Szörnyekből cuki lényeket csinálni? A Pixar már megcsinálta, Szörny Rt. a címe. Ha nagyon akarom, még azt is megemlítem, hogy vannak igencsak egymásra hasonlító lények ebben és abban.

Akkor mi az új ötlet? Hogy a mese világában a szörnyek beilleszkedtek az emberek világába, és sportolókká lettek. Leginkább a pankrációhoz tudnám hasonlítani, amit csinálnak, csak ez nem előre lebeszélt show és színház, hanem valóban igyekeznek megverni egymást a ringben.

Erről is eszembe jut, hogy láttam már ilyet. Leginkább a Vasököl, ha jól emlékszem a címére, amiben a robotok tették azt, amit itt a szörnyek. Hugh Jackman volt az emberi főszereplő, a robot edzője.

A történet különben szintén ismerős elemekből áll össze. Egy városka elvesztette a sportoló hősét és annak edzőjét, igazából senki nem tudja, mi lett velük. Most van egy új szörnyük, aki képes lesz bajnokságot nyerni. Ám Csápoló utálja a hely örökségét, hogy itt mindig az elveszett bajnok utáni második lehet. Így más városba költözik, és mindent megtesz, hogy a Rayburn és Coyle edző emlékét őrző stadiont lebontassa. Coyle közben felnőtt lánya, Winnie elhatározza, csak egy új szörny kell nekik. Véletlenül bukkan rá Rayburn fiára, és innen már ki lehet találni mindent.

Edzés, barátkozás, nagy viadal. Minden, ahogy szokott lenni. A humort meg majd az adja, hogy egészen egyedi technikát alkalmaznak Rayburn harci stílusának. Táncokat alakítanak át neki harccá. Azok jól is néznek ki, és még jobban kiemelik a szörnyviadal pankráció jellegét. Főleg majd Csápoló ellen, aki vette a fáradtságot, és megtanult egy hasonló technikát, hogy úgy alázhassa le főszereplőnket.

Külcsínre kellemes, de azért nem az a szint, amit ma már tud a technika. Érezhetően számítógéppel készült, és a ringbéli jelenetek nagyon ki is vannak találva. A táncos harc alapból jó ötlet, és állatszerű szörnyekkel aztán lehetett ötletelni, hogy mit hogy tudnak még látványosabbá tenni. A szörnyek is jól néztek ki. Az emberek, amik nagyon műnek tűnnek a környezetben. Furának is érzem leírni, hogy a szörnyek szépek és illeszkednek, az emberek meg túlságosan babaszerűek.

Korosztály. A történet adná magát, hogy gyerekfilm. Még az üzeneteket is benyomták, amit gyerekeknek szoktak árulni. A barátságról, önmegvalósításról és hogy semmi sem lehetetlen. Itt simán belefért az is, hogy a maffiavezér, akitől mindenki retteg, nem csak elengedi Rayburnt, de még szurkol is neki. Viszont, vannak benne olyan utalások, amit a gyerekek nem érthetnek. Más filmekre, például. A kidolgozott verekedésekre is azt érzem, az inkább a felnőtteknek és a szülőknek szól, nem a kicsiknek. Legalábbis remélem, hogy nem az a cél, hogy a gyerkőcökből pankráció rajongó felnőtteket neveljenek.

Eredetiben a szinkronhangokon se spóroltak. Több ismert komikus és tévés komédia szereplő adta a hangját a karaktereknek. Pl. a Brooklyn Nine-Nine vagy a Murderville és a Miracle Workers stábjából.

Nem az év meséje, de egyszer simán nézhető és a táncos pankráció jól is nézett ki benne.

Gyorsan nézzük a sorozatnézéseim.

Belekezdtem a pótlásba. Az All American (s05e10) volt a kezdő, és maradt a könnyed hangvétel, még komoly témában is. Vagyis, Asher barátnője beteg, a kórházi számla magas és a csapat segíteni akar neki. Így árverést szerveznek – a fiúk bevállalnak egy randit a lánnyal/nővel, aki a legmagasabb összeget dobja be. Van benne humor is, de aztán ráhúzzák a párkapcsolati gondokat.

Bonyolódik Spencer szerelmi háromszöge. Kezd nyögvenyelős lenni – nem érzem hitelesnek, hogy eddig Liv után csorgatta a nyálát, most visszakaphatná és jön az öngyötrés. Nem mintha nem Liv lenne vele egy hullámhosszon… Ok, az új barátnő próbálkozik, de egyszerűen nincs köztük meg ugyanaz.

Egyre többen tudnak Jordan – Layla párosáról. Lassan ideje lesz itt is valamit lépni, mert már kifulladt a titkos kapcsolat tematika.

Viszont, most megint előkerült a szegény környék segítése. Spencer szabályosan nekiesik Baker edzőnek, amiért az igazgatói helyét egyetemi edzőségre váltaná. Nagyon álszentnek hat, hogy ő már kikerült, az anyja is elköltözött az új férjével, éli a maga boldog életét, a másiktól meg elvárja, hogy adja fel az álmait, hogy segítsen az ottaniaknak?

A másik sorozat most is jobban tetszett: All American: Homecoming (s02e10). Sport, egyéni dráma, ahogy szokták, ez az értelmesebb.

Thea is visszatér a teniszcsapathoz, és már megy is a harc a versenyző helyekért. A feszültséget az adja, hogy csapatként együtt kellene dolgozniuk Simone-nal, miközben ugyanazért a helyért versengenek. Erre keresik a megoldást – én különben jobban bírom, amikor jóban vannak. El is indulnak felé, de…

A rész végén egy olyan magánéleti kezdemény, ami könnyen el tudom képzelni, hogy borítani fogja Simone és Thea közeledését. Ez még olyan szappanos hatás, amivel ki tudok békülni.

Jobban bele lehetett látni JR nagyapja – apja – fiú kapcsolatokba, ami plusz hangsúlyt kapott attól, hogy Damon a nagyapa szemében azonnal teljesen elfogadható unoka. Pedig a fiúnak most azzal kell szembenézni, hogy meghalt a nevelőapja.

Az, hogy a tanári kar kapcsán is megy a kavarás, már sok a jóból. Nagyon nem tud tetszeni, ahogy az is szappanos drámát kap, hogy az igazgató asszony ki mellett köt ki.

Talán most egyetemesebbek voltak a szokottnál – nem a fekete közösség dolgaira vannak kihegyezve, hanem olyan sport- és magánéleti kérdésekre, amelyek rassztól függetlenek.

Végül, a The Good Doctor (s06e13) heti epizódja. Kezdek megint rákapni, most szívesebben nézem a részeit, mint ahogy tavaly szenvedtem vele.

Kaptuk a szokott tematikát: Lim orvosi esete egy átültetésre váró tüdő használhatóvá tétele volt. Inkább érzelmi oldalról volt nyomás, mert a fiatal nőnek már csak ez az esélye volt az életben maradásra. De az látványra nem volt nagy szám, hogy ülnek és várnak, hogy a tüdő kezd-e javulni.

Park Morgannek segített a klinikai teszt egyik betegének diagnosztizálásában. Itt is érzelmi játék volt: Morgan gyorsan leírta, hogy a férfi megszegte a szabályokat és így tönkretette az eredményeket, míg Park más választ keresett. Ő hinni akart a férfinak.

Végül, Shaun és a gyakornokok egy táborban megbetegedett fiút kezeltek. Ebben volt az orvosi rejtély – ahogy futottak a betegség után, és a tünetek rosszabbodására jöttek sorra a gyógyításra tett kísérletek. Persze, ráhúzták a magánéleti szálat is. A házaspár nagyon más személyiségekből állt, a gyerek kezelésében sem értettek egyet, és Shaun is töprengeni kezdett azon, hogy mi lesz vele és Leával, ha a gyereknevelésen egymásnak feszülnek.

Leírva semminek, giccsesnek hat, de a színészek és a jelenetek beletették az érzelmi pluszt. Annyira giccses volt, ahogy Lim az utolsó pillanatban tudta működőképessé tenni a tüdőt, és a lány megmenekült, noha már az anyja elköszönt tőle és elengedte. Mégis, megvolt az eufória, hogy sikerült, megoldották. Ahogy Shaun betegének szülei is egymásba tudtak kapaszkodni a marakodás helyett.

Érzelmileg most megtalálják a húrokat, és orvosi esetek vannak – sokkal szívesebben nézem ezeket, mint amikor átcsúsznak szappanba, és az a feszültségforrás, hogy kik járnak/szakítanak.

Már aludtam rá egyet, de most sem igazán tudom, mit szóljak a filmhez. A középső résznél jobb volt, itt már legalább a városi legendát és a halhatatlanságot visszafogták, de még így is vannak benne olyan elemek, amelyek miatt fogom a fejem.

Belenéztem a kritikákba is, de az sem segített. Jól lehúzták – lehet, hogy mivel nekem a 2. volt a mélypont, ez emészthetőbb volt? Az biztos, hogy nem áll szándékomban még egyszer végignézni ezt vagy a korábbi Halloween filmeket sem.

Mert mi van most? Eltelt pár év, Laurie és Allison játsszák a boldog családot, és igyekeznek normálisak lenni. A környék azonban továbbra is nyugtalan, és Michael afféle mumusként él az emberek emlékezetében. Ha valami történik, mint a baleset, amiben egy kisgyerek meghalt, a szerencsétlen gyerekvigyázót kiáltják ki újabb szörnynek, és Corey is ugyanazt az elbánást kapja, mint Michael. Laurie adna neki esélyt, még az unokájával is összeismerteti, és a fiatalok között elindul valami. De a város nem hagy neki kis nyugalmat sem, megőrjítik, és pont akkor tér vissza Michael is. Akiben Corey megismer valamit, magából. Amit vele tettek.

Ennél többet nem akarok a cselekményről elmesélni. Lehet nézni beteg szerelmesfilmnek, megőrülés történetnek, sima slasher mozinak is. Egyiknek sem kiváló, de elmegy. De ahogy írtam, van benne nem egy problémás rész. Michael ledarálása… inkább nem is mondok semmit. Nyomorultak nehezebb megölni, mint Raszputyint. Már mit is csináltak vele? Szerintem lelőtték, felrobbantották, leszúrták – most le is darálták.

A korhatár azonban nem szabadult el. A legdurvább nem is tudnám megmondani, mi volt. Legrosszabbul Laurie nézett ki csupa vér torokkal, de pl. Michael ledarálása sem lett véres és naturalista jelenet. Valahogy kiérezni belőle, hogy ez slasher és nem tudtam komolyan venni.

Különben ezt most kevésbé éreztem Michael filmjének. Corey sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott, ha Michael azért a végére be is mutatja, hogy miért ő viseli azt a maszkot, és mire képes, amikor rajta van és kés is akad a közelben. Azt különben ki tudja elhinni, hogy a nagydarab, pszichésen sérült férfit, aki kézzel kitöri nagyon lazán egy másik ember nyakát, a nagyon megöregedett nővére le tudja nyomni? Még akkor is, ha Jamie Lee Curtis játssza.

Akit lehetett, hoztak vissza. Ezzel lett olyan szereplő is, aki teljesen feleslegesen teng-leng a filmben. Will Patton azzal a pár mondattal… már szinte vicc. Rohan Campbell az új szerzemény, mint Corey. Ami megmaradt belőle, inkább a szkript érdeme. Amikor Allison is kiakad és kész lenni lázadni, menekülni vagy balhézni, képletesen felgyújtani a várost? Ahogy Corey rávágja neki, hogy nála a gyufa. Az fog eszembe jutni, ha visszagondolok a filmre és erre a karakterre. Hatásvadász, az erőltetett voltát is érzem, de mit várok egy olyan filmtől, amiben a gyilkost le kell darálni, hogy biztosan ne jöjjön vissza még egy ünnepet vérbe fullasztani?

Simán megírtam mellette a céges leveleket is, vagyis háttérfilmnek nekem megtette. Nem szerettem, de nem is utáltam.

Kezdjük azzal a kettővel, amit már beígértem hétvégén.

A Servant (s04e05), ami nálam lassan a teljes érthetetlenség ködébe vész. Csak önmagában egy-egy rész története rendben van, de az összkép úgy szétesett, hogy nem tudom, miképpen akarják azt összerakni a maradék időben.

Most működött a szomszédokat köszöntő estély, aminek az igazi célja az volt, hogy a szektások bejussanak a házba és elkapják Leanne-t. Azon még vigyorogni is tudtam, ahogy a házaspár nagyon átlátszó kérdésekkel próbált rájönni, kinek kellene segíteniük a lány ellen. Már egészen abszurd az egész, és nem is csodálom, hogy Leanne be fog pörögni. Már kezdünk a töréspontjára érni.

Ugyanakkor nem értem, mit gondol a család. Mert Leanne távozása szerintem az élő Jericho végét is jelenti – Dorothy pedig arra sem emlékszik, hogy gondatlanságból hagyta meghalni a fiát. Előbbre lesznek azzal, ha Leanne elmegy, és Jericho megint játék lesz? Ahogy mondtam, nem tudom.

Így ez a kettősség megvan most is – maga a rész jól néz ki, még a színészek játéka is tetszett, de fogalmam sincs, merre kerekedik itt minden.

A Criminal Mind (s16e10) évadzáró gyáva volt. Behúztak egy nagyon erőltetett szálat, mivel folytatódjon majd jövőre. Elias barátunk ugyanis valami komoly kormánytitok birtokában van, amivel tud alkudozni, és amiről a fejesek azt akarják, hogy a BAU se tudjon. Így aztán csak kelepcéken gondolkodtak, meg körbetáncolta egymást a BAU és az államügyész.

Ennél még egy fokkal gyávább, hogy Rossi sem lett beáldozva. Ugyan a csapatból egyetlen személynek mennie kellett, meg is gyilkolta Elias, de messze nem egy főszereplőt. Csak egy olyan mellékszereplőt, akit az utóbbi időszakban többet szerepeltettek. Rossi eltávolítása nagyobbat szólt volna, de ebben is azt érzem, hogy rákészültek a 17. évadra, és nem áldoznak be főszereplőt.

Most is tartom, hogy Elias szálát szívesebben néztem, mint az ügynökök ténykedését. Már nem keltik azt a benyomást, hogy a szakmájukban ők a legjobbak. Elias inkább kvalifikált gyilkos. Rendben, neki a feleségével való gyötrődése nem tetszett, de még mindig inkább az, mint Rossi hallucinációja a halott feleségéről.

Mivel igazán jó krimit nem néztem hetiben, elment így, de ez már teljesen más sorozat, mint egykor volt. A korábbiaknál is kevesebb benne a pszichológia és profilozás, ez lassan sima FBI-os krimi.

Végül, kicsit haladtam a Young Sheldon (s06e11-12) részekkel is.

Ami tetszett: az egyetem és Sheldon harca, hogy ki fejleszti ki előbb az adatbázist. Valahol gyerekes is, de éppen ezért állt jól neki. Ahogy komoly felnőttek, meg egy olyan zseni, mint Sheldon, ennyire óvodás módszerekkel igyekszik nyerni a másik ellen. Kicsit megcsillant az, hogy Sheldon mennyire nem normális gyerek, de azért gyerek. Amiért lehetett bírni ezt a sorozatot.

Még mindig húzzák, és ezekben a részekben is benne volt, hogy Mandy nem nagyon tudja, mit kezdjen a helyzetével és a gyereke apjával. Georgie túl fiatal hozzá, és az is kiderül, hogy a baráti köre se a fiúról, se a gyerekről nem tud. Mert szégyelli. Ugyanakkor meg nagyon nem esik jól neki, hogy Georgie máris talált mást magának. Látni rajta, amikor szóba kerül a másik nő. Most akkor mi is van?

Nem is szeretem ezt a vonalat, és a készítők is próbálkoznak mással is. Mandy családja, már a testvére is képbe került a szülei mellett. Nem azt mondom, hogy nagyon viccesek, de azért jobban működnek, mint Georgie és a szoptatós melltartó. Azt pl. kifejezetten bírtam, amikor a két apa azon merengett sütés közben, hogy kinek van furább fia.

Most azt érzem, hogy próbálnak viccesnek maradni, de dramedy sorozat felé haladunk. A tavalyi évadnál jobbak, de még tartom, hogy el kellene köszönnünk tőlünk, mielőtt már ennyit sem tudnak kitalálni. Mert azt meg nagyon nem akarom nézni, ahogy Georgie kislányát nevelgetik majd.

Hétvégére All American pótlás van tervben, majd mesélek.

Szeretnék olyan ember lenni, aki azt tudná írni, hogy teljesen mindegy volt neki, hogy milyen rasszba tartozó színészek játszották a szerepeket. De sajnos ugyanúgy voltam ezzel a filmmel is, mint a Bridgerton sorozattal – amit különben még nem láttam, csak az ajánlót.

Szerintem az a bizonyos sorozat lehetett a minta is. Minkettő történelmi romantikus regényből készült, és mindkettőben szánt szándékkal úgy vannak válogatva a színészek, hogy vegyes párok legyenek, és nem számít, ki milyen nemzetiségű színész. És tudjátok mit? Nem lenne gondom ezzel, ha nem történelmi jellegű lenne a film.

Mi több, Freida Pinto kifejezetten szimpatikus volt Selina szerepében. Csak éppen ez egy történelmi romantikus film, Angliában játszódik és a szereplők közel 90%-a az arisztokráciához vagy az előkelőkhöz tartozik. És egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy a viktoriánus Angliában ázsiai, afroamerikai és egyéb személyek nemesek lehettek volna. De most komolyan – akkoriban rabszolgákkal kereskedtek, és éppen ők voltak a célcsoport, mint rabszolga. India, amely a gyarmatuk volt, annyiban élvezett kiváltságot, hogy az ottani nemeseket elismerték és vendégül látták, de az angol nemesi családokba már nem házasodhattak be. Akkoriban ezeket az embereknek szolgáknak tekintették, még a gazdagokat is – úgyhogy zavarja az agyam ilyen okból a casting. Ha annyit variálnak, hogy nem Anglia, hanem Liliput vagy Tündérföld a helyszín, már semmi bajom nem lenne. De így…

Ehhez jön hozzá, hogy a történet – megjegyzem, már a regényéé is – klisés és gyenge. Az alapjában felismerhető A makrancos hölgy – vagy a 10 dolog, amit utálok benned, ha frissebb verziót akarok mondani –, csak itt fordítottak a felálláson, és nem a lány, a férfi az, akinek leckét adnak. Egyszerűen nincs annyi cselekménye, hogy a jó 2 órát értelmesen megtöltsék. 3 részben néztem meg, de nem sokon múlt, hogy 4 napig küzdjek a filmmel.

Romantikus, némi humorral színezve. Probléma is volt, hogy nem úgy vicces, ahogy szerintem egy film humoros. Mű és erőltetett, és csak ilyen jelzőket tudnék halmozni. Pl. azon kellene mosolyogni, hogy a kinézett rokont Julia a saját rokonának vallja, hogy Malcolm ne higgye, Selina rokonsága kínos. Vagy: el akarják hitetni a férfival, hogy Selina tehetséges zongorista. Csak éppen nem tud zongorázni. Így négykezest játszik Cassidy párjaként – valójában a lord játszik minden szólamot, és amikor Selina próbálna lenyomni egy billentyűt, még rá is csap a kezére. Persze úgy, hogy Malcolm ne lássa meg. Vagyis, lehet érzékelni, hol van a viccesnek szánt rész, de annak nem találtam.

A kosztümtervező viszont kitett magáért – a szereplők nem csak egyedi stílust kaptak, de kifejezetten szép kosztümöket is. A kedvencem Selina egyik mellénye volt, de a báli ruháktól kezdve az öltönyökig, kalapokig ki volt itt találva minden.

A legtöbb szereplővel tudtam szimpatizálni, Cassidy és Selina voltak a kedvenceim. Viszont, Julia olyan szinten az agyamra ment, hogy legszívesebben ugratni kezdtem volna a jeleneteit. Ahogy azt csipogta, hogy Dear Selina, azzal a hangsúllyal, a hideg rázott. De a külsőségeken túl a viselkedése is rémes – nem egy fiatal hölgynek, hanem egy sértődős és önző gyereknek tűnik, aki a végére nem szerelmet és happy endet, hanem egy nagy leckét érdemelne.

Azért egy sor a castingról is. Pinto egy Jane Austen filmben is hiteles lehetne, olyan finoman hozza Selinát. Oliver Jackson-Cohen kapta az egyik legkedvesebb, a humort leginkább szállító figurát, és nekem tetszett is, ahogy játszotta. Theo James lovastisztje, amit még kiemelnék. Egy dolog az a rémes bajusz, de az a harsány nevetés, jaj. Mondjuk, azt a forgatókönyv hibájának tartom, nem a színészének, hogy átmenet nélkül vált nagyokat a kapitány. Az egyik percben ő a közönséges a csapatban, a másikban meg okos tanácsokat ad és műveltségről tesz tanúbizonyságot.

Tény, a regény sem tetszett – de a film sem lopta be jobban magát a szívembe.

Ahogy néztem a filmet, megfordult a fejemben, hogy ez mennyire J-Lo agyából pattant ki. Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire ráillik a nőre a szerep, mintha csak rá írták volna.

Aztán olvastam, hogy egy képregényen alapul, nem is mai darab, 10 évesnél több. Így viszont már azon pörögtem, hogy mennyire írták át, hogy passzoljon a szereplőkre. Mert az nagyon erős, amennyire Kat megfeleltethető Jennifernek.

Érdekes is a casting, mert lenne kedvem kötekedni vele. J-Lo és Owen Wilson korban legalább összepasszolnak, és ha valahol sajnálom is, hogy nem harmincasok főszereplésével készülnek a romantikus komédiák, lenyeltem. Magamban meg visszasírom, amikor voltak fiatal és sikeres színészek az ilyen filmekre. Viszont, az 50-esek mellé jött a huszonéves Maluma. Szó se róla, J-Lo remek formában van, de akkor is meg kellene azon lepődni, hogy egy huszonéves szívtipró nem tud hű lenni az ötvenes éveiben járó párjához? (Különben ez trend lesz? Kiöregedett világsztárok jönnek vissza romantikus komédiába, és a megöregedett, bár jól karban levő nőknek fiatalembereket adnak partnernek? A szintén 50-es Julia Roberts pont mostanában jött ki egy olyan filmmel, amiben egy korai harmincas francia színésszel játszik párt – ok, ott feltűnik George Clooney is a színen, de itt sem a fiatal mellett köt ki J-Lo. De mondhatnám az új Magic Mike filmet is…)

Ha már Roberts, neki van egy filmje, amivel tudnék hasonlóságot húzni – a sztár és a hétköznapi ember románca, de ez most nem Notting Hill, hanem az USA. Szerethető, aranyos akar lenni ez is, és gyakran működött is.

Az a rész, amikor már Kat és Charlie jóban vannak, és a nő elkezd belefolyni a férfi életébe. Ahogy elmegy az iskolába, a bálba – az a rácsodálkozás mindenre. Mikor pl. Charlie ráveszi, hogy legyen önállóbb, és ne vegye ennyire szolgákkal körül magát, aztán rá kell jönnie arra, hogy még a tévét se tudja egyedül bekapcsolni.

Aztán persze használják a romantikus klisét – butaságon szakítás, nagy gesztus, stb. Az is olyan klasszikus, ami az iskolai versenyen lesz. Már nem divat megnyerni őket, mert méltósággal kell veszteni is és az erkölcsi győzelmet besöpörni.

Azt nem tudom írni, hogy J-Lo és Wilson között lenne kémia. A történet kerekebb, mint amit sikerült kettejük között bemutatni. Barátoknak különben elhinném őket, párnak már kevésbé.

Fura leírni is, de nem az ragadt meg a filmből, amit el akartak adni. Nagyon nyomják, hogy meg kell valósítani magad, kiállni és helyt állni. De nem a győzelem a fontos, magadnak legyél elég. Charlie nem is akarja, hogy a lánya nyerje a versenyt, csak szerepeljen a legjobb tudása szerint. Kat is azt hallja tőle, hogy a díjak nem jelentenek semmit, világsztár és szeretik, ez elég kellene, hogy legyen. Ehhez képest mi adta el a filmet? A klipszerű jelenetek.

Visszakanyarodva a kezdő gondolathoz. Nem csak azért emlékeztet Kat J-Lóra, mert Bastian alakjába könnyen belelátom Marc Anthony-t, ő is ugyanannyiszor vált el, mint Kat és hasonlók. Ugyanaz a díva, énekes világsztár mindkettő. A nagy show, a táncos betétek, a ruhák – ahogy a zene és a műsor áthatja az egészet, az tartotta mozgásban a filmet. Ha vissza kell majd erre a filmre gondolnom, nem az fog beugrani, hogy Wilson és J-Lo mennek az iskolabálba, hanem a Kat – Bastian duett a kristályokkal teli ruhával, az On My Way felvétele a vonósokkal és a koncert a nagy tánccal.

Azt különben tartom, hogy J-Lo inkább énekesnő, mint színésznő. De Kat annyira ő, hogy annak hiteles volt – szinte mesehőssé alakítva, milyen egy kedves és a sztárság ellenére is emberi díva.

A film meg egyszer nézhető, a zenés részek akár többször is.

Kifejezetten jó filmeket lehet kitalálni, amelyben valamilyen pszichés beteg alkot valamit. Általában bűnügyi témában. A Harcosok klubja a jobbak közül való, de ilyen volt Momoa legutóbbi lányos – bosszút állós filmje is, ami a gyengébbek közé került.

A Fear of Rain is ezzel játszik el – annyi különbséggel, hogy itt nem az oidipuszi nyomozás adja a feszültséget. Rain tisztában van a betegségével, és pontosan tudja, hogy nem bízhat meg abban, amit lát. Az agya be akarja csapni, és sok minden csak hallucináció, amit igaznak hisz. Végig szórakozik is a film azzal, hogy melyik szereplő igaz, ki az, akit csak Rain képzelete keltett életre.

Különben meg a Hátsó ablak, amiből merít. A lány meglát valamit a szomszédban, és meggyőződése lesz, hogy az ott lakó nő elrabolt egy gyereket. De ki hisz neki, pláne most, hogy a gyógyszerei elhagyása miatt újfent bajba került, és már azt fontolgatják az orvosok, hogy nem maradhat a családjával, intézetbe kell zárni?

Némi tini panelt is villantanak, mert különben Rain helyes és tehetséges lány, művészi képességekkel és megtetszik az új fiúnak a suliban. Már, ha a fiú igazi, és nem csak Rain találta ki. Mert természetesen vele kapcsolatban is felmerül a kérdés.

Igyekeznek megjeleníteni, pl. a kameramozgással Rain idegállapotát, növelni a feszültséget. Ez nem feltétlenül tetszett, ha értem is a betételének az okát. Engem inkább kizökkentett, bár különben is igaz, hogy nem nagyon tudtam beleélni magam Rain világába, ahogy az őrület és a valóság kéz a kézben jár egymással.

Látványra ez van benne, különben meg kisvárosi thriller. Látjuk az iskolát, a környékbeli családi házakat és ennyi. Ezt a pszichés betegség és annak ábrázolása igyekszik eladni, és nem külső látványelemek.

A szereposztásra azt mondanám, B lista. Van benne olyan szereplő, aki látott szebb napokat – Katherine Heigl a romantikus komédiák üdvöskéjéből jutott el az anyaszerepekig. Madison Iseman olyan sikerekben volt benne, mint az új Jumanji filmek, és valahol tudom is értékelni, hogy többet igyekszik játszani, mint a helyes szőkét a suliban, de nem igazán győzött meg. Israel Broussard meg kb. ugyanazt hozza, amit a Boldog halálnapot filmekben.

Bár azt nem láttam, mennyi pénzből készült, a bevételei siralmasak. A kritikái közepesek – egyen különben tudtam mosolyogni is, amiben az itteni pszichés beteget Jared Leto Jokeréhez kezdték el méregetni. Joker, mint skizofrén? Ok, nem kezdek bele, mert a DC univerzumból Joker a kedvenc gonoszom, és arról több mondandóm lenne, mint Rain őrületéről ennek a film kapcsán.

Egyszer megnéztem, ennyi ebből különben elég is volt. Se olyan poén, se olyan fordulat nem jutott bele, ami miatt kedvem lenne újrázni. Ha azt nem is találtam el, a szereplők közül ki az, akit csak Rain betegsége kelt életre.

Egy résszel az évadzáró előtt – Criminal Minds (s1609). Az események felpörögtek, és egy egészen izgalmas résszel lettünk gazdagabbak. Azért nem mondom, fokozható lett volna, de így is kerek a történet.

Rossi célba ért, felismerte a sorozatgyilkost és megindulhatott a játszma. Elias egészen meglepőt lépett, és ez az, amit néztem volna tovább is. Ahogy a nyomozó és a sorozatgyilkos felmérik egymást, igyekeznek kiismerni és legyőzni a másikat. Helyette hamar fizikai hajsza és üldözés lett belőle, de legalább egy kicsit azt nézhettem, amit jól esett.

Igen, tudnék azzal jönni, hogy hirtelen jutottak Elias nyomára, de remélhetőleg elfogadható véget írtak neki, majd kiderül. Már megnézhettem volna, de inkább filmet néztem, de arról majd később.

Ebben a részben még élesebben látszott, hogy mennyit öregedett a csapat, míg a sorozatgyilkos fiatalosabb. Már a visszaemlékezős részeknél is ez látszott, a nagyon ősz jelenlegi Rossi kapcsán még inkább.

Nem tetszett a szerelmi szál Garcia kapcsán, de ez sem újdonság. Lehet, a You évadokkal kellene behoznom magam, mert sokkal jobban lekötött a fordított felállás – amikor Elias szemszögét kaptuk, és nem a BAU profilozókét.

Majd az utolsó rész eldönti, milyen szájízzel köszönök el. Gilford jó casting volt, és talán nem csapják össze a végjátékot. Még reménykedem.

A The Good Doctor (s06e11-12) lekötött annyira, hogy abból a heti részt is megnéztem.

Az idővonal ugrott, Lea már jócskán terhes. A 11. részben még el is mentek egy baba előtti utolsó nyaralásra, és valami nagyon cuki volt, ahogy megmentettek egy sérült kutyát. Ugyan behozták vele a lelkizést, ahogy szembenéznek a szülővé válás félelmével, de annyira aranyos volt az a border collie. Még az is megfordult a fejemben, hogy egy állatorvosos sorozatra is vevő lennék – Az élet dicséretét is szeretem, de abból ritkán és kevés rész van.

A 12. epizódban is Shaun és Lea hozta a cuki vonalat – ahogy a házfelújítás miatt befogadták magukhoz Glassman-t és ahogy a kezdeti félelmek ellenére jól megvoltak.

Különben beindult a karakterleépítés – nem árul el melyik doktornak, de menni kellett etikai vétség miatt. Hiába, túl sokan lettek hirtelen, és nem lepne meg további leépítés sem. Van 2-3 olyan személy jelenleg, akit nagyon könnyen leléptetnének a jelenlegi helyéről.

Jók voltak az orvosi esetek is – bár a Lim vezette operáció minimum fura volt azzal, ahogy műtét közben találták ki, mit is csináljanak, ebben a két részben bőven volt eset és megoldáskeresés is.

A The Legend of Vox Machina (s02e07-12) is két heti adaggal került fel a listára. Annyira jól szórakoztam, hogy csak néztem tovább, és nem hagytam meg jövő hét elejére.

A cselekményt nem akarom mesélgetni, röviden: kellően mozgalmas volt. Már értem azt is, miért eddig tartott az évad, és mi volt a koncepció. A családi titkok felfedése – többekről kiderül, hogy nemesi sarjak, nem csak kedvenc pisztolyhősünk aggathat rangot a neve mögé – mellett, akinek nem volt spéci képessége, most begyűjtött egy-egy ereklyét, és a szerencsétlen zsoldosokból igazi hősökké nőtték ki magukat. Egy sárkánnyal leszámoltak, megtudtuk, mi a sárkányok nagyobb terve és a 3. évaddal majd mehetünk neki a nagyobb összecsapásnak, immár plusz fegyverekkel és képességekkel.

Minden rész több szálon vezetett, kalanddal és harccal, több mágiával. Az idióta, szexista humor is visszatért, amit annyira nem díjaztam, de mellette jóféle poénok is kerültek bele. Amikor Grog izmai összemennek, és a két gnóm hurcolja keresztül a vadonon, azt vagy 4-szer megnéztem. Amikor a farkassal huzakodnak rajta, az nagyon kész. De azon is jót vigyorogtam, amikor Vax az új szárnyain először száll a csapat elé, az ikre meg képes megjegyezni, hogy nem ér, hogy neki csak repülő seprű jutott, míg a fivére szárnyakat kapott.

Volt zenélés, hősies kiállás, nagy csata és vérfürdő.

Amilyen paródiának tűnt a legelején, már annyira epikus kezd lenni a sorozat. Én egyre inkább rákattanok, és kifejezetten várom a következő évadot.

Végül, amivel még mindig nem tudok mit kezdeni: Servant (s04e04).

A helyzet az, hogy 10 részes az évad, az a 4. volt, és még mindig nem tudok többet, mint az elején. Az lejött, hogy Leanne már gonosz szereplőként lesz eladva. Ebben a részben ki is mondta, hogy kezd rákapni arra, hogy bántson másokat. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy szembe fognak szállni vele.

De milye ereje van? Mi is az a baba? Dorothy végre szembe tud nézni az igazsággal, lesz valaki, aki elmondja neki? Nem úgy érzem, hogy az utolsó évad majdnem végénél járunk. Szerintem már írtam, még mindig annyira homályban vagyunk tartva, hogy az nem is kicsit irritál.

A látványt viszont nem aprózzák el – Halloween rész volt, jelmezekkel és látványosan.

Csak éppen ezt a sorozatot soha nem az adta el, amit láttunk, hanem, amit nem tudtunk. Más szinten volt horror, de már annyira túl van nyújtva…

Különben már lement ebből is az új rész, az ötödik, de egyre nehezebben szánom rá magam. A hatodik részre van ígérve, hogy megtudjuk Leanne-ről az igazat. Hát, kíváncsian várom, tényleg elmondják-e.

Egyszer volt, hol nem volt, egy ausztrál kislány, aki azt vette a fejébe, hogy ő lesz a legfiatalabb ember, aki körbehajózta a Földet. Tervet készített, előadta a szüleinek, és meggyőzött egy sportolót, aki már többször is megtette a távot, hogy készítse fel. 16 évesen beállította a rekordot, írt róla egy könyvet, amiből film készült – a Netflix leadta. Ez a Jessica útja.

A film elsősorban magára az útra koncentrál, és azokra, akik segítették, követték a lányt végig. Vagyis, látjuk a riportereket, az aggódó családot, és Bent, az edzőjét, aki a rádió mellől továbbra is igyekszik a lelket tartani a lányban. Mivel nagyon kalandokat nem tudtak beletenni, így több nézőponttal igyekeztek eladni a történetet.

Ha a cselekményt nézem, akkor kisebb problémák és egy nagyobb akadt az úton. A lányt pl. nagyon megviselte, amikor szélcsendbe került, nem tudott haladni, és halálra unta magát a vitorláson. Annak is megvolt a maga fájdalma, hogy telefonon hallotta, a családja mennyire boldogan ünnepeli együtt a karácsonyt, míg ő az álmát éli, de az ünnepi asztal mellett csak pár plüss ült a kabinban mellette. A végére betett nagy vihar, ami a valódi, nagy kihívás. Szépen elő is van készítve, mit hol tanult meg, amivel majd azon a ponton is felül tud kerekedni. Milyen tapasztalata volt viharban, hol tanulta a hullámok működését, az apjával hogyan építettek olyan bizalmi kört, hogy azt legyen képes mondani a 16 éves gyerekének, hogy ő van a helyszínen, ő látja, mi a legjobb.

Mellette szép vágóképeket tettek be – helyes volt, ahogy a vitorlás körül ugráltak a delfinek. Méltóságteljes és hatalmas a bálna. Az pedig valami csodaszép volt, amikor éjjel a csillagos ég visszatükröződött a vitorlás körül.

Ezek miatt volt érdemes megnézni, mert egyéb, visszatérő elemek azért tudtak zavarni. Azt nagyon sokaltam, ahogy a sajtóval hadakoztak. Visszatérő elem volt, hogy a sajtó képviselői a család háza körül várakoztak, míg ők rászánták magukat a nyilatkozatra, vagy éppen letámadták, aki éppen elment vagy hazament. Nem is értettem, egy riportert miért emeltek ki a sokból. Végig vártam a poént, milyen szerepe lesz a történetben, de nem emelkedett ki a többiek közül. Legfeljebb annyiban, hogy őt mutatták a legtöbbet és az ő riportjait nézették meg velünk is.

A film üzenetét nem is igyekeztek elrejteni. Ki van mondva, példákkal alátámasztva, hogy Jessica miért lehet példakép. Hogy az álmokat meg lehet valósítani, csak el kell hinni őket és dolgozni értük. Túl papír zsebkendő vadász is, amikor a lány a hajón a kommenteket nézi, és szembesül azzal, mennyi embert inspirált. Pedig a lány posztjai között vannak kifejezetten jók is, kár volt ennyire édesre venni a reakciókkal, magától is átjött volna a lényeg.

A színészek terén felemás az élmény. Cliff Curtis cinikus edzője tetszett, kifejezetten jól megoldotta az olyan jeleneteket, ahol adja a morc hajóst, de azért igyekszik valahogyan beilleszkedni Jess napfényes, derűs családjába is. Teagan Croft szépen hozza a kötelezőket, mondhatni, végigküzdi a filmet. A boldog részek azért jobban álltak neki, de legalább nem volt olyan érzésem, hogy egy majd 30 éves nővel akarnak egy kamaszt előadatni. A legismertebb név talán az anyát életre keltő Anna Paquin, aki ennek megfelelően a legtöbb képernyőidőt kapta Jess mellett. Sok volt neki – nem tudtak több mindent beletenni, mint a lányában nagyon hívő, de azért érte aggódó asszonyt.

Vagyis, pozitív az üzenete, nagyon szép tájak vannak benne – remekül lejön, milyen kicsi is az ember egy hajóval az óceánon. Ez-az lehetett volna benne kevesebb vagy jobban megírt, de így is egy kellemes filmélmény volt. Az meg jó dolog, ha igazi, mai és inspiráló emberekről nézünk filmeket.