Békét fenntartani igyekvő, kutatós, szörnyes.
A világban viszonylagos béke uralkodott. Két alfa nem létezhet egyszerre, ezért Kong a Koponya-szigeten él bezárva, és dr. Andrews a nevelt lánya segítségével igyekszik kommunikálni vele. Ám Kong nem díjazza a bezártságot. Godzilla a tengereket járja, majd minden előzmény nélkül támadásba lendül. Az Apex egy energiaforrást kutat, mellyel kiüthetnék Godzillát. Ehhez le kell menniük a Föld belső magjába, és dr. Lind egy őrült ötlettel áll elő: használják Kongot vezetőnek. Már a kezdőponthoz eljutni is veszélyes: azzal felfedik Godzilla előtt, hogy Kong él, és a harc elkerülhetetlen lesz. Közben Madison meg van győződve róla, hogy Godzilla nem véletlenül támadt egy titkos Apex intézményre. Egy összeesküvés-elmélet hívővel és egy barátjával nyomozni kezdenek, mit rejteget a cég.
Mielőtt nekikezdtem a filmnek, magamban listáztam kicsit. Az új érában volt már egy King Kong mozi, és talán 2 Godzilla is. A szomorú az, hogy mindegyiket láttam is, de nagyon nehezemre esett összeszedni az emlékeim, melyikben mi történt. Nem voltak éppen emlékezetesnek mondhatóak.
Pedig már ott tart ez a franchise, hogy vonják össze a dolgokat. Univerzummá lett formálva, és folytatólagosak a filmek. Ez eddigiek közül ez leginkább. Hála égnek azért az ismerős szereplők hoztak vissza emlékeket, és nem vesztem el abban, hogyan állt fenn a jelenlegi status quo a film világában.
Tisztában vagyok azzal is, hogy ez nem egy olyan film, amit komplex történetért vagy valami okosságért néz meg az ember. Godzilla és King Kong egymásnak esik – ennyi. Kb. mint a Tűzgyűrű vagy a Transformers a nagy akciójeleneteivel. Csak éppen nekem több kell a szórakoztatáshoz, mint hogy két CGI szörny egymásnak essen.
Úgyhogy az olyasmiket tudtam értékelni, mint a korábban megismert szereplőknek a további sorsa, ahogy tovább kezdték gondolni, mi változott meg a világban az Alfák visszatérésével. Azt nagyon emberi jellemzőnek érzem, hogy nem bírják békén hagyni a természetet, mindenképpen le akarják győzni, aztán maguk alkotják meg mind között a legnagyobb szörnyeteget. Hiszen ebben a filmben színre lép a Mechagodzilla, amelynek szintén megvan a maga rajongótábora a Godzilla univerzumban.
Azon még merengek, hogy Vernétől kölcsönözve a Föld mélyén megbúvó másik világ mennyire nyerte el a tetszésem. Tudományosan nagy badarságnak hangzik, de látványra korrekt. Sajnáltam is, hogy annyira össze van csapva, és milyen minimális szerepe lesz a filmben. Ha már beletették, több mindent is ki lehetett volna hozni belőle.
De, a film a látványról szól, és azt végig szállítják is. Nem titok, hogy nekem ez a Godzilla nem szimpatikus. Ronda, gyíkszerű – Kongot sokkal szerethetőbbnek találtam, az értelmességéről nem is beszélve. Még sajnálni is tudtam, mert ő szenved attól, hogy egyedüli óriásmajom. Godzilla az ilyesmikre magasról tesz, szörnyszerűbb. De mindkét lény egészen profin néz ki, és korrekt akciójeleneteket készítettek velük. Látszik, hogy volt pénz, amiből készült a film. Annyira nem éreztem műnek, mint lehetett volna. Az még tetszett is, amikor a végén színre lép a Mecha és az alfák megtanulnak szövetséget kötni.
A színészekkel a bőség zavara a helyzet. Új szereplők, visszatérő karakterek, több síkon elbeszélt történet. Nem az igazi, de ahogy sokadszorra írom, itt nem a látvány a lényeg.
Látványos, szörnyes popcorn mozit vártam, azt is kaptam, én elvoltam vele.
Godzilla vs. Kong – 5/4 az egyik felem szerint gagyi, de jól néz ki és egész jól összeboronálták az eddigieket.
5: A rémület háza – vidékről költözik fel a család a fővárosba. A család sok tekintetben idegenkedik a várostól, de az apa szerint itt lesz megélhetés és jövő a gyerekeknek. A kamaszlánya, Amparo a szerelmét kellett hátrahagyja, és visszamenne hozzá. Azonban nem a lány titka az egyetlen: maga a lakás is nyomasztó múlttal és ijesztő jelennel bír.
meg akarja törni a démoni kört.
életéért kell, hogy küzdjön.
végződő történetekkel van tele, mintha valaki áldozatokat szedne benne. A dada szerelmes lesz itt, ugyanakkor az igazság nyomába is ered és meg akarja menteni a gyerekeket innen.
tehetségesebb, mint a testvére. Őt már felvette a Juilliard, népszerű az iskolában, a legjobb tanárt kapta és van egy helyes barátja is, aki fülig szerelmes a lányba. Juliet irigy rá, keményen dolgozik, de nem tud a nővére nyomába érni. Egy napon megtalálja annak a lánynak a jegyzetfüzetét, aki egy versenyen le tudta győzni Viviant, de aztán öngyilkos lett. Egy darab van benne, amit Juliet le is játszik. Majd azt veszi észre, a napló különös rajzai visszaköszönnek az életében. Képes a testvére ellen fordulni, és a sikerért bármit megtenne. Késő, mire ráébred, mindez mibe kerül neki.
találnak? De akkor miért ébredt fel? Nem ismeri még a saját nevét sem. A számítógép tájékoztatja, hogy meghibásodás történt, és a levegő nagyja oda. Alig 1 órája van, talán annyi sem és meg fog fulladni. A nőnek nagyon kevés eszköz áll rendelkezésre, és még az emlékei hiányával is küzdenie kell. De nem adja fel – mivel a kapszulát nem tudja kinyitni, meg kell szereznie a kódot vagy segítséget kell hívnia. A számítógépen keresztül kezd el adatokat keresni, telefonálni, és ahogy az emlékei jönnek vissza, egyre inkább tudja, mekkora nagy a baj.
John Kelly osztagára otthon támadnak rá. Lesz, akit lelőnek a kocsijában, akit elcsapnak, miközben kivitte a szemetet. Johnra éjjel mennek rá, de a férfi rossz alvó és nem volt a hálóban. A támadók nagyját leszedi, de maga is súlyosan megsérül. A nagy trauma azonban az, hogy a terhes feleségét agyonlőtték.
műveletekért felel. Kiszedi belőle a negyedik merénylő nevét, majd megöli. Ezért börtönbe kerül, de a kormánynak kell, amit megtudott. A negyedik merénylő ráadásul ismert terrorista, akit a CIA halottnak hitt. Nem hagyhatják életben, ellenakciót szerveznek.
szembesülnek azzal, hogy a merénylő sem a tervező, csak egy bábu a táblán. John halálát megrendezik, így ő az igazi felelős nyomába eredhet Washingtonba. Visszajut a miniszterhez, aki el is mondja, miért csinálta. Kell egy ellenség, aki ellen összefoghat a nemzet. Ha nincs ilyen, egymásnak esnek az emberek. John végez vele, majd elmehetne új életet kezdeni.
Jeromos ki nem állhatja egymást. Hosszú évekkel később mindkét király megparancsolja a gyerekének, hogy készüljön, házasodnak. Aneta annyira ellenkezik, hogy az apja kitalál egy trükköt. Eljátsszák, hogy az ördög elrabolta a hercegnőt, és a frászt hozzák a hercegre, aki így visszavonja a lánykérést. Két dologgal nem számolnak: hogy a pokolba is lejut a pletyka, és Lucifer szemet vet valóban a lányra, aminek a menyasszonya nagyon nem örül. A másik, hogy Aneta és Jeromos is megszöknek, álcában összetalálkoznak és…
