Minden napra egy film

Minden napra egy film

2067

2021. május 11. - BBerni86

Földet mentő, időutazós, küldetést vállaló.

Ethan még kisgyermek volt, amikor elveszítette tudós apját és az édesanyját is. Egy új barát vigyázott rá, és volt mellette utána. Most szerelőként dolgozik a világ legnagyobb belélegezhető oxigént előállító gyárában, és igyekszik életben tartani a feleségét, aki a kor betegségében szenved, oxigénhiány miatti sorvadásban. Egy nap hívatják a vezetőségből, és megmutatják neki, min dolgozott az apja a halála előtt. Egy portálon, mellyel a jövőbe lehet menni. Egy embert van energiájuk küldeni, és egy üzenetben kérték, az Ethan legyen. 400 évet megy előre,2067.jpg abban a reményben, hogy ott talál embereket, akik át tudják adni a kór ellenszerét. Ám ott csak a puszta természetet találja, és a saját testét, a koponyájában egy golyó ütötte sebbel. Jude érkezik utána, együtt üzemelik be a gépet, hogy vissza tudjanak menni – de a fiú fejében szöget üt, hogy ezzel nem változik semmi. Hogy adjon esélyt az emberiségnek, a feleségének is? Az úton a múltra is kap pár új választ.

A katasztrófafilmekből már láthattunk pár verziót, mi fogja az emberiség vesztét okozni. Terminátorok és a mátrix, a felmelegedés és a víz teljes hiánya, vagy éppen egy újabb jégkorszak. Vulkánkitörések, ufók, vírusok és génmódosított állatok. Arra viszont nem emlékszem, hogy ez előtt olyat láttam volna, amiben az emberiség megfullad.

A film legérdekesebb része számomra a felvezetés volt – amikor pár mondatban elmondták, hogy az emberiség mennyire semmibe vette a saját környezetromboló hatását és közben egy Föld golyón mutatták, ahogy a különféle ember előidézte katasztrófák, mint a szmogfelhők, hogyan tették egyre lakatlanabbá a bolygót. Ugyan még ez a rész sem lett szép, nem túl jó a technika mögötte, de ennek még volt hatása. Globális képet ad.

Bár már itt megjegyezném, arra nincs normális utalás, hogy miért pont az oxigén fogy ki. Az állatok kihalásáról később van egy rövid híradórészlet a háttérben, de nem tudni, hogyan jutunk pont ehhez a végzethez.

Majd jött Ethan története, és nagyon nem lett szimpatikus nekem a főszereplő. Nem egy hős alkat, ő nem az emberiséget akarja megmenteni, mindössze a feleségét akarja életben tartani. Meg van sértődve máig az apjára, és jelentéktelen figura is. Az csak rátesz egy lapáttal, hogy valakinek olyan ötlete támadt, hogy legyen egy kis bajusza Kodi Smit-McPhee karakterének. Amúgy sem egy férfias jelenség a színész, de ezzel a bajusszal inkább meg se mondom, mi jutott róla eszembe. Maradjunk annyiban, hogy most azzal is küzdöttem, hogy egyáltalán ránézni tudjak röhögés nélkül a főszereplőre.

Különben sem erős darab ez színészileg. A barát, a feleség, de a film főellensége is annyira kevés eszközzel játszik, hogy összesen 2-3 arckifejezést lehet rajtuk felfedezni. Ryan Kwanten pont ugyanúgy néz ki atyai jóbarátnak, mint a bűnbánó alaknak, aki végig tudta az igazat és most végig kell néznie, ahogy erre Ethan karaktere is rájön. Itt még az sem menti, ami a True Bloodban. Itt nincs olyan csaj, aki elalélna, ha ledobja a pólóját…

A látvány jól megy a színészi alulteljesítéshez. Se a tönkrement világ, se az ember nélküli világ nem lett látványos, és kaptunk összesen vagy három helyszínt. Talán csak egy jobb kép van az egész filmben, amikor megmutatják azt is, hogy néz ki egy olyan emberiség városa, aki tanult a hibáiból és meg tudta menteni magát, a bolygót is.

Szívesen tennék a végére valami pozitív dolgot, de nem akar menni. Egysíkú, egyetlen csavarra ráhúzva – gyorsan feledhető darab.

 

2067 – 5/2 a vége csavarért nem érte megnézni, pedig az ad értelmet az egésznek, addig gyötrelmes.

2067 Official Trailer (2020) Sci-Fi Movie - YouTube

5 film, amit látnod kell

Jog és igazság

f5_93.jpg5: Perry Mason – hogyan lett Perry Mason a védőügyvédek ásza? Kezdetben csak egy veterán volt, aki alkoholizálás mellett magánnyomozóként ténykedett. Éppen egy ügyön dolgoztak, amikor barátja és főnöke, az ügyvéd meghal. A titkárnőjével összefogva Perry jogi végzettséget szerez, és maga viszi végig az ügyet, az igazságot szem előtt tartva.f4_108.jpg

4: Amerikai hóhér – két férfit raboltak el, és kikötözve találják magukat. Mindenfelé kamerák vannak. Majd az elrablójuk, egy fiatalember közli, ez most a tárgyalásuk. A napokban kivégeztek egy férfit, az elrabolt bíró elnökletével lezajlott tárgyalás után. Szerinte a bíró tett arról, hogy ez az eredmény szülessen. Egy ártatlant küldött a halálba. A szándékai komolyságát bemutatva megöli a fiatalabb férfit, majd a nézőkre bízza, mi legyen a f3_123.jpgbíró sorsa.

3: Sötét vizeken – Rob vállalati jogász, a nagy cégek védelmezője. Szívességből megy ki egy helyszínre, ahol a gazda azt állítja, a szomszédjában levő nagyvállalat a folyóba ürítette a vegyi anyagokat, ettől haltak meg a tehenei. A bizonyítékok gyökeres változást idéznek elő az ügyvédben, aki oldalt vált és igazságot akar szolgáltatni a cégekkel szemben, kerüljön az a szakmai előmenetelébe vagyf2_128.jpg évekbe akár.

2: Spotlight – a Boston Globe új főszerkesztőt kap, aki más szemmel tekint az újságírásra. Így a riporterek egy eset nyomába erednek, melyben egy papot vádoltak pedofíliával és visszaélésekkel. Ahogy belemerülnek az ügybe, rá kell jönniük, hogy ez sokkal több, mint egyszeri eset és mennyi mindent rejt el az egyház fala. Ha a jog nem tett semmit, majd ők fognak és feltárják az igazságot.

1: The Good Fight – Diane minden megtakarítása elveszik, így a nyugdíj helyett kénytelen megint munkába állni. Egy olyan cégnél kap állást, ahol megvannak a saját politikai hagyományok. Gyűlölik Trumpot, Diane még egy szervezet munkájába is bekapcsolódik, akik az elnök ellen ténykednek. Képviselik a rendőri brutalitás miatt szenvedőket. Egy hagyományosan fekete cég, amelyben Diane keresi a helyét és az ügyeket, melyeket képviselhet a bíróságon – korrupció pedig mindenfelé akad.f1_126.jpg

Nobody

Családot védő, régi szokásokhoz visszatérő, leszámolós.nobody.jpeg

Hutch Mansell békés életet él: kertvárosban, az apósa cégében dolgozva. A felesége már csak átnéz rajta, a fia inkább a nagybátyjában keresi a példát, már csak a kislánya mutatja ki a szeretetét az apja felé. Amikor betörnek hozzájuk, Hutch nem bocsátkozik harcba, és a fiára is ráparancsol, hogy engedje el a rablót, akit elkapott. Ettől kezdve még inkább érzi a családja csendes megvetését, mintha nem is férfi lenne. Amikor kiderül, hogy a kislánya karkötőjét is elvitték, valami elpattan benne. Éjjel felkerekedik, és a rablók nyomába ered. Majd egy buszon rendezi le a randalírozó fiatalembereket. Balszerencséjére az egyik kórházba juttatott srác bátyja az orosz maffia egyik kemény tagja, aki bosszút esküszik. Hutch családja is szembesül azzal, hogy a csendes férfi álcájában egy kemény CIA gyilkos rejtőzött.

Simán rá lehet nyomni a reklámszöveget, hogy a John Wick készítőjének a produkciója. Itt még az is áll, hogy ezzel egész jól be lehet lőni, kinek való ez a film. Van annyi hasonlóság a két történet és hős között, hogy könnyeden rá lehet mondani, hogy a John Wick recept alapján főztek egy újabb akciófilmet nekünk.

Ami működött a John Wickben, itt is megtalálta a helyét. Hutch annyira ártalmatlannak tűnik, hogy a film eleji alakja eszembe juttatta az Amerikai szépségből a kezdetben életunt Lestert. Aztán felpörög pont úgy, mint a Rémkirály. Egyik akció követi a másikat, és Hutch megy előre rendületlenül. Itt is egy komplett bűnbandával kell szembenéznie, és a régi kiképzés és beidegződések feltámadnak. Csak abban más a két személyiség, hogy John a törvény sötét, Hutch a világos felén állva szerzett gyilkos hírnevet. Johnnak már nem maradt vesztenivalója, Hutch családos és meg is akarja tartani a nőjét és a két gyereküket. Vagyis, nem ugyanaz, de elég sok minden egyezik, hogy felismerhető legyen a recept.

Az agyunk nem kell hozzá, de itt nem is volt rá igényem. Simán elszórakoztam azon, ahogy egymásnak feszül Hutch és Yulian. Autós üldözés, mindenféle fegyverrel kézi tusa, a nyomok profi eltüntetése – ez az alap. Erre épülnek rá az egyéb humoros elemek – jó, némelyike elég sötét humor, de az nekem bejön. Kezdve azzal, ahogy Yulian az egyik pillanatban kedélyesen énekel a színpadon a bárjában, a másikban meg illusztrálja egy sörös üveggel és egy random orosszal, hogy miért is kemény fickó. De lehetne említeni Hutch apját az öregek otthonában, vagy a család reakcióját, amikor számukra is nyilvánvaló lesz, hogy a családfő nem az a nyámnyila alak, akinek addig gondolták. Az egyik kedvencem meg, amikor a hacker csaj szembesül azzal, kivel akar háborúzni a főnöke és lelép. Az kész…

Talán egysorosokat nem fogok idézgetni belőle, de ettől függetlenül hangulatos és jó volt nézni a filmet. Erre szokás azt mondani, hogy macsó? Annak idején a Golyózápor volt ilyesmi, majd jött a John Wick. Ez utóbbit nem véletlenül emlegetem annyit, már vannak pletykák, amiket egyelőre cáfolnak, hogy összehozzák a két szereplőt egy közös kalandra, vagy legalább egy feltűnés erejéig. Nem tűnik elképzelhetetlennek különben, de azért nem bánnám, ha valahogy szövetségesek lennének és nem ellenségek.

A szereposztás annyira nem sztárszereposztás, de azért így sincs az embernek oka panaszra. Bob Odenkirk elhitette a film eleji szerencsétlen alakot, majd az akcióhőst is. Keanu talán a nagyobb név, de Odenkirk több arccal játszik. Akit még ki kell emelni, Christopher Lloyd, mint az öregebb Mansell. Elsőre meg se ismertem, de aztán a nagypapa is szolgálatba helyezte magát. Így kell pár rövid jelenettel is nyomot hagyni…

A Mortal Kombat új verziójától vártam többet, de ebben volt meg a szórakoztató faktor.

Most érdeklődve várom, mi lesz a film és a karakterek sorsa. Nézném tovább is, bár ezt a poént nem tudják még egyszer ellőni – vagy esetleg a család is harciasabbá válna?

 

Nobody – 5/4,5 elhinni nem fogom, de remek szórakozás volt jó akciójelenetekkel, sok tesztoszteronnal.

https://www.youtube.com/watch?v=wZti8QKBWPo

Várható heti megjelenések

Mozi: 

  • David Copperfield rendkívüli élete - amerikai/angol dramedy
  • Egy évem Salingerrel - ír/kanadai dráma
  • Gyilkos szerepben - svéd thriller
  • Monster Hunter - amerikai/német/japán/kínai fantasy, akció
  • Spirál - magyar dráma
  • Szuperagy - amerikai romantikus komédia
  • The Doorman - amerikai thriller, akció
  • Wendy - amerikai fantasy, dráma

 

 

Black Box

Emlékezős, kísérletes, személyiségcserés.

Nolan Wright súlyos autóbalesetet szenvedett a feleségével – a nő belehalt, a férfi napokig kómában volt. Felébredt, de az emlékei elvesztek és nem találja a helyét az életében. A kislánya tartja egyben, de pont miatta kell mindent megpróbálnia, hogy visszanyerje az emlékeit. Egy új eljárásra jelentkezik, melyet Dr. Lilian Brooks black_box.jpgvezet. Egy gépbe kell beülnie, melynek segítségével az emlékei megelevenednek. Ám két gondja is van: az emlékeiben nincsenek arcok, és a megjelenő képek nem illenek abba a képbe, amit az életéről tud. Verte volna a feleségét, miért nem ismerős a lakás, amit a képekben lát? Valamint, van ott egy eltorzult, nem emberien mozgó árny is, ami mindig a nyomába ered és el akarja kapni. Ahogy elkezdi megérteni, mi történik vele, új értelmet nyer az életért harc fogalma is.

Ilyen egy klasszikus sémájú horror korrekt felépítése. Még, ha ismerős is nem egy eleme, és a nagy felismertetés előtt ki is találtam egy csavart, annyira jól össze lett rakva, hogy így is szórakoztatónak találtam és szívesen néztem.

Nem a látvánnyal akar ijeszteni a film – jobban is szeretem az ilyesmit, amikor mélyebb félelemekre építenek, és nem a vérrel vagy a szörnyekkel akarnak undorítani. Talán pár nagyon gyenge jump scream elemféle van benne, de abban sem vagyok biztos, hogy annak a jump scream lett volna a célja. Ahhoz túl lassan mozog az a tört emberi alak. Nem is csinálták meg ijesztőre, majdnem inkább komikus elem, ahogy mozog. (Igen, én vagyok az, aki a Kör 2. részében Samara mozgását is komikusnak találta, nem viccesnek. Erről nagyon az jutott eszembe, ha itt nem is egy kútból mászik ki pókszerű mozgással, hanem egy bölcsőből hajtogatja ki magát.)

Helyette azzal húzza az ember idegeit, hogy van valami titok saját magáról, amit nem tud megfejteni. Annak a sötétsége, hogy nem tudja ki ő, majd borzadhat attól, amit addig nem tudott magáról. Oidipusz esete: kutathatod magad, aztán nem élhetsz együtt azzal, amit kiderítettél. Régi toposz, most is működik. A tudományos körítés meg modernebb köntöst ad neki, de az alap ugyanaz a régi és emberi félelem.

Semmilyen tekintetben nem egy bonyolult történet, de pont az egyszerűsége adja az erősségét is. A történet lineárisan van vezetve, és kevés helyszínt is használnak, ahogy fontos szereplő is csak 4 van benne. Ha jól számolom, 4 csavar van benne elrejtve, amiből hármat nagyon könnyű volt kitalálni. Mit nyomoz ki az álmokban Nolan, hogyan halt meg Thomas és mi/ki az a tört alak, aki a nyomában jár. Egyedül az lepett meg, hogy Lilian miért annyira megszállottja ennek a projektnek.

A szokott horror elemeket használja, mind látványban és mind a cselekményben. Talán ezért nem is tudott meglepni, ismerősek, láttam már ilyet. De olyan szépen összepasszolnak, hogy ez nem okozott semmilyen gondot. Minden szépen összeillik, kiszámítottak a hatások és a tetőpontok. Így kell működnie, és a jó munka akkor is érződik, ha a végeredményhez hasonlót már láttam nem egyet.

A szereposztáson érezni egyedül, hogy ez inkább tévés horror, mint moziba szánt alkotás. Egyetlen ismertebb színész sincs benne, csak a Lilian doktornőt játszó Phylicia Rashad ismerős, őt már láttam másban is. Ez sem vett el az élményből, a színészek szépen hozzák a kötelezőt, de inkább a történet, és nem a karakterek adják el.

Vagyis, ez egy kellemes pszicho-thriller, kicsit horror volt. Megérte megnézni.

 

Black Box – 5/4 egy ponton már nagyon kiszámítható, de a zsáner elemeit jól használja. Szórakoztató.

Black Box | Official Trailer | Welcome To The Blumhouse | Prime Video - YouTube

The Wilds

1. évad

Kamaszos, gondokkal szembenéző, kísérletes, lakatlan szigetes.

8 nagyon más lány tart egy táborba, ahol különféle dolgokból kellene kigyógyulniuk. Közös bennük, hogy a múltjuk titkot rejteget. A gép ismeretlen helyen, az óceánba zuhan le, és a lányok egy lakatlan szigeten találják magukat. Az egyikük ráadásul olyan sérülést szenvedett el, melybe hamarosan belehal. Maradnak heten és az a kevés felszerelés, amit a tenger kisodort. Össze kell csiszolódniuk, túlélni, miközben lassan azt is felfedik, hogy miértthe_wilds.jpeg kellett arra a gépre felszállniuk. A családfővel szembeszállás, egy megszállottá váló szerelem, önkínzásba átcsapó sport, gyerekkori szexuális bántalmazás és sok más titkot is rejtegetnek. Egy van köztük, aki tudja, hogy mindez egy tesztnek a része. Egy kísérlet, melyben a női társadalmak kialakulását és felépítését vizsgálják. Kamerák veszik őket körbe, kintről minden lépésük figyelik, miközben azon is dolgoznak, hogy később ne legyenek perelhetőek.

A Robinson történetek izgalmasak. Ez egy olyan téma, amit az ember mindig is próbált elképzelni. Mi történne vele, ha egy lakatlan szigeten kötne ki? Hogyan tudna túlélni, mi történne ott? A klasszikus kalandregények között éppen úgy vannak ilyen történetek, mint a mai szórakoztató kultúra termékei között.

Ez a sorozat két dolgot nyújt, amiért meg lehet jegyezni pluszban, ha valakinek nem lenne elég önmagában a túlélés történet. (Ami a sorozatot elnézve senkinek nem kellene, hogy elég legyen. Nem is próbálták meg arra kihegyezni, hogy miképpen élnek túl a szigeten. Kisebb problémák vannak, amiket néha külső segítséggel elhárítanak.)

Az egyik, hogy a lányok egy kísérlet alanyai, és csak egy van közöttük, aki tudja, hogy igazából mi történik velük. Ugyanis a meghaló lány pont az, aki a beépített ember volt. Az feszültséget generál, hogy nézőként mi látjuk a kamerák túlsó felén az embereket, akik alanyokként figyelik őket, majd a későbbi jelenetekben kihallgatják és tanulmányozzák őket. Folyamatosan mehet a fejünkben az etikai kérdés, hogy meg lehet ezt emberekkel csinálni? Nekem azon is járt az agyam, hogy egyáltalán milyen adatokat kívánnak ebből kinyerni, mi értelme van az egésznek?

A másik a Lost trükkje. Minden részben van egy kiemelt szereplő, akinek megismerjük a múltját. Mi az ő problémája, miért gondolta valaki, hogy jó ötlet elküldeni a nyárra. Változatos a paletta, a kisebb bűnöktől a nagyobbakig akad itt minden. Általánosan megjelenő probléma az önértékelési gond és az önbecsapás. Sokaknak vannak szerelmi problémáik, vagy egyenesen szexuális jellegűek. Még, aki egészségesnek tűnik, róluk is kiderül, hogy nagyon csúnya csontvázak vannak a szekrényeikben.

Az is jó kérdés, mennyire áldozatok vagy éppen elkövetők. Azért igyekeztek úgy alakítani őket, hogy ne ellenszenvesek legyenek, és a gondjaik ellenére is kaptak olyan tulajdonságokat, amiért sajnálni vagy szeretni lehet őket.

A többszörös kettőzés – a sziget és a megfigyelőszoba; valamint a szigeten töltött idő majd később a kihallgatásuk – megteremti a szükséges dinamikát, és jól lehetett a válaszokat adagolni a szereplőkről, a szigeten történtekről. Le tudtak kötni.

Ha valamivel bajom van, az a vége. Még a lányok története sincs lezárva, és mégis megkapjuk az Ádám hajnalát zárásnak? Ha ez sincs még zárva, miért kell máris behozni a kontroll csoportot? Pedig a 2. évad stáblistája alapján az Ádám középpontú lesz.

Ez most érdekes volt, a folytatás is határozottan érdekel. Remélem, nem rontják el.

 

The Wilds – 5/4 az alaphelyzet érdekes, a Lost múlt megismerő technikája is ok, de a vége… túl nyitott.

The Wilds - Official Trailer | Prime Video - YouTube

SpoilerZóna

A potyautas

f4_107.jpgMegindul a Mars expedíció. Hárman mennek fel a bolygóra egy 2 éves küldetésre. Marina profi úrhajós, ez a negyedik útja. Zoe orvos, aki a csapatra vigyáz. David pedig biológus, aki egyszerű növényeket akar a Marson telepíteni, és hozzájárulni az élet fenntartásához a bolygón.

A rendszer ellenőrzésekor azonban ájult férfit találnak a falakban. Kiderül, felszállás előtt ellenőrzött pár panelt. Elájult, itt tért magához most az orvosiban. A Földre akar menni, de erre nincs lehetőség. Velük kell, hogy tartson.f5_92.jpg

Ám megsérült, részben miatta is, az oxigénért felelős eszköz. Próbálják megjavítani, és Marina parancsba adja Davidnek, hogy a fele növényeit élessze fel most, hogy pótolják a kieső oxigént. Mikor kiderül, hogy az eszközt nem tudják megjavítani, a másik felét is ki kell termeszteni itt, hogy legyen négy embernek elég oxigén. David megteszi, noha így az egész kutatása megy a kukába, nem tud a Marson mivel kísérletezni majd.

Ráadásul nem is sikerül, a második növénypopuláció nem marad meg. Így csak 3 embernek van elég oxigén. A f3_122.jpgFöldről azt mondják, Michael a potyautas, neki mennie kell. Zoe képtelen ebbe beletörődni. 20 napjuk van, míg megfulladnak. Kisír Marinától 10 nap haladékot, addig gondolkodnak, mi lehet a megoldás.

David tudja, nem szabad ennyire kevés hibahatárral dolgozni. Mérget ad Michaelnek, és elmondja neki az igazat. Zoe még azelőtt talál a férfira, hogy az beadta volna magának a halálos mérget. Számonkéri a biológuson, milyen jogon mondott el mindent Michaelnek 10 nap letelte előtt. Ő pedig kimondja: ő mindent feláldozott és megpróbált, nincs megoldás. Annak nincs értelme, hogy mindenki meghalljon 1 helyett. Zoe mit tett?f2_127.jpg

A lány kitalálja, a második elemben kell még lennie oxigénnek. Másszanak ki érte. Mivel Marina sérült, ő nem mehet, de David és Zoe kiképzése sem elég ilyen művelethez az űrben. Nem is biztos, hogy maradt elég oxigén ott. Nem engedik neki. Zoe elkezdi Michaelt tanítani a mászásra, de a férfi lassan halad.

Amikor David növényei meghalnak, már csak 2 embernek van elég oxigén. Belemennek, kimásznak. David és Zoe egy palackot tudnak megtölteni, amikor napkitörés jön, vissza kell f1_125.jpgmenniük. A cél előtt Zoe elveszti a palackot. Bent megbeszélés: az oxigén szivárog, lassan annyi sem marad, ami egy embernek még elég. Menni kellene, de a napkitörés miatt ez öngyilkos küldetés. David és Zoe is menne, de a férfinak családja van. Zoe megy.

Megtölti a palackot, beadja és utolsó erejével leül kint nézni az űrt. Már látni, hogy az arcán égések vannak. Bent néma csend, gyászolnak.

Rólad álmodom

Szerelmes, misztikus, átverős.

Rosalyn nagyvárosi lány, aki már régen nem mer hinni sem a szerelemben, sem a férfiaknak, sem az álmokban. Abból él, hogy gazdag férfiakat hálóz be, akiket egy viszony ígéretével kifoszt, majd menekülésre késztet. Csak az álmai különösek, melyben még kislány egy buja, fákkal teli vadonban, ahol rendszeresen felbukkan egy kisfiú is, rolad_almodtam.jpgaki segít neki. Fletcher zenész, aki megörökölte a felmenőitől, hogy megálmodja, ki a számára ideális pár. Montázsokkal igyekszik megragadni a nő arcvonásait, és vár egy jelet, merre találja meg. Amikor egy név is felbukkan az álmaiban, követi a nyomot. Így jut el Los Angelesbe, ahol Rosalyn összekeveri egy gazdag texasival, akit át akart verni. Fletcher az álombeli lányra ismer, már csak meg kell őt győznie, hogy egymásnak vannak rendelve és tartson vele.

Újabb kirándulás a régebbi romantikus filmek világába. Rémlik is, hogy láttam már egy nagyon hasonlót, csak abban tényleg randizni is tudott az álmaiban a férfi és a női főszereplő, és ott azon ment a konfliktus, hogy nem tudták, igazi-e a másik, vagy csak az álmaikban létezik. De ha kicsit mélyebbre megyek, az egy igaz társa van mindenkinek, akit egész életünkben keresünk téma már az ókorig nyúlig vissza.

Ez egy nagyon könnyed tévés romantikus komédia, amiben még igazi konfliktus sincsen. Mindkét főszereplő ugyanazt akarja, csak a nőnek kicsit több idő kell ahhoz, hogy ezt el is fogadja. Azt gondolja, hogy jó élete van és az álmoknak nincs helye benne. Érdekes, hogy akkor jön rá arra, hogy mi kell neki igazán, amikor már eldobta magától. De a lényeg: egyik fél részéről sincsen benne semmi olyasmi, aki kicsit is feszültséget hordozna. Rosalyn élete stabil, annak ellenére, hogy csaló, nincs a nyomában senki, nem kell sürgősen pénz neki, kényelmesen megvan. Fletcher életében is minden rendben, csak várja a nőt, aki a nagy Ő.

A romantikus szálak már a mesébe csapnak át, nem csak azzal, hogy Fletcher és a férfi felmenői megálmodják maguknak a nagy Ő-t. Az a teljes elfogadás és kitárulkozás, ahogy a nőnek bemutatkozik. Ahogy elfogadja, bárki is legyen a másik. Még csak azt sem érzem a részéről, hogy beleszeretne, mert neki az egy fix tudás, hogy a nő a másik fele. Rosalyn részéről legalább azt látjuk, hogy Fletcher egész jelleme rácáfol a kiábrándult világára, és lassan elkezdi elfogadni, hogy neki is jár az igazi, aki létezik.

A komédia pedig kimerül annyiban, hogy a lány tévedésből azt hiszi a férfira, hogy gazdag texasi vállalkozó. Ez megint egy agyonhasznált klisé. Satine is azt hitte Christianre, hogy gazdag angol nemes, aztán kisült, hogy csak egy pénztelen költő… Ha meg csalóba gondolkodom, aki aztán nagyon beleszeret az áldozatába, ott vannak a Szívtiprók.

Baja is ennek a filmnek, hogy szinte minden részletéről eszembe jut egy másik film, amit sokkal jobban szerettem. Így nem is kötött le, csak ment mellettem, amíg pakoltam és rendeztem a dolgokat. Háttérfilmnek megtette, de nem is tudom elképzelni, hogy csak leülök elé és nézem. Úgy untam volna.

Az sem segít rajta, hogy a több évtizedes kora a szereplőkön látszik. Ekkor még Brendan Fraser jó pasi volt, nem olyan elhízott, mint mostanság. Nem is a bicepszével van problémám, hanem az arcszőrzetével. Nem tudott nem az eszembe jutni, hogy Johnny Depp és a Don Juan volt a minta. Csak, ami Deppen szexi, Fraseren nem annyira. Különben sem a tehetségéről volt híres a színész sosem, de itt meg különösen eye candy szerepre lett kárhoztatva.

Egyszer nem fájt megnézni, de ezt sem fogom újranézni.

 

Rólad álmodom – 5/2,5 kedves kis limonádé, amiből a konfliktus meg a feszültség is kimaradt. Háttérnek ok.

STILL BREATHING Official Trailer (Brendan Fraser, Joanna Going) James F. Robinson director - YouTube

Resident Alien

1. évad

Űrlényes, álcás, kisvárosi, gonosz terves.

Egy űrlény érkezik a Föld légkörébe. Fejlettebb faj gyermeke, aki azt a megbízást kapta, hogy mentse meg a bolygót a legnagyobb kártevőjétől. Vagyis, egy bombát kellene felrobbantania, ami végez minden emberrel. A gép azonban meghibásodik, lezuhan, és a bomba elveszik. A hegyvidéki magányban egy félreeső házra, benne egy emberre bukkan, akinek átveszi a helyét és kisvárosi remeteként titkon a hegyet járja, a bomba részeit keresi,resident_alien.png hogy újra összeállítsa. Balszerencséjére a helyi orvost meggyilkolják, és mivel Harry, akinek a helyére lépett, New Yorkban orvos volt, felkérik a helyettesítésre. Kénytelen elfogadni és emberek közé merészkedni. A különc szerez barátokat, és olyan helyzetekkel birkózik meg, mint a kisfiú, aki látja az igazi arcát, vagy Harry New Yorkból megérkező felesége.

Úgy tűnik, képregény sorozatos hetem van. Az Invincible után egy újabb széria, aminek képregény az alapja. Hallottam már erre a sorozatra rásütni, hogy a Miért éppen Alaszka űrlényes verziója, de szerencsére nem érzem igaznak. Akkor kevésbé tetszett volna.

A kisvárosi jelleg megvan. Hegyek közt, északon, elég messze mindentől. Harry ráadásul félrevonultan is él egy tó partján. Jellegzetes karakterekkel töltötték fel ezt a városkát, különböző különcökkel. A polgármester, aki éppen csak bocsánatot nem kér azért, mert él. A parancsolgató felesége, akivel megvannak a maguk gondjai, de amikor kell, lábast ragadnak és akár a kormányügynököket is kiverik a házukból. A kocsmáros, aki még mindig siratja az elveszett olimpiai álmokat és elég könnyűvérű is. Az egomániás seriff és az elnyomott helyettese. De lehetne sorolni tovább is, mindenkinek jutott valami, ami komikus karakterré teszi a sorozaton belül. (Talán Asta kivételével. Őt meghagyták drámainak, sok gonddal.)

Az orvosi vonal viszont nagyon hamar elhalt. Amikor átvette a praxist, talán 2-3 esetet látott el, de ott is inkább az volt a lényeg, hogy poént írjanak arra, ahogy netdoktorral ügyeskedik. Ez nem lett egy orvosos sorozat, hiába fontos helyszín a rendelő és Harry orvos.

Krimi – ahogy az orvosi vonal, hamar elhalt. Ki ölte meg a helyi orvost? Vannak elméletek, és ez az egyik dolog, ami húzza az agyam a 2. évadra. Mert a végén kiderül, ki volt a tettes, de az indíték nem, noha az kifejezetten érdekelne.

Komédia – az viszont igaz. Részről részre kitalálnak valami őrületet, és nem érik be csak annyival, hogy mennyire más egy űrlény kultúrája és viselkedése, mint egy emberé. Harry mimikája, beszéde, és ahogy pl. nagyon gyorsan berúg, önmagában kevés lenne. De mellette hosszan tervezi az igazi arcát látó kissrác – nem mellesleg a polgármester fia – meggyilkolását. Elmegy Astával űrlény hívők találkozójára, ahol űrlény vadásszal is találkozik, meg jókat röhög is.

Van karakterfejlődés, mert az emberi élet emberi értékeket, érzelmeket tanít az űrlénynek. Ezt valahol sajnáltam is: ahogy egyre emberibb, kevésbé viccesek a dolgai. Amikor még teljesen szociopata és pl. eldugja a hullát a hűtőjébe, eredetibb. Akkor van fekete humor, amit szerettem benne. Harry narráció adták el a legjobban a részeket.

A kormány nyomozását hagyjuk, az kötött le legkevésbé.

Ami még fájóbb pont: nem tett jót a sorozatnak, amikor Harry űrlény igaz voltával szembesültünk. Iszonyatosan ronda az a kosztüm, és nagyon műnek is érződik. A legrosszabb az, amikor félig Harry, félig űrlény. Az simán undorító volt.

Alan Tudyk nagyon szerepére is talált Harryben. Különben is bejött neki a sorozatforgatás, a Harley Quinn animációban ő Joker eredeti hangja.

A 2. évad be van rendelve, érdekel is, innen merre tovább. Félek, nem kapjuk vissza az antiszociális tömeggyilkos hajlamú űrlényünket…

 

Resident Alien – 5/4 kormányügynök-szál nem tetszett, különben humoros és jópofa sorozat, Tudyk szerepben.

https://www.youtube.com/watch?v=T4J7QjGNTs4

süti beállítások módosítása
Mobil