Az egyik szemem sír, a másik nevet. Megkaptuk a válaszokat. Az már más kérdés, hogy mennyire tetszettek. Azért nem pont olyan, mint a Lost vége, de azért felrémlett az is lelki szemeim előtt.

De, a vége előtt kezdjük az elején. Folytatás, és egyenes folytatás. Feltűntek a figurás lapok, és újabb játékok indulnak. Ám most van, ami más és ez is hamar kiderül: a mostani játékmesterek egykor maguk is játékosok voltak, és ezekben a játékokban az életüket teszik ők is kockára. Mindben, aki veszít, annak halnia kell. Arisu meg eléggé rápörög arra, hogy válaszokat kérjen a játékmesterektől: mi ez a hely? Hogyan lehet hazajutni? Ez egy ponton már idegesítő is.

Most is szűrten látjuk a játékokat, és váltakozó a hosszuk is. Van olyan, amikor egy epizódon belül akár 2 is belefért, de olyan is, hogy egy játék tartott 2 részen át. Alapvetően Arisu és Usagi játékát követjük, akik csapatként dolgoznak együtt, de bele lehetett nézni a többiek megpróbáltatásaiba is. Chishiya a szív/ész játékokban brillírozott, amikor egymással is pszichés hadviselésben voltak, és sokkal többet jelentett a megfigyelőképessége és az elméje, mint a fizikai képességei. A börtönös játék kifejezetten tetszett, a tippelő már kevésbé, abban nem is értettem, mi volt a játékmester célja. A legkevesebbet Hikari volt játék közben mutatva – ő a harcos kihívásokat gyűjtötte. A főszereplők pedig a csapatjátékokat vették sorra. Sok volt benne az ötlet, a fordulat – megint ki voltak találva a feladványok. A kedvenc talán a vízparton a pontgyűjtés, de tényleg sokféle akad, és mindenki megtalálhatja a leginkább fogára valót.

Akció, dráma és vér igények is ki lettek elégítve. Bár már áthatja a játékokat, hogy mindenki válaszokat akar, azért egy-egy játékba merülve meg van az a hangulat, amit az első is tudott hozni. Finoman bántak azzal is, hogy Arisu és Usagi lassan többek is egymásnak, mint barátok. De romantika nincs a sorozatban, mindössze apró utalásokkal játszanak, és az elég is benne.

Kellően látványos is, extrém is. Bár kifejezetten durva tartalmat nem mutatnak, és a legmagasabb korosztály besorolástól azért távol maradnak, ötletben vannak itt brutálisak is. Pl. a már emlegetett tippelés. Ott egy nagy adag sav dőlt arra, aki leggyengébben tippelt, és szabályosan szétmállott a teste a rázúduló folyadéktól. Vagy, a pontgyűjtős csapatjátékban az egyik ellenfél pucéran játszott – hátulról mutatták is, elölről a kritikus pontot valami mindig takarta. Nem is tudom, mennyire lőtték be. Biztos nem 18+, de azért szerintem a gyerekkorhatárt elérte – 14+?

Visszatértek az előző évad szereplői is, és amennyire meg tudom ítélni, hozták is szépen a típusokat. Abban érezni talán legjobban a sorozat anime gyökereit. A főhősök kiemelkedő jósága, ők nem csak túlélni akarnak, empatikusak és másoknak is segítenek. Az olyan megosztó karakterek, mint Chishiya. Az egyik legokosabb a csapatban, de egyben az egyik leghidegebb is. Néha, őszintén szinte mindig annyira szociopata, hogy az már ijesztő is lehet.

Róla jut eszembe – még valami, ami miatt felötlött bennem a Lost. Most több olyan jelenet is volt, amikor belenéztünk a szereplő múltjába. Milyen ember volt odakint? Jól vannak válogatva, mindig hozzátesznek a szereplő jelleméhez, és magyarázzák, miért úgy viselkedik, ahogy itt látjuk.

Ha valamibe kötekedni akarok a végső válaszon túl, hogy mi is volt ez a játéktér, az lenne, ahogy a nagy csatában visszavonták a halálokat. Ebben a sorozatban sosem féltek fontos szereplőket beáldozni – talán csak az tűnt biztosnak, hogy Arisu meg lesz tartva a végéig. Nem is kellett csalódni, a legnehezebb csatában, az utolsó előtti kártyajátékban hullottak a szereplők, mint a legyek. Korábban is vesztettünk pozitív szereplőket. De az, ahogy a halottaikból ott jó páran felkeltek, még ebben a játékverzumban is túl videójátékos volt.

De ez nem változtat azon, hogy bírom ezt a sorozatot, és bírom az ilyen halálos játékokat. Kíváncsi leszek, más szereplőkkel lesz-e más évad, vagy ennyi volt. Működhetne úgy, ha tudod, mire megy ki a játék? Nem is tudom.

Tudom, mindig megfogadom, hogy nem nézek ilyeneket. Pontosan az a karácsonyi románc nyál, ami allergiás tüneteket okoz nálam. Mentség, hogy nem az én tévémen ment, nem nálam volt a távirányító, és inkább csak hallgattam, mint néztem? Vagyis, sütit sütöttünk anyámnál, és ebből ki lehet találni, ki választott filmet.

A történet egyszerű, bár van egy trükkje, amivel igyekezték feldobni. A szerelemben meg úgy általában az életben csalódott Jessica azt tervezi, idén nem karácsonyozik. Mivel éppen szakított, a szerelmes képeslapnak vett lapokat a számára legtöbbet jelentő embereknek írja meg, és adja fel egy kis üzenettel, hogy mennyit jelent neki a címzett. A nagynénje, aki felnevelte. A zenetanárnője, aki elindította élete szenvedélyéhez, a csellóhoz. Az öccse, aki nem csak a testvére, de a nagybetűs családja is. A barátnője, aki mindig mellette áll és megmondja az igazat. Annak a dalnak a szerzője/énekese, amivel átvészelte a rossz napokat. Minden levél célba ér, mindenkit meghat, és mindegyik megváltoztatja valamiképpen az emberek életét.

Az is a trükk, hogy nem csak Jessica történetét követjük. A zenetanárnő fia lép be az ő életébe, és vesznek együtt karácsonyfát, díszítik fel az árvaházba, meg hasonlók – szigorúan csak baráti alapon, de persze lehet sejteni, hogy karácsonyi romantikus filmben mi lesz ebből. Közös karácsonyozás, meg miegymás. De a másik 4 címzett is vagy az életén változtat jó irányba a levél hatására, vagy megismer valakit és szerelmes lesz. 5 nagyon egyszerű és happy end történet találkozik össze, amiket a levelek kötnek össze.

Egyik történet sem valami okos, érdekes, vagy kereshetek még jelzőket. Nem is viccesek, csak vicceskedők. Viszont váltakoznak, mozgalmasabb tőle a film, és a sok szirupos történet egyben valahogy fogyaszthatóbb lett, mintha csak 1 lenne a filmben. Az rém unalmas lett volna, így viszont legalább látszatra történtek dolgok.

Édes, kedves, szeretetközpontú az egész. Nem is fogom túlragozni – aki látott párat már, mindet látta. Egyik éven alaposan belemerültem, így belecsömörlöttem és nekem egyformák. Nem is tudom elképzelni, anyám hogy nézte ezeket egész karácsony és az ünnepek alatt…

A látványról nem nyilatkozom, mert ritkán néztem csak fel a tévére. Gondolom, klasszikus kisvárosi miliő, cuki és színes minden. Amennyit láttam, ilyen volt.

Ami meglepett, hogy erős B kategória a színészgárda. Aki sorozatnéző, 3 színészt simán be tudott azonosítani a főszereplők közül. Torrey DeVitto Chicago Med évadokban volt kiemelt szereplő. Én ugyan kissé idősnek találom már a szerepe szerinti pozitív, fiatal lánynak, de legyen. Grant Show, a Dynasty évadokból az özvegy nagynéni radarján feltűnő férfi. Chad Michael Murray meg egy ideig elég jól ment tini lány vágytárgy témakörben, és a Tuti gimi mellett moziszerepei is voltak. Egy hasonló karácsonyi romantikusban annyira nevenincs színészeket várnék, hogy 3 ismerős arc feltűnése meg is lepett.

Anyám szavaival élve csak egy kellemes kis limonádé, ami mellett nyugodtan lehet sütni-főzni és még nézni se kell igazán, hogy értsd. A süti jó lett, a filmet is túléltem, nem is utáltam.

Ebben az időszakban, vagyis karácsony és szilveszter, újév az egyik kedvenc sorozatom, amit egyszerűen csak jó nézni, ez a sorozat. Mivel volt 3. évad, és az ünnepekre pont lement minden rész, tudtam is nézni folyamatában.

Minden, amiért ezt a sorozatot szeretem, megvolt benne most is. Az a nosztalgikus, kevésbé modern élet, mint a mai. Ahogy a család és a barátság a komoly értékek, és persze a főszereplők állatorvosok, így cuki négy- vagy más lábszámú egyed is bőven akad benne.

Alapvetően részenkénti felépítésű, és van egy-egy orvosi eset, amit meg kell oldani benne. Egy ló, amely megvadul, ha ostort lát. Egy kutya, amely időnként rohamot kap, és nem jönnek rá, miért. A haldokló bocik, és a kétségbeesett gazda, aki el nem tudja képzelni, mi történik az állataival. Még a legelején Siegfried mondta, hogy nem csak az állatokat kell kezelniük, de a gazdáikat is. Erre most is akad bőven példa.

Most sem sikerül minden állatot megmenteni, az életben sincs így, de több a siker, mint az elhulló állat. Ennek különben örülök, még ha tudom is, hogy attól valós, hogy nem tudnak minden állatot megmenteni. Azért mai fejjel vannak így is kemény részek benne – az egyikben Siegfried visszaemlékezik a háborúra, ahol egy állatorvosi osztag vezetője volt. Annak olyan gyomros van a végén, hogy rettenet volt nézni. A sereg lovai éltek haltak az emberekkel, küzdöttek értük és megtestesítették azt, amitől egy állat jó lehet. Mit kaptak érte a seregtől? Túl sokba kerülne őket hazavinni, úgyhogy lőjék le őket kolbásznak. A lovaikat… Nem is csodálom, hogy Siegfried egykori bajtársa véget is vetett az életének, ilyen emlékekkel. Még inkább az a csoda, hogy pl. Siegfried is megmaradt a pályán. Elképzelni se akarom, milyen lehetett, amikor az életed kockáztatod a sérült állat kimentéséért a frontról, aztán miután meggyógyítottad, szép és nemes állat, közlik, hogy lődd le húsnak. Nem először látom, hogy az állatorvosi pálya neheze, hogy nekik kell elaltatni/végezni az állatokkal bizonyos esetekben. Ugyan a háborús erre rossz példa, de volt a folyóban lábát törte tehén is, amelynek használhatatlanná vált a lába. Nem csodálom, hogy Tristan csak nézte és képtelen volt meghúzni a ravaszt. Még ma is nagy számban vannak az állatorvosok között az öngyilkosok – ha itt nem is emelik ezt témává, de ilyen részekkel rá van világítva a miértekre.

Megint van kis magánélti szappan is. James és Helen a nyitányban házasodnak, és látjuk, milyen páros lesznek. Tartottam ettől a lépéstől, de jól működtek együtt, és Helen megtalálta a helyét az állatorvosi praxisban is. Még jobbak is így, mint amikor James csak udvarolt neki. Tristan is udvarolt, végül önismereti leckét kapott. Tristan és Siegfried kapcsolatában is sok minden kimondásra került, ahogy Mrs. Hall családi démonai is végre elnyugodtak, és végre gyógyulni kezdhetnek a nő sebei.

De, mindenen túl még van valami ebben a sorozatban. A II. világháború, aminek az előestéjén járnak. Már háborús intézkedések vannak, megindul a toborzás és a sorozat kellemes hangulatára rákerül egy sötét felleg. A végére különösen, amikor James és Tristan meghoznak egy döntést. Különben igazam lett – amikor közösen jelentkeztek, gondoltam, hogy Tristan fog menni, noha James volt annyira megindulva. Igazam lett.

Most aztán tűkön is ülök, lesz-e negyedik évad és mi lesz a szereplők további sorsa.

Minden fontos szereplő visszatért, és nagyon szerethető is mindenki. Helen, vagyis Rachel Shenton sokáig nem volt szimpatikus, de ebben az évadban az egyik kedvencem lett. Sokkal jobban áll neki az orvosfeleség szerepkör, mint a tanyasi lány.

Megvan a külcsín, a korhangulat és úgy változatosnak érzem, hogy igazából annyira sok helyszín nincs is benne. Istállók, a Farnon rendelő, visszatérő helyszínek a kisvárosból. De jó így. Egyetlen egy, ami szemet szúrt. A karácsonyi plusz részben szürke szűrővel igyekeztek téli hangulatot teremteni. Hát, a szürkének tűnő fű nem éppen hó…

Most meg küzdök magammal, hogy ne kezdjek netes kutatásba, mi lesz Tristan sorsa. Ha meghal a háborúban, nem biztos, hogy meg akarom nézni a 4. évadot, ha elkészül.

A hazugokról szóló komédiák között akad pár klasszikus is. Meg nagy mellényúlások is. Jim Carrey anno vicces volt, Eddie Murphy kevésbé. Ez a francia vígjáték, meglepetés, tudott valami újat is hozzáadni a szokott történetekhez.

Az egyezik, hogy újfent olyan főszereplőnk van, aki nagyon nincs jó viszonyban az igazmondással. Élete minden területén hazugságot halmoz lódításra, és az a csoda, ha a száját elhagyó mondatban nincs valami ferdítés. Olyan szinten űzi a hazudozást, hogy már a világ egyensúlyát is veszélyezteti. Itt jön a csavar – nem a misztikum, az volt már másban is. Ami új, hogy Jerome miért lesz képtelen hazudni – mert minden, amit kimond, valósággá válik. Azt mondja, van egy kutyák lakta ország, Kutyisztán? Már meg is jelentek a hírek arról, hogy melyik kutya nyerte a választást, és egy kolléga meséli is az ottani nyaralási élményeit.

Vicces is lett, ahogy Jerome kénytelen szembenézni a történetei következményével. Meg, milyen abszurd dolgok is létrejönnek így. Hiszen a hazugságok a rokonait, munkatársait is komolyan érintik, és sokan teljesen megváltoznak miatta, ő meg csak kapkodja a fejét, hogy mi történik körötte.

Szinte végig viccesek is tudnak maradni, míg valóban komoly tétek nem jönnek, és muszáj megoldást találni. Onnan már szirupos, kiszámíthatóbb a film, de szerencsére az már csak a vége. A testvéres szálban volt megható elem, az még ok is. A szerelmi szál az, ami nélkül jobban tetszett volna, de ilyesmit nem lehet megúszni egy ilyen komédiában. Kell egy nő is, aki a végére odakerül a főszereplő mellé.

Sok helyszín, menő környezet – már eleve a hátteret adó Nizza is szép, és kifejezetten élvezhetők a motorozós részek, pláne ha a tenger és a város sziluettje van a háttérben. Nem látványfilm, de korrekt a kinézete egy komédiához.

Nem a legismertebb francia színészekkel pakolták tele, de nem is kellett. Azért ismerős arcok akadnak, és a főszerepet játszó Tarek Boudali már annyi nálunk is bemutatott filmben feltűnt, hogy ha a nevét nem is tudom – most direkt megnéztem -,  akkor is tudom, hogy már több mindenben láttam. Jól áll neki ez a megjavuló figura.

Nem az év vígjátéka, de jókat lehetett mosolyogni rajta, a család és a barátság az értékek benne. Egynek elment.

A regényekkel már lemaradtam, de a sorozatot ezzel beértem. Nézzük is, milyen ügy jutott most Gereon Rath nyomozónak.

Ezzel már meg is találtuk, amiben már ez az évad. Eddig mindig volt egy bűnügy, gyilkos vagy sorozatgyilkos, akit el kellett kapni. Most viszont Gereon a náci pártba épül be, hogy belülről bomlassza szét a pártot.

Közben vannak már szálak is, és talán Lotte, aki legközelebb kerül egy tipikus nyomozáshoz. A húga bajba kerül, és ahogy segíteni próbál neki, rájön, mennyi visszaélés van utcagyerekek ellen, és korrupt rendőrök meg egyebek nyomára akad. Ebben voltak a krimis szálak: a tetthelyek, a szemtanúkkal beszélgetés, a nyomozás. Sajnos, ez is belefordul majd a politikai irányba, de még így is ez érdekesebb volt, mint a náci párt témája. Annak a történelemből úgy is tudjuk, mi lett a vége.

Visszatért Helga és újdonsült férje is, akik most egy bosszúálló amerikai zsidóval néztek szembe, akinek az apját ez a család gyilkolta meg egy gyémántért. Elmondani nem tudom, mennyire nem bírom ezt a nőt. Botrányos, ahogy a saját fiát elhagyta. Aztán csoda, hogy a gyerek a nácikhoz menekült, bár Gereon próbálja menteni. A durva az, hogy ezt a szálat is sikerült bekötni a politikai vonalba. A gyár és a rakétafejlesztés, a német fegyverkezés más mellékszálon is jelen van, de ők is abba az irányba haladnak, ha van is mellette más történet.

Ezen felül volt még pár bevágás a berlini alvilág felbolydult életéből. Vagyis, a korábban megkezdett maffia család története is folytatódott, és még nem is ért véget. Ez különben a leginkább elkülönülő rész, még nem is értem, a nagy egészhez mi köze. Valahogy nem illett a többi történés mellé.

Eddig is érezni lehetett a sorozatban, hogy mennyire baljós, ahogy a nácik egyre magasabbra törnek és egyre inkább tényezők lesznek. De most egyre inkább ez a hangsúlyos elem, és nekem hiányzott a megszokott krimi elem.

Az sem segített, hogy megint egy segítőkész, rendes fiatalember volt a vezéráldozat. Még nem bocsátottam meg a sorozatnak, hogy a kedvenc fiatal rendőröm megölték egy korábbi évadban, erre most egy lelkiismeretes korboncnok esik áldozatul. Csak nem mintát fedeztem fel? Ha közel állsz Lottéhoz, és nem Gereon a neved, nagy eséllyel meghalsz…

Mivel sok szereplőt mozgat, és sokakat középpontba is helyez, mozgalmas, és az összkép feledtetni tudja, hogy történetenként külön-külön ennyire nem működne a sorozat. De így, hogy egy berlini panorámát festenek sok színnel, még le is kötött.

A látványa ennek megfelelő. Sok helyszín, korabeli ruhák és vannak extrém elemek is benne. A maffia szál kapcsán járunk klubokba, és Esther különleges megjelenést képes kialakítani magának. Az a száma a vonóval és a szalaggal, hozzá az arcfestés… Megelőzte a korát, simán el tudtam volna ugyanígy képzelni a Macskákba, csak éppen azt Webber sok-sok évvel később írja meg és állítja színpadra.

A bohém, bűnös berlini hangulat tehát, ami a sorozat védjegye volt, egyre sötétebb. Most egyetlen elemet találtam, ami visszaidézi, milyen volt még a sorozat elején a dekadens Berlin. Az a bizonyos dal, ami az egész évadot végigkíséri. A végére már egészen megkedveltem.

Anyag még van hozzá, a Netflix is megvette a sugárzási jogokat, szóval, van esély 5. évadra is. Engem érdekelne, már csak azért is, mert eddig direkt kihagytam, hogy van benne egy szál, amit képtelen vagyok értelmezni. Gereon bátyja – megint volt, megint szürreális, és egyszerűen nem értem, mi az. Pedig szeretném.

A franciák filmjei közül inkább az aranyos vagy a humoros darabok szoktak tetszeni, de most meglepett egy thriller is. Noha előzetesen el nem tudtam képzelni, mi izgalmas lehet abban, hogy egy hangfelvételt hallgatnak.

A történet ugyanis arról szól, hogy lezuhan egy repülő. A feketedoboz alapján Matthieu kell, hogy kiderítse, mi történt a gépen. A nyomás nagy, az idő kevés – a film meg olyan fordulatokat kezd el hozni, hogy csak néztem. Ahogy egyetlen kis hangból a férfi rájön dolgokra, az brutális. Megvan, ahogy a House-ban vagy a The Good Doctorban a főszereplőknek valami bekattan, és rájönnek dolgokra? Itt ennek a párját látjuk, csak itt a hangok lesznek, amelyek nyomra vezetnek. Egy nagy kirakós, ahogy elhelyeznek mindent a hangsávok alapján.

A thrillert meg az adja, hogy nem csak ennyi a történet. Matthieu rájön, hogy valami nagyon nem stimmel és valaki át akarja verni. De erről többet nem is akarok írni, mert korrekten össze van rakva, ahogy mindenki azt hiszi, csak a paranoia jött ki rajta, és vannak is tévutak, de ez a szereplő nem szokta feladni addig, míg nincs meg a megoldás.

Ahhoz képest, hogy a történet nagyja egy laborban a hangok elemzése, még mozgalmasnak is sikerült lennie. Matthieu ténylegesen is nyomozni kezd, sokakkal beszél, és a repülőipar miatt is kapunk több helyszínt és történetszálat. A magánszféra és az állami cégek ellentéte. Politika, gazdaság és korrupció. Mellette Matthieu háza is, és a felesége is ebben az iparágban dolgozik, amely szintén hoz majd feszültséget és konfliktust a történetbe.

A végére egy fokkal talán akciódúsabb is lett, mint ami jól esett volna. A végéről nem is beszélve. Annyira vártam a plusz poént, hogy Matthieu kisétál valahonnan, de nem. Úgy tűnik, tényleg az lett a sorsa, amit nehezemre esett elhinni.

Van benne repülőgépes jelenet, a végére lesz támadás és menekülés is, de nem az maradt emlékezetes. Nekem az tetszett, ahogy a repülőn történteket rekonstruálták. Mindig egy kis részlettel több, más szemszögből néztük meg, és a végére áll csak teljesen össze, mikor, hol, mi és miért történt. A már emlegetett kirakós motívum, az ebben is nyomon követhető.

A színészekkel kétszeresen vagyok bajba – egyrészt, senki ismerőst nem fedeztem fel benne. Nagyobb gond, hogy Matthieu alakja, akinek a hátán kellene vinnie az egészet, valahogy fura lett. Niney gyakran csak néz maga elé, de olyan bután – pedig a karaktere egy kivételesen intelligens fiatalember, a szakmája legjobbja. Nem néz ki annak.

Összességében engem kellemesen meglepett – unalmas filmre számítottam, de ez lekötött és egy olyan szakmát is közelebb hozott, amiről eddig nagyon keveset tudtam.

Nem mondhatnám, hogy idén sok sorozat készített volna ünnepi részt. Érdekes, Halloween epizód idén sokkal több volt… De nézzük, mit találtam mégis.

A mi kis falunk (s07e05) a szokott stílusában hozta a falusi ünnepet, 7. évad alatt talán ez volt az első karácsonyi rész. Érdekelt is, hogy oldják meg, mert nem télen szoktak forgatni. Hó nem is volt, csak a szokott laza ruhák helyett kabátban és pulóverben jelentek meg a szereplők, és közben látványosan fáztak.

Mit hoztak az ünnepre? Elsősorban visszatérő szereplőket. Gyuri és Erika köszöntek be, mindketten egy-egy történetet főszereplőként levezényelve. Gyuri mondjuk csak szerencsétlenkedett, és a kocsiját akarta visszaszerezni. Mondjuk úgy, a szétcsúszás, amit produkált, inkább kínos volt, mint vicces. A hasonlókról mindig eszembe jut, ahogy Leonardo DiCaprio játszotta a merev részeg és drogos milliárdost. Ok, nagyon más a kettő, de a lényeg, hogy Gyuri amúgy sem a legélesebb kés a fiókban, ilyenkor meg pláne nem.

Erika pedig a falusi karácsonyt szervezte, amibe mindenki belekeveredett valamiképpen. A legjobb húzás a lopott karácsonyfa volt, és a szomszéd rendőr öltönye, az valami kegyetlenre sikerült.

Az ünnepi téma és a visszatérő szereplőket leszámítva meg ugyanolyan, mint korábban.

A Murderville érkezett egy különkiadással. Ki ölte meg a Mikulást? Jason Bateman és Maya Rudolph kereste erre a választ, és azt kell mondanom, ők vették a leginkább poénra a műsor alapelvét.

Vagyis, meghívnak egy híres színészt – mivel karácsonyi rész volt, most ketten is voltak. Nekik nincs forgatókönyvük, rögtönözniük kell végig, mintha a sorozat nyomozójának, Terrynek lennének a segédjei. Van egy gyilkosság – most a Mikulást szúrták le egy kihegyezett cukorpálcával. Meghallgatnak 3 gyanúsítottat, közben Terry kínozza őket és a végére választaniuk kell, szerintük ki a gyilkos. Nem mesélem el, mivel tudták poénra venni, de megoldották.

Azt különben bírtam benne, ahogy egy-egy helyzet átütött és elnevették magukat a színészek. Bateman volt különben a szimpatikusabb, talán azért is, mert ő lett jobban megkínozva a műsorban, és méltósággal tűrte. Nem csak macskát kellett játszania, de egy undormány manó jelmezt is szó nélkül felvett.

Az ügy, a formátum, a sztárvendégek – minden a szokott. Ez is attól lett csak karácsonyi, hogy a Mukilást ölték meg. A humora most is alsóbb, mint amit díjazok, de a színészek tudta rajta javítani.

Végül, bár nem éppen sorozatrész, de olyan hosszú volt: A Galaxis Őrzői karácsonyi különkiadás.

A történet már a Bosszúállók filmek után folytatódik, és Mantis Drax társaságában karácsonyi ünnepséget szerveznek, hogy a Gamora elvesztése miatt szomorú Petert felvidítsák.

Az ötlet az, hogy a Földről hoznak neki ajándékot. Kevin Bacon volt a kis Peter kedvence, így ez a kettő őrült nekiáll elrabolni a színészt. Nem is tudok jelzőket, micsoda kegyetlen poénok vannak ebben a filmben. Az ajándékdoboz, ahogy Cosmo kutya átadja a maga ajándékát, vagy Nebula öröme, amikor a szökésbe levő Bacon levadászára indulhat.

Kisebb a költségvetés, és ez a külcsínen különben látszik is. Egy volt, ami nagyon zavarta a szemem: a kamasz Grot. Ennyire formátlan és ronda kinézete még nem volt, nagyon nem találták el.

De a 3 fentiből még ezzel együtt is ez tetszett legjobban – ezen többször is felnevettem, és Kevin Bacon is nagyon helyes szerepet kapott benne. Azt különben nem is tudtam, hogy így tud énekelni.

Tudnék még azon fanyalogni, hogy több színészen már látszik, hogy kiöregszik, meg a történet is tartogat giccses kanyarokat – Mantis és Peter rokonsága, de egyszer jó volt így is. Különben az ok, hogy ilyen viszonylag nagyobb hírt egy ilyen epizódba dobnak be?

Ezzel egyelőre zártam a karácsonyi szekciót, volt édes is, világvégés, sorozatos is. Most vissza a normál sorozatokhoz, filmekhez!