Minden napra egy film

Minden napra egy film

Madarak a dobozban – Barcelona

2023. július 21. - BBerni86

Regényként az egyik kedvenc horrorom a Madarak a dobozban – hozzáteszem, az első kötet. Lett belőle Sandra Bullock-film, ami már annyira nem tetszett. Most pedig itt az újabb film, de nem Malerman ötletét viszik tovább. Csak a világot használják fel, és Barcelonában mutatják meg, mi történt az…

Tovább

Red Rose

1. évad

Pont egy sorozat kapcsán elmélkedtem korábban is azon, hogy ijesztőbbnek találom a reális, az emberi gonoszt, mint a természetfeletti lényeket, amiket a horrorokban kitalálnak. Megint ezen járt az esem – a Red Rose kapcsán. Hiszen a sorozat alapját az adja, hogy az a kamasz, aki felteszi a…

Tovább

Szerelmi taktikák 2.

Hát igen, még egy olyan film is kaphat folytatást, amiről nem gondoltuk volna, hogy sikeres lesz és még egy részt akarnak belőle. A Szerelmi taktikák különben nem volt rossz romantikus komédia, de hogyan lehet ragozni a happy endet? Nos, kitalálták. Szerencsére nem azzal, hogy szétszedik a párt,…

Tovább

Szélhámos rokonok

Az eredeti nyelvjátékot, talán szerencsére, nem igyekeztek visszaadni. Nem érzem így sem jónak a címet, de majd barátkozom vele. De azok a rokonok akkor sem szélhámosok, hanem tolvajok… Mindegy, ahogy írtam, emésztem. A történet is hasonló érzéseket váltott ki belőlem – ülepednie kell kicsit, hogy…

Tovább

Record of Ragnarok

2. évad – 2. rész

Elkezd belassulni a Ragnarok? Azért pár harc szokott lenni egy-egy évadban, de a 2. évad záró részeiben egy összeállítás érkezett csak. 5 rész, és mindben Buddha néz szembe Zerofukuval – aki a 7 szerencseisten, csak egyben. Majd el is magyarázzák, hogy lett egyetlen istenből több is, és most miért…

Tovább

Cash

Az arany illata

Elég sok tolvajokat bemutató film van, és jó sok mindent loptak már a szélesvásznon. Nos, a franciák hoztak egy olyan komédiát, amiben valami újat sikerül nagy tételben elemelni. Parfümöket. Ez magyarázza a címet is, bár az aranyat túlzásnak érzem. Azért nem milliárdosok lesznek a lopott parfümök…

Tovább

Sorozatnéző

Hijack, The Crowded Room, Poker Face, Foundation, My Happy Marriage, The Afterparty

Kezd kialakulni, mi lesz a nyáron a heti nézős sorozatom. Mert azért akad olyan újdonság, folytatás, amit majd tudok nézni. A Hijack (s01e04) tökéletesen hozta azt, amit eddig is láttam ebben a sorozatban. Ahogy John alakja egyszerre igyekszik a fontos információkat lejuttatni a földre, megnyerni a…

Tovább

Monsterland

1. évad

Egy újabb horror antológia, én szeretem az ilyesmiket. Ráadásul, a novellás kötetet is olvastam, amit feldolgoztak. A sorozatot nézve pedig megfogalmazódott bennem, hogy nem is horrort nézek, hanem egy hatalmas allegóriát. Mert hol is van Monsterland? Nem a szörnyek másvilági dimenziója, nem valami…

Tovább

Az utolsó szerelmes levél

Örök kérdés marad, mikor járunk jobban, ha először a regényt olvassuk el, vagy megnézzük a belőle készült filmet? Én az esetek nagy részében az olvasásra szavazok, hogy magam képzelhessem el a szereplőket. Ha már látom a filmet, a színész arca hozzáragad a szerephez. Néha azonban annyit emésztem…

Tovább

Hadik

Még nem találtam szavakat erre a filmre. Leginkább fogom a fejem, hogy ez meg kinek jutott az eszébe. Nekem közelebb állt egy Háry János történethez, mint egy történelmi filmhez. A történet igazából nem is tudom, miért zavar ennyire. Ha nem magyar huszárok meg ez a kor lenne, jobban vettem volna,…

Tovább
süti beállítások módosítása