A helyzet az, hogy az anyám szakácsnő. Így aztán a gyerekkorom egy jelentős részét éttermek konyhájában töltöttem. Bele is unhattam volna, de inkább érdekesnek találom azokat a filmeket, amelyek egy konyha életébe nyújtanak betekintést.

Ennek a filmnek van egy olyan előnye is, hogy a kezdetekre visz vissza. Az étterem fogalma még nem létezik, a szakácsok a főurak mellé helyezkednek el és szolgaként funkcionálnak. Hősünk, Pierre Manceron is ilyen szakács, akinek az a legnagyobb vágya, hogy a herceg magával vigye Párizsba. Helyette egy új fogás miatt menesztik, és fiával a régi, családi fogadóba vonul vissza.

Érkezik majd egy tanoncnak jelentkező nő. A fia egyre jobban neheztel a nemesekre, és az új eszmék híve. Ő azt mondja, álljanak a saját lábukra és egy nemes talpát se nyalják. A kettős egyre jobban fejleszti a fogadót, mondhatni, kitalálják az étterem koncepcióját és Pierre is egyre jobban melléjük áll. Egy folyamatot látunk, hogy hozza egyik ötlet a másikat és jutunk el egy majdnem olyan vidéki étteremig, ahogy ma is ismerjük őket. Ami ma természetes, ott hatalmas újítás volt és ezt hangulatosan hozza is a film.

Ehhez tesz hozzá a két főszereplő, Pierre és Louise lelki útja is. Minimálisra vették köztük a romantikus szálakat, sokkal inkább arra koncentráltak, hogy szabadulnak fel a századra jellemző előítéletektől és válnak modern, vállalkozó és független emberekké. Ők változnak azzá, amiről Benjamin, a fiú kezdettől mondja, hogy a követendő példa. Mindketten a herceggel szembeni érzésekkel, függéssel, kell, hogy végezzenek magukban. Más az indok, más az érzelem színezete, de az út közös, és ez is egyike lesz annak, ami a két törött embert majd közelebb viszi egymáshoz.

Tetszett, hogy minimális helyszínnel tudtak változatosak lenni. Láttuk a herceg vidéki kastélyát és a fogadót, ami majd átalakul a film során. Több helyszín nem is igen van, és mégis, ahogy alakul a fogadó, az viszi magával és nem tűnt úgy, hogy ugyanoda vagyunk végig bezárva a szereplőkkel.

A kosztümös filmek külcsíne is beköszön. Kosztümben elsősorban a herceg és a szeretője hozza, de így volt kontraszt a főúri és a hétköznapi emberek viselete, viselkedése között. Túl is van hangsúlyozva, hogy a nemesek ok nélkül hiszik magukat különbnek, és bukásra vannak ítélve. Benjamin kezdettől erről beszél, és az is visszatérő elem, ahogy a herceg arról szónokol, hogy az ételek élvezete is csak a gazdagoknak jár, mert ők tudják értékelni az ételt. Mondjuk, persze: ha éhezel, mint akkor a parasztok, nem elsődleges, hogy mit hogyan készítenek el, inkább annyi, hogy legyen valami, amit megehetnek.

Kényelmes, hangulatos, szerethető film, ha azért a hangsúlyok és egyes mondanivaló túl is van nyomva benne. Én elnéztem.

Már annyiszor láttam leírva, hogy minek kellett ezt a filmet megcsinálni, és milyen rossz, hogy feleslegesnek tartom megismételni. Ugyan én annyira nem vagyok kiakadva, mint egyesek – nem vagyok elvakult Hill – Spencer rajongó -, de sok igazság van a felháborodottak véleményében is.

Az első, ez a film nem dönti el, hogy remake vagy folytatás akar lenni. Folytatásnak indul, hiszen Bud Spencer karakterének gyerekei a főszereplők, akik ellopják a kiskocsit az apjuk műhelyéből, aztán gyorsan el is lopják tőlük. Már felnőttként jön szembe velük egy kiskocsi újra, és onnantól kezdve egy remake világába esünk. Nagyon másolják az eredeti filmet, jeleneteket vettek át teljesen és minden itt van: a zene, a karakterek jellege, a cselekmény több pontja és még sorolhatnám.

Csak éppen minden sokkal gyengébb minőségben. Az azért durva, hogy pl. a verekedések esetében az eredeti, ami van vagy 50 éves, sokkal látványosabb és szórakoztatóbb, mint a 2022-es verzió. Most annyira unalomba fullad minden, és olyan semmilyen a külcsín is, hogy az leírhatatlan. Szabályosan untam magam, vagy azon morogtam, hogy ezt a Spencer – Hill páros mennyivel jobban meg tudta oldani.

A főszereplőkkel is igyekeztek másolni, de nagyon nem találták el. Annyi egyezik csak, hogy az egyik férfi nagyobb darab, a másik meg a szépfiú. Mondjuk, most ez sem teljesen igaz, mert ez a mostani Sorriso még csak nem is igazán jóképű, és nincs olyan védjegye sem, mint Terence Hill kék szeme volt. Nincs meg a kémia a páros között, és a másik nélkül sem működnek a vásznon. Nincs bennük szerethető vonás – az egyik egy mosolygós majdnem idióta, a másik meg egy morgós medve, akinek a kiskutyája jelent csak valamit az életben.

A mellékszereplőkkel sem jártunk jobban. Egysíkúak. A gonosz simán csak rosszfiú, mert az hatalmat jelent és élvez másokat nyomorgatni. A szerencsétlen fia, a kisgonosz meg utánozni akarja az apját. Talán a cirkuszos lányba szorult valamivel több élet, neki legalább egy szerethető pimaszsága volt, de őt sem mondanám, hogy rendesen felépítették. Védi a cirkuszt és ki lehet tenni a pontot.

A történettől nem várt az ember sokat, az eredetit sem adta el, de sikerült e téren is alulmúlniuk magukat. Annyi a film konfliktusa a kiskocsi megszerzése mellett, hogy a gazdag fejlesztő meg akarja szerezni a cirkuszosok földjét. Kreativitás, ötlet vagy valami – semmi.

Még valami, ami jellemzi, mennyire sikerült megírni a film történetét: ugyanazon a részen háromszor egymás után aludtam el rajta. Még csak nem is éjjel, hanem délutáni filmnézés közben.

Ítélet: még háttérfilmnek is gyenge, aki teheti, az eredeti nézésével millió meg egyszer jobban jár. Selejt, röviden.

Amit hamar meg kellett nézni: The Sandman (s01e11) kapott egy plusz epizódot, amelyben két képregény-történetet dolgoztak fel. Mondhatnám, hogy tovább dübörög a fanok elvárásainak kielégítése, de amíg ilyen részek születnek belőle, ki bánja?

Az első egy animáció volt, az Ezer macska álma. Ebben egy törzskönyves sziámi macska meséli el, a gazdái hogyan veszejtették el a kölykeit és hogyan keresett az Álmok Birodalmában választ, miért bánnak így az emberek a macskákkal. Morpheus macskaként van benne jelen, és az egész történetben van valami sötéten fenyegető. Amikor a végén a kismacska álmában harap egyet – nem mutatják, de pontosan tudjuk mit harapott el álmában. Baljós, ez lesz a kifejező.

Két értelmezést is simán bele tudok látni: ha már Sandman, akkor az álmok erejét. Képes megváltoztatni a világot, itt szó szerint is. Másrészt, az emberi kegyetlenséget. A kismacskák bűne csak annyi volt, hogy keverékek és ezért halniuk kellett. (Még csak nem is humánus módon.) Az anyaállat szemszögéből brutális az egész folyamat és az ember kapzsi, gonosz lény, akinek a látszat és az anyagi haszon a minden, az élet semmit nem jelent.

A második némileg rárímel Morpheus saját történetére. Egykori párja, a múzsa Kalliopé is emberek fogságába esett. Erőszakkal veszik el tőle az ihletet, és egy szobába zárva tartják. Egyedül nem tud kijutni, a gazdájának kell elengednie. Saját szabadulása után Morpheus lesz az, aki segít ezt neki elérni.

Jó kis metadarab, amely az alkotás folyamatát emeli témává. Plusz, egy külső szemszöget ad Morpheus alakjához: az egykori feleségét, aki a férfit okolta a fiúk haláláért, míg Morpheus azt nem emésztette meg, ahogy a nő elhagyta. Miközben látjuk az író ténykedését és megromlását, hogy jut el onnan, hogy alig mer ránézni a múzsára, addig, hogy tulajdontárgynak tekinti, azt is kihangsúlyozzák, hogy Morpheus változott.

Erős szereposztás – maga Neil Gaiman is bevállalt egy szinkront, jól levezetett történet. Még nyitva is hagy pár dolgot, és mivel a képregényben előbbre tartok, tudom, hogy az a bizonyos meghalt fiú is előkerül még Sandman életében. Sturridge továbbra sem színészként tündököl, de annyira eltalálták a Sandman kinézetet, hogy sok mindent el tudok nézni. Nekem még valahol be is jön az a szenvtelenség, amivel a szerepet játssza.

Az animált rész talán a szemnek kevésbé tetszik, de még az is simán a korrekt kategória. A második fele meg remek hangulatokkal operál – az nagy kedvencem volt, amikor Richard kezd beleőrülni az ötletekbe, és a többiek rádöbbennek, mennyire rossz állapotban van.

Mit is lehet hozzátenni? Várjuk a 2. évadot.

Folytassuk a House of the Dragon (s01e02) világába belemerülést. Továbbra is el lehet mondani, hogy a Martin által megírtak szerint haladunk. Mondjuk, azt hittem erre a pontra némileg később jutunk el, de itt vagyunk.

Már ennek a résznek a végén Viserys eljegyzi magát, és ezzel meg is ágyaz a családi háborúnak. De az egész rész arra volt kihegyezve, hogy a trónöröklésért ármánykodnak. Rhaenyra egyre jobban látja magát királynőként, Daemon is a trónra tör – de köztük van egy olyan kapocs, hogy meg tudnák oldani. Csak éppen a király körül ott vannak a tanácsadók, és nem lesz ennyiben hagyva. Mindenki a maga lányát/rokonát adná a királyhoz és várna fiú utódot is. Nem is bírok szabadulni attól, hogy már most azon pörgök, hogy itt minden hogyan vezet majd a tragédiákhoz.

Egyre jobban hozza közel a szereplőket, és bizony ármányos, hataloméhes férfiak vannak a trón körül. Meg lehet nézni, ki finomabban, ki nyersebben befolyásolná a királyt. Bírom, ahogy Rhys Ifans a háttérből, szinte beleolvadva a falba, alakítja az eseményeket a Király Kezeként. Mennyire más, amit a tanácsban mutat magából, és ahogy a lányát utasítja és kezeli.

Természetesen a heti akció és borzadály adag is megvolt. Kalóz barátaink élve etetik az embereket rákokkal, Daemon és Rhaenyra is tartott sárkánybemutatót. De ez nem olyan csata rész volt, itt a király új nejének kiválasztása volt a fő harcmező.

Kevésbé látványos, de építkező rész. Nem csak azt bírom, ahogy minden későbbi háború gyökereit megmutatják, hanem a kapcsolati hálókat is. A Rhaenyra – Daemon kapocs különösen mozgatja az agyam. Ok, azért is, mert tudom, nekik mi a végállomás.

Jövő héten mit tippeljünk? Kalózháború, esküvő, esetleg egy újabb Aegon születése? Majd meglátjuk.

Végül, elkezdtem pótlólag a Leonardo (s01e01-02) című sorozatot. A reneszánsz, a Medici-uralom és Firenze különben is a kedvenc témáim között van, és érdeklődve vártam, most milyen képet rajzolnak a reneszánsz egyik legnagyobb zsenijéről. Több sorozatban feltűnt már, volt olyan is, ami az ő alakjára épült, szóval, volt mihez mérni.

Meg is lepett, hogy milyen mértékben más a most bemutatott Leonardo da Vinci. Egy mélyen gyötrődő, mindent nagyon érzékeny megélő férfit mutatnak be nekünk már ebben a két részben. Egyáltalán nem azt a magabiztos zsenit, aki pl. a da Vinci démonaiban szerepelt. Már a kezdetektől ott van benne a zseni, és a környezetében levők tisztában is vannak azzal, hogy milyen kivételes képességei vannak. De félénk, csendes, megfigyelő alkat.

A koncepció még érdekes is, annyira más, mint amit megszoktam. Csak abban nem vagyok biztos, hogy Aidan Turner volt a legjobb választás a szerepre. Igyekszik, és nagyon látványos gesztusokkal szenved és igyekszik mimózának tűnni, de egyszerűen más a színész kisugárzása. Nekem nem hiteles egy ennyire érzékeny, már szinte lelkisérült embernek.

Ezzel szemben nem kis meglepetés volt James D’Arcy Milánó hercegeként, mint Ludovico Sforza. Az csak egy dolog, hogy kiszőkült és hosszú a haja, de ő hozta azt a magabiztos kisugárzást, amit nem szoktam meg a színésztől. Itt el lehet hinni, hogy ő a herceg, és mindenki a lába elé veti magát.

Nagyon szépen összerakták, jól néz ki a sorozat. Járják Firenzét, több helyszínen mozognak és készülnek a Leonardo alkotások. Itt is érvényesül a koncepció – ahogy más Leonardo személye, úgy más a korszakban megszokotthoz képest a művészete. Látjuk az alkotás minden folyamatát, nekem el is adta, ahogy készülnek a képek.

Azt is érezni, hogy minden össze fog majd illeni, mert mindez kell ahhoz, hogy a végére odaérjünk a börtönhöz és Caterina végzetéhez. Ok, ha már a keret. Freddy Highmore, mint milánói nyomozó? Ő viszi a prímet a furcsaságban.

Egyelőre érdeklődve nézem, mi fog ebből kisülni. Van krimi, van sok művészet és egy nagyon más Leonardo. Reméljük, nem rontják el.

Amikor elgondolkodom, kinek is szánták ezt a filmet. Új nézőknek, vagy azoknak, akik annak idején Top Gun rajongók voltak? Az egyik csoport nem ismeri az előzményeket, a másik meg nem tudom, mennyire népes tábor lenne.

Szerencsére a készítők úgy döntöttek, hogy mindenkinek nyújtanak valamit. A Maverick úgy is tökéletesen megáll a lábán, ha nem látta valaki az előző részt. Amit használ abból, ahhoz annyi puska és magyarázat van, hogy lehet érteni. Mi a Top Gun, onnan ismeri egymást Maverick és Iceman, illetve Rooster apja és Maverick barátsága és a szomorú vég. Vannak fotók, bevágott jelenetek és több mindent meg is beszélnek. Mellette meg új küldetés van és egy látványos, repülős akciófilm, ami már teljesen más téma, mint korábban. Hiszen a pilóták már a drónok ellen versenyeznek, arról nem is beszélve, hogy nem a szovjetekkel néznek farkasszemet, hanem egy közel-keleti atomsilót kell felrobbantani. (Nagyon beugrott különben a Halálcsillag felrobbantása, ez annak a küldetésnek a vadászpilótás földi verziója.)

A régiek meg kapnak rengeteg nosztalgia pillanatot. Maverick jellegzetes leszállásától kezdve a nyitó zenén át addig a csavarig, ahogy megperdül az ellenség gépe fölött. Vagy a motor, tényleg. Megint itt van a motor is a dzsekivel.

Amin azért meglepődtem, hogy tényleg, mennyire Maverick film lett. Hiába játssza egy Miles Teller Roostert, nem sok lapot osztottak neki. Végig Tom Cruise, Maverick van a középpontban. Ő csajozik be, ő a legjobb tesztpilóta, ő a srácok kiképzője, aztán még a küldetést is parancsnokként végigviszi. Arról már ne is beszéljünk, hogy az ősrégi vadászgéppel hogyan leszedi a legújabb harci csodákat az égről. A nagy amerikai hős, akinek a repülés a mindene, és amiben nincs nála jobb. Előzetesen azt hittem, átadja a stafétát, de nem. Még mindig Maverick, aki az ász, ahogy a fiatal pilóták fogalmaznak a film végén.

Meglepetés, de még íve is van a történetnek. Itt van a kiképzés, a csapatépítés, és mellette Maverick lelki útját is látjuk. Ki most ő, hogyan alakult az élete, milyen dolgokat igyekszik és hogyan jóvátenni. Azt gondoltam volna, rámennek az akcióra és az adrenalin majd elviszi, de ennél többet igyekeztek markolni. Okos film azért így sem lett, ez keményen akciófilm, de kitöltötték mellette a filmet.

De, ez a Top Gun. Naná, hogy hosszú és tetőpontnak beillő repülős akció van a végén, és a kiképzés jelentek is ütnek. Fogalmam sincs, mennyire képesek tényleg arra a gépek, amit itt mutatnak, de hogy jól nézett ki, az biztos. A kedvencem különben az volt, amikor Maverick a végén beméri az új csodagépet, ráereszti a rakétát, az meg csinál egy olyan fordulatot, hogy Rooster és Maverick is csak les, hogy ez meg mi volt.

A szereposztás is erős. Megpakolták a katonai fejeseket olyan nevekkel, mint Ed Harris, Jon Hamm és visszajött Val Kilmer is. Tom Cruise az alap, akinek a mentoráltja Miles Teller, a szerelme meg Jennifer Connelly lett. Azért azon mosolyogtam, hogy Tellert csak leültették egy zongorához. A dal nosztalgia az első részhez, Teller meg a zenélés – Whiplash. Bár, Teller kapcsán teljesen értetlenül állok az előtt, minek kellett az a bajusz. Nem eléggé kifejező, hogy borzalmasan állt neki.

Meglepem vele magam, de én szórakoztatónak találtam ezt a filmet. Már értem, miért vannak olyan brutális bevételi adatait. Különben a kritikái is jók. Kit lep meg, hogy lesz folytatás? Senkit, remélem.

Eddig nagyon nézette velem magát a sorozat, most viszont elértem arra a pontra, hogy már nem tudott igazán lekötni. A történet nagyját elmesélték, és komolyan szenvedtek, hogy mi legyen még.

Már az is sokat mond, hogy Jennifer Connelly alig volt benne pár részben.

Megint csak van egy kis játszma, hogy ki uralja a Hótörőt. De már nem ez a fő téma: Layton egy olyan álommal jön vissza, ami ellen még Wilford is tehetetlen. Melanie adatai alapján van egy pont a Földön, ahol élhető meleg van. Le lehetne szállni a vonatról. Wilford persze nagyon szabotálná az ügyet, hiszen az ő hatalma a vonatból ered, de túl nagy álom egy földi élet.

A gond az, hogy most nincs egy olyan nagyobb harc, amire fel lehetne húzni az évadot. A szarv felé tartva adódnak nehézségek, de inkább szappannal töltötték ki a játékidőt és nem egyszer morogtam, hogy már megint mivel húzzák az időt. Zarah és Andre a baba miatt együtt vannak, mire a Melanie-t gyászoló Ben és Josie búfelejtenek egyet, hogy fél résszel később visszajussanak a korábbi állapotba. Audrey nagyon kifordul magából Wilford hatására, aztán hirtelen szexuális irányt vált, és már Bess mellett keresi önmagát meg a boldogságot. De még sorolhatom – lesz itt esküvő és szakítás, viszonyok meg alkalmi párok. Hol van már, amikor a vonat két fele sakkozott egymással a hatalomért és az irányításért?

Nem szerettem, hogy sok mindenben mennyire nincsen logika. Ha csak azt nézem, ahogy a letelepedni akarók a végén elindulnak a szarvra. Ott mégis miből és hogyan akarnak megélni? Kétlem, hogy olyan magkészletük legyen, hogy tudjanak termeszteni, különben sem a nyárba érkeztek meg. Állatok meg láthatóan nincsenek. Elosztották egyáltalán a Snowpiercer készleteit? 5 óra volt a szétválásra, kétlem, hogy az alatt olyan sok mindent el tudtak volna intézni. Nem mintha a vonatban látnám a túlélést, de ez a szétválás és ez a szervezetlenség bántotta a szemem.

De ott volt nyomorult Asha is – akit új szereplőként Archie Panjabi játszott. Látványosan nem tudtak mit kezdeni vele, jó gyorsan ki is írták, még egy egész évad sem jutott neki.

Egyes dolgokban még mindig jók – ahogy a vonat egyszerre tűnik hatalmasnak és egy halálcsapdának. Ahogy az egyes szakaszok meghatározó jelleget kaptak. A látványt már annyira nem írnám ide, elkezdtek nagyon hasonló külső képeket bevágni. Azért elég unalmas tud lenni ugyanolyan fehér tájban suhanni egy nagyon gyors vonattal…

Egy évad még lesz, de komoly kételyeim vannak, az milyen lesz. Remélem, rám tudnak cáfolni, de innen nagyon nincs hova tovább. Anno, a moziban különben kisiklott a vonat és az emberiségnek annyi lett. Itt ezt már nem hiszem, hogy megjátsszák, de meglátjuk, mit találtak ki a végére.

Kezdjük akkor egy évad- és egyben sorozatzárással. A Motherland: Fort Salem (s03e10) végére tehetjük ki a pontot.

Mindaz, amit a részek alatt írtam, most is igaz lesz. Sok minden történik, mozgalmas, de ezzel együtt összecsapott is. Mert mit sikerült nekik 40 percben elmondani? Az utolsó háborút, az első dal összeállítását és a nagy varázslatot, több lány halálos sérülését és csodás felépülését is. Hiába van ötlet, mert nekem az alternatív történelem a salemi boszorkányok leszármazottjainak hadseregbe állításával még mindig tetszik, de az egész sorozat nem működik. Egy regénysorozatként jobban el tudom képzelni, mint ebben a formában olcsón és gyorsan elbeszélve.

Olcsó, vagyis hiába szól boszorkányokról, háborúról és varázslatokról, a látvány szinte nulla. Most kapunk az arcokon vörös, az égen meg sárgás derengést, és ennyi. Bocs, nem. Van egy szereplő, aki fekete massza fertőzéssel számol majd le az egyik gonosszal. Vérszegény kínálat egy évadzáróra, de az egész sorozatot jellemzi ez.

Ahogy az is, hogy alig van helyszín. Szabályosan röhejes, ahogy pl. Afrikában nyomoz Alder, és egy ugyanolyan raktárépületben bolyong, mint amit akármelyik másik részben láttunk, csak éppen most afrikai jellegű holmikat árulnak körötte, kicsit piacosan. De megint csak Fort Salem a helyszín. Mégis, hol forgott ez a sorozat? Egy stúdióban és annyi? Nem lepne meg az sem.

Az alapötlet, és hogy kedveltem a karaktereit, ami eladta nekem. A három lány, a párjaik és nem egy felnőtt boszorkány, akik miatt ezt el lehetett nézni. Azt nem állítom, hogy színészként sokat bele kellett tenniük, de azért próbálkoztak nem csak egy YA fantasy boszorkányos sorozatnak lenni.

Azt hittem, a Five Days at Memorial (s01e05) zárlatáról is most írok, de rá kellett jönnöm, hogy még lesz egy rész. Most megvolt az ötödik nap, de még egy lesz, amikor meg is beszélik és nyomoznak, mi történt ezen az ötödik napon.

Mert bizony oda jutunk, hogy azon kezdenek el gondolkozni, hogy mi az, amit még meg tudnak tenni a betegekért. Nincs már semmi, se víz, se gyógyszer. Megjön a parancs is, hogy ki kell üríteni a kórházat 5 órán belül, senki nem maradhat. Addig jönnek hajók és helikopterek, de aztán vége.

A legdrámaibb rész talán ez volt, annak ellenére is, hogy virágnyelven beszélnek benne. Az állatokkal kezdték: sokan a kedvencükkel menekültek, és egy egész szoba tele volt a különféle háziállattal ketrecben: macska, kutya, biztosan más is, de amikor mutatták őket, nézni se akartam. Mert az állatokat nem tudják elvinni, és az kegyetlen lenne, ha itt hagynák őket szenvedni. Van egy kép, amikor a megtört doki a kezében az injekcióval szinte zokog az állatok tetemei között. Ragozzuk? Nem kell – szívszaggató. Majd ugyanezt az elvet – mentsük meg őket a szenvedéstől – a vezető elkezdi Annának a betegekre is mondani. Így nyer értelmet, miért ő volt az, akiről kérdezgették a dolgozókat az eddig bevágott vallomásokból. Mert Anna lett a Halál Angyala.

Az valami nagyon finom, ahogy az eutanázia bejött a történetbe. Nincs kimondva semmi, alig látunk valamit, Annát egyszer egy injekcióval és ennyi. De sejthető, mi történik. Különben is vannak drámai pillanatok: amikor a nőt elvonszolják az anyja mellől, mert kiürítés van, a haldokló öreget nem tudják vinni, de a lányának mennie kell. Vagy, amikor az erősen túlsúlyos férfitól elköszön a gondozója. Nincs kimondva, de ott van a sorok között, hogy ő itt fog maradni és egyedül fog meghalni, mert nem tudják elvinni.

Az is valami borzalmas, hogy a magánklinika, ahol komoly pénzeket is fizetnek azért, hogy gondozzák őket, semmit nem tesz a betegeiért. Szó szerint hagyják őket ott meghalni. Az ápolók majd megszakadnak, hogy segítséget szerezzenek, és annyi a reakció, hogy majd az állam intézi, ők nem tesznek semmit.

Megterhelő, nehéz rész, iszonyatos drámával. Eddig ez a sorozat csúcspontja, de nem könnyű megnézni. A színészek viszik a hátukon, amit erősít a kórház zárt tere és az állapotok, amiben van.

Nem tudom, mit tudnak még hozzátenni, ez súlyos volt több értelemben is.

Végül, amit a hét első felében ígértem. House of the Dragon (s01e01). Nem tudom nem azon törni a fejem, mennyire láttam volna másnak, ha nem olvasom újra az erről a korszakról szóló Martin-kötetet. Ugyanis a GoT alapsorozattal ellentétben, ez már meg van írva. Itt nem lesz az a rejtély, hogy mi lesz a végjáték.

Így elnéztem a szereplőket, a köztük levő viszonyokat, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy mennyit fog változni a felállás a történet végére. Akik most legjobb barátok, egymás torkának esnek és egymás végét okozzák. Nem feltétlenül úgy, ahogy az örökösödés miatt gondolná az ember. Hiszen ez a Targaryen-ház, itt simán belefér a családon belül házasodni.

Különben mindennek szépen itt van az alapja, ha tudod, mit nézz. A pletykáké és viszonyoké, a későbbi háborúé, már alakulnak a frakciók.

Érezhetően lesz íve a történetnek, és bekötötték a folytatáshoz is. A Tűz és a Jég dala jóslat? Az nem feltétlenül kellett volna. De a nyitány, azzal, hogy a Targaryen-ház vesztét csak az hozhatja el, ha a családtagok esnek egymásnak? Ez az a fejezet, ahol ez megtörténik. Amikor Rhaenyra hercegnő arról beszél, hogy a családot az teszi különlegessé, hogy sárkányok urai? Utólag tudjuk, mennyire igaza van. Sárkányokkal az oldalukon nem lett volna trónfosztás…

A külcsínre költöttek, és itt ki van maxolva, amit a GoT évadokban sokáig vártunk. 10 felnőtt sárkány van, minden Targaryen sárkánylovas. A nyitány is ez volt, és visszatérő elemek a sárkányok. Tetszettek az olyan apróságok, mint pl. Daemon herceg sisakja a lovagi tornán. Mivel a már emlegetett újraolvasott könyvem illusztrált, így friss emlékként mesélhetem, hogy ilyen sisakokkal vannak ábrázolva a Targaryen hercegek. Bár még csak az alapozásnál járunk, már volt brutális lovagi viadal és Daemon is rendezhetett vérfürdőt a városi őrséggel – el is tűnődtem azon, már ebben az évadban elindul-e a kalózok ellen, akiket emlegetnek, és akikről tudom, hogy majd ez a herceg indul meg ellenük, igaz, nem most még. (Ahogy mondtam, sok minden fontos lesz később, és előismerettel rájuk is ismerni.)

A történet, a külcsín ok. Nem véletlenül a szereposztást hagytam a végére. Azt még nem döntöttem el. Itt más koncepciót választottak – nem egy húzónév és sok ismeretlen, akik a GoT-vel lettek sztárok. Minden fontos szereplő már ismert, és ha sztárnak nem is mondanám őket, nem kell már őket feltenni a sorozatos térképre. De hogy mindenkinek jól áll-e? Hát… Mondjuk úgy, a Targaryen hajszín nem éppen előnyös egy-egy színésznek. Matt Smith még csak hagyján, Milly Alcock jól mutat vele, Paddy Considine viszont rémesen nézett ki ezzel a színnel és hajhosszal. Mindenkit pedig még nem láttunk, hiszen ez a nyitány csak, fog még Viserys olyat lépni, amivel kirobbantja a Targaryen harcokat. Ehhez kell pár év és a most fiatal lányokat, a hercegnőt és a Kéz lányát ismertebb színésznőkre cserélik.

Egyelőre maradok érdeklődő, érdekel, mire jutnak majd a sorozattal.

Az Uncharted eredetileg számítógépes játék volt, ha igazam van, még nem is ért véget a játék karrierje Nate Drake-nek. Azt ugyan nem ismerem, de az egyik regényt olvastam, aminek szintén a játék volt az alapja. A filmnek ahhoz nem sok köze volt.

Egy eredettörténetet kapunk, a kezdetektől. Egyáltalán ki az a Nate Drake és mi köze van a kincskereséshez? Díjaztam, hogy ennyire elölről kezdtünk, így semmilyen előismeret nem kellett, és bárki le tud ülni a film elé.

A történet maga kalandos és szórakoztató. Azt nem is kell firtatni, hogy mennyire valós vagy sem. Fogalmam sincs, hogy pár száz évig el tudnak állni-e a fából készült hajók és ki lehet-e őket úgy emelni helikopterrel, ahogy itt megteszik. Nekem gyanús, hogy nem. Minimum elkorhadtak volna annyi idő alatt a vízen és megette volna őket a penész, de ahogy mondtam, nem aggódunk ilyesmin.

Helyette lehet élvezni, hogy egyik nyom vezet a másikhoz és a felek közötti hajszát. Nate a film jófiúja, aki senkinek sem ártva néha lop ugyan, de különben elvei vannak és jóhiszemű. Hozzá képest mindenki ármánykodik és még talán a végén sem lehet tudni, kiben és mennyire lehet bízni. Az is része a történet ötletének, hogy mindenki átver mindenkit, és menet közben derül ki, hogy ki kit és hogyan.

Látványos lett, nem sajnálták a külcsínre a befektetett pénz. Az akciók koreografálása vagy éppen a díszletek, hajók, kincs utáni hajszák is rendben vannak.

Szintén áll, hogy a szereposztáson sem spóroltak. Tom Holland az aranykorát éri, és szépen beleérik az ifjabb akcióhősök szerepkörbe. Az alkata megvan hozzá, és a színészről lehet is tudni, hogy a jelenetei nagyját maga forgatja. (Talán tornász múltja van, de azért erre nem esküdnék meg. Ami biztos, hogy a pandémia alatti leállás alatt lehetett olvasni, hogy folyamatosan edzett, mire tudják folytatni a forgatást, fizikailag fitt legyen.) Mark Wahlberg ebből a skatulyából tart kifelé, 50-es felül azért már nem vele kellene eladni az ilyen típusú filmeket, és így maradnak neki a hőst segítő, idősebb jóbarát – mentor szerepek. Bár, az övévél is akad nagyobb visszalépés: Antonio Banderas. Megkapta az egysíkú főgonosz szerepét, és nem tudtam nem azon merengeni, hogy volt egyszer ő Zorro is. Most meg egy semmilyen ellenlábas, aki kimerül annyiban, hogy neki kell az arany, mert neki az jár. Még Sophia Ali, Chloe Frazer megtestesítője, akit érdemes kiemelni. A játékokban is visszatérő szereplő, a Nate körüli nő, de antihős is. Őt inkább eye candy szereplőnek érzem, a színésznő különben ennél többre is képes, ahogy a The Wilds részekben láttam.

Akkor fogjuk össze: a történet rendben van. Van humora és látványa, a szereposztása simán sztárszereposztásnak mondható és Hollandnak jól is áll Nate Drake bőre. Korrekt játékfeldolgozás, aminek lesz folytatása is, szóval, nem örökre köszön el az sem Nate-től, aki nem fog Uncharted játékkal játszani.

Ez is része a Marvel univerzumnak, de innen, 2022-ből visszanézve azért zavarónak találom, hogyan nem illik bele a Marvel filmek kánonjába, noha egyértelműen abból nőtt ki.

Hogy értem ezt? Az első film után jött ki, és így megfeleltethetőek a szereplők az ottani énjüknek. Mondjuk, az eredeti hangok nem vállalták be a szinkront, de meg is lepődtem volna, ha Bradley Cooper és Chris Pratt egy egész animációs sorozatnak a hangjukat adták volna. De nem ez a lényeg.

Ez egy olyan sztori, amiben már összeálltak az Őrzők, és küldetésekre járnak. Alapvetően a mindennapjaikat követjük, amit majd egy átívelő történet fog össze. Hiszen van egy térkép, vannak nyomok, amelyek egy lehetetlenül nagy erőforráshoz vezetnek, amelyre a fogát feni többek között Thanos is, és amely miatt Asgard képes háborúba menni. Kisebb-nagyobb kalandok, sok humor és antihősök. Amiért ezeket a karaktereket szeretem.

Csak - még az előtt járunk, hogy a filmekből megtudtuk volna, kicsoda Ego és Peter miképpen egy bolygó fia. Itt viszont szintén foglalkoznak azzal, hogy kicsoda igazából Peter Quill, és itt is kapunk egy apát és hozzá kapcsolódó kalandokat. Mondanom se kell, ez nem Ego. J’Son a neve, és ennél többet nem árulok el róla. Nagyon más történet, mint a filmé. Utólag zavar, bár, ha a megjelenésekor nézem meg, akkor a második film után morognék, hogy passzol össze ez a két szál.

Viszont, azt szerettem, ahogy olyan történetekkel kötik össze a sorozatot, amellyel a filmek nem. Ha konkrét példát akarok hozni, az Emberteleneket nevezem meg. Ugyanazok a szereplők tűnnek fel, akiket a sorozatban láttunk, Medúza és a teleportáló kutya, vagy éppen Maximus és a bátyja. Mondjuk, azt még mindig nem értem, hogy miért az a király neve, ami, de mindegy. Az nem is fontos.

(De egyéb jó mellékszereplőket és ötleteket is hoz. A Tudástér kutyája, vagy a Gyűjtő és a Játékmester fivérek. Ezzel pl. a Thor filmet is ide sikerült kötni úgy, hogy egyáltalán nem azt a történetet nézzük.)

Jópofa, gyorsan nézhető és az a fajta akció komédia, ami a filmeket is eladta. Korrekten meg is lett rajzolva, és a szereplők jól idézik a színészeket, akik a filmen játszották őket. A ruháik, az arcvonásaik – rajzfilmfigurává alakultak.

Tetszett az is, hogy igyekeztek a szereplőket építeni és a múltjukkal is rendszeresen szembe kellett nézniük. Az egyik kedvencem volt, amikor azt néztük meg, Mordály honnan jött és milyen a családja.

Színes, sokszínű, szórakoztató. Csak el kell engedni, hogy ne a film történetét akarjuk ezzel kiegészíteni, mert egészen másképpen halad. Így érdekel is, a további évadok mit tesznek hozzá – már csak azért is, mert a 2. évad éppen a 2. film premierje előtt ment le.

Erősen töröm a fejem, hogy találjak valamit ebben a történetben, ami miatt legalább kicsit tudnám ajánlani. Azt valahogy kevésnek érzem, hogy van benne pár szép vágókép. De lehet, hogy többet nem fogok találni.

Először is, a történet ismerős is, nem is dolgozták fel jól. Két barátnő bulizni megy, reggelre az egyik eltűnik, a másiknak meg igencsak ködösek az emlékei némi alkohol és drog miatt. Amikor előkerül Kate holtteste, egyből Beth válik gyanússá, aki rá akar jönni mi történt. Csak ez annyira unalmasan, lassan van filmesítve, hogy hiába rövid maga a film is, így is szinte végtelenül hosszúnak éreztem.

A csavarokat is az adja, hogy Beth kénytelen rájönni, a barátnője mennyi mindenben hazudott neki, vagy megtévesztette. Amit meg nyomozni kell, arra túl könnyen rájönnek végig. Mennyi az esélye, hogy két eszkortot, akiknek a nevét sem tudja, megtalálnak egy viszonylag nagyvárosban? Itt egy nap sem kell hozzá. Mennyi esélye van, hogy a taxis, akivel vált két kedves szót, mindenben segít majd neki, és nem csak tolmácsolni fog, de szállítja, vallat és lefizet érte? Vagyis, akad benne bőven mesefaktor, bár egy jó nyomozás ezt elviselné, csak ez nem jóféle nyomozás.

Bajban voltam azzal is, hogy egy szereplőt sem szerettem meg. Eleve a házasságtörő szereplőket nem bírom, és itt bizony sokakról kiderül, mennyi vaj van a fülük mögött. Beth ilyen szempontból jólány, neki eszébe sem jut félrelépni vagy alakoskodni. Eredmény: mindenki jól át is vágja. Plusz, nem tudom szeretni az ennyire naiv és hiszékeny szereplőket. Régen talán erény volt ennyire hinni az emberekben, én ma nem tudom annak látni.

Az sem segített, hogy Leighton Meester nem szépen öregszik. Láttam több sorozatban is, de ennyire leharcoltnak még sosem tűnt. Rendben, a történet szerint kisgyerekes anya, de most, hogy van pár ilyen a környezetemben, azt kell mondanom, hogy egyikük sem lett saját maga ennyire lepusztult verziója, mint ahogy Meester kinéz a vásznon. Ok, Blair már régen volt, nem lehet mindig szexi huszonéves, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a karaktere nem annyi idős akar lenni, mint amennyinek a színésznő kinéz. Sokkal öregebbnek tűnik, mint különben a kora. Ez párosítva azzal, hogy mennyire ellenszenves a szerepe, kész is az ítélet. Jó színésznőnek meg sosem tartottam, de ez már egy harmadik történet.

Hagytam ki valamit? A történet nem tetszett, a thriller csavar még annyira sem. A szereplőket nem bírtam és a szereposztás sem tetszett. Tényleg marad annyi, hogy lehet korrekt vágóképeket találni a horvát tengerpartról. Nem az én filmem.

Mivel még újraolvasok pár fejezetet a Tűz és vérből, még nem néztem meg az új GoT sorozat nyitányát. A hétvégi sorozatrészes összefoglalóra azonban mesélek arról is.

Most a The Dropout (s01e05-08), aminek a végére értem. Véletlenül feleztem pont meg, de cselekményben is egy jó válaszvonalat sikerült így találnom.

Eddig Elizabeth felemelkedése volt a téma, most viszont azt mutatták be, hogy bukott le. Mondanom se kell, ez sokkal izgalmasabbra sikerült. Olyan bázis van a nő mögött, hogy hiába sorakoztattak fel ellene komoly bizonyítékokat, sokáig bírta még úgy is. Kik álltak össze ellene és miért? Erről szólt ez a 4 rész.

Még inkább áll, hogy Elizabeth karaktere teljesen átfordult a gonosz szereplővé. Láthattuk, a több éves kapcsolatát hogyan áldozza fel, tulajdonképpen a semmiért. Láthattuk, hogy a kezdeti meneküléses technikát hogyan váltotta fel a támadó. Kezdetben a kínos kérdéseket kihagyta, máshol lett dolga. Ahogy milliárdokat ért a cég, már elkezdte besározni és lejáratni, aki ellene mert szervezkedni. Megvannak a mélypontok, mint a kémikusa öngyilkossága, amibe egyértelműen Elizabeth és a cég kergette bele.

Jól megcsinálták azt is, hogy leöregítették a szereplőket. Sunny esetében látszott talán legjobban: az őszülés, a pocak. De Elizabeth vonásait is szikárabbra vették, lehetett érzékelni, hogyan megy az idő a történetben.

Mozgalmas volt, és amit látványba bele lehetett nyomni, bele is tették. Az orvosi gépek, céges összejövetelek, különféle rendezvények és Elizabeth ruhatára. Elsősorban dráma és volt thriller hangulat is benne, nem látványsorozat, de azt érzékeltették, milyen körökben mozognak a szereplők és ez milyen státuszszimbólumokkal jár együtt. Az igaz történet alapján részt pedig azzal támogatták meg, hogy bevágtak eredeti felvételeket, csak éppen Seyfried bekerült az eredeti Elizabeth Holmes helyére.

Áll továbbra is, hogy nem spóroltak a színészekkel. Ha egy nevet kiszedtek, mert pl. a karaktere öngyilkos lett, biztosan jött egy új szereplő, aki ismerős volt máshonnan. A legemlékezetesebb alakítás a sorozat 2. feléből nálam a főszereplő, Amanda Seyfried neve mellé kerül. Amikor még mentené a menthetőt, beül egy interjúra és egyszerűen nem tud jó válaszokat adni. Mondhatni, szétesik a felvétel alatt.

Így már biztosan írom, hogy megérte megnézni a sorozatot. A 2. fele határozottan erősebbre sikerült, mint az első.

Seyfried sorozata mellett a Resident Alien (s02e10) legutóbbi részét néztem még meg. Ezt az évadot általában szidni szoktam, de most volt benne valami, ami miatt elnéztem.

Talán az, hogy visszahoztak valamit abból, hogy nem csak szerencsétlenkedni lehet, meg fájdalmas poénokat elsütni, hanem lehetnek emberi pillanatok is és a szereplők fejlődhetnek. Ben és a neje hosszú ideje először beszélni tudtak, és megvillant valami abból, miért is van együtt ez a két ember és meg lehet még oldani a gondjaikat. D’Arcy tényleg ad egy esélyt az új kapcsolatának. Még az is illik a sorba, ahogy Asta megint tanít valamit Harrynek: hogy az érzelmeket el lehet fojtani, de ő sokkal jobban szereti megélni őket, még a rosszakat is.

Mellette természetesen a szokott humor is érkezett: a bébi űrlény emberi alakot vett fel, és Sahar elkezdte idomítani – Max vágott hozzá pofákat, nem mondom. Mike seriff egyre jobban kijön a szomszéd városka seriffjével, amire a helyettese igyekszik haverkodni vele. Nem is tudtam eldönteni, hogy Liv szerencsétlenkedései viccesek vagy csak simán szánalmasak.

A cselekmény most sem igazán ment előre, de nem bántam. Ez most egy kedves rész volt, nem is annyira vicces, de legalább kellemesen emberi.