Minden napra egy film

Minden napra egy film

Piercing

2019. december 12. - BBerni86

Macska – egér játékos, gyilkos szándékos, beteg.

Reed most lett kislányos apa, és a régi késztetések egyre erőteljesebbek. Vágyik arra, hogy öljön. Így kell egy terv. Amikor elutazik üzleti ügyben, egy call girl megrendelése is a program része. Ám nem titkos együttlétre vágyik: olyan lányt kér, aki erőszakos aktusokat is vállal, így nem lesz fura, ha meg akarja kötözni. Utána pedig 12_12piercing.jpgelőkerülhet a jégvágó… Jackie érkezik, aki a kötözés előtt még lezuhanyozna. Ám nem tusol, csak a csapot nyitotta meg, hogy párszor magába döfhesse az ollóját. Reed beviszi a kórházba, majd mellette marad estére. Nem számít arra, hogy Jackie bedrogozza és elkezdi a maga kis véres játékait. Reed igyekszik ellenállni és fordítani a helyzeten, de a nő sem hagyja magát. Az éjszaka pedig elég hosszú…

Vannak olyan történetek, amelyek annyira jellegzetesen egy bizonyos társadalmat és a róluk kialakított képet tükrözi, hogy más kultúrköre helyezve valami nagyon kisiklik benne. A Piercing is ilyen film: az Államokba helyezték Japánból, és nem is éreztem a filmet hitelesnek.

Az egész, ahogy a call girl rendelést és különleges igényeket kezelik, eleve a főhős karaktere, annyira tipikusan japán, hogy ebben a formában zavarónak éreztem. Már akkor, mielőtt tudatosult volna bennem, hogy ez a japán regény filmverziója, folyamatosan az járt a fejemben, hogy ennek Tokióban kellene játszódnia japán szereplőkkel. A gondolkodás,a  kultúrkör nagyon távol áll a nyugatitól.

Az egész filmben van egy groteszk, morbid vonás, amit most nagyon nem tudtam értékelni. Pedig a sorozatgyilkos cuccok nekem bejönnek. Most is többre értékeltem volna, ha Reed megragadja azt a jégvágót, és használni kezdi ahelyett, hogy teázgat az áldozatul kiszemelt örömlánnyal.

Arról nem is beszélve, hogy a lány személyisége/profilja nem áll össze. Amit megtudunk az elején róla, mind azt sugallja, hogy áldozat alkat. Magányos nő, aki a saját teste árulásából él. Hobbija az öncsonkítás. Elég brutális módon kezdte el a combjába döfni az ollót, többször is. A sebhelyeit látva, ő magát bántja.

Akkor hogy vált olyan könnyen kínzóba? Nem állt ez össze, de nem is igen akartam megérteni. Egyik szereplő sem szimpatikus, igazából mindegy lett volna, ki néz farkasszemet a halállal. De addig nem jutnak el, hogy valaki tényleg nekiálljon ölni. Dulakodnak, beszélgetnek, újra küzdenek – a filmnek meg már vége is.

Ha volt ennek valami értelme, nekem nem sikerült rábukkanni. Még csak nem is szórakoztató film, kifejezetten rossz volt nézni.

Látványra is egy nagy nulla. Az egyetlen véresebb jelenetet, az ollósat sem sikerült látványosra filmezni. Nem volt hiteles, az főleg nem, hogy az orvost is milyen könnyen lerendezte Jackie.

A casting se tetszett. Mia Wasikowska vérszegény Jackie lett. Azt se hittem el neki, amikor önpusztított, azt meg pláne nem, amikor a gyilkos én bújt elő. Christopher Abbott se jobb.

A regény jobb, de igazság szerint azért sem voltam oda. Ez beteg, japán cucc, álcázva.

 

Piercing - 5/2 az eredeti japán szereplők és helyszín hiányzott. Így nekem hiteltelen és még inkább fura.

https://www.youtube.com/watch?v=T1fJqA1JuYk

Ebgondolat

Kutyás, betegséggel szembenézős, karrieres, családi.12_11ebgondolat.jpg

Denny tehetséges pilóta, akinek az autóversenyzés egyszerre a megélhetése és a szenvedélye. Szakmai körökben ismert a hozzáértése, de a nagy lehetőség még nem adatott meg neki. Egy versenyről hazafelé megy be egy kutyafarmra, ahol azonnal egymásra találnak egy kis golden retriever kölyökkel. Megveszi, Enzónak kereszteli, és élete legjobb barátjával tér haza. Enzo szintén imádja az autókat és a versenyeket, ahogy Denny is a mindene. Kis törést Eve életükbe lépése jelent, aki Denny barátnője, majd felesége lesz. Enzo kicsit tart a nőtől, de megvannak Denny kedvéért egymással. A kis Zoe születésével igazi családdá lesznek. Eve gazdag szülei ugyan jobbat szántak a lányuknak, de ők boldogok – míg Eve súlyosan meg nem betegszik. Enzo a családdal tart, jóban és rosszban, támasz lesz a legnagyobb megpróbáltatások idején is.

Vártam is, nem is. Eredetileg ugyanis ez egy regény volt, amiben a kutya a narrátor. Nem állítom, hogy frissek az emlékeim, de a kelleténél többnek éreztem azt a szálat, hogy Enzo ember szeretne lenni. (A regényben mellékcímként is benyomták az erre való utalást.) Ugyanakkor van benne dráma, a golden retriever egy nagyon szeretnivaló kutya…

A film szerencsére minden félelmemre rácáfolt. Annyira, hogy el is gondolkoztam, hogy a regénynek is kellene még egy esélyt adnom.

A történet nem pörög, de mégis értelmesen kitölti a játékidőt. Egyaránt belefért Denny karrierjének az alakulása – azért senki se a Christian Bale – Matt Damon film autóversenyes szálát várja, itt a versenyzés a mellékszál – és a magánéleti örömei, drámái. Nem is tudnám eldönteni, mi döfött jobban szíven: amikor az imádott Eve beteg lett, és a film megmutatja, ahogy a ragyogó nő egy élő csontvázzá válik, és egyre sodródik a halál felé, vagy amikor Denny gazdag apósa mindenre kész, hogy megszerezze magának az egyetlen unokáját a veje rovására, akit mindig is lenézett.

Tele van ez a film szívfájdító jelenetekkel – moziba óvatosan is kell rá beülni, és lelkileg felvértezni magunkat a tragédiákra. Nem egy jelenet volt, amikor a könnyeimet kellett visszanyelnem.

Ugyanakkor mégsem egy szomorú, fájdalmas filmről van szó. Annak ellenére, hogy mennyi kín és könny van itt, ez egy életigenlő film. Ami a lehetőségekről szól, és még a kozmikus igazság is benne van. Ha nehezen is, ha szenvedni is kellett, de a végére győz az igazság, és a szereplők megkapják, ami jár nekik.

A casting is tetszett. Milo Ventimiglia nagyon hozza Denny karakterét – nem is kicsit volt olyan érzésem, hogy a This is us nagyon szerethető Jack alakja van ide áthangszerelve. Amanda Seyfried sokat kapott a maszkoktól is, de azt leszámítva is megrendítő, amit belerakott a beteg Eve alakjába. Az utolsó beszélgetés Enzóval… említettem a könnyes jeleneteket. Nekem az nagyon az volt.

Angolul néztem, így nem tudok elmenni Kevin Costner és a kutya teljesítménye mellett sem. Ennyire szép és okos állatot filmen rég láttam, és Costner maximálisan emberivé tette.

Kellemes meglepetés volt számomra, nem csak kutyabarátoknak tudom ajánlani.

 

Ebgondolat - 5/4 megható, jó szereposztású film. Érzelmileg telibe talált, és a főszereplő kutya… imádtam.

https://www.youtube.com/watch?v=Dp2ufFO4QGg

Idézzünk!

(A srácok egyedül maradnak a vadonban. Biztonságba kellene jutniuk, mert van, akinek komoly félelmei vannak.)

  • Induljunk, a medvék elég vadak errefelé.
  • Lassítsunk. Medvéket mondtál? Azokkal nem jövök ki jól, ember. Nem akarok úgy járni, mint DiCaprio! (A világ pereme)

 

Néha, amit a világnak mutatunk, fontosabb, mint maga az igazság. (Az igazság oldalán)

 

(Írói tanácsadás barátok között.)

  • És, legalább valami jó csaja van a te Zoltánodnak?
  • Ember, Zoltán, hős! Ezer csaja van.
  • Ezer csaj? Akkor a regényed gagyi. Á, Raph! A menő hősöknek egy nagy szerelme van. Egy igazi, másképp béna az egész. Batmannek Macskanő.
  • Nem is a csaja.
  • Luke Skywalkernek Leia.
  • Ő a tesója.
  • Ne kötözködj! Tarzannak Jane, nem? De, de! Még Shreknek is volt egy nagy szerelme. Pedig ő zöld és rohadt büdös. (Szerelem második látásra)

 

(AJ be kell menjen dolgozni hálaadáskor, de ebben is meglátja a napos oldalt.)

  • Boldog hálaadást, dr. Austin!
  • Hé, neked is.
  • Miért ad hálát?
  • Egy munkáért, ahol szükség van rám, és távol vagyok a családtól. (The Resident)

 

(A malacok és madarak kénytelenek összefogni a közös ellenfél ellen. Az első találkozón megvan a kellő motiválás.)

  • Azért hívtunk össze titeket, mert ti vagytok a legeslegjobbak.
  • Ó! (Boldogan minden meghívott.)
  • És mert nincs más.
  • Ó! (Letörten minden meghívott.) (Angry Birds 2.)

 

(A mobilboltos nincs oda a telefonjukat tönkretevő, Facebook-függő asszonyokért.)

Erősebb computer van a zsebében, mint ami a NASA-nak volt a Holdra szálláskor, de maga chatelésre használja. A világ megérett a pusztulásra. (Halálod appja)

Halálod appja

Alkalmazásos, átokkal szembeszállós, démonos.

Új mobilalkalmazás tűnik fel, ami pillanatok alatt lesz nagyon népszerű, és mindenki letölti, használja. A Halálos appja megmutatja, mennyi van még hátra az életedből, percre pontosan. Visszaszámol. Figyelmeztet, ahogy lejár az időd. A nővér Quinn a kórházban, az egyik betegétől hall az alkalmazásról. A kórházban többen is letöltik, ő is. Ám neki nem hosszú évek, mindössze 2 és fél napja maradt az vissza. Eleinte viccnek hiszi, de amikor a betege 12_10halalod_appja.jpgpont az óra lejártakor hal meg, már megrémül. Ahogy közeledik az ideje, egyre ijesztőbb víziók gyötrik. Igyekszik leállítani az alkalmazást, lenyomozni a készítők, valamit kitalálni. A helyzet komolyodik, ahogy már a húga életét is mentenie kell.

Az ilyen halálos horrorok mindig is bejöttek nekem. Láttam az összes Végső állomást, már nem tudom, hányféle Felelsz vagy mersz filmet és még sorolhatnám. Valami ilyesmit vártam ettől a filmtől is. Eszembe jutott a Boldog halálnapot is, talán az volt, amit leginkább készültem viszontlátni ebben a filmben.

Ám csalódnom kellett.

Először is, ez a horror elég komolyan veszi magát. Ok, nem egy Halloween vagy Péntek 13, de nem akar komédia is lenni. Ijeszteni akarnak, gyilkolni a szereplőket. Talán a fenti címek után furán hat, de nem azok lehettek a minták, hanem a Démonok között. Inkább bele sem akarok gondolni, azzal a szériával mennyi közös pontja van ennek a filmnek. Tuti, ha a Warren házaspár napjainkban nyomozna, nekik is akadt volna kalandjuk a megszállt mobilokkal és programjaikkal.

Sajnos, azonban messze nem tud olyan ijesztő lenni, mint egy komoly horror. Ebben a történetben csak azoknak a félig komédia filmeknek a puskapora van meg. Így engem irritált is, amikor nagyon igyekeznek a készítők, hogy egy jump scream elemmel rám ijesszenek, nekem meg csak egy ásításra tellett.

Ahogy igyekezték a történetet racionalizálni is… jobb lett volna, ha nem teszik. Annyira buta már az alapötlet is, hogy annak ragozgatása csak erősítette az érzetem, hogy ennek horror komédiának kellene lennie. A végére betett ötlet is, hogy oldják meg a helyzetet… Totál a Végső állomás 2. része jutott eszembe, mintha csak onnan lopták volna. Csak nem arra gondoltak, hogy a most moziba ülő kamaszok/fiatal felnőttek már nem látták azt a filmet, legfeljebb a jó hosszú széria utolsó részét?

A karaktereket igyekeztek nagyon szerethetővé tenni. A hősnő alapvetően jó ember, aki segít másoknak, miközben egy múltbeli traumával küzd. Nem is igen tudunk meg róla többet, ő a jó nővér, több értelemben is. Lehet, hogy némileg összetettebb karaktert a szerethetőség rovására többre értékeltem volna.

Leginkább sorozatszínészekkel töltötték fel a stáblistát. Lail próbálkozik, de nem eléggé érdekes a karaktere, hogy izgalmasan játszhassa. Annyira, tipikusan, a helyes szomszéd csaj és jó testvér… azt már nem is minősítem, hogy a húgát játszó lány az Annabelle-ből ismerős.

Egyszer meg lehetett nézni, de nagyon úgy érzem, nem jól lőtték be a zsánert. A gagyi ijesztések és „Démonok között” helyett komédia felé kellett volna vinni.

 

Halálod appja - 5/3 bár volt benne szórakoztató rész, gyakran buta is, és nem lett ijesztő. Akkor miért horror?

https://www.youtube.com/watch?v=Cx1rPXUZTBw

5 film, amit látnod kell

Ijesztő gyerekek

5_48.jpg5: Mielőtt felébredek - nem lehet saját gyerekük, ezért örökbe fogadtak. A kissrác látszólag tökéletes, de aztán érdekes dolgok történnek. Amikor álmodik, megelevenednek az álmai. A saját gyermekét elvesztő és gyászoló anya ezt kihasználná, de nem minden álom kellemes. Mit teszel egy rémálom ellen?4_55.jpg

4: A csodagyerek - rég akartak gyereket, és végre megszületik a tökéletes kisfiú. Nagyon intelligens, helyes és kedves. De ahogy nő, valami ijesztő lengi körbe. Néha, mintha nem is ő lenne. Az anyának szembe kell nézni 3_67.jpgvele, hogy imádott gyermeke lelkét lassan kiszorítja egy gyilkosé.

3: A jó fiú - unokatestvérek, akik egy családi vészhelyzet miatt együtt kell, hogy lakjanak. Az egyik látszólag a tökéletes gyerek. De csak látszólag az. Avagy, mit tegyél, ha a tökéletes unokatesód igazából pszichopata és rád fáj a foga?

2: Az árva - a házaspárnak két gyereke van, és örökbe fogadnak egy harmadikat is melléjük. A 2_68.jpglány látszólag tökéletes. De csak látszólag. Miközben az apának játssza a tökélyt, terrorizálja a gyerekeket és sötét tervet forgat. Talán nem is az, akinek 1_61.jpglátszik.

1: Ómen - avagy egy férfi kálváriája, akinek rá kell döbbennie, hogy a nevelt fia nagyon nem az, aminek látszik. Lehet jól nevelt, lehet helyes kölyök, ha ő az Antikrisztus, akit az apja bőszen védelmez. Mit lehet tenni? Meg kell állítani, be kell szerezni az áldozati tőröket. Más kérdés, sikerrel lehet-e járni egy ilyen küldetésben, ahol a Sátán terveit kell megtörni.

Szerelem második látásra

Sorsot megváltoztatós, szerelmes, alternatív világos.

Raphael már gimnazistaként is a nagy regényén dolgozott: egy Zoltan nevű ügynök szuper kalandjain. Az életéből és a regényből azonban hiányzott a szerelem, míg nem hallott meg egy lányt zongorázni. Szerelem volt első látásra: Olivia lett a férfi nagy szerelme, múzsája, a felesége. Olivia volt az első olvasója, majd az, aki egy 514.jpgkiadónak elküldte Zoltan kalandjait. Ám ahogy Raphael sikeres szerző lesz, egyre inkább átnéz a feleségén. Amikor a róla mintázott karaktert megöli a regény folytatásában, másnap arra ébred, hogy egy más világban él. Olivia sosem volt a szerelme. A regény a füzetben maradt, ő meg középiskolai tanár. Olivia ellenben híres zongorista. A férfi vissza akarja kapni a régi életét, és ehhez Olivia a kulcs. Életrajzíróként a közelébe férkőzik, és igyekszik újra magába bolondítani. Ám ő az, akinek rá kell jönnie, mennyit jelent neki a nő igazán.

Ez hiányzott nekem! Ha nem is romantikus komédia, mert nevetni éppenséggel nem lehet rajta, azért romantikus filmként nagyon korrekt. Nem nyálas, nem erotikus, hanem egy aranyos mese szerelemről és egymáshoz tartozó emberekről.

A cselekmény viszonylag egyszerű, sok-sok filmben megjelenő trükkre épül. Hősünk meggondolatlanul kíván valamit, utána pedig nem győzi kitalálni, hogyan hozza vissza az elmúlt szép napokat, amiket a megélésükkor nem tudott értékelni. Raphael egy alternatív univerzumban találja magát. Elsőre azt hiszi, a pénz és a hírnév hiányzik neki. Azt akarja elérni, hogy Olivia szeressen újra belé, de Raphael lesz az, aki újra beleszeret a nőbe, és igazán felismeri, mit hagyott veszni korábban.

Tetszett, hogy Raphael képes fejlődni a filmben. A végére már nem az motiválja, hogy neki jó legyen. Bizonyítja, hogy már a nő és a szerelmük az első. Ettől megható a film vége – ha azért sírni nem is kell rajta, de a szerelem diadala nagyon szépen megvan benne.

A konkrét cselekmény a férfi trükkjei, ahogy igyekszik visszanyerni a nő szívét, aki ebben a világban nem ismerte őt. Lehetett volna vígjátékosra is venni, keveredhettek volna vicces helyzetekbe is, de ez sokkal inkább romantikus lett. A közös zongorázástól kezdve a nagy beszélgetéseken át a sejtelmes pillantásokig. Az egésznek van egy nagyon kellemes, romantikus hangulata, amelybe egy-egy helyen humor is keveredik.

Raphael legjobb barátja lenne a vicces mellékszereplő, de szerencsére nem erőltetik a jelenlétét. A tenisz és az öltözőbeli jelenetük inkább fájdalmas, mint vicces. Raphael tanári megmozdulásain se tudtam vigyorogni.

A karakterek szerethetőek és szimpatikusak. Még az is, aki elvileg a rossz oldalon áll. (Mert vele jár ebben a világban Olivia és nem hősünkkel.) Jól is esett kedves emberek kalandjait nézni, itt egyáltalán nincs negatív karakter. Mindössze Raphael, akinek jobbá kell válnia, hogy megszerezhesse a happy endet.

Jó volt szerelmes filmnek is. Ám egy ponton azon kaptam magam, hogy akár Zoltan kalandjait is elnéztem volna. Kevés ilyen betétet kapunk, nekem több is belefért volna.

A színészeket másban még nem láttam, de bírtam mindkettejüket.

Határozottan kellemes filmélmény volt. Egy szerethető francia film J

 

Szerelem második látásra - 5/4 az ötlet ugyan nem éppen eredeti, de a szereplők és a film is aranyos és romantikus lett.

https://www.youtube.com/watch?v=0DLlUlP3Kuk

Marriage Story

Válós, gyereknevelős, szétesős.

Charlie fiatal, sikeres színházi rendező, akinek már inkább megnézik a darabjait az ő neve miatt, mint a színészekért, akik játszanak benne. Nicole filmszínésznőnek készült, de találkoztak, és a férfi múzsája, főszereplője, majd a felesége és a fiának az anyja lett. Nagy szerelem volt, most mégis tanácsadónál ülnek, és arról beszélnek, hogyan kellene elválniuk egymástól. Nicole a fiúkkal Los Angelesbe költözik, ahol megkapta egy 12_8marriage_story.jpgsorozat főszerepét. Charlie kénytelen szembenézni azzal, hogy a nő ügyvédet fogadott, és mindaz, amiről korábban szó volt, semmis. Nicole nem akar New Yorkba visszaköltözni, nem akar békésen megegyezni, és az ügyvédje egyre többet követel. A férfi nagyon igyekszik visszaszerezni az életét és a családját, de egyre jobban belegabalyodik a jogi útvesztőbe és trükkök világába.

Akinek erre a filmre esik a választása, készüljön fel arra, hogy bár Házassági történet a címe, nem a szép részek vannak benne kiemelve. Nem látjuk, ahogy két helyes ember egymásra talál és boldogok lesznek egymással. Ebbe a történetbe akkor csöppenünk bele, amikor már minden szétesőben van, és a nő már ott tart, hogy semmi nem mentheti meg kettejüket.

Házassági történet, de igazából egy házasság vége is lehetne a címe. A középpontban a válás áll, és mindaz, ami mindezzel jár érzelmileg. Nem is könnyű ezért nézni. A férfin a szenvedést látjuk, a nő viszont kivirul. Ahogy megismerjük a történetüket, azonban nem lehet a nőt sem elítélni. Feladott több mindent, és a férje messze nem volt hibátlan.

Bajban is voltam, kit kedveljek. Nincs jó válasz. Mivel Charlie szenved, ő lenne a szimpatikusabb, de amik kiderülnek róla, már nem tudtam kiállni mellette. Ha egy olyan feleség várta haza, minek bonyolódott viszonyba a rondább asszisztensével? A nő esetében viszont, rossz volt nézni, ahogy kiszűr a férjével, és még csak fel sem tűnik neki. Az ügyvéde profin kiforgat mindent, amiben korábban megegyeztek. Ahogy Nicole ezt fel sem veszi, roppant szívtelennek tűnik tőle.

A szenvedés és a jog embertelensége, ami nekem a filmből megmaradt. Van egy jelenet, amikor Charlie megvágja magát, vérezve és majdnem elájulva kifekszik a padlóra. Kb. ez a film hangulati szintje, ami helyenként még ennél is fájdalmasabb.

A válás során mindaz, ami jó volt ebben a kapcsolatban, végleg meghal. Nem is feltétlenül a váló felek miatt. Újabb sokat mondó jelenet: a váló felek szinte elveszetten néznek egymásra és a bíróra, miközben az ügyvédeik verbálisan gyilkolják egymást. Ez lenne a jog és a válás?

A színészeknek kell vinni a filmet a hátukon, hiszen ebben semmi látványelem nincs. Két ember, akiknek elválnak az útjaik, de a közös gyerek miatt örökre nem lehet elköszönni. A mostani gondokon túl pedig egyszer szerették egymást, és boldogok voltak. Leszámolnak a szép emlékekkel is?

Adam Driver nagyon nem egy szép férfi, de lassanként megértem, miért lesz egyre nagyobb sztár. Játszani tud, kapjon bármilyen karaktert. A Csajokban utáltam a figuráját, lehet, ezért tart eddig nekem, hogy megbarátkozzam vele. Scarlett Johansson már nehezebb dió: tud jól játszani is, de nagyon a külseje adja el, itt is éreztem a hatást.

Nem az én filmem volt, ez most túl dráma és nem is értettem, mi akart lenni. Melodráma?

 

Marriage Story - 5/2 jó színészek, van a történetben dráma is, de se a végét nem értem, se a film lényegét.

https://www.youtube.com/watch?v=BHi-a1n8t7M

Room 104

3. évad

Különleges szobás, természetfelettis, kapcsolatos.

A 104-es hotelszoba kezdetektől kezdve elátkozott, különleges hely volt, ahol a természetfeletti jelenségek és különös esetek mindennaposok. Még csak kijelölve volt a szoba helye az építkezéskor, amikor már testvér testvért ölt benne az örökségért. Később kötöttek itt démoni alkut, adás-vételt egy intelligens gorillára is, de zenét is 12_8room104.jpgszereztek benne. Nyílt kapu itt a pokolra, de életre kelt egy kihalt ökoszisztéma is. Járt benne vámpír és más szörnyetegek is. Még a falai is titkokat rejtenek, mellettük valódi halottakat is. Úgy tűnik, a szoba mindig áll és mindig akad lakója is. Még a világvége küszöbén is, amikor egy kislány itt próbál elrejtőzni a megvadult világ elől.

Már harmadik alkalommal tárul fel a 104-es hotelszoba ajtaja. A sorozat pedig most is ugyanazt hozza, amit eddig láthattunk tőle. Minden történet ugyanazon a helyszínen játszódik, a 104-es szobában, de minden rész más.

Kicsit szokni is kell ennek az egésznek a hangulatát. Van ugyanis benne valami zavaró, valami különös, amitől nem felhőtlen szórakozás ezt a sorozatot követni. Nem csak a történetekben, de az atmoszférájában is van valami furcsa. Ezzel megteremti azt a határpontot a józan ész küszöbén, ahonnan csak egy lépés az őrület. Talán azért is olyan más ez a sorozat, mert nagyon emlékeztet a köröttünk levő valóságra, de attól a különös irányába egy nagyon kicsit kimozdul. Mint egy torzító tükör: látod, ráismersz a látványra, de mivel más, mint az igazi, zavar is.

Ebben az évadban is zsáner kavalkádot kaptunk. A komédia, romantikus, dráma, horror mellett volt még sci-fi, thriller is benne. Nem mind, de sok jó történet volt benne idén. Sikerül is felidéznem a részeket, elég hozzá egy hívószó. A kedvencem talán a Sátán szolgálójának története volt, aki nagyon rühelli, hogy démoni alkukkal lelkeket kell gyűjtenie. Ám jön egy nő, aki szívesen átvenné az állását…

Volt azonban olyan is, ami kifejezetten irritált. A gorillás rész volt az egyik mélypont, de hiányérzetem van attól a résztől is, amelyben apa és fia festenek. De a telefonbetyár kamasz története is felfér a listára. Talán azért több rész tetszett, mint ami nem, de mindkét listára bőven van rész.

Látványvilágában egyszerű a sorozat. Az egyetlen helyszín eleve bekorlátozza a lehetőségeket, de nem is próbálkoznak látványsorozattá válni. Volt olyan rész, aminél inkább azt vettem észre, hogy kifejezetten retró a külsőségeiben. (Az egykori sorozatsztár, akit egy interjú miatt összehoznak régi társával.)

A szereplők, akik között lehet ismerős nevekre és arcokra bukkanni. A nyitányban ott volt Luke Wilson, a zárásra Cobie Smulders érkezett, de a sorozatnézőknek lesznek más ismerősök is a részek közben.

Igazi tanulságot nem tudtam belőle kihámozni. Inkább szórakoztató sorozat akar lenni, csak éppen a különös fajtából. Ezen nem lehet csak borzongani, csak nevetni, mindig van mellette valami más, valami… zavaróan furcsa.

Már a 4. évad is berendelve, leforgatva – visszatérünk még a szobába.

 

Room 104 - 5/3,5 vegyes a sorozat, még mindig. A gagyi és paródiaszerű mellett akad hatásos és humoros.

https://www.youtube.com/watch?v=AXmKM05_kvs

süti beállítások módosítása
Mobil