Minden napra egy film

Minden napra egy film

Élősködők

2020. január 28. - BBerni86

Ügyeskedős, családos, átverős.

A Kim család Szöul szegény negyedében él. A lakásuk csak egy pinceszerű lyuk, amit lehet, úgy ügyeskednek össze maguknak. A wifi a felettük lakó lakótól csenve, igyekeznek mindenből a legtöbbet kihozni a legkevesebb munkából. Amikor Giu egyik barátja ösztöndíjjal külföldre megy, az egyik tanítványát a fiúnak adná át. Tahje gazdag kamaszlány, aki az egyetemre készülve angolt tanulna. Giu hamar felméri, hogy a Pak család a tökéletes lehetőség, hogy az egész családjának megélhetése legyen. A kisfiuk magatartása problémás? A grafikához 1_28eloskodok.jpgnémileg konyító húg eladható, mint művészeti terapeuta. Utána már nincs megállás: sorra távolítják el a személyzetet, hogy ők léphessenek a helyükre kisebb nagyobb hazugságokat bevetve. Miközben Giu már Tahje barátjaként látja magát, nem várt nehézségekkel is szembe kell nézniük. Nem minden alkalmazott törődik bele könnyen, hogy a helyükre akarnak lépni az élősködők…

Nem mondhatni, hogy sok koreai filmet néznék. Talán már láttam egyet-kettőt, de messze nem ez az érdeklődési köröm középpontja. Az Élősködők két ok miatt került a látóterembe: most nézem sorra az Oscar jelölt filmeket és van ismerősöm, aki ajánlotta. Mikor már néztem, akkor jöttem rá, hogy a rendezőjének van olyan filmje, amit láttam és jónak tartottam. HA ezt előbb tudom, ez lett volna a harmadik indok, amiért megnéztem a filmet.

Az elején meg is ijedtem kissé: a szereplők, a környezetük, az egésznek a hangulata taszított. Szerencsére a cselekmény gyorsan beindult, és ahogy a Kim család elkezd beszivárogni a Pak háztartásba, már egészen rákattantam.

Az, ahogy csalnak és trükköznek, kifejezetten nézette magát. Ahhoz képest, mennyire nulla volt az életszínvonaluk, mennyire semmirekellőnek tűntek korábban, a csalásban profinak bizonyultak. Maguk az ötleteik és a kivitelezés is lekötött. Antihősök, nem is tudtam kedvelni őket, de tény, hogy megvolt a magukhoz való eszük. Amikor csalni kellett, azt roppant kitartóan és ésszel csinálták.

Ám a film utolsó harmadára még komolyabb vizekre evezünk. Már nem a játékos csalás hangulat megy, hanem egy fenyegetéssel szemben egyfajta harc indul. A szereplők a legrosszabb arcuk mutatják – addig sem kedveltem őket, de a végére kifejezetten utálatosnak találtam az élősködőket.

A karakterek profin fel vannak építve, még a mellékszereplőknek is sikerült mélységet adni. A Pak család tagjai tűnnek csak egyszerűbbnek, mindenki másnak megvannak a maga titkai és trükkjei. Még azt is hajlandó lennék átgondolni, mennyire antihősök. Ha nagyon lesarkítom a történetük, túlélni akarnak. Ahonnan indulnak, nincsenek lehetőségek. A másik felem sikítja, hogy tisztességesen is lehetne próbálkozni, de abból a körből indulva meg lehetett érteni azt is, miért ezt az élősködő életmódot választják.

A film vége, amit nem értetten. Ott van egy nagy miért, amire nincsen válaszom. Mi az, ami annyira kiakasztja a családapát, hogy azt tegye, amit? Valami azt súgja, az lenne a film mondanivalója, valami mélyebb napjainkról, de ezen még gondolkodnom kell. Nem szeretném annyival elintézni, hogy az osztálydüh végső kifejezése volt.

Ami biztos, hogy a thriller korrekten fel van építve. Ahogy egyre nő a feszültség, egyre komolyabbak a tétek is. Több fenyegetettség, más súlyú konfliktusok és társadalmi különbségek. Mindez úgy, hogy nagyon sokáig minőségi fekete humor is van a sztoriban.

Korrekt kinézetre is a film, és a színészek is sokat hozzá tettek az élményhez. Ebben a filmben jól összeálltak a részletek egy emlékezetes filmélményhez.

Nagyon megy a díjátadókon is, érdeklődve várom, Oscar mennyire fogja szeretni.

 

Élősködők - 5/4,5 érdekes a története. A más kultúra ellenére is releváns, elgondolkoztató. De a vége fura.

https://www.youtube.com/watch?v=YgFmF5M0WuI

5 film, amit látnod kell

Disztópiák sorozatokban

5_51.jpg5: A szolgálólány meséje – Offred családos, boldog nő volt. Férje, kislánya miatt bármi is jött, akár a világvége is, ő küzdött. Akkor sem adja fel, amikor egy diktatórikus rendszer fogságába esik. Őt szolgálólánnyá teszik: beosztják egy gazda mellé, aki egy szertartás keretén belül teherbe próbálja ejteni, hogy aztán meddő feleségével neveljék a gyereket. A termékeny nők sorsa rabság – de Offred most sem adja fel, és lázad.

4: Love, death & robots – minden rész egy külön kis történet, 4_60.jpgamelyben az alábbi három téma keveredik: szerelem, halál és robotok. A szerelemből akad a legkevesebb. Láthatjuk, milyen lesz a világ, ha egy szuperintelligens joghurt világhatalomra tesz szert. Ha nem marad más élő, csak a macskák. Ha az emberiség új bolygóra költözik, de gyilkos ufók törnek az életükre. Ha Hitler élete egy-egy ponton más fordulatot vett volna.

3_73.jpg3: Into the Badlands – a világ lakhatatlan pusztaság, csak a Badlands földjein lehetséges a túlélés. A földeket bárók uralják, akik vaskézzel és vérrel őrzik a hatalmuk. Sunny az egyik báró elit gyilkosa és végrehajtója (pengéje), ám egy szabályt megszeg. Szerelmes lesz. Miközben ő a szerelme és gyermekük életét védené, belekeveredik egy olyan háborúba, mely örökre megváltoztathatja a világukat.

2: 3% - a világ nagy része túlzsúfolt, mocskos, élhetetlen. Az emberek nyomorognak benne. Van azonban egy idilli 2_75.jpgsziget, ahol tudomány és gazdagság vár a kiválasztottakra. Minden évben, a születésnapjukat ünneplő fiatalok elmehetnek, és részt vehetnek a kiválasztási 1_68.jpgfolyamatban. A legjobbakat befogadja az utópia. Ám hamarosan kiderül, hogy semmi sem olyan szép és tökéletes, mint amilyennek látszik.

1: Black Mirror – minden rész egy más jövőképet mutat be, amelybe nem lenne túl jó élni. Egy olyan világot, ahol a like begyűjtése mindent meghatároz. Sok like – jó élet. Kevés like – nyomoroghatsz. Egy világot, ahol gyilkos robotok vadásznak minden emberi lényre. Egy olyat, ahol egy önműködő gyár képtelen leállni a termeléssel és a háború túlélői egyre kétségbe esettebben igyekeznek kommunikálni a gyárral. Olyat, ahol a tudat a halálkor feltöltődik egy virtuális térbe, megvalósítva ezzel az örök életet. Még sorolhatnám, már jó pár rész lement, és még folytatás is várható.

Jó srácok

Buliba készülős, elveszett drónt visszaszerző, kiskamasz barátos.

Max, Lucas és Thor óvodás koruk óta legjobb barátok. Most kezdik a hatodik osztályt, és nem várt kihívásokkal szembesülnek. Max meghívást kap egy házibuliba, ahol ott lesz a fiú plátói szerelme, Brixlee is. A buliban üvegezés is lesz, és a fiú nem bírná elviselni, ha más csókolná meg helyette a lányt. A barátainak is megszerzi a 1_27jo_sracok.jpgmeghívást, majd közösen töprengeni kezdenek, hogyan is kell csókolózni. A neten talált pornó nem segít, így a szomszéd lány és barátja meglesése mellett döntenek. A jobb rálátás végett a fiú apjának drónját is bevetik, amit a szomszéd lányok elkapnak. Vissza kell szerezniük, mielőtt az apa megérkezik az üzleti útról. A két lány azonban nem könnyű dió, és alkuk során kell átverekedni magukat a drónért. A célba érkezve, a bulin azonban azzal kell szembenézniük, hogy ahogy elkezdenek felnőni és változni, már mindhárman mást akarnak az élettől.

Lassan megszokom, hogy Seth Rogen nem csak színészként van jelen Hollywoodban, de több komédiának is a produceri feladatait ellátja. Amit eddig láttam tőle ilyen minőségben, egységes színvonalat és témát képvisel. Bevállalósabb és korhatárosabb, mint az átlag komédiák, még az animációk is. Úgy tűnik, kamaszfilmben is messzebb elmegy, mint a többi filmes. Ezért lett korhatár besorolásos ez a kamaszfilm is.

Amiben kiskamaszok a főszereplők, vagyis a koruk alapján olyan filmet várnék, amiben kalandoznak, játszanak, de nem a szexualitás és a felnőtté válás témakörét járjuk végig. Ehhez képest volt ebben olyan poén is, amit egy felnőttfilm is megirigyelt volna.

Külön poénok épülnek arra, hogy ezek a fiúk még mennyire tudatlanok és naivok sok téren. Vajon miért van az egyik fiú apjának méretarányos, beöltöztetett női bábuja az ágyon? Vajon, amikor azon akarják gyakorolni a csókolózást, miért kerül szőr a fiú szájába? Nekik nem esik le, én meg azon agyalok, hogy ezen öklendeznem kellene vagy nevetnem. Ez pont az a humor, amit nem érzek viccesnek. Itt annyival jobb a helyzet, mivel 11-12 évesek a főszereplők, nincs a képünkbe nyomva semmilyen direkt szexuális tartalom, csak utalnak rá, vagy kiolvashatjuk a sorok közül.

A film cselekménye is meglepően értelmes a fő téma banalitásához képest. Sikerült egyszerre visszaadni a gyerekkor csodavárást és ártatlanságát, miközben szórakoztató is, és látszólag kis dolgokból is nagy kalandok keverednek. Pl. átmenni az úttesten. Sztrádán. Ma már olyan egyszerűnek tűnik, de akkor volt benne kihívás.

Tetszett, hogy a három gyerek három teljesen más karakter. Mindenkinek megvolt a maga baja, és mindegyik értelmes pluszt adott a cselekményhez. Max, aki az első barátnőjét igyekezett megtalálni. Thor, aki a népszerűség hajtása közben kezdte elfelejteni, ki ő és mi teszi boldoggá. Lucas, akinek a szülei válását kellett feldolgoznia. Különösen tetszett az, amit a film végére kihoztak. Felnőnek, változnak, más utakon járnak, de maradhatnak barátok és osztozhatnak a fontos pillanatokon úgy is, hogy mindenki elkezdi élni a saját életét és a maga hobbiját is megtalálja. Különben Thor és a musical kifejezetten bejött – az egyik legjobb poén a filmen, ahogy a zenetanár saját Hollywood élményét bedolgozta a darabba. Még valami, ami tipikusan Rogen elem. Hogy máshogy kerülhetne egy iskolás darabba, hogy szétdrogozza magát a főhős a WC-n?

Korrekt stábot sikerült összeszedni a filmhez. A 3 jóbarát telitalálat, és Tremblay egyre biztosabban az egyik legnépszerűbb gyerekszínész. Nem keveset gondolkodtam azon is, az apját játszó Will Forte honnan ismerős. Rákerestem, de nem az Éretlenségi lesz a megoldás, bár azt láttam. Ezen még gondolkodom.

Jó értelemben más komédia, kár lett volna kihagyni.

 

Jó srácok - 5/4 kiskamasz szereplőihöz képest elég bevállalós film, ez nem gyerekeknek szánt komédia.

https://www.youtube.com/watch?v=f3C0PTeQ-0g

A kötelék

Különleges fegyveres, menekülős, családi kötelékes.

Eli nem találja a helyét az életében. Örökbe fogadott gyerek, akinek meghalt a nevelőanyja, az apja pedig szigorú, kemény ember, aki erkölcsösnek akarja nevelni őt, ha ezzel sokszor kegyetlennek is tűnik. Az iskolában annyira elveszett, hogy még ki is csapják. Éppen próbálják kitalálni, hogyan tovább, amikor a nevelőcsaládja vér szerinti 1_26a_kotelek.jpgfia kijön a börtönből. Befogadják, ám Jimmy nem tud tiszta lappal kezdeni. A börtönben egy veszélyes banda védte meg, akik most kérik a fizetségük. A férfinak nincs pénze, az apja termének kipakolását tudja csak felajánlani. Az akcióba besétál Hal, és a bűnkirály Taylor testvérével együtt életét veszti. Jimmy fogja az öccsét és menekülni próbál. Taylor a bandájával a nyomukba ered, miközben két titokzatos idegen is üldözi őket. Eli a roncstelepen különös fegyvert talált, neki arra van szükségük. A fivérek igyekeznek életben maradni az egyre kisebb esélyek ellenére.

Egy film, ami inkább illene egy tévés sorozat előzetes filmjéhez, mint moziba. Minden téren tévés, talán csak a szereposztása jobb, mint egy esti thriller vagy akciófilmnek.

A cselekmény alapja még akár ígéretes is lehetne, csak aztán minden klisékbe és olcsó fordulatokba fut ki. A szegény, de tisztességes munkás, aki nagyon igyekszik a gyerekének is átadni az értékrendszerét. Eredmény: ha ő maga meg is hal, a kölyök megtanulja, amit át akart adni neki. A börtönből szabadult balhés, de alapvetően rendes fiú képtelen újrakezdeni, mert a múlt adósságai visszahúzzák. Akárhányszor esélye lenne jobb döntéseket hozni, nem jön össze neki. Eredmény: mehet vissza a börtönbe, miközben a körötte élők élete már a feje tetejére állt. Az árva fiú keresi a helyét, szerez egy különleges fegyvert – lesz két ember, akiket végre közel tud engedni magához, és még a származása titka is felderül.

A gond az, ahogy beleerőszakolták az akciójeleneteket és buta fordulatokat. Jimmy komolyan annyira agyatlan, hogy a lopott pénzzel elmegy sztriptízbárba, és még bele is köt a tulajba? Képes elvinni a kiskamasz öccsét egy rablásra? A legrosszabb, ahogy a sci-fi szál belekerül. Ok, van egy különös fegyver, ami jóval fejlettebb, mint bármi a mi korunkban. De miért nem lehetett titkos kormányfejlesztés, vagy valami hasonló? Nem, be kellett hozni párhuzamos univerzumokat és egy olyan háborút, hogy egyből beugrott a Terminátor. Csak itt a leendő harcosokat nem a gyilkos gépek jönnek kivégezni, hanem eleve elrejtik őket más dimenziókba. Nyomorult gyerek meg nem érti, miért nem illik sehova. Annyira bután van megoldva ez a szál, hogy röhejesnek is hatott.

Nem néz ki jól sem a film. A más világ fegyvere annyira béna kivitelt kapott, hogy egy sima puskával jobban jártunk volna. Egy videójáték szintját sem üti meg. A robbanások is erőltetettek lettek, semmi hitelesség. A lelki oldalról nem is beszélve: Eli az egyik percben még felnézni sem mer egy bárban, a következőben meg lazán atomjaira robbantja, aki fenyegeti a bátyját? Utána még csak lelkiismeret-furdalása sincs. Igaz, az apja halálán is meglepően gyorsan túlteszi magát.

A karakterek alig pár vonással jellemzettek és klisések is. A helyét kereső gyerek. A rossz útra tévedt fiatalember. A bűnöző, akiről elég csak annyit tudnunk, hogy gyorsan öli, aki nem tetszik neki. A becsületes munkásember. Minden szereplő csak ennyi, egy vonással kihúzott papírfigura.

Meg is lepődtem, milyen nevekkel sikerült feltölteni a stáblistát. Nagyon kétlem, hogy forgatókönyvként tetszetősebb lett volna a sztori, vagy jól fizettek volna. De James Franco bűnözött benne, Dennis Quaid erkölcsre nevelt, és Michael B. Jordan a terminátor nyomdokain haladva időutazott és jövőbeli fontos személyt védett. Zoe Kravitz is belépett.

A vége is annyira nyitott, mintha most indulhatna a sorozat. De nem fog, ki nézné? Béna.

 

A kötelék - 5/2 látványra olcsó, tartalmában klisés sci-fi akció. A szereposztása, ami jobb az átlagnál.

https://www.youtube.com/watch?v=Ac5wrM2uYbk

Sex Education

2. évad

Kamaszos, szerelmes, iskolás, szülőkkel bajlódó.1_26sex_education.png

Otis és Ola egy párt alkotnak, míg Maeve a plázában kapott állást. A lány azonban visszatér az iskolába, amint feltűnik az anyja, és emlékezteti arra, milyenné nem akar válni. Otis és Maeve között feszült a hangulat, de a tanácsadás miatt még összejárnak, és úgy tesznek, mintha nem lennének közöttük kimondatlan dolgok. Mindkét fiatalnak megvan különben is a maga baja: Maeve anyja tartósan visszajön, és a lányánál kér szállást a legkisebb gyermekével. A lány nem tudja, mennyire hihet az anyjának: valóban összeszedte magát, vagy megint drogozni kezd majd? Otis tudomást szerez arról, hogy az anyja és Jacob – Ola apja – is együtt vannak, ami furává teszi a barátnőjével a kapcsolatát, ráadásul az apja is felbukkan az életében. Jean pedig elvállal egy iskolai állást, tantervet dolgoz ki a szexuális felvilágosításról, amellyel Otis és Maeve üzletét szabotálja tudtán kívül. Közben a diáktársak is bajlódnak szerelemmel, szexszel, kapcsolatokkal.

Ez a sorozat azzal emelkedett ki az átlag tini műsorok közül, hogy több tabutémát is beemelt a cselekményébe, de úgy tárgyalva azokat, hogy nem lett se polgárpukkasztó, se meseszerű. Talán extrémebb dolgok voltak benne, mint ami egy magyar középiskolában előfordulna, de ki tudja? Ez a második évad pont arra mutat rá, mennyire fogalma sincs az idősebbeknek arról, mik zajlanak a kamaszok szobáiban és fejében.

A második évadban változtattak a koncepción. Korábban Otis minden részben kezelt egy szexuális kérdéssel, problémával megjelenő diáktársat. Mondhatni, volt heti ügy. Közben a saját magánéleti kérdései adták a részről részre folytatódó szálat. Most azonban Jean népszerű lesz a diákok között a tanácsadásaival – ő nem kér pénzt, és mindenkit meghallgat. Így Otis történetéből kiesik a klinika. Talán csak két esete volt az évadban, az egyik csak azért, hogy konkrét példán lássuk, hogy hagyják ott, hogy inkább az anyját kérdezzék. Marad csak a saját magánéleti válsága, ami már fele annyira sem érdekes, mint a korábbi tevékenysége.

Jean pedig profi szakember, neki nem kell kutatás és visszatérés a páciensekre. Meghallgatja, egyből mondja a megoldást, és annyi. Így, ha fel is merülnek a kamaszok részéről témák, azokat pillanatok alatt lerendezik. Ezen a vonalon is inkább a nő magánélete lesz a hangsúlyos: a kapcsolat Jacobbal, a volt férje generálta érzések.

A diákok gondjai is átíveléseket kapnak, csak magukban, nem tanácsadással. Eric az egész évadban gyötrődik két fiú között. Aimee az évad elején megy keresztül egy traumán, aminek a hatása minden részben megvan, és az utolsóban találnak rá megoldást a lányok. Hiába vannak jó témák is, nekem jobban bejött a tavalyi koncepció.

Most olyan a Sex Education, mint bármelyik tini sorozat, csak ebben több alkalommal van konfliktus szexuális témában.

Az is bántotta a szemem, mennyire a nem átlagos számít már átlagosnak ebben a világban. Most duplán is eljátszották, hogy az egyik karakter ráébred, hogy biszexuális. Több az olyan szereplő, akinek van valami specifikuma, mint a simán heterók. A Heathers is ezzel irritált, most a Sex Education is. Komolyan a valamiben más lett az új normális?

Ami viszont még mindig remek: a szereposztás. Asa Butterfield teljesen hihető kissé szerencsétlen kamasznak. Gillian Anderson még mindig az egyik legerősebb pontja a sorozatnak. Az előző évadban is kiemelkedett, nem véletlenül kapott most több szerepet. De James Purefoy is kapott egy emlékezetes jelenetet, amikor az évad végén komolyan beszél arról a fiának, hol rontotta el az életét, Otis mit csináljon másképp.

Nem rossz most sem ez a sorozat, csak már kevésbé egyedi. Megosztóbb is, mert ez befogadhatóbb, de sokat vesztett az egyediségéből.

 

Sex Education - 5/3,5 jobban tinisorozat, kevesebb benne az eredetiség. Kevésbé pikáns, de a casting jó.

https://www.youtube.com/watch?v=qZhb0Vl_BaM

SpoilerZóna

  • 8-as kód

f3_36.jpgConnor egyre merészebb rablásokban is benne van, Garrett pedig folyamatosan tréningezik vele, hogy ki tudja használni a képességeit, amiket eddig rejtegetett. A végére már addig jut, hogy simán kiüti a nyomokba szegődött drónokat is.

Hiába azonban az összegyűjtött pénz, az anyján ezzel már nem tud segíteni. A daganat az agyában már a képességeit is zavarja – a nő fagyasztani tud – műtéttel sem lehet már segíteni. Connor mást kell, hogy kitaláljon. Amikor megsérül a karja, a drogfüggő Nia lép mellé. A lány meggyógyítja a fiú kezét – Connor rádöbben, hogy nem a női társaság miatt ragaszkodik a megbízójuk a lányhoz, hanem a képessége miatt. Nia f4_34.jpggyógyító.

A rendőrség már nagyban keresi az elektromos képességű új bandatagot. Connor is be kell, hogy menjen kihallgatásra. Az ott elejtett információkból tudomást szerez egy nagy drogszállítmányról, aminek az elrablását felveti a csapatnak. Bele is mennek. Ő nem pénzt akar: a főnöktől Niát kéri.

f5_30.jpgA rablásnál azonban átverik őket, a főnök odaküldött egy másik csapatot is, őket megölné. Elmenekülnek, és Garrett Connorral az oldalán visszavágnak. Connor Niát cipeli magával, akit a kórházban fegyverrel kényszerít, hogy segítsen az anyján. Ám a lány képessége nem határtalan: amit elvesz, maga kapja meg. Miközben próbálkozik, Connor végre képes elfogadni, hogy az anyja elmegy. Még el tud tőle köszönni, mielőtt meghal. Niát szabadon engedi, ő pedig feladja magát a rendőrségen.

  • Rémálom az egyetemen

Samantha felfedezi, hogy Kristina szakított a barátjával és nem fordítva. Egy fotó segít arra is rájönni, hogy az f1_33.jpgangol tanár, a nős Miller professzor volt az új párja. Arra gyanakszik, a férfi végzett a barátnőjével. Az indíték: a felesége a pénzes, a viszony miatt elhagyta volna a férjét. Amikor kémkedni megy hozzá, a feleséget találja otthon. Ahogy viselkedik vele, menekülőre fogja. Már azt hiszi, a nő végzett féltékenységből Kristinával és előtte a másik lánnyal.

Az erdőben Jubilee támad rá, aki be is vallja, ő ölte meg mindkét lányt. Korábban Miller vele kavart, és végzett az f2_35.jpgutódjaival. Samantha is a halállistáján van, de az érkező Miller és Victor megzavarják. A kiérkező rendőrség letartóztatja a lányt.

Samanthától elnézést kérnek a gyanúsításért. A lány az oknyomozó riporter szakot választja a továbbiakban, és Victor jelentkezik mellé partnernek – nem csak nyomozásban, szerelmi téren is – a lány vevő is az ajánlatra.

100 dolog

Barátos, fogadós, dolgok nélkül létezős.

Paul és Anton gyerekkoruk óta legjobb barátok. A 30-as éveik második felére még a cégük is közös: Paul kitalált egy mobil alkalmazást, amely emberszerűbbé teszi a készüléket, hangot ad neki – olyan, mint egy jó barát. Anton pedig igyekszik értékesíteni: egy fórumon megütik a főnyereményt is. Egy amerikai milliárdos kész milliókért 1_25_100_dolog.jpgmegvenni az alkalmazást. A buliban a két barát összeszólalkozik és őrült fogadást kötnek. Mindenükről lemondanak, egy raktárba elzárják, és 100 napon át, minden nap egyetlen tárgyat vehetnek magukhoz. Részegen megalkusznak, és másnap üres lakásban ébrednek, meztelenül. Egyikük sem akarja feladni a versenyt, így igyekeznek a semmiből is boldogulni. Miközben rádöbbennek arra, hogy mennyire rossz értékek mentén élték eddig az életüket, a barátságukat is próbára teszik, és mindketten megtalálhatják azt, ami igazán boldoggá teszi őket.

A német komédiákra hamar rá tudom fogni, hogy harsány, szinte már erőszakos és szexuális humoruk van. Elnézem őket, de nem a szívemre szoktak hatni. Nevetek egy jót rajtuk, aztán lépek is tovább. Néha azonban akad egy-egy, ami ennél többet is tud.

A 100 dolog nem találta fel a spanyolviaszt. Volt már olyan film, amely ugyanezt az üzenetet fogalmazta meg nekünk. Fogyasztói társadalmunkban rengeteg mindenünk van, mégsem vagyunk elégedettek és mindig csak többet akarunk. Akkor is, ha arra semmi szükségünk sincs igazából. A nagyszüleinknek hány cipője volt? Az enyémeknek kettő – egy a templomba és ünnepre, egy dolgozni. Nekem csak papucsból a szobámba van három.

De boldogok vagyunk? Erre csak annyit mondanék, hogy tele van a világ elidegenedett, mindenféle szociális fóbiákkal küzdő egyénekkel. Japánban már külön társadalmi osztályt képeznek azok a fiatalok, akik szinte remeteként élnek, és csak online lépnek ki a világba.

Most kicsit komolyabb oldalról közelítettem a filmhez, de nem kell megijedni. Ez csak az, amin az agyam elkezdett pörögni a film hatására. Ez abszolút komédia, amiben legfeljebb a sorok közül olvasható ki, hogy milyen modern népbetegségben szenved a korunk. Itt inkább nevettetni akarnak, és a felszínen azt az üzenetet adják el, hogy a barátság mennyire fontos az életben. Az, hogy én a fogyasztói társadalom kritikájára voltam fogékonyabb, szubjektív. Nyugodtan lehet komédiaként, könnyed filmként fogyasztani a 100 dolgot.

Tele van olyan poénokkal, hogy a mindennapi eszközeik nélkül hogyan próbálnak boldogulni a karakterek. Mi az, ami fontos? Aztán persze a hiúság szed áldozatokat: nyomorult Anton, aki nem akar szemüveget hordani, de a kontaktlencse sem hordható akármeddig, mert akkor számolni kell a csúnya szemészeti következményekkel… Vagy: randi úgy, hogy még poharad sincs? Egy kis kreativitással sok minden megoldható.

Kellemes hangulata van a filmnek. A végére egyre több a dráma, az eleje sokkal fogyaszthatóbb, de azért végig megmarad a jó hangulat alapja is. Nekem sok volt a barátság – konfliktus vonal, Anton és Paul sokkal alaposabban összevesztek, mint az indokolt lett volna, de ezzel akarták a nagy békülést alapozni a végére. Klisés, persze, de aranyosan az, így annyira nem bántam.

Nemzetközi sztár nincs benne – Daniel Brühl mellett különben akad német színész, akit világszinten jegyeznek? Nekem hirtelen más nem ugrik be. Az Anton figuráját játszó Matthias Schweighöfer azonban sok német filmben feltűnik, őt már régi ismerősként üdvözöltem. Mondjuk, itt az ízlésemhez képest sokat kellett meztelenkednie, de kigyúrta magát, gondolom, most szereti mutogatni a hasfalát és a karizmait, ha már megdolgozott értük…

Nem lesz sokszor nézős, fergeteges komédia, de nem is olyasmi, amit nézek és azonnal elfelejtek. Van benne a humoron túl tartalom is, ami miatt emlékezetesebb tud lenni.

 

100 dolog - 5/4 kedvesen humoros, a modern életről is mond valamit, el is nézhető neki a klisés volta.

https://www.youtube.com/watch?v=vgSfDoQ3xt0

Castle Rock

2. évad

Pszichés beteges, feltámadós, szektás, családi krízises.

Anya és lánya az egész életüket városról városra meneküléssel töltik. Annie pszichés beteg, a szakmáját tekintve ápolónő. Az új helyen könnyen elhelyezkedik, és a kórházból összelopja az állapotát visszafogó gyógyszereket. Majd költöznek. A kamasz Joy azonban már belefáradt ebbe az életmódba, és az anyja titkai is egyre inkább irritálják. Ki volt az apja, miért nem maradhatnak egy helyen? A kocsijuk Castle Rock mellett robban le, 1_25castle_rock.jpgkénytelenek a városkában maradni. Annie titka egy helyi férfi kezébe jut, a nő a lányát féltve végez a férfival, és ezzel valami természetfeletti sötétséget hoz vissza a városba. Emberek, akiknek halottnak kellene lenniük, visszatérnek, és megváltozott személyiséggel élik az életük. Egyre többen vannak. Miközben Annie küzd az őrülettel, Joy a múltját keresi, a városnak egy 400 éves rémálmot is túl kell élnie.

Nem lett akkora siker a Castle Rock, mint Az első fejezete a mozikban. Azért annyira ment, és annyira divat most King történeteket filmesíteni, hogy elkészülhetett a 2. évad is. Volt egy ötlet, amivel el lehetett adni: az egyik legismertebb King karakter előtörténetébe kapunk betekintést. Annie, a Tortúra rajongója, aki igencsak megkeserítette kedvenc írója életét.

Mivel itt a karakter jóval fiatalabb, még egy más ember, nem szabad a Tortúrát keresni a sorozatban. Ugyan a végére már látjuk Annie személyiségében az új és végzetes rögeszmét, de ez még nem annak a története. Itt Castle Rock világával kellett őt összehozni.

Valamennyire zavart is, hogy az előző évadhoz képest hol vagyunk. A Kölyök/Angyal karaktere már nincs a börtönben, de most akkor az első évad után vagyunk, vagy azzal párhuzamosan, vagy mi van? Ezen felül is voltak olyan húzások benne, amivel nem tudtam mit kezdeni. Elsősorban az Angyal karaktere miatt. Mintha teljesen más lenne, mint az első évadban. Ez a jövőbeli énje? Vagy valami egészen más, egy másik dimenzió szülötte? Mi köze a fiúhoz az előző évadból? Túl sok kérdés van, és a sorozat semmire nem adott választ. Ez kifejezetten zavart.

A történet alapvetően két irányban halad és fejlődik: Castle Rock 400 éves rémálma visszatér kísérteni a maga beteg módján, és Annie titka. Az összekötő kapocs Joy lesz, aki mindkét történetben fontos szerepet kap. Az elején Annie vonala a fő, nagyon lassan bontják ki a másik szálat. A végére viszont az veszi át a vezetést, és akciót is hoz a pszichés rémségek közé. Jobban is tetszett, mint amikor Annie hadakozott a hallucinációkkal.

Lizzie Caplan nem Kathy Bates, de korrekten szétesett a vásznon. Ebben a megformálásban Annie nem ördögi, hanem pokolian beteg. Bates félelmetes tudott lenni, Caplan sokkal sebezhetőbb, önhibáján kívül rossz embert hoz. Ez az Annie nem személyiségében torz, hanem a betegsége miatt. A pszichózis süt róla meggyőzően Kaplan alakításában, nem a gonoszság. Még a végén is, amikor már Paul rajongója és beindul a teljes elborulás, inkább betegnek láthatjuk, mint elvetemültnek.

Mellette Tim Robbins kellene, hogy bevonzza a nézőket. Neki különben is megvan a története King világaival, és belsős poén lehetne az is, hogy játszott olyan karaktert, aki a filmben emlegetett börtönben ült. Ehhez képest alig emlékszem rá a filmből, nagyon súlytalan a jelenléte. Ami megmaradt belőle, hogy mennyire télapós lett itt a külleme.

Látványra korrekt, és a múltbeli szálakkal valami sötétebb, már szinte ijesztő hangulatot is sikerült beemelniük. De azért nem igazi horror, az első évadban sokkal hátborzongatóbb jelentek akadt. Ez közelebb van a misztikus thrillerhez, mint horrorhoz.

Arról még nem láttam hírt, hogy a 3. évad berendelést kapott volna. Ha másért nem is, a sok kérdésem megválaszolása végett örülnék neki, ha lenne. Majd kiderül…

 

Castle Rock - 5/3,5 a végére tempós, izgalmas, de a cselekmény furcsa. Sok a kérdőjel. Caplan jó volt.

https://www.youtube.com/watch?v=9bytPaQ5I8U

süti beállítások módosítása
Mobil