Minden napra egy film

Minden napra egy film

How it ends

2018. szeptember 07. - BBerni86

Úton levős, katasztrófás, mentőakciós.

Will és Sam évek óta együtt élnek, most érkezik az első közös gyerek, és szeretnék még szorosabbra fűzni a szálakat. Will megkérné a lány kezét az apjától. Tom többszörösen kitüntetett egykori tengerészgyalogos, aki nem bírja a lánya udvarlóját. Lánykérés helyett most is veszekedésbe torkollanak az események. Ám valami mindent megváltoztat. Sam elérhetetlen, valami katasztrófa történt arra. Tom azonnal csomagol, és miután biztonságba helyezte a feleségét, útnak indulnak. Will és Tom rendszeresen küzdenek az autójukat elvenni akarókkal, a kordonokkal, és csak azt látják, hogy valami baj van. Miközben rádöbbennek, hogy csak egymásban bízhatnak, összebarátkoznak annyira, ahogy 5 év alatt nem sikerült.howitends-netflix-1.jpg

Ez meg mi volt? Tudom, vannak ma már agyament filmek, de ez ultra alacsonyra rakta a lécet. Minden téren csalódás, komolyan nem is értem, hogyan sikerült ébren maradnom alatta. Mindenbe bele lehet kötni, ami ebben a filmben van.

Kezdjük is a cselekménnyel! Az egy dolog, hogy van valami rejtélyes katasztrófa. De itt aztán semmit nem tudunk meg róla, vagy az okairól. Van a katasztrófa és kész. Mégis, mit érintett? Leállt minden elektronika? Akkor hogyan mennek ott a kocsik? Földrengések? Köd? Közbe mutatnak egy elemet, de az egésznek semmi értelme. Aztán, a film szűk cselekménye, a mentőakció maga. Úgy idiótaság, ahogy volt. Miért nem szerelkeznek fel rendesen? Ahogy átengedik őket a határon, ahogy többször, nagyon hasonlóan akarják kirabolni őket – komolyan fájdalom volt nézni.

Aztán, a karakterek. Amit háttérből megtudunk róluk, és ahogy viselkednek, abban nincsen semmi összhang. A kitüntetett katona, aki Darwin-díjra jelölhető halált hal? Az ügyvéd, aki annyira naiv, mintha ő lenne a legnagyobb emberbarát a környéken? Most komolyan, hányszor állnak meg segíteni az embereken, amikor messziről bűzlik az egészről, hogy csapda az egész? Tudom, amíg az egyik karakter bele nem hal egy ilyen akcióba. Két, elvileg rátermett és okos ember, aztán ekkora idiótaságokat művelnek. Az sincs indokolva, miért van köztük az ellentét. Évek óta elvileg családtagok, de marják egymást indok nélkül? Vagy a lány, aki olyan könnyen túllendül imádott apja halálán, mintha csak elkésett volna a munkából. De a halálokat is ilyen könnyen kezeli mindenki. Elvileg a fél országnak annyi, de ezeken a figurákon semmi sem látszik.

A látvány – volt egyáltalán? Ha csak a címből indulok ki, látni kellene a világvégét. Hát nem láttuk. A végén van az a köd/szmog, ki tudja milyen felhő és ennyi. (Az különben is idegbaj, hogy egy régi, félig roncs kocsival lehagyják. Kb. az a szint, mint a 2012-ben a vulkánkitörés lefutása. Fizika, ugyan, ki ismeri azt Hollywoodban?

Színészek. Van egy név, meg egy ismertebb arc. Theo James a Beavatott sorozattal lett ismertebb, de az a filmsorozat bukásba fulladt. Nekem sokkal emlékezetesebb volt, amit a Golden boy sorozatban nyújtott – mellesleg, azt is elkaszálták. Ő az a szépfiú, akinek a külseje megvan egy jó szerephez, de valami még hiányzik neki. Egy jó karakter, valami plusz. Forest Whitaker pedig már mindent vitt, amit lehet. Sokkal többet tud, mint amit itt nyújt.

Egyszer végig lehetett nézni, de hogy érdemes volt-e? Szerintem nem.

 

How it ends - 5/1 a főszereplő személye bevonzott, aztán a filmet látva minden más taszított. Utáltam.

https://www.youtube.com/watch?v=WJyyJ7lexnM

Heti meglepetés

iron-fist-season-2-teaser.jpgÉrkezett az újabb része a Netflix - Marvel sorozatvilágnak. Avagy:

Iron Fist - 2. évad

Ez rövidebb a korábbiaknál, de talán elindul más irányba a történet. Majd kiderül. Minden esetre a Luke Cage-be üdítő volt Iron Fist megjelenése, bízom benne, hogy a saját sorozata se lesz rossz.

Az már ad némi bizalomra okot, hogy jobb Danny frizurája... tudom, felszínes vagyok, de ez van :)

Mit várunk?

Papillon

papillon.pngCím: Papillon - az eredetiből kiindulva magyarul Pillangónak kellene lennie.

Készítők: a két főszereplőt érdemes kiemelni, akik mindketten sorozatokkal lettek ismertek, és most a mozivásznak meghódítására törnek. Charlie Hunnam lett Papillon, Steve McQueen egykori szerepét átvéve. Barátját pedig az a Rami Malek játssza Dustin Hoffman után, akivel már találkoztunk ebben a rovatban a Bohém rapszódia kapcsán. Mindkét színész ígéretes, és engem érdekel is, milyenek lettek együtt.

Történet: Papillon boldogan éli a  maga kis párizsi életét, amikor gyilkosságért letartóztatják. Egy olyan trópusi szigetre kerül kényszermunkára, ahonnan lehetetlenség megszökni. De ő nem adja fel, haza akar menni, kerüljön bármibe is.

Megjelenés: egy hatalmas kérdőjel. Az Államokban már egy éve elérhető, nálunk meg hallani sem lehet róla. Pedig legalább dvd-n kihozhatnák, engem érdekel.

Miért várjuk?

- Erős a szereposztás, az eredeti filmmé is, de szerintem ezé is.

- Igaz történet alapján, vagyis remélhetőleg hiteles, és nem lett nagyon mese.

- Rég volt hasonló film.

- Bejön a zsáner, ez a börtönös-szabadulós.

Drukkoltok velem, hogy mi is láthassuk végre?

https://www.youtube.com/watch?v=13uyO1Wayh8

Fiam nélkül soha

Családos, élet értelmés, üzletelős.

fiam-nelkul-soha.jpgDane Jensen az egyik várományosa egy jól menő fejvadász cég irodavezető posztjára. Agyondolgozza magát, imádja a pörgést, és minden trükk a kisujjában van. De megfizeti ennek az árát: keveset van a családjával, a neje már meg is jegyezte neki, hogy alig töltenek időt együtt. Dane addig akar nagyon hajtani, amíg Lynn és ő versengenek a kinevezésért. De az élet közbeszól: nagyobb fia, Ryan súlyosan megbetegszik. Kiderül, rákos. Megkezdik a kezelést, és a kisfiú nagyon szenved. Dane igyekszik a fia mellett lenni, miközben az irodai versenyben sem akar lemaradni. De lassan rá kell döbbennie, mindennek megvan az ára, és mi az, amit még hajlandó megfizetni. Talán ideje más embernek lennie?

Tudom, már unalmas vagyok ezzel a rosszul sikerült címek mániámmal, de néha kinyílik a bicska a zsebembe. Ha/Ver, Erőszakik szintű vészhelyzet nincs ezzel a címmel, de egy közepes gond simán van. Az egy dolog, hogy az angol eredetit nem kapjuk vissza, de amivel helyettesítették, fájdalmas ötlet. Hajazni akar a Lányom nélkül soha címére, aminek semmi köze ehhez a filmhez, csak azon cím ismertségét akarták ellopni ennek.

Pedig, a film sokkal inkább emlékeztet a Tom Cruise klasszikus Jerry Maguire hangulatára, cselekményére, mint bármi másra, amin most törném a fejem. De nem Jerry Maguire koppintás, működik, és szépen megáll a maga lábán.

Alapvetően két részből áll össze a film. Az egyik egy családi dráma, melyben a halálosan beteg kisfiú életéért küzdenek. Drámai jelenetek sora van benne, mely közül nem egy kifejezetten papír zsebkendő bevonását követeli. Itt lassabban haladnak az események, drámaiak, érzékenyek. A másik fele meg egy fejvadász csoportvezető mindennapjaiba enged betekintést, ami tele van pörgéssel és trükkökkel. Mert a fejvadász nem az emberekért dolgozik, hanem a bevételt hajtja. Vannak is mocskos trükkök, amelyek láttán az ember kétszer meggondolja, hogy nem lenne-e jobb magának állást keresnie. Irodán belüli ármányok, a munkaerő-piaci játszmák, van itt sok jóféle történet.

Dane karaktere pedig összeköti a két színtért, és remek látni, ahogy a kettő hatással van a férfira, és változni kezd az egyik helyzet miatt a másikban is. Magánemberként Dane szimpatikus, jó apa, akinek az a legnagyobb bűne, hogy elfoglalt. Fejvadászként azonban mocskos alak, nagyon durva, ahogy a film egyik legszimpatikusabb karakterével, Louval bánik nagyon sokáig. És ez a szakma, így kellett tennie! Meg is lesz az ára, amikor a fia miatt a szívére is kezd hallgatni, nem csak a zsebére.

Színészileg nagyon korrektül össze van rakva. Gerald Butler inkább akciószínészként él a fejemben, most is éppen a 300 OST albuma dübörög mellettem, de ilyenkor látni, hogy tudna ő sokkal érettebb karaktereket is hozni. Ha kell játszani, is tud. Alfred Molina egy szerepében nem volt olyan szerethető, mint ebben. Lou az a karakter, akit mindenki szeretne a barátjának nevezni, és Molina életre is kelti. Willem Dafoe rutinosan hozza a figuráját – én meg jót mosolyogtam, hogy a régebbi Pókember két ellenfele is itt van ebben a filmben.

Még az üzenete is szerethetően van tálalva, ahogy azért mindenkit utolér a karmája.

Nekem tetszett, szívre és agyra is van hatása, korrekt film volt.

 

Fiam nélkül soha - 5/4 érzelmes, de nem nyálas. Érdekes, drámai, de valahogy felemelő is. Butler jó benne.

https://www.youtube.com/watch?v=zH50qtIyxiI

Heti meglepetés

The Purge

meglepi_1.jpgÉs egy újabb sorozat veszi kezdetét - a The Purge.

Ismerős a cím? Nem véletlen, eddig négy mozifilmet is kitermelt a széria, ha az első után rohamosan esett a minőség. De DVD-n még fix nézői vannak, így berendelték a sorozatot.

Akinek új a show: az Államokban úgy akarnak véget vetni a bűnözésnek, hogy kiválasztanak egy éjszakát, ez a címbeli Purge, amikor mindent szabad. Bárki megölhető, kirabolható, vagy amit csak akarnak az emberek. Ilyenkor nincs számonkérés, felelősség. Szabad a vásár. A képen látható maszkokban és hasonlókban az utcára vonulnak, és indul a hajsza.

Az első film kifejezetten érdekes volt, a többivel is elvoltam, így én kipróbálom és majd mesélek!

A tél hercege

Szerelmes, arisztokratás, útra találós.

Maggie végzett az egyetemen, osztályelsőként végzett a jogon. Már meg is pályázott egy állást egy nagy cégnél – az apja, aki szintén neves jogász, ezt várja el tőle. A lány szíve szerint mással, gyerekekkel foglalkozna, de nem tud nemet mondani. Barátnője beszéli rá, hogy amíg a jogi cég válaszára vár, menjen el vele Európába nyaralni. A cél: Calpurnia, egy mini királyság Franciaország mellett, ami ilyenkor egy igazi téli mesebirodalom. Már az első a-tel-hercege.jpgnap sikerül belebotlania egy Adrian nevű fiatalemberbe, aki majdnem elütötte a motorjával. Engesztelésül randira hívja a lányt, aki barátnője biztatására el is megy. A fiatalok nagyon megértik egymást, gyorsan egymásba szeretnek, csak éppen Adrianről kiderül, hogy ő Calpurnia hercege, akit napokon belül királlyá koronáznak.

Tudom, Hallmark és romantikus film, ne akarjak benne logikát találni. Ez egy mese, lányoknak, és nem kell semmit belemagyarázni vagy keresni. Csak hátradőlni, kikapcsolni az agyunkat, és merengeni egy mesebeli világon és történeten.

Csak éppen ez nekem ritkán szokott menni. Egy mesében, vagy valódi mesefilmben gond nélkül, de egy romantikus filmben azért igyekezhetnének jobban is! Mivel listázni is szeretek, pár pontba összegyűjtöttem a kritikus pontokat:

1: minimális helyszínek. Calpurnia akármelyik város lehetne, épp csak egy CGI kastélyt tettek a látképbe. De különben minden díszletelem tipikus kisvárosi. Az a karácsonyi mesevilág, amit a szereplők emlegetnek, a látványban nincs meg. Legfeljebb a havazásban, de se európai kisállamos, se téli csodavilág nincsen.

2: Maggie nagy konfliktusa annyira hiteltelen, hogy az agyam lekapcsolása után is ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Megkap egy állást, amit nagyon nem szeretne csinálni, tulajdonképpen csak az apja kedvéért vállalná. A másik oldalon meg ott várja egy álomállás, a fiatalember, akivel egymásba szerettek (igen, aki herceg is ráadásul) és mégis a film végéig vacillál, melyiket válassza? Ennél rosszabb konfliktusforrást nehezen lehetett találni.

3: Calpurnia. Az egy dolog, hogy kitalált európai kiskirályság. Genovia is az volt, ahol a neveletlen hercegnőt várta a trón. De a koronázás körüli konfliktus, egyáltalán az egésznek a minimalista megalkotása társadalomban, gazdaságban, mindenben, kevés. Semmi realitást nem éreztem benne.

Miután összeszedtem vele a gondjaim, azért ki kell hangsúlyoznom, hogy vannak szerethető momentumai is. A történet aranyos, és minden mesebelisége ellenére is lehet drukkolni a szereplőknek.

Van benne pozitív üzenet, tulajdonképpen több is. Szól arról, hogy mindenkinek a saját életét kellene élnie, nem a szülei álmának megvalósításán dolgoznia. Valamint érték benne a jótékonykodás, a másikon való segítés, ha ezt nagyon mesésen is fogják meg. Igaz, ebben a filmben mit nem mesésen fognak meg? Nincs benne olyan.

Bírom a színésznőt is, aki Maggie bőrébe bújt. Ugyan nagy produkcióban nem tudom elképzelni, ez a Hallmark szint tökéletesen jól áll neki és megy is.

Ugyan van vele bőven gond, egy kis könnyed kikapcsolódásnak ideális.

 

A tél hercege - 5/3 bájos, kellemes hangulatú film, de nagyon tipikus a cselekmény és mondanivaló is.

https://www.youtube.com/watch?v=Fx8rqrd3o9A

Idézzünk!

  • Harvey, beszélnünk kell, mert a kapcsolatunk ápolásra szorul!
  • A mink szorul mire?!
  • Jól hallottad! Kapcsolatban vagyunk, de már nem működik!
  • Akkor szakíts velem, és járj mással, mert nem érek rá! (Suits)

 

  • Valami pozitívat kell jelentenem a főnöknek.
  • Tessék, az új Goethe szobrunk. Bronz, a kultúratámogatásból.
  • Nem is tudtam, hogy Goethe szivarozott.
  • Ez Che Guevara feje, így 2000-rel olcsóbb volt, mert a kubai követség visszamondta a szobrát. Ugyan, te vagy az első, aki észrevette.
  • De a gyerekek így nem tanulják meg, hogy nézett ki Goethe. (Fák jú, Tanár úr 3.)

 

  • Kibuktam az orvosiról, szóval… a kórház sok kellemetlen emléket idéz.
  • Mi van? Orvosira jártál?
  • Amikor nem pankrációztam, tanultam. Nem tűnt fel, hogy mindig könyvek voltak nálam?
  • Nem, de igazából nem is nagyon figyelek rátok. (Glow)

 

  • Tedd le!
  • Miért? Odaírták, hogy töltsük ki!
  • Az a címe, Danger!
  • De miért csinálja ezt egy művész?
  • Valamit kifejez vele.
  • Jó, de mit? Miért nem mondja el egyszerűen, hogy mit akar? Miért rejti el egy képbe?
  • Mert csak így tudja jól kifejezni.
  • Igen, olyan, mint te. Nem ismer elég szót, hogy mondatokat alkosson, ezért színeket és ragasztót használ. (Fák jú, Tanár úr 3.)

 

  • Shelby nagyon szeret téged.
  • Remélem is, mert 60 dollárért kölcsönöztem ezt a szerelést.
  • Én komolyan mondtam.
  • Én is. Megmutassam a számlát? (Acélmagnóliák)

 

  • A halál oka széles skálán mozog… fojtogatás, tompa trauma, törött nyak. A másodlagos sérülések hasonlósága alapján egy támadó volt.
  • Azt mondod, egy fickó tette ezt?
  • Úgy tűnik, ezek az úriemberek belekötöttek Batmanbe… és vesztettek. (Take two)

 

A Sherlock Holmes név bizonyos bonyodalmakkal jár. Nem szívesen látnám, hogy megtámadják, elrabolják vagy megölik magát miattam. Minél előbb szerezzen egy új személyazonosságot magának! (Elementary)

 

  • Már Atlasz ügynököket is lefizetsz?
  • Van egy tervünk.
  • Az új zsoldos bandádnak van már neve? Mert a Szupercsapat már foglalt. (Shooter)

Fák jú, Tanár úr 3.

Vizsgára készülős, osztályközösséges, balhés.

A Goethe megint bajban van – az éves ellenőrzésen mindenbe belefutottak, amit az ellenőrnek nem lett volna szabad látnia. Mivel a rivális iskola nagyon kampányul ellenük, ha életben akarják tartani az intézményt, nem egy lehetetlen pontot teljesíteni kell. A végzős osztálynak az érettségi előtt teszten kell bizonyítani, hogy érettségire bocsáthatóak. Nyerniük kell egy művészeti ösztöndíjat. Ahogy az iskolaújságnak is fejlődnie kell. Kampányt kell vezetniük az iskolai bántalmazás ellen. És mivel az igazgatónőt fenyegetik, ő Zekinek adja tovább a fenyítést. Aki igyekszik a srácokat ösztönözni a maga egyedi módszereivel, és közben rájön pár dologra magával kapcsolatban is.fak_ju3.jpg

Emlegettem már, hogy akad nem egy olyan német komédia, amin jókat tudok mosolyogni. A Fák jú, Tanár úr volt talán az első, amit kifejezetten szerettem is. A második rész nem sikerült olyan jól, de azért azzal is elvoltam. Most pedig itt a még újabb rész, amiben az iskolai környezettel visszatértek ahhoz, amit nagyon szerettem bennük.

Humor és szív kettőse, ebben megint megvan. Mert ezek a srácok valóban nagyon reménytelennek tűnnek, de Zeki Müller egy percre se mond le róluk. Hisz bennük, lökdösi őket, és ebbe a filmbe még sikerült azt is érzékeltetni, miért van pár megszállott, aki szeret tanítani. Amikor visszakap valamit abból, amit adott. Ahogy látja, hogy a munkájának eredménye volt.

Ezt pedig becsomagolják humoros helyzetek sorába. Szerencsére a legtöbb olyan, ami tényleg vicces, és nem az altesti humorral operálnak. Az én nagy kedvencem Danger festészete, főleg a film végén a felvételije. Komolyan, azért a jelenetért képes voltam duplázni a moziba, annyira jót vigyorogtam rajta. Ahogy a vizsgáztatók néznek… nagyon kész. Tetszett annyira, mint az első részben a modern Rómeó és Júlia. Így kellene a posztmodernt tanítani, többen megértenék, mi is akar az lenni. De sok igényt igyekeznek kielégíteni, így vannak olcsóbb poénok is, mint Chantal – Etienne és a nagyi jelenet, amit nem fogok elmesélni, aki látta, tudja, mire gondolok. Nekem abból kevesebb is sok lett volna, de szerencsére van mellette olyan is, amit szeretek, így kibékültem ezzel a humorral is. (A kutyachip se semmi – megnézném, ahogy valaki ezt élőben is megpróbálná bevezetni.)

A történet vicces, van íve, és kitöltik a játékidőt is, pedig nem lett rövid a film. De belefért, jutott végig ötlet és tartalom is. Annyit azonban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy egy logikai hibát azért felfedeztem. Most akkor végzősök vagy tizenegyedikesek voltak Zeki srácai? Mert gyakran emlegetik őket tizenegyedikesként, de a film, egyben tanév végén érettségiznek, vagyis akkor tizenkettedikesek. Most akkor melyik?

Érdekes megnézni azt is, hogy mennyire az alapbandát hagyták meg. A második részből talán csak Etienne jött át, a többiek mind a régi arcok. Ők meg is kapják a maguk pillanatait, ahogy említettem, a kedvencem Danger és a művészet. De Elyas M’Barek jutalomjátéka is, akin látszik, mennyire hálás neki Zeki szerepe. Amióta feltűnt az első részben, szépen alakul a karrierje, de azért ez maradt az eddigi legjelentősebb filmszerepe.

Bírtam, kellett is valami, amin jókat tudtam mosolyogni. És most tudtam.

 

Fák jú, Tanár úr 3. - 5/4 nem az első rész színvonala, de a másodiknál jobb. Lehet rajta vigyorogni, nyári móka.

https://www.youtube.com/watch?v=h3aKLaxxFaY

Heti meglepetés

vanity.jpgAngolul talán ismerősebb lesz a minisorozat címe, ami a héten vette kezdetét angolul és szinkronnal is:

Vanity Fair. De magyarul a Hiúságok vására, így ismerősen csenghet.

Napóleon-kor, vagyis erősen kosztümös, brit széria. Kosztümök, díszletek látatlanba is állítom, hogy remekek lesznek. A casting is tartogat jó meglepetéseket. A történetben pedig adott a fiatal és csinos Becky, aki meg akarja mászni a társadalmi ranglétrát. Mivel regény az alapja, annyit elárulhatok előre, hogy az a mélyebb téma, hogy vajon boldogok leszünk-e attól, ha elértük az álmainkat?

Én nézem, majd 7 rész után (hiszen ennyi az évad), mesélek!

süti beállítások módosítása