Minden napra egy film

Minden napra egy film


Ne oldozz el!

2025. január 09. - BBerni86

Egy kis horrorra vágytam, de ezt kaptam helyette. Még csak el sem tudtam dönteni, hogy mit is nézek. Egy beteg elme tévképzeteit, vagy valóban valami természetfelettit igyekeztek ábrázolni? Úgy is mondhatnám, hogy A falut keverték össze a Madarak a dobozban történetével, csak nem lehet eldönteni,…

Tovább

Hellbound

2. évad

Lett folytatása a Hellboundnak, ha nem is érzem úgy, hogy a megtekintése után több mindent értek, mint az első után. más a sorozat jellege is. Kb. mintha nem is ugyanazoknak készült volna, akik az 1. évadot is végignézték. Bevallom, a nevekkel még mindig hadilábon állok. Meg sem próbálom…

Tovább

Fekete Démon

Az egyik bűnös élvezetemet a cápás filmek jelentik. Sajnálatos, hogy ebbe nem férnek bele a kifejezetten trash vagy buta darabok. Akkor több örömöm lenne benne, így viszont marad a sok morgás. A Fekete Démon is a rossz oldalra került, sajnos. Már azzal kezdve, hogy a film szereplői nem tudnak abban…

Tovább

Baghead

Holtakkal suttogó

Pedig még csak meg sem néztem, hogy a színésznőnek milyen filmjei vannak. Véletlenül a majmok után találtam egy újabb filmet, amiben Freya Allan szerepel. Azt már előre elárulom, a kettő közül ez a gyengébb. Nem csak azért, mert láthatóan ez készült a kisebb összegből. A történet hőse egy megárvult…

Tovább

The Winchesters

1. (és egyben egyetlen) évad

A végére csak sikerült elrontani ezt is. Ugyanis, ez a sorozat nem egy hagyományos lenövése a Supernatural anyasorozatnak. Vajon más is azt hitte, hogy végre megnézhetjük, hogyan ismerkedett meg Mary és John, hogyan harcolták ki az angyalok a várt végítélet okán, hogy a betűvetők és a vadászok…

Tovább

Gyilkos paradoxon

1. évad

Meg sem próbálom a neveket idehozni, és úgy tenni, mintha én tudnám őket. Addig jutottam el, hogy ha a sorozatban valakit mutattak, akkor tudtam, hogy pl. ő a rendőr, a titkos segítő vagy a történet gonosza. A neveiket ki tudom lesni netről, de igazából nem tudom őket. Ugyanis ez egy koreai…

Tovább

Kísértetkastély

Tudjuk, a Disney egy időben eléggé ráállt arra, hogy a Disneyworld nevezetes játékai/helyszínei köré filmeket írtak. A Karib-tenger kalózai akkorát ment, hogy az lett volna csoda, ha nem próbálkoznak még egy kis rókanyúzással. Akkor született meg a Kísértetkastély filmjük is, Eddie Murphy…

Tovább

A pápa ördögűzője

Van egy eretnek gondolatom. Ami szerint A pápa ördögűzője akar lenni a szegény ember Démonok között verziója. Hasonlít, ahogy Gabriele atya a valódi megszállottakat keresi, mint abban a sorozatban a szellemek és démonok vadászata. Még arra is van benne kezdemény, hogy további filmek kövessék nyomon…

Tovább

Monsterland

1. évad

Egy újabb horror antológia, én szeretem az ilyesmiket. Ráadásul, a novellás kötetet is olvastam, amit feldolgoztak. A sorozatot nézve pedig megfogalmazódott bennem, hogy nem is horrort nézek, hanem egy hatalmas allegóriát. Mert hol is van Monsterland? Nem a szörnyek másvilági dimenziója, nem valami…

Tovább
süti beállítások módosítása