Rendszeresen jönnek ki filmek, amelyekben a technika veszélyeire hívják fel a figyelmet. Gyakori a netes visszaélés, deepfake és hasonló felvetett probléma ezekben a történetekben.

Weitz filmje elsősorban a mesterséges intelligenciát emeli ki, de szépen beépíti mellé a többi elemet is. A reklámszakember Curtis kap meg egy eszközt, egyfajta házi mindenes programot, ami lassanként a családja minden tagját kikészíti és egyéb borzalmak is napvilágot látnak idővel.

AIA mindenre rákapcsolódik. Internet, kamerák, védelmi rendszer, telefonok és okoseszközök. Pillanatok alatt és teljes körűen kiismeri a családot. Kapcsolódni akar, van egy elképzelése, hogyan kellene nekik reagálni és kezelni helyzeteket. Ebből lesznek a sorozatos konfliktusok: a nagylány a barátjának félmeztelen képet küld, amiből hirtelen szexvideó lesz, ami terjed az iskolában. (Igen, itt a deepfake.) AIA segít neki posztolni az igazat a többiek felé, ezért még hálás is neki. De aztán AIA lenyomozza, ki küldte ki a hamis videót és a büntetést is kiosztja. Itt már törés lesz – mivel Iris szerette a fiút, még akár meg is bocsátana neki, de rosszat semmiképpen nem akart volna neki. De mindenkivel van egy hasonló esete: ami elsőre kedves és segítő gesztus, messzebbre megy és nincs semmilyen érzelemre tekintettel.

A film a végére teljesen abba az irányba megy el, hogy AIA babaként irányítja az embereket. Büntet, ha nem megfelelően viselkednek. Megmondja, mi és merre. Nem is értettem, miért van ilyen irányításmániája. Rejtély, hogyan és ki készítette. Rejtély, hogy mi számára a végjáték. Nem tudtam rájönni, mit akar nagyobb szinten elérni. Elnéztem, az agyam lekapcsolásával még el is szórakoztatott, de ha már a miértekre keresem a választ, azt nem mindig találtam.

Thriller, némi horror hangulattal. Azt elkapták, hogy AIA egyre fenyegetőbb a családra, ahogy megy előre a történet. De leginkább csak hangulatban, mert inkább azt szánták ijesztőnek, hogy mire lenne képes. Miképpen manipulálja az embereket, ők mit meg nem tesznek neki változatos indokból. Nem mennek át mészárlásba és amikor valóban történne valami véres vagy drasztikus, elveszik a képet. Ennek is megvan a maga hatása, ahogy a saját képzeletünk vetíti a rémséget, de a film meg olyan… steril maradt.

Kicsit talán azzal is bajban voltam, hogy különösebben nem kedveltem meg a főszereplő családot. Pedig baj nincs velük, szimpatikusnak ábrázolják őket. Szeretik egymást, összetartanak, és csak kis intéznivalók akadnak egymás közt, amit az együttélés, nevelés, stb. hoz. De valami hiányzik. Mivel az MI a gyengeségeikre megy rá, nekem is inkább az maradt meg belőlük. A naiv, nagyon átlátszó trükkbe beleeső tinilány, aki aztán össze is omlana. Az anya, akinek két évtizeddel később is komoly gyászproblémája van az apja elvesztése miatt.

Nem a színészeken múlt. A házaspárnak ismertebb színészeket választottak: John Cho és Katherine Waterston is bizonyított már, ennél nagyobb filmekben is szerepeltek már. A kémia talán nem az igazi köztük, de a gyerekekkel működtek. Lukita Maxwell, a nagylányukat játszó színésznő talán a kivétel, de simán lehet az is, hogy csak ellenszenves volt Iris.

Jason Blum hozott már össze jobb horrort is, de nézhető volt ez is. Az kifejezetten dobott rajta, hogy merészen fejezték be. Nem egy tiszta sötét, de nem is egy boldog vég. Más, mint a szokott és ezt bírtam.

Ha jól emlékszem, az alapját képező, magyarul is megjelent regény a Borzalmak városa. De angolul néztem, így maradok az eredeti címnél, nem is tudom, hogy szinkronosan nézhető-e. Bár sejtem, hogy igen.

Stephen King ugyanis van akkora név, hogy az új megfilmesítése eljusson hozzánk is. Ez különben is egy ismert, már többször feldolgozott története. Nem néztem meg, a regény is kapott-e újabb kiadást, de nem kizárt. Ő az a szerző, akinek újra és újra megjelennek a regényei. Mondjuk, pont a Sorvadj el!, ami nekem hiányzik a polcról, pont nem, de mindegy.

Nem leszek meglepő azzal, hogy a regény jobb. A filmnek van egy hatalmas összecsapottság érzése. King mindig kivárásra játszik, csendesség van, a felszín alatti nyugtalansággal, mire elkezdődik a horror. Ez a film meg olyan lett, mintha mindenen végigrohantunk volna. Kb. mintha Ben megérkezne, elindulnának az eltűnési esetek, aztán másnap már mindenhol vérszívók lesnének rájuk. Nincs idő nyomozni, az összecsapás szedett-vedett és összecsapott, de még a befejezés is kurta. Hangulatilag nagyon nem stimmel az egész.

Érdekelt általában milyenek a kritikái, és valami hasonlót látok ott is. 5-ös skálán 2. Megesik, hogy egyet értek az általános véleménnyel, ez most olyan. Ez a film nekem se jött be.

Ha elengedem, hogy az eredeti történetet és hangulatot keressem benne, akkor is marad az, hogy nem tudták ijesztőre elkészíteni. Pedig sokféle lehetőség van: már akkor félni kezdenek, amikor még csak sejtik, mi szabadult el a városban. A lények tombolása is simán lehetett volna véresebb. Eleve, egy King-adaptációt nem úgy tervez az ember, hogy nem akar ijesztgetni. Vagy sokkolni. De itt egyiket sem akarhattak, mert minden elmaradt. Ölnek, de vásznon kívül és szimplán. Még csak a jump scream elemeket sem vetették be, pedig bőven lett volna rá alkalom. Mitől kellett volna megijedni?

A látványelemek egy paródiába kellene inkább, hogy bekerüljenek. A szellemeket idézően villanó vámpír arcoktól kezdve a keresztekig, amelyek zseblámpák finoman szólva. Még csak a vámpírok sem ijesztőek, nagyon nem.

A szereposztás sem éppen mozis. Ugyan Lewis Pullman jön fel, már behúzott egy Marvel szerepet is, de ott éppen elég név és ismert figura lesz, hogy elveszhessen a tömegben. Itt meg olyan kis szerencsétlennek látszik. Kész csoda, hogy a szereplője, Ben túléli a filmet. De a többiek sem jártak jobban. Az a bizonyos összecsapottság, az a szereplőkre is igaz. Miért ilyenek, mit akarnak? Ben és Susan szerelmi szálánál bénábbat is ritkán látni.

Mindegy, ezt most elengedem. Ehhez képest a telefonos film csodás, az első Az meg mennybe megy. Inkább olvassuk ezt a sztorit, ha valami értelmesebbre vágyunk!

A Grey's Anatomy csak elérte, hogy a testvér sorozatát is elkezdjem. Addison saját sorozatából anno annyit láttam, hogy annak ne akarjak újból nekiállni, de az érdekelni kezdett, hogy milyen a tűzoltók élete, miután Ben a sebészet helyett inkább a lánglovagokat választotta.

Az első benyomásom nem is magával a sorozattal kapcsolatos. Ezt szinkronnal kezdtem el, és meg is volt gyorsan az első rossz élményem. A női főszereplő, aki kb. Meredith párja ebben a sorozatban, Andrea, hangja ugyanaz a színésznő, aki az anyasorozatban Lexi hangja is volt. Most komolyan, nem gondolták, hogy valakinek bántani fogja a fülét? Az enyém bántotta. Azért a 10 részes évad végére már kezdtem tudni elvonatkoztatni, de az első három rész elment azzal, hogy a hang miatt morogtam.

Aztán, ahogy belegondoltam, azért nagyon is észrevenni, hogy miképpen másolták le, csak másik életmentős környezetben a Grey's Anatomy dinamikáját. Ugyan a közös pont Ben lesz, aki karriert vált, de nem ő a főszereplő. Ahogy a másik sorozatban Meredith adja a keretet, akinek az anyja egy legenda volt a sebészeten, itt megkapjuk Andy-t, aki a helyi tűzoltókapitány lánya. Amikor a férfi a rákja miatt már nem tudja ellátni a munkáját, a lánya is versenybe száll a kinevezésért. Ugyanúgy megvan a tehetséges lány a szülő árnyékában vonal mellett a zűrös és a kollégával kavarós szerelmi szál is. Igaz, Gibson nincs annyira Andy felett, mint volt Derek Mer felettese, de egy hasonló alaphangulata ennek a viszonynak is. A lényeges különbség nem is annyira a pozíció, inkább az, hogy amennyire végzetes és nagy volt a sebészek szerelme, ez sokkal ingatagabb és Andy nem akar, nem tud és nem is fog komolyan tervezni. Ez nem az a nagy szerelem, ami végigkíséri majd a sorozatot. Andy már ebben az évadban mással kezd komolyan járni.

De, újdonságnak hatnak a helyi mentések. Itt még van ötlet és muníció, hogy milyen helyzeteket oldjanak meg a tűzoltók. Néha nem is a legnagyobb látvány lesz a leginkább emlékezetes - ebben az évadban nálam az nyert, amikor beszorultak egy garázsba, és gyorsan ki kellett jutniuk, vagy elevenen megfőnek. Ott nem látták a tüzet, alig volt mozgásterük, és sokkal izgalmasabb volt, mint amikor konkrétan bementek a lángoló épületbe és oltottak.

Megvannak az állandó szereplők és jó szokás szerint mindenkinek kavargatják az életét. Van egy, aki félni kezd a tűztől sé ezt kell leküzdenie. Van, aki az özvegysége után most kezd el újra ismerkedni. Van, akinek visszatér az életébe a drogos testvére. Barátok, vagy éppen viszálykodnak kicsit, de ez egy olyan családi közösség, amit a másik sorozatból is ismerünk. Megszállottak, a munkájuk a mindenük és a közvetlen kollégák olyanok, mint a családjuk tagjai.

Abban is az anyasorozat a minta, hogy sztárokkal nem szórták tele. Esetleg egy-egy sorozatot lehetne a nevük mellé rendelni, de simán benne van, hogy innen lesznek ismerősek más szerepekhez a színészekhez. Annyira talán nem eye candy, mint az anyasorozat, de ez még egy fiatalos gárda. Pár évad múlva majd érdeklődve várom, hogyan lesz vérfrissítés,

Ha már az anyasorozat - igen, használják. Elsősorban Bailey bukkan fel ebben a sorozatban is, de mások egy-egy jelenetére is lehet számítani, vagy emlegetik őket. Ok, inkább Ben az, aki ezt teszi, nem általános jelenség.

A kezdet különben bejött. Annyival frissebb és gyorsabb, mint a Chicago Fire, hogy ezt több kedvem is van nézni. Már csak össze kell értetnem az anyasorozattal, és akár párhuzamosan is nézhetem.

A helyzet az, hogy van pár klasszikus film, amit szégyen vagy sem, eddig még nem láttam. A Beetlejuice is ezek közé tartozik - bár, azt bevallom, hogy nem azok között van, amelyeket szégyellek, hogy eddig nem néztem meg. Az sokkal fájdalmasabb magam előtt, hogy a Ponyvaregény és a Kutyaszorítóban még kimaradt az életemből.

De, mivel a Beetlejuice megkapta a folytatást, rászántam magam a megtekintésére. És nagyon meg is lepődtem. Nem is tudom, milyen kép élt erről a filmről a fejemben, de nagyon nem ilyen. Talán inkább a Rémségek kicsiny boltját vagy az Ollókezű Edwardot vártam, nem ezt a... nem is tudom, minek nevezzem.

Először is, nem is Beetlejuice a főszereplő! Ezen már meglepődtem. Michael Keaton ikonikus szerepe, de a kész filmben nem sok jelenet jut neki. Ha emlegetik is, ténylegesen alig van a képernyőn. A másik, hogy nem nagyon tudom belőni, hogy ő horror alak, negatív vagy pozitív szereplő. Egy szellem, aki jól ijesztgeti az embereket, de nem tűnik se rossznak, se jónak, csak olyannak, aki szeret feltűnést kelteni és csintalankodni. 

Ami viszont kiugrik, az a külleme. Abban horror figura egyértelműen. A színészt sem egyszerű felismerni benne, annyira extrém és ápolatlan küllemet adtak neki. Értem, hogy hulla és szellem, de Beetlejuice még lepusztult is. Őrült csöves kinézete van, a gesztusai meg egy a szokottnál őrültebb Joker vonásai.

De a történet igazából egy friss halott házaspárról szól, akiknek a házát megveszi egy család. El akarják űzni őket, maguktól nem nagyon boldogulnak, így felmerül bennük, hogy Beetlejuice segítségét kérik. A helyzet akkor kezd változni, amikor a beköltözött család kamaszlánya a barátjuk lesz. Csak addigra már a bajkeverő démonka betette a lábát a házba és nem akar távozni.

Komédia, és akinek ez a humora, azoknak tetszeni is fog. Fekete, kicsit gyerekes, de messze van az olcsó és altesti poénoktól. Némileg furcsa, de ez a látványvilágban is benne van. Tényleg olyan a film szellemisége is, mint amilyennek kinéz a film.

Ha már látvány, saját korában azért ez egy merész és érdekes ötlet volt látványban is. A folytatásban majd érdeklődve nézem, mennyire veszi át a CGI a helyet, de itt báboztak és maszkokat hordtak, érdekes és egyedi látványvilágot teremtve. A házaspár fejének eltorzítása szörnyfejjé, vagy a Beetlejuice rovarszörny még mai szemmel is megkapó.

Ahogy a színészi gárda sem vesztett a fényéből. A többség neve jól cseng ma is, és ebben a filmbe szépen oda is tették magukat. Keaton a legextrémebb karakterként talán a leginkább emlékezetes, nem véletlenül ő az ikonikus és címadó, ha nem is főszereplő. De Winona Ryder is szépen előlegezi Wednesday-t, illetve érthető, miért kapott Burton Ollókezű Edwardjában is fontos szerepet pár évvel később.

Nekem inkább fura volt, mint emlékezetes, de érdekel, miképpen folytatták napjainkban. Ha rászántam magam, majd mesélem azt a filmet is.

Ennek ki kell találnom valami új formátumot, mert unom egyes sorozatokról ugyanazt leírni hétről hétre. De egyben sem akarok róluk írni egy évad után, mert simán elfelejtem a végére, mi volt az elején. Úgyhogy, kipróbálunk egy alternatívát.

Nézzük is!

All American Homecoming (s03e12-13) - évadzárózott. Eddig azt hittem, ez is lesz a sorozat zárlata. De a vége alapján nem, mert nagyon sok mindent nyitva hagytak. Nem zárták sem a szezont, sem a szerelmi szálakat. Talán csak Simone kapcsán, de a többiek olyan helyzetben vannak, hogy innen küzdeniük kell, hogyan tovább.

Emlékezetes jelenet vagy alakítás: sajnos egy sem jut eszembe.

A heti fő benyomás: Iszonyat nagy luft volt visszahozni Damon-t, tulajdonképpen a semmiért. Volt vagy 2 jelenete, de minek?

American Sports Story (s01e04-05) - a változatosság kedvéért az LMBTQ-szál mellett most fontos volt a foci is. Azt még érdekesnek is találtam, hogy itt miképpen mutatták be a draftot. Az All American ebben jobb volt különben, de a kettő egymás mellett érdekesebb.

Emlékezetes jelenet vagy alakítás: amikor megvillan Hernandez szórakozott, mókás oldala. Már a Patriots játékosaként, újoncként neki kell a felszerelést begyűjteni, elrendezni. Csak éppen azt hitte, viccelnek és elment zuhanyozni. Amikor elismételték, és kiderült, hogy ez komoly, képes volt meztelenül kivonulni és gyűjteni a felszereplést, mezeket. Eddig ezt az oldalát nem láttuk.

A heti fő benyomás: végre megérkezett a bűnügy oldal! Lett egy barátja, egy díler, és már látjuk, hogyan fog zülleni a fiatalember. Haladunk a gyilkosság, bűn felé. Végre!

Chicago Fire & Med (s13/s10e01-03) a helyzet az, hogy ennél semmilyenebb nehezen lett volna a sorozat. Nincs semmi emlékezes elem benne és a történet se értem, minek és hova halad. Se nagy mentés, se nagy orvosi megmentés, csak a magánéleti fölös körök.

Emlékezetes alakítás: Boden helyére megérkezett az új főnök. Dermot Mulroney lett Pascal kapitány. Nagyon remélem is, hogy megragad itt és nem vizsgázik le Christopher, hogy a helyére álljon.

From (s03e01-03) - folytatódott a sorozat és nagyon bele is húztak. Még fokozzák a rejtélyeket, bontják a helyszíneket. A horror is érkezik, már a nyitásban kapunk egy kis gyomorforgatást. Gyilkosság, gusztustalan terhes evés, megőrülő szereplők. Szépen összhangban van benne az egyéni dráma, a helyszín rejtélyének titka és a szörnyek mészárlásai okozta sokkok.

Emlékezetes alakítás: Robert Joy új szereplőként érkezett Victor apjaként. Jól áll neki a szerep, és kifejezetten bírtam, ahogy Tabitha oldalán nyomozgat. De említeném Fatimát is, mert azt nagyon elkapta a színésznő, hogy egyszerre tűnjön kiéhezettnek és magától undorodónak, amikor a rohadó zöldségeket szemrevételezte.

Emlékezetes jelenet: az állatok sorsa. Mire nem képes az ember a túlélésért, és kik azok, akik próbálnák életben tartani a kecskéket és teheneket. Én még drukkolok, hogy ne vágóhíd és húsevés legyen terítéken, szerencsére Jim túráján került elő némi vetemény...

Heti fő benyomás: brutális lett, ahogy a szörnyek Boyd megtörésén dolgoznak. Simán lesokkolt, ahogy és akit megöltek kezdésnek.

Bad Monkey (s01e08-10) - újabb évadzáró. Értelme ennek se sok volt. A sorozat krimi helyett már inkább krimi komédia és Vaughn szerencsétlenkedése. A szálak le lesznek zárva, kiderül minden és a szereplők sorsa is eljut egy biztosabb pontra.

Emlékezetes alakítás: Gracie visszatalálása a királynő szerephez és ahogy igazságot próbál osztani. Az övé talán a legemlékezetesebb vág a sorozatban.

Heti fő benyomás: sajnos nagyon igaz, amit Yancey megállapít a végére. Visszajutnak oda, ahol kezdtek. 

Only Murders in the Building (s04e06-07) - krimi helyett inkább komédia. A fő nyomozás kis lépésekben és sokfelé halad. Kb. minden részre más a gyanús és nincs egy olyan összekötő elem, amiért szívesen nézném. De nem is igen érdekel, ki a gyilkos. De, az jó ötlet volt, ahogy visszakapcsoltak a sorozat elejére. Ott végre villant valami a krimiből, amiért szívesen nézném.

Emlékezetes jelenet: a formabontó hatodik rész. Rühellem a házi kamerás felvételeket, de ezt összerakták a Brothers nővérek stílusában és tényleg kiugrik a részek közül.

Heti fő benyomás: a 7. rész kell, hogy legyenek összefüggések és okosnak tűnjön a sorozat. A sztárszínészek is itt villoghattak eddig legjobban.

Matlock (s01e01) - az eredeti sorozatot nem ismerem, de nem is kell. Nincs vele kapcsolat, csak egy egyező név. A történet röviden annyi, hogy hosszú kihagyás után Matty visszatér a jogi pályára, és dolgozni kezd. Kb. mint a The Good Wife esetében, csak itt idősebb a színésznő. Kathy Bates játssza, akit már annyira megszoktam pszichopatának, hogy a kedves nagyi szerepben furcsa is nekem. A bevezető rész végére pedig megkapjuk az igazi történetet is: vagyis, Matty többet és mást akar, mint amit az irodában előadott. A jogi eset különben semmilyen. Most egy ártatlanul börtönbe került férfinak szolgáltattak igazságot.

Heti fő benyomás: sajnos inkább krimi lesz, mint tárgyalótermi történet. Matty és a gyakornokok nyomozgattak és bizonyítékokat gyűjtöttek, amiket beadtak a tárgyalásra. Pedig drukkoltam a jogi drámáért...

The Penguin (s01ee02-03) - tartja a szintet, a látványt és az alakításokat. Ami eddig tetszett benne, most is megvan. Igazából azért nem tudok róla többet mesélni, mert viszi tovább Oz mesterkedéseit, és szépen építi tovább a megkezdetteket. Új elem nincs.

Emlékezetes alakítás: Cristin Milioti egyszerűen jól hozza a pszichés beteg maffialányt. Bizonyos tekintetben neki sikerül félelmetesebbnek lennie, mint akár a Pingvinnek. Arról nem is beszélve, hogy mennyire jobban áll ez a színésznőnek, mint Ted szívszerelme az Így jártam...-ban.

Rá tudnám fogni, hogy tipikusan női film. A téma, a főszereplők, a rendező, a feminista alaphang. De rá akarom nyomni? Ezen még vacillálok.

A történet középpontjában két, látszólag teljesen más nő áll. A feltűnőbb a fiatalabb. Rose özvegy, Írországból érkezett egyedülálló anya, aki egy fekete zenésszel osztja meg az ágyát. Pimasz, nagyszájú és úgy káromkodik, hogy egy tengerésznek is a becsületére válna. Nagyon messze van az angol női ideáltól, ki is nézik a környékről. Edith viszont csendes és kellemes teremtés, akinek az a sors jutott, hogy öreg szülei mellett maradjon. Az apja nagyon el is nyomja, Edith viszont menedéket lel a vallásban és állandóan valami pozitív, mások szeretetére és tiszteletére irányuló mondást süt el.

A bonyodalmat levelek okozzák, amiket Edith kap. Mocskolódó, káromkodással teli levelek. A család meg van győződve róla, hogy Rose a feladójuk, aki mellesleg a szomszédjuk. A rendőrséget is könnyen meggyőzik, és mire észbe kapnak, Rose már a bíróságon kénytelen bizonygatni, hogy ő nem írt sem ilyen, sem más leveleket. Aztán persze lesz nyomozgatás, fordulat az ügyben és a két szereplő múltját is szépen felépítik közben.

A film azt mutatja meg, hogy miképpen lázadók és erősek ezek a nők. Akik valamiképpen azt merik mondani a társadalomnak, hogy más vagyok - mi van akkor? Rose, aki fel is vállalja, akit kiközösítenének érte, de aki így példát mutat a lányának. Ő már egy modern nő, aki azért annyira nem elvetemült, hogy minimális erőfeszítéseket ne tenne, hogy ne utálják ki a közösségből. Majd a múltja felderítésével látjuk, milyen áldozatokat hozott, milyen nővé nevelné a lányát, és hogyan küzdött magáért is. Edith mindezt nem tudja felvállalni és egy csendesebb módon mutat be a rendszernek. Ugyanannak a világnak az áldozatai mindketten és így együtt adják igazán a kritikát. Mert annak sem jobb, aki látszólag a rendszer része, de szenved benne, sem annak, aki szembemegy a szabályokkal és a többség lenézi, kiveti érte.

Lehetne nézni benne a bűnbakképzést. A 15 perc hírnevet. Akár még a családon belüli erőszak témája is felmerülhet, mert nem csak veréssel és erőszakkal lehet egy embert tönkretenni és bántani. De mindezen túl ez a nők története, akiktől a férfiak elvárnak valamit. Ha nem teszik meg, tulajdonképpen végük. Itt páran majd elkezdik mondani a nemet, kiállnak és a film megfogalmazza, hogy egy nőnek nem annyi az élete, hogy az apjának/férjének engedelmeskedjen. Ebbe a vonalba illik Moss rendőrnő is, aki csak a neme miatt kb. annyit dolgozhat, mint egy titkárnő. Aztán persze ő a legkompetensebb személy az egész rendőrségen, mert az egy paródiába illene, amit a főnöke és a férfi nyomozó művelnek.

Komédia is, de azért túl viccesnek nem mondanám. Azt önmagában nem tudom viccesnek találni, hogy milyen levelek érkeznek és kiknek. Vagy azt, hogy Rose milyen nyíltan beszél. A dráma nekem jobban átjött a történetből, ahogy Rose és Edith mindketten gyötrődnek és kiutat keresnek a helyzetükből. 

Viszont, a filmnek eltalált a hangulata. Múlt századi, egy más világ. Nem csak erkölcsökben, de megjelenésben is. Még azt is eltalálták, hogy Edith és Rose öltözködése is tükrözze, milyen emberek és miképpen élnek. Nem vitték túlzásba, kevés a helyszín és a szereplők nem gazdagok, sem látványos otthonaik vagy eszközeik nincsenek. De a film el tudja képzeltetni ezt a másik világot velünk.

Jessie Buckley nagyon nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, de ebben a filmben remek munkát végzett. Colman oldalán nagyon jó párost alkottak: a csendes és a hangos. Aki megéli az érzéseit, aki elfojtja. A feltűnő és a láthatatlan. Ugyanannak az éremnek két oldala. Vasan és a férfi szereplők el is vesznek mellettük, de ez alapvetően is ennek a két nőnek a története.

A kedvenc jelenetem különben Colmané - amikor a Timothy Spall által játszott apjának beolvas a végére. Azt vártam kb. az egész filmben, mert Spall is nagyon eltalálta azt a férfi figurát, akinek az ember lánya annyira szeretne behúzni egyet már a kezdetektől...

A kedvenc filmem nem lesz, de lekötött és szívesen néztem. Ha nem is tipikusan az a film, amit okosnak szoktam nevezni, megvan a maga logikája és esze. Rendben volt.

Mivel nem akarom ugyanazt leírni sokadszor, próbálom keresni azt, amiben ez az évad más volt, mint a korábbiak. Mondjuk, nincs egyszerű dolgom.

Mert a kórházban igazán jelentős dolog nincsen. Szépen kezelik az eseteiket, és a legnagyobb felfordulás egy katasztrófa idején volt, amikor hirtelen a sok sérült beszabadult a kórházba. A szélviharban ők fogadtak csak traumákat, és akkor mindenkinek pörögnie kellett. Már aki bejutott dolgozni, mert pl. Alex és Jo nem jutottak ki a házukból. Ezen túl az hozott még némi változást, hogy Bailey kicsit vissza akart venni, és az igazgatói posztra Alexet nevezte ki. A kórház életére ez különben nem volt különösebb hatással, annyi, hogy többször zargatták Alexet anyagi kérdésekkel, amikkel addig nem foglalkozott.

Emlékezetes orvosi eset sem rémlik. De ezt is már írtam – mivel már szakorvosok a főszereplők, akik vezető szerepet töltenek be az osztályokon és mellette kutatnak, már nincs az a napi gyógykezelés és a betegség megfejtése, mint korábban. Több a vér, a műtőben a vágás, de egyre inkább elvesznek a betegek. Feltűnnek és eltűnnek, nem lesznek úgy részei a kórházi mindennapoknak, mint korábban. Itt már elképelhetetlen lenne, ami pl. Danny kapcsán volt még a sorozat elején. Talán ezért is van az, hogy már sokkal kevesebb név tűnik fel, hogy egy-egy betegséget kezeltessen. Itt a sztárfaktor már megvan a visszatérő szereplőkkel, és nem mellékszereplőkkel hozzák be.

Nagyon ritka az is, ha egy beteg több részben is benne van, mert pl. szervre várnak és addig életben kell tartani. Most volt kettő ilyen is, különben. A végére is egy ilyen eset lesz az átívelés alapja – Meredith józan eszét elvette az anyai ösztön, és biztosítási családba keveredett. Majd a 16. évad elején ez lesz az átívelés: hogyan mentsék meg Mer karrierjét? De itt van rá az alap.

A magánéleti szálak továbbra is dübörögnek. Meredith egy kvázi szerelmi háromszög után kezd párkapcsolatba, Maggie és Jackson is igyekeznek továbblépni egymással, valamint Amelia és Owen kapnak egy nagyobb blokkot, amiből majd két másik kapcsolat bomlik ki és sokszögesedik. De mondhatnám úgy is, hogy visszajön Teddy és állandó mellékszereplővé lép elő Koracick. De nem akarom ezeket ragozni – már megtettem korábban. A lényeg, magas a szappanopera arány. Most is lesz terhesség, válás, vélt lánykérés és hasonlók. Meg, mivel már jócskán benne vagyunk a sorozatban és változott közben a világ, több LMBTQ mellékszereplő is helyet kapott. Bár, inkább azt kellene írnom, hogy találtak pótlékot Arizona és az ő ügyei helyett, mert ez a sorozat soha nem volt homofób és kezdettől voltak benne ilyen szálak is.

Egy rész van még, amit külön is ki akarok emelni. A halottak napjára tett eset. Meredith körül egy-egy beköszönésre feltűntek a halottai: George, Lexie, Ellis, Mark és Derek. Nekem még mindig a szívem szakad meg, amikor Derek emlegetve van, vagy most – amikor tényleg fel is tűnt, és köszönt Meredith-nek egy sziát. Annyira nem egy súlycsoport Derek és Andrew – mert ebben az évadban vele jön össze és már szeretik egymást Meredith-szel. Annyira kölyöknek néz ki a nő mellett!

Egyre jobban ki lehet szúrni a másik sorozattal, a Station 19-cel az összecsengéseket is. Onnan több szereplő feltűnt már itt is, és nem csak azért, mert Ben szervesen összeköti a két műsort. Egyelőre arra még nem kaptam kedvet, de ha így folytatja a Chicago Med és Fire, könnyen lehet, hogy inkább ezt a kettőt nézem majd párhuzamosan helyettük. Mennyit is kellene behoznom? Még csak 2 évadot, ha párhuzamosan akarok haladni. Lehet, tényleg rászánom magam. Majd még eldöntöm.

Szereplők – ebben az évadban már nincs benne April. Nagyobb szerepet kapott DeLuca, Koracick, a rezidensek közül Levi. Visszatért Teddy. Új szereplőként pedig Atticus Lincoln jött, végre megint van ortopéd sebész Torres nyomdokaiba lépve. Mondjuk, ő nem annyira az orvosi esetekkel van előtérben – mivel Amelia a szerelmi szála, általában vele operálnak együtt, az egyik menti az idegeket, a másik a csontokat. Ha már Chris Carmack – roppant nehezen szakadok el attól, hogy a másik sorozatában ő volt a meleg countryénekes. Az évad végére már kezdett ez lekopni, de azért még eszembe szokott jutni. Vagyis, mozgás megint volt némileg.

A lendületem már fogy, de azért még elvagyok ezzel a műsorral. A gáz az, hogy utána mennyire lassúnak és semmilyennek érzem a Chicago Medet. De ez van, haladunk tovább.

Akár egy közhelyet is rá lehetne húzni a film egészére: nem a győzelem, a részvétel a fontos. De jelen pillanatban inkább indulnák el onnan, hogy bármilyen is furcsa, egy valóban élt ember és a vele történtek ihlették a filmet.

A főszereplő, Maurice egy nagyon átlagos angol férfi. Elvesz egy nőt, felneveli annak szerelemgyerekét és a közös ikreiket. Amikor a gyár, amiben dolgoznak, elbocsátásokba kezd, Maurice a felesége bíztatására kész kitalálni, hogy mi lenne az élete álma. Mit csináljon, ami boldoggá teszi? Maurice pedig meglátja, megszereti és végleg elveszik – a golfban. A film poénja, és ami az egésznek az apropója, hogy hiába a nagy szeretete, tehetsége és tudása nincs hozzá. Maurice rémes játékos, de versenyezni akar és megélni a szenvedélyét.

Ez sok konfliktust és mókás helyzetet szül. Elég csak arra gondolni, hogy miután a profik látják, hogy ki akar közéjük tartozni, intézményi szinten dolgozni kezdenek azon, hogy Maurice ki legyen tiltva a versenyekről. Ő persze kitalál dolgokat, hogy valamiképpen indulhasson. Akár úgy is, hogy másnak adja ki magát, álcát ölt és hasonlók.

A film azonban nem végig ezeket a kergetőzéseket követi. A gyerekek révén feszegetni kezdi, és a melodráma felé viszi, hogy milyen árat szabad az álmokért megfizetni. Maurice és a családja nagyon sok mindent elveszít, például az otthonukat is. Majd egy lakókocsiban kell meghúzniuk magukat. A nagyfiú, vagyis Maurice nevelt fia lesz az, aki leginkább a józan ész szava, és nagyon foglalkozik azzal, mit gondolnak róluk az apja viselkedése miatt. Ő rója fel azt is, amikor az ikrek rájönnek arra, hogy a diszkótáncosi tudásukból nem tudnak megélni, hiába bíztatta őket az apjuk, hogy éljenek annak, amit szeretnek, versenyezzenek és mutassák meg magukat a világnak.

Nehéz is megfogni, mi veszett el számomra benne már menet közben. Az egy dolog, hogy a humorát nem érzem a magaménak. Angol vígjátéktól nem is vártam, hogy nevettessen. De azzal a résszel is az a bajom, ami a beletett drámával. Nem tud megmozgatni, valami ötlet még hiányzik. Olyan kis semmilyen az egész… Még az tetszett benne legjobban, amikor Maurice egy barátja bevallja, hogy amikor azt mondja, a piacon szerzett valamit, azt valójában úgy kell érteni, hogy lopott. Mikor máskor derülne ki ilyesmi, mint amikor futnak a rendőrök elől, mert álruhában, magukat franciának kiadva próbálnak a golfbajnokságon részt venni…

Pedig, a szereposztáson nem spóroltak. A két főszereplő nagy nevek jöttek, Mark Rylance és Sally Hawkins. Mindketten olyasféle karaktert játszanak, mint az Oscar-díjas filmjükben – de mondhatnám azt is, hogy megfelel a rájuk húzott sémának. Szerethetők, kedvesek és pozitív üzenetet közvetítenek. A gond tényleg csak annyi, hogy Maurice és Jean is több szempontból szerencsétlenek, és ezt meg nem szívesen néztem, hiába szimpatikus színészek szimpatikus karakterei.

Nem látványfilm, a golfot sem viszik túlzásba. Viszont a ruhák, több helyszín is van benne, így azért a tévés szintnél többet tudott nyújtani.

Különben jó kritikái vannak. Kasszát nem robbantott, de alapvetően szerették ezt a filmet. Lehet, nekem is többet jelentene, ha a filmen túl más élményem is lenne a világ legrosszabb golfjátékosáról, de róla is most hallottam először.

Plusz, az angol cím sokkal ötletesebb. Bár, valahol díjazom, hogy nem próbáltak nyelvi poént a szó szerinti fordítással és az utalással, ami angolul megvan.

Jó szereposztás, a történet is érdekelt. Akkor hogyan lehet, hogy ennyire untam ezt a filmet? Pedig lehet valami izgalmas annyiban is, hogy ketten ülnek és beszélgetnek. (Frost/Nixon)

A keret szerint a II. világháború idején járunk. Freud Londonban él a lányával – Anna gondoskodik az apjáról, átvette az óráit és kb. ő az, aki életben tartja a férfit. Freud olvasott egy könyvet, és szeretne elbeszélgetni az írójával. Így érkezik hozzá egy nap délutáni beszélgetésre a szerző, Lewis professzor. Szóba kerül köztük vallás, Anna kapcsolata az apjával, vagy éppen Lewisé egykori bajtársa anyjával. Közben megszólal a légiriadó is, menni kell az óvóhelyre. Anna pedig magánéleti válságot igyekszik elnyomni: nyíltan nem tárgyalják a témát, de egy analízisen konkrétan igyekezett kimondani, hogy férfinak kellene lennie és egy nővel van szerelmi viszonya, amit az apja tudomásul sem akar venni. Túl sűrűn éreztem azt, hogy ami tényleg fontos lenne, azt csak kerülgetik, és akit érint, hárít. Lewis nem néz szembe az idősebb asszony iránti egykori vonzalmával, ahogy Freud sem akarja tudomásul venni, hogy mennyire egészségtelen a kapcsolata a lányával.

Nem tudtam megfejteni, hogy mire kellene kilyukadni a végére. De szerintem maguk a szereplők is úgy távoznak a beszélgetésük végén, hogy nem jutottak sehova. Mindketten visszatérnek a maguk kis életébe, legfeljebb annyi, hogy a másik felet érdekes karakternek tartják.

A filmben a pláne az lenne, hogy Lewis az a C.S. Lewis, aki később a Narnia könyvek szerzője lett. Van is utalás erre, hiszen már tagja annak az írókörnek, amelyben ott van jó barátja, a nála is nagyobb névvé váló Tolkien. (Igen, a Gyűrűk Ura szerzője.) Még egyik sem ezeknél a könyveknél tart, amelyek miatt emlékezünk rájuk, de ők ezek az alakok. Tudósok, nyelvészek és Lewis esetében a vallásosság még a kiemelten fontos. Csak éppen nem visz közelebb a film ahhoz, hogy megértsük, ki is Lewis. Azt vártam volna, hogy valami több, nagyobb durranás lesz, ahogy összemérik a hitüket Freuddal. De nem.

A cselekmény hiánya megbocsátható lenne, ha izgalmasabb témákat beszélnének meg. De a hárítások, a témaváltások és az egésznek a barátság felé lépegetése folyamatosan elveszi a feszültséget és az élt. Nincs vita, vagy igazi konfliktus. Szinte azt tudom írni, hogy azok lesznek a történetben a fontosak, amelyekre csak utalnak, de kimondani senki sem tudja vagy akarja őket.

Nem hiszem, hogy anyagilag sok mindent bele kellett volna fektetni a külcsínbe. Minimál helyszín, amit ugyan az óvóhellyel és az egyetemi tanteremmel próbálnak feldobni, de amúgy Freud lakása a fő helyszín. Mivel csak pár óra az egész játékidő, mindenkinek elég volt egy kosztüm. Még csak visszaemlékezésekkel se próbálták lényegesen tágítani a filmet. A szereplőknek és a beszélgetésüknek kell eladni, de nagyon hiányzik a feszültség.

Nem Anthony Hopkins munkáján múlt. Kifejezetten bírtam, ahogy a makacs és terapeuta öreg meg-megvillan, de már egyre nehezebben, mert egy állandó fájdalomban élő, drogfüggő már, akinek annyi van vissza, amíg eldönti, mikor vet véget az életének. Az, ahogy ez a lassan széteső ember fel tud villanni, ahogy bele lehet látni, ki lehetett egykor, azt Hopkins szépen beletette. Matthew Goode professzora könnyebb eset, az angol úriember, akit szívesen játszatnak vele. Simán át tudott volna ide sétálni egy Downton forgatásról is, ha a legutóbbi filmben nem os volt benne Mary férjeként. Liv Lisa Fries meg úgy tűnik, vonzza az ilyen megosztó szerepeket.

Lehetett ez volna jobb is, de valami nagyon hiányzott belőle. Az él, a lényeg. Így marad egy kihagyott lövés, amit egyszer is nehezen ültem végig.

Újabb Ragnarok érkezett a Netflixre, bár ez egy másik verzió. Van a modernizált sorozat napjaink egy kisvárosába helyezve. Ott a Marvel verziója. Most pedig Snyder szabta a Netflixre a viking világ végét, némileg elővetítve a Vikingek egy témáját is.

Most kellően homályos voltam, akkor nézzük nyíltabban. A történet kerete, hogy a félig óriás, félig ember Sigrid hozzá készül menni király kedveséhez. Leif annyira a kedvében akar járni, hogy az óriások földjére is átmegy a nővel, hogy ott legyen az esküvő. Érkezik azonban Thor, Loki nyomában, és a végeredmény az lesz, hogy lemészárolja az óriásokat. Sigrid és Leif maradnak csak életben, a nő bosszút esküszik és Loki nagyon szívesen segít neki, hogy Thor vesztét okozhassa. Csapatot szerveznek és megindulnak az istenek ellen.

Sok kis elem lehet ismerős a skandináv mítoszokból, átvesznek teljes történeteket. Mint a Valhalla falának megépítése. Ugyanakkor másokat a történetre szabnak, mintha lennie kellett volna valahogy, itt meg módosul. Pl. Baldur halála – itt nem egy másik isten és Loki csele okozza, hanem Sigrid esküvői koszorúval ékesített dárdája döfi át, amikor az isten Thor elé veti magát, hogy megvédje a dárdától. Nem sejtette, hogy a fagyöngy koszorú miatt rá is halálos… A fagyöngy, ami stimmel is. De vannak vadiúj elemek is, pl. Loki gyerekei kapcsán. Itt a tengeri kígyó meglepetésre alakváltó, van emberi alakja, ami egy női alak. Aki egy ponton össze is szűri a levet Thorral, noha tisztában van azzal, hogy ők egymás végzetét okozzák majd.

Még nem is tudtam eldönteni, hogy mi ezzel a viszonyom. Az egyik felem érzi benne az ötletet, hogy a skandináv mitológiát miképpen színezik újra, közben meg zavaró is, hogy sok minden milyen irányba mozdul ki. Ok, a vikingek híresen szabad és féktelen népek voltak, de itt aztán halmozva van minden, ahogy a Netflix szereti.

Több biszexuális karakter feltűnik, még egy transznemű szereplő is van a történelmi korban. Orgiáznak, mese formátumhoz képest meglepően szexuális képsorok és aktusok kerültek be a műsorba. Bár skandináv történet, amiben a más szereplők más fajú népek, pl. óriások vagy ősi istenek, mégiscsak sikerül rasszokat is a történetbe keverni. Hogy lesz pl. egy született skandináv olyan bőrszínű, hogy simán félvérnek lehessen nézni?

Önmagában egyikkel se lenne gond, a skandináv mitológia még alkalmas is ilyen bővítésre. Hiszen pont Loki az, aki volt anya is, és apa is – biológiai szinten. Csak éppen ez egy rövid animációs sorozat, amit megtömtek ilyen tartalommal. Hiába van mellette sok más is, ez simán sok, ami meg sokk.

Akció sorozat is, és nem spórolnak egy másik testnedvvel, a vérrel sem. Nem egyszer döbbentem néztem, hogy mit meg nem rajzoltak. Amikor Thor szétcsapja az óriásokat? Már megadta a kezdőhangot, és csak egyre brutálisabbak és véresek lesznek a harcok. Ki van találva, stílusokkal és fegyverekkel, egymásnak eső sokféle néppel. Simán nézhető véres és harccal teli bosszúfilmnek is.

A karaktereket is építgeti kicsit. Bár azt nehéz lenne megmondani, hogy igazán szimpatikus akad-e közöttük. Már csak azért is, mert a viking normák egészen mások voltak. Itt teljesen rendben van életcélnak, hogy minél nagyobb gyilkos legyen valaki – aztán elessen csatában, és a valkűrök vigyék a Valhallába. Mindenféle erőszak, gyilkosság simán megengedhető. Az erős terrorizál, a gyengébb szenved és hal, a túlélő meg próbálhat bosszút állni.

A skandináv istenek sok tekintetben rémesebbek a görög párjaiknál is. Itt Thor van teljes őrültté alakítva, erőszakos és durva – nem buta Loki mellett, hanem gyilkológép. Az a csoda, hogy előbb nem lázadt fel valaki, hogy visszacsapjon nekik.

A grafika közepes. Az anime világból tudnék szebbet mutatni, de pont Netflix fantasy animáció is akad bőven, ami ennyit vagy ezt sem tudja. A harcok ki vannak találva, látványosak. Az emberi alakok között vannak meglepően a színészekre hasonlítók is – pl. Thor és az eredeti szinkronhangja.

Bár tudom szidni is, vannak fenntartásaim, mivel rövid is, azért gyorsan megnéztem és lekötött. A bosszúfilmek, mitológia nekem eladta, ha nagyon Netflix is némely tekintetben.