Családi rejtélyt kutatós, kartelles, leszámolós.
John Rambo a családi birtokot tartja életben: lovakat tart, gazdálkodik. Felnevelte egykori barátja lányát, aki most készül egyetemre és az utolsó ember a világon, akihez az egykori katonát komoly érzelmek fűzik. Mindennapjait legfeljebb egy-egy természeti katasztrófa zavarja meg, amikor segítséget nyújt a mentőcsapatoknak. Gabriela még az egyetem előtt szeretne az apjával is találkozni, megérteni, miért hagyta el a lányát, Rambo hiába mondja 
neki, hogy ez nem vezet sehova és az apja rongy ember. A lány Mexikóba szökik, az apja nagy csalódást okoz, és hagyja, hogy a barátnője vigasztalásul elvigye egy buliba. Nem sejti, hogy az egykori barát tálcán kínálja őt az emberkereskedőknek. Rambo a lány megmentésére siet, olyan készségeket idézve fel, melyeket rég pihenni hagyott magában.
Ez a Rambo már nem messze nem az a karakter, aki bevonult a filmtörténetbe. Tulajdonképpen egyetlen dolog köti ezt a karaktert és ezt a történetet Stallone ikonikus filmjeihez: a hős neve John Rambo és nem John Smith. Bár, amennyi köze van a korábbiakhoz, ha simán Utolsó vér a címe és a szereplő neve nem Rambo, akkor is ugyanígy működik benne minden. Vagy nem működik, nézőpont kérdése.
Azt hamar elengedtem, hogy az eredeti sztori bármilyen nyomát keressem. A karakter örökölt meg annyit, hogy még nyomasztják a háborúban történtek, gyászolja az elesett barátokat. Ám minden más téren új lapot nyitottak és saját történetet meséltek el. Így az is könnyeden meg tudja nézni és mindent érteni is fog, aki még egyetlen Rambo filmet sem látott életében.
A történet lineárisan elmesélt és nagyon egyszerű: a nevelt lányt elrabolja a kartell, az egykori katona szabadítóakcióba kezd, majd jön a bosszú ideje. Olcsó akció, minden bonyolítás nélkül. Az erő dominál benne, nem az Elrabolva vonalát követi, amiben azért komolyabb munka volt az elrabolt lány nyomára bukkanni és levadászni az emberrablókat. Itt mondhatni helyben van minden, és a kartell is házhoz megy.
Intellektuális kihívást ne várjon senki itt!
Inkább az a gond, hogy a film teljes első fele azon a határon egyensúlyoz, ami a röhejes mellett terül el. Nem is mindig sikerül megmaradni a határon, vannak átbillenések. Közben olyan emeletes párbeszédek vannak benne, hogy fájdalom volt hallgatni. Eleve, már az idióta ötlet, hogy a kartell megkínozza Rambót, de életben hagyja. Minek játszani vele, ha olyan könnyen lecsaphatták volna, mint a legyet? Persze, a történet miatt kellett, akkor miről szólna a film, de végig idiótáknak vannak beállítva a kartell tagok, vezetőséggel együtt. Azt se hinném, hogy a vezető személyesen megy ki egy bosszúhadjáratra, amikor egész sereg áll a rendelkezésére. Az, ahogy Rambo megváltó komplexusban szenved, szintén idegesítő. Most komolyan, az miért lenne az ő hibája, hogy a nyomorult szalad a vesztébe, amikor határozottan figyelmeztette és segítő kezet is nyújtott? Van, akit magától nem lehet megóvni.
A történet, ha nem is teljesen unalmas, de közel áll hozzá. Nem egyszer volt olyan érzésem, mintha az Elrabolva mexikói változatát látnám, csak minden értelmet nélkülözve.
Ami mentette, amit lehetett: a film vége. Értelmet abban sem kell keresni, de roppant hangulatos és stílusos lett, ahogy Rambo leckét ad a kartell rászabaduló egységeinek. Amilyen csapdákat gyártott, nem egyszer eszembe jutottak a betörők és Kevin, csak itt véresebb volt a végkimenetel. Az alagútrendszerébe felépített halálcsapda volt a film legmaradandóbb élménye.
Most annyira nem is zavart, hogy Stallone mennyire öreg már akciószínésznek. Itt legalább egy ponton azt látjuk, hogy sebezhető és nem legyőzhetetlen.
Nem egy emlékezetes film, de egyszer meg lehetett nézni a leszámolás miatt.
Rambo 5. Utolsó vér - 5/3 a film nagyja gagyi, olcsó akció és dráma, de a végső leszámolás hangulatosra sikerült.
alkoholt is sikerül letennie. Egy hasonló képességű levelezős barátra is szert tesz, akivel a falon üzengetnek egymásnak. Abra erős képességekkel bír, és megérzi, amikor egy kötésben egyesült, gyilkos banda elrabol egy hozzá hasonló gyereket és megölik, miközben felfalják az erejét. Őt is észreveszik, Danny segítségét kéri. A férfi eleinte menekülne a helyzet elől, de aztán felvállalja a küzdelmet. Csapdát állít a gyilkosoknak, de a vezetőjük olyan erős, hogy Danny kénytelen visszatérni rémálmai színterére, ahol van esélye a Kalapos Rose ellen.
alkoholproblémái és nehéz természete miatt senki nem akarja foglalkoztatni, a kapcsolatai nem tartósak és még a gyermekeit sem tudja maga nevelni, ha nincs fedél a fejük felett. Judy azonban küzdeni próbál, és egy londoni fellépéssorozatot vállal el, ami megoldaná az anyagi gondjait. Közben megismerkedik és beleszeret a klubtulaj Mickeybe, aki szintén egy szebb jövőt ígér az asszonynak. A kútba esett álmok azonban újfent összetörnek mindent, amit sikeresen felépített.
5: A muzsika hangja (1965) – adott egy fiatal novícia, Maria, aki sok fejtörést okoz a rendfőnöknőnek. Az életvidám, dalos kedvű lány nem apácának termett. Így nevelőnői állást szerez neki egy komoly, özvegy katonatisztnél. Maria dalra fogja a tucatnyi gyereket, és nem csak ebbe az életbe, de a főnökébe is beleszeret. Azonban a nácik hatalomra kerülése veszélybe sodor mindent, amit szeret.
lassan kiteljesíti saját démoni játszmáját.
1: Amadeus (1984) – az öreg Salieri öngyilkos akart lenni, de túléli. Egy fiatal papnak gyón meg, miután beismeri, bármit tett is, vesztett. Az ő zenéje elveszik, míg Mozarté, akit a halálba kergetett és tönkretett, halhatatlan. Egy ember tragédiája, aki felismerte a zsenialitást, de maga nem lehetett az. Akit bántott, hogy egy éretlenül viselkedő, szenvedélyes fiú csodákat tudott teremteni – így tönkretette, gáncsolta egész életében. Akkor talán nyertesnek hitte magát, de a végső elszámolásnál pontosan tudja, ő a vesztes. Zseniális alakítások, remek történet és csodás zene. Amadeus.
akinek 10 napja van, hogy minél több embert megmozgasson a városban, és közös döntés szülessen, mi legyen a gyerekek és az iskolák sorsa. Helyettesének két örök ellenséget választ: a feketék ügyeiért teljes erővel kiálló, hangadó Ann-t és a Ku Klux Klán helyi szervezetének vezetőjét, CP-t. A közös munka nehezen indul, de az emberek lassan felismerik, hogy a bőrszínükön kívül mennyi minden van, ami összeköti őket. Ám a változás sosem könnyű.