Bosszút álló, emberre vadászó.

Harry pár éve elvesztett mindent, ami fontos volt a számára: a felesége és imádott kislányuk elköszönt tőle, elindultak. Éppen csak kiléptek az útra, amikor egy autó áthajtott rajtuk. Megállt, pár férfi kinézett és gyorsan el is hajtottak. Harry elvesztette mindkettejüket és a tettesek sem kerültek elő. Nem bírt otthon maradni, egy templomba állt be gondnoknak, és csak teltek a napjai. Míg tippet nem kapott, hol vannak az elkövetők. Fizet és valóban rábukkan az egyikükre. Levadássza, majd halad tovább a banda többi tagja felé. Bűnözők, rablók és drogcsempészek, akik azóta is együtt vannak. Harry lecsap, ám nem mindenkit sikerül elkapnia. A banda megmaradt tagjai most rá vadásznak és a családi birtokon összecsapnak egymással.

Bosszúfilm, amiben egymásra vadásznak, gyilkolnak és elég erőszakos is. Akkor mégis, hogy sikerült rajta kétszer is elaludnom? Maradjunk annyiban, hogy nem éppen tornázta fel az adrenalin szintem és tartotta meg a figyelmem.

A történet egyenes vonalvezetésű és tényleg nagyon egyszerű. Lényegre törő: megvan a család gyilkosa, agyon lehet őket lőni. A nyomozás is kimerül annyiban, hogy a magánnyomozó adja a tippet, bejön és már mindenki meg is van, mivel egy bandáról beszélünk.

Annyi izgalmat próbáltak beletenni, hogy egy ponton fordulnak a szerepek. Már Harry menekül és állít csapdát, míg a banda tagjai utána erednek. Megjegyzem, nagyon ostoba módon, de nem is voltak éppen mesteri bűnözők, csak szerencsétlen és lecsúszott csempészek. Komolyan csodálom is, hogy a gázolás után a rendőrség nem kapta el őket.

Az akciójelenetek fájnak, annyira szerencsétlen itt mindenki. Harry, de a banda is. Már az első összecsapásban Harry megsérül, aztán húzza a kezét végig és olyan, mint aki nagyrészt lebénult. Nem is értem, hogy tud végezni a többiekkel. Tényleg megvan az a hatás, hogy valaki, aki addig fegyvert se fogott a kezébe, most elszántan, de szerencsétlenkedik vele. Rossz volt nézni, amikor egymásra támadtak, mindegy éppen ki volt a vadász vagy a vad.

Ehhez hozzájön, hogy verbálisan is nagyon ingerszegény a film. Nem tudom, kellene-e a kezeim és a lábaim minden ujja, hogy megszámoljam az elhangzó mondatokat. Jó, azért annyi talán van benne, de simán vannak olyan negyed órák, amikor senki nem mond semmit, csak némán csinál valamit. Nem is csodálom, hogy elaludtam rajta.

A látvány is semmilyen. Szürke táj, szürke emberek és merő unalom.

Egy ismerős színész is fel tud dobni nekem egy filmet, itt az sem volt. Mi több, nem tudom eldönteni, hogy színészi teljesítményt láttam, vagy tényleg ennyire lúzer itt mindenki. Ahogy a bandatagok kinéznek, akár azt is el tudom képzelni.

Még a vége se tetszett. Mintha a készítők nem akarták volna eldönteni, mi legyen. Dupla vége van, és mindenki eldöntheti, melyik az ő befejezése. A sírnál vagy a tengerparton.

Nem fogom tovább ragozni, úgy untam, ahogy volt. Engem kínozni lehetne e film újbóli megtekintésével.

Vengeance is mine – 5/1 alig beszélnek, szerencsétlenek és vesztesek a szereplők, még az akciójelenetek is szerencsétlenek, mint a szereplők. Katasztrófa.

Versenyre készülő, természetet védeni akaró, szerelmes.

Mary Reynolds már kislányként ráébredt, minek akarja szentelni az életét. Az ír kislány a természethez közel nőtt fel, és küldetése lett, hogy ráébressze az embereket, hogy őrizzék meg a kertjeiket, védjék az eredeti környezetet. Ám éppen kisvárosi háttere, ami miatt nehezen indul el a pályán. Egy gyakornoki állást szerez meg, és álmodik arról, hogy majd saját jogon is ismert lesz. A főnöke azonban ellopja a terveit és ki is rúgja. A kezdeti elkeseredés után Mary saját projektbe kezd: tervez egy kertet a saját ideái alapján és nevez vele a Chelsea-i virágkiállításra, ami a legnagyobb ilyen megmérettetés. A több száz pályázó közül Mary lesz a hat fő egyike, akik megépíthetik a kertjüket a kiállításra. Ehhez azonban szponzort is kell találnia, és rá kell vennie a botanikus Christy Collardot, hogy az afrikai projektjét félretéve segítsen neki a kelta kert életre keltésében.

Az alapja igaz történet és Mary Reynolds valóban a legfiatalabb kertépítő, aki elhozta a versenyről az aranyérmet. Ahogy Christy Collard is létező személy, és valóban Afrika újra zöldbe borítása a célja. Hogy eladhatóbb legyen a sztori, még egy szerelmi szálat is írtak nekik, de ennyi még bele is fért.

A végeredmény egy súlytalan, de kellemes limonádé. Nagyon egyszerű és lineáris végig a menete. Mary tervez és lassan megvalósítja az álmait. Nincsenek váratlan fordulatok vagy meglepetések. Ahogy Mary és Christy először egymásba botlanak, szó szerint, már ott van, hogy szerelmi szálat is kapnak. Ahogy az is eléggé ki van hangsúlyozva, amikor a lány terveit látva a leendő főnökének az első kérdése: másnak már mutatta ezeket? Csak hősnőnk eléggé naiv, és nem veszi a jeleket. Pedig aztán folyamatosan lopják az ötleteit…

Lehetnének itt nagy konfliktusok és jobban súlyozott üzenet, de végig inkább a kellemes hangulat megtartására törekedtek. Pl. a végén, amikor a gálára nem engedik be a lányt, noha ő nyerte a versenyt. Láthatóan a többiek meg odabent pöffeszkednek. El lehetett volna vinni a társadalmi igazságtalanságok felé, helyette Christy és Mary andalgott egyet a kelta kertben.

Ez igaz a természetvédelmi üzenetére is. Végig benne van, hogy jobban kellene vigyázni a bolygóra, és azért vannak módszerek, amelyekkel javítani lehetne a klímán és az élővilág helyzetén. Csak éppen az élek helyett kapjuk a páros egymásra találását és a lány álmodozását.

Látványra is kis kellemes, de nem túl emlékezetes. Sok a külső helyszín, de több ponton kiéreztem belőle a spórolást. Pl. a kertépítő verseny. 6 induló van, 6 kert készül el. Mary kertje az egyetlen, amit tényleg látunk. Egy másikra egy fél pillantást szentelnek – Mary terve az is, a volt főnöke lopta és építette fel ide. De rendesen oda se mennek be, csak Mary és Christy a bejáratról vet befelé egy pillantást. A másik 4 szóba se kerül, még csak az sem, milyenek lettek. Noha az egyiket Károly herceg építtette, és a film oda is szúr neki egyet. Az egyik jelenetben betéved Mary kertjébe, és le is döbben, hogy milyen szép lett, bár nem emlékszik, hogy kaput tervezett volna. Lazán azt hitte, az az ő tervei alapján készült kert. Akkor vajon mennyire tervezhette őt a saját pályázatát, ha azt sem tudja, hogy néz ki?

Van benne egy tévéfilmes miliő – szinte Hallmark könnyedség és súlytalan romantika. Még az is passzol, hogy nem neveket szerződtettek hozzá. Ok, Tom Hughes később a Victoria miatt már befutott, de itt még inkább csak eye candy szerepe van. A jóképű, remekül hegedülő botanikus mester, aki megmentené a világot. Igaz, még így is emlékezetesebb ő, mint a kevés eszközzel naiva Emma Greenwell.

Egyszer elnéztem, az üzenetét tényleg szerettem is, de filmként nem emlékezetes.

A vadon kertje – 5/3,5 az üzenetét szerettem, Tom Hughes is szimpatikus, de összességében csak egy feledhető limonádé.

Depresszió ellen küzdő, életet kielemző, manipuláló.

Márk érdeklődése mindig is a pszichológia volt. Bár közgazdaságtant tanult, mellette az emberek viselkedését tanulmányozta és ezzel akart később kezdeni valamit. Nem akart irodista lenni. Ehhez képest 7 évvel később egy cégben könyvel, ki sem léphet az irodából. Az apja halála után fel kellett adnia az álmait. A mindennapjait felkavarja, amikor felkeresi apja egykori munkatársa. A férfi Amerikába költözött, a lánya maradt itthon és a család nagyon aggódik érte. Dóri depressziós, a pénz és a terápia nem segít, a család tehetetlen. Márk elvállalja, hogy a lány tudtán kívül megfigyeli, terápiát alkalmaz és boldoggá teszi. Bevonja taxisofőr barátját is, és Csabika oldalán belemerülnek Dóri mindennapjaiba. Megállapítják a bajokat, igyekeznek felülírni őket. Márk egyre jobban hanyagolja a munkáját, bár titkárnője fedezi, amikor élete két fele kezd összeérni, Márk rossz döntései nem maradnak következmények nélkül.

Szkeptikus felem most azonnal sorolná az ellenérveket. Amatőrként így belenyúlni más életébe és észre sem venni az okozott károkat? Mert nem csak a beteg kerülhet bele az érzelemáttétel spiráljába, a terapeutának is figyelnie kell, hogy ne kezdjen el érzelmeket táplálni a páciens felé vagy éppen a saját életét látni a másik helyzetébe.

De igazság szerint tetszett is, hogy Márk beleesik ebbe a hibába, mert így nem egy szokott, rózsaszín limonádé puncs lett a végeredmény és a film vége. Ha az lett volna, akkor az esküvői jelenetnél Márk közbelépése sikeres lett volna, Dóri otthagyja Krisztiánt és elmennek Márkkal a naplementébe. Én meg morognék, hogy egy évek óta tartó fix kapcsolatot az oltárnál tör meg egy srácért, akit kétszer látott, az egyik számít csak randinak és nem is ismeri. Azzal, hogy nem engedtek a romantikus klisének, érettebb filmet nézhettünk.

Még ezzel együtt is romantikus komédia, bár a háttérben valami mélységet is igyekeztek adni neki. Egyrészt, ahogy Márk segíteni akar másokon és értelmes életet élni. Szlogen lehetne, hogy mindenkinek joga van megélni egy értelmes életet és megtalálni a boldogságát. Nem csak kipipálni a kötelezőket, mert annak szenvedés a vége. Másrészt tetszettek a grafikonjai és pszichológiai levezetései, vagy, ahogy Csabikának magyarázva mindenkinek érthető példákkal mondja el a lélektani hátteret.

A humora az a szint, ami még belefér a komfortzónámba. Nem nevettem végig, néhol mosolyogtam rajta. De azt nagyon tudtam díjazni, hogy nem altesti poénok irányába mennek el és igyekeztek igényesebbek lenni.

Szimpatikus stábot szedtek össze. Sándor Pétert még Győrben láttam a Jézus Krisztus Szupersztárban és a Sakkban, úgyhogy eleve nosztalgia már a feltűnése is. Jól állnak neki az olyan segíteni akaró, jófiú szerepek, mint Márk. Meglepett, de az első jeleneteiben számomra ellenszenves Csabika/Virsinszki Zoltán is megkedveltette magát velem. Jól ellenpontozta Márk komolyságát: nem csak kissé a tipikus, humoros legjobb barát figura, de kellett bele egy ilyen alak is. A lányok kevesebb szerepet kaptak, éppen egy fokkal többek, mint biodíszlet.

Külcsínre a romantikus komédiák nem túl széles palettájáról dolgoztak. A célnak megfelelt és pl. az autós poénokon még mosolyogni is tudtam.

Elsőfilmes, független rendezőtől teljesen korrekt, egy estére kellemes kikapcsolódás.

Mentés másképp – 5/4 könnyed, de azért van mögötte kis tartam is. Nem túl vicces, de nem is undorító poénokat dobtak be. A szokásostól eltérő végét is díjaztam.

Elvonókúrán részt vevő, orvossal vetélkedő, életrajzi elemeket felhasználó.

Szabó Győző sikeres színész, és első ránézésre minden rendben van körötte. Keresett színészként, filmezni és színházba is hívják, a zenekara is fellépéseket kap, tévéműsorokba szerepel vendégként vagy társ műsorvezetőként. Mellette van egy szerető felesége és egy kislánya, aki rajong az apjáért. Ám Győző a folyamatos pörgést és pihenést egyre inkább a droggal biztosítja. Maga előtt is tagadja, mekkora a baj, de egy tévéműsorban a leszoktatásról híres Csernus doktor átlát rajta. Amikor Győző elhagyja a kislányát, maga is felismeri, hogy változtatnia kell. Csernus a kórházba akarja fektetni, és miután Győző rosszul lesz a tanács ellenére bevett gyógyszerektől, be is fekszik az elvonóra. Ám hamar szembeszegül az orvossal, provokálja és a többieket is bevonja a játszmába, amíg komoly következményei nem lesznek a viselkedésének.

Megvan annak a hagyománya, ahogy valaki feldolgozza a saját traumáit. Ki mivel foglalkozik: megírja, mint Karinthy. Filmre viszi, mint Fellini. Megfesti, mint Van Gogh. Hosszan lehetne sorolni. Korunk meg olyan, hogy ismert emberek memoár jellegű kötetei nagyon mennek. Így Szabó Győző megírta a leszokásának történetét, amiből film is lett.

Az első, ami miatt felemás érzéseim vannak, a szereposztás. Még az sem lepett volna meg, ha Szabó Győző eljátssza saját magát. (Azért Csernus Imrétől ezt nem vártam volna, de Szabó Győzőről el tudtam volna képzelni.) A rendezővel is többször dolgozott együtt, a saját története. Bár, lehet, éppen azért nem játssza Győző magát. Túl mélyre kellett volna menni és a legrosszabb pillanatokat újra átélni. De, amire ki akarok lyukadni. Szabó Győzőt Molnár Áron játssza. Ha megváltoztatják a neveket, nem lenne semmi bajom. Profin hozza a széteső embert és a magabiztos sztárt, aki szórakozik az emberekkel. Csak éppen megtartották a neveket és képtelen vagyok Molnár Áronba Győzőt látni – nagyon más alkatok testileg, arcra, még a színeik is mások.

Bányai Kelemen Barna sokkal közelebb volt dr. Csernus külleméhez, ott nem volt ilyen gondom. Szintén egy többszínű, érdekes karakter született, és itt is meg volt az akkora hasonlóság, hogy nem zavart, hogy nincs névváltoztatás.

A cselekmény – megvan a maga húzása. Hogy halad a terápia, milyen játszmába kezd Győző. Erőszakosan uralni akarja a helyzetet, és kihasználja, amit meglát az emberekből vagy akár a neve erejét is. Éppen ezért zavaros maradt nekem, hogy a két ellentétes oldala hogyan áll össze. Harcol a dokival, elég komoly pontokon bántja, és amikor nyer, mégsem elégedett és vissza akarja kapni Csernust a módszerével együtt. Most akkor mi van? Ha hisz benne és általa akar jobban lenni, miért lázadt annyira korábban?

Sok mindent rá lehet fogni arra, hogy a drog tönkreteszi az embert. De Győző alakját a szer nélkül is elég megosztóra faragták. A nőkkel való kapcsolata kifejezetten negatív. Nem is értettem teljesen a családi viszonyait: házas és együtt is élnek Judittal? Ha igen, akkor a nő ilyen könnyen veszi, hogy Győző rárepül mindenkire, aki szétteszi neki a lábát? Lilit még magyarázná a drog, de Éva esete más. Az simán hatalmi játszma és rosszindulat.

Látványra egyszerű a film, annak is kell lennie. Egy elvonó a fő helyszín, simán el tudnám képzelni színpadon is. Azért jár a pont, hogy a magyar nyomasztó viszonyok azért visszaköszönnek, de nem lett érvágó a hangulat.

Herendi jellegzetes elemei (szinte klip az eleje) mellett egyszer érdekes közönségdráma volt.

Toxikoma – 5/3,5 bár szívem szerint kérdőjelezném. Drámának nem rossz, de a végszöveg és a látottak között nagy a táv. Molnár Áron is, mint Győző? Érdekes választás.

• Belfast - brit dráma
• Mindörökké - magyar dráma
• Katonadolog - amerikai/olasz komédia (bár a tartalom alapján nekem inkább drámának tűnik)
• Főzőklub - dán dramedy

Komor egy kínálat. Temetésre menő katona, meg hasonlók. Egyik se vonz túlzottan, de ha választani kell, akkor Kenneth Branagh Belfast-ja kapja a szavazatom. Az életrajzi ihletésű történetek vonzanak.

Menekülős, hegyet mászó, baráti körben titkot őrző.

Kelly és Sophie régi jó barátnők, akik egy szomorú évfordulót együtt igyekeznek átvészelni. Kelly egy éve vesztette el a nagy szerelmét, a vőlegényét, akivel mindketten szenvedélyes mászók voltak. Most a barátnőjével tér vissza a hegyekbe. Egy férfiakból álló baráti kör is itt tölti a szabadságát és a flörtölő Sophie meghívást is kap tőlük egy buliba. Kelly is vele tart, bár ő korán visszavonul. Sophie is menne, de eldurvulnak a dolgok és nagyot esik. Súlyosan megsérül, és a férfiak nem hagyhatják, hogy bármi is tönkretegye az életük sima folyását. Nem mentőt hívnak, hanem közösen megölik a nőt, majd a testét ledobják a hegyről. Kelly, aki nem tudott aludni, kamerával felveszi az egészet. Észreveszik, menekülnie kell. A hegy oldalán kezd el felfelé mászni, bár ebben az évszakban az szinte öngyilkossággal ér fel. A baráti kör a turista útvonalon van a nyomában, és a gyilkos indulatok egyre inkább felcsapnak.

Nem is olyan régen merengtem egy Netflix animáció kapcsán azon, hogy milyen veszélyes a hegymászás, legyenek bármilyen szép pillanatai is. Nos, ismét itt egy film, amiben haladnak a csúcs felé, bár itt nem az időjárás jelenti a legnagyobb veszélyt.

A film csak annyiban hegymászós, hogy Kelly egy mászás során vesztette el a vőlegényét, és most egy életveszélyes szakaszon kell feljutnia, ha életben akar maradni. Látjuk mászni, de ez nem a megszokott kötéllel és sokféle felszereléssel történő mászás. Biztosíték nélkül, a kezével és a lábával kapaszkodva megy felfelé a falon. Jó érzékkel el is találták, hogy nem erről szól az egész film – akkor unalmassá válna. Bár, amikor elérnek arra a pontra, hogy se fel és se le, mert lefelé kötél kellene, felette meg ott vannak az életére pályázó pasik, és egy párkány alatt húzza meg magát, másként áll meg a film.

Ekkor inkább a thriller vonalat erősítenék, és elindul a játszma, ki bírja tovább és hogyan igyekeznek egymást kizökkenteni. A férfiak ugyan könnyen felsétáltak a túra útvonalon, de nekik meg az idő a fontos tényező. Vissza kell érniük, mielőtt keresni kezdik őket, és van egy sérült társuk is, akinek sürgősen orvos kellene. Kelly arra érez rá jól, és tud rátenni még egy lapáttal, hogy ez a társaság nem egységes.

Mi még nála is jobban szembesülünk azzal, hogy ez egy olyan baráti kör, akiket egy mocskos titok tart egyben. Okoztak egy súlyos sérülést, megúszták, és az egyikük elég pszichopata ahhoz, hogy évente ragaszkodjon hozzá, hogy ilyenkor gyűljenek össze. Érezni, hogy senki nem szereti a főkolompost, inkább tartanak tőle és ezért vannak itt. Meg is indul a csoport szétesése, ahogy további titkok kezdenek felszínre jönni: az a bizonyos pszichopata simán megöli a saját társait is, és képes az egyik barátja feleségével titkos viszont fenntartani, ami természetesen a legrosszabb pillanatban derül ki.

A tényleges összecsapás nagyon kevés a filmben, itt kivárásra játszanak. A kiderülő titkok és egy-egy Kelly ellen indított támadás tartja valamennyire mozgásban a filmet. Sajnos elérnek arra a szintre, ahol annyira leépítették már erkölcsileg a férfiak csapatát, hogy már nem tudott érdekelni, kivel mi lesz. Nyomorult Kelly kapcsán is úgy voltam vele, hogy neki se maradt már senkije. Érdekes, hogy mégis, ebben a helyzetben jön rá, hogy nem akar Luca után halni.

A táj szép, a hegymászás is lekötött egy pontig, a thriller az, ami gyenge lett. Olcsó motiváció a férfiaknál, és ahogy a pszichopata a saját csapatát ritkítja… Szinte nem is kellett Kelly, elintézte ő egyedül is magának a bukását.

Nem egy emlékezetes darab, inkább háttérfilmnek passzol.

A párkány – 5/2 némi feszültség volt benne, de a párkány alá szorulva megáll a sztori és a férfiak démonizálása is messze megy.

Oknyomozós, karriert sínre tenni próbáló, csalós.

Anna Delvey német örökösnő, aki gyorsan az ujja köré csavarta New York elitjét. Szórta a pénzt, jól öltözött, ismerte, akit kellett. Nem sok kellett, hogy megnyissa saját luxus klubját egy igazán patinás épületben. Anna Sorokin, egy szegény orosz család sarja, aki mindig is tudta, hogy híres és sikeres akar lenni. Aki csalt és hazudott, hogy a célját elérje. Anna bíróság elé kerül, és New York krémje igencsak reménykedik, hogy feltűnés nélkül, csendben elítélik és élhetik tovább az életüket. Ám a jó hírétől megfosztott újságíró, Vivian Kent meglátja a lehetőséget Anna történetében. Eléri, hogy írhasson róla, Anna nyilatkozzon és nekiáll összerakni, ki is Anna és mi van a története mögött. Hogy működik ez a világ, és tényleg bűn lett volna, amit és ahogyan Anna próbált elérni benne?

Egy hete került ki az Inventing Anna, várom is a kimutatásokat, hogy mennyire talált közönségére. Nagy sikert jósoltak neki, már csak azért is, mert Shonda Rhimes ezzel nyit a Netflixen. Az ő sorozatai pedig nézettek szoktak lenni.

Egyelőre szkeptikus vagyok, én nem dobtam el az agyam. Igaz, ahogy belegondolok, én nem is vagyok Shondaland drukker, rajongó meg annyira sem. Már kaszáltam sorozatát és a Scandal-t végigszenvedtem ugyan, de nem győztem szörnyülködni, hova csavartak egy egykor jó és releváns sorozatot.

A történet érdekesnek tűnt. Egyrészt, megtörtént eset az alapja és ez bevonz. Másrészt, egy csalóról és egy oknyomozó újságíró munkájáról szól, miközben megy egy bírósági tárgyalás. Az már három olyan zsáner, amit szeretek külön-külön is.

Azt csalódásként éltem meg, mennyire lassan indult be a történet. Nem értettem, ennyi alapján miért lett volna olyan nagy szám Anna. Mondta magát valakinek, összejött egy gazdag sráccal és mindent Chase fizetett. Idő kell, mire önállósodik és belekezd a maga átverésébe. Ami különben messze nem olyan érdekes, mint látatlanban gondoltam.

Sok a visszatérő elem is, ami a végére komolyan idegesített. Néha úgy éreztem, másról sem szól a történet, csak arról, hogy Anna mindig gyártja a kifogásokat. Miért nem jó a bankkártya, miért nem váltják be a csekket, miért kell másnak fizetnie – amit persze majd megad, de csak ígéret marad, és ígérget tovább.

Nem az derült ki nekem, hogy Anna annyira zseni lett volna, amit Vivian bele akart látni. Inkább egy magabiztos, nagydumás nő, aki azzal ért el mindent, hogy annyira magabiztos volt, hogy hittek neki. Pedig lekötött, ahogy összerakta a dolgait – ám az kapta a nagyobb súlyt, amikor minden szétesett és nem az, amikor minden működött.

Semmi szimpátia nem volt bennem Anna iránt, és ez újabb vitás pont. Vivian a szimpatikusabb, és egyszerűen nem értettem, mit lát meg és szeret Annában. Csaló is, ugráltat is mindenkit, gátlástalan. Ahogy a családi háttere kiderül, nekem onnan is csak az jött le, hogy ellökte magát a szüleitől, mert nem illettek a képbe és szégyellte őket. Akkor meg milyen jogon sít az apja után? A két kép nincs összhangban – magát akarta kiemelni, a szülei semmi ilyesmit nem vártak tőle. Akkor miből gondolta, hogy így büszkévé tenné őket?

A bírósági részeket szerettem benne, azt néztem volna szívesen tovább is. Ahogy Todd felépíti a védelmet és az esélytelenek nyugalmával áll ki a sokkal több forrással bíró ügyészség ellen. Az ő esetében még azt is jobban értem, miért kezd el kötődni Annához. Van bennük egy közös: bevándorlóként építették fel magukat és be kellett verekedniük magukat egy olyan körbe, ahol kívülállóként kezelték őket. Meg az is mókás volt, ahogy pl. a ruhák manipulálnak és ez mennyi mindent elmond arról, hogy itt sem az igazság volt a lényeg. A show, a médiafelhajtás.

Shondaland produkció, különösebben nem kell kihangsúlyozni, hogy jól nézett ki. A gazdagok világáról szól, és meg is jelenítették ezt. A ruhák, a helyszínek, az egész miliő.

A szereposztás sem a véletlenre lett bízva. Vannak más Netflix sikerekből színészek, hozott Shonda Rhimes is korábbi sikereiből ismerős arcokat. Ha nem is volt olyan érzetem, hogy moziba is mehetne ilyen nevekkel, nagyon sok rutinos és ismert tévés került bele. (Még eszembe jutott egy, amit nem tartok annyira kiemeltnek, mint ahogy a reklámozták. Julia Garner megjátszott akcentusa végig – értem, miért kellett, de ettől nekem nem lett jobb a sorozat vagy hitelesebb a karakter.)

Ám, ami a végére megint lehúzta nekem. Elmentek két irányba, ami nem tetszett ebben a formában. Vivian két dologra hegyezte ki az egészet, amiben hősnőnek látta Annát: az egyik a nők hátrányos megkülönböztetése. Szerinte Annának pontosan ezt kellett tennie, hogy odaengedjék a férfiak dominálta üzleti életben. (Annyiban tudtam csak egyet érteni, hogy Chase ügye sem volt kevésbé csalás, őt mégsem vonta felelősségre senki. Milliókat költött el a befektetői pénzéből és senki nem kérte számon.) Azért belemagyarázásnak érzem, hogy Anna harca feminista lett volna. Ahol lehetett, kihasználta a nőiességét és fel nem merült benne, hogy ő így a nőkért is kiáll.

A másik, ahogy az ő esetéből az egész gazdasági rendszert pellengérre állítanák. Mintha Anna lenne a hősnő, de miben is? Abban egyet tudok érteni, hogy a gazdagok előtt vannak nyitva az ajtók és a pénz pénzt szül. De miért lenne ettől Anna hősnő? Nem a rendszert akarta megváltoztatni, csak kijátszani.

Egyszer megnéztem, de annyi elég is volt belőle. Nálam nem lesz újranézős.

Inventing Anna – 5/3,5 lekötött, érdekes volt, bár az első két részt jobban is pörgethették volna. A vége és az üzenet, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni.

Anna Chlumsky, Julia Garner, Arian Moayed, Katie Lowes, Laverne Cox

Bosszút álló, családhoz férkőző, nyomozós.

Nigel Strangeways pörgős londoni munkája után vidékre kerül át – a fiatal rendőr társa a karjai között vérzett el, és még nem heverte ki a traumát. Gyógyszereken él, és csak egy hajszál választja el az összeomlástól. A kötelező pszichiátriai kezelések is csak lassan hoznak eredményt. Nigel a munkát találja a legjobb gyógymódnak, és döbbenten fedezi fel, hogy vidéken mennyire hanyag a rendőri munka. Nem tartják be az előírásokat, és az ismertségek mindennél fontosabbak. Már az első nap szembesül a helyzet súlyosságával, amikor egyedüli elérhető nyomozóként neki kell beszélnie a fiát gyászoló Frances-szel. A közeli szigeten pár hónapja a nő kisfiát halálra gázolták, a nő pedig nem érti, miért nem találják a tettest. Nigel próbálja nyugtatni, de mindketten ugyanazt a következtetést vonják le és mindketten maguk kezdenek nyomozni. Ám míg Nigel bíróság elé vinné a gázolót, Frances a közelébe igyekszik férkőzni, hogy végezhessen vele.

Kevésbé depressziós, mint a Mare of Easttown volt, de nem egy részlet miatt az a sorozat jutott róla eszemben. Mindkettőben van egy kitartó, jó nyomozó, akinek a magánélete több szinten siralmas. De nem is annyira a cselekmény, inkább a hangulata miatt jutott eszembe.

Ez is egy olyan sorozat, ami krimi körettel az emberi nyomorúságot mutatja diszfunkcionális családban, vagy egy-egy kisiklott életben. Nem is könnyű nézni, annyira terheltek ezek az emberek és nagyon kevés olyan elem van, ami oldaná a nyomott légkört. A Rattery családban egy kis guilty pleasure szappanopera akad, de ott is a nyomasztás a meghatározó.

Nigel pánikrohamokkal hadakozik, nem bír aludni, nyeli a gyógyszereket és egyszerűen látni rajta, hogy nincs jól. A magánéletében is szétzúzza a kapcsolatait, és szinte vártam, mikor roppan össze. Ő tűnik különben annak a szereplőnek, akire sorozatot és több évadot lehet építeni. Más évad, más nyomozás és össze is kell raknia magát. Billy Howle jó választás volt hozzá: egyrészt, passzol küllemben. Másrészt, elhittem neki a szétesést és a megszállott munkát is, nagyrészt ez a két állapot jellemezte a szerepét.

Frances az, akit a fentiekkel ellentétben mégis inkább a főszereplőnek érzek. Ő sokkal több mindent csinál, és őt érinti személyesen az eset. Nem számoltam a jeleneteiket, de látok arra is esélyt, hogy többet volt képernyőn Cush Jumbo, mint Billy Howle. Érzelemben övé volt a kisebb szerep: Frances felvesz egy kemény maszkot, és nincsenek olyan hullámzásai vagy látványos gyásza, mint a férfinak. Neki egy célja van, amit elkezd megvalósítani, kerül, amibe kerül. Inkább az volt izgalmas, amikor mutatták korábban és most. Fizikailag, de jellemben is szikárabb, keményebb és ezt Jumbo szépen meg is formálta.

A Rattery család. Nincs benne olyan, akinek ne lenne valami komoly pszichés gondja vagy kattanása. Még a 14 éves fiú sem kivétel. Nagyon beteg viszonyok vannak, és a családtagokat messze nem a szeretet köti össze, hanem manipuláció és hatalmi játszmák. Mint családfő, George nagyon kiérdemelte a címbeli szörny azonosítást. A felesége, a fia, a sógornője és a nővére életét is befolyásolja, nyomorítja és minden körötte kell forogjon. Frances gyorsan átlátja a dinamikát, és elkezd folyamatokat, amelyek majd az ő célját segítik. Ez még jobban le is kötött, mint különben a gyilkosság megtervezése, vagy, ahogy párhuzamosan Nigel is egyre közelebb jutott George személyéhez és letartóztatáshoz.

Van nyomozás, krimi is, de meglepetés nincs. Lineáris, minden egyfelé vezet és mellékszálak sincsenek. Valahogy azt is érezni lehetett, hogy ez a történet csak így végződhetett.

Korrekten összerakták, a sziget és a Rattery család birtoka remek háttér lett.

Ha díjeső nem is hullott rá, azért a kritika is szerette a sorozatot. Hangulatos krimi.

The Beast Must Die – 5/4 lineáris, talán kissé túl egyértelmű krimi is, de a színészek és a drámák tesznek bele pluszt.

Családi titkos, szörnyes, összeesküvős.

Finn a gazdag Bergmann család fia. A szülei egy rendezvényre sietnek, és a fiúra a nővérének kellene vigyáznia. A lány azonban véresen kerül elő, kés van nála, és Finn is látja, hogy egy szörny üldözi. Autóba ülnek és menekülnek, meg sem állnak a közel hídig. A lány leugrana, és az öccsét is rántaná magával, de Finn ellenáll és kapaszkodik. Ő túléli. Ám a rémálmok megmaradnak, és valóban hiszi, hogy látta az őket üldöző szörnyet. A család így mindig kicsit bolondként kezelte, pszichológushoz járatják és gyógyszereket kell szednie. Így mire a középiskola utolsó évébe érnek, az ikre, Sophie az egyik legnépszerűbb lány az iskolában, Finn meg hiába álmodozik Samiráról, akit meg se nagyon mer szólítani. Minden megváltozik, amikor Sophie olyan tüneteket kezd el produkálni, mint a halála előtt a nővérük és Finn felfedezi, hogy a gyógyszerében valami fura lény mozog.

A horrorok egyik kedvenc zsánere, amikor valakit valami vagy valaki megszáll. Mondanom se kell, démonokkal ez mennyire ment az utóbbi pár évben, de visszatérő téma a testrabló űrlényeké vagy az időseké, akik fiatal testbe akarnak átmenni.

Járattam is az agyam, hogy melyik a legelvetemültebb ötlet, amit ilyen testrablós filmben láttam. Nem esküdnék meg, hogy a Kiváltság kerülne fel a Top1 helyre, de a dobogóra nálam felférne. Mert itt egy testrabló gombát kapunk.

Előre szaladtam. A film nem indul rosszul. Látjuk a múltat, majd, hogy milyen 18 éves lett az egykori traumatizált kisfiúból. Kicsit még a tini románcok középiskolás hangulata is beköszön, hiszen van leszbikus legjobb barát, meg az álomlány, aki után hősünk folyatja a nyálát. Majd elkezdik fokozni a baljós jeleket és a kamaszok a rejtély nyomába erednek.

Már itt vannak gondok, szerintem túl könnyen jönnek rá egy olyan összeesküvésre, amely világszintűvé nőheti ki magát. Semmi rejtegetés vagy valami kihívás, besétálnak pár helyre és pont azt az ördögűzőt fogják ki, aki nem átverni akarja őket, hanem tényleg tud mondani nekik dolgokat. Kell a szerencse is… de ennyire?

A legrosszabb az lesz, amikor megkapjuk a válaszokat. Ki van benne az összeesküvésben, mi a végcél? Még mindig emésztem, hogyan forgattak ki több mindent is benne. Az elején van szörny, valami démoni/szellemi lénynek tűnik és később is visszatér. Az hogyan fér össze a gombával? Egyszerűen nem áll össze nekem a történet. Meg most komolyan, nem egy öreg lélek, hanem egy gomba akar testből testbe költözni? Ha gombánk meg eleve hullákon fejlődik, akkor mit akar egy élő testben?

Nem fogom megérteni, zavar is, nem is szeretem érte a filmet. Kb. a felénél elvesztem, és nem is tértem vissza a megértés ösvényeire. Egy ponton már nem is akartam.

A tini szálakat is sikerült úgy kezelni, hogy nem hittem a szememnek. Finn az a típus, aki nem mer szólni senkinek, simán szűznek gondolnám. Lena barátnője leszbikus – életvidám, de nem egy buli cica. Samira is elég visszafogottnak tűnt. Aztán spontán édeshármasba alakulnak egy este? Annak aztán semmi értelme nem volt, és tiszta felesleges volt, hogy miközben üldözték őket, még sort kerítsenek egy kis orgiára.

Nem néz ki jól sem a film. A gomba kb. úgy néz ki, mint egy giliszta. A szellem valami egy füstölgő árny, elnagyolt és nem éppen ijesztő. A színészek se voltak szimpatikusak – nevenincs fiatalok, akik még az eye candy faktort sem hozták.

Vagyis, újabb jókora csalódásba futottam bele.

Kiváltság – 5/1,5 a kezdeti thriller hangulat gyorsan veszett oda. Súlytalan, hiteltelen és nem is ijesztő.

Majdnem elfelejtettem, de nézzük, mit kezdtek ma moziba vetíteni:

• Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő - japán mese
• Fabian: A vég kezdete - német dráma
• Halál a Níluson - amerikai krimi

Egyértelműen Poirot nyomozása a Níluson érdekel a legjobban a héten...