Semmi utalást nem találok arra, hogy ennek a filmnek bármi köze lenne A parfüm című regényhez vagy a belőle készült filmhez. Ehhez képest nagyon sűrűn úgy éreztem, hogy annak egy lopott, gagyi verzióját nézem. Csak napjainkba helyezve, hogy azért mégse legyen annyira egyértelmű a koppintás.

Lehetne azt mondani, hogy azért más a szemszög. Itt nem a parfümkészítő szemszöge az első, hanem a rendőrnőé, aki a nyomában van. De minden más annyira összecseng, hogy az komolyan zavaró.

A legnagyobb: a remek orral rendelkező fiatalember női illatokból akar elkészíteni egy parfümöt, amivel szerelmet kelt. Még recepttáblája is van, és ahogy szív- meg fejillatról van szó, az hozta vissza azt a másik történetet. Miben más? Ez a srác finnyásabb, neki nem megy az izzadságmirigyek kimetszése és a gyilkolás. Ezért kapott egy kellően beteg segédet - azt nem is értem, hogy lesz egy nő beceneve Rex. Igaz, eléggé fiús a szerencsétlen kinézete, hogy nem is lehet eldönteni, melyik nemhez tartozik. Valamint, a végső recepten is finomít. Az eredetiben egy gyönyörű szűzlány lett a fő összetevő, ez a gyilkos illatmester arra jut, hogy egy kisbaba illatát kellene a középpontba tennie. Viszont, egy újabb hasonlóság: amikor kiömlik a parfüm, itt is kiváltja azt az őrjöngést. Ám most nem a fiú lesz, akit a csőcselék szó szerint megzabál, hanem a segédje, akire ráborul az üveg tartalma. 

Bajban voltam azzal is, hogy nekem a szeretetre vágyó és ezért gyilkos segédet fogadni sem rest fiatalember volt a szimpatikusabb. A rendőrnő simán ellopja az első parfümöt, és ő arra használja, hogy a nős szeretőjét maga mellett tartsa, aki már visszamenne a feleségéhez. Eléggé rontja a filmet, meg a nő megítélését is, amikor pl. nem bírja nézni, ahogy a szeretője beszélget a nejével, ken magára egy kis parfümöt, mire a férfi bemegy vele dugni, míg a neje kint van a gyerekekkel. Mert az már nem szerelmeskedés, az inkább állatias. Saját érdek miatt nagyon hamar szegi meg a szabályokat, és ahogy maga is érzi, hogy rossz úton jár, csak ront a dolgokon. Mert bűntudata van, mert tudja, hogy nem így kellene, mégis megteszi.

Látványra különben nem sokat tud a film. Nem vitték el horror felé, így pl. a parfümkészítést nem látjuk, legfeljebb egy szépített képet az előkerült holttestekről. A szexuális tartam erősebb benne, mint a gyilkolás vagy a rendőr - bűnöző hajsza jelenetei.

A szereposztás sem tetszett. A gyilkos nagyon kisfiús, a hősnő nagyon szerencsétlen - kinézetre is. Egyedül a szintén rendőr szerető, aki még elment úgy-ahogy. Igaz, neki meg a szerepét zavarták úgy össze, hogy abból nem lehet jól kijönni. Mert akármit dönt is, egy családot el- és cserben hagy. Hiszen a szeretője is terhes lesz, és a végén ott a közös gyerek. Ha visszamegy a nejéhez, a legkisebb gyerek marad apa nélkül. Ha meg a szeretővel marad, a felesége és az ő gyerekei kerülnek távolabb tőle. Mondjuk, már ott nem stimmel a dolog, hogy a felesége olyan könnyen visszafogadná. Mégis, mennyit adott le az a nő az elvárásaiból, hogy adjon még egy esélyt a férjének, akinek éppen mástól lesz gyereke?

De be is fejezem itt, mert ehhez a filmhez nincs egyetlen kedves szavam sem. Pontosan látom, hogyan vannak kiszemezve az ötletek és a jelenetek A parfümből, amit egy kis szexszel és szerelmi szálakkal higítottak. Nálam a bosszantó kategória részese.

Évadzárót kapott a Gyűrűk Ura sorozat, vagyis a The Rings of Power (s01e08) egy kis időre elköszön. Sajnos. Már nézném is tovább, de még várnom kell ezzel egy darabig.

A legfontosabbak: sok mindent helyre tudtak tenni ezzel a résszel és nem egy választ megkaptunk. Pl. mégis hol tanult meg a Sötét Úr gyűrűt kovácsolni, és miért mások a tündék gyűrűi, mint az összes többi? Soha nem értettem, hogy míg az emberi királyok 9 gyűrűje lidérceket csinált a hordóiból, a tündék gyűrűi erőt adtak és őrizték a szépséget. Most adtak egy választ, miért. Ezzel el is árultam, hogy az évad végére a tündék gyűrűi készültek el és Sauron megszerezte a tudást, amellyel majd elkészítheti az Egy Gyűrűt. A záróképen a Végzet Hegye felé tart, lehet sejteni, mi célból…

Kifejezetten élveztem, amikor Sauron megkísérti Galadrielt, és helyenként szó szerint be van idézve, amikor majd Frodo és a Gyűrű kísérti meg az asszonyt. De hangulatos volt az is, ahogy Galadriel gyanakodni kezd, és mi is sejthettük, mit fog kideríteni. Hiszen ott voltak a jelek: amilyen lelkesen Halbrand belevetette magát a kovácsmunkába, amilyen ötletei voltak – és mert tudtuk azt is, hogy Isildurtól ered majd Gondor királyi családja, hogy lehetne más a helyén?

Arról nem is beszélve, hogy így meglehet az a szál, amelynek a gondolata annyira tetszett nekem. Hogy kapunk egy szép történetet arról, hogy Gandalf miért is volt mindig olyan kedves a hobbitokkal. Jó volt ott a varázspárbaj, ahogy a varázsló elkezdett tudatára ébredni. Még a neve nem lett kimondva, de ki más vándorolna így az aprónéppel?

Az is igaz azonban, hogy vannak elég nagy lyukak is. Ahogy a palantír feltűnik, de nem tudjuk meg, mit látott benne Elendil lánya. Isildur sorsa – annyira vártam, hogy a lova kiássa a romokból és csatlakozik az emberekhez, de ez is elmaradt. Teljesen nyitott a vége ezen az oldalon, és még egy nagy pillanat sem volt, mint a felismerés a tündéknél vagy a varázsló és Nori kalandra indulása.

Ebben a részben is megvolt mindaz, amit ragozok, amióta megy a sorozat: nagyon jól néz ki a sorozat. Látni, hogy mennyi pénzt és kreatív munkát tettek bele. Ezt fizikailag jó volt nézni, és nagyon bírom, ahogy megidéznek a nagy filmekből dolgokat.

Szeretem a szereposztást. Mire a végére értünk, már kedvenceim voltak. Akár olyan is, aki az elején annyira nem volt szimpatikus. Pl. Elrond és Robert Aramayo fokozatosan lett egyre kedvelhetőbb. Még az is megfordult a fejemben, hogy kár, hogy a Sötét Úr felölti majd azt a páncélt, mert az emberi alakja egész megnyerő, akár azzal is szerezhetett volna híveket. Mondjuk, az orkoknak ez éppen mindegy, de voltak déli emberek is…

A zenéje is remek. Az a hangulat, egy-egy megidézett dallam, de saját zene. Az nagyon ült, ahogy a Gyűrű feliratát megénekelték a végén.

Mi maradt vissza? Nézni, mikor jön a folytatás. Már most várom.

Már említettem, hogy térnek vissza sorra a sorozatokat. A Chicago évadokat évek óta nézem lelkesen, de most elkezdtem húzni. A PD-t elengedem – ha rá bírom szánni magam, a tavalyi félbehagyott évadot még befejezem, de az ideit már nem kezdem el. A Med a kedvencem, azt majd nézem, amint behoztam magam a Fire-rel (s10e21-s11e03), amire a hétvégén sort kerítettem.

Van abban valami jó, hogy egyszerre letudtam az évad zárását és az új kezdetét. Így a nyitott véget egyből fel is tudtam oldani, nem szeretem ezeket a mű feszültségeket a végén, pláne, hogy tudtam, hogy egy kiemelt főszereplőt nem fognak megölni az évad elején. Vagyis, a Severide és Stella nászéjszakáját megzavaró gengszterek szálát gyorsan elrendezték, és megúsztuk annyival, hogy kapott pár jelenetet Severide, amint megvédi magát. Ahogy a rendőrség kezeli az ügyet, az különben helyenként kifejezetten röhejes volt. Érezni lehetett, hogy ezt a szálat gyorsan el akarják varrni, hogy léphessünk is tovább.

Van különben még egy ilyen történetszál benne. Violet és a főnöke románca. Itt is azt éreztem, hogy egy túlragozott, túl sokáig elhúzott problémának nagyon egyszerű véget írtak. Hosszú részeken át zsarolták őket, meg titokban kellett tartani mindent, és egyetlen varászütésre minden megoldódik.

Igaz, ez az a szál is, ahol mertek egy nagyot lépni a 3. részben. Lehetett sejteni, hogy valami ilyen jön – a halál előtti boldog idők, amikor kiemelnek és többet mutatnak egy nagyon mellékszereplőt, hogy sajnáljuk, mielőtt kiírják. Hatásos volt, és az ilyen sorozatokba kell ilyen is – tűzoltók, mentősök, veszélyes helyzeteket kezelnek. Benne van a pakliban, hogy valaki az életét adja egy másik emberért. A főszereplőket nem így szokták kiírni ebben a sorozatban, de hát nem is főszereplőtől köszöntünk el.

Szappanos dráma, most is, amiben szerelmi ügyek és családi helyzetek viszik a súlyt. Most 5 részt néztem meg, és egyetlen mentés maradt meg a fejemben. A Pickwick tűzeset. Nem azért, mert itt volt áldozat. Ez az egy volt nagyobb szabású, és nem csak lerendezték az oltást két perc alatt.

Egy eset volt még emlékezetesebb, amellyel szintén egy megkezdett vonalat húznak tovább: Severide most a rendőrséggel dolgozott együtt egy tűzeset nyomozásában. Szinte várom, hogy ő átkerüljön a tűzvizsgálókhoz, és rendszeresen nyomozzon is, vagy legalább rendszeresen besegítsen ott. Feltűnő, hogy mennyire oda halad a karrierje.

Leginkább a megszokás miatt marad nézős ez a sorozat, de ezt még elnézem. Ez nem bosszant úgy, mint a PD.

Végül, az All American (s05e01) nyitánya.

Ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Pontosabban, az idő pár héttel később van, de ugyanazok a kérdések és feszültségek maradtak. Vagyis: Jordan gyógyul a sérüléséből, és próbálja bebizonyítani Laylának, hogy szereti és együtt kellene lenniük. Layla céget vezet, és a volt szeretőjével rivalizál. Olivia nyomoz, és mivel Spencer edzője után, kényszerszünetet tartanak, és felmérik, bírja-e a szerelmük.

Ami ránézésre haladás: a színészek nagyját elküldték borotválkozni. Nagyon nem nézett ki jól, hogy mindenki szakállt növeszt. Most alig maradt némi borosta, és egy guilty pleasure sorozatban jobb így.

Ami nem az: ugyanazokat a köröket futjuk, csak más párokkal. Van már benne olyan szereplő, aki szinte mindenkivel járt már a szereplők közül.

Az sem tetszett, ahogy beleerőltették ebbe a részbe Jordan exét. Látogatóba jött, és semmi helye nincs már itt. Értem, miért akarják a két sorozatot összekötni, de a szakítással már nincs értelme annak, hogy Simone visszajárjon.

Sport megint szinte semmi. Azért abban reménykedem, hogy nem akarnak addig elmenni, míg Spencer majd NFL sztár lesz. Egyszerűen nincs benne annyi cselekmény, már így is nem egyszer volt olyan érzésem, hogy ugyanazt ragozzák másképpen.

Nem volt évadnyitány hangulata sem. Egybefolyik az előző évaddal. Nem igazán működik, hogy még a tanéveket is keverik az évadokban, most pl. a karácsonyi időszakra jöttünk vissza és nem új tanévet és szezont kezdenek.

Egyelőre még elvagyok vele, de nem véletlen, hogy ezt már csak esti, egyszernézős sorozatként követem.

Nem is olyan régen megnézhettük, milyen lehetett az Elvis jelenség mögött, most pedig egy másik ikon világa tárul fel másképpen. Marilyn Monroe a kezdetektől az utolsó tablettákig.

A film koncepciója, hogy elkülöníti Norma Jean és Marilyn alakját. Egy sérült, naiv és kedves lány Norma, akinek egy szerep Marilyn is. Minél nagyobb sztár, minél mélyebbre kerül, annál jobban elválnak egymástól, és minden szenvedést szinte csak hallucinációnak fog fel a nő. Azt egészen borzalmas volt nézni, ahogy kihasználják és használják, amit a nő szinte fel se fog. Ki volt a legrosszabb? Már az első szerepért a szereposztó dívány alapoz, de aztán jönnek az egyre mélyebb pontok. A feleségverő DiMaggio; Cass és Eddy, akik zsaroltak és megtévesztették – az zavart is, hogy nem derült ki, miért tartotta fenn évekig a levelezést. De a legrosszabb, Kennedy és a következmények. Ugyan ez is bele van süllyesztve ebbe a megtörtént vagy sem ködbe, de mindkét esetben rémes belegondolni is.

A boldogság ritka madár ebben a filmben. A terhek végig ott vannak, és amikor jobb korszaka van, akkor is lehúzzák. De ez a tragikuma – nem ezt érdemelné, bántják, de egyszerűen nincs kiútja. Annyira akarja, hogy szeressék, annyira meg akar felelni, hogy lábtörlő lesz belőle. Amilyen státusza és imádat volt körötte, ma a talpát nyalnák, itt meg az használta ki, aki csak akarta.

A látványvilága néha már egészen művészfilmes. Gyakran vált át fekete-fehérbe, és látványban is hozza azt a pszichés betegséget, érzelmi káoszt, ami Gladys és Norma világát alkotta. Az érdekes volt így áll, de élvezetes nem lett.

Megosztó lett, hogy mennyire szexuális tartalmú a film nagyon sok meztelen jelenettel. Mivel egy szexszimbólumról beszélünk, akit a testére degradáltak, ezt a testet sokféleképpen meg is jelenítik. Cass és Eddy hozzák a szexuális ébredést, míg más férfiak csak használják. Arthur Miller tűnt az egyetlennek, akit nem a nő külseje izgatott – az ő nagy pillanatuk az volt, amikor Miller egyik darabjáról és az abban szereplő hősnőről, Magdáról beszélgetnek. A többieket nem izgatta Norma világa, csak Marilyn teste, amit lemeztelenítenek és használnak, meggyaláznak, és abortuszra kényszerítik.

Az is igaz, hogy beidézték a legendás pillanatokat és filmkockákat is. A fehér ruha és a felfújó szellő, a lányok és az ő legjobb barátai, a gyémántok. Meg sok más. Izgalmas azt is megnézni, hogy mennyire más a főszereplő is, amikor Marilyn alakjában játszik, vagy amikor megengedi magának, hogy Norma Jean legyen.

A szereposztás korrekt. Ana de Armas kiválasztása meglepő volt, de az is, hogy mennyire hozta Norma Jean ártatlanságát és rácsodálkozását a dolgokra. Az sokkal izgalmasabb, mint amikor a Marilyn szerepben volt, és leginkább csak szépnek kellett lennie. Szimpatikus volt Adrian Brody Miller szerepében, Bobby Cannavale sterilebb DiMaggio lett. Az meg plusz poénnak is elmegy, hogy pl. a Jackie című filmből ugyanaz a színész játssza Kennedy-t.

Nem lett sikerfilm, páran neki is mentek az olyan témái miatt, mint az abortusz meg a poligámia. Nálam az egyszer érdekes kategória, de újra én se nézném meg.

Sikerregény volt, a folytatás éppen mostanában jött ki magyarul is – nem meglepő, hogy a filmes feldolgozás is megszületett.

Mennyire követi a könyvet? Rá lehet ismerni, de azért elég alaposan bele is nyúltak. Más a kiemelt főszereplő, és olyan történetek, amelyek másokkal estek meg, most máshoz lettek sorolva és össze is lettek sűrítve. Vagyis: Nagare családi drámája teljesen kimaradt, a felesége nem is szerepel a filmben. Az ő drámájuk (és a lányuk is) bele lett építve Kazu és az anyja történetébe. Ahogy Kazu megváltása is változott – a második kötetben van arra némi utalás, ami a filmben már most megesik vele. Ott esik teherbe, és próbálja elfogadni, hogy lehet ő is boldog, míg itt a szerelmi történetét is végig lehet követni. A regényben nem kerül elő a párja, még csak nem is beszél róla.

Talán az a legnagyobb váltás, amit emésztenem kellett: Kazu eredetileg nyers, cinikus és nem kedvességgel, a nyers igazsággal segít az embereken. Itt a jelleme jobban tükrözi Nagare feleségét, aki a filmben nincsen benne. Szimpatikus, kedves, nagyon szerethető – ha nem ismerném az eredetit, meg is szerettem volna, és jól is van eljátszva.

Ehhez képest semmi, hogy a más utazók történetét hogyan variálták. Az eredetiben a férj veszti el az emlékeit, a filmen a feleség. Az eredetiben az üzletasszony megvárja a szerelme hazatértét, 3 évet vár rá. Itt a férfi után utazik és Amerikában élnek majd együtt. Semmi olyasmi, amin különösebben fennakadnék, de azért eltérés. Maga a film és a történeteik gördülékenyek annyira, hogy ha nem tudnám, nem jönnék rá, hogy belenyúltak.

Ránézésre minimális költségekkel el lehetett készíteni a filmet. A helyszín a kávézó, annak is a vendégtere, pl. a konyhába se lesünk be. Kazu ugyan az udvarlós szakaszban eljut ide-oda Ryosuke oldalán, de ez csak egy kis szakasz a filmben. Az ő családi életük központja is a kávézó lesz. A beszélgetések és a ráismerések a lényeg. Ahogy az adott ember kezdi el másképpen látni a dolgokat, miután beszélt valakivel a múltjából.

A szereposztás hol jobban, hol kevésbé sikerült. A filmbe illenek, és akkor kezd bajom lenni velük, amikor az eredeti regényszereplőkkel vetem őket össze. Nagare pl. itt egy szolid, rendes szakács, Kazu törődő unokatestvére. Szemüveges, vékony, szinte kocka alkat. Az eredetiben meg egy kész óriás, nagy testi erővel. Vagy, az egyik utas, aki a szakítására megy vissza – az eredetiben feltűnően szép, nőies és divatos jelenség. A színésznő, aki játssza meg inkább fiús, és a nőies karakterből is egy idegesítő, zavaró nőt alkottak. Önmagukban működnek, a cselekménybe is beleillenek, csak mások és a friss olvasmányélménnyel ezt annyira nem díjaztam.

Hogy jót is írjak, sikerült kigyomlálni az ismétlődéseket, és egy történetté állították össze a filmet. Nem epizódok sora, hanem Kazu története, a szerelméé és a múltja feldolgozásáé. miközben más embereknek is segít menet közben.

Arról nem találtam információt, mennyire talált a film közönségére és sikeres volt-e. Az a biztos, hogy az alapjául szolgáló regény lassan modern klasszikus, és filmesítették is.

Közeledik az évad vége: a House of the Dragon (s01e08) heti részében újabb fordulópontra érkeztünk el. Ha jól értettem, a végén Viserys elhalálozik. Van 2 rész, hogy megkezdődjön a háború.

Pedig ez a rész a ’mi lett volna, ha’ epizód. Rhaenyra és Alicent ismét egymásnak feszülnek, mert el kell dönteni, ki örököli a Velaryon flottát és lesz a Hullámok ura. Mindketten szövetségeket kötnek, készül egy nagy udvari összecsapás – és Viserys még utoljára összeszedi magát, hogy a Targaryen-ház egységét fenntartsa. Magához képest nagy tettet hajt végre, bár ettől csak tragikusabb, hogy mi lesz mindennek a következménye. De itt láthatjuk, hogy másképpen is lehetett volna.

Lopja is a részt Paddy Considine. Tett hozzá az is, ahogy mondhatni elrohasztották az arcát. De több volt ebben, mint a félig koponyának látszó fej. Amikor kihúzza magát, szinte felesik a trónra, de nem hátrál meg, akkor több erőt mutatott, mint uralkodása alatt bármikor korábban. Most kezdtem el sajnálni – mert ugyan a második házasságával ő ágyaz meg a később történteknek, de ő meg is tett mindent, valóban erőn felül, hogy biztosítsa az egységet. (Különben az is kegyetlen, amikor a fivérek egymás mellett állnak. Daemon még ereje teljében van, van két kisfia és Rhaenyra megint várandós, míg a bátyja a saját nagyapjának néz ki.)

A heti sokkolás is megtörtént – Daemon és a fejezés. Az kifejezetten furcsa megoldás volt, hogy nem a nyakán, az állánál vágta szét a felesége ellenlábasát.

Azt meg jövő héten meglátjuk, hogy megint az utolsó előtti részre tartogatják-e a nagy csatát. Mert már valóban a polgárháború küszöbén állunk.

Indulnak az új évadok is, és mivel orvosos sorozatot éppen nem néztem, kezdtem The Good Doctor (s06e01-02) új évadát.

Az első két rész a nyitott vég zárása, és az új szereplők bemutatása volt. Shaun és Lea esküvőjét egy késelő szakítja félbe, és a lezárás alatt a kollégák életéért kell küzdeni. Majd ennek következményeivel nézünk szembe a 2. részben – igazán merészek nem mertek lenni, egy szereplőt sem írtak ki. Ugyan dr. Lim súlyosan megsérül, és lesz maradandó következmény, de minden megkéselt áldozat életben maradt. Mi több, Morgan költözését is visszavonják – ugyan a kapcsolata így is rámegy. (Ennek mondjuk örültem, nem szerettem a Morgan – Park kettőst.) Vagyis, 2 rész alatt visszazökkenünk a megszokott sémák közé, semmi drasztikus nincs.

Kis frissítés, hogy érkezett 2 új rezidens. Igaz, a neveiken már felhúztam a szemöldököm. Danica Powell és Daniel Perez. Az csak egy dolog, hogy ugyanazok a kezdőbetűik, de mindketten a Danni/Danny becenévre hallgatnak. Könnyű legyen megjegyezni a nevük, ezért Danny mindkettő? Nem érzem viccesnek.

Igazán jó orvosi eset sem volt. Az elsőben a sérülteket műtötték, a másodikban Lim küzdött, hogy tudjon még műteni, Morgan és Park piszkálódtak, Shaun meg Danni ellen hadakozott, aki megtagadta, hogy részt vegyen egy disznó szívbillentyűjének átültetésébe egy emberbe. Sikerült is egy helyes, élő malacot behozni a kórházba, hogy mindenki érezze a súlyát, hogy az állatnak halnia kell. Igaz, a poént nem bírták kihagyni, amikor gyerekek jöttek be állatsimogatóba, Shaun meg a szokott stílusában közölte, mi lesz a malac sorsa.

 Kicsit kevesebb szappan, ezt bírtam. De az orvosi eset nem volt túl érdekes, ez lefele billenti a képzeletbeli mérleg serpenyőjét. Majd kiderül, milyen lesz a folytatás.

Új sorozat a Reasonable Doubt (s01e01-02). A másik kedvenc zsánereim közé tartozik: ez egy ügyvédes sorozat.

Igaz, az már vészjelzőként hatott, hogy Kerry Washington az egyik producer és a PR kampányban is villogtatták a nevét. Olivia Pope ugrott be szinte azonnal, és hogy milyen elvetemült irányba vitték el azt a sorozatot, pedig a kezdet ígéretes volt.

A mostani hősnő, Jax, több mindenben emlékeztet Oliviára. Mindketten erős, sikeres fekete nők jogi pályán. Mindketten ragaszkodnak a fehér kalaphoz – Jax egykor ügyész volt, most ugyan a magánszektorban dolgozik, de megválogatja az ügyfeleit és láthatóan több érdekli annál, hogy az árait meg tudják fizetni. Ha nem is jó ember a vádlott, legalább legyen ártatlan.

Mindketten szexi nők is, meg lehet nézni, Jax milyen kosztümökben vonul. Még a hajával is tudnak játszani – noha neki rövid a frizurája. A sminkes, kosztümös láthatóan fontos része a stábnak, mert Jax megjelenése nagyon is fontos a sorozatban.

A magánélet, amin már 2 rész után kiakadtam. Jax házas, kétgyerekes anya – és a férje éppen külön él. Ultimátumot adott: a munka vagy a házasságuk. Jax a karrierjét választotta, de mindketten visszamennének a másikhoz, húzzák is egymást, szexuálisan is, miközben valamin mindig tudnak veszekedni is. Ehhez jönnek hozzá perverziók, amelyeket még nem fejtettek ki, de nyitányba bedobni merésznek érzem. Pl. Jax összefekszik a testőrével, de direkt úgy, hogy a kamerán leskelődő férje premier plánban lássa az egészet.

A jog, amit még nem nagyon tudok benne hova tenni. Jax elvállal egy új ügyet: egy gazdag férfi akarta a szeretőjét lefizetni, a nőt megölik. Amikor Jax megbizonyosodik róla, hogy nem a férfi végzett a szeretőjével, mellé áll, noha addig az áldozat családját segítette. Mellette egy régi ügy is visszajön az életébe: még ügyészként nem tudott felmentetni egy ártatlan férfit gyilkosság vádja alól, akit most helyeztek szabadlábra. Valami szikra is van köztük, és mivel Michael Ealy állandó stábtag, ebből is ki fognak még hozni valamit.

Alapozáson vagyunk tehát túl. A külcsín pipa, a szereposztás is rendben. Azt még nem tudom, a tartam mennyire fog tetszeni – most túl extrémnek érzem a Jax – Lewis házasságot.

Végül, az American Horror Stories (s02e06) Ráncfelvarrása. Volt most is olyan érzésem, hogy ilyet már láttam, de egy 45 perces epizódban jól működött és a csavar is ült a végén.

A sztorit nem akarom lelőni, de a szépség és a plasztikai sebészet adja az alapot, hogy misztikum és szekták kerüljenek bele a végére. Mindkét téren működött, talán az jobban is, hogy a megöregedett asszony mennyire kapaszkodna egykori szépségébe.

Judith Light remekül hozta az elszegényedő, szépségre vágyó megszállottat. Még akkor is, amikor már a fején a gézmaszk, és csak a szemeivel tudott játszani. (Ő különben American Crime Story évadból érkezett.) De Rebecca Dayan nevét is érdemes lesz megjegyezni – kifejezetten szép nő, a Halston is épített erre. De itt több szerepe volt ennél – már az AHS évadokba is átvitte Murphy. Az új évadban, ha minden igaz, már állandó szereplő lesz.

Dinamikus, változatos, jó hangulatú horror rész volt. Talán a vége kissé összecsapott, de ekkora időtartamba ennyi cselekmény fér bele.

A Marvel és a DC univerzum filmjei közül sokáig egyértelműen a Marvel filmeket néztem szívesebben. Sokkal inkább a Bosszúállók-trilógia, mint az Igazság Ligája-film. Amikor kijött, nem is győztem szörnyülködni, hogy összecsapták még az alapító tagok történeteit is. Rossz volt nézni.

Pedig, már akkor lehetett olvasni, hogy a stúdió nagyon fogta Snyder kezét, és nem azt a filmet láttuk mozikban, amit a rendező igazából készített. Az HBO adta le a rendezői vágást, és valóban, összehasonlíthatatlan a 2. Több mint a film felét kivágták a moziból, nem is csoda, hogy annyira összecsapott és gagyi lett.

A rendezői vágás értelmesen meg tudta mutatni minden szereplőjét. Alapozza, milyen bűntudata van Superman miatt Bruce Wayne-nak, és miért akar annyira egy csapatot összeszedni. Elhelyezi Flash és Cyborg alakját ebben a világban, megismerjük a személyüket, céljaikat, tragédiáikat és jobban a képességeiket. Jönnek mellékszereplők más filmekből, vagy több alak a tagok életéből: Barry apja, feltűnik Iris, Cyborg életpályája is nagyon kerek így. Joker is kap egy jelenetet. Ha valamit találtam, amit így is feleslegesnek éreztem, az Lois Lane többszöri feltűnése. Maga alatt van és gyászol, és ezt többször mutatják, mint kellett volna.

Így van értelme a dobozok utáni hajszának, és Steppenwolf is értelmesebb ellenfél. Messze nem olyan veszélyes, mint Darkside és a mellette levő tábornokok, de legalább az ereje átjött és voltak jó pillanatai, ahogy a fémes pikkelyekből álló teste valósággal fodrozódott. A szúnyogok, vagy paradémonok már gyengébbek, külcsínben és észben is.

Ebben a verzióban van kitekintés, merre halad az univerzum. Azt lehet mondani, hogy túl sok a hasonlóság Darkside és Thanos között. Most mindketten köveket gyűjtenének, de a céljuk alapvetően más. Darkside a mindenség ura lenne, Thanos a maga módján mentené az univerzumot. Még külsőleg is van egyező vonásuk, jegyzem meg. Vissza az eredeti gondolathoz: tudjuk, mit akarnak a gonoszok, és ki van jelölve az út, milyen jövő közeleg és milyen háború.

Ki lehet pipálni azt a látványvilágot és akció jelenetek sorát, amelyek a rendező védjegyei. Minden szereplőnek megvan a maga stílusa, és szórja nekik a harci beállásokat. El tudom képzelni, egyes pontok mennyire akaszthatták ki a stábot: arra kényszeresen ügyelnek, hogy Diana rövid szoknyája véletlenül se mozduljon el. A többi amazon sokkal hosszabb ruhákat visel. De Batman lengései a pisztollyal, vagy Flash futása is illik a sorba.

Flash futása… Az volt az effekt, ami még mindig nem tetszik. Ahogy az X-Men meg tudta oldani Quicksilver gyorsaságának érzékeltetését, az nem megy itt Flash esetében. Inkább esetlen és mondhatni ronda, amikor Barry rákapcsol.

Ha nagyon piszkálódni akarok, egy elem van még, ami túlzás. Superman felsőbbrendűsége minden hős felett. Az brutális, amikor a teljes Ligát leveri egymaga. Ahogy Steppenwolf ellen is csak neki van reális esélye kiállni és nyerni. Kényelmes, hogy van egy Superman, aki ennyire verhetetlen.

Zenében is hozza a már megismert motívumokat. Mivel az egyik kedvencem Wonder Woman harci zenéje, elsősorban arra állt rá a fülem most is.

Ez egy sokkal élvezhetőbb, jobb film, mint a mozis csonkítása. Ezt elnéztem, szerettem is, és vissza tudok nézni belőle részeket. A csonkolt egyszer is sok volt.

A jövő pedig… miközben a Marvel még dübörög, bár már nem olyan filmekkel, amikről beszélni akarnánk, a DC leállt. 2023-ra van ígérve Flash és Aquaman mozi, majd meglátjuk.

Egy rövid Disney-sorozat, kicsit sci-fi, kicsit kamaszos. Messze nem a Netflix Dark szintjén mozog, de sokkal könnyebben emészthető cserébe.

A történet egyszerű, és elég kevés csavart használ. 4 fiatal együtt megy bulizni, majd elmegy az áram és hirtelen eltűnnek egyesek. Párhuzamos világokba kerülnek, és megy a kavarás, hogy vissza tudjanak térni a kezdetekhez. Sam marad a saját világában. Az öccse, Victor és a majdnem barátnője, Romane egy hasonló világban vannak, de ott ők azok, akik nem tűntek el. Náluk eltelik 4 év, mire Victor kitalálja, hogy tudnának visszamenni. Bilal pedig amnéziásan, felnőttként kerül vissza Sam mellé.

A végére összeállnak a szálak, és az is világos lesz, ki miért ennyi idős és hogyan illenek össze a darabok. Mindennek megvan a maga jelentősége, és lehet majd idővonalat is rajzolni, milyen sorrendben történtek az események.

Ezzel együtt jár, hogy ez a sorozat kerek lezárást is kapott. Itt simán el is lehet tőle köszönni, és limitált sorozatként is teljesen kerek. Mivel nem láttam még 2. évados terveket – minek is folytatni, jó helyen ér véget a sztori mindenkinek -, valószínűleg ez is a vége.

A sci-fi és időutazás nincs túlmagyarázva. Éppen egyszerűsítve van, és nagy kérdésekre meg sem próbálnak választ adni. Az időutazás Victornak ad természetfeletti képességet, de se ennek természetével, se mással nem foglalkoznak. Még csak az sem derült ki, hogy a végső utazás után maradt-e ebből valami, a többieknek lett-e. Amíg kellett, jó volt veszélyforrásnak, aztán azt a szálat szépen el is felejtik.

Látványra nem sokat tettek bele. Azzal játszanak, hogy a különböző részekben más korúak a szereplők. A főszereplők esetében ezt szerencsére a színészek cseréjével oldották meg – mellékszereplők esetében öregítettek sminkkel és maszkkal is – Romane mostohaapja esetében pl. kifejezetten rosszul sikerült ötlet volt így kivitelezni. Bilal anyja 15 évvel idősebb verziója nála messze jobban sikerült.

A helyszíneket se vitték túlzásba. Olyan, mintha egy településen játszódna az egész. Még azon a részen is, ahol Victor a 17 éves kamasz, akit svájci magániskolába küldtek. Kb. olyan hatása volt, mintha az az iskola is ott lenne helyben.

Vannak kis kamasz történetek is benne: a szülők, akik az egyik gyerekükkel kivételeznek, a másik meg folyton a szidást és a fenyítést kapja – ez rámegy a fivérek kapcsolatára is. A barátok, akiknek ugyanaz a lány tetszik. A kamaszlány, aki szembe kell nézzen azzal, hogy az anyja mindig rosszul választ párt, aminek a gyerekei isszák meg a levét.

Mivel csak pár rész, gyorsan meg lehet nézni. Kb. mint egy közepes, kamaszos film.

Rég volt, hogy ezt a filmet utoljára láttam. Akkoriban nagyon gyorsan unalmasnak bélyegeztem, és nem nagyon tudtam mit kezdeni a végével sem. Megérett egy újabb nézésre.

Eredetileg memoár, és a film kedvéért variáltak. Itt Frances elválik, önállóan vág bele a kalandba és valamiféle szerelmi szálat is kap. Az eredetiben a férjével együtt költözik és újítják fel a villát. Lehet, nekem jobban tetszett volna a férjjel együtt, de így nyomták bele a chick lit vonalat. Össze kellett szednie magát a nőnek, és újra nyitni a világ felé.

Keserédes, összességében pozitív hangulatú történet lett, amiben valóban pozitívan jönnek ki a tragédiákból is. Frances házassága ugyan véget ér, de két sokkal jobb pasit tesznek be mellé, mint az exe. (Ránézésre is mindketten jó egy évtizeddel fiatalabbak, mint a nő.) De lehetne Patti történetét is hozni, akivel nem sokkal a szülés előtt szakít a párja, mondván, mégsem akar családot. De Patti a lányában megtalálja azt a családot, ami boldoggá teszi. Megvan az a szívmelengető faktor benne, amiért lehet emlékezni a filmre.

Ehhez jön hozzá, hogy szép helyszíneken forgattak és vannak emlékezetes olasz képek benne. Kifejezetten szórakoztatónak találtam, hogy megismerjem a helyszíneket. A változatosság kedvéért itt nem Rómát, Firenzét fedezik fel az utazók. (Bár van egy római jelenet is, de onnan gyorsan mennek tovább.) De Positano legszebb panorámája is bekerült, van tengerpart és megjelennek a pipacsmezők is.

Igaz, az agyam meg kellett tanulnom kikapcsolni hozzá. Ha anyagiakat akarok számolni, akkor nem jönnek ki a dolgok. Frances elköltözik, vagyis szerintem a tanári állását feladta. Nincs fix bevétele – nem dolgozik. Rendben, közben ír, de kinek? Szó sincs szerződésről, előlegről, bármiről. Neki legalább ott volt a háza ára, de Patti úgy átköltözik egy bőrönddel, hogy nem is értem, mit képzelt. Tartsa el őt is Frances a semmiből?

Ha már Patti. Amikor bejelenti a babát, Frances ünnepeli is, hogy nagynéni lesz. De láthatóan nem is egy rasszba tartoznak. Diane Lane fehér, Sandra Oh látványosan ázsiai felmenőkkel rendelkezik. Nem is tűnnek különben nővéreknek – akkor most mi is van?

De ez lesz az a pont, ahol leállítom magam. Ha nagyon elveszek a részletekbe, utólag húzom fel magam a filmen, amit most szerettem nézni. Azt nem éri meg.

Még akkor sem, ha a humora nem az enyém. Csendesebb, szenvedős. A film hangulatához különben megy, de ez nem az a film, amit végig tud nevetni az ember.

De ok, befejeztem. Akkor is jó volt újra megnézni.

Elkezdtem a két hét sorozatrészeit pótolni.

A The Rings of Power (s01e06-7), ami továbbra is legjobban mozgatja az agyam. Még mindig igaz rá, hogy pont annyi változtatás van benne, hogy húzza az agyam, hogyan jutunk el arra a pontra, amit a filmekből ismerünk.

Voltak jelentős események és utalások. Lezajlott az első nagyobb csata, fordulattal, áldozatokkal és egy olyan véggel, amelyen jót tudtam mosolyogni. Megszületett a Végzet Hegye és Mordor. Mondjuk úgy, már értem, miért mutatta a környék még akkor is a barátságtalan arcát, amikor Frodóék jártak erre. De fontosnak érzem azt is, hogy a király által ledobott levél útját követve láttuk, mi és hogyan hozza el a törpök vesztét. Mert a mélyben már ott várakozik a régi idők szörnyetege…

Nekem tetszik a keverése az ismert elemeknek és az új fordulatoknak. Még, ha meg is tudok némelyiktől kattanni. Azt még mindig nem akarja bevenni a gyomrom, hogy az a mágus lenne Sauron. Most a varázslata jó véget ért. Az is mozgatja az agyam, hogy milyen trió jár a nyomában. De Isildur esetét is említhetném. Annyira nem lehet átírni a kánont, hogy Aragorn egyik őse így és ekkor haljon meg! Neki nagy szerepe van a Gyűrű további sorsában, és Gondor királysága is előttünk van még.

Attól viszont kezdek tartani, hogy itt árnyalni akarnak. Pl. az eredetiben a törpék mohósága okozta, hogy túl mélyre ásnak. Itt viszont Durin a barátját, a tündéket akarja menteni és nyoma sincs a kincs utáni vágynak. Halbrand is, kicsoda? Most mintha gyengéd szálakat kötögetnének közte és Galadriel között – Celeborn, akit láttunk uralkodni a nő oldalán, itt eltűntként van emlegetve. Pedig majd kell, hogy legyen egy lányuk, aki majd Elrond felesége és Arwen anyja lesz… (Ok, ahhoz inkább nem fűzök hozzá semmit, hogy Elrond és Galadriel legjobb barátok. Abba hogyan fér bele, hogy elvegye a lányát?)

Igen, azzal még küzdök, hogy mindent összeegyeztessek, de bízom benne, hogy a lényeget megtartva jutnak majd el a kritikus pontra. Azt pl. nem szeretném, ha Sauron, aki maga a Gonosz, itt kapna egy emberi arcot és olyan célokat, amikkel azonosulni is tudok. Pedig érzek erre is törekvést, hiszen nyomorult orkok – urukok is csak egy otthont akarnak maguknak. Ok, vérrel veszik el, de mindig is ezt az utat ismerték.

A külcsín most is ütött, működött a csata, a vulkán és a megváltozó táj. Ebben a sorozatban a látványtervekkel nagyon odateszik magukat.

A zenére pedig már most fáj a fogam. A LotR zenéjét is oda meg vissza tudom hallgatni, és ez is kezd ott tartani. Amikor az orkok indították a támadást a hatodik rész elején…

Ez az, amit biztosan nézek tovább már jövő pénteken.

Ha már hasonló, nagyszabású sorozatok. A House of the Dragon (s01e06-7) végre meglépte a színésznők cseréjét, vártam egy ideje. Ugrunk 10 évet, és a királyi udvarban nem is kicsit gyilkos a hangulat.

Egy egész részen át alapozták, hogy Alicent minden jóindulata elfogyott, és egyértelműen a maga fiát, Aegont akarja a trónon látni. Minden alkalmat megragadnak, hogy a mostohalányával egymásnak essenek. Aknamunka is van, hiszen nagyon dolgozik azon, hogy valaki nyíltan mondja ki a vádat, hogy Rhaenyra fiainak nem a férje, hanem az őrség parancsnoka, lord Strong az apja. Ugyan eleinte ködösítenek, de a végére nyíltan is látjuk, hogy valóban, a gyerekek valójában Strong fiúk.

Majd visszahozzák Daemon alakját is, akivel megköttetnek a végső szövetségek. Alicent visszajuttatja az apját a Király Kezének, míg Rhaenyra hozzámegy a nagybátyjához és ez egyértelműen egy igazi házasság lesz, nem, mint az előző frigye. Vagyis, a harcállások készen állnak, amint Viserys haldokolni kezd, indulhat a polgárháború.

A Targaryen szőkék és a sok paróka különben kezd idegesíteni. Vannak egészen fárasztó megoldások, és keveseknek áll csak jól. Emma D’Arcy kifejezetten rosszul néz ki vele, míg Olivia Cooke barnán, a zöld ruhákkal szép királyné lett. Pedig a kamasz verziókban a hercegnő nézett ki jobban. De színészi játékban is, megérkezett Alicent.

Akit még értékelni kezdtem, az Paddy Considine. A maszkosok rendesen öregítettek rajta, de jól is hozza a békére törekvő, beteges királyt, aki egyre reménytelenebb helyzetben lenne a béke őre.

Különben ebben a két részben is megvolt a kiemelkedő jelenet – Laena tűzhalála, majd a herceg által a sárkánya betörése. Azt még nem döntöttem el, hogy a Rhaenyra – Daemon kettőshöz mit szóljak. Abban különben igazat adok a hercegnőnek, tényleg úgy lett összerakva a sorozat, hogy azt érezni, nekik az volt megírva, hogy együtt harcoljanak majd a koronáért és égjenek el.

A The Good Fight (s06e03-5) végre megérkezett. Kezdhetem megint jogi sorozatnak nevezni, és nem csak Diana drogos lebegéseiről elmélkedhetem.

Minden részben mentek a tárgyalásra, és zajlott valami érdemben. Carmen abban a helyzetben találta magát, hogy az egyik ügyfelét gyilkossággal vádolták, és a másik azt akarta, hogy veszítse el az ügyet. Szerencsére beugrott Diane és megoldották ketten, etikai felforgás nélkül. Marissa az apját védte. Majd Diane kapott egy érdekes esetet egy meg sem született gyerek perlésével házassági szerződés kapcsán, és kapott vendégszereplőt is maga mellé.

Ez különben jellemző – készülnek zárni, és hozzák vissza az ismerős arcokat, ebből és az előzménysorozatból is. Eli Gold csak egy a sok közül, de volt itt demokrata pártvezető és az egyik kedvenc ügyvédem még Alicia idejéből.

Liz az, akit most a jogból kivettek. Ő azzal birkózik, hogy mit akar Ri’Chard. Barátkozhatnak, vagy a férfi toroknak fog menni, amint a nő kicsit nem figyel? Ezzel különben jól játszanak. Ha azt hinnénk, már eldőlt és tudjuk, mi lehet, valamit betesznek, ami miatt megint lehet kételkedni. Brugher jól is hozza a figurát, sajnálom is, hogy nem több évadig nézhetjük, csak a sorozat végére érkezett meg. (Az előző partnernél sokkal színesebb, érdekesebb figura.)

De, amivel továbbra sem tudok mit kezdeni. Azzal a világgal, amiben most mozognak Még mindig ott vannak a tüntetők, és néha olyan, mintha a megbolondult külvilág betörne az életükbe, de igazából mégsem abban élnének. Zavar, hogy nem a világuk szerves része a kint, csak keret, és nem tudom, így mi is az értelme.

Végül, haladtam egyet az American Horror Stories (s02e05) évadban is. Megismerkedtem az AHS Bloody Mary figurájával.

Az első gondolatom az volt, hogy nyúlták a legutóbbi Kampókéz koncepcióját, csak tini lányokkal öntötték nyakon. Ugyanúgy kiemelt téma a rasszizmus és jön hozzá a hátrányos helyzetű fekete lányok szenvedése.

Kezdek én már belefáradni ezekbe a rasszista gyilokpornókba.

Szerencsére, azért a keret dobott rajta. Ahogy a lányok gyilkos feladatokat kaptak, és nem teljesítés esetén, meg kell halniuk. Tetszett a csavar is, ahogy ezt egy nyomozásba ágyazták. (Mondjuk azt nem értettem, miért pont az nyomozott, aki elvileg a csavar miatt nem is kellett volna, hogy mindennek utána járjon.)

Érdekes volt az is, hogy most rafináltabbak voltak az erőszakkal. Az előző részekben mutattak minden véres részt, láttunk szívkitépést, meg hasonlókat. Most viszont éppen csak bevillan valami, majd el lett kapva a kép. Másként hatásos, nem is bánom, hogy részenként más a sorozat.

Ismerős színészt nem fedeztem fel, de nem hiányzott. Ahogy AHS becsatolást sem találtam, de megállt így is a történet.