Minden napra egy film

Minden napra egy film

Idézzünk!

2021. október 13. - BBerni86
  • Fura, hogy egy teljes iparág zuhan a mélybe pár év leforgása alatt. Bumm! Csatt! Szevasz, tévé! Hacsak meg nem újítjuk. Valamit tennünk kell, mert a techcégek felzabálnak mindent.
  • Nem is tudom. Tech ide vagy oda, megbízható, minőségi újságírásra mindig lesz igény.
  • Az emberek napi 24 órában kapják a rémes híreket a telefonjukra, úgy, ahogy azt akarják, olyan tálalásban, amire igényük van. A híripar borzasztó, de az emberiség függővé vált tőle, a világ meg depresszióssá. Ezért nem kell a tévébe most rendes hírműsor vagy kibaszott újságírók. Szórakozás. Az kell. Mint a '29-es világválság alatt, amikor az emberek Fred Astaire és Ginger Rogers táncára vágytak, drága jelmezekre és díszletre, meg az álomvilágra. Az álomvilág a legfontosabb. A depressziós embernek menekülőút kell. (The Morning Show)

 

  • Minden nap hálát adok az Úrnak, hogy mi szegények voltunk. Akiknek Tiffany csörgője volt, folyton háborúznak a családjukkal.
  • Semmit sem tud a gyerekkoromról. Igen, volt pénzünk. De minden áldott nap bizonyítanom kellett, hogy rászolgáltam, akárcsak magának, csak egy kicsit másképp. Nem azért választjuk a törvényt, mert igazságos, hanem mert azzá akarjuk tenni. (Billions)

 

(Egy kis flört látványára biztatnák a magányos színészt a randizásra, és bizony van, aki szarkasztikus.)

  • Sok volt a fagottos poén, de aranyos nő.
  • Aha. El kéne hívnod randizni.
  • Ó. Nem, már megvannak a szokásaim. Ráadásul egy olyan személlyel, aki itt lakik, ha nem jön össze... Most nem alkalmas, szóval...
  • Persze. Várnod kéne. Sok időd van még. Tudod, a 70 év az új 40.
  • Szeretném, ha kevésbé lennél gonosz.
  • Tudom. (Only Murders in the Building)

 

(Amikor a gyerek kiképzést túlélésből nem csak menekülés, élettapasztalat is sorra kerül.)

  • A fegyver a kezemben van.
  • Azt hittem megvan. Bocsi, Apa. Legközelebb megcsinálom.
  • Sose vegyél semmit garantáltnak. Isten elveszi tőled.
  • Isten rossz?
  • Isten igazságos. (Don’t breath 2.)

 

Tudod, mi a közös egy nincstelenben és abban, akinek túl sok a pénze? Egyikük sem élvezi az életet. Akinek túl sok pénze van, Megvehet, ehet vagy ihat bármit, de végül mindenre ráun. (Squid Game)

 

(A polgármester nem boldog az ötlettől, hogy sportolnia kell a túlsúlya miatt.)

  • Otthon is van konditerem!
  • Tényleg? Jobb szeretnéd, hogyha Dóri meg Marcsi néznének, amikor atlétában izzadsz? Azért jöttünk ide. Mégis csak jobb, hogyha vadidegenek röhögnek ki, mintha ismerősök. (A mi kis falunk)

 

(Hogyan jutunk el oda, hogy elássunk egy hullát?)

  • Hogyan szabaduljak meg egy holttesttől... Lássuk! "Akkor kezdték el keresni, amikor a rendőrség megtalálta a keresési előzményeit." Egyes... A test feldarabolása.
  • Nem akarom feldarabolni.
  • Én sem. Nehéznek tűnik.
  • Ja, nem teszem meg.
  • Oké. Kettes... Sav.
  • Az hogy működne?
  • Nem tudom, de emlékszel, hogy a Breaking Badben is az volt?
  • Nem. Nem, az undi volt.
  • Emberleves.
  • Szerintem túlbonyolítjuk. (Happily)

 

(Amikor Marvel kapitány beszól Ultronnak.)

Figyelj SkyNet, láttam a gyilkos robotos filmet és azt kell mondanom, hogy szerintem nem kell folytatás. (What if)

 

(Amikor a randi a nem ivás miatt majdnem elúszik, egy kis filmes ismeret menti a helyzetet.)

  • Nem, tényleg nem iszom. De egy cigi, az oké. Nem?
  • Oké. Ahogy parancsolod.
  • Ez A herceg menyasszonya utalás volt?
  • Igen. Oké. Te jó ég. Megint kedvellek. (Mr. Corman)

 

  • Még mindig nem érti, mit loptak el tőlünk.
  • Loptak?
  • Azt, hogy saját jogon bukjunk vagy győzzünk, mert erre van szükségünk. Egyedül kell boldogulnunk. De mi mindig...
  • Mike Prince lányai lesztek. Ez mindig elő fog jönni, nem kell törődni vele.
  • Nem könnyű, ha belülről hallod. Nem arról van szó, hogy a pénz nem boldogít. Hanem arról, hogy letegyünk valamit az asztalra.
  • És ezt lopták el tőletek?
  • Igen! Mi csak puhára eshetünk, történjék bármi. (Billions)

Pieces of a Woman

Gyászoló, házasság belső dinamikáját feltáró, továbblépős.

Martha és Sean boldog házaspár, akik annak ellenére szerettek egymásba és tartottak ki a másik mellett, hogy főleg Martha családja nem nézte jó szemmel a kapcsolatot. Martha értelmiségi, jó állással, míg Sean egy építésen dolgozik, vidékies férfi. Ők azonban boldogok együtt, és nagy szeretettel várják az első gyermeküket, egy kislányt. pieces_of_a_woman.jpgMartha otthon akar szülni, így bábájuk van. A szülés megindulásának estéjén azonban az asszony nem elérhető, egy másik szülést vezet le éppen. Így egy megbízható kolléganőjét küldi maga helyett. Eva mindent megtesz, de felfigyel arra, hogy a baba szíve egyre gyengül. Már a mentőket is kihívja, amikor a kicsi megérkezik. Látszólag minden rendben, de a baba egyszer csak kékülni kezd. A mentő kiér, de már nem tudtak segíteni. A gyász többféleképpen teszi próbára a családot: Martha anyja, aki mindenbe bele akar szólni. A per, amit Eva ellen indítottak. Martha és Sean kapcsolata, egyre távolodnak.

A címen azért még jár egy kicsit az agyam. Rendben, az anyaság nagyon női téma, de én úgy éreztem, hogy ennél több részlet, szelet a női létből nem került a filmbe. Hiszen mit látunk folyamatosan? Hogy Martha gyászol és próbál valamiben megkapaszkodni. Hogy a házaspár kapcsolata gyengül, hogy veszekszik az anyjával. Mind valahogy a baba elvesztéséhez kapcsolódik, és az anyasághoz. Hát… nem is tudom.

Drámának különben erős lett. Már felütés is emlékezetes, ahogy látjuk a boldog párt, a várakozást, majd nagy pofonnal érkezik a szülés és a baba elvesztése. Nem is nagyon tudom, egy férfi képes-e a film első felét lazán végigülni. Egészen realista a szülés mutatása, és ha nem is mennek bele a véres részletekbe és nem látunk totál képeket a hősnő lába közéről és méhéről, azért a szenvedés, az egésznek a fájdalmas volta zsigeri szinten ábrázolva van.

Utána pedig Martha drámája következik. Rengeteg fájdalom, ahogy tartja is magát, szenved is és szétcsúsznak a kapcsolatok. Nem egyszerű nézni, nagyon nem esik jól és hosszú is a film, hiszen a szenvedések hosszú sora miatt még hosszabbnak is éreztem, mint amilyen valójában. Jól csinálja ezt, a nyomasztást, csak éppen így jön létre az, hogy miközben drámaként remeknek láttam, eszem ágában sincs még egyszer megnézni és nem szerettem nézni.

Lélektanilag mély ez a film, elsősorban Martha világával, de egész kibontja a többieket is. Több módon gyászolnak: Martha tovább akar lépni, kipakolja a gyerekszobát, visszamegy dolgozni. Sean magába fojtja, némán szenved. Martha anyja bűnbakot keres és elsősorban ő az, aki Evát legszívesebben keresztre feszítené a bíróságon. Martha anyját különben nem nagyon szívleltem, pláne, ahogy a vejével bánt.

Az a szál, ami még pluszban emésztek. Tudom, hogy egy gyerek halála hány kapcsolatnak jelenti a végét. De itt különösen rossz volt látni, hogy mennyi küzdelem után milyen véget értek. Ahogy Martha anyja belelépett, meg még rosszabb lett. Arra még keresem a szavakat, amit az a nő művelt. De Sean is kaphat kritikát, több okból is.

Nem egy látványfilm, de egy ilyen filmnek nem is kell annak lennie. A színészeknek kell elvinnie a hátán, és itt erre sem lehet panasz. Vanessa Kirby nagyon sokat tett bele Martha alakjába, és nem véletlen, hogy Oscarra is jelölték ezért. LeBeouf is bizonyítja, hogy nem véletlenül futott be és megfelelő szerepben játszani is tud.

Így, első benyomások alapján ez mélyen női film az anyaságról és a veszteségről. Nem jó nézni, nyomasztó – de pont ilyennek is kell lennie.

 

Pieces of a Woman – 5/4 erős dráma, benne erős alakításokkal. Nem egy könnyű darab, de emberileg izgalmas.

Pieces of a Woman | Hivatalos előzetes | Netflix - YouTube

5 film, amit látnod kell

Látványos kúriák

Nem egy film van, amelyben szerepet kap egy olyan ház, ami már önmagában szinte szereplővé lép elő. 2downton.jpgHorrorok, történelmi filmek, de más zsánerek is előrukkolhatnak egy-egy ilyen épülettel.

Hatalmas sorozatsiker volt az angol Downton Abbey, ami címében is az épületet őrzi. Kívülről, belülről, a hozzá tartozó birtokkal együtt lenyűgöző épület és öröm minden alkalom, amikor ellátogatunk oda a Crowley családdal. Nem véletlenül volt olyan évad, ahol kiemelten foglalkoztak azzal, hogy fenntartható-e a ház és a birtok így.4manderley.jpg

Szintén angol és nevezetes filmes birtok Manderley. Több Rebecca feldolgozásban is láthattuk már, és nem véletlenül tettem Dowton Abbey mellé. Hasonlítanak, de más a környezet. A tenger és a kinti épületek, más a hangulata, de szintén megragadó. Nem véletlen, hogy a Manderley-ház asszonya nem csak a történettel hódít.

1pemberley.jpgTörténelmi romantikus helyszín Pemberley is, szintén angol és szépséges birtok. Különben a Büszkeség és balítéletben a Darcy család otthona. Hatalmas birtok, park, külsőre és belsőre is lenyűgöző épület. Hangsúlyos is a filmben, az első feltűnésének kiugrónak kell lennie. Indokolni kell vizuálisan, hogy Pemberley látványa után Darcy is másnak tűnik Elizabeth szemében…

Csak találtam még egy angol birtokot jellegzetes és emlékezetes3biborhegy.jpg házzal: Bíborhegy.Kissé talán megviseltebb a fentieknél, a család is rosszabbul áll anyagilag, és a közeli bánya vöröse is megjelenik színeiben. Ugyanakkor nagyon hangulatos is, és kiváló háttere annak a borzongatásnak, amit a fiatal amerikai feleség itt át fog élni.

5blymanor.jpgVégül, ha már fordulunk az ijesztés és horror felé. A Netflix kísértetházas szériája közül a Bly Manor tetszett a ház külcsínében jobban. Ez is egy angol birtok, milyen meglepő. Látványos kúria, szép nagy kerttel és tóval. Azért gondolom kísérteni nem olyan nagy élmény benne, márpedig ez a ház tele van szellemekkel. A tó asszonya bárki végzetét hozza is el, az itt ragad. Nevelőnő - főszereplőnk pedig ezzel szembesül is.

Majd agyalok még, hátha összejön egy olyan lista is, ami nem angol lakokkal lesz tele...

Don’t Breathe 2.

Gyerekrablós, harcos, bűnszervezettel szembeszálló.

Norman a házban történtek után másként folytatta. Lányával kiköltözött egy elhagyatott házba és túlélőnek kezdte el nevelni Phoenixet. Nem engedi emberek közé, legfeljebb egy veterán ismerősével engedi el közbe sétálni egyet. Maga tanítja, és nem csak az iskolai anyagra, de harcolni is. Phoenix ennél többre vágyik, de az apja azt dont_breathe2.jpgsem engedi neki, hogy rendes iskolába járjon. Egy éjjel arra ébred, hogy a házban idegenek járnak, míg Norman kiment az erdőbe, hogy a kutyájukat keresse. Phoenix igyekszik kijutni a házból, osonva, míg Norman a megölt kutyájára rátalálva rádöbben, mi történik. Visszarohan, és igyekszik kiszabadítani a gyereket, míg sorra likvidálja a betörőket. Ám ő csak egyedül van, míg a banda tagjai többen. És egy olyan titok birtokában is vannak ellene, ami hathatósabban választja el tőle a gyermeket, mint tenné az erőszak.

Pár éve meglepő sikert aratott a Don’t Breathe első része. Volt benne borzongás, rejtély, erőszak és csavar. Látszólag olyan vége volt, hogy nehezen lehessen folytatni, kerek sztori volt. De Hollywoodban nincs lehetetlen, így itt a folytatás.

Merész húzás, hogy teljesen más szemszögből közelítenek most Norman Nordstrom, a vak ember figurájához. Korábban ő volt a film gonosza, ha egy beteg logikával érthetővé is tették, hogy miért tette, amit. Attól még súlyosan bűnözött és ártott másoknak, nem lehetett az ő céljaiért és neki drukkolni.

Most viszont gondos apaként látjuk, aki túl is félti a lányát. Bár úgy indultunk a történetnek, hogy 8 évvel az első rész után vagyunk, nekem az is beugrott, hogy előzményfilmnek is simán elmenne, annyira nem bűnös alak Norman. Kedvelhetővé tették, és itt tulajdonképpen neki kell szorítani végig. Még azt is megjátszották, hogy ő a kutyával sem végez, amelyet ráküldtek, hogy kapja el. Nem véletlenül van ez így aláhúzva: a banda azzal kezd, hogy kiiktatják Norman kutyáját. Ők nem kegyelmeznek, lelövik szegény állatot. (A film leginkább sajnálható halála, Shadow jó és szép kutya volt.) Így már ellentétes oldalra is kerülnek, és erkölcsileg is teljesen mások.

Valahol vezeklés is, hogy Norman ilyen lett. Kapott egy jelenetet, amiben ki is mondja, hogy tudja, mennyire bűnös ember volt és mennyire rossz dolgokat tett. De Phoenix megváltotta, és ezzel el is magyarázzák, hogy lehet a korábbi film gonosza most a jó.

A banda meg kellően sötét lett és nagyon beteg dolgaik vannak. Amikor kiderül, hogy miért kellett nekik annyira a kislány… Voltak sötét elképzeléseim, de ez azért lesokkolt. Ráadásul még csak el se kábították a lányt, magánál lett volna, amikor… nem mesélem el azért sem, mit készültek tenni vele!

Egy visszatérő van a stábban, a vak ember szerepében Stephen Lang hozza a formáját. Egy percre sem esett nehezemre elhinni, hogy simán padlóra küld nála lényegesen fiatalabb férfiakat és ilyen félelmetes harcos. Most egy kicsit érzelmesebb arcát is megmutathatta mellette, eddig nem éppen a jó oldalon álló szerepek jutottak neki. A többiek ismeretlen színészek, de kettőt leszámítva ez nem is baj. Csak élő célpontok Norman számára. Brendan Sexton III bandavezérként kellően karizmatikus lett, Madelyn Grace pedig a gyermeki ártatlanságot tudta szépen hozni Phoenix alakjában.

Nem ijesztő most, inkább akcióban korrekt a film. Menekülés, támadás libikókája a sztori.

A kritikusok eléggé megosztottak voltak a filmmel, én bírtam.

 

Don’t Breathe 2. – 5/4 érdekes ötlet fordítani a szereplők megítélésén és akcióban szépen összerakták a filmet.

DON’T BREATHE 2 - Official Trailer (HD) | Exclusively In Movie Theaters August 13 - YouTube

Billions

5. évad

Befektetős, manipuláló, játszmás.

Chuck visszatért a törvény emberei közé, és már kezdi szervezni, hogy végezzen Axe-szel. Taylor, aki kénytelen visszatérni az Axe Capital berkeibe részben önálló csoportként, lesz kiszemelve kémnek. Axe egyelőre mással foglalkozik: Mike Prince, egy másik milliárdos befektető ellop előle egy címlapot. Viszonzásul Axe mindent elkövet, billions_1.jpghogy bosszút álljon. Mike torkának ugrik, aki egy ponton eljut oda, hogy fel kell vennie a kesztyűt, mert hiába minden gesztus, Axe nem enged. Axe mocskos húzásai Taylort is megingatják, így megszületik Axe megdöntésére egy Mike – Chuck – Taylor szövetség. Chuck és Wendy válása is megindul, és mindketten máshol keresik a boldogságot. Nico Tanner fel is húzza azzal a megbízóját, vagyis Axe-et, hogy egyre komolyabb a kapcsolata a nővel. Axe pedig mások tönkretételében profi – Wendy képes lesz ezt elfogadni végre?

Hányszor lehet ugyanazt a történetet eladni? Ha ezt a sorozatot nézem, akkor négyszer biztosan, de még több is lehet belőle. Egy örök körforgás, hogy Axe és Chuck egymás torkának esik. De az olyan unalmas, hogy Chuck mindig le akarja vadászni, akkor is, ha közben ideiglenes szövetséget is kötöttek…

Vagyis, ez az évad megint arról szólt, hogy ezek ketten megindulnak egymás ellen és mindenki oldalt választ, játszmába lépnek. Az is visszatérő elem, ahogy egyesek reagálnak. Beállnak valahova, csalódnak, oldalt váltanak, vagy éppen önös érdekből egészen mást tesznek a háttérben, mint amire a társuk számít. Valahol ezért is szeretem ezt a sorozatot, itt aztán keményen játszik mindenki, csak éppen azt már unom, hogy ugyanazokat a köröket futják újra és újra.

Mike Prince karaktere érdekesnek tűnt, annyira Axe ellentéte volt az üzleti életben. Egy milliárdos, akinek elvei vannak és nem csak a pénzt hajtja. Valahol érdekesnek is találtam, hogy fejtik le a személyiségét és mutatják meg a sötétebb oldalát. A vége ismeretében kellett is, mert nem lehet Axe helyére állítani valakit, aki képtelen játszmákra. Mike sem véletlenül lett milliárdos, tud mocskosan játszani, ha olyan az érdeke. Csak így már ő sem különb, mint Axe, csak más a PR-ja.

Most is volt szerelmi szál, ami viszont irritált. Az elejétől rühellem a gondolatot, hogy Axe és Wendy egyszer összeállnak. Eddig plusz feszültség volt a kapcsolatukban, és nem bírták ki, búcsúzóul bedobták az ötletet, hogy lehetne köztük barátságnál több is. Talán kicsit hirtelennek is éreztem a váltást: behozták Frank Grillót, hogy Wendy karakterének párját játssza, majd gyorsan el is tüntették és már feszegették is Axe – Wendy kapcsolatát. Abszolút olyan érzés volt, mintha akkor dőlt volna el, hogy az évad végén Damian Lewis kiszáll, és még kell a mi lett volna, ha és kellett Mike sötétebbé színezése.

Még mindig eladja a sorozatot, hogy a szereplők egók sora. Pofátlanok, egyes dolgokban zseniálisak, másokban nagyon gyerekesek. Mindig megtalálták azt a pontot, amivel a drámát szinte komédiává lazították: Mike csajozása és bosszúja, az Axe Capital dolgozóinak ösztönzése különféle dolgokkal. (Különben még mindig nem értem, Wendy mitől olyan jó a szakmájában és mit csinál pontosan.)

Jól van megírva, szeretem, ahogy beszélgetnek ebben a sorozatban. Végső soron a maguk módján zsenikről szól és ezek nagyon okos emberek, cápák.

Vagyis, az ismétlődés már zavar, de ennek ellenére még nézem és folytatom majd tovább is.

 

Billions – 5/3,5 jót tett neki a vérfrissítés és Corey Stoll – de így is az ismétlődést érzem benne. Kár…

https://www.youtube.com/watch?v=TjIiwtNMLKg

SpoilerZóna

Senki nem szabadul élve

3_107.jpgAmbar ki akar költözni a házból: az egyre ijesztőbb álmokat, értelmetlen mozgást még elviselné, de kell neki a pénz. A hamis papírokért többet kérnek, és sok volt a foglaló. Nem adják vissza, maradnia kell. A barátnője felajánlja, hogy kipótolja neki. Ambar odaadja a pénzét és várja a papírokat. De újfent átverték: a nő meglépett a pénzével.

A szállón azonban Red felajánlja a visszatérítést, ami a bátyja miatt nem valósul meg. Meglátta a lányt és kell neki. A másik két lakóval bezárják őket és nem tudnak elmenekülni. Amikor Ambar rokona eljön érte, agyonverik.1_107.jpg

Majd a pincébe kezdik sorba levinni a lányokat. Ott a kocka, amit a testvérek szülei hoztak az aztékoktól. A kocka kinyílik, egy szörny jön ki belőle. Ambar rémálmát úgy irányítja, hogy azt higgye, az anyja fújtogatja. Valójában a lény teszi, de Amber legyőzi a rémálmot és megcsapja a szörnyet, aki visszamenekül a kockába. Ambar pedig elindul leszámolni a testvérekkel.

2_112.jpgA másik lány segít neki - ő  bele is hal, de az idősebb és erősebb testvér is, míg a fiatalabb súlyosan megsérül. Arra tér magához, hogy Ambar bezárta a dobozzal, jön a lény és megöli.

Ambar elhagyja a házat, közben a lény az áldozatárt meggyógyította a sebeit. A folyosókon pedig ott vannak azoknak a szellemei, akik a lénynek lettek feláldozva.

Squid Game

1. évad

Nyomozós, halálos játszmás, halálos.

Gi-hun élete minden területén kudarcot vallott. Mióta az autógyár bezárt, ahol 10 évig dolgozott és elvesztette a legjobb barátját a sztrájk alatt, egyre lejjebb csúszott. Elhagyta a felesége, új családot alapított, és Amerikába készül vinni Gi-hun lányát. Alkalmi állása van, az anyja tartja el, akitől rendszeresen lop is, hogy fogadhasson. Hatalmas adósságokat halmozott fel. Már a fél veséjét adná el, amikor egy különös játékra invitálják meg.squid_game.jpg Gyerekjáték, amivel vagyonokat lehet nyerni. Csak éppen minden játék úgy van kifordítva, hogy a vesztesek ne éljék túl a játékot. Miközben viszályok és barátságok szövődnek, egy a testvérét kereső fiatal rendőr is a nyomukba ered. A szervezők közé épül be, és igyekszik bizonyítékot gyűjteni, mindent feltárni, miközben a 400-nál több játékos egyre fogy – 6 játékot kell nyerni a pénzért: de lehet, hogy csak egy maradhat?

Azt sem gondoltam volna, hogy a Netflix következő nagy sikere egy koreai sorozat lesz. Pedig tény, nem egy réióban a jelenleg legtöbbet nézett sorozat a Squid Game. Már akár arról is lehetne elmélkedni, hogy milyen pletykák, perek indultak miatta. (Legutóbb azt hallottam, hogy a Netflix teljesen más szöveget tett rá, mint ami az eredetiben elhangzik. Az angol hangnak semmi köze az eredeti koreaihoz. Mondjuk, nem tudom, ugyanarra a jelenetre hogyan lehetne valami egészen más szöveget írni…) Ami tény, ez a sorozat most nagyon megy.

Mi a titok nyitja? A Végtelen útvesztő 2. részének bevezetőjét megidézve, az embereket mindig is vonzották az élet-halál harcok. Már a gladiátorok kora óta. Játék, de a legnagyobb téttel, ezt kínálja a Squid Game. Itt meg az a pláne, hogy kisgyerekek játékai kapnak halálos kimenetelt. Bírtam az ötletet, már a nyitányt azzal a mozgásérzékelővel ellátott fegyverrel. Roppant hatásos, ahogy kb. 200 embert halomra lőnek a játékszabályok értelmében…

Azzal volt csak gondom, hogy nem ismerem a játékokat. Kb. úgy éreztem magam, mint az észak-koreai Sae-byeok, akinek teljesen idegenek voltak e játékok. Ha belegondolok, csak egyet ismertem, a kötélhúzást. Azért a többség szabályaira könnyen rá lehetett jönni, el is mondták őket, de pl. a homárt még most sem értem igazán.

Három oldalról volt izgalmas ez a történet: az egyik maga a játék. Ahogy kifordítják és halálossá teszik a játékok. Voltak kifejezetten ötletesek, de hasonló elemek is: a mélybe zuhanás visszatérő elem. A hídon átjutás vagy a kötélhúzás is halálos zuhanással ért véget a vesztesek számára. A kis csavarok is folyton dobtak rajta, mint az üveggyári munkás, akire reagálva még csalni is kezdtek a szervezők.

A másik a játékosok pszichológiája. Van itt csoportdinamika és erkölcsi kérdések sora is. Ki kivel áll össze, ki mennyit hajlandó megtenni a győzelemért, jó és rossz dinamikája. A gonoszabb szereplőket találtam az izgalmasabbnak, ha egyesek esetében nem is derült ki, hogy lettek szívtelen gyilkosok. Deok-su vagy Sang-woo volt a rosszabb? Mindkettő mellett lehetne érvelni, és ezt bírtam benne.

Végül, Jun-ho nyomozása, aki a testvérét kereste. Ahogy egyre mélyebbre lát, ahogy teljesen kívülállóként életben tud maradni. Sajnáltam is, hogy arra kellett rájönnie, amit sejtettem, hogy találni fog…

Látványra is elég korrekt. Az ötletei feldobják az egyszerűbb megoldásokat is.

Különben, a neveket puskázom. Senki nevét nem sikerült megjegyeznem…

 

Squid Game – 5/4 kár, hogy ezeket a játékokat nem ismertem, de az ötletet bírtam és a rendőr is feldobta.

https://www.youtube.com/watch?v=oqxAJKy0ii4

Antebellum

A kiválasztott

Rabszolgasorba ejtő, menekülős, rejtélyes.

A konföderációs katonák egy birtokot igazgatnak, csupa fekete rabszolgákkal, akiket különösen rossz körülmények között tartanak. Még beszélniük sem szabad, ha csak egy fehér erre külön engedélyt nem ad nekik. A gyilkosságok, elevenen elégetések, verések és erőszak mindennapos. A rabszolgák az Eden nevű nőtől várják, antebellum.jpghogy vezesse őket és találja ki, hogyan szökjenek meg innen. Ő várakozásra inti őket, a megfelelő pillanat nélkül ők is csak meghalnak szökés közben. Napjainkban Veronica sikeres író és előadó, aki a rasszizmussal, a társadalommal foglalkozik. A doktornő mellette szép családot is alapított: rajongva szereti a férjét, akivel egy karakán, helyes kislányt nevelnek. Amikor egy csajos estén külön indul haza a lányoktól, azonban feje tetejére áll az élete.

Emlékszem, egyszer régen láttam a film trailerét, már akkor egészen másnak képzeltem el az alapot, mint amit itt láttam. Ez a tévképzet most is megvolt, és nem kicsit lepődtem meg, amikor összeállt, hogy mi is ennek a filmnek a története igazán.

Nem akarom a poénokat lelőni, nem is fogom. Maradjunk annyiban, hogy nem kis ideig hittem azt, hogy valami sci-fi vagy misztikus megoldása van a két idősíknak. Időutazás vagy lélekvándorlás volt a tippem, aztán csak néztem, hogy mi is az igazság. Azt még nem döntöttem el, hogy így a jobb, vagy lett volna az én elképzelésem a jobb.

Ha a film üzenetét nézem, az így az erősebb. Egy sorozat kapcsán írták sokan, hogy az nem több egy fekete szenvedés pornónál. Hogy, amit azon csoport ellen el lehet követni, abba bele is tették. Itt még inkább ezt éreztem, pláne a teljes történet ismeretében. Nagyon alá van húzva, hogy hiába a több felvilágosult és elfogadó ember, még mindig nagyon erős a rasszizmus az emberek sokaságában. Annyira, hogy drasztikus eszközöktől sem riadnak vissza. Itt egyszerre abszurd és borzalmas, amit megvalósítanak.

Akkor is, ha csak Észak – Dél háborújába képzelem el, amikor történelmi hagyománya és megszokás volt, hogy a déliek hogyan tartottak rabszolgákat és bántak velük. Vajon azt sugallják mindezzel, hogy csak látszólag van haladás a világban? Hogy modern korban élünk, de ugyanaz a sötétség megvan az emberekben és nagyon messze van még az egyenlőség és elfogadás kora. Az sem véletlen, hogy elhangzik az is, hogy nagyon sokan vannak. A birtok csak a jéghegy csúcsa, mindenütt ott vannak. Belegondolni is rossz.

Korrektül néz ki a film, bármelyik síkot is nézzem benne. A jelenben imádtam a ruhákat, a színeket és a modern nagyvárosi hangulatot. A konföderációs birtokon túlzónak találtam a kegyetlenséget, de a külcsín ott is rendben volt. Az uniformisok, a birtok és a viskók kinézete, a rabszolgákra ráadott ruhák.

A szereplők közül Janelle Monae, akit ki kell emelni. Ő a film középpontja, mindkét szálon. Karakteres, hozza a kötelezőt, de a modern Veronica sokkal jobban állt neki. Az okos, magabiztos és sugárzó nő, aki nagyon szereti a családját és a szakmáját. Valahogy azt nagyon a sajátjának éreztem. Már sorozatban láttam, itt jobban tetszett az alakítása, főleg, ahogy már írtam is, Veronica bőrében.

A filmet egyértelműen a csavar kellene, hogy eladja. Az biztos, hogy meglepő. Az is igaz. hogy nem először lövik el ezt a poént. Nem akarom megnevezni a rendezőt vagy a filmet, ami azonnal beugrott, mert itt is lelőné a poént. De nem vártam előre, így működött nálam.

Egyszer érdekesnek találtam, ha pont a csavar miatt érzem egyszernézősnek is.

 

Antebellum: A kiválasztott – 5/3 a film felénél esett le, ez miről is szól igazán. Van ereje, de túltoltnak is érzem. Kín-pornó.

Antebellum: A kiválasztott | Végső előzetes - YouTube

süti beállítások módosítása
Mobil