Minden napra egy film

Minden napra egy film

Heti meglepetés

2018. szeptember 11. - BBerni86

letoltes_15.jpgMáris három folytatás kezdődött meg, pedig épphogy szeptembert írunk:shameless-season-9.jpg

- The Deuce - 2. évad

- The last ship - 5. évad

- Shameless - 9. évad

landscape-1465813024-the-last-ship.jpgNálam a Shameless a legvárósabb, de valószínűleg találok időt a másik kettőre is.

5 film, amit látnod kell

Musical

5: Chicago - mert ez az a musical, ami Oscar díjat nyert, mint legjobb film. Akad benne sok jó zene, neves színészek5fi5.jpg és hibátlan látványvilág. A történetben a szeretőjével végző lány börtönbe kerül, de szerez egy simlis ügyvédet, és jól megtanulja, a show a lényeg, nem az, hogy ártatlan vagy-e. Azért itt végzett, mert máig állítom, az Akadémiának egy évvel korábban kellett volna musicalnek adnia a legjobb film díjat, mert akkor olyan film ment, ami látványba, történetbe, énekben, színészekben is sokkal jobb volt. Úgyhogy, bocs, Chicago, egyszer megkerülhetetlen vagy, de a szívembe nem loptad be magad.

4: Rent - kinek ismerős a Bohémélet, Puccini egyik nagyon sikeres operája? Keveseknek? 5fi4.jpgSebaj! Ebben a nagyon jól sikerült filmben modernizálva megnézhetitek a sztorit. Adott egy drogossá lett egykori rocksztár, aki az őt AIDS-szel megfertőző lány halála óta képtelen zenélni, és egy nagyon lepusztult helyen kényszerül élni. Viszont az egyik szomszéd, a sztriptíztáncos Mimi megdobogtatja a szívét, jön vissza a zene is, csak a tragédia a sarkon les rájuk. Mindketten halálos betegek, mennyi idejük van még? A zenéje nagyon ott van, korrekt a látvány és ha nem említettem még volna, Mimi Rosario Dawson.

3: Mamma mia 2. Sose hagyjuk abba - hány olyan film van, melynek jobb a 5fi3.jpgfolytatása, mint az első része? Nem sok, és a Mamma mia egyike ezeknek. A történet úgy is leköt, hogy az első részből ismerünk minden fordulatot előre. A jelenben Sophie megnyitja anyja álom hotelét, míg a múltból látjuk, hogy Donna miként ismerte meg élete három férfiját, és hogyan kötött ki a szigeten. Az Abba dalok még mindig ütnek, Lily James tüneményes, és van benne nem egy remek beszólás. A két öreglányon végig vihogtam, kész. Nagyon jó kis nyári film, amin nevetni, sírni, szórakozni is lehet.

2: A nyomorultak - aki ismer, sejthette, hogy ez szerepelni fog a listámon. Az 5fi2.jpgegyik kedvenc musicalem, amit regényben, filmen és sorozatban, de még mesében is imádok - és készült belőle egy korrekt feldolgozás. A látvány korrekt, ha kicsit több párizsi helyszínt el is viseltem még volna benne. Hugh Jackman és Anne Hathaway a szívük is beletették, Fantine nagyjelenete libabőrös sokadszorra is nézve. De különben is hatalmas a stáblista, egy tucat név és Oscar díjas is akad benne. Az csak plusz poén e listán, hogy ezzel Amanda Seyfried duplázik, mert ő Abba dalokat is énekel e listán. A történetet kell mesélnem? Az egykori fegyenc, de aranyszívű férfi megment egy várost, egy árvát, míg egy nyomozó örökké a nyomában jár és egy forradalom is kitör.

1: Moulin Rouge! Ez az a musical, aminek az Oscar díjakat haza kellett volna vinnie! A történet ötvözete a Bohéméletnek (igen, pacsi a Rentnek) és az impresszionista Párizsnak. Egy tragikus, szépséges szerelmi történet, melyben a nincstelen költő beleszeret a gyönyörű prostituáltba, aki színésznő szeretne lenne, tehetséges is, de a célhoz egy herceggel kell összejönnie. A szerelmesek próbálják a férfit kijátszani, egy darabot készítenek együtt, de a végzet egy betegség formájában lecsap, ezt a szerelem se győzheti le. A látvány színes, túlzó, dekadens, magával ragadó. Egy látvány- és színorgia. A zenéje évekkel később is a fülemben cseng. Popdalok áthangszerelve és a történetbe illesztve. Elton John, Madonna, Queen, Muzsika hangja, David Bowie, Alessandro Safina, Bono, Fatboy Slim és eredeti dalok is akadnak benne. Nem is tudom, melyik a kedvencem. És a casting... korábban is bírtam Ewan McGregort, de itt egyenesen beleszerettem. Miért nem énekel többet? Olyan jó hangja van! Nicole Kidman is csodás benne. Zárásul, még amikor új film volt, a Voxban volt róla egy szívemhez közel álló kritika. Az írója azt írta, hogy a temetésén is a film végi boleró szóljon, míg a koporsóján a film plakátja van. Pacsi neki is, én tökéletesen átérzem a rajongását. Történet egy korról, egy gyönyörű nőről és egy szerelemről, mely már sosem múlik el. Szeretni kell, s szeretve lenni jó.5fi1.jpg

A kíméletlen

Börtönös, túlélős, harcos.

Billy Moore Ázsiában, bokszból és üzletelésből igyekszik megélni. Az egyik drogos ügylet nem sül el jól, és mire Billy észbe kap, már több évi börtönbüntetést kapott. Egyetlen fehérként bekerül egy olyan helyre, ahol mindenki egymás hegyén-hátán alszik a földre szórt gyékényeken, ahol az a fura, akinek nincsen tetoválása. Ahol már első este azzal szembesül, hogy a gyengébbeket elkapják és tömeges nemi erőszak áldozatai lesznek, míg nem marad más kiút, csak az öngyilkosság. Ahol még a gyógyszerét sem kapja meg, ha nem tud érte fizetni. a_kimeletlen.jpgOlyannyira elkeseredik, hogy még az öngyilkossággal is megpróbálkozik. De akkor egy kiutat látni vél: a börtönökben nagyon megy az illegális sportverseny. Ha oda be tud kerülni, valamivel jobb sora lesz.

A film végi kiírásból tudom, hogy egy regény mindennek az alapja. Egy olyan memoár, amely a bestseller listákra is felküzdötte magát. Nem hagyták ki a ziccert, egy jelenetben az eredeti Billy Moore is bekerült, hogy lássuk, honnan hova lehetett eljutni. És mégis, azt mondom, nem csoda, hogy ez a kötet nem jött ki nálunk, és a film se döntöget nézettségi rekordokat.

Valami nagyon nem stimmel benne.

Egyrészt, iszonyatosan erőszakos. Egy horroron nem borzongok annyit, mint itt tettem. Ott filmes az erőszak, itt viszont annyira naturalista, hogy belegondolni se akarok. Nagyon nem akartam volna tudni, milyen a börtönbeli erőszak, vagy amikor egymást félholtra verik. Eszembe is jutott, miért nem láttam Mel Gibson passióját a mai napig. Nekem megterheli az idegeim, ami ennyire valóságos. bírom a horrort, de egy percre se akarom elképzelni a valóságban. Attól sose féltem, hogy egy nap arra ébredek, hogy Jigsaw játszani hív. A börtön sincs a félelmeim listáján, de míg Jigsaw a valóságba nincs, a börtönök vannak.

A történet elbeszélése is alaphangon különös. Még rendesen a történet se áll össze, csak mintha epizódoknak néznék a börtönéletből. Mi a célja azzal a srácnak, hogy részt vesz a börtönök közti viadalon? Nyert egyáltalán valamit a győzelmével, amibe majdnem belehalt? Már ez lógott a semmibe.

Aztán, ott van a szerelmi szál, ha ezt lehet annak nevezni. Billy most szerette is a Fame névre hallgató transzvesztitát, vagy egyszerűen csak kellett neki valaki, akibe kapaszkodhat az embertelenség közepette? Igaz, sokat nyomott a latba, hogy vele legalább tudott beszélgetni.

Ami a filmnek egy másik olyan pontja, ami reális és autentikus, de majdnem megőrültem tőle. Billy angolul tud, itt maximum pár szót ért meg, és vele együtt gyakran mi is csak találgathatunk, hogy mit beszélnek körötte és hozzá, mi folyik. Kivétel, aki beszéli a thai nyelvet. Én nem, és nem is fogok, mert megállapítottam, hogy nagyon bántja a fülem ez a nyelv. Néha nem is éreztem nyelvnek, csak dünnyögésnek.

A főszereplő Joe Cole lehet ismerős brit sorozatokból, de még messze nem ismert arc. Azt nagyon elhittem neki, hogy szenved. Bele se akarok gondolni, mire gondol egy színész, amikor ennyire kiüresedik az arca és kiül rá a kétségbeesés.

Talán jobb filmnek, mint amit éreztem, mert én nagyon szenvedtem rajta. Rossz volt nézni.

 

A kíméletlen - 5/3 brutális, realista, de pont az egésznek az üzenete nem jött át. Nekem nem tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=v_793uKiWTQ

Várható heti megjelenések

Mozi:

- Egy kis szívesség - remek színésznők, izgalmas thilleres történet két barátnőről, akik közül az egyik eltűnik. A könyves blogomon megtaláljátok a regényről a beszámolóm, ami alapján készült. Mivel már olvastam is, nálam nagyon várós. Kíváncsi leszek, mennyit mertek megtartani a regény durva részeiből.

- Három nő - iraki film, egy színésznőről, aki hazasiet falujába és szembesül a hagyományok erejével.

- Predator - akció, sci-fi szörnnyel. DVD-n esetleg, nem az én világom.

- Remélem legközelebb sikerül meghalnod - dramedy egy öngyilkosságra készülő kamaszról. Hát... erre rá kell szánnom magam, de van, ami érdekel benne.

DVD:

- Bosszúállók: Végtelen háború

csúszik:

- A partiállat

- Maja a méhecske 2.

Tad 2.

Az utolsó felfedező

Kalandos, kincskeresős, összetartós.

Tad Jones békésen éli az építőmunkások életét, csak egy dolgot szeretne megváltoztatni. Sara annyira elfoglalt az ásatásokkal, hogy nem jut idejük találkozni. Tad többet szeretne, ha járnának, és Sara a barátnője lenne. Már vett is neki egy nyakláncot, és készül a kérdés feltételére. Ideálisnak tűnik az idő is: Sara megszerezte a Midasz tad_az_utolso_felfedezo.jpgtekercset, és a bemutatóra meghívta a férfit is. Ám mire kibökhetné a kérdést, betörnek a rendezvényre, és magukkal viszik a lányt. Meg akarják szerezni Midas kincsét. Nem sejtik, hogy a kulcs Tad kezében maradt: Sara naplója. Szerencsére az unatkozó múmia beszéli az ősi nyelvet is, így egy régészhallgatóval kiegészülve a kincs nyomába erednek, hogy ezzel Sara is meglegyen.

Be kell vallanom, nem sokra emlékszem a Tad Jones első részéből. Az megmaradt a fejemben, hogy kellemes csalódás volt, de bajban lennék, ha el kellene mesélnem részletesen a cselekményét. Szerencsére nincs is szükség arra, hogy ennél többre emlékezzek, mert annyira önálló ez a rész, hogy nincs is szükség a megértéséhez az elsőre.

És igen, megint pozitív csalódásban lehetett részem.

Először is, a történet egész normális. Láttam már olyan kalandfilmet, amit ennél kevesebb cselekménnyel és ötlettel raktak össze. Mozgalmas, szerethető végig, és pont annyi benne a kaland, hogy a gyerek is fel tudja dolgozni, és a szülője se akarjon kiugrani előle az ablakon. Használja a kincskeresős, kalandfilmes zsáner ismert elemeit, és ugyan mesésebbé teszi őket, de kreatívan.

Szerethető a mese üzenete, a hangulata. Családias, kedves, és ki vagyok békülve azzal az üzenettel, hogy a szeretteinkért késznek kell lennünk áldozatot is hozni. Mert a szeretet több kell, hogy legyen egy szónál, tettekkel is tudni kell kimutatni.

Furcsa, de egészen bejött a film humora is. Nem minden, hiszen a célközönség a nálam jóval fiatalabb gyerekeket jelenti, de volt bőven olyasmi is, ami nekem tetszett benne. A nagy kedvencem a madár, aki mindig egy csípős megjegyzéssel teli táblát mutat fel a legjobb időben. Még a múmia dolgai között is akadt vicces, ha abból már bőven ki is nőttem, hogy a nőnek beöltözését viccesnek találjam. (Nekem az Elvis jelmez sokkal jobban átjött.) De akármelyiket is nézem, végig kedves, családbarát, hangulatos a humora is.

Egy bekezdést megérdemel a mese grafikája is. Amitől különben legjobban féltem előzetesen. Mert a Disney, a Pixar, a DreamWorks, de a Blue Sky is olyan meséket hoz ki sorra, amelyek mellett a kisebb stúdiók meséi jó esetben furának, rosszabb esetben rondának tűnnek. A Vaiana szinte élt a vásznon. A Bébi úr történetét ugyan nagyon utáltam, de a grafikája igényes volt. Abba már nem is megyek bele, milyen elvárásaim vannak jövőre Hablaty és Fogatlan felé. A lényeg, nehéz ezzel versenyezni. De itt megoldották jól. Nem olyan minőség, mint a fent említetteké, de még bőven nézhető és vannak benne kifejezetten jól sikerült részek is. Nekem például nagyon bejött a karakterek mozgása. Meg az Alhambra. Tényleg felismertem részeket Granadából…

Úgyhogy, ha nincs éppen újabb Disney a dvd lejátszóba, a Tad Jones egy olyan mese, amivel le lehet kötni a gyereket. És a felnőttek se akarnak öngyilkosok lenni tőle.

 

Tad - Az utolsó felfedező - 5/3,5 korrekt grafika, szerethető történet, bájos humor és Indiana Jones light feeling. Tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=fK3Vups-2cI

Luke Cage

2. évad

Igazságosztós, küzdős, maffiás, környékbeli.

Luke visszatér Harlembe, és minden erejével azon van, hogy megtisztítsa a környéket és börtönbe juttassa Mariah-t. Claire egyre jobban aggódik miatta, de hiába minden figyelmeztetése, Luke képtelen letérni az útjáról. Misty a karja elvesztése után igyekszik a rendőrségre visszailleszkedni, és szintén Mariah fejére pályázik. Lassan luke_cage.jpgketten kialakítanak egy olyan irányt, melybe a törvény és Luke ereje együtt tud működni. Mariah sem tétlenkedik, legitimizálni akarja a családi ügyeket, politikai hatalmat akar. Shades próbálja figyelmeztetni, hogy McIver hátsó szándékait nem ismerik, de mire a nő is feleszmél, már egy vérbosszú közepén járnak, ami a nőből is előhozza a legrosszabb énjét. Luke igyekszik közbelépni, mielőtt egész Harlem vérben úszna.

Jó, legyünk korrektek. Az eddigi Netflix – Marvel sorozatokból nem a Luke Cage volt a leggyengébb. Az Iron Fist sokkal nehezebben ment le a torkomon, de utána már Luke története következik. És így érzem most is. Idén debütált a Punisher, ami jobb lett ennél. Lement egy évad a Jessica Jonesból, amit még meg kell néznem, de amennyit eddig láttam belőle, az jobban tetszett Luke kalandjainál.

Luke Cage 2. évada ott folytatódik, ahol az első évad abbamaradt. Megy tovább a maffiás történet, ami távolabb áll tőlem, mint a többi történet alapmotívumai. Ráadásul ez a bandaháború ezzel a vérbosszúval nem is igazán kötött le. Nincs olyan karakteres ellenfél, mint az első évadban. Mariah kifejezetten ellenszenves, még akkor is, amikor próbálják árnyalni, hogy miért lett ilyen és a maga módszereivel hogyan akar a városrésznek jót. Bushmaster meg egyszerre próbál tragikus figura és kegyetlen bosszúálló lenni, de se utálni, se sajnálni nem tudtam. Olyan jellegtelen véget is kapott, ami csak még jobban leépítette a karaktert. Tudom, ezzel visszahozható maradt, de én nem akarom viszontlátni.

Nem tetszett az sem, ahogy az akciók kinéznek ebben a sorozatban. Luke nagydarab, sebezhetetlen, és ilyen a mozgása is. Bokszoló stílusban nagyokat üt, az ellenfele meg kifekszik. Bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy nekem Iron Fist a leggyengébb karakter, de most kifejezetten jót tett akció szempontból, amikor egy rész erejéig Danny csatlakozott Luke hadjáratához. Az egyik légies, keleti mozgása jól ellenpontozta a másik merev, alig megmozdulós harci technikáját.

A látványvilág: sötét és komor. Direkt ilyen, hangulata is van, amit a bár zenéje rendszeresen alá is fest, de ez nekem nem jön be. A jazz nem az én világom, ahogy az évad végére eluralkodó rap vonulat sem az enyém.

Ezt se hiszem el, hogy leírom, de pokolian hiányzott a távozása után Rosario Dawson, vagyis Claire. Nélküle Luke karaktere sokkal egyszerűbb, motivációkban is lényegesen szegényebb. Rendet akar tenni és ennyi. Hiába utálom Mariah figuráját, ő legalább árnyalt karakter, többrétegű, míg Luke most nagyon egysíkú lett.

Színészileg erős most is a széria, és a bár zenei oldalról a műfaj neveivel van tele, csak mivel ezek az irányok nem az enyémek, ezt most nem tudtam díjazni.

Jessica és Danny még hátravan, remélem, inkább Punisher irányúak, mint ehhez hasonlóak.

 

Luke Cage - 5/3,5 a játszmák, családi titkok érdekesek is, de akció szinten ez a leggyengébb láncszem.

https://www.youtube.com/watch?v=sB1in0KkoG4

SpoilerZóna

Fiam nélkül soha

A héten nézzük részletesebben, mi történt a Fiam nélkül soha című filmben!

Dane Jensen fejvadász, aki szereti is, amit csinál. Így nem érzi túl nagy áldozatnak, hogy a családi eseményekspo7.jpg helyett is gyakran az irodában van, és dolgozik. Pedig a felesége már többször is panaszkodott, hogy hanyagolja őt is, és a gyerekeket is. Akikből három van: 5-7 körüli fiú és lány, és egy 1-2 év körüli kisfiú. Dane azzal védekezik, hogy neki kell eltartania őket. A felesége háziasszony, nem kell dolgoznia, és még a nő családjának is tudtak kölcsönt adni, amit azóta sem kaptak vissza.

Most különösen nagy a hajtás: a főnök a visszavonulását tervezi, és a két kedvence spo1.jpgközül valakinek fogja átadni a helyét. Ami több pénzt is jelent, hiszen az irodavezető jutalékot kap a beosztottai keresetéből is. Az egyik jelölt Dane, a másik a spo5.JPGtörtető Lynn. Ed nem szimpátia alapján dönt: aki decemberig a nagyobb bevételt termeli, nyer. Így Dane a szokottnál is többet dolgozik, és igyekszik lerázni magáról a felesége aggodalmát, aki a nagyobb fiuk miatt egyre idegesebb. Ryan fáradékony, érthetetlen okból foltos a bőre és valami nem stimmel vele.

Amikor eljutnak orvoshoz, mindenkit fejbe csap az eredmény: a gyerek leukémiás. Nagy harc spo3.jpglesz,  ha túl akarja élni. A hagyományos terápia nem akar hatni, kísérleti módszerek jönnek, és a gyerek nagyon szenved. Amikor jobb napjai vannak, mivel az építészet a szenvedélye, a város nevezetes épületeit látogatják. Dane nagyon kapaszkodik a fiába, most döbben rá arra, milyen komoly kis emberke lett belőle, és nem volt eleget vele.

Az állandó kettős teher lassan mindkét területen felőrli a férfit. Ott akar lenni a fiának, a családjának, de közben a cégben is hoznia kell az eredményeket. Egyre nehezebb összeegyeztetni a kettőt.

spo6.jpgRyan állapota hirtelen lesz rosszabb, már eszméleténél sincsen, kómaszerű állapotba zuhant, a gépek tartják életben. Dane nem képes elengedni a fiát, de a felesége megmondta neki, hogy nem hajlandó azért szenvedésre életben tartani a gyereket, mert a férjének bűntudata van. Ahogy Dane próbálja felfogni ezt az egészet, a kórházi személyzetből többen is mesélik neki, hogy miket mesélt a fia és mennyire remek kölyök. Ryan büszke volt arra, amit az apja csinált, hogy segített más apukáknak, hogy gondoskodhassanak a családjukról.

Dane a gyerek betegágya mellől valóban ezt akarja csinálni. Van egy ügyfele, Lou. Remek mérnök, akinek spo8.jpgmegszűnt az előző munkahelye. De mivel a férfi idős, senki nem akarja alkalmazni, fiatalabbakat keresnek. Eddig Dane arra használta, hogy begyűjtse az infókat a mérnöki állásokra. Elküldte Lou-t, kikérdezte, miket kérdeztek tőle, majd erre felkészítve az alkalmas jelölteket elküldte. De most valóban Lou-nak keres állást. Egy vezető mérnöki állásra Lou a jobb jelölt, de Dane egy másik ügyfelét vennék fel, mert fiatalabb. Dane ezzel nyerné a versenyt Lynn ellen, de inkább lemond a jutalékáról, veszít, és így Lou kapja a munkát.

A felesége küldi haza a fiuk betegágya mellől, azzal, hogy ha összeomlik, hívja. Nem engedi el nélküli a fiút. spo4.jpgDane-t Ed is látni akarja, aki megtudta, mit csinált Dane. Azonnali hatállyal felmond neki. Dane nem is érti - tudta, hogy Ednek a bevétel minden, maga is azt mondta eddig, hogy Ed a bevétele alapján szereti az embereket. De igazából nem hitte el, azt hitte, barátok. Otthon töpreng, hogy mondja el ezt a feleségének, amikor megcsörren a telefon. Rohan a kórházba.

Ryan ott fekszik, mozdulatlan, összeomlik mellette. Meghalt a kisfia. De a felesége mellette terem, és mielőtt magyarázhatna neki, a fia felé fordul és megszólítja, elmosolyodik. Nem meghalt, jobban lett. Már fel fog épülni. A neje még annak is örül, hogy kirúgták, nem szerette, amit az állása tett a férjével. Ed küld egy borítékot - összetépve benne van a versenytársi szerződés, így Dane megnyithatja a saját üzletét. Azért Ednek is van szíve...

A gyerekek mennek iskolába, Dane most otthonról dolgozik, de nem igazán vannak ügyfelei. Lou hívja: vezető mérnökként ő veheti fel az új embereket, és Dane az, akivel dolgozni akar.spo2.jpg

Nagyon nem akarom magyarázgatni, nekem tetszett. A történet is jó volt, a szereposztás is. Tetszett az is, hogy a végére mindenki elnyerte, ami járt neki.

A tizenkettedik férfi

Háborús, menekülős, ellenállós.

Az angolok norvég hazafiakat képeztek ki, hogy aztán hazatérve partizánként nehezítsék meg a németek életét. Egy hajónyi robbanószerrel és azzal a küldetéssel indultak haza tizenketten, hogy stratégiailag fontos hidakat tegyenek tönkre. De a németek tudomást szereztek róluk, a hajót szétlőtték, és 11 ellenállót el is fogtak. Csak egynek sikerült szabadon maradnia, azzal, hogy átúszta a fagyos öblöt. Súlyosan átfagyva, sérülten igyekezett a12ferfi.jpgmenedékre lelni. Míg a környék náci feje, Kurt Stage minden eszközzel a nyomára igyekezett buktatni, a falusiak a védelmükbe vették, és elhatározták, hogy átjuttatják a férfit Svédországba. A norvégok így kívánták kifejezni, hogy igazából kinek az oldalán állnak.

Van még egyáltalán olyan háborús film, ami a nyolcvanas, kilencvenes években volt divat? Vagy még korábban, Hollywood aranykorában? Amikor voltak a jó szövetségiek, a gonosz nácik, és a végére diadalmaskodott a jó? Mennyire lesz vicces, ha azt mondom, legutóbb ilyet az Amerika Kapitány első részében láttam? (Wonder Woman is a németekkel harcolt, csak az első világháborúban, ott még nácikat nem emlegethetek.) Nem mintha nem szeretném az új hullámot, van is pár kedvencem belőle, de most már egy kis változatosság jól esne.

A tizenkettedik férfi európai film, és ez sok mindenben meg is látszik. A helyszínek, a stáblista, a kisebb költségvetés. Ez mind nem is baj, mert van egy elég érdekes történet mögötte. Egy túlélő játszma, amiben az egyszerű emberek is hőssé magasztosulnak azzal, hogy segítenek egy társukon a németek ellenében. Néhol egész jó ötletek vannak benne, hogyan játsszák ki a technikai és létszámfölényben levő nácikat. Aki azt a kecskés szánt kitalálta… komolyan, eszembe jutott Odüsszeusz és a küklopsz.

De valahogy mégse tetszett igazán, nekem pár helyen komoly hiányérzetem volt. Jó sokáig kellett néznem a filmet, mire rájöttem, mit akart ez a 12 ember és az egyetlen túlélő mire játszik. Egyszerűen nem értettem, minek üldözik annyira és egyáltalán mit csinált korábban. Jó nagy pofon is volt számomra, amikor rájöttem, hogy még a küldetés előtt kútba esett az egész terv, és az egyetlen cél a túlélés. Nekem nem fért a fejembe, miért kezelték hősként az Angliába visszaérkező Jant. Azok az emberek voltak a hősök, akik életben tartották. Ő azzal lett hős, amit már nem láttunk. Ahogy visszament, és harcolt tovább. De ezzel a film már nem foglalkozott, egy mondatnyi kiírást kaptunk a film végén.

Durva, de egy ponton sokkal jobban érdekelt és értettem, ami a német oldalon történik. Stage motivációi, karaktere sokkal jobban sikerült, mint Jan oldalán ugyanezek.

Ebben szerepe lehetett annak is, hogy Jonathan Rhys-Meyers nagyon rutinosan hozza már az ilyen karaktereket. Magamba jót szórakoztam azon, hogy merengtem, melyik szerepeit fedezem fel ebben a karakterben. Talán egy kis Drakula? Vagy a háborút szító Árnyvadász, Valentine? Esetleg a harcos pap a Vikingekből? Talán a pap a legtalálóbb, de ha nem is hasonlítgatom semelyik korábbi munkájához, akkor is megáll a karakter a lábán.

Azzal is bajban voltam kicsit, hogy mit akarhattak közvetíteni a filmmel. Ha egy mondatban akarnám megfogalmazni a lényeget, nem tudom, mi lenne az.

Láttam már gyengébbet, de sokkal jobbat is. Rhys-Meyers kapja a piros pontot.

 

A tizenkettedik férfi - 5/3,5 érdekes, valós történet is, háborús filmnek korrekt, de az üzenete nekem nem tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=OrTTmXWeTkE

Sharp objects

1. évad

Családos, oknyomozós, kisvárosi, sötét titkos.

Camille Preaker újságíró, aki nem kevés személyes kínnal él együtt. A szerkesztője, egyben apafiguraként is jelen levő mentora segíteni akar neki, de ehhez szembe kell néznie a múltjával. Amikor Camille szülővárosában egy kamaszt brutálisan megölnek, hazaküldi a nőt tudósítani. Míg Camille igyekszik a gyilkos nyomára bukkanni, és csak a munkára koncentrálni, képtelen menekülni a múlt és a családja elől. Anyja gazdag gyáros, aki kisebb lányát kényezteti, őt minden beszólásával bántja. Ahogy újabb kamasz holtteste kerül elő, a helyi indulatok egy kamaszfiút vesznek célba. Camille hisz John ártatlanságában, és míg egyre közelebb kerül egy nyomozóhoz, egy olyan családi titok nyomára bukkan, mely nem csak a jelent, de a nő életét is örökre megváltoztatja.sharp_objects.jpg

Nem is titkolom, hogy Gillian Flynn regényei közül nekem az Éles tárgyak, vagyis a Sharp objects volt a kedvencem. Nagyon vártam is a mini sorozatot, az HBO is ezt szánta a nyári dobásának. És mennyire sikerült annak lennie? Nem teljesült minden elvárásom, így kicsit van bennem csalódottság is, de azért korrekt sorozat készült belőle.

Talán az, ami csalódást okozott: a sorozat dinamikája. A regény thriller, végig tele feszültséggel, és a sok lelki kérdés ellenére is mozgalmas, nem untat. Ezzel szemben a sorozat annyi időt tölt alapozással, hangulatteremtéssel, hogy azt nehezen bírtam végigülni. Az eseményeket akartam, a sötét titkokat, a nagy konfliktusokat, amelyek meg is jöttek, csak éppen az évad második felére. Az már tetszett, és néztem is örömmel, de addig el kellett jutnom.

Talán, aki nem olvasta a regényt, nekik kellett ez az alapozás. Agyilag ezt be tudom látni, de akkor is hosszabbnak éreztem a felvezetést, mint amit értékelni tudtam.

És, még valami, amit nem vesz be az agyam. Ami különben nem a sorozat hibája, ugyanez van a regényben is, amit képtelen vagyok megemészteni. John és Camille közti szálak. Prűd leszek attól, hogy nem díjazom, ameddig jutnak? Nagyon is tudom, hogy Flynn nem meséket ír, a sötét és törött karakterek sokkal izgalmasabbak neki a jóknál, de még mindig nem értem meg, mi löki Camille-t John felé. Annyira se jövője, se értelme.

A sorozat különben korrekt adoptáció, jól leköveti a regényt. Az eleje talán nyújtottabb, és nincs úgy lezárva, mint a regény, de ennek tévés okai vannak. Sikeres sorozat lett, és az HBO nyitva hagyta egy folytatás lehetőségét. Amy Adams ugyan egyelőre azt nyilatkozta, hogy nem akar megint Amy bőrébe bújni, de ismerjük a filmes szabályt. Soha ne mondd, hogy soha! Craig se akart többé 007-es lenni, aztán kivel forog az új James Bond? Vele, naná.

A látvány, a hangulat is visszajön, ami olvasva sokkal jobban tetszett, mint most vizuálisan, de ettől még jár a piros pont.

Az HBO a castingot most sem bízta a véletlenre. Amy Adams jól elkapta a karakterét, és az évad végére Clarkson és Scanlen alakításában is megtaláltam a regénybeli élményeim megtestesítőit. (John és a nyomozó figurájáról nem tudom ugyanezt elmondani.)

Azért megjegyzem, a regényben nagyobbat üt a végső csavar, ha a plusz jelenetek ütősek is.

A célt megvalósította az HBO, igényes kis sorozat lett, összességében tetszett.

 

Sharp objects - 5/4 lassan indul, és egyre gyorsul. Jó színészi játékok, okosan épülő cselekmény, thrilleres.

https://www.youtube.com/watch?v=_v8Fm3O8cp0

süti beállítások módosítása