz. Ördögi alku, Rosemary gyermeke, Ördögűző – volt itt minden, rendszer és értelem nélkül. De olyan elemek is előkerültek, amelyeket egyszerűen nem értettem. Egyszer Rachel azt fejtegeti, hogy az ikrei mennyire mások. Elliot angyali, Nathanról meg úgy beszélt, mintha mondjuk fogyatékos lett volna, akit 0-24-ben az anyja ápolt volna. A vége ismeretében egy dolog, hogy mi zajlik a nő fejében, de ez szerintem még az alaptörténetébe se illett bele. De mondhatnám a helyi orvost is – az mégis hogy jön össze? Anthony előre beavatta?

A nagy csavarhoz a végén kellett, hogy olyan zagyva legyen a történet elbeszélése, ahogy látjuk. Hirtelen válások, és néha nem is értettem, hogy kerültünk egyik jelenetből a másikba. Mintha Rachel még narkolepsziás is lett volna, vagy időnként átment volna amnéziásba. De rossz nézni, és nem csak az jön le belőle, hogy ebben a családban valami nagy baj van, de a forgatókönyvvel is.

A filmet a látvány vagy a főszereplő adhatná el. De látványelem még egy szellemjárásos filmhez képest is sovány. Amikor ijeszteni akarnak, maga a zene és a hangvágás közel minden esetben ijesztőbb, mint a látottak. Teresa Palmer szerintem nem tartozik a jó színésznők közé – szerintem itt csak az anya fájdalmát tudta megragadni, azt jócskán eltúlozva.  Rachel más és teljesebb története nem jött át a szűrőn.

Még valami eszembe jutott, amire a végén kezdtem el asszociálni. Servant. Van egyáltalán ebben a filmben eredeti ötlet, valami, amiről nem ugrik be azonnal valami más? Most nem sikerül ilyesmit találnom. Horror zsánerekből és cselekményszálakból nem túl sikeresen összerakott férc ez a film.

Ok, a SAS különleges egység, láttam már filmen, hogy akkor küldték őket, amikor mindenki más már esélytelen volt. De még sincs úgy a popkultúrában ez az osztag, mint pl. a Seal tagjai, vagy a zöldsapkások, idegenlégiósok.

Orvosolandó, ebben a sorozatban meg lehet nézni, hogy a II. világháború idején miért és kik hozták létre az osztagot. Ijesztőnek is találtam, hogy azzal indul a sorozat, hogy a bemutatott események megfelelnek a valóságnak, nagyjából. Ezzel alá is húzták, hogy kételkedni kezdjek mindenben, amit bemutatnak. Noha hihető a helyzet is, a katonai tevékenységük is – mégis, azon pörgött az agyam, hogy történelem vagy fikció? Az ábrázolt személyekre már rákeresgettem, és azért egyeznek a fő vonalak. (Utólag bánom is, hogy a 2. évad előtt ezzel lelőttem magamnak a poént, hogy kiszabadítják-e a fogságba esett társuk, illetve már tudom, ki éli túl a háborút.)

Ami biztos, hogy Steven Knight kezei között egy korrekt akció és történelmi sorozat keletkezett. Játszik magánéleti szálakkal és érzelmekkel is, de az elsődleges benne a háború. A SAS nem hivatalos egységként mondhatni partizánakciókat hajt végre a németek utánpótlásvonala ellen, és mindig arra van kihegyezve a történet, hogy hol és miképpen csapnak éppen le. Bírtam Paddy gyors és véres leszámolásait is, de az egyik kedvencem az volt, amikor turistaként Churchill fiát is magukkal kellett cipelni. Az komédiába illett, ahogy a fiatalember elsütötte párszor az egyetlen mondatot, amit németül tudott. De a franciák érkezése és a Paddy vezényelte kiképzés is roppant jó volt – egyszerre volt benne dráma és akció, meg humor is. Ahogy közölte a franciákkal, hogy felmegy a szomszéd dombra és éles lőszerrel fog rájuk lőni, az nagyon kész volt.

Ezek eladták nekem, és a szerelmi szálakkal igyekeztem nem foglalkozni. Szegény Jock a szeretett nőről álmodozott, David viszonyt kezdett egy francia ügynöknővel – Paddy kapcsán meg utalgattak, hogy Eoin irányában mélyebb érzései voltak, mint a barátság. Ahogy gyászolta, ahogy filmezték az egymáshoz érő kezeiket – nincs kimondva, hogy Paddy homoszexuális lenne. Az akkoriban Angliában ráadásul illegális is volt, amiért börtönbe küldték volna. De őt valahogy ilyen színbe mutatják – később a franciával való összeverekedésében is mintha lenne valami ilyen él. Működött volna ezen szálak nélkül is a film, de arra jó volt, hogy ne csak katonaként, emberként és férfiként mutassa a főszereplőket.

Szerettem különben a karaktereket benne – Dominic West alakította kémfőnök kifejezetten szórakoztatóra sikeredett. Ahogy Chanel ruhában, sminkben először megjelent a színen, akkor nem sok jót néztem ki belőle. De ahogy végig látjuk, hogyan keveri a lapokat, és mennyire jó a munkájában, gyorsan változott a véleményem. Az meg külön jó volt benne, ahogy West a finomabb, női oldalát, de a kemény és férfias katonát is megfogta.

A színészi játék különben is tetszett többségében. Alfie Allen a szigorú, magát végletekig fegyelmező katona szerepében mégis meg tudta mutatni, milyen feszültségek vannak a figurája szívében. Hálás szerep jutott Jack O’Connellnek, mert Paddy megtestesítőjeként ő kapta a legvadabb. leghevesebb karaktert a szélsőséges megnyilvánulások sorával. Még Connor Swindells és vele Stirling is komolyan vehető lett, pedig a színészről nekem mindig beugrik a Sex Education mamlasza.

Ha valakinek mostoha szerep jutott, az Sofia Boutella volt. Katonák és kémek történet, ami arra van kihegyezve, hogy a SAS mennyire macsó és szabályszegő, rettenthetetlen alakokból állt össze. A sok fenegyerek mellé hogyan fér oda egy női kiemelt mellékszereplő? Sajnos, hamar eljutottak oda a szervezkedő, okos kémnőtől, hogy lenyűgöző ruhakölteményekben parádézzon a férfiak körül, és mélyen beleszeressen az egyik – direkt nem mondom meg, melyik – SAS kommandósba. Díszlet lett belőle, hogy azért nő is kerüljön valahogy a stábba.

Akciófilmnek szórakoztató és jól is nézett ki. Nagy összecsapások, jó pár robbantás és katonai akciók sora volt benne. Boutella és West pedig olyan ruhatárat kapott, hogy az is megtalálja a szórakozását, akit nem elégít ki a katonai egyenruha és a félmeztelen katonák látványa.

6 rész, gyorsan nézhető, és már el is árultam, hogy be van rendelve a 2. évad. A BBC sorozatok között nem ilyesmi szokott előfordulni, de működött és nekem kifejezetten tetszett is.