Minden napra egy film

Minden napra egy film

Grantchester bűnei

2. évad

2021. augusztus 29. - BBerni86

Kosztümös, bűnügyeket megoldó, magánéleti gondokat megoldó.

Sidney próbálja elfogadni, hogy Amanda már elérhetetlen a számára. Férjhez ment, és Guy kifejezetten rosszul viseli, ha a felesége az egykori baráttal kapcsolatba lép. Maga Sidney is igyekszik felejteni – Geordie szervez neki randevúkat, de egyik nő sem Amanda. A rendőrség új titkárnője az egyetlen, aki közelebb tud kerülni a férfihoz, degrantchester_1.jpg akkor visszatér Amanda és Sidney megint lehetetlen döntés előtt áll. Pedig tiszteletesként sem él könnyű napokat: továbbra is segít Geordie ügyeiben, legyen szó egy éppen nősülés előtt álló idős férfi meggyilkolásáról vagy egy mogorva házi úréról, aki megkeserítette a családja életét. Az egyik eset, egy teherbe esett, 15 éves lányé különösen felzaklatja: Sidney szembesül azzal, hogy az emberek nem igazságot, csak bosszút akarnak és az egyház is szörnyű titkokat őriz.

Ez az évad sokkal inkább tetszett, mint az előző. Megtartotta az első évad erősségeit, miközben kevesebb volt benne az, ami taszított.

Kezdjük talán ezzel, könnyen nevesítem is: Amanda. Nem tudom eldönteni, hogy most sajnáljam a nőt, vagy gondoljam azt, hogy azt kapta, amit érdemelt. Végig egyértelmű volt, hogy nem szerelmes a vőlegényébe, aki már a jegyesség is alatt mutatta a zsarnoki hajlam jeleit. Nem értem, miért hitte, hogy a házasság majd jobb lesz, mint a jegyesség. Meg tudtam volna tapsolni Geordie-t, amikor a nő fejére olvasta, hogy nem fair, amit Sidney ellen tesz. Férjhez ment, mást választott: akkor oldja meg vele a dolgait, ne Sidney legyen mindig visszarángatva, amikor semmit nem nyújthat neki.

Ok, a végére ez a sztori is változni kezd, de már nem arról szól minden, hogy Sidney nagy szemeket mereszt Amandára, aki nem akarja érteni a jeleket és makacsul menetel a végzete felé. Itt már feleszmélnek: kérdés: későn? A következő évadból derül majd csak ki.

Minden rész egy krimi, egy megoldandó bűneset Agatha Christie stílusában. A kisvárosi hangulat, ahogy lassan eljutunk a megoldáshoz. Ritka, ha az egyszerű megoldást választják, itt szokott lenni legalább egy csavar. Nagyon emberi is a bűn, meg lehet érteni, hogy miért tették azt, amit.

Tetszett, hogy most jobban eljátszanak bűn és bűn fogalmával. Látunk elvetemült gyilkost is, de olyat is, aki maga is áldozat. Sidney szenvedése ezzel szembesülve a nézőé is: szegény fiú, simán gondatlanságból elkövetett emberölésért kellett volna elítélni és idővel rehabilitálni, de itt bűnbak kellett és ez a vesztét okozta. Ez az eset különben az, ami a következmények miatt több részben is szerepel, és egyfajta átívelést ad az Amanda-szál mellett. Csak ez morális és erkölcsi kérdéseket vet fel, és valóban van értelme végigjárni a kérdést.

Ha már bűn, bírtam azt is, hogy igyekeznek a kiemelt szereplőket is árnyalni, és lassan mindenkinek lesznek hibái, bűnei. Geordie, aki egyértelműen a kedvenc szereplőm, 4-5 gyerekes családapaként, 50-es férfiként kerül közel a házasságtöréshez. A papok házvezetőnőjének arany szíve van, de olyan személyiség és pokróc viselkedés jár hozzá, hogy most komoly csörtéje lesz Leonarddal is, aki nagyon nehezen szembesül azzal, hogy kit és mennyire szeret.

Nagyon korrekt a sorozat kinézete is. Könnyen beleéltem magam a háború utáni évekbe, és úgy tudom sok témáját mainak érezni, hogy szinte kosztümös sorozatot nézek. A ruhák, a helyszínek, de az egésznek a miliője is egy más korszakot idéz.

Van még évad, úgyhogy nézhetem tovább is. Fogom is!

 

Grantchester bűnei – 5/4 hangulatos, kényelmes tempójú és emberi krimi sorozat szimpatikus hősökkel.

Grantchester Season 2 Marathon | Preview - YouTube

SpoilerZóna

Settlers

f1_150.jpgJerry két társával lecsap a farmra. A társai elesnek, de Jerry végez Rezával és sakkban tudja tartani annak feleségét és a lányát. Alkut kínál: ő tudja, hogyan működtesse a telepet. Termeszthetnek, állatot tarthatnak. Egy hónap békét kér, aztán ad egy kést Ilsának és lerendezhetik a férje halálát, ha még azt akarja.

Ilsa egyre közelebb engedi magához a férfit, ami nagyon megviseli Remmy-t. Az anyja a lánya tekintetét nem bírja, és miután megpróbált elszökni a lánya, sor kerül az igazságra Jerry ellenében. Elmondja, ő volt, aki megölte Jerry apját, amikor az megtudta, hogy a befogadott lakói a Földről jöttekf2_149.jpg és végzett volna velük. Jerry lesz az erősebb, Reza mellé kerül Ilsa is.

Remmy Jerry mellett nő fel, aki társává tenné a lányt. Remmy azonban idegenkedik tőle, és a robotjával most ő végez a férfival. Felveszi a talált űrruhát és elhagyja a zárt telepet, hogy kiderítse, mi van a Marson.

Vérvörös égbolt

f3_143.jpgBerg és társai készülnek kiugrani a zsákmánnyal a gépből, mindent az arab utasokra kenve, akiket erőszakkal rávettek, hogy arabul egy videóban bevallják, hogy terroristák. A halálos lövést kapott Nadja közben magához tér – hiszen nem rákos, nem azért kell New Yorkba mennie.

Nadja fiatalasszonyként a párjával viharba került. A férfi segítségért ment, de mivel nem jött vissza, Nadja a csecsemő fiúkkal a nyomába eredt. A házban megtalálta a férfi holttestét és a lényt, ami végzett vele. A vámpír a nőt is megmarja, de Nadja lesz az erősebb. Hazatér, és küzd, hogy ne bántsa a kisfiát. Kialakítanak maguknak egy életet. A New York-i orvos a vámpírizmus ellenf4_130.jpg segítene.

Most azonban Elias van veszélyben, és a nő bárki torkát átharapja, aki a gyereke és közé áll. A holtak azonban elkezdenek vámpírként visszatérni. Nadja a fiát a túlélő arab fiatalemberre hagyja, és feláldozza magát, hogy a vámpírok ne szabaduljanak el.

A film végén a férfi és a fiú távoznak, élve és épen.

Örökkön örökké

Esküvőt megakadályozó, időhurkos, szerelmet találó.

Zazie egész gyerekkorában azt látta, hogy a szülei marják egymást. Meg is van győződve róla, hogy a szerelem csapda és a kapcsolatok rosszak. A gyerekkorán a legjobb barátja, Phillip segíti át. Ám amikor 20 évesen egy hello_again.jpgestét együtt töltenek, a lány megijed és minden kapcsolatot elvág. Most, 4 évvel később két fiúval él együtt lakótársként, és csak egy szabály van: csak barátok. A napjait egy esküvői meghívó dúlja fel: Phillip megnősül, azt a Franziskát veszi el, akit Zazie soha nem kedvelt. Antont, az egyik lakótársát kéri meg, hogy kísérje el az esküvőre, amit Zazie szabotálni akar. Ott azonban csak magát hozza kínos helyzetbe, és legszívesebben másképpen csinálna mindent. Kap is erre esélyt, amikor a nap megismétlődik. Majd még egyet, és még egyet, míg rá nem döbben, mire is van szüksége igazán.

Ha egy romantikus komédiában időhurok van, általában ugyanarra megy ki a játék. A főszereplő szembesül a saját gondjaival, lesz egy vagy több nagy felismerése, és mire tovább haladhat a nap, arra már jobb ember és tudja, ki kell neki örökkön örökké. Nem kivétel ez alól ez a film sem.

Annyira tipikus az alaphelyzet, hogy elsőre nem is gondoltam, hogy bármilyen meglepetést tud nyújtani a film. Hősnőnk egykori legjobb barátja, kicsit talán a szerelme is volt, esküvői meghívóját látva rádöbben arra, hogy mit vesztett a saját hibájából. Most ki kell derítenie, mennyit lehet visszacsinálni az elmúlt évekből. Húztam is a szám, mert nem akartam azt a véget, amikor úgy tesznek, mintha ez a 4 év nem is telt volna el. Pedig úgy nézett ki, ebbe az irányba haladnak az események.

Akkor hozott a film egyetlen pozitív meglepetést. Elengedik a nyálregényes happy end ötletét, és más felé terelik Zazie fejlődési ívét, és ezzel együtt a szerelmi életét is. Ezzel a verzióval sokkal jobban ki voltam békülve: az egyszerűen hiteltelen lenne, hogy 4 év alatt Phillip másba lett szerelmes, élte az életét, ahogy Zazie és most minden felhang nélkül visszaváltsanak a 4 évvel korábbi állapotba, amikor még más emberek voltak.

Komédiának azonban nem egy túl jó alkotás. Közepes humora van, vagy gyengébb. A mélypont, amikor Zazie túl sok bort iszik és éppen az esküvői jelenetrendezés közben jön vissza belőle minden. Ahogy az sem éppen a humor magasiskolája, hogy Anton narkolepszia miatt gyakran a legrosszabb pillanatban terül ki és alszik el.

Női filmnek, fejlődéstörténetnek sokkal jobban működik. Tetszett, ahogy Zazie tényleg felismer dolgokat, keresi a neki illő és megléphető utat, fejlődik. A szüleivel való kapcsolata, a saját gondolkodása, amit most megváltoztat. Ahogy saját magával jobban tisztában van, a többiekről is sok olyasmit megtud, ami más színben tünteti fel őket. Jobban képes őket megérteni, és jobb tanácsokat ad, vagy tudja, hol kell lennie. Ez nem jelenti azt, hogy minden mellékszereplő döntéseivel egyet értek. Azt pl. sajnáltam, hogy Franziska görbe estéjét nem törlik ki. Azt értem, mivel viaskodik magában a nő, de Phillip egyszerűen nem érdemelte meg, hogy a lány így tompítsa vagy éppen büntesse magát a saját kétségeiért.

Hangulatában is sokféle a film. Igazán se a romantikus, se a humoros nem illik rá, miközben kicsit van benne ezekből is. Érzelmes, gyötrődő, csajos. Érezni belőle, hogy női rendező és író van mögötte és a célközönség is inkább a nők köre, nem a párjaiké.

Ismert színész nem akad benne, nem is okoz hiányérzetet.

Egy délután elment, de nem egy olyan alkotás, amit érdemes még egyszer megnézni.

 

Örökkön örökké – 5/3,5 díjaztam, hogy nem szirupos a vége, ez így sokkal fogyaszthatóbb volt. De nem vicces.

HELLO AGAIN - EIN TAG FÜR IMMER - Trailer #1 Deutsch HD German (2020) - YouTube

Motherland: Fort Salem

2. évad

Háborús, régi titkokat leleplező, igazi ellenséget felfedő.

A háborús helyzetben mindhárom fiatal boszorkányban nagy erő ébred, és fellépnek a nagy játszmák színpadára. Abigail több akar lenni, mint a családját folytató boszorkány, a harcos ősökhöz csatlakozna és belevetné magát a háborúba, az igazi ellenség és nem a Kórság ellen. Lassan maga mellé állítja Adilt is, akit a lány iránti szerelme és a népe üldöztetése rávezet, hogy a béke útja csak a kihalásukhoz vezethet. Tally egy kis ideig osztozott Sarahmotherland.jpg Alder életén, és az emlékekből rájön, hogy az asszonynak megvannak a maga sötét titkai. Tally az igazság nyomába ered és ezzel tisztázhatja, ki az igazi ellensége a boszorkányoknak, egy igazabb vezetést hatalomra segítve. Raelle pedig egy olyan erő használójává válik, amely az egész háborút megváltoztathatja, miközben az anyja titkait is lassan megfejti. A háború közeleg és a lányok készek oldalt választani, harcolni benne.

Ez a sorozat is kezd felnőni. Az első évaddal még csak kijelöltek pár dolgot, bemutatták a lányokat. Most már jobb a történet, az ellenfél és inkább ármányos, nyomozós, nem pedig romantikus tini műsor.

Észrevehető a folyamatos építkezés. Tulajdonképpen az első évad alapjaira egyre bonyolultabb világot és történetet kerekítenek. Visszahozzák a boszorkányok ősellenségét, és a végére kidomborítják, hogy mekkora az egész összeesküvés, aminek a főszereplők még csak egy kis részét sejtik. Közben a lányok fejlődnek, és a boszorkányok rejtett képességei, ereje is felsejlik. Még egy olyan elem, amire majd a továbbiakban lehet építeni.

Tetszett, hogy ezek a lányok elsősorban boszorkányok és katonák, már nem az a legfőbb gondjuk, hogy kibe szerelmesek és miképpen lehetnek együtt. Abigail, akitől azt várják, hogy a család vérvonalát tovább vigye, szerelmes is lesz, de elsősorban a harc érdekli, és csak kiegészítő szál, hogyan alakul a kapcsolata Adillal, vagy éppen a család milyen nyomást helyez rá, hogy férjhez menjen és lánya legyen.

Vannak is olyan részei a világnak, amit nem értettem meg a történetből. Abigail három apával rendelkezik: kb. annyira kerekedett el tőle a szemem, mint Adilnak, amikor szembesült a férfiakkal és a lány kérőivel. Mégis, hogyan? Nem derült ki, annyira nem is akarom tudni, de azért fura, hogy ilyeneket is bedobtak.

Hála égnek mindenkinek a képessége van az előtérben, és a Scylla – Raelle szerelem is háttérbe kerül. Nagyon nem kellett az édelgés, nem is illett volna a háborús közegbe. Amikor egyszer csókcsatába kezdenek, akkor is rájuk szólnak, hogy nem most van ennek az ideje. Egyet tudtam érteni.

Továbbra is érdekes, hogy ebben a sorozatban mire és hogyan képesek a boszorkányok. Nme csak az új varázslatok, de az ellenség dolgai is ötletesek, hogyan forgatják ki a mágiát és vetik be a saját eszközeiket.

Bár még direkt nem nagyon mennek egymásnak, csak a harcvonalakat húzzák meg, ami belekerült akció, nézhető lett. Így jobban ki is vagyok békülve a végeredménnyel: kevesebb a látványelem, de azokat tisztességesen összerakták.

A lányok, a mellékszereplők egyre inkább karaktert kapnak, és szeretem ebben a sorozatban, hogy nem fekete-fehér. Mindenkinek megvannak a bűnei vagy a nagy tettei. Sarah Alder továbbra is kellően izgalmas karakter, érdekel is, mit tartogatnak neki a továbbiakban.

Ez a sorozat határozottan fejlődött, és már be van rendelve a folytatás is. Nekem tetszett.

 

Motherland: Fort Salem – 5/4 a történet izgalmasan bonyolódik, és miközben kalandos, előkészíti a nagyobb részt is.

Motherland: Fort Salem Season 2 Trailer | Rotten Tomatoes TV - YouTube

Kutyák és macskák 3.

A Mancs parancs

Összeesküvés nyomába eredő, gazdinak barátot kereső.

Roger Max kutyája: a teniszező kamasz korábban sokat játszott a kutyával, dobálgatta neki a labdát, de újabban virtuálisan edz és a kutya hiába érzi, hogy valami gondja van, nem tud segíteni rajta. Gwen ugyanabban a házban lakó cica, aki a kamasz Zoe macskája. A lány a felnőtt a családban: valaha sikeres muzsikus apja nem tud dalt kutyak_es_macskak3.jpgszerezni, és már a kilakoltatásnál tartanak. Zoe is ír dalokat, de nem meri a férfinak megmutatni, csak próbálja magukat a felszínen tartani. A két állat aggódik miattuk, és tervet is szőnek, hogy jó barátai lehetnének egymásnak, már csak össze kell hozni, hogy ne a telefonjukat nyomkodják, hanem beszélgessenek egymással. Mivel Roger és Gwen is ügynökök, a kivitelezés is gyorsan halad. Ám nem csak a gazdik gondját kell megoldani: a körzetükben egy rejtélyes gonosztevő egymásnak ugrasztaná a macskákat és kutyákat, ezzel megtörve a nehezen létrejött békét.

Ok, a Kutyák és macskák soha nem volt egy okos, vagy igazán jó film. Még az első része sem, pedig még abba tették leginkább oda magukat a készítők és abban bukkantak fel ismertebb színészek is. Ahogy pedig jöttek a folytatások, a színvonal is meredeken esni kezdett. A harmadik részre már fogja az ember a fejét, hogy miért kellett ez?

Sokat elmond, ha megnézzük, milyen neveket kaptak az állatok titkos szervezetei. A kutyák és macskák közös ügynöksége, mely a két faj békés együttélésének védelmét tűzte ki célul, FING a neve. A feltűnő gonosz és szövetségesei pedig a KAKA tagjai. Nem is írok többet, a név elmond mindent komment nélkül is.

Mindkét végigvitt fő szál kidolgozatlan, egyszerű és a semmilyen jelző sem tűnik soknak. Zoe és Max barátkoztatása tankönyvi példa, csak itt nem a póráz akad össze, hanem liftbe lesznek bezárva. Beszélgetnek egyet, a végére majdnem az első csók is elcsattan, és egy beszélgetés után már meg is oldották a másik baját: Max kezdett belefásulni a profi sportba, Zoe meg félt megmutatni a dalát. De adnak egymásnak 1 tanácsot és már minden happy is. Talán érződik is, hogy mennyire zavart, hogy ilyen könnyen megoldódott minden. Varázsütésre.

A két állatszerv harcát nem nagyon akarom minősíteni. A gyík, aki esténként hackernek tanul és robotkutyát épít? Komolyan? A cuki papagáj, aki ijesztő akar lenni, de helyesebbnél helyesebb jelmezeket ölt csak magára? De az is, amiért lázadnak. Mert mindenki kutyát és macskát tart, ők miért nem kellenek senkinek? Persze, hajlamos vagyok hasonló vonásokat keresni a filmek között és most is beugrott A kis kedvencek titkos életéből a nyuszi szervezete a kidobott háziállatokból. Hogy az mennyivel jobban tetszett – és nem is nevezték magukat kakának. Bár meg tudom érteni, hogy miért lettek ezek az állatok keserűek, de a megoldás nem az igazi. Várjunk türelemmel, mert egyszer ránk is rátalál a gazdi? Tulajdonképpen nem érnek el semmit, ugyanazt csinálják majd, amit korábban is.

Mentőövként be lehetne dobni, hogy tele van állatokkal és sok aranyos is. Csak éppen ez az a fajta film, ahol animálják, hogy ezek az állatok beszélnek. Tud zavarni, ahogy szegényeknek jár a szája, vagy amit a szemükkel műveltek. Főleg Roger esetében tűnt fel többször is, hogy digitálisan belenyúltak a kutya arcába.

Az olcsó poénok sora se nekem lett kitalálva. A legnagyobb kutya, egy igazi fenevadnak néz ki, aztán kb. olyan a hangja, mintha egér lenne. Bocs, ezen már egy ideje nem tudok nevetni.

Az összhatás azonban mégsem annyira vészes. A szervezetek neveit leszámítva nem használ végbél vicceket, az állatoknak vannak jó pillanataik és a kamaszok gondjait is át lehet érezni, ha túl gyorsan és könnyen jön is a megoldás.

Azért remélem, negyedik részt már nem akarnak készíteni belőle. Ennek a harmadiknak is az lesz a sorsa, hogy 1 hónap múlva már nem tudom, miről is szólt.

 

Kutyák és macskák 3. – 5/3 kisgyerekeknek készült, buta a humora is. Helyenként a grafika is kifejezetten fájdalmas.

https://www.youtube.com/watch?v=ct5mQYE3Xk4

Mit várunk?

Cím: A briliáns csel

Készítők: leginkább a stáblista tűnt fel. Freddie Highmore leteszi kicsit az orvosi köpenyt, és a téve helyett újramit_109.jpg mozivásznon lesz látható. Egész korrekt stáb került mellé: Sam Riley, Astrid Berges-Frisbey, Famke Janssen többek között.

Műfaj: akció, thriller

Cselekmény: Thom megtud valamit. Egy legendás kincs 10 napig egy olyan bankban lesz letétben, ami itt van a környéken. Összeáll egy tolvajjal, hogy rátegyék a kezüket. Thom lesz Highmore, teszem hozzá. Még nem tudom, mennyire az akció vagy a rablás dominál, de nem bánnék egy ötletes heist movie premiert.

Várható megjelenés: nálunk október második felére van kiírva jelenleg.

Vérvörös égbolt

Vámpíros, utazós, terroristákkal szembeszálló.

Nadja az életéért és vele együtt a fiáért küzd. Az egyetlen esélye, ha New Yorkba el tud jutni egy specialistához. A fiával gépre szállnak, de nem sokkal a felszállás után a gépet eltérítik. A terroristák mindenkivel végeznének, pár arab utast beállítva bűnbaknak, miközben ők ejtőernyővel hagynák el a gépet és egy lopást is lebonyolítottak volna titokban. Nem számolhattak azzal, hogy az egyik utas, Nadja, csak a világ szemében küzd a rákkal. Avervoros_egbolt.jpg kihullott haj, a sápadtság csak leplezi az igazi baját. Még csecsemő volt a fia, amikor a párjával kint ragadtak a téli időben, lerobbant kocsival. A férfi segítségért ment, és a nő követte, amikor hosszasan nem tért vissza. Már csak a holttestére bukkant rá, és a lényre, amely végzett vele. Nadja azon a napon más lett, és most mindent kész bevetni, hogy a fiát életben tartsa és megállítsa a géptérítők terveit.

Nem tudom nem lelőni a poént, mi Nadja igazi problémája. Már a trailer is tartalmazza, és azt hiszem, a rövid ismertető szövegébe is bekerült. Ez az, ami különben érdekessé, mássá teszi a filmet.

Kifejezetten tetszett, meg is lepődtem rajta, hogyan válik urban fantasy filmmé, kicsit talán horror elemekkel a történet. Mert a keret, ahogy anya és fia New Yorkba tartanak az orvoshoz, ahogy a géptérítők akciózni kezdenek, inkább csak egy thriller alapot nyújtanak. Minden kiszámított és tipikus, ilyet már láttunk párszor. Csak aztán kiderül, mit rejteget igazán a nő és megindul a szó szerinti vérfürdő.

Sok minden volt, amivel el lehetett volna akár jobban is játszani. Egy repülőgép nagyon zárt teret jelent, tulajdonképpen senki nem tud hova menekülni és elbújni. Ha egy-egy részben el is barikádozzák magukat egy kis időre, ez nem jelent végleges megoldást. Mivel a levegőben vannak, az egymás elleni harc is korlátozott. Nyilván senki nem akar repülés közben egy fegyverrel lyukat lőni a gép oldalába…

Ehhez képest úgy éreztem, hogy nem tudtak élni a lehetőségekkel. Nincsenek látványos küzdelmek, inkább nyersek és simán csak véresek. Még a jump scream elemek, vagy akár egy-egy látványosabb verekedés is jobban esett volna, mint ez a nyakra támadó, egyszerű taktika. A végjáték is ugyanebben a stílusban forgott. Különben is egyre kevésbé szórakoztatnak a sima akció jelenetek, és itt sem dobta meg a pulzusom, hogy éppen mikor és ki tért vissza vérre szomjazva a fedélzeten.

Igazából két dolog, ami azért eladta: ahogy kiderül, hogy ez egy alternatív világban játszódik, ahol léteznek a vámpírok. Majd a kerettörténet, ahogy megtudjuk, mi történt ezzel a családdal és azt a kevés mitológiát, ami a természetfeletti kapcsán a filmbe került.

Nem tudom azt írni, hogy különösebben lett volna olyan szereplő, akinek az életben maradásáért drukkoltam volna. A géptérítők kifejezetten egyszerű szereplők, akik el akarják végezni a munkát és lelépni, erkölcsi aggályok nélkül. Üresek: se múltjuk, se karakterük, csak hierarchia a bandán belül. Nadja működhetne, az benne is van a filmben, hogy mekkora ereje van egy anyának. Mert nem az a nagy tett tőle, hogy vámpírként el tud bánni a géptérítőkkel, hanem ahogy az ösztöneit megtanulta elfojtani és felnevelte a fiát. Elias a szimpla jó gyerek, kedves és figyelmes, aki nagyon szereti az anyját. Neki sincsenek színei.

Ennek megfelelően nem a színészek adják el a filmet. Egyetlen arc volt ismerős, a bandavezér Dominic Purcell által kelt életre. Nem mondhatnám, hogy értelmesen tölti ki a Legends forgatási szüneteit…

Láttam már rosszabb filmet is, de ezt sem tudom jónak nevezni. Egyszer nézhető, van benne érdekesebb rész is, de nem egy maradandó filmélmény.

 

Vérvörös égbolt – 5/2,5 az alapötlet érdekes, ahogy a való világba vámpírokat helyez, de a látvány szegényes.

https://www.youtube.com/watch?v=U8M_1eyrBtQ

Gone for Good

mini sorozat

Eltűnt barátnőt kereső, múltbeli rejtélyre új szemszögből néző.

Guillaume rajongott a bátyjáért, és szerelemmel szerette a szomszéd lányt, aki egy barcelonai munka után szakított vele. Még kereste a helyét, és a bátyja biztatta, hogy kezdjen valamit a zenei tehetségével. Az éjjel zajra ébredt, és ahogy kimerészkedett, nem csak azt látta, ahogy a bátyjára lőnek, hanem a szeretett nőt holtan agone_for_good.jpg medencében. 8 évvel később már elfogadta a történteket, hogy nem tud változtatni a tragédián. Szociális munkás lett, és a szerelme, Judith igent mond a lánykérésre. A nőnek másnapra azonban nyoma vész, már csak a holtteste kerül elő. Túl sok a hasonlóság a régi esettel, és egy baráttal Guillaume a rejtély nyomába ered. Rá kell jönnie, mennyire keveset tudott a szeretett nőről, és hogy a bátyja sem volt olyan ember, aminek a kisöccseként látta.

Harlan Coben lassan a Netflix házi szerzője lesz. Már szinte várom, hogy jön a bejelentés, hogy készül egy Myron Bolitar sorozat. Erre egyelőre még várok, viszont a Gone for Good már az ötödik mini sorozat, ami a szerző regényén alapul. Nekem különben a harmadik, amit láttam és középre is helyezném el. Az erdő nagyon nem tetszett így utólag, annál jobb.

Az számomra jelentett egy kis pluszt, hogy ez a regény magyarul még nem jelent meg, így nem is olvastam. (Ok, rövidítve kijött, de úgy nem olvasok regényeket. Nem értem, mi a jó abba, ha meghúzzák a regényt és egy szerkesztett, rövidebb verziót adnak ki belőle.) Nem tudtam előre, ki és miért ármánykodott és mi lesz a történet vége.

Ennek ellenére igazi meglepetés élményben nem volt részem. Már annyi történetet olvastam és láttam Coben tollából, hogy ezeket a fordulatokat vártam. Hogy is fogalmazzam meg? Nem tudtam előre, mi lesz a vége és ki a rossz, miért. De amikor kiderült a végén, déjá vu érzésem volt, valahogy olyan, mint a többi történetében.

Ami a legjobban lekötött, az a család kiderülő múltja. Nem a bűnügy, hanem sokkal korábban: hogyan vált a két fiú olyanná, amilyenek? Ahogy Fred az apjuk céltáblája volt, és a nagy erőltetéssel ő indokolta minden törését, kisiklását. Ez nem menti fel Fredet sem a tettei alól, de érthető lesz, hogyan vált annyira mássá, mint az öccse. Miért dobta félre az olimpiai álmokat is egy annyira más életért.

Talán érezni ebből, hogy ebben a sorozatban most a mellékszereplők kötöttek le jobban. Az egyik Fred, akinek nem csak az apjával, de az öccsével is törött a kapcsolata. Mert, ha kimondja, ha nem, ha az apa csak az egyik gyerekét veri és követel tőle, az akaratlanul is irigy lesz a másikra, akinek mindezt nem kell elszenvednie. Még akkor is, ha nem egyszer ő állt be bokszzsáknak, hogy a férfi ne a kisebb fiát üsse. A másik Fred régi barátja, akivel a szülők elvitették egy halálesetért a balhét. Ott megint szépen kijött, hogy a szülők bűnei hogyan szállnak vissza a gyerekre, és a tehetség, az ártatlanság hogyan válik sötétté.

Guillaume simán untatott. A túl jó fiú. Aki mindent megbocsát. Aki helyesen dönt. Ami benne izgalmas lehetett volna, azt nem láttuk. Pl. azt, hogy direkt hogyan tudott vak lenni arra, hogy a bátyja milyen körülmények között élt otthon, milyen társaságba keveredett. Túl naiv, túl jóhiszemű – annak ellenére, hogy szociális munkásként több mindent látott az utcán.

Judith sem volt szimpatikusabb. Már eleve az, ahogy és amiért Guillaume közelébe ment, majd ahogy a sorozat elején távozott.

Az is igaz, hogy maguk a színészek sem voltak szimpatikusak. Idősebbnek tűnnek a filmbéli koruknál és semmi eye candy faktor nincs bennük. Nem mintha ez lenne a döntő, de pl. Finnegan Oldfield már ránézésre egy világfájdalom.

Egyszer meg lehetett nézni, Coben nem olvasóknak a csavar is ülni fog, de miért nem találtak elfogadhatóbb színészeket?

 

Gone for Good – 5/2,5 a történet elment, Coben thriller a szokott fordulatokkal – a színészek ellenszenvesek.

https://www.youtube.com/watch?v=-DUc1otr9XE

süti beállítások módosítása
Mobil