Baráti körös, vetélkedő, régi sérelmeket feldolgozó.
Egy baráti társaság tagjai képtelenek és nem is akarnak felnőni. Minden évben megrendezik a maguk viadalját, ahol játékos kihívásokban ugratják egymást, miközben egy trófeáért küzdenek. Shelly évek óta veretlen, és ezt nem is győzi a többiek orra alá dörgölni. Bender, aki legtöbbet kap tőle. Az eredmény: egy paintball pisztollyal
leadott lövés a meztelenkedő férfira, akit herén talál a lövés és orvosi következmények is lesznek. 5 évvel később a játékszervező Bob békén él csinos barátnőjével, az anyja pedig már sürgeti, hogy unokákat is akar. Shelly anyja keresi meg a férfit, hogy rendezzen újra viadalt. Shelly az eset óta nem önmaga, a neje elhagyta, ő is magát, már öngyilkos akart lenni. Bob összegyűjti a csapatot, csak Bender kellene, hogy távol legyen tartva, de persze ő is játszani akar. Indulhat egy minden eddiginél extrémebb megmérettetés.
Nem tudott nem eszembe jutni, hogy láttam én már olyat filmen, hogy felnőtt férfiak játszanak megvadulva egy gyerekjátékot. Fogócskáztak – ennél sokkal jobb szereposztásban. A Spanviadal viszont vadabb – nekem ettől nem lesz vonzóbb, főleg, hogy ugyanazt a tanulságot vonják le ebben is: attól öregszel, ha felhagysz a játékaiddal.
Nézzük talán ezt először. Nem pozitív, ahogy visszatalálnak a játékhoz és egymáshoz, mert vissza is fejlődnek vele. Bob a fél filmben szenved, mert hiányzik neki Tiffany és egy 5 éves, működő kapcsolatról van szó. Erre a végén képes azt mondani, hogy neki jobban kell a régi haverokkal a marhulás és a kamaszos őrültség, mint a nő? Túl éles a váltás a kanbuli és a nő után síró férfi között. Meg különben is: évente egy hétvége többet ér, mint különben az egész év? Nagyon nem tudtam azonosulni azzal, amit Bob csinál. (Meg is fordult a fejemben, hogy Duhamel, aki rendező és írói kreditje is van a filmmel, éppen akkor készítette, amikor vált. Csak nem Fergie-nek szólt ki vele?)
Ehhez jön hozzá, hogy egyik szereplő defektesebb, mint a másik. Egyedül Bob volt rendben – milliomos, szép barátnővel – a többiek mind küszködtek. Nem elég, hogy az életükben bőven akad gond, a viadal alatt aztán mindenki az eszelős oldalát mutatja meg. Egyszer felvetik, hogy az már Jackass szint, amit művelnek a kihívásokkal. Az talán azért nem, de egyes részei közel vannak hozzá.
Egyes feladatokban még humor is akad – a gyíkkal szembenézés -, mások csak simán undorító szinten vannak. (Pl. a hashajtó lehajtása után csajoznak, és egymást húzzák, hogy a beleik adják fel.) Igaz, soha nem díjaztam az altesti és ürülék poénokat, ebben meg van bőven.
Komédia, de annyira távol áll összességében a humoromtól, hogy én gyakrabban szenvedtem a jelenetek közben, mint tudtam mosolyogni.
A film színvonalához képest meglepő, milyen stáblistája van. Duhamel annyira benne van minden téren, a produceri munkától kezdve a rendezésen át az írásig, hogy az nem meglepő, hogy játszott is benne egy főszerepet. Meg, nem is sikerült neki A listában maradni. Olivia Munn esetében érthetetlen, miért játszotta el a szerepet. Nem több mint biodíszlet. Azt minősíteni se akarom, amikor az egyik jelenetben Bob utasítgatja, hogyan álljon, miközben süt – nem a kaja a lényeg, talán mondanom se kell. A nő alakját nézegeti. Kevin Dillon, Dax Shepard nagyjából stimmelnek, őket ilyen filmben el tudom képzelni.
Kell még róla valamit mondanom? A történet szinte nincs is, erőltetett. A végjáték, a szereplők további sorsa siralmas és rühellem az üzenetet, amit közvetítenek. A humorát meg nagyobbrészt zavarónak találtam.
Nagyon agyalok annak a fogócskás filmnek a címén. Tag, de a magyar nem fog beugrani. A lényeg: azt érdemesebb megnézni, mint ezt.
Spanviadal – 5/1,5 a cselekmény semmilyen, a tanulság ellenszenves, a humora meg leginkább irritáló volt.

fejébe egy lemezt ültetnek be – és a láthatatlan szál mindig húzza majd Fragancia felé. Richard nehezen is viseli, hogy Fragancia az egyetlen, aki nem bújik hozzá a családja pénzéért. A lányt az új fiú vonzza, aki ráadásul hatalmas hoki tehetség is, amit Richard apja várna a fiától. A helyzet azután mérgesedik el, hogy Fragancia apja elveszti az állását, az anyja betegségben meghal és értelmileg fogyatékos öccse tisztázatlan körülmények között megfullad. Richard valamiképpen köthető a tragédiához, és a lány tudni akarja, hogyan.
5: Mielőtt megismertelek – Will egy balesetben lebénult, és a család ápolót keres mellé. Lou kapja az állást, és az életvidám lány a férfi halottnak hitt szívét is feléleszti. Kalandjaik vannak, egymásba szeretnek, de ez sem lehet elég. Will túl sokat vesztett, és így nem akar élni, még a nőért sem. Svájcba utazik, hogy eutanáziát végeztessen.
Nem mellesleg koraérett zseni is, aki kézben tartotta a család életét is. Ám egy halálos betegség ellen nem lehet mit tenni – a fiú pedig utolsó tetteként kidolgoz egy tervet, mellyel a szomszéd lányt igyekszik megmenteni az anyja segítségével a síron túlról.
3: Éhezők viadala 3. – Finnick Odair volt az Éhezők viadalának legmegnyerőbb nyertese. Nagydumás, jóképű, magabiztos. A felszín alatt azonban komoly sebeket rejtett, és szabadságra vágyott. A felkelők oldalára állt, és végig kitartott Katniss mellett. A lány őrült tervét is követte, közben az életét is adta a célért, noha frissen nősült férj és leendő apa volt.
harcolókhoz, és az apja is követte. Szerelmes lett egy gyerekkori barátba, elnyerte a kezét és boldog férj lett. Az imádott nő meggyilkolása után azonban kereste a halált, és a nő halálért felelős tiszt a fiút is sírba tette.
Az egyetlen vigasza, hogy a szintén itt dolgozó Mallory, aki helyes is, barátkozik vele. A fiú hamarosan felfigyel arra, hogy a szomszédjukban valami nem stimmel. A család nagyobb gyereke, egy kisiskolás fiú valósággal retteg az anyjától, és még Ben is felfigyel rá, hogy megváltozott a nő viselkedése. Mikor pedig a fiúk eltűnnek, az apjuk úgy tesz, mintha nem is léteztek volna. Szaglászni kezd, és talál egy fába vésett jelet a háznál. Rádöbben, hogy egy sötét szellem szállta meg a házat, aki a gyermekeket gyűjti be. De senki nem hisz neki…
különös jelenség zavarja meg a játékos, és a fényből katonák lépnek ki. A jövőből érkeztek, segítségért. Űrlények lepték el a Földet, és az emberiség kihalása hamarosan bekövetkezik, hacsak nagyszüleik és szüleik nem mennek és segítenek nekik. A világ összefog a jövő megsegítésére, de így is vesztésre állnak. Dan is besorozásra kerül, és a jövőben látja, mennyire esélyük sincs. Az utolsó reménynek mégis ő lesz a kulcsa: Muri felnőve a sereg vezető tudósa és ezredes, aki azt a szert keresi, ami kiírtja az űrlényeket. Ha Dan visszaviszi magával, a múltban még lehet esélyük nyerni.
annyira megszokta a pörgést, és a nagyobb döntéseket, hogy nehezére esik a régi munkamódszerekhez visszatalálni. Közben a menekült nő, akinek segített, képes lesz letenni a különbözeti vizsgát és orvosként keresheti tovább a jövőjét. El azonban nem akarják engedni egymást: a barátság szerelemmé mélyült. Iggy egy betege túlzottan kötődik a férfihoz, ami több veszélyes helyzetet is eredményez és a férfinak át kell gondolnia, hogyan végzi a munkáját. Floyd is szenved: a költözés miatti szakítása és a visszaminősítése mellett egy házas nőbe szeret bele.