Azért bejelölöm, pótlólag miről írok majd, de ma este már nem jött össze. Olimpia, röviden. Remélem, nem csak én követtem a párbajtőr csapat döntőjét!

Akkor, ahogy ígértem, lehetőség szerint még a vízilabda mai kezdete előtt.

Az első, hogy olvastam az eredetijét jelentő memoárt. Most gondban is vagyok miatta, mert olyan szinten változtattak nagyon sok mindenen, hogy nem sok köze van egymásnak a kettőhöz. Tényleg csak az alapot tartották meg, a hagyományos zsidó közösségből kiszakadó nőt, de különben halmozták az új elemeket.

Vagyis, a sorozat saját ötlete: Esty és a zene. Esty és a közösségből korábban elmenekült anyja. Robert. Még az is, hogy Esty ebben a sorozatban éppen csak megtudja, hogy gyermeket vár. Az eredetiben már a fiával együtt ment el, aki akkor kisgyerek volt. Moishe és a szerencsejáték-függőség. Ahogy Yanky próbálja megtartani a feleségét. Vagy, maradhatunk annál is, ahogy kezdtem: csak az alapokat tartották meg a könyvből.

A sorozat felépítése múlt és jelen váltott elmesélése. A jelenben látjuk, Esty miképpen kezdi újra Berlinben. Ahogy kinyílik neki a világ. Abszolút meg tudom érteni, hogy nem is kívánkozik vissza a régi életébe, ami ehhez képest csak egy börtön. Tele van a nők számára megalázó elemekkel: legyen az akár a szexualitásuk teljes elfojtása, a hajuk levágása, vagy ahogy a család kezeli őket. Mit szabad nekik? Kb. semmit. Mondjuk, amikor Yanky és Moishe utána mennek, azért látjuk azt is, hogy egy fiatalember is mennyire elzárkózva létezik a vallásában, és mennyire elveszett, amikor kikerül a védőburokból. Yanky olyan szerencsétlennek is tűnik, hogy csak az a csoda, nem menekült sírva haza.

Bár a sorozat elsősorban nem támadja a zsidó közösségeket, de elég nehéz nem a kritikát kihallani belőle. Minden téren egy leépítés, amit a benne élőkkel művelnek. Hogy miért jó nekik így élni? Fel nem foghatom és a sorozat sem ad erre választ. Nálunk még az sincs meg, amire az amish fiatalok esélyt kapnak. Ők elmehetnek, megnézhetik a világot, és eldönthetik, hol és hogyan akarnak élni. Az itteni fiataloknak még hasonló esélyük sincs.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az tetszett volna, ahogy Esty megkezdi az új életét. Értem, hogyan élt addig, abból fakadóan mennyire naiv és nem érti a világot. Így azt még el tudom fogadni, hogy komolyan elhitte, hogy esélye lehet egy komoly zenészeknek meghirdetett ösztöndíj elnyerésében zongoristaként. (Ennek ellenére nem tudtam sajnálni, amikor az új barátai meghallgatják játszani és elmondják neki, hogy mennyire rosszul gondolta. Annyira nyilvánvalónak kellett volna lennie, ahogy hallgatja a többieket és látja, ők hol tartanak hozzá képest.) Ami viszont nem magyarázható a neveltetésével: kétlem, hogy bármelyik kultúra díjazná, ha terhesen viszonyba bonyolódna valakivel, akinek fogalma sincs a múltjáról vagy éppen a másállapotáról.

De a sorozat sorsokat ábrázol, és vannak benne jó ötletek. Az még érdekelne is, egyesek élete hogyan alakul a későbbiekben. Yanky-t majd visszafogadja a közösség, az anyja majd keres neki egy zsidó lányt, akinek éppen elég az, amit a közösség nyújtani tud. De Moishe? Ő már annyira meg van fertőzve a modern világgal, ott a függősége is – róla nehezen tudom elképzelni, hogy ha vissza is fogadják, boldog tudna ott lenni.

Azt is lehet díjazni, hogy igyekeztek autentikus színészeket találni, akik a származáruknál fogva közelebb vannak a témához, mint random emberek. Shira Haas nagyon szépen hozza a világra rácsodálkozó lányt és a törékenysége mellett ott volt az erő is benne. Amit Rahav annyira szerencsétlennek és szánandónak tudta mutatni Yanky-t, hogy néha nem is tudtam eldönteni, megpofozni, vagy megölelni kellene szerencsétlent. Mondjuk, szerintem Jeff Wilbusch Moishe-ja lett a legsikerültebb, de alapból az ő helyzete izgatta igazán a fantáziám. Egyik lábbal az egyik, másikkal a másik világban állni.

A könyvtől függetlenül értékelhető és nézhető, de aki az olvasottakat akarja viszontlátni, valami mást kell keresnie e sorozat helyett.

Már beharangoztam, hogy néztem még egy Guy Ritchie-filmet a héten. Most akkor nézzük ezt, minden agyament húzásával együtt.

Mert A piszkos hadviselés minisztériuma igaz, hogy valós történet alapján született, de annyira túl van pörgetve és nagyítva, hogy azzal már paródiának és nem igaz esetnek tűnik. Pedig valóban volt egy ilyen csapat és egy ilyen feladat, hogy az U-Boot utánpótlást elvágják az angolok. Csak éppen az fájdalmas tud lenni, amikor egy 4 fős csapat lemészárol egy egész német helyőrséget úgy, hogy náluk még egy karcolás sem esik. Ok, Apple azért meg lett kínozva és vérzik is kicsit, de ő nem is a támadó egységgel ment, hanem őt jöttek kiszabadítani. De ugyanilyen sikerrel viszik végig az egész kiküldetést: ők akár késsel és íjjal is levadásszák az ellent, míg őket sokszoros túlerő és gépfegyverek sora sem tudja megállítani. Egy váll-lövés a legsúlyosabb, amit egyikük elszenved.

A bázisra beépült két kém esete is ilyen. Egy olyan húzással, amit nem is tudok hova tenni. Amikor Marjorie igyekszik elvonni Luhr figyelmét, a Koldusoperából énekel el egy részletet. Kb. olyan vonaglással, mintha egy tüzesebb Beyonce-dal lenne, de ez egészen más. Annyira nem illet oda, de a dalválasztás se tetszett. De itt is az a lényeg, hogy nagyon sok olyan esetet túlélnek, olyan húzásaik vannak, amik szintén eltúlzottak és hihetetlenek.

De Ritchie-film és ebben a történetben a menő húzások, a lazaság felülír mindent. A Becstelen Brigantyk már elindult ebbe az irányba, de Ritchie jó pár lapáttal rátett arra, amit Tarantino elkezdett. Hogy is mondják: egy jó történetnek nem állhat útjában az igazság? Nem véletlen az sem, hogy mennyire keveset tudunk meg a szereplők további sorsáról. Nagyon ki van mazsolázva a pozitív rész – az, hogy ennek a csapatnak a 80%-a II. világháború hősi halottja lett, nem került bele. Guy, Apple, Lassen, Hayes is mind odavesztek. Egyedül Hayes esetében van rá utalás, hogy fogságba esett, de soha nem tört meg. Azt már nem tették hozzá, hogy halálra kínozták. Bár megértem - egy ilyen film végére, amiben 5 ember egy sereget is lemészárol komolyabb sérülés nélkül, fura lett volna kiírni, hogy hamarosan mind halottak. Meg is döbbentem, amikor ránéztem, mi is történt velük később, hogy esetleg más kalandjukból várható-e film.

A lazaság, ahogy a Ritchie szerette csibészek mindent legyőznek, ez a film motorja. A párbeszédek, beszólások, a macsós megnyilvánulások. Kb. úgy érzem, mindegy is a közeg - lehet a középkor és Arthur király, modern mai bűnbanda vagy éppen világháborús osztag, a rendező mindig ugyanolyan típusú emberek kalandjait meséli.

Nem is néz ki rosszul a film. Robbantanak, sokféleképpen harcolnak és kb. minden fontosabb színésze ismert színész, vannak közöttük egyenesen sztárok is. Henry Cavill pl. James Bond mintáját játssza, a történetben felbukkan Ian Fleming is. (Freddie Fox a The Gentleman sorozatban náci nemesi sarj volt, így az még poénnak is elmegy, hogy most a németek ellen dolgozó ügynök.) Ritchie megtehette azt, hogy mellékszerepre is betesz olyan neveket, mint Henry Golding, aki a csapat félig francia robbantási szakértője.

Pörgős, mosolygós, de nagyon közel van a paródiához. Talán még nem csúszott át, de lehet, hogy csak a humor és a banda dinamikája menti tőle. Mert mókás film, ha tényleg irritál, amikor ilyen kis csoport ilyen eredményeket ér el ennyi veszteséggel.

Egyszer elszórakoztatott, de azért nekem az új osztályú bűnözők kalandjai jobban bejöttek. Még talán Statham és Josh Hartnett show-ja is.

Nem terveztem, mennyire húzom ezt rövidre, de egyszerűen nincs róla sok mondandóm. Inkább éreztem egy rész Kite Man vagy Suicide Squad epizódnak, mint önálló egész estés filmnek.

Az előző részhez képest az a váltás, hogy most a RWBY szereplői jönnek a DC hősük világába. Ők önmaguk, míg a RWBY szereplők kamaszból felnőttek lettek és a por híján itt nem tudnak varázslatokat szórni. De a közös ellenség megint szervezkedik, és szét kell csapni közöttük.

Talán ez a másik baj a műsorral. Nincs igazán története, csak különböző felállásokban és csoportban mennek szörnyeket verni, hogy a végén a főgonoszt is elintézzék közös erővel. Valami értelem, kerek történet, az hiányzott. Az első fele sem volt éppen okos történet, de ott legalább a számomra idegen világ a Grimmekkel volt annyira érdekes, hogy valamit néztem. Ezt most csak untam.

Az akció különben nézhető benne, viszik tovább a szereplők a korábban mutatott stílusukat. Batman a kivétel, aki egyrészt a történet nagy részében megmérgezve hever, másrészt a saját világában nincs olyan szárnya vagy lézerszeme, amit az előző részben megtanult használni. A RWBY szereplők meg kaptak pár fegyvert a mágiát pótlandó, de arra inkább nem is mondok semmit, amikor Barbie babának beillő lányok féltestnyi fegyverekkel lődöznek.

A külcsín – jobb szó híján babás. Bár DC és akció, sokkal inkább emlékeztetett a Mattel Barbie meséire. A RWBY bármelyik lánya már mehetne is oda, de a DC szereplők is nagyon babásan néznek ki. Nem is értem, ha lányoknak van animálva, akkor miért akcióra kihegyezett a cselekmény?

Szerintem egyes részeket viccesnek szántak, de most még csak ebben sem vagyok biztos. A magam részéről én nem tudtam nevetni vagy akár csak mosolyogni rajta, legfeljebb csak kínomban.

De ki is rakom már a pontot, mert egyszerűen erre nem is akarok többet gondolni. Láttam már olyan DC animációt, ami nem tetszett, de ez valahol a legalján van. Nem néz ki rosszul, de különben sem a szereplők, sem a történet, se a humora nem jött át.

Nagyon törtem a fejem a korábbi filmmel mi a kapcsolat. Mert a történetben egyértelmű: ugyanaz a biznisz, nagyon hasonlóan intézve. De a szereplők között nem bírok kapcsolatot felfedezni. Aztán fel is adtam, néztem önmagában és nem agyaltam azon, ki kinek rokona vagy esetleg ellenfele a filmből.

A szemszög úgyis változott. Most nem a bűnszervezet az elsődleges közeg, illetve mégis, csak másképp. A történetbe Edward, vagyis Eddie oldalán csöppenünk, aki Halstead hercegének kisebb fia. Hivatásos katona. Éppen kiküldetésen van, amikor az apja állapota rosszabbodik és haza kell térnie elbúcsúzni, eltemetni az apját. Aztán nagyon hamar két és nem kellemes meglepetés éri: az első, hogy az apja felrúgta az évszázadok óta fennálló örökösödési rendet. Nem az elsőszülött fia, a drogos és folyton bajba keveredő Frederick – Freddie, hanem a kisebb fia az új herceg, minden birtok, vagyon és egyebek örököse. A második meg az, honnan volt az apjának pénze a birtokra, a veszteséges cégre és Freddie bajkeveréseire. A birtok alatt fűlabor üzemel, a Glass család üzlete.

Nem akarom átfogni a bonyodalmakat, mert részről részre lesz valami új és nagy a pörgés. Meg kell menteni Freddie-t, többször és több mindenből. A bűnszervezetnek is be kell segíteni több mindenbe. Eddie nagyon ki is akar szállni a bűnvilágból, mielőtt a család börtönben vagy a temetőben végzi. Nagyon sok mindent és nagyon rövid idő alatt tesznek.

A cselekmény tehát száguld. Ahogy a poszter is ígéri, egy másféle bűnszervezet történetébe nyerünk majd betekintést, mert Eddie másféle gengszter lesz, mint a többiek. Egy gentleman. Talán Susie vagy az apja volt, aki meg is fogalmazta? Egy született herceg, aki gond nélkül boldogul a nemesek világában és minden szívfájdalom nélkül fejbe lövi, akit kell.

Nem lehet, nem is kell teljesen komolyan venni, de különben még a reálisabban összerakott Ritchie filmek közé sorolnám. Pláne, hogy már láttam Cavill osztagát is, de arról majd később. Szórakoztató elsősorban és jól hozza azt a típusú világot és szereplőket, ami a rendező védjegye. A valóságnál sokkal fontosabb, hogy menők és lazák legyenek. Attól függően, éppen melyik szereplőt nézzük, másképpen cool alakok. Ritchie a ’rosszakat’ is összerakta stílusosan vagy kellően elmebetegnek. A kolumbiai kapcsolatokkal bíró nő a matchetével az őrült, Johnston az elegáns öltönyeivel és hatalmas vagyonaival a másik csoportba sorolható.

Ugyanakkor a laza, menő figurák mellett megjelennek a különféle kretének is. Freddie az egyik példa, aki aztán tényleg mindent el tud rontani, amit el lehet. A végén az öccse ki is fakad rá, amikor a bátyja bevallja, hogy kvázi a meggyilkolását fontolgatta. Hát igen, a hála a milliókért és minden segítségért nem feltétlenül a hátbaveregetés. De lehetne mondani Susie növénytermesztőjét is, elvarázsolt egy figura. Az egyéb szervezetek emberei között is van ilyen alak is, meg amolyan is.

Fontos volt a szereposztás, ebből adódóan, mert a történet mellett a karakter adják el a műsort. Vannak egészen éles találatok: nekem Giancarlo Esposito milliárdosa volt a kedvencem, de kellemesen meglepődtem Kaya Scodelario Susie-ján is. Nekem az a színésznő annyira tinifilmes volt a fejemben, hogy kemény gengszternek el sem tudtam volna képzelni. Ugrándozni egy disztópiában, sellőt menteni a Napkirálytól, de semmi komolyabb. Ehhez képest teljesen jól működött hidegvérű bandavezérnek is. Theo James, mint Eddie – maradjunk annyiban, hogy mivel Eddie extrája az lesz, hogy meg se rezdül, bármin is kell keresztülvágnia magát, így nincs vele gond. Őt különben nem tartom különösebben jó színésznek, de ennyi ment neki. Inkább eye candy faktor, és jól is állnak neki az öltönyök vagy amit éppen ráadnak. De Ritchie szépen pakolta a sorozatba a szeretett színészeit, a rá jellemző mellékszereplőket is. Vinnie Jones inasa? Több kedvenc jelenetem az övé.

Mert humora is van a műsornak. Jones állatmentése, pl. a róka. Az már szinte abszurd, de talán azért tudtam annyira mosolyogni rajta. (Viszont az nagyon nem kellett volna, hogy Charlotte apjának személyét bolygatják. Tiszta felesleges vonal, minden előkészítés nélkül.) De arról is lehetne mesélni, hogy micsoda ötleket dobtak be egy-egy részbe. A náci lord. Vagy az öreg, akit már megszálltak a bandatagok, nehogy ugráljon. Amikor meg Eddie kimentené, mi a válasz? ’Nem is olyan rossz itt. Nem láttátok, milyen csajokat hoznak.’

Alapvetően pozitívak a kritikái is. Azon jót mosolyogtam, hogy aki szereti a rendező filmjeit, a sorozatot is szórakoztatónak találja majd. Én különben annak találtam.

Az Avatar, ha egy időben divat is volt szidni, mert egy sci-fi Pocahontas volt, meghatározó film volt. Szerintem sokunknak az volt az első, amit 3D-ben láttunk. Nekem beégett, amikor Jake az avatár testben újra futhatott. Ahogy felfedezte a bolygót.

A folytatásra elég sokat kellett várni, de látva a végeredményt, nem lehet azt mondani, hogy ne érte volna meg. Már az első rész is elképesztően nézett ki, de amit most összehoztak... Még az előzőnél is kevesebb benne az emberi arc. Már az emberi katonaság is avatár testbe bújik és nagy erővel dolgoznak a Pandóra gyarmatosításán. Sully és a családja pedig ellenállók lettek, partizánháborút folytatnak. Míg Jake rá nem ébred, hogy személyesen rá vadásznak, és a család védelmében meg nem próbálnak elbújni. A tenger népénél lelnek új otthont, és az erdő után felfedezik a vizek mélyét.

Valami elképesztő, nehéz is szavakat találni arra, amit itt találnak. Új élőlények, egy újabb gyönyörű táj és egy összetartó közösség. Már az is nagy bravúr, ahogy pl. az erdei és a vízi na'vik eltérnek kinézetben. Egy faj, és mégis vannak kis különbségek. Az úszóhártya, a vastagabb farok, a kicsit más szín. Abban még emberiek is, ahogy az új családot kikezdik, mert mások. Főleg a gyerekek kerülnek nehéz helyzetbe. Jake és Neytiri gyerekei különösen, mert ők hibridek. Korábban nem volt ez így kiemelve, de az avatár test azért nem tökéletesen egyezik a na'vik felépítésével. Én most tudtam meg, hogy pl. más számú ujjuk van. Annyira fel van építve ez a világ, a lények, a környezet és az egész miliő, hogy történet nélkül is bele lehetne veszni.

A történet. Nos, az nem sokkal izmosabb, mint az első részé volt. Ezt is le tudnám és könnyen egy klisével írni. A menekülés nem megoldás. Ez a rész, átvezetőként, annyival elintézhető, hogy Jake és a család próbálnak elbújni, de nem lehet. Ha az életük és az életmódjuk meg akarják tartani, akkor szembe kell menni az emberekkel. Akik visszajöttek és akiknek sokkal keményebb céljaik vannak, mint korábban. Most nem tudósok jönnek felmérni és tanulni, hanem a haldokló Föld helyett kell az emberiségnek új otthon. Vagyis, mindent le akarnak gyalulni, szolgasorba hajtani és modernizálni. Brutális, már az érkezés is, milyen pusztítást okoz. Az pedig csak fokozódik. A végére már vissza kell ütni és egy csatáig, egy összecsapásig eljutunk. De a cselekmény szempontjából az a fontos, hogy a végére kimondják, harcolni kell. Jellemző különben a történet egyszerűségére, hogy Jake katona volt az emberi seregben. Neki pontosan tudnia kellett volna kezdettől, hogy nem lesz béke, nincs menekülés és nincs megoldás. Csak ha nagyon keményen visszavágnak. Már az elején össze kellett volna fogni a Pandórát és az embereknek menni, nem hagyni, hogy megvessék a lábukat és megkezdjék a pusztítást.

Igen, van humoros elem, felépítik Jake gyerekeit és az egyéb fiatalokat körötte. Ez már nem Jake filmje, sokkal több szerepe van a fiataloknak. De azért még az öregek is harcba mennek, és Neytiri pl. halálosabb az íjával, mint valaha. Van története. Nem bonyolult, de akad akció is, kaland is, kitöltik a játékidőt.

Ami viszont meg fog maradni nekem ebből a filmből, az a Tulkunok története. Kevés szívet szaggattóbb van ebben a filmben, mint ami ezekkel a lényekkel történik. Pedig a Sully gyerekek közül egy nem éli túl a történetet - és mégis a Tulkunok miatt volt sírhatnékom. Egy az egyben levették, ahogy a Földön a bálnákat irtották. Rájuk hasonlítanak ezek az állatok. Ahogy szelídek, okosak, családban élnek és amilyen könnyű célpontok. Ahab ellen is a fehér bálnának drukkolok, de alapból is a bálnáké a szimpátiám. Ebben a filmben halmozottan. Annyira lehet gyűlölni az embereket, ahogy ezeket a csodás állatokat ölik, egy kis fiolányi anyagért. Van az a rész, amikor a biológus ki is mondja, hogy mélyen szégyelli, mit kell tennie a kutatásért és az anyagi finanszírozásért. Nem kell kimondania, rájuk van sütve, hogy gyilkosok. A kis Tulkun az anyjával, az kegyetlen húzás. Attól hat, de akkor is. Végig azért drukkoltam, hogy üssenek vissza. Egy teszi meg,  kitaszítják érte, pedig az lenne az út. Ha nem kezdik el megvédeni maguk, csak könnyű célpontok lesznek, akiket addig vadásznak, míg egy példány is életben van.

Iszonyat erős a szereplőgárda is. Azt már említettem, hogy animálták a nagyját és szinte senkit nem is emberként látunk. De felismerni vonásokat a na'vi külső alatt is - aki meg eredetiben nézi, a hangot megkapja hozzá.

Nem volt körötte akkora hype, mondhatni, csendesen lement. De iszonyat bevételei vannak, elég jók a kritikái is, és a látvány magáért beszél. Én amúgy is hajlamos vagyok azt mondani, hogy vesszen a gonosz emberiség, és sajnálom az álaltokat, de itt aztán rá is mennek erre az érzésre.

Akkor, hány évet kell várnunk, amíg visszacsapnak a na'vik?

Hát, nem tudok mit hozzátenni az eddigiekhez. Kb. minden azt a szintet hozza, amit megszoktam tőle. 

Látványos jelmezek és díszletek, jó színészek. Az HBO biztos kézzel vezeti a House of the Dragon (s02e06) részeket, és most is igyekeztek úgy fenntartani a figyelmet, hogy nem küldték a szereplőket csatába. Miközben a zöldeknél hatalmi viharok dúlnak - az új régens nagyon menne a maga feje után -, be van harangozva, hogy Alicent legkisebb fia is hamarosan színre lép. Itt már nehéz szimpatikus szereplőt találni, ők mélyebbre merültek, mint a másik oldal. Daemon továbbra is a szellemeivel birkózik. Lassan nem lesz olyan halott, akivel már ne fecsegetett volna. Rhaenyra próbálkozik és meg is lesz az eredmény, ha nem is úgy, ahogy számított rá. Avagy, új ág érkezik a családba. De tényleges összecsapás még mindig nincs, a jelenlegi három  csoport helyezkedik. Kissé már úgy érzem, itt mindig ez a kivárás van. Mély levegő, majd egymásnak esnek.

Záró rész, esküvő, vagyis: All American (s06e15). Ki volt hegyezve arra, hogy mindenki besegít, hogy Spencer és Olivia nagy napja meglehessen, minden katasztrófa ellenére is. Így voltak megható beszédek és lezárások. Jordan szálán kezdték el húzni, később mi lesz. Szappanoperásan új családtag, és Jordan veszi majd át a családi házat is. De alapvetően ez egy szimpla, nagyon happy end lezárás és újfent meg tudom jegyezni, hogy a főszereplő a leggyengébb színész az egész csapatban. Nem fogom visszasírni, ha csak beugró lesz nagy ritkán. 

De nem tetszett az All American Homecoming (s03e02) indított vonala sem. Mindenki keresi még a helyét a megváltozott rendszerben. Az írók már szórakoznak azzal is, hogy melyik lány mellé kit keverjenek, mert Simone mellől lelépett a barátja. Az annyira olcsó húzás, hogy már dörgölőzik az exéhez is, amikor annak végre sikerülne továbblépni. Itt még kivárok - továbbra is ez a divatosabb sorozat, amely jobban viszi a fekete témát is, csak az irányt most még nem látom.

A Suicide Squad Isekai (s01e07) kapcsán sincs mit mondani. Megint le kellett verni egy ellent és megint nem jutottunk közelebb a megoldáshoz. A maga véres módján szórakoztató, szeretem a mangás rajzolását is, de annyira kellene már egy főellenség és pár válasz. Így marad szórakozásnak annyi, amikor Harley Joker után nosztalgiázik.

Ha már ez a gárda, még egy rész a Kite Man Hell Yeah (s01e03) sorozatból. Nem fog nekem tetszeni, ha minden rész a bárra lesz kihegyezve. Pontosabban, most azt a tendenciát látom, hogy Lex el akarja őket lehetetleníteni, hogy a rejtekhelye biztos maradjon. Csak éppen a baráti kör mindig bemutat neki. Most éppen a szemközt nyíló szuperéttermet alázzák le. A vér nagyban folyik és a szereplők gátlástalanok. Ez nekem sok mindent el tud adni a fekete humorral, de van, amit már túlzónak érzek. Vérrel kitakarva az intim részek, amikor Glinder pucéran verekszik? Persze, pont úgy fröccsen rá a vér, mintha melltartó és bugyi lenne... könyörgöm.

Végül, csak igazolódik, hogy a Gold Star nem tud jó ellenfél lenni a Criminal Minds (s17e09) évadában. Elias maradt a szórakoztató faktor, komolyan azt élvezem legjobban, amikor beszól valamit elsősorban Rossinak. Neki működnek a tervei, összeszedett, mindenki más meg kullog. A Gold Star program meg annál rosszabb, minél többet tudunk meg a gyökereiről. És ez a nyitott vég is... Most komolyan megint azon kellene izgulni, a BAU csapatból valaki felrobbant-e? Tényleg lejutottunk oda, hogy már nem sajnálnám őket. Tudom, sokat írom, de annyira belassultnak és öregnek tűnnek a korábbi évadokhoz képest. Itt kellett volna a vérfrissítés, de helyette csak Emily felvállalja, hogy őszül és hasonló téma volt. Szóval, robbanjanak csak.

Nem az a film, ami elsőre mindenkinek tetszeni fog. Nem populáris, nem úgy látványos, mint egy akciódús bosszú- vagy bérgyilkosos film. A főszereplőnk egészen más egyéniség és ez köszön vissza a történetben is.

Talán vissza is kell lépnem egyet, mielőtt ezt kivesézem. A The Killer nem saját ötlet. Egy képregényfilm, ha ez elsőre nem is esik le. Nincs olyan hőstörténet, mint a Marvel vagy a DC megszokott filmjei. De, amiért ezt felhozom, hogy a filmet, a világát és a főszereplőt is jobban lehet érteni, ha az ember olvasta a képregényt. Abban benne van és át is adja a bérgyilkos életfilozófiáját. Azt a csendes nyugalmat, a nihilizmusát és a világszemléletét. Jobban megvannak az olyan utalások, mint az, hogy a jogi egyetemről csábította ki ez a másik szakma. Itt egy utalás, abban benne van a teljes történet. Hamar meg is jegyzem, a filmen még finomítottak, szimpatikusabbá is tették az alakját. A filmen ugyanis hűséges alakot kapunk, akár az otthonához, akár a barátnőjéhez. A képregényben a nőket is úgy kezelte, mint élete más területeit. Használta őket – mert abban akadt viszonya is, nem egy – és továbbállt.

A történet is igazítva lett: itt elhibáz egy lövést, meg akarják miatta ölni. De otthon csak a barátnőjét találják, akit megkínoznak. Gyilkosunk erre pisztolyt ragad és sorban levadássza az embereket, akik a kialakult helyzetért felelősek. Teljesen logikusan, lentről felfelé haladva végigmegy a teljes láncon. Még azt is megengedheti magának a film, hogy valakit elengedjen. Beérje egy fenyegetéssel. Azt direkt nem mondom meg, ki nem lesz hulla a végére, de az üzenet át lesz adva. Ha utánam jössz, a következő alkalommal nem lesz kegyelem.

Vagyis, nem bonyolult és hagyományos értelemben nem is izgalmas a film. Inkább valamiféle hideg eleganciája van, még coolnak is mondanám, ahogy Tarantino Beatrixéhez hasonlóan ez a bérgyilkos is húzza sorra ki a listáján a neveket. (Pontosabban, a címeket, mert neveket nem használnak. Megbízó, verőember, ügyvéd, szakértő, ilyesmik.) Megkapja mindenki a maga feltűnését, nagy jelenetét, így akár kisebb szerepre is érdemes volt egy jobb színészt leszerződtetni. A legemlékezetesebb közülük számomra a szakértő volt, vagyis Tilda Swinton. Ahogy megalkotta a maga tervét, elegáns volt végig és más esetben halálos is lehetett volna.

Látom abban is az ötletet, ahogy a képregény belső narrációját megoldották. Fassbender szinte végig alábeszél a filmnek. A bérgyilkos karaktere nagyon szótlan, alig mond ki tényleg valamit és szereti a tőmondatokat. A munkájának egyik fő része is a várakozás és a türelem. Ő inkább hallgat, megfigyel. Belül viszont jár az agya, megfogalmazza a dolgokat. Így annak ellenére nem néma a film, hogy ennyire szűkszavú a főhős. Mert a néző hallhatja, ami a fejében zajlik. Plusz, annak is meg van a maga feszültsége, amikor egy-egy célpontot beér. Hagyja őket beszélni – ahogy fentebb írtam is, a film megadja a színpadot a mellékszereplőknek ilyen formán.

Michael Fassbender meg jó színész és ki is tehetném a pontot. Most szinte duplán játszott is: egyszer, amit csinál a filmen. Másrészt, amit hallunk tőle. Szinkronnal bele se néztem, de az eredeti angolt tudom ajánlani.

Van benne ötlet, egyedi az egész. A helyzet különben is az, hogy az egyik kedvenc színészem és az egyik kedvenc rendezőm közös projektje ez a történet. Így elfogult vagyok, de én szerettem ezt a filmet. Hallottam rá olyan kritikát, hogy lassú és unalmas – pedig nem az. Pláne, ha valaki az eredeti történetet is ismeri. Tettek arról, hogy sokkal közönségbarátabb és hagyományosabb története legyen, mint a képregénynek volt.

A The Good Wife és a The Good Fight is olyan jogi sorozat volt, amit szívesen néztem. A feleség volt a jobb, a nagyobb ráfordítással készült, de most nem is ez a lényeg. Hanem, hogy az univerzum újabb sorozattal bővült.

A két sorozat, bár inkább a Wife, jó volt abban, hogy különleges embereket és ügyvédeket mutasson be. Michael J. Fox karaktere mellett talán Carrie Preston és az általa játszott Elsbeth Tascioni volt az, aki leginkább megmaradt az emlékezetemben. Preston karaktere meg is kapta a saját sorozatot. Jelenleg egy évad, 10 résszel. (A folytatás, jegyzem meg, be van rendelve.)

Viszont, most eltávolodunk a jogtól. Ugyan Elsbeth hivatalosan azért megy a Chicago-i rendőrségre, hogy biztosítsa, a rendőrök úgy végzik a munkájukat, hogy a tárgyalásokon ne legyenek jogi fennakadások hibás eljárásrend miatt, de nem foglalkoznak igazán joggal. Alig párszor jegyzett meg olyasmit az évad során, hogy jogi szempontból helyes az eljárás, vagy ez még nem olyan bizonyíték, amit ne tudna a védő könnyen cáfolni. A jogi sorozatból ugyanis krimit csináltak.

Elsbeth nem jogi tanácsokat oszt, kezdettől a nyomozásokba kontárkodik bele. Az ügyvédi szimata jelez, amikor valaki hazudik vagy gyanúsan viselkedik. Figyeli a gesztusokat, és a helyszíneken kiszúrja az olyan elemeket, amelyek valahogy nem illenek az esetbe. Ez meg arra ösztönözi, hogy megtalálja az igazi bűnöst. Vagyis, krimit kapunk és egyáltalán nem jogi sorozatot. A plusz, Elsbeth személyisége lesz, amit már a másik két sorozatból ismerhetünk. Különben egészen más világ, mint a két The Good.

A krimik közül a Columbo, aminek a nyomdokába léptek. Vagyis, mi az elejétől tudjuk, ki a gyilkos. Elsbeth, ahogy Columbo is, szintén kiszúrja azonnal. A sorozatrész pedig azt meséli el, hogy ezt miképpen sikerül be is bizonyítani. Megvan az a ’csak még egy kérdés’ – ahogy a ballonkabátosnak valami mindig eszébe jut, mikor már menne? Elsbeth is hasonlókat csinál. Néha nagyon-nagyon olyan érzetem is volt, mintha abból a sorozatból vették volna az alapokat.

Az ügyek különfélék, ez legalább megvan. Állnak bosszút, őrzik a régi titkokat, természetesen a hírnév és a vagyon megtartása is előfordul. A kedvencem különben az volt, amikor a matchmaker – nem tetszik magyarul a házasságszerző, attól a Mulanban érzem magam – intézte el a maga által betanított szépfiút, mert az beleszeretett az átvert nőbe és el akarta mondani neki az igazat. A leggyengébb meg az volt, amikor Elsbeth maga is együttérzett a gyilkossal, aki a karrierje végére érve a tanítványai életét elrondító próbáló alakot intézte el.

Átívelésnek is van benne egy szál, szintén nem nyerte el a tetszésem. Mint kiderül, Elsbeth feladata csak alibi. Az ügyészég a rendőrkapitányt és lehetséges korrupciót akart vizsgálni, és Elsbeth kapta a kém szerepét. Nagyon nem szívesen csinálta, ráadásul megszerette a helyieket, így inkább nekik segített. Pláne, hogy amikor mindenki megmutatta a lapjait, kiderült, hogy Wagner maga is áldozat az ügyben és nem az elkövető. Messze gyengébb volt ez, mint a már emlegetett divatvilágban gyilkoló öreget leszámítva bármelyik történet az évadban.

A sorozatnak fontos elemei közé tartoznak a karakterei. A visszatérő nyomozók – ahogy a The Good az ügyvédek között hozta a furcsa embereket, egyedi szokásokat, itt az Elsbeth körül feltűnő nyomozók kapnak hasonló jellemeket. Pl. van, aki a technika megszállottja és maga is elég robotikusan kommunikál. A legtöbbet szereplőket olyan nevek játsszák, mint a millió meg egy sorozatból ismerős Wendell Pierce (ő a rendőrkapitány). De a rész gyilkosa is gyakran olyan színész, akit akár filmből, akár egy-egy sorozatból ismerősnek találhatunk. A nyitányban rögtön az egykori True Blood vámpír, Stephen Moyer gyilkol. De láthatjuk majd Rettát, Keegan-Michael Key-t, Bull nélkül Geneva Carrt vagy a You első évada óta szépen karriert építgető Elizabeth Lail-t. (Az ő része is a top 3-ban lenne, kb. a The Dropout helyi változata.)

Aki már látta az anyasorozatokban Elsbeth-et, annak nem kell fejtegetnem, maga a nő mennyire motor a történetben. Nagyon egyedi a stílusa, bohókásnak és butának is tűnhet sokszor, pedig pengeéles a figyelme. Ebben az évadban már ott tartottam, hogy nála a külcsín, a szórakozottsága ugyanolyan figyelemelterés, mint ahogy Canning a betegségét használta a bíróságon. Lebecsülik miatta, pedig Elsbeth kifejezetten okos is. Meg színes, de már rikító szinten, de ez hozzá tartozik. Preston pedig szokás szerint nagyon szerethetően kelti életre.

Nem meglepő, hogy szerettem ezt a sorozatot. Szeretem a ’hogyan kapja el’ krimiket, ezt is szívesen néztem. Elsbeth az egyik kedvenc mellékszereplőm volt az ügyvédes sorozatokban. (Megjegyzem, én Canning-sorozatot is szívesen néznék, de J. Fox betegsége miatt erre nem fog sor kerülni.) Az Evilt leszámítva Kingék sorozatait is szeretem, így ez nekem való történet volt.

Mit ne mondjak, hamar elment a kedvem a filmtől. Már akkor, ahogy a kép Indy lakásában haladt a professzor felé. Ugyanis van egy polca, amin három kiemelt dolog látható: két fotó. Az egyik az apjáról, a másik a fiáról. Mellettük pedig egy háromszögre összehajtott amerikai zászló.

Nem nagy titok, hogy a 4. rész után volt egy hullám, hogy nem kell másik Indy és ne cserélje le a karaktert a fia. Sokan nem szerették ifjabb Henry-t. De most komolyan, ez rá a megoldás? Simán lehetett volna a fronton, el is tűnhetett volna. De a készítők a végleges megoldás mellett döntöttek. Helyette az egyik korábbi munkatársa lányát tették be a történetbe. Nem tudom, ki hogy van vele, de Vombat/Helena negyed annyira sem volt szimpatikus, mint Mutt.

Pláne, hogy észreveszem benne, hogy miképpen koppintja a fiatal Jones professzort. Neki is van egy olyan gyerek segédje, mint Indy-nek a Végzet Templomában. Hasonló az öltözködése és a stílusa is. Csak Helena nem nőket vesz le a lábukról, hanem férfiakat és az italt is bírja. Ugyanaz a szemtelen él van benne – elég arra gondolni, amikor visszafelesel arra, hogy az apja mit szólna, milyen nő lett belőle. Független, gyönyörű, önellátó – valami ilyesmit mond. Miért jobb ő? Mert nő? Hát igen, most az a trend, a szuperhős filmekben is sorra cserélik le a férfiakat nőkre. Elkalandozom. A lényeg, Mutt végzete miatt eleve rossz szemmel néztem Helenára és nem segített, hogy afféle női Indy-t faragtak belőle. Nem olvastam még arról, hogy bármiféle folytatásban gondolkodnának, de Helena még annyira sem érdekelne, pláne saját filmben, mint a másik karakter.

Durva, de ami legjobban tetszett a filmben, az a visszapörgetett idő. Visszatértünk a II. világháborúba, abba az időszakba, amikor a frigyláda nyomában jártak. Elképesztő, mire nem képes a technika. Egészen olyan volt, mintha a fiatal Ford játszana a vásznon. Messze jobban sikerült, mint amikor pl. Hanks lett fiatalítva Langdon professzorként.

A másik, Mads Mikkelsen Dr. Voller szerepében. Bár bevallom, a célját tekintve nem igazán értettem a férfit. Most komolyan, azért akart időutazni, hogy megölje Hitlert és átvegye a helyét? Vagy félreértettem valamit? Mert nem úgy vettem ki, hogy segíteni akart volna a Führernek megnyerni a háborút. Az eszme kellett neki, nem a személy. Ahogy azt sem fejtettem meg, hogy élte túl a vonatot. Ezt félretéve okos ellenfél volt, jó forrásokkal és az a vonal is tetszett, ahogy átemelték, mennyi náci tudós kezdhetett új életet az Államokban, mert kellett a tudásuk a másik oldalnak is. Ok, Mikkelsen jó 20 évvel fiatalabb, mint Ford, így azért az nem akkora színészi teljesítmény, hogy Voller sokkal szebben öregedett, mint Indy. 2 évtizedet nem lehet lesminkelni, hiába egyidősek elvben a szereplők. De a hatás így is megvan, hogy Indy öregnek tűnik mellette. A története talán helyenként lyukacsos és furcsa, de Mikkelsen elegánsan és hidegen játszotta.

A film története különösebben nem tudott lekötni, de nekem sok időm elvette, hogy azon a háromszögben hajtott zászlón morogjak. Meg később magyarázzák, de elég háborús és amerikai filmet láttam, hogy a magyarázat nélkül is tudtam, mit jelent. A történet, visszatértem. Egy nagy hajsza. Mennek egyik nyom után a másikért, miközben Voller és az emberei a nyomukban vannak. Nem rossz, van fordulat is, csak olyan… kiszámítható mégis. Mi másért poénkodott volna Banderas azon, hogy ő játszotta a jó embert, aki meghal Indy-ért? Talán ezért is maradt meg bennem, amikor a tengeri rajtaütést túlélve Helena és Teddy örülnek és ünnepelnek, Indy meg rájuk szól, hogy éppen most ölték meg egy jó barátját. Hát igen, én se szeretem, amikor egy történetben nincs súlya a halálnak. Annak ellenére, hogy ez a jelenet bekerült, azért ebben a filmben sincs súlya a halálnak. Még Mutt kapcsán is azt emlegeti fel Indy, hogy Marion nem bírta kiheverni a történteket és tönkrement a házasságuk. (Én vártam is, ha visszamennek a II. VH-ba, csak figyelmezteti magát, hogy ne engedje el a fiát majd Vietnámba. Csak éppen sokkal régebbre ugrottak vissza.)

A látvány nem rossz, egyes részeit kifejezetten szépen megcsinálták. A fiatalított Indy-t már dicsértem, de Szirakúza ostroma is mutatós lett. Igyekszem is összeegyeztetni fejben az itt látott városképet azzal, amit 2 éve a városban láttam. Nehéz. De jó a Heuréka poén is, ha már azt nézem, mi tetszett az ókorban.

Zárásul, elég vegyesek az érzéseim. Nem tudok elképzelni egy Indiana Jones rebootot, hogy más legyen Indy és újrainduljon az időszámítás. De azzal is bajom van, hogy Ford ennyire viszi tovább a szerepet. Igen, mániám a kor. A frigyládás kaland 1936-ban volt. Ez a történet 1969-ben játszódik. Az 33 év. A két film elkészülte között meg 42 év van. Máris van plusz 10 év, amivel Ford idősebb, mint a játszott karaktere. Ezek meg annyira látszanak… Különben le a kalappal, hogy ennyi idősen így végigcsinálta a filmet, de akkor is. Az akciópapák után nem vágyom a kalandor papák térnyerésére.

Pedig még csak meg sem néztem, hogy a színésznőnek milyen filmjei vannak. Véletlenül a majmok után találtam egy újabb filmet, amiben Freya Allan szerepel. Azt már előre elárulom, a kettő közül ez a gyengébb. Nem csak azért, mert láthatóan ez készült a kisebb összegből.

A történet hőse egy megárvult lány, aki elidegenedett apjától megörököl egy régi épületet. Iris még rendesen fel sem eszmél, amikor egy idegen már zargatja és sok pénzt kínál, hogy lemehessen a pincébe. Iris el sem akarja hinni neki, hogy ott van egy lény, akinek a segítségével lehet a holtakkal beszélni. Mivel Iris fő prioritása jelenleg, hogy anyagilag talpra álljon, bele is egyezik a túrába. Lesz is döbbenet, amikor a falon levő lyukból előjön egy ijesztő lény és valóban alakot vált, Neil anyját fogja közvetíteni.

Próbáltak kis thriller elemet is belevenni, mert elsősorban Iris barátnője, Katie rá akar jönni, mi ez a lény és hogyan lehet biztonságban lenni tőle. Vagyis, nyomozni kezd a ház története után, a lény és az előző tulajok után. Iris bevonása nem igazán sikerül, neki az lebeg a szeme előtt, hogy pénzt keressen. Ő inkább a Neillel történtek vonalán halad, mert persze az a történet sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Neil nem csak egy gyászoló férj, aki el akar köszönni az autóbalesetben odaveszett feleségétől. De mire erre Iris rájön…

Maradjunk annyiban, hogy a természetfeletti és az emberi is veszélyezteti a lányokat. Pláne, mert Baghead mindenek felett szabad akar lenni. Beléjük lát, és észre sem veszik, miképpen játszik velük. Horrorként is el lehet adni, de ez a thriller vonal erősebb és jobban ki van dolgozva. Azt több oldalról meg tudják mutatni, hogy milyen nyomás alatt vannak, mennyire nő a feszültség és miképpen kerülnek egyre nagyobb veszélybe a barátnők. A nyomozás talán nem nagy szám, és amit egyes személyek kiderítenek, nem is ér össze egy embernél, de legalább a nézőnek meglesz a teljes történet. Hát, arra nem is gondoltam volna, hogy Baghead az, ami. Nem szörny, de azért azt nem lövöm le itt, hogy ki ő és miért van a pincében.

Horror. Leginkább azért, mert Baghead úgy néz ki, ahogy. Mint aki egy rémálomból szabadult. A kinézete, a mozgása, az egész helyszín. Elhagyatott, régi ház. Fekete-fehér fényképek a falon. Maguk a szertartások is ijesztők, ezek sötétebb színekkel lettek festve, mint egy sima szeánsz. Majd a halálesetek is jönnek szépen sorban, de nem véres horror lesz. Inkább ijeszteni akarnak, mint borzasztani. Annyira nem jön össze, de azt hiszem, annyi szellemes és szörnyes horrort láttam már, hogy elég magasan van az ingerküszöböm. Ez a közelében sem járt.

Nem ronda, de nem is egy látványhorror. Ami leginkább bejött, az a régi ház hangulata. Zenével is szépen aláhúzták az ijesztést, amikor a szereplők a pincébe merészkedtek. Mondjuk, olyan vezérdallama nincs, amiről egyből beugrana ez a történet, de nem is úgy van készítve, hogy sorozatot lehessen készíteni belőle. Spin-off előbb lehetne, de nem is járatom egyelőre ezen az agyam.

A meglepő, azért vannak ismert arcok is benne. Freya Allan szépen jön fel a The Witcher óta, és már emlegettem a majmokat, szóval ennél jóval nagyobb projektet is csípett már meg. De Jeremy Irvine személyében ha nem is sztár, de ismert színész játssza a feleségével beszélni akaró Neil-t. Különben ő kapta a nagyobb játékteret: neki volt egy másik oldala, válthatott. Allan simán kapott egy szerencsétlen sorsú lányt, aki makacsul ment a célja felé és nem sok szín volt magában a karakterben sem. Neil legalább rendelkezett egy sötétebb oldallal, nem csak a gyászolóval.

Egyszer nézhető, de azért nem egy franchise alapanyag. A kritikái rosszak, nekem annyira nem volt rossz élmény. De elég hamar elengedtem, hogy értelmes filmként nézzem. Plusz, mivel nem szerettem meg a szereplőit, nem bántam, ha Baghead sorban elkapta őket.