Az utolsó két részt is megnéztem a Dalgliesh sorozatból, amely A Taste for Death címet kapta, és szintén James regénye adta az alapot.

Bár a legeleje alapján azt hittem, hogy ismételhetem magam, ez a rész meg tudott lepni. Egy templomban megölnek egy bukott, gazdag politikust és egy csavargót. Dalgliesh és társai beleássák magukat a család életébe, és jó sok csontvázat találnak a szekrényben.

A számomra legfontosabb, hogy most több gyanúsított van, sorra jönnek elő az indítékok és tényleg van lehetőség, ki tette és miért. Ahogy szépen haladnak végig a lehetőségeken, értelmesen vezetnek el a gyilkosig. Most nem a semmiből jön -.az indíték, a tettes, minden szépen elő van készítve és klappol.

Ezen túl itt kaptuk a legváltozatosabb helyszíneket és külcsínt is. Több felé járnak, több szereplő van, jobb nézni az egészet. Itt nem volt olyan érzésem, hogy be vannak zárva egy házba, hogy fogják a költségeket. Még azzal is ügyesen el tudtak játszani, hogy tartsák a kor hangulatát, ha valami modernebb felé vezettek. Mint, amikor Dalgliesh kinéz a lakása ablakán, és az éjszakai városból a fények látszanak. Vagy, amikor a sikátorban megy a hajsza, majd a folyóparton. Szépen kiszedték a modernebb elemeket.

Nyomozónk búskomorsága megvan, de itt van haladás. A végén beszél az érzéseiről, és egy nagy lépést is megtesz a legvégén. Szomorú, de itt az üzenet az, hogy van tovább is, és a gyászba nem kell belehalni.

Tetszett az is, amit a segédnyomozókkal eljátszottak. Először megismertük Mastersont, majd Miskint, és most mindketten ott vannak a főnyomozó mellett. Van játszma, és a jellemeik is jobban meglátszódnak. Hiába nagyobb név Jeremy Irvine, az ő karaktere az, aki egyre ellenszenvesebb - ha lesz folytatás, érdekel is, hogy most kapott-e olyan leckét, hogy jobb ember próbáljon lenni.

Szóval, ez volt a kedvencem a három nyomozás közül.

Valamint, haladtam tovább Chuck Rhoades és Mike Prince háborújában, vagyis a 11. részen is túl vagyok a 6. évadból. Merengtem is, hogy írjak-e összefoglalót az eddigiekről, mert az évad utolsó előtti része volt ez, a héten már kijön a záró epizód.

A nagy esemény, hogy itt már nincs Axe. Jött Mike, egy új irány a cégnél - de persze Chuck ellene is talált valamit, ami miatt utálhatja, és háborút indíthat ellene az államügyészi székből. Ha az eddigi részek nagy irányvonalait nézem, Mike azért dolgozott, hogy az olimpia helyszíne New York lehessen. Chuck meg minden áron meg akarta hiúsítani. Valamelyikük nyer, erre a másik bosszút esküszik és ő visz be egy nagy ütést a másiknak.

Most vagyunk azon a ponton, hogy Chuck képtelen feladni, és keresi, hogyan tegye tönkre Mike-ot. Én meg még mindig azt mondom, elég nagy álszent. Elhiszem, hogy jót akar, de olyasmi ellen küzd, aminek saját maga is a része. Mike ellen az a problémája, hogy a gazdagok bármit elérhetnek a pénzükkel, és ezt a milliárdos meg is teszi. Használja a pénzét. Miközben tudjuk, hogy Chuck is milliomos csemete volt, örökölt is milliókat, nagyon jól is él, és az ő családja szintén, talán még korruptabban is használja az eszközeit. Nem kellene előbb a saját portáját rendbe tennie? De mindegy, ennek a sorozatnak az alapja, hogy a két főszereplő egymás ellen küzd, kellett rá valami indok.

Mike jobb ember, mint Axe. Nem csak a saját vagyona izgatja, sokkal nagyobb tervei is vannak, mint Axe-nek valaha is. Sok mindenben jobb, pl. a PR-ban és a stratégiában. Ennek a résznek az is a nagy eseménye, hogy megmutatják, mi Mike célja. Amivel különben évekig biztosítva lesz a sorozat folytatása. Miközben szívesen néztem Axe gátlástalanságát is, le tud kötni az is, ahogy Mike bonyolultabb azzal, hogy egyszerre akarja, hogy szeressék és féljék. A váltás az új főszereplő felé siker volt, nálam, tudott egy új irányt adni.

A pénzügyi oldal nagyon vissza is esett, mert Mike már most elképzelhetetlenül gazdag. Nem izgatja annyira a pénzszerzés, mint az elődjét. Néha azért még látunk ügyleteket, de sokkal kevesebbet és törvényekért, programokért, stb, küzd. Meg a házasságáért - itt jegyzem meg, hogy Piper Perabo kapta a neje szerepét. Benne már most több lehetőség van, mint ami pl. Wendy-ből maradt.

Olyan látványosan nem tudnak mit kezdeni Wendy-vel, hogy az valami gyötrelem. Már nem is értem, mit keres a sorozatban. Kate Sacker, vagyis Condola Rashad viszont több szerepet kapott, és jól is áll neki.

Nem egy látványsorozat, ahogy belegondolok, irodákban és a munkahelyen játszódik a nagyja, a nagy pillanatok mindig egy-egy beszélgetés vagy leleplezés.

Erről eszembe jutott, mit hiányolok. Döbbenetesen kevés az olyan jelenet, amit Stoll és Giamatti együtt forgattak. Ez valami rendezői húzás, vagy esetleg a két színész nem bírja egymást? Kezd már olyan látványos lenni, mint amikor a The Good Wife végére két állandó szereplő összeveszett, és nagyon trükköztek a jeleneteikkel.

A bomba a végére le lett dobva, még kapunk egy levezetést, aztán várhatjuk, hogy indul az I like Mike.

Ha egy ismerős színész feltűnik egy sorozatban, nagy eséllyel belenézek, mégis, mit alkotott. Így a Minx címén is megakadt a szemem: az Elementary egyik kiemelt mellékszereplője és a New Girl egyik főszereplője kaptak benne vezető szerepet.

Aztán elolvastam, miről szól. Egy feminista erotikus magazin kiadásáról. El is ment tőle a kedvem. Viszont, többen is dicsérték, így mégiscsak kíváncsi lettem rá. Az első négy részt múlt héten, a leadott utolsó kettőt ma néztem meg. Attól tartok, rákaptam én is.

A történet egyszerű: adott Joyce, aki kamaszkora óta ír egy feminista lapot, csak nincs, aki kiadja. Van egy Doug, 15 pornó lappal, aki meglátja a nő ötletében a lehetőséget. Csak éppen, valamivel el is kellene adni: így kitalálja, hogy a feminista írások mellett legyenek benne pucér férfiak. Nagy nehezen meggyőzi a nőt és elindul a Minx története.

Az első részek még szinte aranyosak is voltak: az volt a fő poén, hogy annak ellenére, hogy Joyce mekkora feminista, sok tekintetben milyen haladó gondolkozású, szexuális téren roppant prűd és konzervatív. Ezen a stáb jól szórakozik, és folyamatosan feszegetik a nő határait.

Majd Joyce belelendül, elkészül az első lapszám, és most már azzal küzdenek, hogy felfigyeljenek rájuk, el tudják adni a lapot. Most másfajta ötletek vannak benne, némelyik jobban sikerült, más kevésbé. Az 5. részben a szállítót kellett meggyőzni, aki különben a maffia, hogy vigyék ki a lapokat. A 6-ban reklámozni igyekeztek a lapot és nem várt eredményt értek el az egyetemen. Mondjuk úgy, Hitler büszke lett volna az egyetemisták viselkedésére. A maffiás rész volt nekem eddig a leggyengébb, az egyetemes már egy fokkal jobban feküdt.

Talán azért, mert már kész a lap, nincs olyan kreatívkodás a cikkekkel és fotókkal, amit szívesebben néztem. A reklámozást meg olyan kis szerencsétlenül intézik, hogy az annyira nem tudott lekötni.

Az viszont végig megvan, hogy a több szexuális téma és meztelenkedés ellenére is nagyon vállalható a sorozat. Valamilyen szinten szexkomédia is, de nagyon messze vannak attól az altesti poénokkal teli, olcsóbb verziótól, amit nagyon nem szívlelek. Próbálnak mindig beletenni valami kis többletet, némi mélységet is, nem csak nevettetni igyekeznek.

Ha a 6. részt nézem, ami leginkább megfogott, a szélsőségesség veszélyessége. Joyce egy feminista egyetemista klubba is elmegy, és ott annyira szélsőséges lányokkal találkozik, hogy az még neki is vállalhatatlanul sok. Finoman szólva számukra minden férfi ördög és minden házasság nemi erőszak. Abban a korban, amikor egyes filmekre simán leírom, hogy femináci, simán át lehet érezni a problémát.

A sorozat külcsíne egy komédiáé, és nagyon színes. A 70-es években játszódik, és ez nem bántóan látszik is. Doug küllemébe bele lehetne kötni, mai szemmel, de a korszakba illik. Több helyszín, sokféle ruha, több eye candy mellékszereplő, de mellettük ott vannak a bevált komikusok is, mint maga Johnson, vagy Michael Angarano, aki Joyce újságíró exét játssza.

Magam is meglepem ezzel, de ebben a sorozatban bírom Jake Johnson-t. Lényegében szinte ugyanazt játssza, mint a New Girl évadaiban, talán több magabiztossága van ennek a karakterének, de itt működik. Lovibond viszont egészen más szerepben van, mint Kitty volt. Jó a párosuk, kedvelhetőek a karaktereik, és azt is tudtam díjazni, hogy nem kaptak egymással szerelmi szálat.

Még 4 rész van az évadból - akartok fogadni, hogy a következő részben kifizetődőnek bizonyul a rossz sajtó? Jöhet a 15 perc hírnév effektus.

Elkezdtem Dalgliesh utolsó nyomozását is, de azt csak holnap fejezem be, majd akkor mesélek róla. Előzetesen annyit, hogy kb. ugyanazt tudom róla elmondani, amit eddig is.

A Jégkorszak mesék közül a kedvencem a dinós rész volt, így nem is kérdés, hogy lecsaptam Vad Buck legújabb kalandjaira. Gondoltam, kis nosztalgia és némi humor jól fog jönni a hosszú nap után.

Az első, hogy azért az időkereten tudtam bosszankodni. Visszaléptek párat, és beékeltek egy történetet több rész közé. Itt már megvan a csapat, de még Barack nincs meg. (Nem mintha hiányzott volna...) Az oposszumok önállósítják magukat, visszakeverednek az elveszett világba. Ott aztán megtanulnak a saját lábukra állni, miközben segítenek megvédeni a világot Bucknak egy szó szerint agyas dinótól, aki király akar lenni.

Színes, szórakoztató, harsány. Gyerekként sokkal jobban élveztem volna, de így is elnéztem. A lenti világban bőven van lehetőség, és sikerült megkedveltetnie velem a két oposszumot, pedig ők aztán nem voltak a szívem csücskei. Jópofa mellékszereplők, és mozgalmas történet érkezett. A szereplők végig mozgásban vannak, és jót is tett a mesének, hogy nem enged üres járatokat. Menekülnek, hajóznak, régi sérelmeket emlegetnek fel és viharzanak, vagy éppen nagy tanulságokat vonnak le.

Túl okosnak azonban nem lehet mondani a történetet, de az nem is cél. Érezhetően gyerekmese, ahol az oposszumok ökörködése, vagy az, hogy Zé honnan eregeti a gázt, a poén. Zé különben menő zorilla lány, új szereplő, és így megismertem egy új állatot. Mert mi a zorilla? Csíkos görény. Nem is csodálom, hogy inkább zorillának hívja magát... De azért az ötlet előtt le a kalappal: hogy kell egy mese legmenőbb karakterévé tenni egy görényt, akinek a bűze a fegyvere?

Hogy azért valami olyat is kiemelje, ami tudott zavarni: Orson és a raptorok. Nekem nagyon Zordont és a hiénákat juttatta eszembe. A raptorok meg kísértetiesen hasonlítanak az Így neveld a sárkányod egyik sárkánytípusára... De egyik sem olyasmi, ami miatt nagy bajom lenne a mesével.

A tanulságai meg nagyon Disney kompatibilisek - és mivel a Disney+ égisze alatt fut, ezen nem is érdemes meglepődni. Két fő üzenete van, amit többször is kimondanak és jól a szánkba rágnak: nem a képessége, hanem a bátorsága és a leleményessége teszi a hőst. Valamint, a család kell, te alkotod meg, és akkor is a családod, szeretnek, ha éppen nem vagytok együtt.

A címben nem véletlenül van Buck kiemelve, hiszen az eredeti csapat csak mellékszereplőként tűnik fel. Nem is lehetett volna máshogy, mert azt már tudjuk, hogy velük mi fog később történni és hova vezet az útjuk, míg az elveszett világ és a dinók rejtenek még lehetőségeket.

Ez lesz a végszavam is. Az egésznek a felépítése, Buck új családjának/csapatának megalakítása pont olyam, hogy innen lehessen sorozatként folytatni. Nem lepődnék meg, ha jönni is a Vad Buck mesesorozat...

Egy újabb történetet néztem meg a Dalgliesh sorozatból, ez volt a The Black Tower.

Ami elsőre érdekelt, vajon nyitják-e a világot? Hamar választ kaptam - nem éppen. Nyomozónk megérkezik egy isten háta mögötti vallásos szeretetotthonféleségbe, és alig mozdulnak ki innen. Maximum a helyi épületek között mozognak: az otthon, a halott pap lakja és a címbéli fekete torony. Egyetlen jelenet van, amikor Dalgliesh bemegy a városba, de ő nem megy ott sehova, csak az egyik szereplőt teszi ki az utcán, akit befuvarozott. Vagyis, még mindig volt egy olyan érzetem, hogy a külcsínen fogják meg a pénzt.

Igaz, az otthon jól nézett ki, és az olyan személyhez kötött dolgok, mint a ruhák, frizura, kis személyes tárgyak hangulatosak. Ha nagyon akarom, valahol értelme is van annak, hogy nem nyitnak szélesebbre: ott a bűnügy, ott nyomoz, mit akarok, hova menjen?

Megvan az a melankólia is, amit szintén megfigyeltem már. Sőt, még rátesznek egy lapáttal. Dalgliesh nem csak a feleségét gyászolja, a gyerekük is meghalt. Bertie Carvel szépen hozza a néma szenvedését, és az úriember modort - messze ő a legszimpatikusabb színész a stábban.

A krimi most jobban tetszett. Jobban lehetett találgatni, ki tette és miért. Sokkal több titok derül ki menet közben, és folyamatosan újraértelmezi a gyanúsítottakat. Ezért is sajnáltam annyira, amikor jött a végjáték és megtudtuk, ki tette és miért. Behoz egy új szálat, egyetlen utalással korábbról - nem szeretem, amikor azért kellene meglepődni egy krimi végén, mert az egyik mellékszereplőnek hirtelen bedobnak egy indítékot és kapunk egy újdonságként ható magyarázatot. Ez sajnos ilyen volt.

4 rész után pedig megvan az ítélet: számomra egyszer nézős krimi. Egy alkalommal leköt, egész szépen meg is csinálták, de az a kis plusz nincs benne.

Ezen kívül a hétvégi magyar adaptált sorozatok aktuális részeit néztem meg.

A mi kis falunk egy gyengébb résszel jelentkezett a héten. 3 fő szál volt benne, mindegyik azt a félreértéseken és ostobaságból fakadó humort erőltette, amit nem nagyon szeretek.

• Kati: László beállított a válási papírokért, jött az udvarló, Jani meg féltékenységében lánykérésre szánta rá magát. A szálat zárják, nem jutnak sehova és rossz volt nézni, ahogy össze-vissza habognak, meg rohangásznak. Az egyetlen értelme Laci lebukása - azt majd ragozhatják tovább.
• A Répák benzint lopnának, de a Sváb beragasztózza a kannát. Nem is folytatom - ez lenne a helyzetkomédia. Hogyan szedjék le a kannát?
• Anikó meglátja az anyját félreérthető helyzetben, és máris kombinálni kezd, kivel csalja az apját. Ez tipikusan az a konfliktus, amiket a legjobban rühellem: rosszul kommunikálnak, és ebből aztán jönnek a félreértések. Ezt is fogják még ragozni - amit kifejezetten sajnálok.

Egyik szál se az igazi, és most még csak meg se mosolyogtattak.

Viszont, azt elismerem, hogy színészekben erős a sorozat. Bár azért tud fájni a szívem, hogy pl. Döbrös Laura az Aranyélet után Pajkaszeg/rét sose tudom melyik, Anikója. (Bár ő kétlaki, szóval...)

A séf meg a többiek - ezt fogom a legkönnyen leírni, mert ez a sorozat továbbra is nagyon erősen koppintja az orosz eredetit. Nagyon várom, hogy mikor visznek bele valami saját színt, de egyelőre ugyanaz a sztori, mint az orosz volt, csak Budapestre helyezve. Vagyis, a 3. részben sincs semmi új.

Igaz, én bírtam az eredeti sorozatot, és ez is nézeti magát velem. Ez jobban eltalálja a humorom, és ennek is vannak érdekes húzásai a szereposztásban. Most éppen Anger Zsolt (ha már az Aranyélet-nosztalgia felmerült...) ugrott be Viki exét életre kelteni, és még Csonka András karakterét is emésztem, mint a hajós sztorikkal teli tréfagyáros. Most meg volt egy jófej liba - pedig én madárfóbiás vagyok, de ezen jókat mosolyogtam. Ahogy húzogatta a csőrét...

Meg, Viki ruháit is szívesen nézegetem. Az eredetiben is egy nagyon nett nő volt a karakter, itt sem adják alább.

Ma belekezdtem P.D. James nyomozójának, Adam Dalgliesh nyomozásainak legújabb feldolgozásába. A címe egyszerűen csak ennyi: Dalgliesh. A lényeg benne van...

Kezdjük talán azzal, hogy nem ismeretlen számomra a karakter. Mozgóképen még nem láttam, de regényt már olvastam. Nálam a futottak még kategória: korrekt, de nem annyira meglepő, nem olyan okos, hogy igazán rákattanjak. Ezt az első két epizód után el tudom mondani a sorozatról is.

Összesen 6 rész lesz, és az első 2 egy történetet dolgozott fel. Egy ápolónő egy bemutató közben meghalt - a mesterséges táplálást mutatták be, és nyomorultnak nem tejet, hanem vegyszert, ha jól rémlik, fertőtlenítőt küldtek a gyomrába. Baleset, bizarr öngyilkosság vagy gyilkosság? Mivel a pacsirtákról elnevezett intézetben egy fontos tisztségviselőt műtenének hamarosan, kiküldik Dalgliesh nyomozót és segédjét.

A cselekményben ugyan vannak fordulatok, de nyílegyenes a krimi. Elindulunk, és egyenesen haladunk a végjáték felé. Nincs nagy félrevezetés, ha egy nyom előkerül, az vezet majd a következőhöz. Azzal szenvedtem is, hogy ami innen, nekem egyértelmű utalás volt, a nyomozóknak több időt vett igénybe. Amikor a halott nővér könyvkölcsönzéseinél kiderült, hogy náci perekről olvasott, én már azt számolgattam, melyik orvos és nővér mennyi idős, ki lehet más személyazonosság mögött háborús bűnös.

Valahogy az izgalom hiányzott végig. Szép, lassú, kimért.

Plusz, még keveset láttam a nyomozókból, hogy szimpatikusak lehessenek. A segéd nyomozó, Masterson eléggé morog a főnökéről, és azt sem díjaztam az esetében, hogy spontán összefekszik az egyik nővérkével. Olyan tacskónak tűnik - morgós éretlen. Majd kiderül, mennyire jó szakember, itt inkább a zavaró vonásait láttam kidomborodni. Dalgliesh pedig kész úriember, akit tragédia szele leng be. Költő, nemrégen özvegyült meg - figyelmes, alapos. Sejtem, hogy őt meg tudom majd kedvelni, most még kicsit túl sok nekem a melankólia körötte. De Bertie Carvel jó választásnak tűnik a szerepre - jobban, mint Jeremy Irvine a fiatalnak.

Külcsínre is középszint. Amit látunk, korrekt szinte kosztümös. A ruhák, kocsik, a korszak hangulata. Meglátjuk, milyen lesz más helyszíneken, mert most be voltunk zárva a kórházba - azért érdekel, egy nem ennyire zárt helyszínen mit tudnak majd nyújtani.

Összességében kellemes ebéd melletti krimi - nem túl bonyolult, van hangulata, de a körmöm nem rágtam le.

Merengtem. Kicsit kezdtem unni, ahogy írok a filmekről és sorozatokról. Eljutottam arra a pontra, hogy gyakran nem is akarok megnézni valamit, de gyorsan mégiscsak benyomom a napi programba, mert kell egy film, egy sorozat, amiről írhatok. Sorozatok esetében meg gyötrődhetek azon, ha egy évadon tekintek végig, egyes jellegtelenebb szériákból alig emlékszem valamire.

Így kipróbálok valami mást. Napló felé közelítem a posztokat. Elmesélem, aznap éppen mit néztem, vagy ha semmit, akkor azt. Mondjuk, evés közben mindig megy mellettem egy sorozatrész, úgyhogy várhatóan valamiről majd minden este tudok mesélni.

Áprilist a The Marvelous Mrs. Maisel 4. évadával kezdtem. Pár napja már nézem, ma az utolsó kettő jutott. Úgy vagyok ezzel a sorozattal, hogy eteti magát velem. Ha elkezdek egy részt, annak a végén már ugrok is a következőre. Még úgy is, hogy úgy jártam ezzel az évaddal, ahogy. Vagyis, hátulról kezdtem, kicsit belenéztem hogyan alakul a végére Midge élete, és elment a kedvem. Valahogy nem tetszett, ahogy Joel vagy éppen hősnőnk szerelmi élete alakul. De ahogy rászántam magam, egy részt elindítottam, már sínen voltunk. Egyszerűen érdekel, mi lesz a szereplőkkel és kivételesen jó humora van ennek a sorozatnak.

Ebben az évadban is nagyon bírtam, az utolsó két részben is a stand up jeleneteket. Az egyikben Rose, Miriam anyja hipnotizálva kiáll, és bemutatja, milyen a lánya a színpadon. Az valami zseniális - de tetszett az is, amikor Lenny műsorába néztünk bele, vagy amit Midge kezdett az illegális éjszakai lokállal.

Nem csak a személyes életükre reagálnak, sikerül benne a korszakot is megfogni. Midge éppen akkor próbálja ki azt a sztorit, amikor tudtán kívül egy házasságtörő férj felszedett nője lett, amikor ott van mrs. Kennedy. Ahogy sírva fakad, ahogy a politikus elit feleségek elszomorodnak, abban benne van minden. Igen, volt egy férfi, aki azt a nőt csalta, akiért mindenki más odáig volt.

Miközben kosztümös sorozat, nagyon mai tud lenni, és vannak problémák, amik a mienk is, hiába tűnik úgy, hogy az idő már eltelt közben. A nők helyzete - bár van javulás, azért messze van még az egyenjogúság, amiért Midge kiáll és dolgozik.

Azért is jár a pont az íróknak, ahogy a zsidó témát beemelik. Egyszerre paródia és humorosan mutatják, egyszerre életképszerű is. Mit szenved Joel, hogy az apjának elmondja, merre tart Mei-jel a kapcsolata. (Én különben ellendrukker vagyok, és roppant jól szórakoztam azon, amikor Midge megjegyzéséből tudatosult a nőben, hogy Joellel család is jár, van már két gyereke, akik az ő életének is részei lesznek. Azt az arckifejezést...) De említhetném, amikor a musical kritikát írta Abe.

Jó a sorozat, mert tele van emlékezetes karakterekkel, és jó színészek játsszák őket. Rachel Brosnahan továbbra is bájos, tehetséges és vérbeli komika. De, akit még ki kell emelnem, Marin Hinkle (Rose) és Tony Shalhoub (Abe). Lopták a jeleneteket és sokat nevettem rajtuk.

A külcsín is szuper. Az a sok gyönyörű ruha...

De idő telik, és megvolt a rajongás.

Amit ma még elkezdtem: A besúgó. Magyar tartalom az HBO-n.

Egyelőre másfél részen vagyok túl, de ha az írásra kijelölt időm letelik, még a 2. részt végignézem. Még nem győzött meg, de fantáziát látok benne.

A téma szerencsére nekem már csak a történelem könyvekből és A tanúból ismerős. Kommunista rendszer, mindenki besúg mindenkit, bár már közeledünk a rendszerváltás felé, és megjelennek az elégedetlen hangok. Hősünk, Gergő kivételesen jó sakkozó, és végre mehet egyetemre. Csak éppen az öccse súlyos beteg, és az állam csak akkor biztosítja a gyógyszerét, ha Gergő beépül egy kollégiumi társa, Száva körébe és jelent róla.

Azok a pontok tetszettek benne, amiket a mára át tudok értelmezni. Tanórán, amikor arról beszélnek, hogy miért kompország Magyarország. Vagy, Száva beszéde, amit nagyon könnyen a mai politikai helyzetre is át tudunk értelmezni. Én bírom, amikor történelmi filmet, ok, most sorozatot nézek, de megtalálom a pontjait, ami a máról mond el dolgokat.

Roppant nagy az odafigyelés, hogy látszatra megjelenítsék a szocialista realizmust. Az a sok régi, leharcolt szoci kocsi... De a tipikus szocialista épületeket is mondhatnám, amiket előszeretettel vágnak be. Itt megjegyezném, hogy lehetne változatosabban, mert 5 épületből 4 ugyanaz. De a zenék, a ruházkodás is mind koridéző. Érezni a beletett munkát.

A pénzt meg azon is, hogy milyen színészek kaptak szerepeket benne. Hogy csak a két legismertebb kiemeljem: Thuróczy Szabolcs játssza a tartótisztet, míg Mácsai Pál a Kossuth-díjas írót, akinek a lánya a célszeméllyel jár. Ismertem fel mást is, Gergő szobatársa pl. A tanár egyik diákja.

Egyelőre még nincsenek kedvenc szereplőim. Gergő olyan kis szerencsétlennek tűnik, bár a második részben villant olyasmit, hogy mégsem lesz ő annyira elveszett. Száva nézeteivel tudok azonosulni, de magánemberként nem szívlelem. Ahogy Katával bánik... Éppen csak a bunkó nincs a kezében, hogy behúzza a barlangba.

Az alapokat lerakták, építik a szereplőket és a kor hangulata látványban megvan. Majd várom, merre tovább.

Idő vége, 22:00, szóval, búcsúzom.

Családi titkos, nyomozós, múlt felszínre kerülős.

Andrea az anyjával ebédelt, amikor váratlan dolog történt. Az étterembe bejött egy fiatalember, lövöldözni kezdett és egy ponton Andrea került a célkeresztjébe. Az anyja áll elé, és végez a férfival. A sajtó felkapja az ügyet, de valami más is történik. Az anyjára támadnak éjjel, Andrea leüti a támadót. Majd Laura elküldi a lányát, meneküljön – és Andrea nem érti, mitől félti az anyja vagy mi folyik körötte. Elkezdi az anyja életének nyomait összerakni, és egyre inkább rádöbben, hogy Laura valaki teljesen más, mint aminek gondolta. A neve sem a sajátja, és egy gazdag család lánya. A múltban kemény dolgokon ment át, és még mindig sok a családi titok, amiről eddig semmit nem tudott az egyetlen gyerekeként sem. Miközben Laura is ténykedni kezd, hogy a lányát biztonságban tartsa, Andrea egyre több mindent kiderít.

Kezdjük talán azzal, hogy a történet alapja egy Karin Slaughter regény. Magyarul is megjelent, olvastam is, mi több, még szerettem is. Így most értetlenül az előtt, hogy miért is nem vagyok kibékülve a belőle készült sorozattal.

Az egyik talán, hogy a regényben kedveltem Jane/Laura karakterét. A sorozatban viszont se a jelenbéli, se a múltbéli énje nem volt számomra szimpatikus. Ahogy néztem a sorozatot, két dolog ötlött fel bennem: hogy milyen borzalmas ötlet volt minden előzetes információ nélkül elküldi a lányát. Minden konfliktus megelőzhető lett volna, ha kicsit többet mond neki. Így alapból elvesztette Andrea bizalmát és futották a fölösleges köröket meg elbeszéltek egymás mellett. A másik, hogy mennyire rühellem, amikor valaki nem fizet meg a bűneiért. A sorozat végére abszolút úgy éreztem, hogy ő is megérdemelné, hogy kapjon egy cellát a börtönben.

Gondom volt azzal is, hogy Bella Heathcote nagyon ellenszenvessé tette számomra Andy alakját. Elvileg 30 éves felnőtt nő, de gyerekes és a színészi játék erre rátesz nem egy lapáttal. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire nem szerettem, ahogy ábrázolták a sorozatban. Tudom, divat a lenőtt hajfestés, de komolyan ez tetszik valakinek? Amikor a szőke tincsek alatt sötétlik a haja? Szerintem simán igénytelen. Próbáltam volna a történetre figyelni, összerakni a darabokat a szereplőkkel, de rendszeresen jöttek olyan beállások és képek, amelyek kizökkentettek. Amikor pl. a régi házvezetőnő megdicséri Andy-t az anyjának, nekem meg az jutott eszembe, hogy a nyomába sem ér annak, amilyen Jane volt fiatalabb korában is.

A múlt volt, ami sokkal jobban le tudott kötni. Izgalmasabb történet, érdekesebb karakterek. Bár Toni Collette szerintem remek színésznő, sokkal jobb volt Jane figurája, amíg Jessica Barden játszotta a fiatal éveiben. A Kelet többször is eszembe jutott, az is nagyon le tudott kötni, itt is érdekesebb volt a majdnem terrorista csoportba oltott családi dráma története, mint Andrea nyomozása később.

Talán ez az egyik, ami miatt annyira nem esett jól ez a sorozat. A jelenben játszódó történetszál mozgalmas, vannak fordulatok, de a nagyját teljesen feleslegesnek éreztem és nincs is olyan vége, amit megnyugtatónak mondanék. Sok fölösleges kör, meg valahogy össze se áll rendesen.

Thriller, a színészeknek kellene eladni. Nem látványelemet kell várni, nincs is benne. Collette igyekszik, Heathcote nagyon nem tetszett. Mivel ők vannak a középpontban, az is lehúzta nekem, hogy az egyiknek a szerepe, a másiknak meg már a megjelenése se tetszett.

Nem is keresek több indokot, simán maradok annál, hogy érdemesebb a könyvet elolvasni.

5/3 az egy dolog, hogy irritált a lányt játszó színésznő. Az is, hogy a regényből nagyon ismerős a sztori. De a vége se tetszett.

Középiskolás, párkapcsolati gondos, baráti körös.

Jack és Lynette kapcsolata váratlanul ér véget, de a férfi meglepően gyorsan túlteszi magát a szakításon. Az életébe lép Shayla, és az emelt biológia csoport újfent adhatja a tippeket, hogyan működhet a kapcsolat – pl. érdemes megfogadni, amikor azt mondják, ne erőltesse, hogy Shayla vigye magával egy régi barátjával tartott ebédre. Ugyanakkor néha a srácok féltése okoz kínoz perceket: mint amikor rájönnek, és Jacknek is elmondják, hogy Shayla a pszichológusa tanácsára nem dobta a harmadik randi után Jacket, ahogy különben a kapcsolataiban szokta. A srácok szerelmi történeteket is írnak a tanáraikról, de sorozat gyártásába is belekezdenek egy nyomozni akaró titkárnőről. Közben Durbin álruhában jár az iskolában, vagy éppen Helen szerelmi bánatát igyekeznek oldani.

Eljutottam arra a pontra, hogy elköszönjek a sorozattól. Már az előző évaddal is voltak bajaim, de ott még a Lynette – Jack páros kedvéért kitartottam. Azzal volt íve, Jack miért kezdi otthon érezni magát és letenni a nagy visszatérésről.

Most viszont ment a nő, és az új kapcsolat nem olyan röghöz kötött nőhöz fűzi, hogy az indokolná, miért értek véget Jack tervei. Most simán elvan azzal, hogy megtartja az emelt biológiát – persze, továbbra sem tanít – és egyre több barátra tesz szert.

Érzelmileg, életvitelben nagyon sokat fejlődik Jack, és ezt nem szeretem nézni. Amikor a végén az lesz a nagy esemény, amire használhatja az anyjától kapott tollat, hogy a keresztapja lesz az egyik tanárnő babájának és aláírja a papírokat, komolyan nem értettem, hova lett a régi Jack. Aki morcos volt, ki nem állhatta a kollégáit és a gyerekeket. Már szinte teljesen beilleszkedett és normális lett – ha elkezdene tanítani is, már nem is lenne semmi, amivel kilógna a sorból.

Nincs az évadban olyan átívelő szál sem, ami összetartaná az egészet. Érezni is, hogy csak szétesik minden és a készítők igyekeznek valamivel feldobni az évadot. Most éppen érdekes szemszögből megfogott részekkel és más nézőpontokkal kísérleteztek. A zárásban pl. az a már emlegetett toll volt, akinek követtük a nézőpontját.

Egyre jobban idegesít az is, hogy az évadok miatt kénytelenek cserélni a srácokat és ez simán zavart okoz a teremben. Vannak a végig jelen levők, akikre leginkább építenek. Mint Sarika vagy Heather. Az újaknak idén múltat próbáltak írni – pl. visszatekintésben látjuk, hogy az egyiknek titkos viszonya volt Sarikával. Szintén zavar, hogy egy-egy színészen nagyon látni, hogy teljesen kinőtt abból, hogy tinédzsert játsszon. Dan, aki továbbra is az egyetlen menő diák a bioszos lúzerek között, már egyetemistának is idősnek tűnne, nem hogy középiskolásnak.

A srácok sorozata, a gyilkossági ügyeket megoldó titkárnővel is úgy pocsék, ahogy van. Sajnos, többször is mutatják, van rész, ami arra épül és egyszerűen borzalmas. Még paródiának is eltúlzott és az sem tesz jót neki, hogy Heather játssza benne a főszerepet. Pszichopata gyilkosnak hitelesebb lenne.

Ahogy belegondolok, már szinte csak azt tudom sorolni, hogy ki hogyan és mivel idegesít egyre jobban. A mellékszereplők, maga Jack, a srácok – ha jól tudom, ezzel az évaddal a csatorna is elkaszálta a sorozatot. Meg tudom érteni.

AP Bio – 5/2 hiányzott egy központi téma, és nem szeretem, hogy Jack ennyire beilleszkedett. Hol a kiugrási terve?

Színpadi műsort elkészítő, zenés, állatos.

Buster vezeti a színházat, a tehetségkutató legtöbb felfedezettje nála maradt és együtt készítenek darabokat. A nagy álmuk, hogy a nagyvárosban is megmutathassák, mire képesek. Első lépésben Suki Lane nézi meg a műsort, de nem aratnak sikert: vidéken megfelelnek és aranyosak, de nagyszínpadon kevesek lennének. Buster egy kis noszogatásra úgy dönt, mégis megpróbálkoznak, és egyből a főnöknek vezetik fel az ötletüket. Belopódznak Jimmy Crystal meghallgatására, ahol Gunter sci-fi musical ötletét rögtönözve előadják, és egy tévedés miatt Crystal azt hiszi, a visszavonult rocksztár, Clay Calloway is fellép velük – így megkapják az engedélyt. Készül a díszlet, írják a darabot, de akadnak problémák: Crystal elkényeztetett lánya szerepelni akar, és egyből Rosita helyét, a főszerepet akarja. Clay pedig teljesen elvonult a világtól, és a közeledési kísérleteiket erőszakosan hárítja el.

Az Illumination meséit meg lehet ismerni arról, hogy ők a cuki állatokban utaznak. Vagy, ha nem állat, valami házi kedvenc – vagy minek nevezzem a minyonokat… De, visszatérve, humoros és kedves történeteket készítenek, általában benne valamilyen édes állattal.

Az Énekelj! elég sikeres lett ahhoz, hogy 2. részt is készítsenek hozzá. A történetet nem vitték túlzásba, de az nem is a stúdió erőssége. Ha valaki olyan mesét akar, amiben érdekesebb a cselekmény és a gyerekek kapnak tanulságot is, Pixar/Disney/DreamWorks mesét kell választani. Itt egy nagyon egyszerű konfliktus és cselekmény van: készül a darab, próbálnak, találkozót igyekeznek összehozni az oroszlán rocksztárral.

Amiben erősek, az a cuki faktor, a zenék és az egésznek a nagyon happy hangulata. Olyan színes és boldog az egész, hogy depresszió ellen felírható. Nekem sok is volt kissé az egésznek a milyensége. Túl van tolva a hangulat és a zenék is.

Az elsőben plusz volt, hogy milyen sztárok is beszálltak, énekeltek és szinkronizáltak. Taron Egerton itt pl. Johnny gorilla hangjaként már a Rocketman előtt bemutathatta, mit tud kezdeni egy Elton John dallal. Mindenki vissza is tért, és olyan hangokkal egészültek ki, mint Halsey, Chelsea Peretti, rockkirálynak meg megnyerték Bonót. Alapvetően mindenki kap egy nagy dalt, ami az ő karakterére épül: pl. Egerton Coldplay-dalt kapott, Witherspoon meg Ariana Grande slágert. Van tehát egy elmozdulás az időben frissebb, új popdalok felé. Másrészt, az egyéb jeleneteket is telepakolták zenékkel, ilyen-olyan utalásokkal tele. Ez volt már sok. Pl. amikor Crystal meghallgatására mennek be álcában, egy kis kocsival haladnak át az épületen, miközben Billie Eilish: Bad Guy szól, aminek a klippjéből ismerős lehet a kicsi kocsival autókázás. A háttérben menő dalokkal simán megduplázták a filmben szereplő dalok számát.

A külcsín kifogástalan. Az állatok aranyosak – Crystal válik a történet végére a rosszfiúvá, de hogy milyen gyönyörű, hófehér farkasként ábrázolták… Lehet, hogy ő a történet rossza, de plüssben az ő alakja is nagyon gyerekbarát és szép lenne. Hozzá jön, hogy milyen jól mozognak, milyen jó nézni a mesét. Johnny táncos jelenetei, a színházban az űr megjelenítése, vagy éppen a kis takarítók közös tánca. (El nem tudom képzelni, milyen állatok. Rágcsálók, vagy kicsi majmok?)

A kritika nem volt vele túl kedves, azt emelték ki, hogy kb. ugyanaz, mint az első is volt. A zenéje viszont slágerlistás lett, és 2021-ben ez a mese volt a legjobban megtérülő mese a mozikban.

Folytatásról még nincs hír, de jól tudjuk: egy sikermeséből gyorsan lesz trilógia.

Énekelj! 2. – 5/4 látványra szép, az állatok cuki faktora magas és színes, zenés, boldog – csak túltolt.

Halálesetet felderítő, kapcsolatot kezdő, új lakást belakó.

Jane szörnyű időszakon van túl. A kislánya elhalt a méhében, majd meg kellett szülnie a halott gyermeket. A munkahelyére nem tudják visszavenni, a szülési szabadságra felvett helyettesét nem tehetik ki. A nő még gyászol is, és a kórház állításai, melyek szerint sem ők, sem Jane nem tehetett volna többet, sem elfogadható a számára. Valamit változtatnia kell, és a lakása lesz a kiválasztott. Egy hirdetésben alacsony áron lát egy fantasztikus lakásbérlési lehetőséget. A tervező a minimalista stílus híve, alig lehet valamit bevinni, szigorú szabályok vannak a viselkedésére és az okos ház rendszeresen teszteli is a nőt. A kiválasztás is többkörös: a tervező (Edward) kérdőívek és személyes elbeszélgetés után dönt, ki lakhat a házban. Jane bekerül, és Edward mást is felkínál neki: egy minimalista viszony lehetőségét. Jane belemegy, és miközben egyre jobban beleszeret a férfiba, nyomozni kezd az előző lakó halála után, aki nem csak fizikailag hasonlít rá, de Edwarddal is viszonya volt.

Ha csak a készítőket nézem, akkor papíron ennek sikeres és jó sorozatnak kellene lennie. Az eredeti regényt jegyző J.P. Delaney felügyelte, producerként részt vett a készítésben. A Killing Eve egyik rendezője hozta össze a 4 részt. A stáb is korrekt. Mégis, inkább kellemetlen élmény volt, mint olyan sorozat, amit lenne kedvem újra megnézni.

A történet jól tudja hozni, amit a regény is. Az teszi érdekessé, hogy a két nő története párhuzamosan fut, noha az egyik már a múlt – mégis, a jelen főszereplőjével együtt tudjuk meg mi is a részleteket, és van benne meglepetés annak ellenére, hogy a végjátékot ismerjük: Emma halott. De itt az a kérdés, hogyan és miért.

Megvan a párhuzam a két történet között, és vezetik is a nézőt, mikor kire gyanakodjon. Az kissé sajnálatos, hogy annyira kevés a szereplő, hogy nincs sok lehetőség, ki volt a gyilkos (2 fő jöhet szóba) vagy baleset történt. Nem lehetett nagyon bonyolítani, és volt is olyan érzésem a végén, hogy ezt lehetett várni. Nem csak azért, mert olvastam is a regényt. Az a plusz fordulat, ami a regényben meg tudott lepni, itt különben nagyon unalmasra sikerült és olyan semmilyen lett. Nem volt olyan érzetem a végén, hogy ez meglepő és ötletes lett volna.

Külsőségekben a ház az, amit érdemes kiemelni. Egy plusz hangulati elem, hogy mennyire minimalista és milyen félelmetes, ahogy a ház rendszerei folyamatosan megfigyelnek, mintha tesztelnének is. Külsőre, a belső terei is megkapóra sikerültek. Elérték vele azt, hogy fokozza azt a nyomasztó, egyre paranoiásabb hangulatot, ami Jane körül terjedni kezd.

Elszórakoztattam magam azzal is, hogy a két hősnő ruhatárát nézegettem. Emma közönségesebb, szexi ruhákat kapott, míg Jane sokkal elegánsabb, de szép ruhatárral büszkélkedhetett.

Ha már a két színésznő – volt a koncepcióban egy elem, ami kifejezetten idegesített. Fontos elem, hogy a két nő hasonlít. Jelentősége van a cselekményben, a történtekben, Edward részéről mondhatni az az alapja mindennek. Van egy rész a filmen, amikor ledöbbennek, hogy Jane és Emma mennyire egyformák. A viccelődés gyorsan elhal, hogy barna szem és bőr, göndör haj – tulajdonképpen a rassz jellemzője csak a közös. Pedig, de. Számomra annyi volt csak a hasonlóság, hogy mindketten afroamerikai, göndör hajú nők. Még a testalkatuk is más.

Pedig Gugu Mbatha-Raw szimpatikus színésznő, Oyelowo is karakteres színész. Nem rossz ez a casting, de tényleg találhattak volna olyan színésznőt, aki nem csak annyiban hasonlít, hogy neki is göndör a haja.

Sok tekintetben korrekt, de hiányoltam azt a meglepetést a végén, amit a regény nyújtott.

The Girl Before – 5/3 a ház hatásosabb, mint a színésznők közti (nem) hasonlatosság. A történet kissé lassú, de azért lekötött.