A Netflix visszahozta a tinifilmeket, de lecsengtek a legmenőbb műsorai, és most nagyon keresi az utódokat. Ennek egyik eredménye ez a film is, amit a szokott receptből főztek.

Első összetevő: egy sikerkönyv.

Igen, ez eredetileg ifjúsági regény volt. Nálunk is megjelent, jóval a film előtt. Az írónő több kötetet is írt, és ha nem is sorozatokat alkot, annyira egy téma körül mozog minden – felnőtté válás, szerelem -, hogy siker esetén könnyen nyúlnak másik könyvéhez és készülhet az újabb film.

Második összetevő: a sztárgyár.

Vagyis, olyan főszereplőket választottak, akiket már láthattunk, de mellékszerepben. Jordan Fisher A fiúknak egyik részében tűnt fel kicsit, Talia Ryder meg a West Side Storyban. Ezen felül Fisher énekel is, nem véletlenül zenél ebben a filmben is. Vagyis, mindketten simán abba a kategóriába esnek, akik még az igazi áttörés előtt állnak, és hozzá lehetne kapcsolni a nevüket a Netflix filmekhez.

Harmadik összetevő: maga a cselekmény.

Elsősorban romantikus, de mellette egy-egy érzékenyebb témát is érintenek. Miközben arról szól ez az egész, hogy együtt marad-e Aiden és Clare, szó van arról, hogy merje-e az ember az álmát követni, vagy maradjon biztonsági játékos. Aranyos, romantikus, a drámai szín nagyon halovány. Tele van randikkal, aranyos jelenetekkel és baráti körrel a film. A helyszín iskola közeli, és miközben a két fiatal van a középpontban, a kötelező elem barátok felsorakoznak mellettük, ami átvezet a következő ponthoz.

Negyedik összetevő: színek.

Ok, durvábban is tudnék fogalmazni, de a Netflix nagyon elmegy abba az irányba, hogy keblére ölel minden rasszt és beállítottságot. Amivel nincs baj, csak már túlzásnak érzem, amit pl. ebben a filmben is megjátszottak. Aiden maga is egy vegyes kapcsolat szülötte: fekete apa, fehér anya. A barátnője, Clare fehér és ketten együtt ismétlik a fekete-fehér felállást. A fiú legjobb barátja ázsiai gyökerekkel bír, míg a lány legjobb barátnője színesbőrű és leszbikus. A végére Aiden testvére és a legjobb barátja között is alakul valami, egy újabb vegyes felállást megvalósítva. A hétköznapi, valódi USA távol áll tőlem, csak filmekből ismerem, de nekem gyanús az a kép, amit a Netflix sugall. Mennyire lehet reális, amit mutatnak? Ami biztos, hogy ezzel eltértek az eredeti regénytől – abban nincs ez a vonal, amit a Netflix lassan mindenbe belenyom. Már lassan fantasy sorozatot se tudok nézni anélkül, hogy ne lenne egy leszbikus tündér vagy egy meleg démon benne.

A hangulata nem rossz, és szerencsére túl sem húzták a filmet. Szépen egybemossa a jelen és a múltjuk pillanatait. A színészek közti kémiát nem igen éreztem, cserébe több éneklés van benne, meg próbálnak humort is csempészni az alapvetően szakításról szóló, fájdalomról szóló történetbe.

A regényt elég jól levették, attól függetlenül, mennyire olyanok a szereplők, amilyenek a könyvben voltak. Ami fájt, az a vége. Számomra azzal az 1 évvel későbbi nyárral és a továbbvitt szállal éppen azt vették el, amit értékeltem abban a regényben. Hogy mert szakítani a mesével, hogy mindig együtt leszünk és az első szerelem az igazi. Mindennapi történet volt, de a film beterelte a tinifilmek istállójába, a hagyományos és kevésbé izgalmas véggel.

Vagyis: tucat tinifilm, amit egyszer meg lehet nézni pl. ebéd mellett, de annyit nem ér, hogy leülj elé és csak ennek szenteld a figyelmed.

Egyszer érdemes lenne szavazni, hogy ki hogyan áll a regényadaptációkkal. Először olvasunk, aztán nézünk filmet? Vagy jobb a mozgóképpel kezdeni? Mi a fő indok? Én különben olvasással kezdek - az okom: akkor nem befolyásol a film. A szereposztás még utólag is képes elrontani nekem az élményt, nemhogy elsőre. A szereplőket magam akarom elképzelni, és nem a színészeket akarom magam előtt állni - ami rátapad, ha előbb a filmet néztem.

Annyi szerencsém volt, hogy A csodát jóval előbb kiadták regényként, minthogy szóba került volna a filmesítés. Így nem volt dilemmám. De az is igaz, hogy mivel olvastam, ismertem a történetet, másképpen néztem a filmet. Az érdekelt, az olvasmányélményem mennyire adják vissza.

Jelen esetben a válasz: eltalálták. Mondhatni, minden, amit a regényben nem szerettem, ugyanazt az érzést keltette bennem a film nézése közben is. Mennyire meséljem hozzá a cselekményt? Ha minimalizálom, akkor azt mondom, hogy annyira más gondolkozás van a történet korában, mint amit ma meg tudok érteni, hogy az egész cselekmény valahol fáj nekem. Nem tudom és nem akarom megérteni, hogyan jut el eddig egy család és milyen tévhitekbe ringatják magukat. Nem simán a vallási fanatizmus, vagy ahogy a kamaszlánnyal is elhitetnek dolgokat. Ahogy a tudomány emberei is hinni akarnak a csodában. Amikor nagyon sötét napjaim vannak, simán rásütném azt, hogy a vallás butít és nyomorba dönt.

Közben meg annak a története is, hogy milyen sötét és babonás vidék tudott lenni a vidék. Mi több, ahol kimondatlan és szégyellt bűnök bújtak meg az éjszakában. Valahol az egészben a borzalmas és a dráma, hogy mi minden miatt néztek félre. Ha a kamasz Anna történetét nézem, van abban vallási elvakultság és megtévesztés, családon belüli erőszak, gyerekkel szembeni visszaélések. Az a kicsavartság, hogy amit ma én bűnnek látok, azt ők elrejtették és mintha nem is lett volna, míg olyasmikért ostorozták magukat és a szeretteiket, amik ma elképzelhetetlenek. A kettő meg keveredik is - Anna agymosott verziója pl. egyszerre érezte természetesnek, amit a bátyjával megéltek, ugyanakkor kész volt halálra éheztetni magát, hogy a bátyját az áldozatával kiszabadítsa a pokolból, és a mennybe kerülhessen. Vagyis, egyszerre tartja bűnnek is, meg nem is.

De a történet igazi főszereplője Elizabeth. Egy ápolónő, aki a háborúban gyógyszerfüggő lett - legalábbis véleményem szerint, amit abból az üvegből iszik, attól bekábul. Aki titkon gyászol, mert elvesztette a gyermekét. Ott is van egy titok, de erről többet nem mesélek. Benne is megvan a kettősség: neki kell ellenőríznie, hogy Anna valóban nem eszik és nem etetik titkon valamiképpen. Nagyon lelkiismeretesen teszi a dolgát, és el is éri, hogy Anna nem kap enni, fogyni és haldokolni kezd. Csak éppen nem bírja elviselni, hogy ezzel mit idéz elő. Azt várja, hogy a család bevallja.

A regény, de a könyv is azzal tudott lekötni, ahogy Elizabeth mindent kizár a lány életéből, amivel csalni lehet. Ahogy kattog az agya, hogy miképpen csalhatnak. Ahogy felismeri a család drámáját, megsajnálja Annát és segíteni akar, úgy válik furává a film. Mintha a thriller átcsúszna szenvedéstörténetbe. Egy szerelmi szálat is tettek bele, már amennyire ezt annak lehet nevezni. Filmen nem sok értelme volt - kettő. Bele lehetett tenni egy plusz színészt, és a végén ez kellett a meneküléshez.

Ha már emlegetem a színészeket, Florence Pugh show-t kaptunk. Vannak benne ismert színészek, de sokkal kisebb játékidőt és jelentőséget kapnak. A fentebb emlegetett William, a szerelmi szál - Tom Burke a legszerencsétlenebb ilyen tekintetben. Neki van szerepe a cselekményben, fontos a végén és mégis, olyan jelentéktelen a nagy egészben William alakja.

Külcsínre korrekt a film. A vigasztalan ír szegénység, a ruhák és a színészek hangulata is ezt hozza. Izgalmas az is, amilyen keretbe behelyezték. Annak mondanivalója még mozgatja az agyam. Nem csak egy jó húzás, bár az is.

Tudnék mondanivalót is kihámozni belőle, de nem akarok. Bár, nem is kell nekem. A filmbe ki is mondják, hogy mit akarnak elmesélni nekünk. Hogy mennyire értékes az átlagos élet is, és mekkora bűn, hogy mennyi gyermeket hagytak elveszni.

Egyszer érdekes volt, de igazán nem fogott meg. Ahogy a regény sem. Vagyis, adaptációként korrekt, filmként érdekes, de nem az, amire azt mondjuk, szerettem.

Meglepett a film, de még nem tudtam eldönteni, hogy kellemesen vagy sem. Már szinte western hangulatot vártam, amiben a helyi kemény idősebb asszony és a fiatalabb anya az elrabolt gyerek nyomába erednek. De a történet mai, nem western és el is van helyezve benne pár csavar.

Ezeket persze nem mesélem el, de Lou – a kemény öreglány a szigeten – sokkal több titkot rejteget, mint amit már a nyitáskor is látunk tőle. Akció papák után érkezett egy akció mama is, és a durva az, hogy Janney ki is nézett ebben a filmben olyan keménynek, hogy elhiggyem, állta az ütéseket. Azzal már több bajom volt, hogy képzett kommandósokat küldött padlóra a nő. Az valahogy olyan fura, hogy az ötvenes, halálra készülő sérült nő leverte az aktív – ok, kegyetlenség miatt menesztett – zöld sapkásokat és átverte a CIA-t is.

Nem igazán tetszett az sem, ahogy ezeket a verekedős akció jeleneteket forgatták. Mintha akadtak volna, és nem hiszem, hogy a készülékben volt a hiba. A robbantások meg a hajsza sokkal hihetőbb volt és gördülékenyebb. Azok a belassulások zavartak.

A hangulat viszont végig remek. Feszült, sötét és tragédiát sejtet már Lou nyitása is. Ellátja a kutyáját, pakol, aztán benyeli a puskacsövet, hogy mindennek legyen vége. Aztán persze másképpen alakul. De a film sötétebb tónusa a színekben visszaköszön a hangulatban is. A nők és a férfi az elrabolt gyerekkel egymás nyomában vannak. Hiszen az egyik trükk az, hogy a férfi nem simán menekül. Nyomokat hagy, csapdákat állít és néha nem is tudni, ebben a történetben ki a macska és ki az egér.

Oldalágon kicsit politikát is érintenek, bár inkább csak utalás van arra, hogy a politika mennyire mocskos dolog. Hogy milyen borzalmakat tesznek meg az éj leple alatt. Ha csak Philip – a gyerekrabló apa – katonai karrierjét nézem, simán marad tiszt és aktív zöldsapkás, ha nincs az a külső nyomás a CIA-n, hogy valamit kezdjenek a férfival.

Többszörösen vesézi a családok és a szülők – gyerekek közti kapcsolatokat. Sok a sérült személy és kapcsolat is. Lou vezekel, de meglepően hidegen teszi azt is. Nem véletlenül tette egymás mellé Lou és Hannah alakját – az egyik ésszel, a másik szívvel vívja a harcait. Nagyon más is, hogy milyen gyereket neveltek fel. Pedig mindketten jót akartak, de annyira más emberek. Ki tudják egészíteni egymást, és rossz is belegondolni, hogy mennyire másképpen is alakulhatott volna ez a történet. Ha Lou sokkal előbb az életükbe lép és nem rejtve. De akkor miről szólna a film?

Nem bírom nem megemlíteni, hogy mennyire jó ötlet volt az a kutyát beletenni a sztoriba. Lou a magányát egy Jax nevű ebbel osztja meg, és néha mondhatni jobban aggasztott, hogy a kutyának nehogy baja essen, mint a kislánynak. Azt azért sejtettem, hogy Vee épségben visszakerül az anyjához, de az megeshetett volna, hogy a kutya feláldozza magát a nők védelmében. Jax figurájában ott van a jól képzett, már szinte őrkutya, meg az a jó barát, aminek a kutyának tartjuk.

A szereposztás is tetszett. Allison Janney egyszerre tudta hozni a kemény, profi ügynököt meg az anyát, aki sokat vétett és a maga kemény módján törekszik a jóvátételre. Jurnee Smollett és Logan Marshall-Green is hozzák a karakterük: a gyerekéért mindenre kész melegszívű nőt meg a mélyen sérült férfit, akinek elég torz elképzelései vannak jóvátételről, szeretetről és bosszúról.

Van különben egy elég elvetemült ötletem: megvan Archer és az anyja kapcsolata? Hát, gyakran eszembe jutott, amikor itt néztem az anya - fia dinamikát.

Talán inkább kellemes, a csavarok tetszettek és a hangulata is megvolt. Csak a verekedések – de mondjuk, nem is azokért nézek filmet.

4 részes minisorozat, akár egy filmként is végig lehet nézni. Én így tettem vele, és volt is olyan húzása a részeknek, hogy egyik vége után automatikusan indítottam a következőt.

A történet látszólag egyszerű, de mindig van benne egy kis csavar. Két szálon haladunk előre: egyrészt, látjuk a nyomozást, amit Jefferson irányít a börtönből. Másrészt Harry igyekszik megoldani valamiképpen a házában kialakult túszhelyzetet. Az külön izgalmat ad neki, ahogy mindkét történet jelen időben zajlik, és Jefferson tudtán kívül – bár belőle kinézem, hogy sejti – versenyt fut az idővel, hogy Janice még életben legyen.

Talán az is a sorozat varázsa, hogy van egy tétele, amit pont jól megmutat a sorozat. Vagyis: mindannyian gyilkosok vagyunk, csak kell egy megfelelő nap és az a lökés. Hiszen Harry lelkész, végtelenül jó ember, és tényleg mindenkin csak segíteni akar. Ez vezet el oda, hogy gyilkoljon. A véletlenek pont olyan állása, az a lökés, hogy ne lásson más utat. Nagyon nem akarom elmesélni a történetet, és egyáltalán milyen ügy alakul ki, mert a sorozat nagyon okosan építkezik. Janice, aki ott lesz a pincében a sorsára várva, szintén egy nagyon okos nő, és ő is játszmát űz, hogy életben maradjon, vagy a gyilkosa lebukjon. Manipulál, és annyira ravaszan, hogy kár lenne bármit is elmondani a helyzetről vagy a fordulatokról.

Inkább azt emelem még ki, hogy amíg a lelkész vonalán kapjuk a drámát, a börtönből érkezik a humor, bármilyen furán is hangozzon ez. Jefferson a halálsoron várja a kivégzését, de annyira jó kriminológus, hogy megkeresik esetekkel. Mivel felvevője vagy jegyzetei nincsenek, egy másik halálra váró gyilkos fotografikus memóriával lesz a segédje. Ők egymás közt vagy a segítőkkel viccelődnek, de Dillon különben is olyan személyiség olyan megjegyzésekkel, hogy közben a fal adja a másikat, miket nem képes mondani. A végtelenül megnyerő, humoros pszichopata mintapéldája, aki olyan dolgokat tett, hogy azt elképzelni is nehéz. Így kicsit a fekete humor irányába is el tudnak menni, mert pl. egyszer az a poén, hogy Jefferson példát hoz, hogy a mellette ülő Dillon miket tett. Ő meg kikéri magának, hogy az áldozata csontjaiból nem is polcot, hanem fogast csinált magának. Meg lehet nézni, a velük szemben ülő civil erre milyen arcot vág. De különben is van egy adok-kapok a komoly, erkölcsileg magas fokon álló Jefferson és az intelligens, mókázó, de erkölcstelen Dillon között.

Működnek a karakterek. Ahogy a jó szándék vezet a pokolba. Kívülről rossz is volt nézni, hogy Harry miket meg nem tesz másokért, ha azért neki is kell fizetnie. Olyan könnyen lehetett volna tisztázni is a helyzetet, de ahhoz fel kellett volna adnia a fiatalembert, aki a segítségét kérte. Arra meg képtelen volt – én a feleségét nagyon meg tudtam érteni, aki nem tudta hova tenni, hogy a férje inkább menne börtönbe és viselné el a megbélyegzést, minthogy feladja – ezt sem mesélem el. A lényeg, hogy olyan erkölcsi dilemma van ott, amit nagyon kevesen tennének meg úgy, ahogy a pap választ.

Nem győztem Jefferson bűnén is merengeni. Tudjuk, hogy mit tett, de hiányoznak részletek. Vannak viszont utalások, amelyek azt sugallják, hogy nem tudunk mindent. Erről sem akarok előre mesélni, mert izgalmas, hogy ki mit hámoz ki magának félszavakból, de simán el tudnék képzelni egy egészen más történetet, mint amiért Jefferson ül és a kivégzésre vár.

De lehet sorba nézni a mellékszereplőket: Dillon, a börtönigazgató, a lelkes riporterlány, Janice, a pap családja. Mindenkinél találni valami pluszt, amiért megjegyezzük.

Hozzá jó a szereposztás is – kellett is, mert ezt a sorozatot nem a látványnak, hanem a szereplők egymás közti játszmáinak kell eladnia. Nagyon jó volt Dolly Wells, mint Janice. Stanley Tucci és David Tennant is uralják a szerepeiket, jó volt nézni őket benne.

Kaptak hozzá egy olyan rendezőt, mint Steven Moffat. Sherlock rajongó vagyok, szóval ennél többet mondanom se kell. Ez is egy olyan krimi, amiben Moffat nagyon jó.

Nagyon szeretnék egy 2. évadot, majd kiderül, megkapom-e. Ez mindenképpen tetszetős, szórakoztató és drámai is volt.

Behoztam magam a The White Lotus (s02e01-05) 2. évadával. Kezdünk többen rákapni, az 5. részt harmadával többen látták, mint a korábbiakat.

Egy új történet, új helyszínen és egy másik White Lotus hotelben. Azért egy közös szereplő akad: Tanya itt már férjes asszony, és az 1. évadban megismert párjával Szicíliában nyaral. Mindenki mást lecseréltek köröttük, és akkor is működne a történet, ha ez a szereplő sem lenne.

Újfent igaz, hogy van szórakoztató faktor, de ez dramedy. Messze nem komédia. Minden kiemelt nyaralónak van valami családi problémája. Most közös vonása is van ezeknek: a szex. Két baráti házaspár tagjai kezdenek rájönni, hogy a másik miképpen csalja meg, vagy van rá rossz hatással a régi barátja. Egy olasz eredetű család három generációja a középső férfi széteső házassága miatt van kikészülve – a felesége megelégelte, hogy a férje folyton csalja. Itt mivel vigasztalja magát? Prostituálttal. De az ő apja is nagy csajozó, a fia meg éppen azzal a lánnyal kezd viszonyba, akiről eleinte nem tudja a szakmáját, azt meg most sem, hogy az apja is igénybe vette a szolgáltatásait. A már emlegetett Tanya pedig arra jön rá, hogy a férje hazudik neki, és egy itt élő gazdag meleggel kezd el barátkozni. Asszisztens, unokaöcs, viszonyok és titkok akadnak itt is. A hotel irányítója meg éppen az eltitkolt leszbikus beállítottsága miatt szenved.

Már szinte guilty pleasure sorozat, csak éppen ezek a szereplők ritkán érzik magukat boldognak. Még ha buliznak és látszólag jól megvannak, akkor is gyűlnek a viharfelhők és elég komoly sérüléseket szednek össze. De el van találva az arány, ahogy dráma is, de szórakoztat is. Az embert egyszerűen már érdekli, mi fog ebből kisülni.

Ismétlik a szerkezetet is: az elején megtudjuk, hogy többen vízbe fulladtak. De azt nem, hogy kik. Minden kapcsolatban pedig lassan eljutnak arra a pontra, ahol robbannak. Egy-egy családon belül több olyan konfliktus is akad, ami katasztrófához vezetne. Mit várok leginkább? Ahogy Albie rádöbben majd, hogy az apja is Lucia ügyfele volt. Meglepően könnyen megemésztette, hogy a lány másokkal van pénzért. Azt is könnyen vette, amikor Cameron után ment a lány, mert még tartozik neki az estéjükért. De azért szerintem az majd eltalálja, amikor az apjáról tudomást szerez. Ha… Azért arra is van esély, hogy megmarad ez a titok. Valahol ez az, amit szeretek is benne: nem lehet tudni, hogy mi robban majd, mi nem és ki lesz, aki meghal.

Attól tartok is kicsit, hogy majd elrejtenek mosolyok mögé mindent, ahogy tették az 1. évad végén.

A helyszínválasztás megint telitalálat. A hotel Taorminában van, kilátással a Vezúvra. De mentek is a Vezúvra, járják Taorminát, mentek át Palermoba és volt már úszás, hajózás is. Idén én is Szicíliában voltam, így én kifejezetten élveztem, amikor ismerős helyszíneket találtam: a templom tere kilátóval Taorminában, vagy az ókori színház, Palermo operaháza pl. ilyenek voltak. Egész jól elkapja azt a hangulatot.

A színészekre még rápakoltak egy lapáttal. Még több név, és ismertebbek is, mint korábban. Theo James és Aubrey Plaza a baráti/rivális házaspárok között vannak, F. Murray Abraham a kanos nagyapa, Tom Hollander a Szicíliában élő meleg férfi és még lehetne sorolni. A többséget nagyon eltalálták, illik rájuk a szerep.

Még 2 rész van vissza, érdekel is, mi lesz a végjáték.

Közeledik az évad végéhez a Shantaram (s01e09-10) is. Talán itt is 2 van vissza, és itt is lassan elérünk a töréspontra. Pontosabban, Lin nyaka körül szorulni fog a hurok.

Lassan összetalálkozik minden szál: Karla titkos üzelmei, Khader Khan földszerző hadjárata, Maurizio és Modena drogárulása, Lin menekülése és az új otthona a nyomornegyedben. Lin köt össze mindenkit, és az a nagy játszma, ami a területért zajlik, ahol most a nyomornegyed áll. A nyomában meg ott van a rendőr, aki vissza akarja zárni a főszereplőt a börtönbe.

Egyszerre megy előre a főszál, miközben még jut egy-egy részre saját történetszál is. Maurizio kísérlete a bosszúra Lin ellen és annak következményei, a szegény prostituált ügye, akit Karla megsajnált.

Elkezdődött az összevonás, már érnek össze a szálak és derülnek ki a titkok. Ahogy abban is egyre biztosabb vagyok, hogy egy évadba nem fér bele minden. Most arra szavaznék, itt jutunk el addig, hogy megtudjuk, miért kell majd bosszút állnia Linnek.

Végül, amit ebéd mellett fogyasztok: A mi kis falunk (s08e02). Most különben ebben is az étel volt a téma: Károlynak diétázni kellene, erre mindenféle trükköt bevet, hogy kalóriadús élelmiszerhez jusson. Volt, ami még egészen normális poén volt, más már erőltetett. Amit a végére is kitalált… Ha értem is, hol és milyen szinten poén, nem nevettem rajta.

Mellette Bazsó alkotott még, mint művész és ebbe vont bele másokat is. Valamint, Laci szerencsétlenkedett egy sort.

Sok mindenkit megmozgattak, váltogattak a helyszínek és a szereplők között. Nem egy okos rész, de az ebben a sorozatban ritka, mint a fehér holló. A szokott színvonalat és szórakoztatást azonban hozza.

Nem kifejezetten a szokott sorozat, amiket nézek, de egy értelmes műsor és kicsit ajánlanám Nektek is. Youtube-on bárki nézheti is a Dalfutárt – még az elejét tévében adták, de aztán fórumot váltott.

A show félig szórakoztató, félig meg képbe hoz, hogyan születnek a dalok. Csak ez játékos formában mutatja. Ebből adódik, hogy a részek szerkezete egyezik is. Vagyis: Hajós András futárként útra kel, és felkér valakit, hogy írjon meg egy dalt. Pontosabban, dallamot kér tőle. Kéri, hogy ne legyen hangszerelve; zongorán vagy gitáron szokott kapni egy dalt, amit néha dúdolnak is, hova van szánva a szöveg. Ezzel az anyaggal megy tovább a futár a dalszerzőhöz, aki csak a dallamra megalkot egy szöveget. Már ezzel a két anyaggal következik a producer, aki megcsinálja a zenei alapot. Végül, az eredeti dallamot és a szöveget kapja meg az énekes. (Azt különben nem is értem, miért kell a producert az énekes elé venni, ha az énekes nem kapja meg az általa készített anyagot.) Senki nem ismeri a másikat. Egyetlen stúdió nap van, amikor összegyűlnek, és együtt összeraknak az eddigiekből egy dalt, amihez itt egy kis videót is forgatnak.

Most a 6. évadnál járok, és ebben 4 rész volt. Egy erős évad, hallgatható dalok születtek mindben. (Volt már olyan évad, amin nagyon szenvedtem, de itt a fele kifejezetten hallgatós lett.) Van egy újításuk is: amikor Hajós felkéri a zenészeket, mindig szerveznek valami programot. Itt mentek graffitit készíteni, vagy éppen aktot rajzoltak, bokszoltak. Mindig kicsit igyekszik az egyénre szabni. Az újdonság: az egyik felkért társaságában önkéntes munkát végeznek. Kicsit azt is megmutatva, hogy Pest környékén milyen lehetőségek vannak, ha az ember segíteni akar a rászorulókon. Nem akarom elmesélni, miket találtak ki, de szerencsére nem mindig műsort adnak. (Pl. Csobot Adéllal ez öregek otthonában léptek fel és adtak elő pár dalt, de vannak olyanok is, amit tényleg bárki meg tud tenni –mással pl. szendvicseket készítettek hajléktalanoknak.)

Miközben játékos formában megérteti az emberrel, a popszakmában kinek mi a feladata, nagyon alkalmas a sorozat előítéletek leépítésére is. Nem először lepődtem meg, hogy egy utcagyerek rapper mennyire értelmes tud lenni, vagy Opitz Barbi is pozitív csalódás. Ehhez kapcsolódik, hogy közelebb hozza a zenei szakmában dolgozókat. Emlékszem arra, amikor Zentai Márk tinisztárként berobbant. Ciki vagy sem, a Ments meg szerelem dallama még cseng is a fülemben. (Filmzene, nekem azok beragadnak.) Itt kifejezetten jót mosolyogtam rajta, hogy mennyire cikinek érzi ma már, hogy mivel kezdte és mekkorákat tudott nevetni az akkori dolgain.

Kissé el van nyújtva, minden dal 2 részből jön össze. A felkérés a beszélgetésekkel és a programokkal, majd a stúdió nap, amibe szintén bele van erőszakolva valami csapatépítés, ami lehet sütizéstől kezdve tábortűzig sok minden. De ez még csak hagyján, az a nehéz, hogy erőltetve van, hogy viccesnek kell lenni, és Hajós show-t csinál. Néha jobban összejön, máskor inkább csak szenvedés az egész, és látni a szereplőkön is, hogy kényelmetlen nekik a helyzet. Máskor meg Hajós és a vendége jól elvannak, látni, hogy ők mennyire jól szórakoznak – én nézőként kevésbé.

Azt nem akarom elmesélni, kiket hoz össze ebben az évadban, de biztosan talál az ember ismerőst. Rutinos, régi rókák és fiatalok is megfordulnak nála. Arra is jó, hogy új hangokat fedezzen fel magának az ember. Mivel én lassan ott tartott, hogy csak OST albumokról ismerek meg új előadókat, magyart meg amúgy is keveset hallgatok, számomra informatív is.

4 dal, 4 teljesen más megoldás. Idén először volt duett, és egyszer a producer is speciális kérést kapott: egy szál zongorával készült egy ballada. Szóval, 6 évad után is igyekeznek valami újat beletenni.

Mindjárt linkelek dalt is. Az összes azért nem lesz itt, de a kedvencem igen. Plusz, karácsonyra megígérem, hogy felteszem a 6. évad karácsonyi dalát is.

Elsőnek, a pótlás. All American (s05e06) a botrány kitörése után – vagy inkább, a halogatás. A múlt részi végi felmondás időhúzásként működik, mert most Olivia megint azon kell, hogy agyaljon, ha kiadja a cikket most, azzal nem-e árt többet a szeretteinek, mint amit elér a sportban. Annyira unom, hogy még mindig ez a téma… Az meg, ahogy az apja segíteni próbált neki, és a fejes tulajdonképpen azt mondta neki, hogy ennyi volt és ne többet, az egyik legfeleslegesebb jelenet volt az évadban.

Sokkal érdekesebb volt, ahogy az iskolák játékosokat igyekeztek nyerni maguknak. Spencer és Jordan, ahogy Asher is belevetette magát a játékosok elkötelezésében. Ugyan még mindig hihetetlennek találom, hogy Asher esetében a vezető edző egy kezdőt küld olyan munkára, amire elvileg profi szakemberek is vannak, de még így is ezt néztem legszívesebben. Milyen taktikák vannak, és hogyan egyeztetik össze a barátok, hogy ezen a téren vetélytársak.

Hála égnek a szerelmi szálat most hagyták, inkább azt láttuk, hogy egyre többen felismerik, hogy JJ mennyire letért a pályáról. Asher már lemondott róla, és most Jordan is szembesült azzal, hogy a barátja átment parti állatba és más nem is érdekli. Itt az lesz érdekes, ezzel kezdenek-e valamit, vagy ez egy módszer, hogy JJ lekerüljön a rendszeresen szereplő színészek közül. Hiszen, nem sok dolgot tudott hozzátenni a történethez, néha egy-egy humorosnak szánt jelenete volt és ennyi.

Az All American: Homecoming (s02e06) is ezzel a tagtoborzással játszott ebben a részben, csak itt más a sportág. Ha az alapsorozat mellé teszem, akkor még érdekesebb, hogy a focistákat és a baseball reménységeket mennyire más csábítja. Bár az is igaz, embere válogatja. Van, akinek a buli számít legjobban, más új otthont keres. Mondanom se kell, az köt ki ebben a sorozatban, hiszen itt a diákok egy csoportja családnak is tekinti magát, és olyanok is vannak, akik itt jöttek rá, hogy testvéreknek.

Simone egy lányszövetségbe jelentkezett, és itt is mi volt a kulcsszó? A testvériség. Ugyan megint előjött a fekete kultúra őrzése is, volt rendezvény is, de örömömre nem az kapta a nagyobb hangsúlyt. Hanem inkább az egyetemi téma: mit jelent egy szövetségbe belépni, milyen az egyetemi élet?

És, még mindig testvérek. De ezúttal fivérek. Damon szenvedett attól, hogy a bátyja le akarta rázni. Jót is mosolyogtam azon, ahogy elmagyarázták neki, hogy tipikus kisebb testvér-viselkedést produkált és le kellene nyugodnia meg beszélni a bátyjával.

De jó volt az is, ahogy egy-egy kisebb jelenet sokaknak jutott, hozott tanulságot és haladást is. Legyen az edzők közti megbeszélés, vagy egy kapcsolat megszakítása, mert valami nem úgy működik benne, ahogy egy egészséges viszonyban kellene lennie.

Haladtunk, értelmes volt, és ebben érzem azt is, hogy bár gyakran klisésékkel, de mondani próbálnak valamit a nézőnek.

Jöttek a téli szezonra új magyar sorozatok is a kis falusiak mellé. Aminek először nekiültem: A nagy fehér főnök (s01e01-03). A helyzet meg az, hogy 3 rész után nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszik ez nekem.

Itt is egy lepusztult kisvárosban járunk, ahol probléma az alkoholizmus, a munkanélküliség, iskolázás és még sorolhatnám. De itt aztán senkinek nincs kedve ezen derülni, és folyamatosan jönnek a pofonok, hogy mik zajlanak itt. Ahogy a több tekintetben jó/okos gyereknél mennyivel többet elérnek a bandázó, erőszakos, fenegyerekek. Ahogy verőembernek lenni megfontolandó karrierlehetőség. Rasszizmus – ahogy az egyetlen cigány barátjukat is folyamatosan ugratják, és még ő tűnik a legvállalhatóbb személynek a prolik közül.

A történetet az indítja be, hogy Nándi testvére hosszú külföldi tartózkodás után hazaköltözik. Csak éppen Ottó most már Brigi, és el lehet képzelni, hogy ebben a környezetben milyen hatást vált ki egy transznemű nő. Pl. munkát keres, messze képzettebb és értelmesebb, mint a gyárban bárki, de nem merik alkalmazni, mert elképzelhető, hogy a munkatársai összevernék.

A mi kis falunk paródia, humoros görbe tükör – A nagy fehér főnök meg szatíra és görbe tükör. Az egyik nevettetne, ez a másik meg elborzasztana. Azért ebben is van humor, de élesebb a dráma és itt rossz szembesülni vele, hogy mit mutatnak magyar valóságként. Csak remélni merem, hogy a Big Brother világon túl azért még nem itt tart a magyar vidék.

Erős a szereposztás, ezt a sorozatot is megtolták híres vagy egyre ismertebbé váló magyar színészekkel. Azt még nem döntöttem el, a szerepeik mennyire tetszenek vagy sem, mert a szatíra vonal miatt megosztók. Ottó/Brigi és Botond egyedül, akikre dilemma nélkül azt tudom mondani, hogy szerethető alakok lettek. Mindenki más… problémás. Még a bandavezér Tatár sem egyszerűen rossz, de a főszereplő Nándi sem egyszerűen jó vagy rossz.

A látvány: kellően lepusztult, vigasztalan környék. A kocsma nagyon eszembe juttatja Teca kocsmáját – mindkettő RTL műsor, simán el tudnám képzelni, hogy egy helyiség, csak itt több bútor van benne. Túlzok – de hasonlít, az biztos.

Nem véletlenül emlegetem azt a másik sorozatot: a koncepció is azonos. Ott az eredetit a szlovákoktól vették, ez meg egy cseh sorozat magyarra átírt változata.

Igaz történet az alapja. De olyan személy van a középpontjába, aki amúgy ismeretlen volt számomra, így nem tudtam, mi lesz a történetben. Mondjuk, a tartalmi kivonatok alapján nem éppen ezt vártam.

Hősünk, Lucio spanyol fiatalember, aki Párizsban akar boldogulni. Az egyik első munkahelyén politikai nézetről és ideológiákról beszélnek, és megismertetik az anarchizmus fogalmával. Utálja a rendszert, nem tetszik neki a nem egyenlő fizetés – már anarchistának is áll.

A fim pedig azt követi végig, hogyan akar a rendszer ellensége lenni. Lucio meggyőződése, hogy minden baj okozói a bankok. Ha azok bedőlnek, a rendszernek is annyi. Így aztán próbálkozik: lesz belőle bankrabló, pénzhamisító és csekkhamisító is. Ahogy egyik ötlet szüli a másikat, ahogy összeszedi a kellékeket és mindig küzd, az a film cselekménye.

A gond az, hogy ez nem annyira izgalmas, hogy lekössön. Olyan dolgokat kell ebben felfedezni, és nagyon rácsodálkozni, amit pl. a Kapj el, ha tudsz hőse már kamaszként űzött. Ok, azt a szereposztást, Hanks és DiCaprio, itt nem vártam, ahogy a cselekményt se. De az, hogy ami a modern korban alap és egyszerű trükk, ebben a filmben nagy felfedezés… Nekünk sem az, így unalmasabb így.

Egy jó kis heist movie, amit nézni akartam, de nagyon lehúzza, hogy a modern és mai korban játszódó hasonló filmek és sorozatok messze többet tudnak. Egyet már emlegettem, de ha ez Netflix, akkor a saját nagy durranásuk, a Money Heist is eszünkbe juthat. Ott sokkal komolyabban láttuk, milyen munka a pénzhamisítás. Nem ám, úgy, mint itt – nyomdagép, nyomdász és már boldogan nyomjuk is a pénzt… Azóta vannak biztonsági elemek, nagyon komoly még a papírminőség is. Olyan hihetetlen, hogy itt meg ilyen könnyen megy. Egyszerűek a tervek, a kivitelezés, az a nagy balhé hangulat, az nagyon hiányzott az egészből.

Azt meg hagyjuk is, hogy mennyit értek el az egésszel. A végén a bank embere nagyon jól összefoglalja a lényeget, amivel tulajdonképpen jelentéktelenné tette Lucio egész munkásságát.

Mellette egy kis családi élet és szerelmi szál van, de az szinte csak oda van nyomva két rablós/hamisító jelenet közé, hogy a főszereplő magánemberként is álljon előttünk. Ez is túl könnyű és konfliktusmentes – még csak a lány szülei se gördítettek akadályokat eléjük, noha Anne apja elég gazdag gyáros volt. Az is, hogy a kapcsolat idővel változik, barátsággá válik és barátokként elválnak, olyan könnyed itt, mintha teljesen természetes lenne és könnyen emészthető mindenkinek.

Látványra semmi különös nincs benne. Pár helyszínen forgott csak, és ahogy már írtam is, nagyon apró kis ötleteik vannak csak, így látványelem sem kell. A bankrablás, az egyetlen, amit fegyverrel és komolyan végrehajtanak, az is olyan egyszerű. Nem is mondok semmit, hogy valaha elhitték, hogy egy harisnyával a fejükön nem ismerik majd fel őket. De az is kész, hogy taxin menekülnek a helyszínről és abból lőnek a rendőrökre.

Ismert színész sincs, de olyan szerep sem, amire érdemesebb lenne nagyobb nevet beruházni. Minden Lucio körül forog, hozzá képest mindenki mellékszereplő és nagyon egyszerű is. Nem mondhatnám, hogy bárkinek megjegyeztem volna egy jó megmozdulását.

Végszónak annyit, hogy az igaz, hogy Lucio legalább próbálkozott. Nem jött össze neki, de legalább megpróbálta. Itt kezdődnek a dolgok.

Az elején még azt hittem, komédiát fogok nézni. Tudjátok, a tipikus fajta: a kényszerből a kutyával összekerülő férfi megszereti az állatot, miközben az sokat rosszalkodik. Nos, ez a film nem az a film. Ennek elég komoly drámai vonala van.

Ez is ritkán esik meg, de itt még a címben is díjaztam az ötletet. Az eredeti Dog szó szerint, mint Kutya fura lett volna. Viszont, ebben a címben két dolog is benne van: egyrészt, hogy olyan drámát nézünk végig, ami kifejezetten a katonaságra jellemző. A harctéri sokk, a PTSD szépen végigvonul az egész cselekményen. Kezdve Lulu kutyával, aki túlélt egy robbanást, de hiába jött rendbe fizikailag, a lövés és a robbanás tomboló fenevadat csinál belőle. Folytatva a volt gazdájával, Riley-val, akinek a temetésére el kell juttatni az állatot. Riley öngyilkos lett, és bizony beszélgetnek is arról, hogy a veteránok mennyire veszélyeztetettek, és milyen könnyen billennek át. Végül, Jackson is szenved a tünetektől. Ő ott tart, hogy nagyon vissza akar kerülni, látszólag jól van, de az életmódján, az időnként rátörő rohamokban is látni, hogy csak látszólag van jól.

Közben meg a magyarban van ennek a kifejezésnek többlet jelentése is. Olyan sérülés, probléma, amivel nem kell foglalkozni, semmiség, csak lendüljünk egyből tovább. Itt van irónia benne, mert a film pont azt mutatja meg, hogy ez nagyon nem ’katonadolog’, hanem olyan traumák, amikkel foglalkozni kell, vagy felzabálnak.

De ettől még nem egy szomorú filmet nézünk. Megvannak az ellensúlyok – mint a másik volt tiszt, aki Lulu testvérét fogadta be és nevelt belőle házi kutyát. Ő pozitív szerepmodell, hogyan kellene feldolgozni, az életbe és a családba kapaszkodni, másoknak is segíteni. Ő már ott tart, ahova Jackson még álmodni sem mer, hogy eljuthat. Talán az egyik legszimpatikusabb karakter ezé a férfié volt.

De van a filmben humor is – elsősorban arra ráhúzva, hogy Lulu hogyan reagál egyes dolgokra. Amikor pl. Jackson az autóban hagyja, amíg nőkkel ismerkedik. Egy állatvédő járókelő merő segítő szándékkal ki akarja engedni szegény bezárt kutyát, amiért Lulu hálából nekitámad. Ott már bánja a férfi, hogy rosszul mérte fel a helyzetet…

Ahogy Lulu és Jackson is elkezdik összeszedni magukat, barátkoznak egymással, az is egy szerethető vonulat a filmben. Az egyik legédesebb jelenet volt, amikor a szenvedő Jackson mellé feküdt a kutya, és vigyázott rá. Vagy, amikor Riley cipői mellé heveredett annak temetésén.

Korrekten meg van írva és leforgatva. Nem látványfilm, és az út sem éppen egy kalandtúra. De még jót is tett neki, hogy reálisnak igyekeztek megtartani. Nem egy álomvidéket, nem a gazdagok és szépek honát szelik át, hanem kisvárosokat, sivatagot. Mivel elsősorban dráma, hiába katona a legtöbb szereplő, akik komoly harcra vannak kiképezve, még csak verekedés se nagyon van benne. Nem szexi, menő dolognak akarja eladni, ha valaki katona, mint ahogy pl. a SEAL Team teszi évek óta, hanem a sötétebb oldalra, a sérülésekhez és a traumákhoz nyúltak.

Az már nehezebb dió, hogy Channing Tatum mennyire eltalált színész a szerepre. A fizikuma megvan hozzá, hogy komolyan vegyük katonának, de a drámát eljátszani… Mennyire vagyok gonosz, ha szerintem a kutya jobb volt a maga szerepében? Igen, Lulu, pontosabban az őt játszó 3 belga pásztor emelte a film nívóját. A kedvenc jeleneteim mind kutyás jelenetek lettek, és nagyon szép kutyus a belga pásztor.

Más volt, mint amit vártam. Ennek ellenére a maga módján tetszett, és olyan film, amit többször is meg lehet nézni.