A film végére megkeseredett a szájízem. Tud idegesíteni, amikor nem kerül a helyére az igazság ingája legalább a filmekben.
Mert, hogy egyből torokra ugorjak, ez a film egyfajta családon belüli erőszakról szól. Még akkor is, ha van benne szeretet is, és egy ponton még azt is hittem, hogy komédiát nézek. Csak éppen minél többet láttam, minél több következménnyel szembesültem, annál erősebb lett a dráma és az ártatlanok szenvedése.
Ha Emile családjában nézem, az apja tele van mesékkel, amelyeket igaznak is gondol. Aki kicsit is kibillentené a valóságérzetéből, azzal leszámol. Hősnek meséli magát, aki nagy terveket sző, hogy Franciaország sorsa megfelelő kezekbe kerüljön. A fiát vonja be a történetbe, és használja a terveibe. Pl. politikusoknak halálos fenyegető leveleket ír, de a gyereknek kell kiszállítani a levelet. Ha a szülei annyit mondanak a fiúnak, hogy apa gyerekként nem volt egy angyal, és kezelje kritikával, amit mesél? Megszakít minden kapcsolatot, mintha a két öreg már nem is élne. Ha Emile nem csinálja pontosan, amit mond neki? Elveri. De még a feleségével is kegyetlen: az egyik percben megértő és szerető férj, humoros és kedves, a másikban kizárja a nőt éjszakára a lakásból, és azzal fenyegeti a gyereket, ha beengedi az anyját, megöli. Amikor az ügyei miatt a rendőrség előveszi a kisfiút, simán hagyja, hogy mindenért a gyereket okolják, még rá is tesz egy lapáttal és maga is fenyegeti a fiút olyanokért, amiket ő parancsolt meg neki. Ez lesz a végső pont, amikor Emile szeméről lehull a hályog és legalább az ő történetében megvan a visszabillenés: az apja már nem a hőse, hanem egy munkanélküli rögeszmés hazug bolond. Ettől még szereti, de már nincsenek illúziói. A végén, évekkel később is ő lesz az, aki kimondja az apjáról a tényeket az orvosoknak, míg az anyja továbbra is úgy tesz, mintha semmit se látna, semmi gond nem lenne. Ezen a ponton azért megvan az igazságtétel, és Emile rendben lesz. (Az sem véletlen, hogy majd a saját fiát nem engedi a szülei közelébe.)
Viszont, Emile az apja ihletésére egy másik fiút is bevon a hadjáratukba. Luca algériai francia, és alapból nincs könnyű helyzetben, kiközösítik a szülőhelye miatt. Emile-t a mesék miatt, így a két fiú összebarátkozik. Emile annyira az apjának akar megfelelni, annyira segíteni akar neki, hogy egyre több feladatot ad maga helyett Lucának, és elképesztő, mire rá nem veszi. A végére bűntudata is lesz, mert mindenért Luca fizet meg. Csak azt tette, amit Emile kért tőle, az eredmény meg javítóintézet és még több megbélyegzés. Emilie hátat is fordít neki, noha nagyon is tudja, hogy ez az egész az ő bűne volt. És itt nincs meg a visszabillenés. Azt értem, hogy erre az apjában való csalódás rájön, és az teszi helyre Emile fejében a dolgokat. De Luca nem kap semmit, ő tönkrement. Ártatlanul. És még csak egy bocsánatkérés sem jut neki.
Pedig lehetne Andre drámáját is nézni, vagy magát a családét. De nem tudom igazán sajnálni őket, annyira kisiklik a családapa. Ő tipikusan olyan alak, akinek mindenki csak ad és segíteni próbál, de ő csak beleharap a felé nyújtott kézbe. Nem sajnáltam, dühített. És tudom, hogy rossz reakció, mert beteg és inkább az a bűn, hogy nem kapott segítséget. De akkor is, nem éppen morálisan helyes módon, akkor éreztem leginkább együtt a családdal, a gyerekkel, amikor betelt az a pohár és alaposan beolvasott az apjának. Szembesítette azzal, milyen ember és miket művel.
Történelmi jellege is van, de azért nem történelmi film. Igazság szerint mindegy, melyik politikus és rendszer ellen akad ki Andre, a lényeg az, hogy legyen egy vezető, akit megvethet és utálhat. A külcsínből az évtizedet nem lehet belőni, az látszik, hogy a XX. század második fele, de az évtizedet már nem tippelném meg.
Benoit Poelvoorde, akit különben már láttam másban is. Szerintem jól játszott, átjött Andre mindkét oldala. Talán inkább a gyerek a főszereplő benne, de Emile inkább cuki kell legyen, nem jó színész.
Több van benne egy komédiánál, van benne dráma is, de mégsem dramedy. Ez nem az, amit szívesen néz az ember és szeret, de érdekes volt.