Minden napra egy film

Minden napra egy film

Idézzünk!

2021. augusztus 18. - BBerni86

Inkább remélem, hogy a világ tele van fénnyel, mintsem a sötéttől féljek. (Radioaktív)

 

Mit ér az életünk, ha közben kivész belőlünk az emberség? (Farkas-patak)

 

„A szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.” Más szóval, nem könnyű. Vagyis nem találja meg az ember. Hanem dolgozni kell érte. (Schmigadoon)

 

  • Ahogy nézlek, az jár a fejemben, hogy milyen erősek lennénk, ha összefognánk. Komolyan. A többiek mind idióták. A vesztükbe rohannak. Hadd pusztítsák el egymást!
  • Mit akarsz? Szövetkezni?
  • Tudom, hogy legyőzhetjük őket, ha te és én összeállunk.
  • Azért kellek most, mert a testvéred bántott?
  • Egy családban mindig bántják egymást. Ezt te is tudod. (Ragnarok)

 

(A csapat Flag kiszabadítására készül, és még rácsodálkoznak egymás prioritásaira.)

  • Egy vérfürdő jó reggeli tornának.
  • Nem Békeharcos a neved?
  • A békéért bármit megteszek. Nőket és gyerekeket is felkoncolok érte.
  • Én meg azt hittem, te vagy őrült.
  • Az vagyok. (Az Öngyilkos Osztag)

 

(Amikor Star rájön, hogy mit tett az apja, minden meginog benne, és az ügyvéd sem tud segíteni.)

  • Helyesen cselekedtél.
  • Honnan nézve? Én is éveken át védtem apámat. Megvetve mindenkit, aki rossz embernek hitte. És bármit is mondtak róla, emelt fővel viseltem, mert tudtam, mi az igazság.
  • Az igazság mindig bonyolult.
  • Nem! Cseppet sem bonyolult. (The Fix)

 

A legfontosabb, hogy kiállj magadért. Sose hátrálj meg. (Farkas-patak)

 

  • Miért mindig én?
  • Engem is érdekelne. Mármint hogy miért mindig én.
  • Mindenkinek saját maga az univerzum közepe. (Biohackers)

 

(Egy utolsó beszélgetés, már a vég felé haladva – Marie a férje árnyával, mikor már a kórházban haldoklik.)

  • Régen gyönyörű kezeim voltak.
  • A sugárzás ártott a csontjaidnak.
  • Az tesz erőssé, ami a legtöbbet árt nekünk. (Radioaktív)

 

  • Nagyok már a fiúk. Büszke lennél rájuk.
  • Nem biztos, hogy rám büszke lenne, de...
  • Nagyon is büszke lenne! Okos vagy és vicces.
  • Nem híztad ki a régi ruháidat, és úgy nézel ki, mint egy csinos nő.
  • És vagány beszédet tartottál. Ugye?
  • Apa sokkal vagányabb volt. Ő nagy volt és erős.
  • Mindenki jó valamiben, igaz?
  • De nem is hasonlítunk. Ebben azért egyetértünk, ugye? Nézd Magnét! Ő olyan, mint apa. Olyan „Tom Hardy, a kommandós” stílusban. (Ragnarök)

A koronaherceg

Memóriavesztős, testvéri viszályos, hercegnőt mentő.

A királyságban máig legendás történet, hogy a mostani király nagyapja hogyan űzte el a gonosz mágust az országból, és zárta be az Elvarázsolt Erdőbe, ahonnan nem jutott ki, aki bemerészkedett. A két herceg, a trónörökös Jan és az öccse, Karel is ismerik a családi történetet. Karel, aki nem bírja elviselni, hogy a bátyja örököli a trónt és a szüleik is jobban szeretik a lovag fiukat az ármánykodónál, ezt használja ki. A mágus lakrészét feltörve varázsitalokhoz jut és lovagolni hívja a testvérét az erdő mellé. Ott aztán memóriatörlő borral kínálja ésa_koronaherceg.jpg beküldi az erdőbe. Balszerencséjére az üres fejűekre nem hat a mágia, és az itt élő mágus csak szabadulni akar a betolakodótól, és kiirányítja az erdőből egy megmentésre váró hercegnőhöz, akit a sárkánynak akarnak feláldozni. Jan, bár nem emlékszik a múltjára, vitéz és a lány is megtetszik neki. A bor azonban újfent összekuszálja a szálakat…

A heti mesefilm adagomat most egy cseh termékkel csillapítottam. Már párat láttam, de eddig talán ez volt a kedvencem.

Leginkább azért, mert bár vannak benne ismerős motívumok, ez az, amelyik a legtöbb eredeti ötletet felvonultatja. Ahogy Jan mindig rosszkor szomjazik meg és folyamatosan öli az emlékeit a varázsitallal… Azt az egyet azért sajnáltam, hogy a végére nem kerül elő valami emlékeket visszaadó elixír – egy egész élet kiesett neki, a szülei és az országa. Mégis, milyen király lesz belőle nulla emlékekkel?

De ez mese, nem szabad túlgondolni. Itt ez humor elem, és helyenként valóban vicces is, hogy mindig megjárja szerencsétlen azzal a borral. Inkább az a baj, hogy túl sokszor használják ezt az elemet fel. Jan hányszor is nullázza az emlékeit? Legalább 4 alkalommal, de lehet, hogy többször is. Egy alkalmat nem is értek, hogyan jött össze neki, amikor a boros kulacsot a mágus kunyhójánál felejtette – onnan ment a lovagi viadalra. Ahol jelentkezés után megint sikerült üríteni a fejét.

Mókás elem lett Karel is, aki igencsak egyedi módszereket talál ki a győzelmei biztosítására. Szerencsétlenben annyi bátorság sincs, hogy a sebezhetetlenné tevő szert magán próbálja ki, inkább a fegyverén használja. Mondjuk, a kedvenceim a majdnem elszólásai voltak. Amikor pl. a szülei ledöbbennek, hogy indulna a lovagi viadalon a hercegnő kezéért – ő meg suttogva megjegyzi, hogy van elixírje. Persze, a szülei valamit meghallanak, aztán lehet magyarázkodni. Az nagyon megy neki.

A szerelmi szál is mesébe illik. Viktória részéről elképzelhető, hogy megszereti a lovagot, aki kimenti a sárkány karmai közül. Helyes is, kedves is – miért ne akarna hozzá menni? Az azonban durva, ahogy Jan az emlékvesztések miatt 3-4 alkalommal szeret bele első látásra a lányba, és mindig ugyanazokkal a szavakkal fejezi is ki. Ennyit arról, hogy a lány értékei számítanak – mert csak látja. Egyedül a sárkánykalandnál beszélgettek is.

A külcsín. Amíg embereknél maradnak, rendben volt. Érezni, hogy gyerekeknek készült mesefilm, túlzók a jelmezek, de a zsánerbe belefért. Egy-egy érdekesebb ötlet is volt benne, mint Viktória ruhája, amiben a sárkányhoz viszik. A gond akkor van, amikor valami varázst vagy trükköt akarnak bemutatni. A sárkány nagyon nem jó a szemnek, nem véletlen az sem, hogy nincs is rendes harci jelenet a legyőzéséről.

A színészekre is igaz, ami ezekkel a cseh mesékkel már megszokott. Számomra teljesen ismeretlen színészek alakítanak mindenkit. Itt különben egész korrekt lett a stáb.

Mese, így tanulságot sem keresünk. A rossz megfizet, a jó elnyeri a jutalmát.

Nézhető mesefilm, és korosztálytól függetlenül el lehet mosolyodni rajta. Még akkor is, ha elsősorban gyerekeknek készült.

 

A koronaherceg – 5/4 bár vannak kifejezetten bugyuta elemei is, jól szórakoztam rajta. Nem csak gyerekmese.

https://www.youtube.com/watch?v=mQe5YZkfhJM

5 film, amit látnod kell

Lucifer

Múlt héten Istent néztük meg a filmeken, akkor most forduljunk 180 fokot és lessük meg az Ördögöt is! Vagyis, milyen vásznon Lucifer/Sátán?

Adja magát, hogy van egy sorozat, aminek már a címe is Lucifer. Ördögünk eléggé ráunt a pokolbéli feladataira, és feljön Los Angelesbe a szárnyai lemetszését követően. Bárt nyit, szórakozik, míg egy rendőrségi nyomozónő fel nem kelti a figyelmét. Rajta miért nem hat Lucifer különleges képessége? (Kiszedi az emberekből a legsötétebb vágyaikat.) Miért sebezhető mellette Lucifer? A válaszokért betársul a nő mellé rendőrségi tanácsadóként. A poén az, hogy az eredeti karakter Neil Gaiman képregényalakja volt: szőke, helyes. Ehhez képest Tom Ellis a szexi pasit simán hozza, de nem egy Brad Pitt.

Mivel jó 15 évadig néztem a Supernatural történeteit, nekem Luciferről beugrik Mark Pellegrino is azonnal.

Egyrész kegyetlen gyilkos fenevad, aki bárkivel és könnyeden végez. Ugyanakkor van egy szarkasztikus humora is és ott él benne a sértett gyerek is, aki máig azon van, hogy bemutasson Istennek. Inkább a rossz fiúk vonalát erősítette a sorozatban, de volt olyan, hogy szövetségre lépett a Winchester fiúkkal.

Színészlegendák is bújtak bele az ördög köntösébe. Jack Nicholson Az Eastwick-i boszorkányok csábítójaként volt sármos és lehengerlő. Ahogy leírtam ezt a mondatot, már fogom is a fejem. Hát igen, nekem Nicholson pasiként nem tud helyes lenni, ha azt el is ismerem, hogy erős kisugárzása van.

Ördögként csábított Al Pacino is, csak ő nem Cher ágyába, hanem Keanu

Reeves agyába igyekezett bejutni. Avagy, a tehetséges fiatal ügyvéd átcsábítása a sötét oldalra egy tárgyalás keretében, ahol minden eszköz bevethető. Mi a plusz poén? Ügyvédünk bárhogy is dönt, eladja a lelkét vagy sem, az ördög mindig talál kiskaput és győzelemre játszik – Az ördög ügyvédje pedig nem menekülhet előle.

Ahhoz képest, hogy Isten milyen sokféle színész által életre kelt már, Lucifer esetében sokkal egysíkúbb a kép. Hogy legalább egy más alakban is jelen legyen, megemlítem, hogy az Ördög a South Park visszatérő szereplői között is van. A mesebeli, klasszikus, patás és vörös ördög. Itt természetesen nem gonosz szereplőként, hanem humoros karakterként van jelen, és nem egyszer segít is a srácoknak.

Nagyon töröm a fejem, hogy női Lucifert láttam-e már filmen, de most nem ugrik be.

Végtelen útvesztő 2.

Bajnokok csatája

Halálos játszmás, szabadulószobás, összedolgozó.

Zoey képtelen beletörődni abba, hogy a Minos következmények nélkül becsalhatta őket egy halálos játékba, és többeket meg is gyilkoltak. Hiába ment a rendőrségre is, nincs bizonyíték, nincs nyom és nem tudnak mit tenni. Ben, a másik túlélő, akit sikerül rávennie arra, hogy kövessenek egy nyomot és gyűjtsenek bizonyítékot a cég vegtelen_utveszto2.jpgellen. Csak egy romos épületre bukkannak, és értetlenül mennének el metróval a helyszínről, amikor a szerelvény kisiklik és egy használaton kívüli megállónál találják magukat. Itt derül ki, hogy a kocsiban csupa olyan ember van, akik megnyertek egy pánikszoba játékot már a Minos szervezésében. Együtt döbbennek rá, hogy elragadták őket egy újabb fordulóra, ahol a játékosokban az a közös, hogy már nyertek egyszer. Vajon kinek sikerül újra, vagy össze tudnak dolgozni a Minos ellen?

Nem tartozott az első rész a legsikeresebb horrorok közé, én azért szerettem. Sokkal jobban sikerült, mint egy-egy hasonló szabaduló szoba horror abban az időszakban. A bevételei alapján folytatásra méltó is lett, így itt van a Bajnokok csatája.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Mert magát a filmet elnéztem, de a végére betett csavar azért kicsit sok a jóból. Nagyon erőltetettnek érzem, hogy ezzel a módszerrel váljon trilógiává. Nehezen is képzelem el, hogy abból a kiindulási pontból hogyan jön össze egy szabaduló szoba. Vagy lehet, hogy csak a hősnő balesetben elhunyta lenne a cél?

De egyelőre nem ezen jár az agyam, nézzük a Bajnokok csatáját! Az már önmagában izgalmas, hogy ki milyen csoportból érkezett. Vannak elég extrém ötletek benne – nem is a papok viadala, de az olyan embereké, akik egy genetikai rendellenség miatt nem éreznek fájdalmat. A karakter tesz is egy megjegyzést, hogy el lehet képzelni, milyen próbákat kellett kiállniuk egy ilyen képességgel. Ahhoz képest pont rajta nem voltak sebhelyek, szóval, azért mégsem Jigsaw találhatta ki a feladványaikat…

A mostani játszma. Egy-egy szoba önmagában ötletes és le is kötött, milyen rejtvény van benne, mi a megoldás. Mindig van ez kulcs, ami segít megtalálni a szobából a kiutat, de mindig több feladatot kell befejezni, hogy ki is nyíljon az ajtó. Keresnek számokat, kulcsokat, kódokat. Ezek mindig egy tematikába illeszkednek. Ezek között akad gyerekesebb is. A végére pedig kiderül, mi az egésznek a kerete. Mert egy történetet mesélnek el a szobák, egy kislány kirándulását. Ez az, ami nem tetszett. Hogy lehet ennyire gyerekes az egésznek a tematikája, amikor részenként olyan jó kis halálos csapdák sültek ki belőle? Nem akarom a szobák poénjait lelőni, de amennyire bírtam egy-egy szobát, annyira nem tetszett az egészet összefogó történet. Erre tesz rá egy lapáttal, amit már említettem, hogy a végső csavar nagyon nem nőtt a szívemhez, ha ez nyitja is a harmadik részhez az utat.

Ez még simán az a horror, amire korhatár se nagyon kell. Nincs vér a filmben. Nem is látjuk, amikor valaki meghal. Bocs, ez így nem igaz. Lesz, akit agyoncsap az áram, vagy a lézersugarak intéznek el – de ez mind szigorúan vér nélkül. Ami brutálisabb lehetne, amikor a savas eső csap le, abból nem látunk semmit.

Nem is rémiszteni akarnak, hanem popcorn véres szórakoztatást nyújtani. Ugyan nem egyszer megfordult a fejemben, mennyivel véresebb is tudna lenni, de igazság szerint nem hiányzott most egy ijesztőbb vagy sokkolóbb film.

A színészek visszatértek, ismertebb arc csak egy akad az újak közt: Holland Roden.

Bár a vége ebben a formában irritál, ha lesz harmadik rész, biztosan megnézem azt is.

 

Végtelen útvesztő 2. – 5/4 bár a végét nem kicsit éreztem erőltetettnek, az egésznek a hangulatát szerettem.

Végtelen útvesztő 2. – Bajnokok csatája - Szinkronos előzetes (16E) - YouTube

Az öngyilkos osztag

(2021)

Küldetést végrehajtó, puccsot elindító, szörnnyel megküzdő.

Amanda Waller újabb bevetést szervez az X-osztagnak, vagy ahogy a többség hívja őket, az öngyilkos osztagnak. A csapatot Rick Flag vezeti, és egy szigetországba, Corto Maltesébe kell bejutniuk és ott végrehajtani a feladatot, amelyet a helyszínen adnak meg nekik. A helyi katonaság azonban már lesben áll, és nagy erőkkel támadnak a

csapatra. Lemészárolnak mindenkit, két kivétellel: Harley Quinn fogságba esik, míg Flag nem várt segítőket talál. Közben a sziget másik felén egy másik osztag is bevetésre indul. A Patkányfogó 2 kis kedvencével, King Shark, Békecsináló és egy pöttyös egyéniség Bloodsport vezetésével behatolnak a szigetre, ahol meg kell semmisíteniük egy tornyot. A másik csapat túlélőit összeszedve látnak neki a feladatnak, és még az edzett tagokat is meglepi, mi vár rájuk: lánykérés, agymosott emberek és egy hatalmas csillag.

Mi is lesz a következő nagy DC film? Talán a Batman. Addig is, nyárra megkaptuk az Öngyilkos Osztag újabb kalandjait. Eléggé kilóg a nagy összképből, úgyhogy bármikor állhat az időrendben. Még csak azt sem tudom mondani, hogy az előző Öngyilkos Osztag filmhez kapcsolódna. Annyi, hogy vannak visszatérő szereplők és pont.

Zavar is, hogy mi történt. Hova lett Flag barátnője? Miért és hogyan kelt életre Bumeráng Kapitány? Nagyon úgy rémlik, hogy ő már az előző részben végső nyugovóra tért. De sorolhatnám, nem tudom hova tenni logikailag és időrendben sem.

Így azt a döntést hoztam, elengedem, és nézem csak egy nyári popcorn mozinak, amiben se súly, se értelem, csak látvány és szórakozás. Hamar rá is jöttem, hogy ez egy teljes agymenés, amiben bármi megtörténhet és semmit nem kell komolyan venni benne. Kb. azt a szintet hozza, csak sokkal látványosabban, mint a Legends of Tomorrow.

Végig mozgalmas és a filmen belül meg is van a logikája az eseményeknek. Mivel a szereplők több csoportban mozognak, így azzal eljátszhattak, hogy mi történt az egyikükkel, míg a csapat többi tagja mozgásban volt. Módosult küldetések, új feladatok, sok harc.

Igen, durva, hogy ebben a szériában milyen könnyen veszik a halált. Mondhatnám, antihősökkel van tele, de ez a szokottnál is nagyobb szociopata szinten mozog. Tömegek halnak itt meg, akár a zsarnok kormány miatt, akár a csillag projekt miatt, de az osztag tagjai sem mennek a szomszédba segítségért, ha tömegeket kell lemészárolni. Pl. a lázadók táborában történtek. Végső soron jó emberek tucatjait ölték le, de csak vállat vonnak, kötnek egy szövetséget és mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Amanda Waller ugyanezzel a szívtelenséggel küldi őket a maga céljai biztosítására. Mit is várunk egy olyan csapattól, amelynek vezére arra, hogy ártatlan gyerekek és családok halnak meg, csak annyi megjegyzést bír tenni, hogy egy ellenséges ország destabilizálása csak jó? Sokat mond, hogy a szuperbűnözők azok, akik erkölcsileg helyes döntést tudnak hozni.

Látványos is lett a film, minden téren. A kosztümök, a harcok, a fegyverek és az egyéni harci módok is megvannak. Látszik a bele tett pénzt. Talán kicsit őrült és rágógumis is helyenként a végeredmény, de mivel a főszereplők egy része is őrült valamiképpen…

Nagyon erős a szereposztás is. Sok a visszatérő, de az új szereplők között is akadnak nevek, mint Idris Elba vagy John Cena. A kedvencem, aki miatt lehet, hogy még vissza is nézem, a Patkányfogó és az egere.

Talán az előző osztag filmnél jobban tetszett, de még mindig nem érzem, hogy ez az igazi.

 

Az öngyilkos osztag – 5/3 látványos és igazi nyári popcorn, sok jó színésszel, de a történetből még kilóg a lóláb.

The Suicide Squad - Az Öngyilkos Osztag - felnőtteknek szóló magyar előzetes - YouTube

Biohackers

2. évad

Elveszett múlt után nyomozó, magánéleti zűrt felfejtő, modern technikát használó.

Mia fájó fejjel tér magához, és ahogy haza próbál menni, szembesülnie kell azzal, hogy nagyon sok minden megváltozott. Máshol lakik, Niklas helyett Jasper a párja, és kiesett neki három hónap. Közben bulis egyetemista lett, mintha elvesztette volna a célját. Homályos emlékei vannak csak, hogy valakik elrabolták és tettek velebiohackers_1.jpg valamit. Jasper igyekszik neki visszahozni a múltat, miközben Mia szembesül azzal is, miket tett a kiesett időben. Amit vele tettek, meghaladja a saját erejét. Túl gazdag és hatalmas emberekkel kellene szembeszállni, miközben tudományosan sem képes arra, hogy megmentse az életét. Olyan szövetséget kell megkötnie, mely ellen minden sejtje tiltakozik. Ő volt az, aki semmivé tette Tanja Lorenz hírnevét és kutatásait, most mégis ő az egyetlen esélye, hogy életben maradjon.

A Biohackers első évadában a címbeli biohackelés volt az a plusz, ami kiemelte a sorozatot. Különben csak egy tucat thriller, de az színt adott neki. Most folytatódott a történet, de kivették belőle ezt a színezetet és maradt a thriller.

Egyszer nézhető így is, de azért nem egy emlékezetes évad a végeredmény.

A plusz az akart lenni, hogy a hősnőnek kiesett három hónap és csak darabonként kezd visszajönni a memóriája. Jellemző módon mindig akkor kattan be egy fontos képkocka, amikor arra szüksége van. Be kell jutni a milliárdos báró otthonába? Szerencsére éppen ekkor döbbent rá, hogy a férfi fiával titkos viszonyt folytatott, és általa be tud menni a házba.

Kényelmes is, és nagyon hamar el is vette az ilyen megoldások sora az izgalmat. Lehetett számítani arra, hogy amikor nehéz helyzet áll elő, be fog ugrani valami, amivel folytatódhat tovább a leleplezés és a küzdelem.

Nagyon hiányzott belőle a sci-fi színezet. A végén kapunk csak annyit, hogy a sorozat gonosza nem öncélúan avatkozott be a dolgokba. Neki meggyőződése, hogy szabályozni kell, mikor milyen tudományos áttörés jöhet el. Vegyük csak Lorenz felfedezését! Ha az emberek mindegyike erősebb immunrendszert kap és a betegségekbe többé senki nem halhat bele, tovább nő az átlag életkor. Több lakosa lesz a bolygónak hosszú távon. Pedig már így is katasztrófa a helyzet. Megoldás: nem szabad hagyni, hogy a kúra kikerüljön. Ilyesmiken érdekes etikai vitákat lehetett volna folytatni, de itt beérték egy megjegyzéssel. Fejben ugyan lehet továbbgondolni, de a sorozat erre nem késztet.

Nem tetszett, ahogy morálisan váltja a szereplők megítélését. Tanja az első évad abszolút gonosza, akit el kell ítélni azért, mennyire visszaélt az orvosi etikával. Most meg ő lesz a jó szövetséges? De a fiúkról is lehet mondani hasonlót. Most Jasper küzd Mia oldalán, őt kellene szimpatikusnak látni, míg Niklas továbblépett és mással jár, így már le is lett írva. Még küzdök azzal is, hogy Mia egyre kevésbé szimpatikus nekem. Benne is megvan a gátlástalanság és nem szeretem, ahogy játszik az emberekkel. A sorozat végén is… Most jól értem, lelép és mindenkit hátrahagy? Miának legyen jó, a többiek meg boldoguljanak, ahogy tudnak? Fel nem fogom, a férfi szereplők nagyja miért volt oda érte.

Minden szereplő visszajött erre az évadra is, legfeljebb a szerepük csökkent vagy éppen nőtt. Új igazolás Thomas Kretschmann, az egyértelműen legismertebb arc a szereplők közül. Szépen hozza is a milliárdost, aki maga vette kézbe az egészségügy kordában tartását.

Bár jobban tetszett volna a sorozat, de nagyon hiányoltam azt a tudományos színezetet, ahogy újat mutatnak. Ez így csak egy iparos munka thriller.

 

Biohackers – 5/3 a sci-fi rész csökken, inkább thriller, de a tipikus elemeknél többet nem tudtak bemutatni.

Biohackers S2 | Official Trailer | Netflix - YouTube

SpoilerZóna

A kapocs

f1_147.jpgGavin (Ross McCall) halálos lövést kap, nem éli túl. Karyn (Sarah Jane Morris) így már többszörösen is ki van készülve a sorozatgyilkos miatt. Viszont, felismeri, mi köti össze az áldozatokat. Ő maga – a gyilkos célpontja végső soron maga Karyn.

Így azokat az embereket veszi sorra, akik közel kerültek hozzá. Még Mark (Dylan Bruce) is gyanús lesz, noha a férfi őszintén beszélt neki a családja haláláról és összeköltözne a nővel. Karyn hirtelen ismeri fel, ki áll minden mögött. A pszichológusa.

Aaron (Michael Riley) szüleit Karyn apja ölte meg – abban az időszakban, amikor Karyn már tudta, ki az apja, de még gyűjtötte az erejét, hogy feljelentse. Kettejük párharcából a nő kerül ki győztesen, aki most először képesnek tűnik elengedni a munkamániát és megpróbálja a családi boldogság megtalálását Mark oldalán.

Bartkowiak

Tomek nem akarja eladni a testvérétől örökölt bárt, így próbálnak nyomást helyezni rá. Nehézfiukat küldenek tönkretenni a forgalmat, majd elrabolják a férfi barátnőjét is. Ő egy másik harcossal és az edzőjével összefogva indul kiszabadítani a lányt. Miközben verekszik át magukat a testőrségen, az egyik elárulja a fiúnak, hogy ők tették tönkre a karrierjét is. Drogot tettek a vizébe.

A lányt kiszabadítják, közben Tomek kénytelen végezni a bátyja gyilkosával is. Hónapokkal később megy be az edzőterembe, és elmeséli, hogy felmentették. Visszakapta az életét.

Tökéletes tízes

Kamaszos, valahová tartozni akaró, baj felé sodródó.

A 15 éves Leigh nem találja a helyét. Az anyja halála óta nem csak a gyásszal kell megbirkóznia, de az apja viselkedésével is. A férfi hanyagolja a gyerekét, idegen nőkkel tölti az időt és alig látja otthon. Így meglepetésként tokeletes_tizes.jpgéri, amikor egy nála idősebb kamasz megjelenik a házban, és közli, hogy velük fog lakni. Joe Leigh féltestvére, az apja fia egy korábbi kapcsolatából, akiről ez a családja nem tudott. Leigh, aki már a sportban sem lel menedékre, hiszen a többi lány rendszeresen kineveti és piszkálja, amiért szegény, Joe felé próbál közeledni. A fiú egy banda tagja, motorokat lopnak. Leigh is vele megy egy alkalommal, és egyre többet vállal be. Joe lesz az, aki felismeri, hogy ezzel mit tesz a húgával és keresni kezdi a megoldást.

Annyi azért a rövid tartalomból is kiderült, hogy ne egy komédiára vagy lelkesítő filmre számítsak. A gyász és a bűnbandába való beilleszkedés volt kiemelve. Ennek ellenére azt reméltem, legalább a sport hangsúlyosabb szerepet fog kapni. Nem így lett, csalódott is vagyok.

Leigh mélyrepülése ez a film, ami nagyon belemászik abba a témába, hogy mi mennyire fáj neki és hogyan reagálja le. A sport is ennek az egyik tünete. Az anyja halála után menedék volt, nem kellett a veszteségére gondolnia. Még vigasz is volt, hiszen Leigh volt benne, és az anyja volt az, aki miatt elkezdte a tornát.

Csakhogy a friss gyász után már érzékeli a környezetét, és a film mutatja is, ahogy minden egyes alkalommal érzékeli, hogy nevetnek és gúnyolódnak a kárára. A menedék elidegenítő környezet lesz és ezen a ponton a lánynak nincs már semmi és senki, ahova fordulhatna. Magány, fájdalom, meg nem értettség – már a film elején van egy nagyon depresszív, sötét hangulat, amiből nem látszik a kiút.

Majd jön Joe, és nagyon emberi, ahogy a kezdeti hitetlenkedés után Leigh felé fordul. Joe kedves vele, és megadja azt az emberi kapcsolatot, amire a lány szomjazik. Így lesz éles képünk arról, hogy a jó gyerekek is milyen könnyen megronthatók. Elég egy kis szeretethiány, és aki megadja, bármire rávehet.

A történet csak azért nem komorabb, mert Joe a lopások ellenére nem rossz kölyök. Neki is van egy adag szeretetéhsége, és Leigh neki is fontos lesz. Így, ha happy end nem is kerül a történet végére, nem Leigh mélyrepülése lesz a végkifejlet, hanem Joe tud adni neki egy esélyt és visszatereli az útra, ami nem pusztító.

A két kamasz közti kapocs és kémia, ami leginkább eladta a filmet. Hiszen az egyéb szereplők éppen csak feltűnnek, és a lopások sem magukban érdekesek a történetben. Ahhoz túl egyszerűek is – a benzinlopás kifejezetten semmilyen, de nem is tudom, az miképpen lehetne izgalmas. Ha náci járőrök lennének a környéken kutyákkal a II. VH idején? De ez nem az a film, itt csak várni kell, amíg átfolyik a benzin a kannába a kocsiból. Legalább olyan unalmas nézni, mint ahogy hangzik.

Ha a filmben rosszat kellene választani, az apa figurája lenne az. Éles kontrasztban is áll az edzőnővel, aki igyekszik segíteni a kamaszlánynak és ott lenni neki. Önzés és önzetlenség – erő és elpuhultság.

Kis film, minimális ráfordítással. Kevés helyszín, nincs látványelem és a színészek sem ismertek. A drámának mindez jót tesz, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nagyon fesztiválfilmes lett és komor is.

Vagyis, zsánerében és ahogyan összerakták, az korrekt. Csak nagyon lehúzta a kedvem a depresszív hangulata és a sok ábrázolt szenvedés.

 

Tökéletes tízes – 5/3 drámának elment, de kurta a vége, nehezen szimpatizáltam a szereplőkkel és nyomott is.

https://www.youtube.com/watch?v=PQXrnyJleZY

Ragnarok

2. évad

Ősi harcot folytató, kamaszos, isteni erőt begyűjtő.

Magne pontosan tudja, milyen harc vár rá, és segítőket szeretne maga mellé. Egyetlen isten hogyan vehetné fel a harcot négy óriással? Még akkor is, ha Fjor nem akarja a hagyományokat folytatni, szakít a családdal és Gry mellett egyszerű, emberi életet élne. Az öccsét próbálja bevonni, de egy családi titok ezt a kezdeményezését

tönkreteszi. Az anyjuk látja, hogy különc fia nem találja a helyét, magányos, ezért elmondja neki, hogy Magne csak a féltestvére. Megcsalta a férjét, és Laurits igazából Vidar fia. Az óriás, egyedüliként a családban, még örül is, hogy van egy gyermeke. Az utódjának nevelné, és óriásnak tanítaná. Magne igyekszik az öccsébe kapaszkodni, aki felismeri magában Lokit. Magne így hiába kap új isteneket maga mellé – Odin, Freya és Tyr – elbizonytalanodik.

Az ősi skandináv mitológiát a jelenbe helyező Ragnarok a második évaddal megint lépett egy kicsit előre. Azonban továbbra is megvannak a gyermekbetegségei, melyeket már az első évad is hordozott.

Ami a legjobban fáj, hogy a nagy egészet tekintve nagyon kis léptekkel haladunk előre. Már 2 évad lement, és még csak alakulnak a harci vonalak, nem kezdődött el a háború, amire ki van hegyezve az egész. Tulajdonképpen annyi történik most, hogy többen oldalt választanak és Thor a végére megszerzi a kalapácsát. Ennyi.

Rövid is az évad, mindössze 6 részes. Így még inkább feltűnő, mennyire lassan haladnak előre. Ha ilyen tempóban folytatódnak az események tovább, soha nem lesz vége a történetnek. Érződik, hogy nagy és epikus kaland akar majd lenni, de csak majd. Most csak szépen pakolgatja a szereplőket és az elemeket.

A mitológia utalások modernizálása, ami átgondolt és nézeti a sorozatot. Ebben az évadban minden részt egy-egy mitológiai elemnek vagy karakternek szenteltek. Az új, megjelenő istenek is kaptak egy-egy részt és a hozzájuk kapcsolódó tárgyak, jelenségek is ki lettek így emelve (pl. a Mjölnir). Mindig találnak valami hasonlóságot, amellyel a jelen karakter a mitológiaihoz simul és beilleszkedik a mai környezetbe.

A gond csak az, hogy a legtöbb szereplő komolyan ellenszenves. Magne egy mamlasz, jobb szó híján, és szerencsétlenkedik az évad 90%-ában. Vagy túl komolyan veszi magát, vagy teljesen elhagyja magát és egy csomó olyan döntést meghoz, amit hibásnak érzek. A végén komolyan nem értettem, mibe ártja magát. Egészen addig két szót nem beszélt Saxával, aztán hirtelen szeretők és szövetségesek? De az erejéről lemondás, majd visszakozás, a testvérével való viszonya – úgy katasztrófa és zavaros, ahogy van.

Nincsenek igazán jó karakterek benne. Az istenek nagyon is gyarlók, hiszen emberek kapnak isteni erőket és rajtuk ez jobban érződik, mint az óriásokon, akik változatlanul itt vannak a Földön, csak a korukkal játszanak. (Gyakorlatban, a jelenben nem is értem, hogy tudják folyamatosan eljátszani egymás gyerekeit évszázadok óta.) Fjor lehetett volna az egyetlen szimpatikus szereplő, aki a saját útját keresi, de aztán egy csapásra visszájára fordul minden, és nem éreztem úgy, hogy indokolva lenne, miért változik másodszor is gyökeresen meg.

Látványra se nagyon tettek bele semmit. Talán 2 harc volt benne, itt mindenki még inkább a száját jártatja. Annyira nagy ellenségek, annyira epikus csata készül – de ez még nem látszik. A Mjölnir, a világot elnyelő kígyó is olcsó kivitelezést kapott. A sztori jobb, mint önmaguk.

Most már azt sem érzem biztosnak, miért kell egyáltalán az óriásoknak és az isteneknek megküzdeni. Pláne, hogy egyre több köztük az átfedés is.

Még a 3. évados berendelést nem láttam, de annyira nyitott a történet, hogy üvölt róla, nem ezt szánják a végének. De akarom én ezt tovább nézni? Nem fájna a kaszálása sem.

 

Ragnarok – 5/2 egyes szereplők ellentmondásosan viselkednek, a főhős ellenszenves, a látvány is…

https://www.youtube.com/watch?v=Ofy4lTvNu1o

süti beállítások módosítása
Mobil