Ahogy tegnap említettem, sorozatot néztem, csak nem több szériából 1-1 részt, hanem daráltam. Méghozzá Candy Montgomery történetét, egyből két feldolgozásban is.

Az időrendben az első a Candy, amelyben Jessica Biel játszotta a főszereplőt. 2 éve átsiklottam felette, elolvastam az alaptörténetét, és nem érdekelt. Az HBO most vetítette ugyanezt a történetet, Love & Death címmel, és ebben Elizabeth Olsen volt Candy. Ezt kezdtem el nézni, aztán annyira megfogott a történet, hogy az előző sorozatot is megnéztem. (Pontosabban, az utolsó rész még nem volt az HBO-n, így amíg arra vártam, hamar megnéztem a másik sorozatot is.)

Adja is magát, hogy egymás mellé tegyem, mit tudott az egyik széria és mit a másik.

Az alap mindkettőben azonos: Candy, a csinos kétgyerekes háziasszony egy napon 41-42 fejszecsapással végzett a szomszédságba tartozó Bettyvel. Miért tette, és börtönbe került érte, mi történt? Mindkét sorozat erre adja meg a választ. Mindkettőben látjuk a tettet, az előzményeit és a bírósági tárgyalást.

Az HBO sorozata pár résszel hosszabb, és ki is használták a többlet játékteret. Minden sokkal részletesebb, és a vége egy szórakoztató tárgyalótermi krimi lett, amire a Candy nem törekedett. Abban Candy vallomása vitte a prímet, az HBO-n az egész tárgyalás kiemelt szerepet kapott. De minden részre ez igaz benne: a Hulu sorozata is megmutatja a házasságtörést, Candy múltbeli traumáját, de kevesebb kerettel és kevesebb magyarázattal.

Különbség van a külcsínben is. A Candy kapott egy múltidéző szűrőt, arról tényleg azt lehet gondolni, hogy a nyolcvanas években játszódik. A ruhák, a rémes frizurák, az egésznek a hangulata. Az valahogy reálisabb lett, míg az HBO feldobott mindent. Jobban néznek ki a színészei, és ha több technikai eszköze lenne a szereplőknek, simán játszódhatna napjainkban is. Frissebb ez a sorozat, és valahogy korból kiemelt. Nem nyomja le, hogy ez egy korábbi eset feldolgozása.

A színésznőkön is nagyon látni ezt a különbséget: Elizabeth Olsen egy csinos, mosolygós nőt játszik, aki tényleg az a kisvárosi méhkirálynő, akinek elmondják. Őt le kell csúfítani, amikor tárgyalásra mennek, hogy szimpatikusabb legyen az esküdteknek. Jessica Biel egy szürkébb Candy-t játszott. A ruhái, a kinézete – a vonásaiban fel lehet fedezni azért Biel kellemes vonásait is, de tettek róla, hogy nehezebben. Az a haj is… Neten láttam, elég sokat poénkodtak azon, hogy kölcsönvette a férje kamaszéveinek hajviseletét. Sajnos, nekem is eszembe jutott, amikor először megláttam. Ez a Candy nem az a kisvárosi femme fatale, sokkal hihetőbb, hogy annyira szintje alatti férfival kezd. Itt nem volt olyan nagy a különbség, mint az HBO esetében.

Mindkét színésznő nagyot játszik, de másképpen. Más a szerepük alap világa is: Olsen egy cserfes, a környezetéből kitűnő nőt játszott, aki mélyre temeti a traumáit. Nem véletlen, hogy abban a feldolgozásban keményen gyógyszerezni is kezdi magát a tárgyalás alatt, hogy a méltóságából semmit se veszítsen, ne lehessen rajta semmit sem látni. Biel egy kisvárosi anyukát kapott, aki egy a sok közül. Kicsit más az indokuk is: Olsen karaktere a házassága kihűlt részét akarta feldobta, a szex hiányzott neki – amint a férje felfogta, mi a baj közöttük, változtatott, és ott visszahozták a házasságukba a szikrát. Ott hihető volt, hogy úgy kiáll a férfi csalfa és gyilkos felesége mellett. Biel Candy-je csak unatkozott, és nem is Allan volt az egyetlen viszonya. Ott mélyebben voltak a problémák, mint a kevés szex.

Alapvetően az HBO színészei és megírt alakjai működtek nálam jobban, egy kivétellel. Az áldozatot jelentő Betty. Melanie Lynskey sokkal jobban elkapta az ember agyára menő, pszichésen nem teljesen ok Betty alakját. Őt nézve nem egyszer eszembe jutott, hogy valaki csapja már le. Lily Rabe ugyanezt nem hozta – az ő alakításában is benne volt, hogy Betty fejével valami nincs rendben. De ott inkább úgy éreztem, ha a férje többet foglalkozna vele és kapna egy nyugtatót, rendben lenne.

Még egy, amiért a Love & Death tetszett jobban, és személyesen nekem ez a döntő: a bírósági tárgyalás és Tom Pelphrey. Ő játszotta Dont, Candy ügyvédjét, és nagyon össze volt rakva, ahogy a kártérítési ügyvéd felnő a feladathoz, és nagyon profin levezényel mindent. Mindaz a tárgyalótermi trükközés, meghallgatások és bizonyítékok feltárása, amit ebben a zsánerben szeretek, itt megvolt. A Hulu sorozata ezt a részt rövidre vágta, az HBO bőven hagyott neki teret. Vagyis, aki tárgyalótermi krimi rajongó, hozzám hasonlóan, nem kérdés, melyik sorozat fekszik inkább neki.

De mindkét sorozat jó, remek színésznőkkel a főszerepben és megfogják a történetet. Bár nem értem, miért kellett ilyen hamar duplán elmesélni ezt a történetet, egyik verzió megnézését se bánom.

A héten inkább daráltam, így ez a szekció vékony lesz. De sebaj, hamar nézzük a heti nézős sorozatokat.

A Chicago Fire (s11e20) tényleg ott tart, hogy az ismétlés lesz a kulcsszó. Már nem is törekednek arra, hogy legalább a magánéleti szálakban új dolgokat hozzanak, ismétlik a fordulatokat.

Vagyis, Brett egy tinilány szüléséhez kellett, hogy kimenjen. A kislány burokban született, és majdnem megfulladt. A tini nem akar anya lenni, a babát ott is hagyta a tűzoltóság mentődobozában, majd elment a nagyszüleihez nyaralni. Fogadunk, hogy Brett majd örökbe fogadja? Gabi és Matt volt már ilyen körben emlékeim szerint, de a PD-ben Kim biztosan, és Cruz is örökbe fogadta a mentett gyereket. Úgy tűnik, idén ez a sorozatzárók legtöbbször előforduló kliséje: örökbefogadás, teherbe esés vagy szülés.

Mentés nem volt emlékezetes, még a tűzoltó vizsga sem lett rendesen bemutatva. Ez már csak munkahelyi barátos – szerelmes szappan és rég írom, de nagyon áll, hogy kaszálom idén.

A Chicago Med (s08e19) heti része a Harc a kórházért alcímet viselhetné.

Jack szavazást tartat, hogy átalakuljon-e a kórház fizetőssé. Vagyis, jelenleg sürgősségi ellátást végeznek, és senkit nem dobnak ki. De Jack profitorientált kórházat akar, vagyis már nem fognak mindenkit ellátni, és meg lesz határozva, ki milyen kezelést kaphat. Jó, ha vastag a tárcád…

A szereplők támogatókat kerestek, szövetkeztek és sokan már aggódnak, mi lesz a helyükkel és a kórházzal. Vagyis, volt egy kis belpolitika a kórház falain belül.

Mellette kezelték a heti betegeket, és szappanoperásan mindenki olyan esetet kapott, amelyben a magánélete kérdéseit is átgondolhatta. Pl. éppen az kezelte anyát és lányát, aki még azt sem akarja megengedni a fiának, hogy tesztelje magát, alkalmas lenne-e az apjának vesedonornak. Itt meg egy olyan lányt kellett megmenteni, aki azért esett teherbe, hogy az anyjának donor lehessen a baba.

Szappan ez is, de itt még ott van mellette a kórház és a heti esetek.

Jött egy harccal, és az évad ellenségének felfedésével az Unicorn Warriors Eternal (s01e04).

A cselekmény nem sokat ment előre, leginkább azon megy a probléma, hogy Melinda nem tudta kizárólagosan elfoglalni a fiatal nő testét, aki nem akar a harcosok tagja lenni, és csak vissza akarja fordítani a dolgokat. Ebből vannak konfliktusok, és a harcban is gondot jelent.

Pedig a kicune támadást intéz, mert ő is látja, most bajban vannak a harcosok. Most sebezhetők, és csapdába is csalja őket. Vagyis, lesz szellemhajós csata, meg lelki gyötrődés, hogy mi történik Melindával és a teste gazdájával.

Felnőtteknek, de mese. Sok vonásában aranyos a mese, sikerült egy olyan szintet belőni, ami helyessé, de nem gagyivá teszi a látványt. Jók az akciók, és még mindig van benne bőven ötlet. Miket tud a robot, hogyan néznek ki a kicune irányította zombik, vagy éppen a harcosok képességei.

Young Sheldon (s06e20-22) a heti évadzáróm.

Mivel záró, megjegyzem, ez az évad messze jobb volt, mint az előző. Már egyértelműen vége annak, hogy ez egy komédia legyen. Elmentek dramedy irányba, de megvillan benne humor és családiasság is. Másként, de szerethető a sorozat. Volt most is egy-egy olyan rész, amit nagyon untam, de sokkal kevesebb, mint tavaly.

Az utolsó pár részben révbe értetik Georgie lánykérését, Sheldon ösztöndíjra pályázik és szervezik az utazását, valamint Missy kezd kamaszodni, és ellenszegülni a szülőknek. Egyre inkább átívelnek, ez még jól is áll nekik.

Még mindig bajban vagyok Mandy figurájával. A szülei határozottan jót tesznek a dinamikának, és az időjárás bemondó állásra jelentkezés is tetszett korábban. Már nem tudom annyira egyértelműen utálni, de küzdök azzal, hogy engem irritál Emily Osment. Ha nem láttam volna a Pretty Smart évadot, talán nem így lenne, de sajnos, láttam.

Az is áll, hogy a gyerekek már annyira nőnek, hogy nem hiszem, hogy jó ötlet tovább kiskamasznak mondani őket. Mert egyértelműen nem annak néznek ki. Megérné előre pörgetni a történet homokóráját, és ugrani az időben. Sheldon miatt problémás, értem. Amilyen tempóban végzi az iskolát, hova költöztetnék?

De akkor is…

Nincs még vége, majd meglátjuk, merre mennek tovább.

Ezzel kit akarhattak megcélozni? A legendás állatok rajongóit? A mexikói közösséget? Nem tudom, ki lehetett az ideális néző.

Ami biztos, hogy a főszereplő egy kiskamasz, 10-12 év körüli. A nyaralását követjük nyomon, és benne a barátságát egy másik kölyökkel, csak éppen Chupa nem emberi gyerek, hanem egy chupacabra. Kb. úgy kell elképzelni, mint egy macska és egy madár vegyítését. Csak méretben nagyobb – a kölyök Chupa egy kutya méretét idézi, de a felnőtt simán feldönt egy autót és méretben is arra hajaz. Vagyis, a gyerek – kutya barát filmek sémáját használja, csak éppen mitikus állattal.

A másik vonal, hogy Alex gyászolja az apját. Szenved attól, hogy a mexikói gyökerei és átvett dolgok miatt az iskolában kiközösítik. Ő maga sincs megbékélve azzal, hogy anyjával mások az amerikaiak között, és nem is akar nyárra a nagyapjához utazni Mexikóba. Vagyis, bejön a rassz és a család kérdésköre. Nagyon Disney filmet idéző is, ahogy a család mindig összetart és minden más másodlagos egymáshoz képest.

A bonyodalmat az adja, hogy Chupa elfogására egy amerikai tudós is érkezett. Van egy elmélete, hogy a chupacabra gyógyító hatású. Amennyit láttunk belőle, simán igaz is a film világában, mert amikor Chupa leszívott egy kecskét, mutatták, hogy utána milyen természetellenes gyorsasággal gyógyultak meg a fognyomok az állat nyakán. Vártam is, hogy Chupa majd valamiképpen meggyógyítja a nagyapa egyre súlyosabb memóriazavarát, de aztán ez nem került bele. Csak a hajsza Quinn-nel, aki előadta az egyik legbénább vadászatot, amit valaha láttam. Társai vannak, szinte zsoldosok vannak körötte, és egyedül indul elkapni az állatot? Persze.

Némi képet igyekszik festeni Mexikóról, az ottani kultúráról, de felületes marad. Halljuk a nyelvet, látjuk, mit adnak Alexnek enni és a latin-amerikai pankrációt emlegeti fel. Van saját neve is, de nem jegyeztem meg. Azon még morogtam is, hogy a gyerekek úgy csináltak, mintha ezek rendes meccsek lettek volna. Nem pedig előre le lett volna beszélve minden, mert ezek szórakoztató show-k, nem olyanok, mint a bokszmérkőzések.

Ahogy Alex a történet során megtanulja, hogy mennyire számíthat a családra és a rokonaira, ugyanúgy belenyomták, hogy miképpen fogadja el a mexikói örökségét. Az a többiek baja, ha emiatt megkülönböztetik.

Látványelem egyértelműen a chupacabra benne – digitálisan hozták létre, szerencsére nem bábozni próbáltak. Van egyedi hangja, szőre és tolla, egyéni arckifejezései. Félúton van a cuki és az ijesztő között – mert amikor támad, akkor kiderül, hogy azért ő egy ragadozó, nem egy cuki szárnyas cica. Hasonlóan rakták össze a feltűnő másik állatot, egyszer egy puma veszélyezteti Alexet és kis barátját. Ott már nincs meg az a hatás, mint Chupa esetében. Talán, mert a puma létező állat is, és a digitális változaton nagyon látni, hogy mű.

A szereposztás közepes. A nagyapát játszó Demián Bichir jó nevű mexikói színész, Chava alakját is szerethetővé tette. Az Alzheimer miatt sérülékenyebb, gyengébb oldal megfogása ellenére támasz, erős figura, akire támaszkodhat az unokája. Christian Slater inkább csak név a történetben. Kevés jelenet, szinte nulla motiváció. Egydimenziós, nagyon semmi alak.

Egyszer nézhető, az aranyos kategóriába belefér az állatka miatt, de nem egy örök vagy újranézős darab.

Így kell elegánsan összekapcsolni két évadot – ahogy a valóságban, a sorozatban is telt az idő, és változtak a kapcsolati rendszerek. Gyorsan összefogták ezeket, és alapot teremtettek a szereplők jelenének, miközben megvan a folytonosság érzete. De nem úgy táplálkozik egymásból a két évad, hogy ne működnének önállóan.

Izgalmas, hogy mi történt a nem mutatott időben. Látszólag rendeződnek a szereplők dolgai: beállnak egy biztonsági napi rutinra, amivel az iroda működik és megélnek. Perry eladta a farmot, elvált, ugyanakkor kezd része lenni a fia életének. Ő maga se nevezné magát jó apának, de próbálkozik. Della tanul, kapcsolatban él, és már tervei vannak, hogy legyen névadó partner is. Mégis, a nyugodt felszín alatt boldogtalanság és valami rossz közérzet feszül. De mondhatnám azt is, hogy ez a langyos pocsolya igazából egyiküknek sem kényelmes, ha Della jobban is viseli.

De jön egy ügy, egy feladat és harc, ami megmozgatja őket. Amiből látszik, hogy igazából ez kell Perry boldogságához. Kockázat a kényelem helyett – egy igaz ügy. És még ezzel is tudnak csavargatni, mert Perry most kerül szembe a védőügyvédek dilemmájával. Hogy dolgozzon, ha tudja, hogy bűnös az ügyfele? Van árnyaló tényező, de Perry jellemének az esszenciáját is látjuk. Ahogy neki kell az ügy, egy jó ügy, és azért mindent megtesz.

Nem tisztán jogi sorozat, mert nem csak a bíróságon csatároznak. Folyamatosan nyomoznak is mellette, többet is, mint amit a bíróságról látunk. De egyre inkább megvan az eltolás: ahogy Perry egyre inkább ügyvéd, és megtalálja a saját hangját és módszerét.

Mellette magánéleti szálakat is görgetnek, ha azok kevésbé is kötöttek le. Della és Perry életében is megjelenik egy új ember, egy új szerelem. Némi pikáns ízt ad neki, hogy az LMBTQ közösségnek mennyire rejtőzködnie kell a korszakban. Ha lesz folytatás, érdekel is, hogy Ham és Della hazudnak-e a világnak akár egy házasságot is, hogy mindketten azt a pályát űzhessék, amit szeretnek, a magánéletük meg árnyékban tartsák a házasság leple alatt. Különben logikus lenne, csodálom is, hogy még egyiküknek se jutott eszébe.

Jönnek vissza a korábbi mellékszereplők, van egy-egy csavar, de összességében egy feszes, lineárisan előre haladó évadot kapunk. Néztem volna tovább is, de erre az esetre elég is volt a 8 rész. Ha nem írtam volna, most is átívelős a történet, nem több esetet visznek végig, hanem az egész évad egy bűnügy felderítése és a tárgyalás.

A hangulata, a színezés számomra noir hangulatú, de lehet, hogy csak a megidézett korszak miatt érzem így. Nem látványsorozat, de hangulatos.

Továbbra is jó a casting. Matthew Rhys nagyon elkapta a lelkes és az unott Perry-t is, jól áll neki a korszak is. Juliet Rylance megdöbbentően bevállalós lett az évadban – meglepően sokszor félmeztelenkedik, pedig jól hozza Della komolyságát, a hűvös elegáns nőt, nem kellene ez a plusz ráirányított figyelem is. Chris Chalk, Shea Whigham, Justin Kirk is szépen beletették a maguk részét.

Ahogy már írtam is, én nézném tovább – szóval, reménykedem egy harmadik évadban is.

Philippe Lacheau megtalált egy stílust és egy tipikus tartalmat, amiből filmeket készít. Még nem tartok ott, hogy a francia Adam Sandlernek tartsam, de most felmerült bennem. Lassan már eléri azt a kretén szintet, amit Sandler is belőtt magának.

Ebben a történetben az volt a kunszt, hogy egyszerre parodizálja a Marvel és a DC univerzumot is. Egyiket, másikat már láttam ilyen megközelítésben, de hogy egyszerre legyen az Igazság Ligája és a Bosszúállók is pellengérre állítva, az új elem. Itt nem kíméltek senkit, amibe csak lehetett, nyomtak rá egy cikiző poént.

A történet pedig még vicces is lehetett volna. Cedric nem túl sikeres színész, akinek az a nagy álma, hogy az apja orra alá dörgölhesse: tévedett, Cedric igenis tehetséges és mozisztár lett. A valóság viszont az, hogy eddig csak egy extra kisméretű péniszre való óvszer reklámjába sikerült bejutnia, a barátnője meg dobta, amit képtelen feldolgozni. Egy ismert, és szemetet gyártó rendezőnő hívja be a Badman meghallgatására. Mivel az eredetileg kiválasztott színész balesetet szenved, Cedric kapja meg a szerepet. Már első nap lenyúlja a jelmezt, és összehoz magának egy fejsérülést. A ruha, a benne levő üzenet alapján tényleg titkos igazságosztónak képzeli magát, és éppen azt a bűnözőt sikerül magára haragítania, akit rendőr apja évek óta üldöz.

Az alap, a cím árulkodó, a Batman átirata. A neve Badman, Badmobillal jár, és a Bohóc a nagy ellenfele. Kinek is jutna eszébe erről Batman? (Igen, erről konkrétan van benne egy monológ.) De benne van a Pókember fejtetős csókjelenetének paródiája, és a baráti kör is vonul úgy csatába, mintha ők lennének a Bosszúállók – még ha őket azelőtt ki is ütik, hogy egyáltalán a rosszfiú elé érjenek. Írtak rá jeleneteket, de néha csak egy-egy képi megjelenítés a görbe tükör.

Ami gáz, hogy mennyire olcsó és altesti poénokra van kihegyezve a történet nagyja. Már az óvszer reklám, de tudják fokozni. A baráti körben van két egyidős srác, akik közül az egyik most a másik anyjával jár. És van olyan jelenet, amikor az anya azt olvassa a fia fejére, hogy gyerekként nem győzte kérlelni, hogy a kis barátja náluk aludhasson. Most megkapta, örüljön! Tele van ilyenekkel, és nem esett jól. Máshol meg abszurd – van olyan jelenet, ahol egy 6-7 éves, nyuszis pizsamában levő gyereket felkap és elvisz a sas. Arra aztán már mondani se tudok mit.

A látványt maga a film minősíti – francia film, kisebb költségvetésből. Komédiának elmegy, az a kevés akciójelenet meg elég semmilyen. Mondjuk, még mindig eggyel jobb, mint amilyen lehetett volna.

A casting pedig tipikusan Lacheau filmjeire jellemző. Ugyanazokkal a színészekkel dolgozik, csak a felállás változik. Hol ez, hol az a főszereplő és nem is egy típust játszanak. Legalább ebben van változatosság, mert a paródia jelleg miatt nagyon nem kellett megszakadniuk. Talán a Bohóc, amin azért megütköztem. Láttam már pár Jokert, de ilyet még nem.

Láttam már filmet, paródiát főleg, ami jobban fájt. De ez elvetemültebb és olcsóbb poénokkal van tele, mint amit még szórakoztatónak tartok.

Hát, volt, ami tetszett, volt, ami kevésbé. Mert lehet a sémát másként, meg ugyanúgy is hozni.

A mi kis falunk (s07e15) az, ami ugyanúgy hozza.

Szerkezet: megint külön történetekből állt össze a rész, annak szellemében, hogy minél többen képernyőre kerüljenek. A balga rendőrök keresték az elveszett kaméleont, Zsolt belekeveredett a lányok táncos vetélkedésébe, Janót meg Bazsó akarta alibiként használni a barátjának.

A szokott humor, és semmi kiemelkedő. Nem tudnék rábökni senkire vagy semmire, ami jobb lett volna a szokottnál.

A Pepe (s02e06) kapcsán majdnem ugyanezt leírhatnám.

Bár, annak tudok örülni, hogy nem csak nekem zavarta a szemem a Fanni – Gábor közti nem létező kémia, most jól ki írták a lányt. Nekem nem fog hiányozni, pláne, hogy kapott egy egész búcsúzós részt is. Még megnézhettük utoljára, milyen tehetséges szakács, mennyire jó barát és persze, arra is kaptunk egy emlékeztetőt, hogy eye candy szerepe volt a sorozatban, mert csak vissza kellett játszani, amikor egy szál tangában vonult.

De, most legalább a konyhában játszódott a cselekmény jelentős része, és főztek. Jó volt ételeket látni, jó volt a konyhai dinamika. Így le lehetett nyelni, hogy pl. mit kezdtek Esztergályos Cecília vendégszereplésével. Plusz, most hagyták színészkedni Simon Kornélt, legalább egy monológra kiléphetett a szokott egoista Gábor körből.

Attól tartok kicsit, hogy majd Gábor – cukrász románcot erőltetnek, de remélem nem. Egy új szereplőnek is jobban örülnék.

A Silo (s01e04) építi tovább a történetet.

Juliette múltjából kaptunk bevágásokat, hogy miért lett gépész, és milyen családi tragédia alakította a jellemét. Igaz, részletekbe nem mentek bele. Az anyja és a testvére meghaltak, de nem derült ki, hogyan. Árnyalták így a szereplőt, míg barátkozott az új munkakörével.

Lehet sejteni, merre kell indulnia tovább, de ebben a részben pihentünk.

Will Patton lophatta a részt, a gyász több szakaszát is szemlélhettük az előadásában.

Igazság szerint a folytatást várom inkább – tudom, mit találnak, de az érdekel, hogy miképpen jönnek rá, az miképpen átverés és mit lépnek ellene. De majd a folytatásban.

Ami ugyanazt csinálja, de jobban? A Poker Face (s01e04), ezúttal egy zenekar körüli gyilkossággal.

Megint, követjük a Columbo szerkezetét. Megnézzük, mi történt. Majd ugyanazt, de Charlie szemszögéből. A nyomozással meg lépünk tovább, hogy igazságot szolgáltasson Gavinnak, a meggyilkolt dobosnak. Ugyanaz a módszere is, legfeljebb a végkifejlett más annyiban, hogy most nem direkt a rendőrség kezére adja a gyilkosokat.

Megint van sztárvendég, a banda frontembere, Ruby szerepében Chloe Sevigny énekelhetett. Jól áll neki a szociopata szerep, és tetszettek a váltások is a díva és a hétköznapi külcsín között.

Plusz volt a részben a dalok jelenléte is.  Nem vitték túlzásba, semmi musicales hatás, de színezte a sztorit, hogy nem csak beszéltek a fellépésekről és a dalokról.

A végére még egy kis humor is jutott, bár meglepőnek nem mondanám. Amikor a podcastes lány először feltűnt, gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz a megoldás.

Végül, egy évadzáró, amibe aztán mindent belenyomtak, ami klisés egy évad vagy sorozat végén. Az All American (s05e20) egy szezonra leköszön, nem mondanám, hogy eredetien.

Volt kisbaba téma, volt lánykérés, volt nagy szerelmi vallomás és az a nyitott vég is… Mintha nem lenne egyételmű, hogy Coop éppen oda tart, és megtalálja a lányt. Igaz, üdítőnek találnám, ha meglepnének a folytatással, és valami merészebbet lépnének egy kórházi lábadozásnál, de kétlem.

Megható részeket igyekeztek egymásra pakolni, miközben kicsiben lejátszották az egész évadra jellemző huzavonát Liv és Spencer között kicsiben. Mindenki tudja, hogy ők odavannak egymásért, a nézők is, de csak elhúzták a legvégéig, hogy mondjanak is valamit.

Nem tudom, tudnak-e újítani, de remélem, nem a fix párokat akarják megint cserélgetni… bár, akkor mi lesz? Ahogy most belegondolok, elég kerek most minden, mintha lett volna vészterv zárásra, ha nem lett volna 6. évados berendelés.

A Hallmark romantikusoknál egy fokkal nézhetőbb, de nem mondanám, hogy épületes romantikus komédia lenne. Ahhoz túl olcsó és vannak benne nagyon mesebéli csavarok.

De, nézzük először a történetet. Van benne egy aranyifjú, aki él bele nagy boldogan a világba. Minden egyszerre dől össze – a fontos szerződés megkötése helyett egy csinos lánynak kezdi csapni a szelet, bukik az üzlet és vele az állása. Meg a barátnője is, akinél lakott. Így kénytelen bekönyörögni magát a testvéréhez, és elvállalni egy esküvői videózást. A gond csak az, éppen az a lány menne férjhez, akit annyira meg akart hódítani a buszon. Van nem egy hasonló történet, csak általában fordítva szoktak lenni a nemek. Az esküvőszerző esete a vőlegénnyel. Bár, ahogy belegondolok, láttam már olyat is, hogy az álpap igyekezett meghódítani a menyasszonyt, akit ő esketett volna…

A szerelmi szál abszolút kiszámítható és mese is. Mert persze, aki eddig váltogatta csak a nőket, most első látásra és végzetesen szerelmes lesz. A biztonságot kereső lány is hajlandó mindent eldobni a fellángoló érzelmek kedvéért. Mennyi? Durván 2-3 nap alatt mindketten az életüket megváltoztató döntéseket hoznak, persze. Még akkor is furcsa, ha a vőlegényről kiderül, hogy ez kamufrigy a javából, mert politikus fiaként vállalható a szőke, szegényebb lány, de a homoszexualitás nem.

Hozzá jönnek a vígjátékok kellékei, amelyek jó része inkább fárasztó, mint vicces. A vőlegény anyja nem elég, hogy zsarnok akarnok, mellette egykori színésznő is, aki szintén Tomek karjaiba vetné magát. Az már közel nemi erőszak, ahogy a szobájába csalja, vetkőzik előtte, éppen csak parancsba nem adja neki, hogy amíg a férje nincs itt, vesse magát az ágyába. Tomek ekkor már Ola után epekedik, úgyhogy a menekülő utat keresi, ráadásul a férj is hazaindul a lemondott tárgyalás miatt. Tipikus romantikus komédia helyzet.

Jobban működött Tomek testvérének története. Nyomorult Janek elég bátortalan, és virágpor allergiája is van. A virágárus lány viszont annyira megtetszik neki, hogy a kaktuszok szakértőjévé növi ki magát. Tomek majd segít kicsit, hogy az egymáshoz vonzódó fiatalok megtalálják az utat egymáshoz. Ők aranyosabb, meg hitelesebb pár is, mint Tomek és Ola.

Az sem növelte a tetszési szintet, hogy felismertem kölcsönzött jeleneteket. Ahogy Tomek és Ola megszöknek az esküvőről? Busszal? Diploma után. De visszaköszön Patsy, az anyósjelölt Tomek csábítási kísérletében is Dustin Hoffman megrontása.

Látványelemnek a színészek számítanak, de azért ez nem amerikai eye candy. A lányok esetében még hagyján, Patsy esetében is odafigyeltek arra, hogy mutatós legyen fehérneműben, de a fiúk… közelebb vannak a hétköznapi, mint a jóképű vonásokhoz. Talán csak a vőlegény karakteresebb egy fokkal, de még ő sem az a szépfiú típus. Hát igen, van annál szánalmasabb, amikor a filmed szép főszereplőkkel, eye candy színészekkel akarod eladni – amikor ezek a színészek még csak nem is szépek. Csak annak mondja őket a film.

Nem szerettem a történetet, a főszereplő páros nem volt szimpatikus. Pár mellékszál, egy-egy jelenet elment, de ez kevés, hogy igazán szórakoztató legyen.

Gyerekkoromban ez volt az egyik olyan mesesorozat, amiből rengeteg rész megvolt videón, és az öcsémmel gyakran néztük is. Pocok, Szmöre, Márton és a többiek gyerekkori ismerőseim. Most már jó ideje nem találkoztam velük, de végre elolvastam a meseregényt, amiből a sorozat készült. Azzal együtt meg jött az ihlet, hogy vissza kellene nézni a mesesorozatot is.

Hosszú projekt volt, és most értem a végére. El is kerekedett a szemem, hogy mi történt ezzel a mesével gyerekkorom óta. Van új verziója – valami rémes külcsínnel. Márton fejére például rajzoltak egy repülős szemüveget. De minek? De a klasszikus, régi szinkron helyett vettek fel újat is. Azt nem is bírom hallgatni, még azt sem, ami közelebb áll a valósághoz: Akka ugyanis férfihangot kapott, noha Lagerlöf nősténynek írta meg. Az újabb szinkronban női hangon is szól, de nagyon nem áll rá a fülem. Így az eredeti szinkronnal meglevő részeket néztem felváltva a német verzióval, és nem egyszer kívántam, bár lenne angolul is. Hosszú is, durván 50 rész. De jó volt visszanézni, önmagáért is, meg a nosztalgia miatt is.

Az első, ami megcsapott, hogy mennyire pontosan követik a meseregényt. Akár párhuzamosan is lehetne olvasni és nézni. Ugyanazok a történetek szerepelnek benne szinte végig. Csak éppen, gyerekmesének készült, így némi változás azért akadt benne. Pocok, és Akka + Márton kivételével a személyiséget kapott vadludak a mese találmánya, ahogy Szmöre is nagyobb szerepet kapott visszatérő veszélyforrásként, mint a könyvben. De a legfontosabb különbségnek azt érzem, hogy a mese készítői kivették a tragikus történeteket belőle, és írtak helyettük boldog befejezéseket. Ahogy belegondolok, sok ilyen van benne. Sükebóka a varjak vezére lesz, az eredetiben meghal. Bocibarna, a siklót eltaposó szarvas itt bűnbocsánatot nyer, az eredetiben megöli egy orvvadász. Az apját kereső testvérpár itt megleli az apját, az eredetiben a kisfiú halálosan megsérül egy bányarobbantásban és meg is hal. Mindkettőnek érzem a létjogosultságát. Felnőtt fejjel olvasva az eredetit, igazabbnak éreztem, kevésbé mesének. De, ha gyerekként meg kell néznem Sükebóka, Bocibarna és a kis Máté halálát, azon kiakadtam volna. A mesében jobbak a boldog végek.

A második, hogy mennyire jól keveri a kedves és humoros mesét az ismeretátadással. Ahogy a könyv, a sorozat is végigvisz Svédországon, megmutatja a tájait, nagyvárosait és elmondja a regéiket. Közben meg Nils és Pocok sok-sok kalandba keverednek, gyakran élelmet keresve.

Mai fejjel megcsapott az is, hogy mennyire más ennek az egésznek a hangulata, mint a skandináv irodalom azóta sikeres darabjaié. A sok svéd krimi, az a sok szörnyűség és rettenet, az a mély, nyomasztó hangulat. Itt nyoma sincs ilyesminek. Itt az jön le, hogy Svédország milyen változatos és szép, mennyire jó emberek a lakói. Lélekmelengető nézni, ez a mese egyszerűen jól esik.

Szeretem az értékrendszert. Nagyon állat-és környezetbarát. Tökéletesen benne van az üzenet, hogy az ember túlzottan mohó, és elfelejti, hogy nem egyedüli lakója a Földnek. Tele van barátsággal, bátorsággal és megbocsátással is. Még Szmöre, aki az egész történet alatt gonoszkodott, is kaphat egy boldog befejezést.

Amire nem tudok nosztalgia nélkül nézni, az a külcsín. Nyilván, ma már sokkal szebb is lehetne. Szinte életszerűvé is lehetne tenni. Sok alak egyszerű, és igen, kiszúrtam olyasmit is, hogy a csapatból csak 6 lúd van külön megrajzolva, a többiek egyenludak személyiség és egyedi jegyek nélkül. És mégis, még nézni is szívesen néztem. Ez annyira mélyen ilyen formán van a retinámba égve, hogy a más verzióval nem tudok mit kezdeni.

Az egyik kedvenc mesém volt és még ma is az. Van tartalma, kedves és humoros, kalandos. Még németül is, pedig nagyon nem szeretem, amikor a nagyon halvány megmaradt némettudásom kell elővennem.

Nem tudom megítélni, mennyire van még érdeklődés az Asterix – Obelix filmekért. Az első élőszereplősek, sztárszereposztással még kelendők voltak, de most? Az alapján, hogy éppen meghaladta a költségek felét a mozis bevétel, nem hiszem, hogy mindenki ezt akarná nézni.

Képregényesen merészet/mesét is lépett a cselekmény. Kínából jönnek segítséget kérni a galloktól, meg Caesartól az ellenfelek. El is indulnak, hogy ezúttal a Középső Birodalomban csapjanak össze a rómaiak, a csodaitallal felpörgetett gallok és a kínaiak. Mese, tudom, de akkor is agyament ötlet oda vonultatni a légiókat, pláne az olyan poénokkal, hogy Kleopátra milyen népszerű arrafelé a pandamentő akciójával és a fürdős reklámjaival. Annak ellenére, hogy más a helyszín, a kultúra, annyira a szokott fordulatokra épül az egész, hogy nem adta meg neki a várt plusz színt az ázsiai vonal. Csak zavart a Caesar meghódítja Kínát történetszál.

Tele van olyan poénokkal, amit egyszerűen nem értek, kinek szántak. Néha olyan, mintha mesefilmet néznék, máskor meg felnőtteknek szánt utalások és viccek vannak benne. Hozzá, a jelenre tett utalásokkal és poénokkal. Van ókori sms, de Asterix vega étrendje is említhető, vagy a császári pár népszerűségi versenye. Az ő életük kb. olyannak van ábrázolva, mint egy valóságshow.

Meglepetés nincs benne. A szerelmi szállal akartak játszani, de nem működött. Lehetett tudni, hogy se egy kereskedő, se egy gall harcos nem lesz a császárnő egyetlen leányának a párja. A lány nem is érdeklődött egyik iránt sem. Mindkettőnél fiatalabb is, jóval – mondjuk, abban a korban ez annyira nem szempont, de rangban mindkettő mélyen alatta van. Amikor képbe kerül az utolsó szabad királyság hercege, aki olyan ronda, hogy csak maszkban jár, nekem már be is ugrott a Vasálarcos. Itt is kiderül, hogy nem csúnya arcot kell rejteni – hanem a Kínában furcsa szőke hajzuhatagot, ami meg éppen a hercegnő gyengéje. Na, vajon, ki vesz el kit a végén? Pontosan.

Bajom volt azzal is, hogy Asterix kapott egy egészen új ábrázolásmódot. Eddig mindig hősként mutatták be, itt viszont közel van egy lúzerhez. A kiszemelt nő rá se hederít, már gyerekként is Obelix védte meg az erősebbektől, és szerencsétlen is. Az kifejezetten szánalmas, ahogy csata esetén félrevonul meginni az italt, mintha szégyellné, hogy használja. Pedig aztán a végére pontosan látni, hogy a csodaital az egyetlen a rómaiak ellen – Caesar ebben is eltaposta volna őket, ha nincs az ital. Akkor hiába jön a nagyobb sereggel a császárnő is, arra már nem maradt volna, kit menteni.

A szereposztáson is azt érzem, hogy nem találják a közönségük. Vincent Cassel, Marion Cotillard, Guillaume Canet – 50 alatt vagy felett valamivel. Komoly színészek, jó pár díj, és kétlem, hogy egy szinte gyerekműsorban lenne a helyük. Még akkor sem, ha Canet rendezte. Fel sem fogom, hogy mi vonzotta ehhez a történethez. Csak nem a gyerekeinek akartak valami néznivalót Cotillarddal? Én bírom őket, de miért kellett ez a film nekik?

A látványvilága különben pontosan hozza, amit ezek a filmek szoktak és tudnak. A rómaiak repülnek a gallok ütéseitől, ismerősek a ruhák, hajzatok és szőrzetek. A kínai csapat hozza a harcművészeteket, és visszaköszön A karate kölyök tanulási módszere is. Kinek mennyire állt jól, az már más kérdés. Canet rendben, Cotillard még mindig szép, de Cassel tógában – azokat a lábakat nem kellene mutogatni.

Annyira nem értem ezt az egészet, hogy a poénok egy része is utólag esett le. Pl. Antivirus, és hogy ki játssza. A film közben nem is értettem, minek drukkolnak neki a rómaiak. Ez most egy kérdőjel és egy ’minek’.