Minden napra egy film

Minden napra egy film

Az utolsó szerelmes levél

2023. július 13. - BBerni86

Örök kérdés marad, mikor járunk jobban, ha először a regényt olvassuk el, vagy megnézzük a belőle készült filmet? Én az esetek nagy részében az olvasásra szavazok, hogy magam képzelhessem el a szereplőket. Ha már látom a filmet, a színész arca hozzáragad a szerephez. Néha azonban annyit emésztem magam a változtatásokon, hogy talán jobb lett volna fordítva.

Az utolsó szerelmes levél történetébe is belenyúltak. Mivel se a regény, se a film nem volt számomra nagy000last_letter.jpg élmény, ez most nem volt annyira fájdalmas. Mégis, az egyik leggyakrabban visszatérő gondolatom az volt, hogy az átdolgozás miértjét kerestem.

Jennifer, Laurence és Anthony szerelmi háromszögét, ami az ötvenes években játszódik, szinte teljesen meghagyták úgy, ahogy Jojo Moyes kitalálta. A levelekkel volt egy minimális játék, máshol dolgozott az idős Anthony, és kimaradt, Jennifer végül miért tudta otthagyni a férjét. A regényben a családi vállalat sötét titkával zsarolhatta. Egyik sem olyasmi, ami lényegében változtatna a történeten. Vagyis, ez a fele a filmnek elég jó adaptáció.

A jelenben viszont van egy újságíró, Ellie, aki véletlenül ráakad egy szerelmes levélre, és rákattan. Ő akarja kinyomozni, mi történt korábban és közben maga is szerelemre lel. Itt vannak a komoly változások, és ezek már lényegesek is. Az még mindegy, hogy más az ürügy, amiért Ellie cikket kezd írni a levelek kapcsán. Viszont, maga Ellie más karaktert és előtörténetet kapott. A regényben pont azért érintik meg annyira ezek a szerelmes levelek, mert maga is hasonló élethelyzetben van, mint a levelek címzettje, J. Ő is benne van egy szerelmi háromszögben, csak ő a plusz egy fő. A másik nő, aki családos férfiba szerelmes és folyton csak várja, mikor választja őt a férfi. Azt akarja, hogy derüljön ki, J. elhagyta a férjét a másikért, és akkor ez remény lenne neki, hogy az ő szerelme is otthagyja majd a feleségét és a gyerekeit érte. A filmben Ellie csak egy szerelemben hitét vesztett kedves lány, a regényben ennél sokkal megosztóbb. Számomra ellenszenves is volt a viszonyával, majd, ahogy Rory-t kihasználta. Érthető, miért gyúrtak ezen ennyit. Nem akarták, hogy a két történet hősnője közül utáljuk az egyiket.

Mivel a története jelentős részét kidobták, a játékidő nagyja a múltban játszódik, és Jennifer van a középpontban. Ennek megfelelően a film látványvilágát is az ő korszaka határozza meg. Nem mintha sok mindent bevetnének – elsősorban Jennifer frizurája és a ruhái árulkodók. Ellie jelen világa szürkébb, ahogy maga Ellie is egy egyszerűbb, halványabb jelenség.

A cselekmény szerelmes, minden téren. Ellie nyomozza a leveleket, a leváltáros fiúval. Jennifer készül elhagyni a szerelemért a férjét, és itt lesz csavar, miért alakulnak majd úgy az események, ahogy. Moyes és az adoptáló előtt ezért az egyért le a kalappal: úgy sikerült amnéziát írni a cselekménybe, hogy az nem lett nagyon szappanoperás.

A szereplők egyszerűek, és a kiemeltek nagyon szimpatikusnak lettek ábrázolva. Fura, de itt nem a házasságtörő Jennifer érződik a rossznak, hanem az őt hanyagoló és kötelező bútordarabként kezelő Laurence. Ez utóbbi kapja különben az egyetlen negatív ábrázolást a filmen.

Nem állítom, hogy a szereposztás egyezett azzal, amilyennek a szereplőket fejben képzeltem. Shailene Woodley, a fiatal amerikai feleségként, aki mindenkit levesz a lábáról, nagyon nem jött át. Még akkor sem, ha legalább a frizurája jól állt. Callum Turnerbe se bírom belelátni a sikeres újságírót, aki háborús övezetekbe is jár. Még Felicity Jones Ellie megformálása volt a legszerethetőbb, hozzátéve, hogy valóban sokat alakítottak a regénybéli alakon.

Különben jól jellemzi a filmet, hogy leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy Woodley sminkjét figyeltem. A szokottnál jobban ki volt emelve a színésznő szeme – azon meg gonoszul vigyorogtam magamban, hogy a szeretővel töltött délután után ugyanolyan kifogástalan a make-up, mint amikor felkenték. Ez ám a tartós festék…

Hadik

Még nem találtam szavakat erre a filmre. Leginkább fogom a fejem, hogy ez meg kinek jutott az eszébe. Nekem közelebb állt egy Háry János történethez, mint egy történelmi filmhez.

A történet igazából nem is tudom, miért zavar ennyire. Ha nem magyar huszárok meg ez a kor lenne, jobban vettem volna, de így nagyon hamisnak érzem. Mária Terézia nagyban benne van a háborúban a poroszokkal, és azzal akarja tárgyalóasztalhoz ültetni Frigyest, hogy egy huszárcsapat elfoglalja Berlint. Ezt vezeti Hadik András, a 000hadik.jpghű hazafi, akit persze az osztrák urak ott és úgy gáncsolnak, ahogy csak tudnak.

Ennek a kalandnak a története a film, és szépen beleviszik a kalandfilmek eszköztárát. A poroszoknak van egy elit egysége, akiknek a vezetője egy korábbi csata miatt gyűlöli Hadik személyét. Természetesen vele lesz egy nagy leszámolás, miközben az egység úgy vonul, mint Dareiosz Halhatatlanjai a 300-ban. Az osztrák katona, aki már a film elején lopja Hadik tetteit, menet közben is összeesküvést sző ellene és rossz hírét keltené. Van hűséges feleség, aki várja haza a szeretett férjét, és tudtán kívül még a becsületét is megvédi. A huszárok között meg ott van az öreg mester, a fiatal nőcsábász, és kiszabadítják majd a bolondnak tartott ágyúmestert, aki egyedüliként lehet képes belőni magukat Berlin kapuin. Tényleg hozzák szépen sorba, ami egy ilyen filmben kell, és valahogy mégis rossz szájízzel néztem.

Nagyobb próbál lenni, mint amit a költségvetés engedett. Hozzák a tipikus trükköket, hogy úgy tűnjön, egy egész sereggel vonulnak, miközben kiscsoportos foglalkozást látunk valójában. A vár ostroma is ezek szerint lesz összecsapva – talán háromszor szól az ágyú, van egy kis kardvívás, és ennyi. A történelmi filmek drágák, és látni is, hogy igyekeztek fogni a pénzt.

A jelmezek, a huszárok külcsíne… Hát nem éppen divatos arcszőrzettel és hajzattal rendelkeztek. Még a katonai egyenruhákban is valami színpadiasságot éreztem, valahogy nehezen képzelem magam elé, ahogy a huszárok annak idején hogyan vonulhattak. Érdekes, az osztrák uniformissal nem volt ilyen bajom, de a huszárokéra nehezen állt rá a szemem.

Merengtem azon is, hogy milyen világnyelven cseveghetnek, mert itt bizony mindenki értett mindenkit, noha több nemzet fiai voltak elvileg. De még ezen lendültem túl a legkönnyebben, isten ments attól, hogy a magyar színészek megpróbálkozzanak a német szöveggel, és feliratból tudjam meg, mit akarnak mondani.

Amin nem spóroltak, azok a színészek. Az már más kérdés, hogy nem igazán írtak olyan szerepeket, amiben sok mindent meg lehetett volna mutatni. Trill Zsolt vonult küldetésre az első szóra, Hadik ebben a filmben a mintakatona. Túl jó is, hogy igaz legyen. Szerető férj, jó apa és ízig-vérig huszár. Molnár Áron játssza az ifjú titánt, aki vagy nőket szédít, vagy kis költségvetésben Legolast utánozza falon futással meg szaltókkal. (Ok, valószínűsítem, hogy ez utóbbiakat inkább a kaszkadőr hozta össze.) Még Reviczky Thun mestere a legjobb alapanyag, abban volt humor és kis különcség. A nők rosszabbul jártak, kb. 3 nevesített szerep van női, és nincs nagy különbség. Két uralkodó, egy szerető feleség, és különösebben semmi jellem. Még Bordán Lili porosz királynéja tűnt a leginkább életre valónak, ő feltalálta magát, amikor a férje távollétében kellett tárgyalnia az elesett város kapcsán, míg a tanácsadók nyelni-köpni se tudtak.

Talán az a plusz, a spiritusz hiányzott belőle legjobban. Nem tudnék olyasmit mondani belőle, ami miatt emlékeznem kellene később erre a filmre.

Már megint kidobtak

Egy újabb film, amit annyira untam, hogy kb. kétszer elaludtam rajta, és annyira butának találtam a cselekményét, hogy már el is kezdtem törölni az agyamból.

Roppant buta, majdnem romantikus komédia. A sztori röviden annyi, hogy Frankie újabb szakításon kénytelen keresztülmenni. Thomas azonban a szokottnál jobban kikészíti: a kisöccsét küldi át szakítani, és szinte azonnal lesz egy Frankie-nél szebb, sikeresebb és érdekesebb barátnője, akinek a kezét is kész megkérni. Frankie felteszi a kérdést: mi vele a baj? Arra jut, hogy van egy gén, ami miatt szakítanak vele. Hogy kiiktassa, neki kell szakítania mindenkivel, aki korábban dobta.000mar_megint.jpg

Egy szomorú, sértett lány ügyeskedik majd, akit nem sikerült sajnálnom. Eleve elég debil, ahogy mindenért Thomas kisöccséhez rohan. Tulajdonképpen a gyerektől várja, hogy megmondja neki, mit csináljon. Szánalmas az is, amit majd Thomas kapcsán megjátszik. Nem csak Thomast veri át, de magát is, és az már szánalmas szint, ahogy magához akar kötni valakit, aki nem szereti igazán. És az egész filmben erre kapja a bizonyítékot: mint amikor belopózik a férfi hipnózis kezelésére, és végighallgathat közel 50 okot, amiért Thomas nem szereti. De ő akkor sem adja fel. Ahogy írtam, ez már nem csak szomorú, lejjebb süllyed.

Ha csak kiemelek belőle egy-egy ötletet, még akár viccesen is fel tudom vezetni. Lehetett volna jobb ez a film, de nem ilyen hősnővel. Sikerül minden komikus lehetőséget unalomba és könnyekbe, önsajnálatba fújtani. Az egyetlen működő kapcsolata meg egy kamasz szellemével volt, erre is mit lehet mondani? Maximum azt, hogy kerültek ebbe a filmbe szellemek.

Másban szerintem még nem láttam Maeve Dermody-t, de itt olyan szinten szomorúnak, boldogtalannak, szerencsétlennek is látszik, hogy semmi komikus vénát nem tudok felfedezni benne. Ha ezt a hangulatot játssza, akkor jól csinálja, ha ilyen az alkata, akkor viszont színpadon és tragédiákban a helye. Már önmagában hozza a szenvedés hangulatát.

Nem tetszett a külcsín sem, egyszerűen nem találták el a főszereplőt. Annyira unalmas a hosszú szoknyáival, a pasztell színekkel. Elveszik a háttérben, pedig neki kellene vinnie a filmet. Mondjuk, a baráti köre hasonló a munkahelyi szerencsétlenekkel. Nem elég a történetnek egy ember nyomora, itt rögtön kapunk egy csokorra való szerencsétlent, aki nagyon szenved, mert már megint nincs kapcsolata. Még egy olyan terhes nő is van, akinek a válófélben levő férje éppen azt szervezi, hogy az új barátnője bemehessen vele a szülésre.

Semmi jó nem jut róla eszembe, ez egyszerűen egy rossz film.

The Lincoln Lawyer

2. évad - első fél

Egy példa arra, amikor már belekeveredek a feldolgozásokba. Ahogy elhatároztam, hogy nézem Mickey Haller újabb kalandjait, azon merengtem magamban, hogy fura lesz Matthew McConaughey hangja az Elvis után mai sztoriban.

Aztán elkezdtem az első részt, és leesett, hogy kissé eltévedtem. Itt Manuel Garcia-Rulfo Haller, és a felvezetés 000thelincoln.jpgalatt szépen jöttek is vissza az emlékeim korábbról. Még az is, hogy kit védett az első évadban, és mi lett a történet kimenetele. Fura is, hogy annyira McConaughey-t vártam, pedig jobban tetszett a sorozat és Garcia-Rulfo megfogalmazásában Haller.

Már csak azért is ezzel kezdem, mert még mindig nagyon jó a szereplőivel ez a sorozat. Nem csak a casting eltalált, de maguk a szereplők is érdekesek. Megvannak a maguk keresztjei, hibáznak és úgy tudnak jó emberek lenni, hogy nem kell ehhez mesehősnek lenniük.

Jó érzékkel építették fel a sorozat szerkezetét is: van egy átívelő eset, ami szépen átveszi a vezető szerepet. Lisa ügye lesz az, de mellette ott van Mickey sok más megmozdulása, egyéb esetek, ami miatt mégsem tűnik úgy, hogy egysíkúan egyfelé figyel csak. Azért nem heti részes és ügyes sorozat lett, de jó volt látni az olyan betéteket, mint a fiatalkorúak bíróságán a tárgyalás közbeni nyalóka osztogatás.

Bírom benne, hogy Haller mennyire ötletes. Igen, kell mögé a csapat, van nyomozója és az irodát Lorna tartja egyben, de azok a zseniális szikrák, a húzások a bíróságon Mickey agyából pattannak ki. Gyakran a folyamatot is látjuk, hogy mitől ugrik be neki valami, amit a bíróságon aztán ki tud játszani. Van kreatív ötlet a sorozatban, miközben a tárgyalás több színterét mutatja. Van előkészítő munka, nyomozás, tárgyalótermen kívüli alkuk és megbeszélések, de magára a tárgyalásra is bemegyünk. Ebben a sorozatban simán jó nézni a kikérdezéseket, de a bizonyítékok tálalását is.

Jött vissza minden szereplő az évadra, és szívesen nézem is őket a szerepeikben. Garcia-Rulfo nagyon elkapta, ahogy Mickey egy zsonglőr a bíróságon, magabiztos és annyira könnyednek tűnik. Aki a cél érdekében simlis is tud lenni. Közben meg a magánéletében mindig megcsúszik – védelmező, hajlamos eltúlozni a dolgokat, és mondhatni megkeseríti a saját életét. Jól kitaláltak neki olyan személyiségdarabkákat, mint az ínyenc volta. Egy szimpatikus energiabomba Lorna, Neve Campbell és Becki Newton jól is hozzák a nagyon más nőket, akiket Haller szeretett. Newton a csinos, cserfes szőke, míg Campbell az első volt feleségként komoly, bántóan000thelincoln2.jpg erkölcsös barna. Sikkes, erős nő mindkettő, és ezt a vonalat hozza Lisa is, akivel az évad elején gabalyodik össze Mickey. Lana Parrilla és Campbell különben hasonlítanak is, a sorozatban is lehetne jegyezni, hogy miben hasonlít Lisa és Maggie, és az nem csak a külsejük vagy a divatérzékük.

De még egy erős, dekoratív nő érkezett az évadra: Yaya DaCosta játssza Andreát, a Mickey ellen perre menő ügyészt. Kb. olyan a kiállása, de gyakran a külseje is, hogy nem kicsit juttatja eszembe Kate-et a Billions sorozatból.

Jól is néz ki a sorozat. LA szép arcát hozza, és sikkes szereplőkkel van tele. Ok, Angus Sampson, mint Cisco a morcos motorost hozza, de a többiek ruháit simán lehetett nézegetni. Haller nagy öltönyös, Lorna a szexi szőke, Maggie az elegáns, és Lisa jól be lett lőve a kettő közé.

Jó a sztori, jó a casting, szívesen nézem. Úgy tűnik, két részletben, mert most ezzel kísérletezik a Netflix. Az első 5 rész felkerült most, a második etap pedig majd augusztusban jön. Lehet, addig meg kellene néznem Bosch legutóbbi évadát is. Ha már ezt a sztorit nem olvashatom el, mivel az alapjául szolgáló Haller-kötet magyarul még nincs. Jogi krimit meg nem merek angolul bevállalni.

Nimona

Képregény volt, sikeres lett, meg is indult a licit a filmesítési jogokért. Valahol poénnak érzem, hogy a Disney végül azért lépett vissza, mert nem tetszett nekik az LMBTQ színezet. Nos, a Netflix meg éppen erre harap és rá is tettek egy lapáttal.

Komolyan el kellett gondolkoznom azon, hogy a képregényben mennyi olyasmi volt, amit az animációba beletettek. Az csak egy dolog, hogy Ballister és Ambrosius titkos szerelmes pár. De a történet egy zárt királyságról szól, ahol falak akadályozzák a be és kijutást. Egy hatalmas város az egész közösség. Ehhez képest olyan sokszínűek rasszok tekintetében, hogy talán nincs is, ami nem fordul elő benne. Ballister arabos külsőt kapott, Ambrosius le sem tagadhatná ázsiai gyökereit, a történet elején meggyilkolt királynő afroamerikai, az Igazgatónő skandinávos szőke szépség, Nimona meg nem is kicsit ír vonásokat kapott. Amivel különben nincs baj, de 000nimona.jpgegyetlen zárt városban? Mégis, hogyan? De fantasy, ok, nem kell túlmagyarázni.

Van a történetnek olyan humora, hogy az sok mindent el tudott feledtetni. Azt, hogy túl kiszámítható a történet. Ki és miért ármánykodik, miért pont Ballister lesz a bűnbak. Ha konzerválni akarsz egy fennálló rendet, naná, hogy azt kell lejáratni, aki az új idők jelképe lehetne. Azt is, hogy egy városban minden nációt leképeznek, vagy a lovagi kör homoerotikus áthallásait. Nem egy fordulat túl van játszva, amitől nem működik. Amikor az Igazgatónőt csapdába csalják a vallomásáért? Nimona olyan szinten túljátssza, hogy az elejétől nyilvánvaló, kik és miért vannak abban a jelentben.

De, amit íni akartam, hogy Nimona személyisége hangulatossá teszi az egészet. Vidám, cserfes, minden lében kanál és szeret törni-zúzni. Kb. mint egy virgonc kiskutya, akire akkor sem lehet haragudni, ha éppen bajt kavar. A legjobb beszólások, a mókás jelenetek, az mind Nimona neve mellé kerül.

Mellette nagyon cukira lett megrajzolva. Ok, talán a modern énje annyira nem, de az állatos verziók, vagy az évszázadokkal korábbi kislány arc simán az. Aranyos. Az állati felei meg szőrmók mintának is szolgálhatnának.

Az ő történet jobban meg is fogott, mint Ballister elveszejtése. Ebben különben más, mint az eredeti. A klasszikus meséket fordítja ki, és megcseréli a szörny és a lovag szerepét. Itt egy alakváltót látunk, aki csak barátokat akart, és az emberi félelem kirekeszti. A történet egyik legjobb pontja, amikor Nimona évszázadok szenvedése után azon a ponton van, hogy feladja. Hogy nem számít, ki ő igazán, senkit nem érdekel az igazság. Akkor lehet az is, aminek látni akarják. Totálisan megfordítják a sárkány és lovag alapját, Nimona szájába is adják a végére, hogy ideje átírni a régi mesét. Pont ezt teszi ez a történet is, a képregény alapján, de alapvetően nem ugyanazt elmesélve, ami abban volt.

Lejjebb vettek Ballister antihős jellegéből, azt is mondhatnám, hogy itt végig ő a hős, csak besározták. Az eredetiben azért volt benne rosszfiús szikra, amit itt Nimona mutat fel. Nem véletlenül az olyasmik a kedvenc részeim, mint amikor meglátják a körözési plakátokat. Ballister majd elsüllyed szégyenében, Nimona meg vigyorog és büszke magukra. De különben is olyan életörömöt áraszt az a karakter magából, hogy azért megérte megnézni az egészet.

A mese grafikája különben korrekt. A Netflix sokkal gyengébb minőséget is mutatott már, ez kifejezetten nézhető lett. Van humora, ötletes megoldásai, és ahogy már írtam, egyes pontokon nagyon fel van tekerve a cukiság is.

Mindezzel együtt nem gondolom, hogy ezt gyerekmeseként kellene kezelni. Ahhoz sok az utalás, amit a kicsik nem értenek. Sok az olyan tartalomelem is benne, amit egy kisiskolásnak én nem akarnék elmagyarázni. Felnőtt fejjel jópofa volt.

Amit meg magammal viszek belőle, az Nimona alakja lesz. Amikor vált, és egy közösség sem fogadja be. Amikor öngyilkos küldetésre indul, hogy megfordítsa a mese szerepeit és a szörny legyen a hős. De mit is jelent az, hogy szörny?

Sorozatnéző

Poker Face, From, Cracow Monsters, Unicorn Warriors Eternal, The Crowded Room, Hijack

A Poker Face (s01e07-08) kapcsán annyira ismételni tudnám csak magam – a jó színészi játék, a jól kitalált történet, a Columbóra emlékeztető elemek – hogy inkább összefogom, amiben ez a két rész kicsit más tudott lenni, amiben mások voltak. A sport jövőjében a bűnügy súlya a legmeghatározóbb különbség – Charlie most nem egy gyilkosságot derít fel. Mi több, más helyen is áll. A bűnössel barátkozott össze, és közelről nézhette végig, mit tett és miért. Más az igazságszolgáltatás is, de így is ül a történet, és mindenki megkapja, ami jár neki. A rész ismert színésze Tim Blake Nelson volt, de ebben a részben látványelem is akadt, hiszen autóversenyzők között000pf8.jpg jártunk. Az Orfeusz szindróma a csavarok sokaságával tűnt ki – visszatérő elem, hogy a szereplő tesz valamit, van egy sugalmazott kép, miért. Aztán megtudunk valamit a múltból, és minden teljesen más színben tűnik fel. Jól ülnek a meglepetések, okos rész volt. Ráadásul bűntény a bűntényben rész is: most is van egy eset, a történet folyamán újabb merény is következik, de a régebbi múltban is volt már egy bűntény. Minden szépen összefügg, és összeáll. Látványelemet is kapunk: filmesek között jártunk, akik látványtechnikával foglalkoznak, és ez a filmben is megjelent. Jól játszott Cherry Jones és az is eladhatja a részt, hogy Nick Nolte benne a név.

 

000cm.jpgÉs akkor, évadzárók. A Cracow Monsters (s01e07-08) éppen annyira volt rémes, mint a sorozat eddig. Látvány: olcsó és ronda. A történet rejtélyeire megkapjuk a válaszokat, de egyikkel se voltam boldog. Mi több, a professzor még csak értelmesen se viselkedik. Most áruló, vagy sem? Olyan hirtelen pálfordulásai vannak, mintha skizofrén lenne. Továbbra is rühellem a főszereplőt. A szimpatikus srác meg teljesen értelmetlenül meghal. A két részben egyetlen elem volt, amin jót mosolyogtam: ahogy a varázslatot összehozza a kis csapat, és amilyen reakciókat kapnak rá a mit sem sejtő helyiektől. Azon még mosolyogni is tudtam. Különben hagytak teret folytatásra is, csak más gonosz ellen kell majd vonulniuk. Én szomorú leszek, ha ezt a gyengébb sorozatot folytatják, míg sokkal jobbakat kaszáltak.

 

Az Unicorn Warriors Eternal (s01e10) zárlata is inkább csak egy kis szünetre távozás. Egy csatát megnyertek,000uwe10.jpg rájöttek, hogy mi ellen kell küzdeniük és megvillantottak egy új világot, amiben majd ezután mozogniuk kell. A rajzok, mint eddig. Felnőtt mese, amiben volt akció is, kis lelkizés és egyfajta humor is. Emma most kötelezte el igazán magát, és jó kis viktoriánus humoreszk lett abból, ahogy a szülei diliházba akarták csukni. A magánéleti szálakkal most nem kezdtek semmit, de igazából ez a nagy összecsapásra volt kihegyezve, az ott megtudott igazsággal. Amire valahol számítani is lehetett: mi másért ragozták volna részekig, hogy az anyja milyen traumát okozott Melindának? Vagyis, a szokott szintet hozta, de ne ugrott ki minőségben a korábbi részekhez képest.

 

000from210.jpgVan válasz, másra nincs a From (s02e10) zárásában is. Éppen annyit adtak, hogy ne érezzem azt, hogy nem tartunk sehova. Viszont új kérdések merültek fel, és fogom is a fejem, hova fogunk így kilyukadni. De érdekel, szóval nálam működött a beetetés. A szálak lassan összeértek, és végre elkezdték megbeszélni, ki mire jött rá és milyen elméleteik vannak. Az évad veszélyét, amit az évad elején a seriff visszahozott a vadonból, elhárítják, így az a szál záródik. És bajban vagyok, mert bármiről is akarok írni, lelövöm a csavarokat. Mert itt tényleg mindenki olyasmit oszt meg, vagy olyan történik vele, ami az egész világukról árulkodó vagy befolyásolja a sztorit. Jól működött, ahogy szétválnak és külön kalandjaik vannak, de most tudnak egymásról. Működött, hogy volt horror elem, volt megható pillanat esküvővel, volt misztikum. Ez egyike azon sorozatoknak, amelyeknek kifejezetten várom a folytatását és az idei felfedezéseim között a helye.

 

Új sorozatként kerül ide, de majdnem évad ismertetőt is írhatnék róla. Mire elkezdtem nézni, szinte az egész évad lement. De fussunk át rajta, milyen a The Crowded Room (s01e01-07). Eredetileg regény, így el kell dönteni,000tcroom1.jpg hogy elolvassa előbb az ember, vagy belevág simán a sorozatba. Mivel egy rejtélyre épül, az első 5 rész arról szól, hogy összerakjuk, mi is történt, miért van Danny tárgyalás előtt. Aki ismeri az eredetit, nem tud találgatni. Én nem olvastam, talán a 3. rész körül esett le, hogy eredetileg regény. A szerző neve már elárulta, milyen irányba gondolkodjak, onnan már rájöttem, mi is a csavar a történetben. Igazam lett. De működik a húzás, és annak ellenére, hogy látszólag nem is nagy az ügy, még haláleset sem történt az visz előre, hogy mi is zajlik itt. Mert azt kezdettől érezni, hogy Danny körül valami nagyon nem ok. Ha már megvan az alap, mi a fiú baja, onnantól is lehet találgatni, csak mást, amit spoiler miatt nem mesélek el. Ez annak ellenére beletesz valami játékosságot, hogy maga a történet komoly dráma. Mert nem is az a komoly téma, hogy lövöldözés volt, hanem mit kellett túlélnie a főszereplőnek, és erre hogyan volt képes. Megvannak a hasonló témájú filmekkel a hasonlóságok – főleg abban, ahogy az emberek reagálnak, amikor szembesülnek a váltásokkal. Még abban is látok hasonlóságot, ahogy Tom Holland játssza azt, amit egy másik filmben Edward Norton. Nortonnak jobban elhittem, de Hollandnak is megvannak a maga pillanatai. Nem spóroltak a stábon, és pár rész után a mellékszereplők is esélyt kaptak kibontakozni. Amanda Seyfried pszichológusa eleinte pl. csak végszavazik, aztán oldalágon kibomlik az ő története is, megkapja a saját játékteret. Helyszín nem kellett bele sok, a nyomasztó tereket meg jól hozzák. De tetszett az a bizonyos szoba és épület is, ami a címe utal. Vizuálisan jól elkapták, miről is van itt szó. A vége még visszavan, lenne arra is tippem, de majd meglátjuk.

 

A másik új heti nézősöm, ami szórakoztatóbb a pszichés drámánál, a több akciót hozó Hijack (s01e01-03). Itt is 000hijack1.jpgvan húzónév: Idris Elba szállt fel arra a gépre, ami gépeltérítők kezébe kerül. Abban hasonlóságot is látok a Marvel univerzumos szerepével, hogy egy nagyon jó megfigyelőről van szó, aki kellő időben a harcba is beleveti magát. Mellette még Archie Panjabi ismerős, aki a The Good Wife nyomozója volt évekig. Kisebb szerep, kevesebb feltűnéssel, de annyira akció sorozat, hogy Elba is inkább a kiállásával van jelen a képernyőn, nem nagy, színészi jelenetekkel. Röviden, azzal lehetne összefoglalni a sorozatot, hogy a gépet eltérítik, és a világ egyik legjobb tárgyalója igyekszik mindenkit életben tartani, miközben Londonba is sikerül jeleznie, hogy a gépen gond van. Függő végekkel különben darálásra is alkalmas lenne, késztetésem is lenne rá, csak nem akarom összevárni a részeket. Eddig minden résznek volt egy központi problémája, amit Sam a gépen kezelt. A legutóbbiban pl. azt nyomozta ki, hogy a gépeltérítők fegyverében vaktöltény vagy éles van. Az átívelést meg az adja, hogy a londoniak mit értenek meg és milyen lépéseket tesznek a jelekre. Kapott a történet egy magánéleti szálat is, Sam a volt nejéhez és fiához utazik Londonba, és ő láthatóan vissza is akarja kapni a családját. A nőnek azonban új kapcsolata van, és nem is érezném valósnak, ha ez a helyzet újra összehozná a családot. De ez a legkevesebb benne – az nézeti, hogy Sam mit tervez a gépen, illetve még rejtély, a gépeltérítőknek mi a célja. Van egy rejtély, aminek a felfedéséig kapjuk a heti izgalmakat adagolva. A vége majd biztosan meghatározza, mennyire gondolok utólag rá szívesen, de eddig szórakoztatónak találom.

Sztrelcov

Életrajzi filmként is lehet nézni, de valahogy nem az fogott meg benne. A Puskásban éppen mostanában hallgattam meg, hogy politikai okokból mit műveltek az Aranycsapattal a VB elvesztése után. Itt is azon kattogott az agyam, hogy mi lehetett volna ebből a fiúból, ha nem szovjetnek születik és nem teszi tönkre a rendszer.

Mert az végig ki van emelve, hogy Sztrelcov focistának tartotta magát, nagyon népszerű volt és ennek 000sztrelcov.jpgmegfelelően, szórakozva élt. Messze volt a szovjet ideáloktól, és a rendszer le is csapott rá. Példát statuáltak, és a legígéretesebb focistájukat elküldték a GULAG-ra bányászni. Egy diktatúra olyan polgára volt, aki nem akart lefeküdni a pártnak. Esélye sem volt nyerni ellenük – ugyan a filmben egyszer rákérdeznek tőle, miért nem megy Nyugatra, de választ nem kaptunk. Egyszerűen kár érte, hogy a legjobb éveit elzárva kellett töltenie.

A film ugyan gyárt hozzá romantikus keretet is: pont olyan lányba szeret bele, aki egy kommunista párttisztnek is tetszik, és mivel a lány a focistát választja, a kommunista bosszút áll. A végére, a filmben már nem is annyira a karrierje miatt küzd és bánkódik, hanem az elveszett szerelme és családja miatt. A filmben különben le se jön, mennyire fiatalon került bele ebbe a csapdába, alig lehetett fiatalembernek és nem kamasznak nevezni.

Vannak benne mérkőzések is, de nem vitték túlzásba. Éppen annyi, hogy gólokat lássunk, meg pár cselezést. A nagy zárójelenetben sem a mérkőzést tették meg a fő helyre, noha a stadion nyújtotta lehetőséget ott használták. A tömeg ereje, vagy éppen Pele feltűnése is ott mutatott igazán. Előtte még egy edzésprogramba néztünk bele, de azt is annyira rövidre szabták, mint a meccseket. Pár bevágás, egy kis hangulatkeltés, de semmi több.

A szerelmi témát kavargatták, és csapták hozzá, hogy a kommunizmusban az eszme és a látszat mindig mennyivel többet ért, mint az igazság. Különben nagyon egyensúlyoz a film: magát a kommunista rendszert nem kezdi el kritizálni, hanem kijelöli azt a nem is éppen magasan levő hivatalnokot, aki személyes bosszúra használja a rendszert. A filmben abszolút igazságtalanul bánnak Sztrelcovval, azt meg valószínűleg nem tudjuk meg, hogy mi volt a valóság. Kicsit azért utána olvastam, és nem éppen az a történet köszönt vissza a filmben, mint amit találtam. Szó sincs volt barátnőről, aki féltékeny az új asszony miatt. Ahogy nem személyes bulit tartottak a kérdéses estén, és nem egyedül volt a csapatból Sztrelcov. Különbséget is kell tenni a két sík között – a filmben Sztrelcov áldozat, de ha valóban erőszaktevő volt, akkor az életben nem tudom sajnálni. Még, ha igazságtalanul többet is kapott ugyanazért, mint a csapattársai.

A szereplőválogatás alapja az eye candy faktor lehetett. Alla és Eduard esetében is szép fiatalok kellettek – igaz, Alekszandr Petrov legalább ott kapott többre esélyt, amikor a filmen 5 év után kijön a börtönből. Ott lehetett éles váltást tenni az előtte és utána között. Ahogy a komolytalan, tehetséges és szórakozott fiú már oda volt, és egy lélekben teljesen más alak tért vissza.

Nem mondanám látványos filmnek sem. Bár a több helyszín megvan, de mégis elég szűknek tűnik a mozgástér. A történet és a szereplők fizikai tere is erőszakosan körbehatárolt és nem tűnik igazinak. Megrendezett az egész.

Egyszer meg lehetett nézni, de nem egy újranézős film. Ahhoz túl sok mindenben volt mű és erőltetett benne.

Locke&Key

2. évad

Az első évad nem éppen azt a képregény élményt hozta, amit szerettem volna, bár így is szórakoztató volt. A lényeg igazából csak annyit, hogy újraolvastam az egész képregényt, mielőtt folytattam a mozgóképes verziót is, úgyhogy nehezen álltam neki.

 

Eleve egy új helyzetben voltak a szereplők, eltértek Hill alapanyagától. Meglepő, de most ezt kifejezetten élveztem. Mivel más volt a történet, csak az alap maradt azonos: Dodge vadászik rájuk a kulcsokért, csak most000l_k2.jpg sokkal taktikusabban – jobban élveztem a történet alakulását. Nem azt méregettem folyton, hogy miért és mennyit változtattak a képregényen.

 

A kulcsok tekintetében volt egyfajta visszafogottság – használják őket, de a nagy játszma nem igazán ezeken múlott. Most Dodge és a Locke-család is átverésekkel, megtévesztéssel indult a másik ellen. Így inkább volt elme, mint varázspárbaj, ami szintén jól állt neki. Természetesen a nagy összecsapásra aztán mindenki felvonultatta a nála levő kulcsokat, és jól is nézett ki a szárnyakkal vagy az épület összeomlásával. De, ez most több volt, mint egy sima látványorgia a kulcsokkal.

 

Akadtak drámai tetőpontok, amelyekre szintén igaz, hogy idézték a Hill-képregényeket, de másként alakultak az események. Pl. ezt a sorozatot sem élte túl Tyler barátnője, de most egészen másképpen halt meg. Még Lucas sorsa sem egyezik az eredetivel, kevésbé voltak vérszomjasak a sorozat stábjában, mint a képregény rajzolói és írója.

 

Vannak új karakterek és új történetszálak, a legtöbb tetszett is. Nagyon működött Duncan nagyobb szerepe, a visszatérő emlékekkel, ahogy a gyerekek mellé áll segíteni. Aaron Ashmore kifejezetten szimpatikus nagybácsi lett, fáj is belegondolni, hogy az előző generáció mit dobott el magától azzal, hogy ennyire megcsonkították a saját történetük Bode-ját. (Vagyis, a legkisebb és leginkább ártatlan, aki ösztönösen találta meg a kulcsokat.) Tetszett Brendan Hines történelemtanára, aki Nina szerelmi szála is volt egyben. Neki is volt kötődése a Kulcsházhoz, ha sokáig nem is lehetett érteni, hogyan. Josh és Nina helyesek együtt, én drukkolok nekik. Az, hogy így meg tudott jelenni a család életében, és esélyt adnak neki, különben jelzi, hogy mennyit gyógyultak a traumákból, amivel ide költöztek. Mondjuk, az évad végére Tyler megint csak gyászolhat és szenved, nem véletlenül hoz olyan döntést ott, amilyet. És akkor elérkeztünk oda, hogy egy egészen másképpen félelmetes, új ellenfelet hoztak be az évad végére. Dodge agyafúrt volt, most viszont érkezik egy erősebb, kegyetlenebb, és kevésbé manipulatív, nyersebb gonosz. Kevin Durand kifejezetten ijesztően tudja hozni, és szinte vártam is, hogy egyszer csak átmegy az Álmosvölgy legendájának fej nélküli lovasába. Azt hiszem, dicséret, ha Christopher Walken alakítását ilyen kevés jelenetben meg tudta idézni.

 

Ami nélkül meglettem volna, azok a szerelmi drámák. Azt még valamennyire át tudtam érezni, hogy Tyler szenvedett attól, hogy a barátnője lassan immunis lett a varázsvilágra és elfelejtett dolgokat. De Kinsey gyötrődése a srácok között, és ahogy Dodge a maga módján tényleg beleszeretett a lányba… Történetmesélés szempontjából ok, de egy másvilági démoni lény mégis hogy gyúlt ennyire emberi érzelemre? De értem, kellett neki egy gyenge pont, amivel a Locke-család ki tudta játszani. Ez volt számára Kinsey, akiből a párját akarta megteremteni.

 

Szépen vitték tovább a történetet, felvezettek egy újabb és másként veszélyes ellenfelet, hoztak értelmes új szereplőket. Volt fantasy, ifjúsági, horror elem is. Simán jobban szerettem ezt az évadot az elsőnél, rávehettem volna magam előbb is, hogy megnézzem.

Lány a ködben

Először is, ez egy Donato Carrisi-feldolgozás. Bár pont ezt még nem olvastam, nagyon jól megjelenik a cselekményben és a szereplőkben az író regényeinek karaktere. Aki tehát azokat szerette, ezzel a filmmel jól fog járni. Nekem tetszett, és amit filmként esetleg hiányolnék benne, a cselekmény és a szerző stílusjegyei kipótolták.

Nem is maga az eset az izgalmas. Eltűnt egy lány, semmi nyoma. A városból érkezik egy nyomozó kideríteni, mi történhetett. Akár ki is fulladhatna itt az egész történet, de a nyomozó, Vogel ügynök tökéletesen tud játszani a 000lany_a_kodben.jpgsajtóval. Pillanatok alatt eléri, hogy a média felkapja az ügyet és megszerzi, ami csak kell a nyomozáshoz. Kifejezetten izgalmas volt azt nézni, hogy miképpen tudja befolyásolni az egész rendszert mindössze azzal, mit és hogyan ad a sajtónak. Nagy játékos az öreg. Itt még erkölcsi problémák sem voltak – gyorsan és hatékonyan dolgozott, látszólag a lányért.

De a film tovább megy és komolyabb dolgokkal kezd el foglalkozni. Feltűnik egy gyanúsított, és Vogel ugyanazzal az alapossággal játssza ki ellene a sajtót, ahogy az ügyből is szenzációt faragott. A nézőnek meg marad a kérdés, hogy erkölcsös ez? Tényleg a tettes nyomába eredt Vogel, vagy éppen tönkreteszi egy ártatlan ember életét? Itt már a média gyilkos körmeit látjuk, és nem lehet nem azon gondolkodni, hogy milyen könnyen el lehet ferdíteni bármit.

A film remekül játszik a nézőpontváltásokkal. Vogel szemszögét és a gyanúsított Martini professzor történetét variálja, és egészen a végéig nem lehet tudni, mi az igazság. Carrisi nagyon elkapta azt a pillanatot, amikor utólag a fejünkhöz csaphatunk. Mert bizony itt a gyilkos el is mondta a tervét, de több mindent tudnunk és értenünk kell, hogy megértsük. Tényleg, nem volt itt semmi zsákbamacska, gyilkosunk tulajdonképpen már az elején tisztázott mindent.

Ez meg van tolva azzal, hogy mindent Vogel mesél el utólag, és nem tudjuk, vele mi történt. Hova is futottak ki az események? Szinte történetet a történetben, nem várt csavarokkal. Nekem a legnagyobbat az szólt, hogy ki a gyilkos és miért. De az is megérne egy misét, hogy miért annak vall Vogel, akinek. Carrisi kibővítette a cselekményt, és nem csak Anna Lu eltűnése lesz, ami a környéket kísérti. Nem is hagy nyugodni, hogy Vogel vajon mit tudott. Véletlen lett volna, vagy van még egy üzenet, amit észre kellene venni a pszichológussal együtt?

Nézeti, hogy nincs egyértelműen jó és rossz szereplő. Vogel ilyen szempontból a legizgalmasabb. A jó ügy embere, a bűnözők ellen dolgozik, de nagyon is megkérdőjelezhető módszerekkel. Ahogy keveredik benne fény és sötétség, az nagyon Carrisi-hős vonás, ezért kísértenek a regénybéli szereplői is. Megosztók. Hős vagy gonosztevő?

Ha ezt összeadjuk a történet fordulataival, és amit a médiáról beletesz, az nézeti az egészet. Általában nem rajongok érte, ha valaki nagyon saját filmet készít, de Carrisi jól megoldotta. Átírta a saját regényét, még le is forgatta és meglepően jól. Kedvet is kaptam, hogy olvassak tőle többet. Még akkor is, ha néha kifejezetten kísért, aminek a szereplőit kiteszi.

Látványra nem sok, de nem is kell. Kisváros, szekta közeli vallásos emberekkel és a mindig feltűnő kamerákkal. Olasz projekt, egy kivétellel. A pszichológust, aki a keretben Vogel vallomását hallgatja, Jean Reno játszotta. De a filmet Toni Servillo vitte magával, nagyon hozta a jó és gonosz együttes megjelenését.

A film különben nem is ment rosszul. Carrisi legjobb új rendező díjat is nyert vele, vitték filmfesztiválra is az olaszok. Úgyhogy, megjegyezhető, hogy Carrisi nem csak írni tud jó sztorikat.

A fantasztikus Maurice

Még nem döntöttem el, hogy ez most aranyos vagy idegesítő mese. Kicsit a Shrek nyomdokain halad, bár más mesét és ötletet forgat ki.

A mese alapja, hogy a boszorkányiskola szemetesében lakó patkányok a kidobott varázsos szemét hatására értelmesek lettek. Beszélnek, gondolkoznak, emberiek. Csak éppen, mit kezdjen a középkori szintű világ ilyen állatokkal? Egy hasonlóan intelligens macska – kiszámítható poén, ő mivel nyerte el az eszét – találja ki a000fantasztikusm.jpg megoldást. Egy árva fiúval társulva eljátsszák a falvakban a patkányfogó meséjét. A patkányok megijesztik az embereket, a fiú zenével kicsalja őket és begyűjtik a pénzt. A bonyodalmat az adja, amikor egy olyan városba tévednek, ahol már működik mágia és van egy patkányos összeesküvés. Fel is tűnik majd Jancsi és Juliska meséjének más verziója, meg egy hősnő, aki úgy éli az életét, mintha egy mese lenne.

Van benne ötlet, és poén is. Csak éppen, valahogy nem jössz össze minden korosztály szórakoztatása. Egy-egy felnőttnek szánt poén a gyerekeknek remélem, le se esik. Az eredeti patkányfogó ugyanis kannibál, és igen, itt jön be a Jancsi és Juliska vonal. Szerintem fekete a humorom, de itt én sem találtam viccesnek, amikor ráutalnak arra, hogy a büntetésből elcsalt gyerekeket a patkányfogó egyenesen a kemencébe vitte megsütni. A kicsiknek szánt viccek meg felnőttnek túl gyerekesek. Buták, kiírom.

A hagyományos mesei vonalat és tanulságot egyrészt Maurice útja adja. A macska elég önző, és az van a tettei mögött, hogy magának biztosítsa a kényelmes életet. Tulajdonképpen kihasználja az árvát meg a patkányokat is. Viszont, ahogy bajba kerülnek és szükség van rá, túl tud lépni magán. Felismeri, hogy barátai vannak már, és mivel tartozik neki. Ő fejlődik a történet során, és kiáll majd az övéiért. A másik, hogy az árva fiú majd összemelegszik a polgármester lányával és együtt erednek a városi összeesküvés nyomába. Jellemző különben, hogy annyira a vegyes párok korát érjük, hogy a fiú arabos küllemű, a lány fehér. Mesevilág, nem igazi középkor, legyen. Kár, hogy annyira belelátom, hogy vezetett ide a Bridgerton…

A történet mozgalmas, a több felé kalandozó szereplők külön útjai elég érdekessé is teszik. Mondjuk, azért komoly fejtörést és összeesküvést nem tettek bele, mégiscsak mese. Kalandos, de könnyeden.

A grafika közepes legjobb indulattal is. Láttam már sokkal rondábbat, de ha belegondolok, mit tud ma a technika, ez szinte csúnya. Szintén, kicsiknek elég színes és látványos, felnőtt szemmel, már több mindent ismerve nem az igazi.

Vagyis, gyereknek ok, de a szülőnek nem lesz nagy élmény melléülni és együtt nézni.

süti beállítások módosítása