Minden napra egy film

Minden napra egy film

A hódítás 10 szabálya

2021. január 19. - BBerni86

Baráti körös, apu tanácsait megfogadó, hódítani próbáló.

Marco küzd azzal, hogy az apját igazán beavassa az életébe. A férfi sikerember: népszerű plasztikai sebész, akinek a nőknél is nagy a sikere. Egyetlen fiától azt várja, hogy legyen kivételes valamiképpen. Járatta sportra, próbálkozott a tudománnyal. Pedig Marco nem nagy álmokat kerget: most óvó bácsi, és majd a saját óvodáját akarja vezetni. Az apja pedig még mindig azt hiszi, hogy asztrofizikát tanul az egyetemen, és lassan doktorál. A helyzet akkor változik meg, amikor a fiatalember megpillant egy gyönyörű lányt – a lakótársai az apjával a_hoditas_10_szabalya.jpgkiegészülve pedig segíteni akarnak, hogy meg is szerezze magának. Az öregének van is 10 szabálya a nő becserkészéséhez, és máris meg is kezdi a tanítást. Marco lassan a lány barátja lesz, de feltűnik a konkurencia is egy jóképű teniszező személyében, aki szintén a lány kegyeire vágyik, bár kevésbé romantikus indokkal.

Kapásból kinek mennyi romantikus komédia klisé jut eszébe? A legjobb barát titokban szerelmes, ellenségek közti szerelem, fogadásból kezd valamelyik fél kapcsolatba, a rút kiskacsáról kiderül, hogy valójában hattyú. Van, akinek ott van a listáján az esélytelen szerelmes baráti, rokoni segítséggel kezd hódításba tétel? Láttam már ilyet is, de első körben nem ez ugrott be.

Sajnos a film nem mutat újat, teljesen a kliséket használja. Most, ahogy belegondolok, még az én listámról is van benne mellékszálon – Marco két barátja (az egyik befutni próbáló színész, a másik a baráti kör egyetlen bői tagja) látszólag csak legjobb barátok, aztán a történetben kiderül, hogy többet éreznek egymás iránt, és a végére sikerül ezt egymásnak is bevallaniuk. Ok, ez így nem igaz. Nem látjuk, hogyan jön össze, csak a végére már együtt vannak párként. Így, hogy ebbe belegondoltam, még nagyobb kliséhalom ez a film.

A kliséket el tudom nézni, ha jól vannak használva és a történetben találok valami pluszt. Az sok minden lehet. Még akár eye candy faktor is – itt nem játszik. Helyesek a színészek, de azért nem annyira, hogy a küllemük kárpótoljon a történet hiányosságaiért. Lehetne vicces komédia, igyekeznek is humoros jeleneteket betenni, csak éppen a legtöbb inkább kínos, mint vicces. Ahogy belegondolok, nem nevettem ezen a filmen. Inkább azon törtem a fejem, hogy mennyit kellene innom, hogy ezt viccesnek találjam.

Adhatott volna bele az is, hogy menet közben apa és fia közelebb kerülnek egymáshoz. De nem akarnak meghatóak lenni, és az öreg jellemfejlődése kimerül annyiban, hogy felhívja az elvált feleségét beszélgetni – 7 év után. Jó, hogy időben leesett neki, hogy mégsem akarja elengedni az asszonyt…

Még akár az apa 10 hódítási tippje is lehetett volna jópofa, de nincs benne egyetlen értelmes pont sem. Nem is igazán tippek, csak kellett valami, amiért az apa belekotyoghat mindenbe. Az első pont is micsoda? Ismerd meg, akit meg akarsz hódítani. Mi a hobbija, mit szeret? Most ez lenne olyan nagy tipp?

Itt pedig beleesünk a romantikus komédiák egyik típushibájába. Marco úgy lesz végzetesen szerelmes, hogy a lány nevét sem tudja, nemhogy bármi mást róla. Akkor mégis milyen jogon nevezik ezt szerelemnek? Tetszik neki, megkívánta – ilyesmik ok, de itt a srác élete nagy szerelmének van beállítva az elejétől fogva.

A baráti köre tagjai se százasok, de egy ponton már ők is jobban lekötöttek.

Ez még úgy is béna egy romantikus komédia, hogy már jó ideje nem tudunk moziba menni.

 

A hódítás 10 szabálya - 5/1,5 nem volt humoros, nem volt aranyos, de még csak romantikus sem. Simán lefárasztott.

A Hódítás 10 szabálya FULL HD Romantikus vígjáték 2012 - YouTube

5 film, amit látnod kell

Kell egy csapat

f5_75.jpg5: Táncra fel! – April álma a táncos karrier volt, de rosszkor és rossz embernek szólt be. Így minden veszni látszik, kénytelen visszatérni a szülővárosába. A helyi gyerekek egy táncversenyre készülnek, és a zsűriben ott ül az is, aki visszaterelheti a lány karrierjét a helyes mederbe. Beleveti magát a tanításba, és észre sem veszi, csapattag lesz. Ki is tart mellettük?f4_85.jpg

4: Jem and the Holograms – Jerrica egy feltöltött videónak hála lesz hirtelen zenei szenzáció. Testvérével közös bandáját menedzselni kezdi egy nagymenő, aki egyre inkább a lányra helyezi a hangsúlyt. A banda helyett egy f3_96.jpgsztárénekesnőt akar. Vajon még időben feleszmél a lány, melyik a helyes út? (Különben mesesorozatból készült.)

3: The Dirt – Nikki Sixx emlékirataiban sok mindenről beszámolt. Fékezhetetlen bulikról, nőkről és rengeteg drogról. Ahogy a banda, a Mötley Crüe egyre nagyobb szenzáció lett, a tagok úgy kerültek egyre jobban a szenvedélyeik hálójába. Milyen egy menő rockbanda, ha nagyon tombolnak? Ők bemutatják.f2_100.jpg

2: Glee – adott egy tanár, aki a zenét imádja. Aki úgy dönt, kézbe veszi az iskola énekkarát, és még a kórusversenyre is elviszi őket. Közben harcolhat a forrásokért a hajrá lányok erőszakos vezetőjével, a hisztis nejével, és még a kamaszok gondjait is f1_97.jpgmegoldhatja: tini terhesség, családi viszályok és önbizalom növelés, minden terítéken. Az eleje új volt, friss és egyedi, sajnos végig nem bírta így a sorozat.

1: Majdnem híres – William Miller még csak 15 éves, de zenerajongó. A Rolling Stones magazin fel is figyel az íráskészségére, tetszenek nekik a munkái, és mivel fogalmuk sincs róla, hogy a srác milyen fiatal, felkérik, hogy tartson a Stillwater zenekarral a turnéjukon, és írjon róluk. A fiú belevág, és megkapja az első nagy pofonokat, élményeket és szerelmet az úttól, miközben a zenészek életét, a banda életét is látja belülről.

Hazafutás

Baseball sztár hazatérős, csapatot edző, függőséggel küzdő, családot egyesítő.

Cory Brand a baseball egyik állócsillaga, ám a férfi sok démonnal küzd. Alkoholista, a gyermekeit kegyetlenül nevelő apja olyan sebeket ejtett, melyek nem gyógyultak még be. Cory alkohollal kezeli a fájdalmait, és rendszeresen botrányokba keveredik. A legutóbbi húzásával kórházba juttatta az öccsét, és a közvélemény is ellene fordult. A helyzetet mentendő vissza kell térnie a szülővárosába, és amíg az öccse lábadozik, átvenni a hazafutas.jpggyerek csapat edzését és eljárni AA találkozókra. Cory nehezen áll át, pedig itt van az ok is, amiért megváltozhatna: Emma, a középiskolás szerelme megözvegyült, és a fia, Tyler a csapat tagja, Emma a segédedző. A fiúnak pedig nem Emma férje volt az apja… Ha vissza akarja kapni a családját, apa akar lenni, a férfinak szembe kell néznie a démonjaival.

Azért örülök, hogy nálunk nem jöttek divatba a keresztény filmek. Az Államokban sokkal jobban mennek, mert ez már a sokadik olyan film, amiben a keresztény értékrendszert és propagandát nyomják le a torkomon, és úgy éreztem, hogy meg akarnak téríteni.

Noha, sportfilmnek van eladva. Elég klisés is, teszem hozzá. A sztár, akinek az élete eléggé kisiklott, hazatér, és a srácok között összeszedi magát. Ilyesmi volt az Aranytartalék, csak abban a férfi nem volt sztár, csak értett a sporthoz. De még jobban emlékeztet a Forever My Girl történetére, amiben a hazatérő sztár a családja visszaszerzéséért küzd.

A családi drámát is elnézem, a sportot is elnézem. Itt azonban mindez csak alibi, hogy dicsérhessék az Urat. El nem tudom mondani, mennyire zavart, ahogy a végére minden arról kezdett szólni, hogy az ember egyedül semmire nem képes, de ha hisz, az Isten majd segít. Cory magától képtelen volt leszokni, de megtért keresztény lett és hirtelen minden megoldódik. Lesz új szerződése, leteszi az alkoholt, összebékül az öccsével és még a volt szerelmét is sikerül meggyőznie, hogy adjon neki még egy esélyt.

Ez a szál is… a nő továbblépett, lett egy férje, aki meghalt és most gyászol. Ok, Tyler apja Cory, ez örök kötelék lesz, de itt abszolút úgy van beállítva, hogy mindig is Cory volt az igazi, és még mindig szereti, csak az alkohol miatt nem tudnak együtt lenni. Akkor a házassága mégis mi volt, és miért gyászol, ha ilyen könnyen ugyanott tart, ahol középiskolás korában, Cory holdudvarában?

Azt már hagyjuk is, hogy Cory kb. egy évtizedig tudomást sem vett a fiáról, de olyan szinten nem, hogy még csak azt sem tudta, hogyan néz ki. Ahogy fordulatként tálalják, hogy ő Tyler apja… mi akart lenni? Dráma, meglepetés? Csak bosszantani sikerült vele. (Nyomorult gyereken kívül mindenki tudta, mi a helyzet és mégis úgy van előadva, mintha nagy sokk lenne mindenkinek az igazság.)

A sportból még kevesebbet kapunk, mint a családi szálból. Ott legalább látjuk, mi ellen kell küzdeni, milyen kapcsolatban vannak a családtagok. A baseball kapcsán megy a bajnokság, de súlytalanok a meccsek, és az sem volt igazán meg, mit adott Cory az egészhez. Ok, vett nekik új mezeket – arra gondosan ügyelve, hogy a saját mezszáma a fiáé legyen. Még az is izgalmasabb volt, ahogy Cory menedzsere küzdött a szerződésért, mint a gyerekek játszmái. Nem volt feszültség, tét.

A karakterek is egyszerűsítve vannak, és túlzottan a keresztény értékek követésére vannak beállítva. Amint megtalálják Isten, remek emberek lesznek kiegyensúlyozott családi élettel. Én meg belefulladtam a túltolt propagandába.

Az meglep valakit, hogy ismert színész nincs benne? Nem olyan filmen.

Erősen tévéfilm jellegű, minden téren. Látványban, színészekben, mondandóban. Rengeteg térítési szándékkal – amit nagyon nem díjaztam.

 

Hazafutás – 5/1,5 pedig szeretem a sportfilmeket! Ezt azonban nem bírtam. Klisés, keresztény tanokkal.

https://www.youtube.com/watch?v=gAij-UmMEkg

Esküvő után

Családi titkos, anyasággal szembenéző, múlttal szembesülő.

Isabel keményen dolgozik, hogy az indiai árváknak minél jobb körülményeket teremtsen, és segítse az árvaházat, ahol gondozzák őket. A működésükhöz minél előbb pénzre van szükségük, és fel is tűnik egy lehetséges támogató. Ám a pénz átadása előtt az adakozó beszélni akar a nővel, aki ezért New Yorkba utazik. Theresa élettel teli, vezető egyéniség, akinek a nagylánya most házasodik. Meghívja Isabelt is, és nem fogad el nemet eskuvo_utan.jpgválaszként. Az esküvőn Isabel felfigyel Theresa férjére, ikerfiai apjára, a sikeres művész Oscarra. A meghívóból hamar a lány, Grace adataira is ránéz. Belesápad a látványba. Itt még nem rendez jelenetet, de számon kéri Oscart. Megegyeztek, hogy a lányukat örökbe adják. Ehhez képest Oscar visszavette a kislányt, maga nevelte fel – Grace az ő lánya is. Rá kell jönnie, mi ezzel Theresa célja, mert érzi, hogy az asszony akar valamit tőle.

A film előtt csak a stáblistára pillantottam rá, így nem egyszer kellemesen meglepett a film. Nem nagyon fognak meg a komoly családi drámák, de ebben sikerült úgy adagolni a fordulatokat, hogy nem is annyira drámának éreztem, noha elég komoly témákat kezdenek el feszegetni benne.

A történet okosan építkezik. Mindig a szükséges adatokat tudjuk csak, így amikor a kirakós egy újabb darabját kapjuk meg, azt fel tudjuk dolgozni, meg lehet lepődni, vagy éppen elégedetten bólogatni, ha erre vártunk. Az elején nekem a meglepetés dominált, a végére azonban ráéreztem, melyik filmre emlékeztet ez, és akkor már a helyére került, hogy ebben is ugyanaz lesz a történések eredője, mint abban a másikban. A címét nem árulom el, de annyit súgok, hogy abban Susan Sarandon és Julia Roberts játszotta a két hősnőt.

Az emberek közti kapcsolatok állnak a középpontban. A szülői felelősség. Tulajdonképpen minden erre vezethető vissza. Oscar miért nevelte maga fel a kislányt, ha megegyeztek, hogy örökbe adják? Isabel miért az árváknak szentelte az életét? Theresa miért hozta be őt az életükbe, és miért dolgozik azon, hogy Grace és a vér szerinti anyja megtalálják a közös hangot?

Közben a felnőttek között is megfeszülnek a szálak. Isabel jelenléte kérdéseket vet fel, és mindenki a maga módján keresi a válaszokat. Isabel az, akinek mindenkivel rendeznie kell a kapcsolatát, még magával is szembe kell néznie. A film nem azt kezdi el mélyen elemezni, hogy miért tette, amit és ez hogyan hatott az életére, de más szereplőkkel, leggyakrabban Theresa alakjával kimondatják az érzelmi fájó pontokat is, és érthetővé teszik, kinek milyen mozgatórugói vannak.

A karakterek szerethetőek, és érdekes módon egyedül a lány, Grace nem sikerült eléggé. Egyszerre kislánynak és felnőtt nőnek kellene lennie, de nincs meg az arány. Az még érthető, hogy az megint visszaviszi kicsit a gyermeki irányba, hogy megismerheti a biológiai anyját. De az, ahogy a kapcsolatát kezeli, megosztó. Ahogy férjhez megy, rendezi az életét, felnőttes. Aztán, ahogy képtelen egy kisebb konfliktust is kezelni, ahogy a két anyafigurától várja a megoldást és a tanácsot, már megint nagyon gyerekes.

A casting érdekes. Julianne Moore csodás színésznő, a karakterét életre kelti, de nem hiteles nekem 60 évesen 7 éves ikerfiúk anyjaként. Williams és Crudup sokkal hihetőbbek a maguk korával a szerepekben.

De a film tetszett, érdemes volt megnézni. Intelligens családi dráma.

 

Esküvő után – 5/4 jól építkező dráma, ami egy ponton kezdett nagyon ismerős lenni, de a színészei eladták.

After the Wedding Trailer #1 (2019) | Movieclips Trailers - YouTube

The other site

A postás mindig kétszer csenget

Egy csavargó és egy szép, de elégedetlen háziasszony. Meg a terv, hogy intézzék el a férjet.

Ismerős? Több filmfeldolgozása is volt, de az eredeti regény. Cain: A postás mindig kétszer csenget.

Gyorsan olvasható, fordulatos, és sajátos módon csattanó is van a végén.

A filmet még nem láttam, de a regényt megérte elolvasni.

The Alienist

2. évad

Nyomozós, társadalmi elvárásokkal szembenéző, baráti körös.the_allienist.jpg

A sikeres nyomozást követően mindenki igyekszik folytatni az életét, és a sebeit gyógyítani. Kreizler a munkájának szenteli magát, a gyerekeken igyekszik segíteni, és nem nyomozni. John eljegyzi magát egy neves lapkiadó keresztlányával és családra vágyik. Sara megnyitja a nyomozói irodáját, és nőkkel együtt igyekszik működtetni a vállalkozást. Mindannyiuk foglalkozik a fiatal anya esetével, akit a kislánya meggyilkolásával vádolnak. A test sem került elő, és a nő állította, ellopták a kicsit. De a közvélemény vért akar, és az asszonyt kivégzik. Nem sokkal később Sara új ügyet kap: egy kisbabát raboltak el, majd találnak egy gyermek holttestet az egyik áruházban. Már bizonyos, egy ártatlant végeztek ki, és valakitől nincsenek biztonságban a kisdedek. A csapat újra összeáll.

Nem mostanában olvastam a sorozat alapjául szolgáló regényeket, de így is emlékszem annyira, hogy ki tudjam jelenteni: már nem a regényből dolgoznak, hanem saját történetbe kezdtek. A legkönnyebben a narrátoron keresztül mutatom meg: a regényben Kreizler egyik kis gyámoltja, a kocsis fiú volt az elbeszélő. Itt őt talán kétszer látjuk, és az évad központi karaktere Sara lett.

Sara, aki nőként igyekszik egy férfiszerepet betölteni. Miközben próbál része is maradni a társaságnak, nyomozó is akar lenni, a saját útját járva. Ezért nem tud mit kezdeni azzal, amit John jelent neki. Sara nem akarja a hagyomány női szerepet betölteni, de így együtt lehet-e a férfival, akinek feleség és gyerekek, család kellene?

Miközben haladnak az üggyel, egyre közelebb jutnak az elkövetőhöz, folyamatosan megy a személyes játszma Sara és John között. meglepően éretten kezeli a szálat a sorozat, és nem akar meséket adni nekünk. Ez nem az a történet, ahol mindent meg lehet kapni és jön a nagy happy end. A célokért, álmokért áldozatot kell hozni, és választani kell.

Talán azért is őket éreztem most a főszereplőknek, mert nekik volt erős a magánéleti száluk, és igyekeztek úgy mutatni a nyomozást, hogy a szálak Sara kezében érjenek össze. Most neki segítettek be a többiek, és még Kreizler is mellékszereplőnek tűnt mellette.

Jót tett a sorozatnak, hogy velük párhuzamosan a gyerekrabló és -gyilkos történetét is kibontották. Nem véletlen, hogy az egyik nyomozó pszichológus. Fontos, hogy ki ez az ember, és miért csinálja, amit. Elkapni is úgy tudják, hogy felhasználják, amiket megtudnak róla, az indítékairól és az életéről.

Mivel kosztümös sorozat, az is érdekessé teheti, hogy az egyes technikákat hogyan vezetik be, fogadtatják el. Amit némelyek sarlatánságnak mondanak, rajtuk keresztül válik elfogadott módszerré. Legyen az helyszínelési kérdés, vagy a profilalkotás, amit Kreizler végez.

Jól néz ki a sorozat. Látszik, hogy az első évad után volt keret a külsőségekre is, mert hoznak egy XX. század eleji, mocskos városképet, aminek van szebb arca is. Az úri szalonok, a luxus ugyanúgy hihető benne, mint amikor a nyomornegyedekbe és a bűnbarlangokba lesünk be a szereplőkkel.

A külcsínhez hozzátartoznak a ruhatárak is, és igyekeztek mindenkinek a karakteréhez illő kosztümöket találni. Leginkább a nők esetében állt rá a szemem a kis különbségekre: John jegyese, Violet a tipikus úri hölgy, dekoratív és divatos. Ellenben ott van Sara, aki egyszerre igyekszik nőies is maradni, de praktikus is a szakmájához illően.

Volt, akinek nagyon sajnáltam a végzetét a történetben, de korrekt, jó szereposztású sorozat.

 

The Alienist – 5/4 hangulatos, korrekten összerakott krimi, a szereplői sorsát is elvarrja. Igaz, már új sztori.

The Alienist: Angel of Darkness - Season 2 | Official Trailer | TNT - YouTube

SpoilerZóna

Run

f3_95.jpgChloe az anyja táskájában észrevesz egy gyógyszert, jellegzetes zöld-fehér kapszula. Nem érti, miért kell az anyjának gyógyszer. Este le is döbben, amikor a saját gyógyszerei között van a tabletta. Még beveszi, de másnap kutakodni kezd. A szekrényben ott a tabletta, már tényleg a saját neve van rajta. De ahogy lekaparja a borítót, ott  van ez eredeti, rajta az anyja neve, de a gyógyszer neve lekaparva.

Éjjel neten próbál rákeresni, de nincs net. Amikor az anyja kertészkedik, telefonon próbál infót szerezni és kinyomozza a gyógyszer nevét. Úgy tesz, mintha mozizni akarna. Diane elviszi, amit a lány arra használ, hogy kilógjon a mozi melletti patikába. Kiderül, hogy az a szer kutyáknak adandó. f2_99.jpgHa ember kapja, a lába mozgásképtelen lesz tőle. Mielőtt segítséget kérhetne, érkezik Diane, begyógyszerezi és hazaviszi.

Bezárja a lányt, aki a tetőn át megy át a másik szobába, és a lépcsőn is leküzdi magát. Az esés után veszi észre, hogy mivel nem szedte be a gyógyszert, mozognak a lábujjai. Igazából nem béna. Az útra menekül ki, és a közeledő postástól kér segítséget. Az ékező Diane azonban tőrbe csalja a férfit, és hazaviszi őket. A lányt megint bezárja.

f1_96.jpgChloe itt egy dobozt talál, az anyja holmijával. Megtudja belőle, hogy Chloe baba meghalt a szülés után. Lát egy fiatal párt, akiknek elrabolták a kislányát a kórházból. Majd saját gyerekkori képek, amikor még járt. Vagyis, Diane gyereke meghalt, őt elrabolta, és beteggé gyógyszerezte. Itt vannak az egyetemi felvételi eredményei is, amiket eldugott előle. Diane jön, és gyógyszerrel akarja elvenni az emlékeit. Chloe mérget iszik, tudja, akkor f4_84.jpgmentőt hív hozzá.

A kórházban tér magához, Diane innen is el akar szökni vele. De a biztonsági őrök a nyomukba érnek, az asszony lezuhan a lépcsőn.

Évekkel később Chloe az anyjához megy látogatóba a börtön kórházi részlegébe. Mesél neki a kislányáról, a családjáról, a munkájáról. Majd lenyomja a torkán a becsempészett gyógyszert, amivel őt is tömte, és ami miatt nem tudott járni.

Hunter, hunter

Vidéki életben boldoguló, vadászos, rejtélyes idegenes.

A Mersault család nehéz életét él: a családi birtokon, távol a civilizációtól vadászatból és prémek kikészítéséből élnek. Anne néha eljátszik a gondolattal, hogy közelebb kellene költözniük az emberekhez, és Renee járhatna rendes iskolába – de a férje, Joseph és a lányuk is szereti ezt az életét, nem akarnak mást. Most azonban szembe kell nézniük egy farkassal, amely lassan nem csak a csapdáikból eszi ki az állatokat, de őket is veszélyezteti. Joseph elindul, hogy levadássza, míg a lányok otthon várnak. Joseph azonban valami olyasmire bukkan, ami hunter_hunter.jpggonoszabb, mint egy farkas. Közben Anne egy sebesült férfira bukkan az erdőben, akit hazavisz magával. Joseph nem jelentkezik, egyre jobban aggódik. Nem merül fel benne, hogy lehet, veszélyesebb vadat engedett a házába, mint kint a farkas.

Érdekes egy film volt. Azzal reklámozták, hogy a legsokkolóbb film 2020-ban. Hát… mivel a COVID miatt nem sok mindent adtak ki, még akár is igaz is lehet. Csak éppen nem az egész film sokkol, csak az a bizonyos befejezés. Annak van súlya, de addig?

A sztori egy család mindennapjait mutatja be, akik nem mindennapi körülmények között élnek és küszködnek. A külső nehézségek ellenére minden rendben van velük egyébként, szorosan összetartanak, és ami anyagiakban hiányzik, egymás között megvan. Szimpatikusak, és erősek mindannyian. Talán az fura, hogy a 13 éves lány is milyen profi vadász és prém kikészítő, de ebbe nevelték bele. Ha az életmódjukat nem is, de a személyüket gyorsan megkedvelteti a film.

Majd jön egy kis kalandfilmes kitérő, ahogy Joseph a farkas nyomába ered. Ok, nekem ez annyira nem tetszett, én sajnálom az állatokat. Ebben pedig elég sokat elejtenek: őzet, nyuszit és kikészítik, meg is eszik őket. Ilyesmit nem szívesen nézek, de itt hozzátartozik a szereplők életéhez, nekik ez a természetes.

Az újabb váltás másként kezdi el növelni a feszültséget. Joseph rátalál a megkínzott emberi áldozatra, és rádöbben, hogy emberi szörnyeteg jár az erdőben. Közben Lou sérülten bekerül a család házába. Mi nézőként hamar össze tudjuk rakni, hogy Lou nem az, akinek látszik, és megjelent az igazi szörnyeteg a filmen. Ugyan ez sokáig csak sejtetve van, de nézőként össze tudjuk rakni a részleteket. Nem jó nézni, nem látványos, itt már fel is pörögnek az események és a rendőrös részek unalmasak benne – de hangulata van.

Majd a vég. Nem akarom elmesélni, milyen sokkolást találtak ki, de működik. A hangban is prímán összerakták, nézni meg kifejezetten megterhelő.

Vannak lyukak a történetben, sok a feleslegesnek tűnő rész – a rendőrök kifejezetten feleslegesnek érződtek nekem az egész történetben. Egyes esetekben zavar is, hogy balladai homállyal élnek. Nem mutatnak meg sok fontos eseményt, csak kitalálni tudjuk mások arckifejezéséből vagy a következményekből.

Elkalandoztam. Túl kemény nekem ez a film, és nem szerettem a váltásait sem. De a szereposztást sok tekintetben eltalálták. Devon Sawa már beleöregedett ebbe a szerepkörbe, jól is áll neki. Nick Stahl meg simán hozza, amit Yellow Bastard és a Sin City világában láttunk tőle. Itt a sárga maszk nélkül is simán démoni arcát mutatja – az is megérne egy misét, hogy melyik karaktere kapott nagyobb büntetést. Lou, vagy az ifjabb Roarke?

A film fogadtatása is vegyes. Azért inkább pozitív véleményeket találtam róla, mint elmarasztalókat. Nekem nem igazán tetszett, de lehet, hogy túl komor volt nekem.

 

Hunter, hunter – 5/2 a vége hatásos, sokkoló, van korábban feszültség, de olyan furcsa és zavaró is a mesélés.

HUNTER HUNTER Official Trailer (2020) - YouTube

Élők és holtak

1. évad

Kísértetes, kosztümös, házasságos.

A fiatal londoni pszichiáter a fejlődés híve. Miután elvesztette feleségét és kisfiát, egy hasonlóan gondolkozó fiatal fényképész mellett találta meg újra a boldogságát. Amikor a férfi megárvul, megörökli a családi birtokot. Nathan és Charlotte kiköltöznek vidékre, kettős céllal: új életet lehelnek a lepusztult birtokba, és családot alapítanak. Ám sorra nehézségekkel szembesülnek: a tönkrement aratás, megrongált mezőgazdasági eszközök mellett az emberek is különösen viselkednek. Mintha életre kelnének a holtak itt, és kísértenék az élőket. Nathan az ész elok-es-holtak.jpgembere, a pszichiátria módszereivel igyekszik kezelni az embereit, de aztán maga is egyre többet érzékel a másvilágból. Képes lesz mindennek véget vetni, megmenteni az emberei életét, a házasságát, ha a szellemek között ott van a birtokon megfulladt kisfia lelke is? Charlotte pedig kitart mellette, bármi is jön.

Érdekes egy darab volt ez a kosztümös sorozat. Nem tudom rá azt mondani, hogy nem szerettem, de nem is kedveltem meg. Ahhoz túl különös volt, és a végére betett húzás sem tetszett. Vagyis, nálam az egyszer nézhető kategória.

A felépítése alapvetően egyszerre átívelő és részenként más történetet elmesélő is. A keret ugyanis adott: Nathan és Charlotte birtokra költöznek, ott élnek és egyre jobban belemerülnek az itteni életben. Nathan egyre inkább bűntudattól szenved, a halott fia miatt, akit az anyja halála után ide küldött, és aki megfulladt, amikor a tónál játszott, és az apja Londonban volt, Nathan lelki leépülése folyamatosan, és valósággal beleőrül abba, amit itt tapasztal vidéken. A teherbe esett Charlotte igyekszik megmenteni, de egyre reménytelenebb a küzdelme. Így az ő vonalukon ott van a folyamatos lelki zuhanás, az egyre nehezebb hangulat.

Más részről minden részben életre kel egy környékbeli történet, egy szellem és valakit veszélyeztet. Nem kifejezetten Nathan és a családja a célpont, hanem akinek a története hasonlít az övékre. Az egyikben egy pogány lelke szállja meg a pap lányát, egy másikban a bányában szerencsétlenül meghalt árvák csábítgatják a helyi kisfiút, aki nem is tudja magáról, hogy ő maga is árva – az anyjaként őt nevelő asszony valójában a nagynénje, az anyja testvére. Nathan és Charlotte minden részben felveszik a kesztyűt, de legtöbbször nem érnek jó véget az események. A tragédiák erősebbek, és elragadják az embereket, így újabb tragédiák következnek és megállíthatatlan a lavina.

Talán ebből is látszik, hogy nem egy könnyed kikapcsolódás ez a sorozat. Minden résszel egyre jobban süllyedünk bele a reménytelenségbe és a tragédiákba. Nem is esett jól nézni, ahogy a kezdeti segítőkészség és pozitív hozzáállás a szereplők részéről elhal.

Látványban is ezt hozza a sorozat. Egy vidéki, múlt századi birtokot látunk, annak minden tartozékával. A gépektől kezdve az öltözködésen át odafigyeltek a hangulatteremtésre. Ahogy pedig haladunk előre az eseményekben, úgy lesz színekben is egyre vigasztalanabb, szürkébb a sorozat. Vagyis, itt is teremtik a depresszív hangulatot.

Nem pakolták tele ismert színészekkel sem – Colin Morgan is csak a Merlin nézőinek ismerős. Ám odafigyeltek arra, hogy alakítsák a karakterek jellemét. Charlotte nagyon haladó, pozitív hősnő, aki nagyon szereti a férjét. Okos, igyekvő nő, aki a környékbeli emberek tiszteletét is elnyeri. Nathan nagyon jót akar, és sokáig nem is látni, milyen súlyos sebei vannak a szívében. A mellékszereplőket is árnyalják, és többek lesznek feltűnő arcoknál.

Összeségében hangulatos, de nem egy boldog sorozat, amit egyszer meg lehetett nézni.

 

Élők és holtak – 5/3,5 ígéretes kezdet volt viktoriánus szellemtörténetekkel, de aztán mélyrepülésbe kezdett.

Élők és holtak - premier: 2020. december 13. vasárnap 21 óra - YouTube

süti beállítások módosítása