Minden napra egy film

Minden napra egy film

Fülemre való

300

2018. szeptember 13. - BBerni86

Nem kell megijedni, ez bizony ilyen zenét kapott! Brutális vokál, erős zenei háttér. Az első 300 több ok miatt lett kultikus - a folytatása meg nagyon felejtős - és a zenéje az egyike a jóságainak, ha volt is vele macera. Az alapot összerakta Tyler Bates, aki aztán összeveszett a stúdióval, így végül Elliot Goldenthal fejezte be a munkát.

Sötétségben

Bosszúállós, rejtélyes halálesetes, háborús bűnös.

Sofia szolid életet élő zongorista, akinek a mindennapi rutin segít a vakság mellett is teljes életet élni. Egy alkalommal a felső szomszédja, Veronique zaklatottan száll be mellé a liftbe. Pár szót beszélnek, a lány meg sotetsegben.jpgisöleli. Másnapra a lány már nem él – kiugrott az ablakon, öngyilkos lett. A rendőrség komolyan nyomozni kezd, hiszen kiderül, a lány apja az a Radic, akit sokan halottnak akarnak látni háborús bűnökért. A hajsza más irányból is megindul: Veronique birtokában volt egy pendrive, amit sokan meg akarnak szerezni. Sofiát is elrabolják, megfenyegetik, de egy titokzatos idegen a segítségére siet. Nem sejtik, hogy Sofia terve is készen áll: mert van egy múltbeli tartozás, amit meg akar fizettetni.

Ennek a filmnek is megvan a maga előtörténete. Natalie Dormer sokat szenvedett attól, hogy nem keresték neki való szerepekkel. Úgy döntött, akkor más oldalról közelít. Keresett magának egy társat, és maga írta meg a forgatókönyvet. A végeredmény pedig a Sötétségben. És amondó vagyok, ha vannak még ilyen történetek a tarsolyában, akkor nagyon szívesen néznék több Dormer filmet.

A cselekmény ugyanis remek. A vak lány, összeesküvés cselvetés hátán, és mindenkinek megvan a maga titka. Szinte senki sem az, akinek látszik, és nem is sejti az ember, mennyiféleképpen kapcsolódnak össze a szálak. A film pedig nagyon okosan és logikusan építkezik. Ha thriller lenne, regényben, akkor is szívesen olvasnám.

A játékidőt dinamikusan, feszes tempóban kitölti, változatos eseménysorokkal. Bőven belefér, hogy megismerjük Sofia mindennapjait, de lesz itt emberrablás, kínzás, verekedések, rendőri nyomozás, háborús emlékek és még sorolhatnám. Mozgalmas, de okosan az.

A karakterek is okosan vannak ábrázolva és összerakva. Vannak, de nem többségben egysíkú figurák, a többiek több réteggel rendelkeznek. De ezt nem fogom elmesélni, mert erősen spoiler lenne. Így beérem azzal, hogy változatos motivációik vannak, és lesz a nézőnek nem egy meglepetésben része. Még a gyakorlott zsánernézőknek is.

Ha már karakterek, akkor érdemes kicsit a színészekre is ránézni. Dormer nem véletlenül vállalta be az írást, magának akarta a főszerepet. És nagyon jól játssza is. Tudjuk, hogy a színésznő nem vak, de hitelesen eljátssza. Funkciója van a filmben minden mozdulatának, a meztelen jelenetének is történetépítő jelentősége van. Ok, a Marc – Sofia szerelmi szálnak nincs különösebb indoka a cselekményben, nélküle is működne, de különben a többi szépen összeilleszkedik. És ha már Marc, akkor Ed Skrein. Jót mosolyogtam azon, hogy Dormer és Skrein is ismerős lehet a Trónok harcából, de a sorozatban egy közös jelenetük sem volt. (Skrein le is lett cserélve, Michiel Huisman vette át a karakterét.) Ő a gyengébb eresztés, a játék nem is nagyon megy neki, de amikor kell, lendületesen szétveri a vele szembe jövőket. Azért helyes srác, tudtam sajnálni a figuráját. Joely Richardson meg már rutinból hozza a történet egyik negatív karakterét.

Kiemelném azt is, mennyire ügyesen bánt a film a zenével, és a kamera beállításokkal. De a kedvencem a zenekezelés, nagyon kifejező és pluszt adott a filmnek.

Határozottan pozitív csalódás, több ilyen okos filmet szeretnék még látni!

 

Sötétségben- 5/4,5 csavaros és eredeti, ami végig tartogat csavarokat. Dormer nagyon jó, és a casting is ok.

https://www.youtube.com/watch?v=lAvHoeClyc4

Idézzünk!

  • Jól olvasom? Mindent rám hagy?
  • Meglepődött?
  • Azt hiszem meg vagyok hatva.
  • A végén van néhány direktíva, amit át kellene néznie.
  • Utasítások arra, mit kell csinálni a kisagyával?
  • És a méheimmel. Szükségük lesz egy valódi otthonra.
  • Itt az áll, hogy el kellene adnom a házat, ha nem tudom kifizetni az adókat a külföldi részvényei után. Ez egy nagyon értékes ház. Miféle adókról beszélünk?
  • Amikor nagykorú lettem, az apám rám hagyott néhány részvényt, mellyel a Nikkei-n kereskednek. A holdingok akkoriban elég vagyonosak voltak. Gyanítom, hogy még mindig azok.
  • Gyanítja? Oké, nem akarok faragatlan lenni, de ha magát megölik, hányféle oka lesz a rendőrségnek engem gyanúsítani? (Elementary)

 

  • Utálok vándor bűvészkedni. Úgy érzem magam, mintha pincér lennék egy tál ráksalátával. Tudod, hogy Vegasban minden este 5000 ember előtt léptem fel?
  • És ez lett belőled. Megmentesz egy ártatlan nőt és egy ország esélyét a demokráciára.
  • Tudod, igazad van. Még mindig fantasztikus vagyok. (Deception)

 

  • Rendet a fedélzeten, a pokolba is! Rakják rendbe ezt a kócerájt! És csípjék ki magukat! (Elfordul, levéllel a kezében Becky és a menye felé.) A nővérem.
  • Jaj, uram, csak nem halt meg?
  • Bár úgy lenne! Idejön. (Vanity Fair)

 

  • Köszönöm, hogy eljött.
  • Uh, hogyne. Épp ráértem, elnök úr.
  • Szóval… Bourbonos féle?
  • Húsz perccel ezelőtt azt hittem, halott féle vagyok. (Shooter)

 

  • Világklasszis apa lesz!
  • Bizony! És minden percének részese akarok lenni, úgyhogy nézzen utána, mi kell ahhoz, hogy valaki bába lehessen!
  • Ha azt hiszi, hogy világra segíteném a gyerekét, akkor ezt jól benézte.
  • Nem maga, én!
  • Én leléptem.
  • Mi az? Azt hiszi, nem lennék rá képes?
  • Tudom, hogy nem. (Suits)

 

  • Apu, elfelejtettem fogat mosni.
  • Mutasd csak! Ó, kis tejfogacskák. Úgyis ki fog hullani az összes. (Fiam nélkül soha)

Slender man

Az ismeretlen rém

Eltűnős, mitikus szörnyes, kamaszos.

Piper, Wren, Hallie és Chloe jó barátnők, akik csajos estét tartanak. Fiú barátaik is most buliznak, és az egyikük tudni véli, hogy a fiúk Slender man megidézésére készülnek. A legenda azt tartja, hogy a rém gyerekeket ragad el, elviszi egy más világba. Aki visszatért onnan, már soha nem lett önmaga. Ahogy az sem, aki látta a rémet, de nem slender_man.jpgvitte magával. Ők is megkeresik a neten a videót, és az utasításokat követve lejátsszák. Mindannyian éreznek valamit, de úgy csinálnak, mintha semmi sem történt volna. Kiderül, a fiúk nem is csinálták meg, beijedtek. Egy héttel később Piper eltűnik. A rendőrség emberrablóra gyanakszanak, de a lányok meg vannak győződve róla, hogy Slender man vitte el a lányt. Most ők következnek?

Íme, egy újabb példája annak, amikor a PR és a trailer sokkal jobb, mint maga a film. Szerintem nem vagyok vele egyedül, aki a film megnézése után egyaránt sajnálta a filmre fordított időt és a mozijegy árát is. Mert nem érte meg, még dvd-n is kár az időért, nemhogy szélesvásznon. Tudjátok mit? Pár éve forgattak egy dokumentumfilmet, szintén Slender man kapcsán. Mert volt két 12 éves kislány, akik a neten hallottak erről a figuráról, hittek benne, és el akarták kapni. Ehhez kicsalták egy barátjukat magukkal az erdőbe, és közel 20 késszúrással lemészárolták. Ha érdekel Slender man, és tényleg tartalmat akarsz, inkább azt nézd meg!

De most erről a filmről mesélek. Aminek a cselekménye szinte egy altatóval ér fel. Ülsz előtte, és várod, hogy történjen már valami. Minimálisan bemutatja a lányokat, akik megidézik a rémet, majd elkezdenek félni Piper eltűnése után. A nyomozásuk kimerül némi chatelésbe és internetes böngészésbe. Ezt színesíteni próbálják olyan adalékokkal, mint az egyik lány randija. Ami természetesen megint hova lyukad ki? Igen, a sráccal is Slender man lesz a téma. De természetesen itt sem jutnak sehova, csak megy a ködösítés.

Horror, ijesztőnek kellene lennie, de inkább éreztem viccesnek, mint félelmetesnek. Néhány jump scream jelenet akad benne, de bevallom, egy volt mindössze, ami legalább kicsit kirángatott a film nézése közben rám tört apátiából. Pont azon a fent említett randin, és ennyi. Különben nem ugrott meg a pulzusom, egy jelenetre sem.

Ami még jobban irritált, az a sok kihagyott lehetőség és logikai hiba. Tom szála teljesen nyitva van: most akkor megnézte a videót, ő is felkerült az áldozati listára, vagy mi van? A nyomozgatás közben belengetik a média és a természetfeletti témáját, de előkerül a harlemi patkányfogó is, mint előzmény. És egyiket se használják semmire, kutakodtak kicsit, és nem jutottak vele sehova. Vagyis teljesen felesleges volt az egész. Nincsenek válaszok, még arra se, mit akar Slender man. Annyira buta az egész, hogy az már fáj.

Most komolyan azon kellene ijedezni, hogy pár kamasz sikítva fut az erdőben?

Még a szereplők sem mentik a menthetőt, pedig Julia Goldani Telles ennél jobbat is tud, a Bunheads stábjában ő volt a kedvencem. Igaz, itt nincs olyan karakter, amit játszhatna. Joey King lehet még ismerős, tini románcokból, de itt ő is nagyon feledhető.

Zárásul, nem bírom megállni, ide kell szúrnom, hogy rosszul loptak ebbe a filmbe. A rém működése hasonló, mint amit a Sinisterben láttunk, csak az a film kilométerekkel jobb. A videó meg a Kört idézi, az még több kilométerrel jobb. Ez nagyon gyenge lett!

 

Slender man - 5/1 tucat tini horror, ami még csak ijesztő sem lett. Egyetlen jump scream hatott, ennyi.

https://www.youtube.com/watch?v=53iwr3XWoCY

5 film, amit látnod kell

Musical

5: Chicago - mert ez az a musical, ami Oscar díjat nyert, mint legjobb film. Akad benne sok jó zene, neves színészek5fi5.jpg és hibátlan látványvilág. A történetben a szeretőjével végző lány börtönbe kerül, de szerez egy simlis ügyvédet, és jól megtanulja, a show a lényeg, nem az, hogy ártatlan vagy-e. Azért itt végzett, mert máig állítom, az Akadémiának egy évvel korábban kellett volna musicalnek adnia a legjobb film díjat, mert akkor olyan film ment, ami látványba, történetbe, énekben, színészekben is sokkal jobb volt. Úgyhogy, bocs, Chicago, egyszer megkerülhetetlen vagy, de a szívembe nem loptad be magad.

4: Rent - kinek ismerős a Bohémélet, Puccini egyik nagyon sikeres operája? Keveseknek? 5fi4.jpgSebaj! Ebben a nagyon jól sikerült filmben modernizálva megnézhetitek a sztorit. Adott egy drogossá lett egykori rocksztár, aki az őt AIDS-szel megfertőző lány halála óta képtelen zenélni, és egy nagyon lepusztult helyen kényszerül élni. Viszont az egyik szomszéd, a sztriptíztáncos Mimi megdobogtatja a szívét, jön vissza a zene is, csak a tragédia a sarkon les rájuk. Mindketten halálos betegek, mennyi idejük van még? A zenéje nagyon ott van, korrekt a látvány és ha nem említettem még volna, Mimi Rosario Dawson.

3: Mamma mia 2. Sose hagyjuk abba - hány olyan film van, melynek jobb a 5fi3.jpgfolytatása, mint az első része? Nem sok, és a Mamma mia egyike ezeknek. A történet úgy is leköt, hogy az első részből ismerünk minden fordulatot előre. A jelenben Sophie megnyitja anyja álom hotelét, míg a múltból látjuk, hogy Donna miként ismerte meg élete három férfiját, és hogyan kötött ki a szigeten. Az Abba dalok még mindig ütnek, Lily James tüneményes, és van benne nem egy remek beszólás. A két öreglányon végig vihogtam, kész. Nagyon jó kis nyári film, amin nevetni, sírni, szórakozni is lehet.

2: A nyomorultak - aki ismer, sejthette, hogy ez szerepelni fog a listámon. Az 5fi2.jpgegyik kedvenc musicalem, amit regényben, filmen és sorozatban, de még mesében is imádok - és készült belőle egy korrekt feldolgozás. A látvány korrekt, ha kicsit több párizsi helyszínt el is viseltem még volna benne. Hugh Jackman és Anne Hathaway a szívük is beletették, Fantine nagyjelenete libabőrös sokadszorra is nézve. De különben is hatalmas a stáblista, egy tucat név és Oscar díjas is akad benne. Az csak plusz poén e listán, hogy ezzel Amanda Seyfried duplázik, mert ő Abba dalokat is énekel e listán. A történetet kell mesélnem? Az egykori fegyenc, de aranyszívű férfi megment egy várost, egy árvát, míg egy nyomozó örökké a nyomában jár és egy forradalom is kitör.

1: Moulin Rouge! Ez az a musical, aminek az Oscar díjakat haza kellett volna vinnie! A történet ötvözete a Bohéméletnek (igen, pacsi a Rentnek) és az impresszionista Párizsnak. Egy tragikus, szépséges szerelmi történet, melyben a nincstelen költő beleszeret a gyönyörű prostituáltba, aki színésznő szeretne lenne, tehetséges is, de a célhoz egy herceggel kell összejönnie. A szerelmesek próbálják a férfit kijátszani, egy darabot készítenek együtt, de a végzet egy betegség formájában lecsap, ezt a szerelem se győzheti le. A látvány színes, túlzó, dekadens, magával ragadó. Egy látvány- és színorgia. A zenéje évekkel később is a fülemben cseng. Popdalok áthangszerelve és a történetbe illesztve. Elton John, Madonna, Queen, Muzsika hangja, David Bowie, Alessandro Safina, Bono, Fatboy Slim és eredeti dalok is akadnak benne. Nem is tudom, melyik a kedvencem. És a casting... korábban is bírtam Ewan McGregort, de itt egyenesen beleszerettem. Miért nem énekel többet? Olyan jó hangja van! Nicole Kidman is csodás benne. Zárásul, még amikor új film volt, a Voxban volt róla egy szívemhez közel álló kritika. Az írója azt írta, hogy a temetésén is a film végi boleró szóljon, míg a koporsóján a film plakátja van. Pacsi neki is, én tökéletesen átérzem a rajongását. Történet egy korról, egy gyönyörű nőről és egy szerelemről, mely már sosem múlik el. Szeretni kell, s szeretve lenni jó.5fi1.jpg

A kíméletlen

Börtönös, túlélős, harcos.

Billy Moore Ázsiában, bokszból és üzletelésből igyekszik megélni. Az egyik drogos ügylet nem sül el jól, és mire Billy észbe kap, már több évi börtönbüntetést kapott. Egyetlen fehérként bekerül egy olyan helyre, ahol mindenki egymás hegyén-hátán alszik a földre szórt gyékényeken, ahol az a fura, akinek nincsen tetoválása. Ahol már első este azzal szembesül, hogy a gyengébbeket elkapják és tömeges nemi erőszak áldozatai lesznek, míg nem marad más kiút, csak az öngyilkosság. Ahol még a gyógyszerét sem kapja meg, ha nem tud érte fizetni. a_kimeletlen.jpgOlyannyira elkeseredik, hogy még az öngyilkossággal is megpróbálkozik. De akkor egy kiutat látni vél: a börtönökben nagyon megy az illegális sportverseny. Ha oda be tud kerülni, valamivel jobb sora lesz.

A film végi kiírásból tudom, hogy egy regény mindennek az alapja. Egy olyan memoár, amely a bestseller listákra is felküzdötte magát. Nem hagyták ki a ziccert, egy jelenetben az eredeti Billy Moore is bekerült, hogy lássuk, honnan hova lehetett eljutni. És mégis, azt mondom, nem csoda, hogy ez a kötet nem jött ki nálunk, és a film se döntöget nézettségi rekordokat.

Valami nagyon nem stimmel benne.

Egyrészt, iszonyatosan erőszakos. Egy horroron nem borzongok annyit, mint itt tettem. Ott filmes az erőszak, itt viszont annyira naturalista, hogy belegondolni se akarok. Nagyon nem akartam volna tudni, milyen a börtönbeli erőszak, vagy amikor egymást félholtra verik. Eszembe is jutott, miért nem láttam Mel Gibson passióját a mai napig. Nekem megterheli az idegeim, ami ennyire valóságos. bírom a horrort, de egy percre se akarom elképzelni a valóságban. Attól sose féltem, hogy egy nap arra ébredek, hogy Jigsaw játszani hív. A börtön sincs a félelmeim listáján, de míg Jigsaw a valóságba nincs, a börtönök vannak.

A történet elbeszélése is alaphangon különös. Még rendesen a történet se áll össze, csak mintha epizódoknak néznék a börtönéletből. Mi a célja azzal a srácnak, hogy részt vesz a börtönök közti viadalon? Nyert egyáltalán valamit a győzelmével, amibe majdnem belehalt? Már ez lógott a semmibe.

Aztán, ott van a szerelmi szál, ha ezt lehet annak nevezni. Billy most szerette is a Fame névre hallgató transzvesztitát, vagy egyszerűen csak kellett neki valaki, akibe kapaszkodhat az embertelenség közepette? Igaz, sokat nyomott a latba, hogy vele legalább tudott beszélgetni.

Ami a filmnek egy másik olyan pontja, ami reális és autentikus, de majdnem megőrültem tőle. Billy angolul tud, itt maximum pár szót ért meg, és vele együtt gyakran mi is csak találgathatunk, hogy mit beszélnek körötte és hozzá, mi folyik. Kivétel, aki beszéli a thai nyelvet. Én nem, és nem is fogok, mert megállapítottam, hogy nagyon bántja a fülem ez a nyelv. Néha nem is éreztem nyelvnek, csak dünnyögésnek.

A főszereplő Joe Cole lehet ismerős brit sorozatokból, de még messze nem ismert arc. Azt nagyon elhittem neki, hogy szenved. Bele se akarok gondolni, mire gondol egy színész, amikor ennyire kiüresedik az arca és kiül rá a kétségbeesés.

Talán jobb filmnek, mint amit éreztem, mert én nagyon szenvedtem rajta. Rossz volt nézni.

 

A kíméletlen - 5/3 brutális, realista, de pont az egésznek az üzenete nem jött át. Nekem nem tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=v_793uKiWTQ

Várható heti megjelenések

Mozi:

- Egy kis szívesség - remek színésznők, izgalmas thilleres történet két barátnőről, akik közül az egyik eltűnik. A könyves blogomon megtaláljátok a regényről a beszámolóm, ami alapján készült. Mivel már olvastam is, nálam nagyon várós. Kíváncsi leszek, mennyit mertek megtartani a regény durva részeiből.

- Három nő - iraki film, egy színésznőről, aki hazasiet falujába és szembesül a hagyományok erejével.

- Predator - akció, sci-fi szörnnyel. DVD-n esetleg, nem az én világom.

- Remélem legközelebb sikerül meghalnod - dramedy egy öngyilkosságra készülő kamaszról. Hát... erre rá kell szánnom magam, de van, ami érdekel benne.

DVD:

- Bosszúállók: Végtelen háború

csúszik:

- A partiállat

- Maja a méhecske 2.

Tad 2.

Az utolsó felfedező

Kalandos, kincskeresős, összetartós.

Tad Jones békésen éli az építőmunkások életét, csak egy dolgot szeretne megváltoztatni. Sara annyira elfoglalt az ásatásokkal, hogy nem jut idejük találkozni. Tad többet szeretne, ha járnának, és Sara a barátnője lenne. Már vett is neki egy nyakláncot, és készül a kérdés feltételére. Ideálisnak tűnik az idő is: Sara megszerezte a Midasz tad_az_utolso_felfedezo.jpgtekercset, és a bemutatóra meghívta a férfit is. Ám mire kibökhetné a kérdést, betörnek a rendezvényre, és magukkal viszik a lányt. Meg akarják szerezni Midas kincsét. Nem sejtik, hogy a kulcs Tad kezében maradt: Sara naplója. Szerencsére az unatkozó múmia beszéli az ősi nyelvet is, így egy régészhallgatóval kiegészülve a kincs nyomába erednek, hogy ezzel Sara is meglegyen.

Be kell vallanom, nem sokra emlékszem a Tad Jones első részéből. Az megmaradt a fejemben, hogy kellemes csalódás volt, de bajban lennék, ha el kellene mesélnem részletesen a cselekményét. Szerencsére nincs is szükség arra, hogy ennél többre emlékezzek, mert annyira önálló ez a rész, hogy nincs is szükség a megértéséhez az elsőre.

És igen, megint pozitív csalódásban lehetett részem.

Először is, a történet egész normális. Láttam már olyan kalandfilmet, amit ennél kevesebb cselekménnyel és ötlettel raktak össze. Mozgalmas, szerethető végig, és pont annyi benne a kaland, hogy a gyerek is fel tudja dolgozni, és a szülője se akarjon kiugrani előle az ablakon. Használja a kincskeresős, kalandfilmes zsáner ismert elemeit, és ugyan mesésebbé teszi őket, de kreatívan.

Szerethető a mese üzenete, a hangulata. Családias, kedves, és ki vagyok békülve azzal az üzenettel, hogy a szeretteinkért késznek kell lennünk áldozatot is hozni. Mert a szeretet több kell, hogy legyen egy szónál, tettekkel is tudni kell kimutatni.

Furcsa, de egészen bejött a film humora is. Nem minden, hiszen a célközönség a nálam jóval fiatalabb gyerekeket jelenti, de volt bőven olyasmi is, ami nekem tetszett benne. A nagy kedvencem a madár, aki mindig egy csípős megjegyzéssel teli táblát mutat fel a legjobb időben. Még a múmia dolgai között is akadt vicces, ha abból már bőven ki is nőttem, hogy a nőnek beöltözését viccesnek találjam. (Nekem az Elvis jelmez sokkal jobban átjött.) De akármelyiket is nézem, végig kedves, családbarát, hangulatos a humora is.

Egy bekezdést megérdemel a mese grafikája is. Amitől különben legjobban féltem előzetesen. Mert a Disney, a Pixar, a DreamWorks, de a Blue Sky is olyan meséket hoz ki sorra, amelyek mellett a kisebb stúdiók meséi jó esetben furának, rosszabb esetben rondának tűnnek. A Vaiana szinte élt a vásznon. A Bébi úr történetét ugyan nagyon utáltam, de a grafikája igényes volt. Abba már nem is megyek bele, milyen elvárásaim vannak jövőre Hablaty és Fogatlan felé. A lényeg, nehéz ezzel versenyezni. De itt megoldották jól. Nem olyan minőség, mint a fent említetteké, de még bőven nézhető és vannak benne kifejezetten jól sikerült részek is. Nekem például nagyon bejött a karakterek mozgása. Meg az Alhambra. Tényleg felismertem részeket Granadából…

Úgyhogy, ha nincs éppen újabb Disney a dvd lejátszóba, a Tad Jones egy olyan mese, amivel le lehet kötni a gyereket. És a felnőttek se akarnak öngyilkosok lenni tőle.

 

Tad - Az utolsó felfedező - 5/3,5 korrekt grafika, szerethető történet, bájos humor és Indiana Jones light feeling. Tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=fK3Vups-2cI

Luke Cage

2. évad

Igazságosztós, küzdős, maffiás, környékbeli.

Luke visszatér Harlembe, és minden erejével azon van, hogy megtisztítsa a környéket és börtönbe juttassa Mariah-t. Claire egyre jobban aggódik miatta, de hiába minden figyelmeztetése, Luke képtelen letérni az útjáról. Misty a karja elvesztése után igyekszik a rendőrségre visszailleszkedni, és szintén Mariah fejére pályázik. Lassan luke_cage.jpgketten kialakítanak egy olyan irányt, melybe a törvény és Luke ereje együtt tud működni. Mariah sem tétlenkedik, legitimizálni akarja a családi ügyeket, politikai hatalmat akar. Shades próbálja figyelmeztetni, hogy McIver hátsó szándékait nem ismerik, de mire a nő is feleszmél, már egy vérbosszú közepén járnak, ami a nőből is előhozza a legrosszabb énjét. Luke igyekszik közbelépni, mielőtt egész Harlem vérben úszna.

Jó, legyünk korrektek. Az eddigi Netflix – Marvel sorozatokból nem a Luke Cage volt a leggyengébb. Az Iron Fist sokkal nehezebben ment le a torkomon, de utána már Luke története következik. És így érzem most is. Idén debütált a Punisher, ami jobb lett ennél. Lement egy évad a Jessica Jonesból, amit még meg kell néznem, de amennyit eddig láttam belőle, az jobban tetszett Luke kalandjainál.

Luke Cage 2. évada ott folytatódik, ahol az első évad abbamaradt. Megy tovább a maffiás történet, ami távolabb áll tőlem, mint a többi történet alapmotívumai. Ráadásul ez a bandaháború ezzel a vérbosszúval nem is igazán kötött le. Nincs olyan karakteres ellenfél, mint az első évadban. Mariah kifejezetten ellenszenves, még akkor is, amikor próbálják árnyalni, hogy miért lett ilyen és a maga módszereivel hogyan akar a városrésznek jót. Bushmaster meg egyszerre próbál tragikus figura és kegyetlen bosszúálló lenni, de se utálni, se sajnálni nem tudtam. Olyan jellegtelen véget is kapott, ami csak még jobban leépítette a karaktert. Tudom, ezzel visszahozható maradt, de én nem akarom viszontlátni.

Nem tetszett az sem, ahogy az akciók kinéznek ebben a sorozatban. Luke nagydarab, sebezhetetlen, és ilyen a mozgása is. Bokszoló stílusban nagyokat üt, az ellenfele meg kifekszik. Bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy nekem Iron Fist a leggyengébb karakter, de most kifejezetten jót tett akció szempontból, amikor egy rész erejéig Danny csatlakozott Luke hadjáratához. Az egyik légies, keleti mozgása jól ellenpontozta a másik merev, alig megmozdulós harci technikáját.

A látványvilág: sötét és komor. Direkt ilyen, hangulata is van, amit a bár zenéje rendszeresen alá is fest, de ez nekem nem jön be. A jazz nem az én világom, ahogy az évad végére eluralkodó rap vonulat sem az enyém.

Ezt se hiszem el, hogy leírom, de pokolian hiányzott a távozása után Rosario Dawson, vagyis Claire. Nélküle Luke karaktere sokkal egyszerűbb, motivációkban is lényegesen szegényebb. Rendet akar tenni és ennyi. Hiába utálom Mariah figuráját, ő legalább árnyalt karakter, többrétegű, míg Luke most nagyon egysíkú lett.

Színészileg erős most is a széria, és a bár zenei oldalról a műfaj neveivel van tele, csak mivel ezek az irányok nem az enyémek, ezt most nem tudtam díjazni.

Jessica és Danny még hátravan, remélem, inkább Punisher irányúak, mint ehhez hasonlóak.

 

Luke Cage - 5/3,5 a játszmák, családi titkok érdekesek is, de akció szinten ez a leggyengébb láncszem.

https://www.youtube.com/watch?v=sB1in0KkoG4

süti beállítások módosítása
Mobil