Hát, ez a sorozat most meglepett. A Zorro (s01e05-08) hozott egy merész húzást - és jó ideje ez az első Zorro, amiben a főhős lemondott a szerelméről. A Zorro filmek, a Robin Hood - ezekre emlékeztet a soorzat, csak éppen ebben a főhős olyan helyzetbe került, hogy választania kellett. A segítség vagy a szerelem. Pedig végig úgy tűnt, hogy mindent megkaphat. Aztán másként alakult. 4 rész, de ez érdekelt benne legjobban: meglesz-e az esküvő, mi fog történni. Különben Diego megvédte a címét, segített a kínaiakon a bányával és egyre közelebb jut ahhoz is, hogy milyen összeesküvésben volt benne az apja. A lassítás különben még mindig irritáló tud lenni, de az biztos, hogy Diego hosszú kabátja jobb, mint az indiánok Zorrójának köpenye.

Kicsit más irányba indult az All American Homecoming (s03e05). Simone betegsége be lett azonosítva - mellrák. Ez a rész arról szólt, hogy páran felfedték a titkaikat és összefogtak, hogy segítsenek a lánynak küzdeni a betegséggel. Még mindig kavargatják a szerelmi szálakat, de szerencsére most nem az volt a fő hangsúly. Volt némi tánc, vallomások és felmérhették, miért kell küzdeniük.

A Kite Man (s01e05-6) se tudott megfogni. Kite Man csak segíteni akart, és eljutott oda, hogy igazi ereje kell legyen, vagy elveszít mindent. Az eredmény: született egy izmosabb, jóképű. de bunkó énje, akit már most ki akarnak használni. Glinder meg kénytelen volt szembenézni azzal, hogy az anyjának nem kell. Bane meg nyavalygott, majdnem elfelejtettem. A külcsín a szokott, a gáz humor is.

Évadzáró volt a Suicide Squad Isekai (s01e09-10) esetében. A részek nem lettek izgalmasabbak és ugyanazt a szálat vitték végig. Vagyis, lebukott az évad gonosza, mindenki összefogott és egy nagyot csatáztak. Minden részben valami ilyesmi volt, most meg nagyban. Az egyetlen különbség, a zárlat. Amikor meghallgathattunk egy beszélgetést Flag és a főnöke között, amiből kiderült, ki az a Császár. Vagyis, a minden mögött álló gonosz. Meg kellett volna lepődni, de valahol logikus. Joker nem az a típus, aki Harley után menne mentőakcióra. Akkor meg hogy lehet visszahozni a történetbe? Pont így. A grafika a szokott, a humor is, és sokat nem is haladtunk. A karaktereket bírom, egy elnézem, de nem volt egy okos sorozat, a vége sem az.

Új sorozat: kezdődött a Bad Monkey (s01e01-2). Nagyon még nem tudok véleményt formálni. Az biztos, hogy megnyertek pár sztárt fontos szereplőknek. Vince Vaughn a főszereplő rendőr, aki éppen fel van függesztve - vagy kirúgva, nagyon képlékeny a helyzete. A nője, aki miatt meg folyton bajban van, Michelle Monaghan. Nem elég, hogy férjes, és a férje pereli a rendőrt, még az is kiderül, hogy éppen szökésben van, mert tanárként elcsábította az egyik diákját. Az ügy meg, ki tudja, merre halad. Találtak egy kezet, Vaughn karakterének kellene megszabadulni tőle, de inkább dolgozna az eseten. Egyedi a humora, kicsit fura még. De még kell 1-2 rész, hogy eldöntsem, milyen.

Még egy pókos film, és ez sem tetszett. Úgy tűnik, ez a fajta állatos horror mostanában nem jön be nekem. Bár azt nem kezdeném el elemezni, hogy ez vagy a párizsi bérházban áldozatokat szedő ízeltlábúak voltak az ijesztőbbek.

Talán egy mondat volt benne, amit érdemesnek tartok kiemelni. Amikor Charlotte igyekszik többet megtudni a pókjáról, a rágcsálóírtót is megkérdezi. Ő azt mondja neki, hogy a pókok nem jó háziállatok. Egy kutya szeret. A macska jó napjain szintén. De aminek négynél több lába van, nem. A pók két dolgot tud: gyilkos vagy eszik. A film aztán ezt az állítást is fogja bizonyítani a maradék játékidejében.

De akkor, kicsit a cselekményről. Adott egy mozaik család: elvált nő, kislánnyal, aki az új férjével a családi bérházban él és van egy közös félévesük. Állandó téma, hogy a család miképpen fogadja el az új férfit, és kicsit mindenki azt nézi, hogy a férfi mennyi különbséget tesz a nevelt lánya és a saját fia között. Igazságtalan is, amikor akkor is ilyesmit olvasnak a fejére, amikor majd megszakad, hogy Charlotte-nak is jó apja legyen. De a lényeg, hogy a kislány, amikor talál egy pókot, befogja és etetni kezdi. Döbbenten, de pozitívan szemléli, milyen gyorsan tanul, hangutánoz, és kegyetlenül elkapja a neki adott rovarokat. Nagyon gyorsan nő is. Mire észbe kapnak, a pók már elszabadul az épületben, és a környékbeli kisállatok után nagyobb, emberi rágcsára támad kedve.

Jut eszembe, tud valaki eszementebb szörnyölő szert, mint anno a Head'n Shoulders-t? Itt megkapjuk a molyirtót és a nagymama régi, büdös KENDŐJÉT. Hát, igen, eddig süllyednek.

Menekülnek a pókok elől, néha támadni próbálnak és molyirtós vizet kevernek, ami úgy szedi szét a pókhalát, mintha minimum savval maratnák. Különben meg olyan erős az anyag, hogy simán felragasztja vele a pók a felnőtt férfit a liftakna falára. Elvágni se lehet, de ez a limonádé, az szinte azonnal feloldja.

A cselekményben, ilyen részletekben is lehet nézegetni, a lényeg így is: gagyi. Nem komolyan vehető, de mondjuk azt nehéz is számon kérni egy olyan filmtől, amiben olyan pók van, ami pár óra alatt olyan méretű lesz, hogy embereket kapjon el és egyen megy.

Sokat mond az is, hogy melyik szereplő volt az egyetlen, amelynek a pók általi halála esetén azonnal kinyomtam volna a lejátszást. A fenti lakó, egy özvegy kiskutyája. Kb. a legértelmesebb szereplő is az eb volt, ami hallotta a pókot, igyekezett jelezni az embereknek és volt ideje, ereje elbújni is előle. Ez egyik másik szereplőnek, legyen az állat vagy ember, nem jött össze.

Ha már az emberek. Pár vonás, klisék. Talán a kislány, Charlotte volt kicsit több, aki küzdött azzal, hogy az apja elhagyta. Nehezen is viselte, amikor a mostohaapja eltüntette a képregényükből a férfit, aki a lányt a biológiai apjára emlékeztette. Az még inkább fájt, amikor a férfi dühében elmondta neki, hogy az apja rég visszajött Ázsiából, csak annyira nem érdekli a lánya, hogy fél éve feléje sem nézett, noha csak pár utcányira lakik. De még ezzel együtt is Charlotte volt az, aki kitalálta, hogy menjen neki a póknak és több életképességet mutatott, mint a felnőttek. Beleértve a kártevő irtót is.

Ismert színész nincs, nem is kell. Sikoltozni bárki tud.

A horror meg kimerül pár jump scream elemben. Mondjuk azt nem bánom, hogy nem totálban néztük, ahogy a pók eszik. Még igazán azt sem mutatták, ahogy az embereket elkapta. Inkább csak azt, ahogy az ájultakat húzza, vagy már a pókhálóban senyvednek Frodo kései utódaként.

Nme egy jó film, de már olyan horror hiányom van, hogy ilyesmikre fanyalodom. Szomorú.

Ez egyike volt azon sorozatoknak, amelyek félbeszakadtak nálam, amikor át kellett állni műholdas adásokra, ha jól emlékszem. (Vagy a tévém ment tönkre? De inkább az adókhoz volt köze.) Addig se néztem meg minden részt, de elnéztem a Grace Klinikát, afféle bűnös élvezetként.

Most belebotlottam, és gondoltam, nyáron úgysincs orvosos sorozat, amit néznék, akkor felmérem, mi maradt ki 15 évig az életemből. Mert ez az első öt évad, amit nagyjából láttam annak idején. Az elsőből keveset, a második-negyedik nagyját és az ötödik volt, ahol elváltak útjaink kb. féltávon.

Most viszont daráltam. Meg is lepődtem, mennyire addiktívnak bizonyult számomra a sorozat. Még úgy is, hogy azért az előismereteim miatt tudtam, hogy Burke el fog menni, vagy: hogy Izzy Karev és nem George mellett köt ki. Szerencsére. Van egy rész, amikor Mark megkérdezi Lexit, mégis, mi van George-ban, hogy ennyi minőségi nő rákattant. Torres, Izzy, Lexi. (Egyéjszakára Meredith is megvolt neki, de ezt mondjuk Mark nem emlegette, csak a teljesség kedvéért.) Hát igen, egymás után nézve sincs sok értelme, mit láttak meg benne. Ok, a jófiú, de annak minden rossz felével együtt. Bele nem bírtam látni, amikor Hunt is belelátta a leendő sürgősségis sebészt vagy a háborús hőst.

Mindegy is, előre ugrottam. Mentségemre szóljon, hogy pár nap alatt végignéztem 5 évadot és most elég sok minden kavarog a fejemben.

Az első, hogy az angol sokkal kifejezőbb. Mereditg Grey az, aki meséli a történetét, elemezve magát, az életet, mondhatni boncolva magukat és a történetüket. Magyarul meg a klinika nevét kaptuk, nem is vagyok hajlandó a jelenben azon  emlegetni már.

A második, hogy bár sok szállal és szereplővel dolgozik, a lényeg Meredith és Derek története. Az egyéjszakás kalandjukkal indulunk, de aztán kiderül, hogy Derek éppen ott sebész, ahol Meredith megkezdi a sebészi képzést. Meg is indul köztük a lépegetés - haladnak egy kapcsolat felé. Csak aztán valami mindig közbejön - Derek múltja, Meredith többszöri ijedelme és a feldolgozatlan gyerekkori traumája, vagy éppen egy harmadik fél. 5 évad kell, hogy egy viszonylagos biztos révbe bevezesse őket a sorozat.

Közben persze a kórház minden kiemelt szereplője bukdácsol a szerelmi játszmákban. Az alapcsapat tagjai közül sokan összekerülnek kisebb-rövidebb időre, de megvannak köztük azok is, akik inkább az orvosokkal kezdenek. Meredith, Christina, George, Lexi - már az újak közül, de még Karev is összejött egy kis időre Addisonnal. Ennek ellenére mégsem tudnám azt írni, hogy ez túlzottan szappanoperás. Igen, zajlik a magánéletük és megvannak a szappanoperás elemek is, de azt mindig becsomagolják a kórházi mindennapokba. Nem lehet azt mondani, hogy 5 évad alatt a magánélet eluralta volna a részeket. Még csak azt a kényelmes utat sem járják, hogy az egyes esetekben saját magukat és a konfliktusaik megoldását fedezzék fel. Ok, talán 1-1 előfordult, de nem úgy, mint a mostaniakban, ahol az a ritka, ha az eset nem rímel a saját életükre.

Az esetekben különben már látok egy sémát. Itt nem kell nyomozni, kinek mi a baja. Elég nyilvánvaló. Inkább az, hogy nagyon gyorsan ki kell találni, mit tudnak csinálni, mit lehet műteni. Egyértelmű, hogy ez még a House előtt jött és az nem hagyta rajta a nyomát. Még a Vészhelyzet inkább beugrana róla, mint a House.

Látványra érdekes utat választottak. Ahogy megy előre a sorozat, egyre többet látunk konkrétan a műtőből is, de eleinte kifejezetten korhatáros volt, ahogy csak az orvosok láttuk, a műtétet konkrétan nem. Még mindig visszafogottak ilyen téren az 5. évadban is, de érezhetően van fejlődés. Arról különben fogalmam sincs, hogy mennyire hiteles, amit mutatnak, de drámának tökéletesen megfelelt így.

Annyira régen megy ez a show, hogy azt már el sem tudnám képzelni, hogy más lenne a szereposztás. Sokkal inkább azt érzem, mennyire megcsap, hogy mennyire fiatalok még itt a színészek. Kb. mindenki. Pompeo most sokkal szimpatikusabb nekem, mint kamaszként volt. De Christinát is sokkal jobban bírom. Eddig alapvetően eltaláltnak érzem a színészeket a szerepekre. Mi több, rendszeresen el tudtam ámulni azon, hogy kik bukkantak fel egy-egy epizódban betegként. Bőven van benne olyan színész, aki utána saját sorozattal ismert lett, és már nem csak 1-1 jelenet jut nekik valaki más sorozatában.

Azt nehezebb meghatározni, alapvetően milyen a hangulata. Szerelmi témák is vannak benne, bőven, de nem mondanám romantikusnak. Helyenként vicces, de nem egy komédia. Kórházban játszódik, de nem is simán orvosi sorozat. Dráma is, de nem csak. Modern amerikai szappanopera? Azért annál értékesebbnek érzem, de olyasmi.

Ezzel meg elértem oda, ahonnan már nem ismerem a történetet, ha a bulvár miatt van is, amit tudok - pl. Dempsey küzdelme a rákkal tudom, mire vezet majd Derek történetében is. De az még odébb van. A lényeg, újra felfedeztem magamnak Meredith Grey és a klinika történetét, lesz mit néznem, ha éppen orvosos műsorra támad kedvem.

Emlékszem, amikor bemutatták, eléggé kicsapta a biztosítékot sokaknál ez a Hamupipőke feldolgozás. Tény, hogy az alapokat meghagyták, de különben több tekintetben is modernizálták a történetet. Így maibb, kevésbé mese – de azért még az.

Mondjuk, nem is ezek miatt volt a nagy halom negatív hang. A legtöbben azt nem bírták megemészteni, hogy a tündér keresztanya most egy afroamerikai drag queen. Pedig jól is énekel, látványos is volt, én ezen nem tudok kiakadni. Igaz, mossa az agyunk a Netflix, úgyhogy ennyi ilyen tartalom már szinte fel sem tűnik. Ha ugyanezt a Netflix csinálja meg, akkor Hamupipőke egyik mostohanővére a hercegnővel jönne össze, Idina Menzel ha nem is zöldre, de valami más rasszba át lenne sorolva és a herceg baráti körében is lenne minimum két LMBTQ lovag. Szóval, ehhez képest ez még nem is vad. (Jut eszembe, azért egy fekete királynőt csak kapunk ebben is mellékszereplőnek.)

Az meg kifejezetten jót tett a történetnek, hogy megtöltötték egy kis girl powerrel. A mostoha abba keseredett bele, hogy az első férje ellehetetlenítette a muzsikusi álmait. Nem is azért kínozza a mostohalányát, hogy nyerészkedjen rajta, egyszerűen az álmait akarja megtörni a saját karrierről. Hamupipőke egyáltalán nem akar hercegné, majd királyné lenni, a saját üzletét akarja megnyitni. Ruhákat tervezne. A herceg nem uralkodó alkat, nagyon keresi még a helyét, de a hercegnő másra se vágyik, csak a királyság modernizálására. A király sok tekintetben balfácán, a neje az ész a családban és már nagyon kezd elege lenni abból, hogy a királyságban minden arról szól, mit akar a király és mi lesz az ő öröksége. Ella, itt a lehető legkevesebbszer használták a Hamupipőke gúnynevet, simán visszautasítja a lánykérést és a végén még eljegyzés sincs. Ahogy az egere is megjegyezte, még alig ismerik egymást, szerelemnek lehetne ezt egyáltalán nevezni?

Így összeszedve azért nagyon feminista irányba lett kitolva még minden mellékszál is, de annyira megy a mesefilm egész hangulatához, hogy annyira nem akasztott ki, mint egyébként tenné. Nem is annyira a ’nő’ van kihangsúlyozva a helyzetekben, hanem az egyén. Mindenki eredjen a maga álma nyomába, és nem csak a lányok. Ha a film őket is emeli ki.

A történet alapfordulatai a mesét követik, nincs is igazán meglepő elem benne. Nem igazán humoros, de nem is lett nyálasan romantikus. Inkább olyan… feelgood és csajos az összkép. Meg esetleg harsány. A ruhákban, színekben azért beköszön a giccs is, de ez is olyan, mint a feminista vonala. Ebben a filmben elfért.

Amit viszont nem lett részemről megemésztve – ez egy zenés film. Önmagában bajom se lenne vele, de ismert slágerek vannak minimálisan átszövegezve erre a filmre. Somebody to Love, amikor a herceg azon kesereg, hogy nem találja meg álmai lányát. Let’s get loud, ahogy a végén mindenki bulizik és ünnepel. De Idina Menzel is Madonna-dalt énekelhetett, Material Girl. Talán Menzel és Cabello kapott egy-egy eredeti dalt is, de különben feldolgozás maraton az egész. Nekem jobban tetszett volna, ha több az eredeti dal és nem régi slágereket vesznek elő.

A szereposztás viszont elég látványos. Cabello, Menzel a maguk területén sztárok. Brosnan előszeretettel vállal királyokat – igen, még nem emésztettem meg, amikor sellővadász Napkirály volt. James Corden bevállalta Ella egyik egerét – különben a három egér az egyik legviccesebb az egész filmben, amikor emberi alakot kapnak. Galitzine a Hamupipőke idején még ismeretlenebb volt náluk, de azóta nagyon gyarapszik a filmográfiája. Netflix románctól kezdve kosztümös botránysorozaton át nyári nagy románcig forgatott több mindent. Hajaz is Robert herceg Buckingham hercegére…

Nagyon ment streamen ez a film, talán azért is lehetett annyira megosztó. De, hogy ismételjem kicsit magam, amerre haladunk, ez már nem egyáltalán nem tűnik botrányos feldolgozásnak.

Ki nézze meg a filmet? Főleg azok, akik nem olvasták és nem is tervezik átrágni magukat Elly Conway regényén. Mert különben marad a nagy kérdőjel és az értetlenkedés, hogy ezt a filmet mégis hogyan hozták össze. Nem lehet felfedezni benne a regény történetét, szereplőit és a szellemiségét sem.

Nem akarom az egész regényt ide citálni, de egy fontos megjegyzést tennék. Az eredeti karakter nagyon sokban hasonlít Mitch Rappre. hasonló alkat, tehetség és az előtörténetükben is találok egyezést - Mitch a barátnője meggyilkolása, Argylle majd a szülei meggyilkolása miatt is kerül a kémszakmába. Itt viszont már egy James Bond karaktert látunk - nem a Craig féle megtört és érzelmileg küzdő alakot, hanem Brosnan korszakát megidézve. De félre is teszem a könyvet, most elsősorban a filmet kellene nézni.

Az első nagy változás, hogy a történet nem is Argylle története. Az írónő, Conway a főszereplő. Éppen a sorozata zárását írja, mikor maga is kémjátszmába keveredik. Tőle várják, hogy majd előre ráérez, hol van a titkos adattár és ki milyen lépéseket tesz. Elmegy egy elég vad kémtörténetbe, amiben lesz agymosás, amnézia és Utánunk a tűzözön újrajátszás. Elly és a mellé szegődött kém, Aidan nyomoznak, akcióznak és jutnak egyre közelebb az igazsághoz. Közben Elly fantáziájában halad Argylle története, néha segít is neki képzeletben, de ennyi. Ez nem Argylle, az Elly kalandja. Vagyis, az eredeti regény cselekményét kidobták, és az írónő karakterét a kémvilágba emelve írtak valami egészen mást.

A humora és az akció komédia jelleg miatt valószínűleg jobban tetszett volna, ha nem tudom, ez mennyire más, mint aminek lennie kellett volna. Plusz, felesleges volt a sok Argylle-jelenet beemelése is. Mondjuk, Cena és Cavill hihetőbb akcióhősnek, mint Howard és Rockwell. Ott elszállt akciófilmet kapunk, Elly történetében egy fokkal kevésbé meseszerű, de azért az sem realisztikus. Csak ott sokkal több a humor.

Mert könnyed is, a szórakoztató vonal is megvan benne. De miért kellett ehhez Argylle neve, ezen nem fogok tudni túllendülni. Ha teljesen nulláról indítják kitalált nevekkel, jobban tetszett volna.

Aztán, a szereposztás. Mégis, ki látta meg a szuperügynököt Bryce Dallas Howardban? Írónőnek még elment, de amint megtörtént az ügynökbe váltás, én egyszerűen nem tudtam elhinni a karaktert, vagy amit tud. Pedig a készítők próbálkoztak, az a táncos mészárlás a film végére még kifejezetten jól is néz ki, de a nőből egyszerűen nem lett hitelesen Rachel. Cavill és Cena jeleneteit paródiaként néztem, Rockwell-t meg bírom és mivel ő a humor forrása is a filmben, nem is kellett a karakterét komolyan vennem.

Még egy, amit emésztek. Miért kellett ezt a Kingsman világra rákötni? Mert Vaughn fogja magát, kiegészítésképpen mégiscsak belengeti a film végére a regényben szereplő Argylle-t, csak itt a titkos szervezet, ahova majd belép, nem a CIA. Kingsman lesz belőle. Jaj.

Szóval, jaj. Sajnos azt kell írnom, megértem, miért lett bukta. Rosszak a kiritkái és a bevételei is. Kétlem, hogy lesz még Argylle-film.

Animált Batman-sorozat. Az érdekessége, hogy egyszerre fel lett frissítve és vissza is lett küldve a múltba. De mit is értek ez alatt?

Talán először azt, amiben más a sorozat. Merészen hozzányúltak az ismert szereplőkhöz is, és új elemeket adtak hozzájuk. Mint a Pingvin, aki most egy női maffiavezér, aki a fiait is simán legyilkolja, amikor árulónak hiszi őket. A pingvint idéző ruha, alak pedig a show része, mert a szórakoztató iparban is benne van. Vagy, ott van Gordon és a lánya, Barbara. Ők afroamerikaiak ebben a verzióban, míg Harley Quinn ázsiai gyökereket kapott. Hála égnek az LMBTQ-vonal nincs pótlólag belerakva, csak a rasszok tekintetében színezték ki és nem is kicsit a szereplőket.

Közben meg a sorozat világa, a kosztümök és az egész város hangulata retró. Vissza lett pörgetve minden a hetvenes-nyolcvanas éveket megidéző világba. Batman autója és a jelmeze, de az évadban mellé tett gonosztevőkre is igaz ez. Több mindenkit ki lehetne emelni, de mivel nekem az első sokkhatást ő okozta, Macskanő lesz a fő kiemeltem. Nem is macskajelmezbe bújt, semmi fekete és testhezálló. Ő most olyan, mintha pár plusz hasítékkal és zsebbel feldobott estélyi ruhában járna lopkodni. Nagyon nem is ment könnyen belelátnom az ikonikus karaktert.

A részek között nincs összefüggés, Batman egyik gonoszt kapja el a másik után. Sokkal inkább Batman van színen különben, nem Bruce Wayne. Akad persze olyan rész is, ahol a civil énje a fontosabb, de abból van kevesebb. Megmutatja a sorozat az újított DC karaktereit és Batman szövetségeseket szerez vagy börtönbe juttatja őket. Egyelőre azt a lényét, hogy Bruce a legokosabb az Igazság Ligájában, nem kellett megvillantania. De annál többet verekedett.

Nem is Bruce az izgalmas figura benne, sokkal izgalmasabb történetei vannak az ellenfeleknek. Ahogy Harley átneveli a betegeit, ahogy az apja bűnei miatt elszegényedett Selina rablásra adja a fejét, de legfőképpen Harley Dent, akit itt Bruce lök át a peremen és teremti meg Kétarcot. Azt talán mondanom se kell, hogy be van lengetve Batman legnagyobb ellenfele is. A záró képen kísérleti alanyokat látunk, akik eszelősen nevetnek attól, amit kaptak.

A részek gyorsak, rövidek, de az előtörténeteket és az összecsapásokat szépen hozzák. Az elején még arra is rá lett játszva, hogy Batman annyira új játékos Gothamben, hogy sokan nem is hisznek még a létezésében. Mivel nagyon változatosak az ellenfelek, nem vált unalmassá attól, hogy van egy alap séma, ami a részek mögött megbújik.

Egész korrekten meg is lett rajzolva, ha azért a már emlegetett retró hangulat erősen benne is van. De ezt most próbálom úgy látni, mint a varázsának a részét.

Még 2. évados berendelést nem láttam, de pont a már emlegetett, belengetett szereplő miatt én díjaznám, ha kapnánk még 10 részt, aminek egy részében Batman és Joker lépegetne és tervezgetne egymás ellen. Vagy féljek attól, miben lenne más egy Joker ebben a retró hangulatban?

Előre is elnézést, de képtelen vagyok erről a filmről pontos részleteket megadni. Nem csak a szereplők neve, de a nemzetiségek és az országok is kicsúsztak az agyamból.

Ok, annyit visszanéztem, hogy a maláj – indonéz határon játszódik, és a főszereplő Sanja nyomozónő. De van a történetben egy népcsoport, akiket nem igazán fogadnak be, de ha meg valamelyik tagjuk beilleszkedne az országba, a sajátjai lökik el. De hogy mi a nevük? Ahogy Sanján túl a többieket nem fogom tudni néven nevezni. Már miközben néztem is, skatulyákba tettem őket. Korrupt rendőr, Sanja nyomozótársa, gerilla és hasonlók.

Sanja Kuala Lumpurból (érdekes, ez megmaradt) kerül le vidékre, hogy a határon megoldjon egy gyilkossági ügyet. Nem elég, hogy a hullát dobálgatták a határon, de aztán kiderül az is, hogy a lefejezett torzó közelében nem a rá illő fejet találták meg. Vagyis, egy sorozatgyilkos van a környéken, akit Sanját leszámítva senki sem akar igazán elkapni. Csak dobálgatják egymásnak a határon a hullát, és nem foglalkoznak érdemben az esettel.

Sanja viszont igen, és szép lassan több történetet is kibontanak. Azt a nemzetiséget, a korrupciót, egy kommunista dzsungelharcost és a modern mocskot, vagyis az emberkereskedelem is témába kerül. A hősnő fokozatosan rakja össze, ki miben van benne és egy eset igazából mennyi mindent takar. A végére elég is volt felfogni, hogy ki kit és miért ölt meg. Talán jobban ment volna, ha jobban meg tudom különböztetni a szereplőket, de most megesett, hogy igencsak fogtam a fejem, hogy a képernyőn levők közül ki kicsoda.

Fura, de annyira a kultúra mássága nem is okozott zavart. Az sokkal inkább, hogy a szereplőket nehezen különböztettem meg. Az a bizonyos népcsoport – ha nincs kiemelve, hogy elkülönülnek és különféle hátrányok érik őket, ránézésre nem mondtam volna meg, hogy nem malájok vagy indonézek, bajban is voltam az olyan jeleneteknél, amikor fontos volt, hogy ki a határ melyik oldalán lakik. Nekem szemre nem volt meg a különbség.

A nyomozáson és a sok összefüggő darabkán túl ez a történet a személyes drámák és titkok filmje is volt. Már az elején kaptunk nyomot, hogy Sanja életében is van egy sötétebb folt. Ahogy az apja embere a nyomában jár, ahogy itt is megkapja, hogy sok mindent köszönhet annak, kinek a lánya. De a kommunista vagy éppen Sanja nyomozótársa is cipeli a maga terhét. Van egy-egy megnyíló jelenet, amikor mindenki kifejtheti, mit és miért érez. Így rajzolnak vonalak a nézőknek, ki hogyan jutott ide. Még akár párhuzamot is tudnék találni az egyes életekből, amelyek a nagyobb képben is így mennek, csak ott nem egyetlen ember, hanem az állam szintjén vannak a játszmák.

Ezzel elérhető az is, hogy ne lehessen vegytisztán gonosz és jó a filmen. Vannak jobbak és sötétebb alakok, de a végkicsengés mindenképpen az, hogy senki sem hibátlan.

Nem látványfilm, de a hely hangulata és a nyomor azért átjött. Putri Marino pedig elég karakteres hősnő lett, hogy legalább az ő megjegyzése és megkülönböztetése a többiektől ne okozzon gondot.

Nem egy nagy krimi, de megvannak a maga pillanatai és nagyon más környezet, mint amit megszoktam. Ez már önmagában érdekessé tette, de az ügy is korrekt.