Minden napra egy film

Minden napra egy film

Rodeó és Júlia

2020. április 23. - BBerni86

Lovas, szerelmes, vidékre költözős.

Karen több, mint 20 éve nem járt a farmon, melyen született és felnevelkedett. Még az apja temetésére sem tudott elmenni. Most azonban kénytelen hazamenni: rendbe kell tennie a farmot az eladás előtt, és az írás sem akar menni neki. Viszi magával a kamasz lányát is, aki nehezen viseli, hogy a barátai nélkül kell töltenie a nyarat. A 4_23rodeo_es_julia.jpgbirtokon sok a munka, és a helyi ügyvéd is rossz híreket közöl: a végrendelet még nincs meg, és Karen apja szóban a birtok felét Hughnak ígérte, amiért jó 20 éven át segített neki a fenntartásban. Karen és Hugh nem jönnek ki jól: mielőtt Karen New Yorkba ment, jegyesek voltak. Minkettejükben maradtak tüskék, és egyik sem akar engedni. Hugh neveli az öccse megárvult fiát, akire Juliet, Karen lánya egy rendezvényen felfigyel. A nagyapja Rodeó nevű lovát nagyon szeretné megtartani a lány, ehhez meg kellene nyernie egy lovas versenyt nyár végén. Monty lehetne a tökéletes trénere, és a titokban tartott edzések közben a fiatalok kezdenek egymásba szeretni is.

A limonádé romantikus filmek tipikus példája. Azt nem fogom az előnyére írni, hogy anya és lánya szerelmi történetét is követhetjük, mondhatni egy áráért kettőt. Ahhoz mindkettő túlzottan tipikus és kiszámítható.

Az első pillanattól nyilvánvaló, hogy Karen és Hugh azért nem bírnak kijönni egymással, mert a harag alatt ott vannak még a szerelmük szikrái is. Még akkor is, ha több, mint 20 év eltelt és Karen túl van egy váláson és más férfitól született gyereke. (Ennek is megvan a logikus oka: ha Juliet Hugh lánya lenne, nem jöhetne össze az unokatestvérével. Így viszont Monty nem a rokona.) Mesének is érzem, ahogy visszaváltanak szerelmesbe. Ugyan sokáig elhúzzák a viszályt a készítők, de amint kibékülnek, úgy felgyorsulnak az események, hogy nem akartam hinni a szememnek. Az egyik percben még ölik egymást, aztán meg házasodni akarnak egyből?

Juliet és Monty története meg kamasz szerelem első látásra a tiltás bukéjával. Karen hallani sem akar arról, hogy a lánya Monty közelébe menjen, a nagybátyja miatt. Nekik nagyon nem is kellett szerelmi szálat írni, bonyodalom nélkül és kezdeti vonzalomból lesznek nagyon hamar pár, ha eleinte csak titokban is. A konfliktus meg annyi, hogy a lány anyjának is be kell látnia, hogy nem tilthatja el őket egymástól a saját múltbeli sérelmei miatt, amihez a kamaszoknak semmi közük sincs.

Annak ellenére, hogy mennyire limonádé és nem éppen intelligens a film ezen vonulata, a hangulata jó. Kellemes, súlytalan, szórakoztató. Ez sok mindent jóvátesz a cselekményből.

A lovas részek. Ezzel már nagyobb bajban vagyok. Annak ellenére, hogy ott a címben a ló, nem a verseny és a lovaglás a lényeg. Maga a hordókerülő verseny alapötlete is béna. Most komolyan, 4-5 hordót kell körbe lovagolni? Elsőre nem is hittem a szememnek, hogy ennyi az egész. Talán csak 1 edzős jelenet van, és a verseny sem sikerült izgalmasra, ahhoz túl egyszerű a hordók kerülgetése.

A lovakat viszont szeretem, így még ennek a kis jelenlétnek is tudtam örülni. Egyszerűen jobb attól a film, hogy lovagolnak benne.

Kezdjem, vagy ne a címet? Érthető, mi akar lenni benne a poén, de nem tudok nevetni rajta. Már csak azért sem, mert Juliet Júlia lett. A Rodeó és Juliet, ahogy a filmben hívják a lányt, már emészthetőbb lett volna. Plusz, Rómeó itt nem is Rodeó, hanem Monty. De mindegy, nem húzom ezen fel magam.

Ennél jobban tudott irritálni, hogy Hugh és Monty haja is vállig érő. Ha pár évtizeddel korábban játszódna, talán. De napjainkban… végig szúrta a szemem.

Agyilag nem tudom értékelni, de érzelmileg kellemes limonádé, egyszer nézhető.

 

Rodeó és Júlia - 5/3 hangulatos, de nem egy komoly vagy okos darab. Olyan limonádé, ami simán kellemes.

https://www.youtube.com/watch?v=VkPN3t22KDw

Az esküvői vendég

Menyasszonyt szöktető, menekülős, hagyományokkal szembeszálló.

Jay különös szakmát választott magának. Most éppen Pakisztánba utazik, ahol egy esküvőre megy el. Autót, fegyvert szerez, megtudakolja, merre vannak a családtagok és a menyasszony. Az éj leple alatt aztán betör, és fegyverrel magával hurcolja az arát. Később elmondja, mi a dolga. Deepesh bízta meg, hogy jöjjön el a lányért és vigye el a találkozási pontra, ahol átveszi a helyét. Felajánlja, ha nem akar a fiúval szökni, kiteszi egy 4_22az_eskuvoi_vendeg.jpgbuszmegállóban és még visszaérhet az esküvőjére. Samira azonban nem akar férjhez menni, ez a szülei által elrendezett frigy lett volna. Az ő szerelme Deepesh, akivel együtt akarnak megszökni. A Jay által megsebesített biztonsági őr azonban nem élte túl a sérülést, és Deepesh megijed. A találkozóra sem megy el, és telefonon azt kéri, Jay vigye vissza a lányt az esküvőre. Samira azonban nem törődik bele ilyen könnyen az eseményekbe, akar legalább egy személyes találkozót. Ott pedig elszabadulnak az indulatok, és a két alkalmi útitársnak már cinkosként kell együtt elszöknie.

Nem mindig van kedvem elmerülni egy a mienktől eltérő kultúrában, de most megfelelő hangulatban kapott el ez a film. Talán jobban le is kötött, mint tette volna egy más alkalommal.

Maga az alapja az, ami feszültséggel teli és drámai. Jobban, mint a később mutatott konfliktusok és fordulatok. Samira és a családja évekkel korábban elhagyta Pakisztánt, a lány Angliában nőtt fel és gyógyszerésznek tanult. Nyugati a viselkedése, beilleszkedett. A család azonban gondolt egyet, és hazakényszerítik a lányt egy elrendezett házasságba. Miért teszik ezt? Miért engedik másként felnőni, ha aztán hagyományos mohamedán feleségnek adják egy szinte ismeretlen férfinak? Itt nem az anyagiak voltak az indok.

Ez volt az a helyzet, ami mozgatta az agytekervényeimet. Nem először látok filmen olyat, hogy egy szigorúbb társadalomból és hagyományokból érkező személyt elengednek, hagynak szabadabban élni, aztán mégis ilyen sorsot szánnak neki. Nem tudom megérteni. Ez az oda-vissza váltás: Nyugat – Kelet – Nyugat – Kelet. Ez az, ami megfogott, és ami mégis gyenge pont a filmen. Hiszen pont azokat a kérdéseket nem is próbálja megválaszolni, amelyek érdekeltek volna. Nincs válasz arra, miért.

Helyette egy kis romantikus thriller kerekedik, melyben az együtt menekülő páros elkezd érzelmeket táplálni egymás iránt, melyben illegális kereskedelmet folytatnak, és igyekeznek megtéveszteni az üldözőiket. Nem tudott érdekelni, hogy mi lesz a sorsuk. Eleve nem is igen ismerhetjük meg őket, mert vagy titkolóznak egymás elől is, vagy megtévesztik a másikat is. Így nehéz bármelyikük karakterét szimpatikusnak találni: legalább próbálkoztak volna azzal, hogy az ő életükben megválaszolnak pár miértet. Jay miért ezt csinálja? Ki tudja. Samira érzett bármelyik fiú iránt tényleg valamit? Ki tudja. Lehet ilyen helyzetben valakihez fordulni, ha akaratod ellenére férjhez ad a családod? Ki tudja. Túl sokszor ez a válasz.

A szerelmi szál olyan harmatgyenge, hogy nem kárpótol a hiányzó válaszokért és indítékokért. Se nem logikus, se nem szenvedélyes, még csak nem is izgalmas. Unalmas.

Ahhoz képest, európai szemmel mennyire egzotikus helyeken játszódik a film, nem éreztem úgy, hogy láttam volna bármit Pakisztánból vagy Indiából. Pedig az is fel szokott tudni dobni, ha a helyszíneiben látványos a film. Ez nem volt az.

Menthetné a színészi gárda is, de Dev Patel erre egyedül nem elég. Nem éreztem a kémiát a női főszereplővel, aki különben is irritált. Bár az is könnyen lehet, hogy nekem csak nagyon hiányoztak a motivációk, mind a tetteikben, mind a személyiségükben.

Az alaptéma miatt egyszer lekötött, de nem tartozik a jobb filmek közé.

 

Az esküvői vendég - 5/3 a történetben van lehetőség, de nem használták ki eléggé. Limonádé, de annak is gyenge.

https://www.youtube.com/watch?v=1NlJ_Q7EfDc

Idézzünk!

Néha muszáj nyitnod, vagy elrohan melletted az élet. (Ode to Joy)

 

(Diane az alternatív valóságban sem boldog, pedig ez volt minden vágya. Próbál rájönni, mi nem stimmel. Lucca nem is érti, min töri a fejét.)

  • Az igazság egy egyenlet.
  • Milyen egyenlet?
  • Igazság egyenlő törvény, szorozva a korszellemmel. A törvény önmagában nem állja meg a helyét. A korszellemnek is a te oldaladon kell állnia. (The Good Fight)

 

(Újabb bölcsesség egy tapasztalt szülésztől. A Pearson pár gyászában hozzá fordult, és megint megtalálta a megfelelő szavakat.)

Az a dal... boldoggá tett, majd elszomorított, és megint boldoggá. Az emberi lét minden elemét összefoglalta az a dal. A kórházak is ilyenek, tudják. Bizarr épületek, ahol az emberek átélhetik a legnagyobb örömöket, illetve a legnagyobb tragédiákat is. Mindezt egy helyen. Szerintem az a titok, hogy ne próbáljuk meg szétválasztani az örömöt és a bánatot. Hanem engedjük, hogy velünk maradjanak. Tudják, hagyjuk őket közösen létezni. (This is us)

 

(Jake többet tud meg a családjáról, ami nem feltétlenül lelkesítő gyerekáldás előtt.)

  • Csak remélheted, hogy lányod lesz. A Peralta-apák nem jönnek ki jól a fiaikkal.
  • Ez nem igaz. Nézz csak ránk! Sose volt ilyen jó a kapcsolatunk. Idén még a szülinapom hónapjára is emlékeztél.
  • Most jól elvagyunk, de őszintén szólva valószínűleg kérészéletű lesz.
  • Ezt jó tudni.
  • Ez már csak így megy. Családi átok. Tízéves korod óta nem beszéltem az apámmal. Az ő apja a világkiállításon hagyta el őt. Az ő apja azután szökött Amerikába, hogy kútba fojtotta az ő apját. (Brooklyn Nine-Nine)

 

(A tréner fia félve indul az első nagy lovas versenyére, de az apja megvigasztalja.)

  • Nem tudok semmit.
  • Figyelj! Minden zsoké így érez a Melbourne Kupa előtt. De esély mindig van. Ez csak szerencsejáték. Semmi köze a lovagláshoz. Csak az számít, milyen esélyt adsz magadnak. (Ride like a girl)

 

(Amikor a lehetséges szörnyre mennek vadászni, a gyerekkori barátok, az író fekete srác és a rendőrré lett fehér, próbálják oldani a feszültséget. A rendőr pluszban szkeptikus a szörnnyel kapcsolatban.)

  • Valószínűleg én vagyok az első fekete, aki azt mondja egy rendőrnek, hogy nagyobb biztonságban érzi magát attól, hogy a zsarunál fegyver van.
  • Nem is tudom, haver. Nem hoztam ezüst pisztolygolyókat. (Into the Dark)

Seveled

Kapcsolatot hazudó, szerelmes, családi titkos.4_21seveled.jpg

Gergő filmkritikus, aki most lett 40 éves. Élvezi az életét, miközben keresi az Igazit. Nem akar sokat: csak legyen szép, művelt, hasonló ízlésű a nő. Mivel könnyen hódít, jelentkező bőven akad a szerepre, de a férfi mindenkiben talál valamit, ami nem tetszik és továbbáll. Az anyja már nagyon nagymama szeretne lenni, és a fia bele is fáradt már az állandó családalapítási sürgetésbe. Amikor azonban a szívbeteg anya a kórházban a halált várja, egy kegyes hazugsággal akarja megkönnyíteni neki a távozást. A szomszédjába költözött, terhes Sacit kéri meg, hogy játssza el a menyasszonyát, aki az ő gyerekét várja. Emma nagyon boldog az unoka hírére, a szívműtétet is jól viseli. A fia és Saci viszont a hazugságban ragadnak: Emmát nem lehet felzaklatni. A lakásból kitett Sacinak szállás is kellene, és mivel ő játssza a menyasszonyát, Gergő kénytelen befogadni a nőt. A kényszerű együttlét pedig nem várt fordulatokat eredményez.

Romantikus komédia némi csavarral. Nem mondhatni, hogy sok olyan film vagy sorozat beugrana, amiben egy mástól terhes nő és egy férfi egymásra találna. Mivel nem régen néztem a Money Heist első évadát, abban volt ilyen, és még be is ugrott. Más azonban nem jut eszembe. Ha már megvan a gyerek, olyan film akad több is. Terhes romantikus nem.

Azért hálás is vagyok, hogy ez a film nem a terhes poénokra helyezte a hangsúlyt. Volt már olyan komédia, amiben a terhes nő visszatérő poénja – ami inkább irritált, mint komikus volt –, hogy sűrűn kellett WC-re mennie, és ezt rendszeresen be is jelentette. Itt ennél igényesebbek voltak az írók és a készítők.

Inkább az olyan helyzetekre tették a súlyt, ahol az derül ki, Gergő és Saci mennyire más környezetből származnak, és ez milyen vicces helyzeteket szül. Ez sem az a nagyon nevetős kategória, de sokkal élvezhetőbb, mint a fentebb említett eset lett volna. Vagy, Emma miatt kell kavarni – és ez okoz kellemetlen, helyenként vicces helyzeteket.

Romantikus filmként sincs túlírva a történet. Saci és Gergő totál ismeretlenek egymásnak, és annyira mások, hogy nem lehet azt mondani sem, hogy kedvelnék egymást. Elviselik egymást, kényszerből. Aztán látjuk, ahogy elkezdik leereszteni a páncélt, és tényleg beszélgetnek. Megismerik egymást: mit szeret a másik, milyen álmai és félelmei vannak. Kicsit úgy is éreztem, előbb lesznek barátok, mint szerelmesek. Ez kifejezetten szimpatikus megoldás volt.

Azt is díjaztam, hogy kis kerettörténeteket kapunk a környezetükben élőkről is. Ahogy Emma és Gergő egyik szomszédja egymásra találnak. Hedvig doktornő kalandja a markolóval és szerelme egy olyan férfival, aki felismerte, mire van szüksége a nőnek. Gyakran ezeken jobban tudtam mosolyogni, mint a fő szálon, de ezek könnyedebbek és egyszerűbbek is.

Küllemre semmi különös nincs benne, de egy romantikus komédiában nem is szokott lenni. Budapesti környezet, sok szín. Kellemes, nézhető, és felesleges ennél többet keresni benne. Azért, egy volt, ahol magasabbra lehetett volna célozni. Gergő ikonja lehetett volna egy létező, valóban ikonikus színész is. Akkor egy menő cameó befért volna. De emiatt nem veszített a film semmit az értékeiből.

A szereposztás különben teljesen rendben volt. Mészáros Bélának jól állt ez a szerethető, helyét kereső nőcsábász. Básti Julit is nagyon bírtam az anyjaként. Tenki Réka a Budapest Noir utóhatásaként nem éppen szimpatikus a számomra, de Saci karakterét meg tudta kedveltetni velem. A mellékszereplőket is érdemes figyelni, akadnak köztük ismerősök – jelentős színészek és népszerű sorozatsztárok vegyesen.

Kellemes meglepetés volt ez a film, egy vállalható komédia.

 

Seveled - 5/4,5 meglepett, de viccesnek találtam és a szereplőit is megkedveltem. Ez most tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=4wtPYNyIdYE

5 film, amit látnod kell

Lovak, vol.2.

f5_38.jpg5: A suttogó – Annie kemény üzletasszony, aki a lovas balesetet szenvedett lányáért mindenre kész. Rávesz egy suttogót, hogy gyógyítsa meg Grace lovát, és a helyszínre utazva a lányával lassan elindul a terápia. Ahogy Grace egyre jobban van, Annie egyre jobban beleszeret a férfiba. Ám van, amit nem lehet feladni és újrakezdeni.f4_44.jpg

4: Pata-csata – egy viharos estén az átutazó cirkusz egy kisállatot elveszít. A zebra kölyök szerencsére egy farmon otthonra talál. A háziállatok közt nő fel, és ő is azt akarja, amit a lovak. Versenyezni. Van egy kamaszlány, aki hisz benne. Csíkos ráadásul gyors is. Elkezdik leküzdeni az akadályokat, hogy a zebra versenyezhessen és f3_47.jpgnyerhessen.

3: Az álmodó – Ben sikeres tréner, ám az egyik lova bukik, eltöri a lábát. Ben azzal a céllal viszi haza, hogy meggyógyítja és tenyészkancának még tudja használni. Az élet azonban újabb fordulatot hoz, a meddő állat nem lehet tenyészállat. Ben lánya azonban védeni akarja kedvencét, és ő ébreszti rá az apját, hogy még bajnok lehet az állatból, visszatérhet és nyerhet.

2: Hidalgo – Frank egykori katona, aki nem tudja túltenni magát azon, amit a f2_47.jpgseregben látott. Ahogy az indiánokkal bántak. Lóversenyzésből, cirkuszi fellépésekből él. Amikor meghívást kap a híres sivatagi versenyre, a legtöbben kinevetik az indián lovával együtt. Frank és lova azonban bizonyítják, hogy nem a vérvonal teszi a bajnokot.

f1_45.jpg1: A menedék 1-2 – Mika városi kamasz, akit az anyja távol tart a nagyanyjától. Ezen a nyáron azonban hozzá kell mennie a lánynak, készülnie a vizsgáira. A lányt azonban jobban érdeklik a lovak, különösen egy. Mire a család észbe kap, Mika már bajnokokat megszégyenítően lovagol, és ő lehet a kulcs a lovasiskola megmentéséhez. A lányt azonban soha nem a bajnokká válás hajtotta, hanem az állatok szeretete. Így rá lehet számítani akkor is, amikor az erdőben feltűnik egy fehér ló és egy különös fiú.

Amerikai nő

Családot összetartó, megélhetésért küzdő, eltűnt személyes.

Debra még maga is gyerek volt, amikor 16 évesen megszülte a lányát, akinek az apja már az előtt elhagyta őket, hogy egyáltalán kézbe vette volna a kicsit. Az anyjával és nővérével szemközt lakik most is, nincs szerencséje a 4_20amerikai_no.jpgszerelemben, de a lánya mellett kitart. Együtt nevelik Bridget kisfiát is – hiszen a lány, anyjához hasonlóan kamaszként lett anya, és az ő gyermekének az apja sem vállalt több felelősséget. Bridget azért igyekszik kibékülni Tylerrel, egyik nap meg is kéri az anyját, vigyázzon addig a kisfiúra, amíg Bridget beszél a fiúval. Ám Bridget nem érkezik másnap sem haza. A rendőrség eltűnt személyként kezeli, keresőcsapatot szerveznek, de nem akadnak a nyomára. A családja segítségével Debra neveli fel az unokáját, és miközben szakmát tanul, egyik rossz kapcsolatból tart a másik felé. A nővére próbál segíteni, és ismerteti össze saját férje egyik kollégájával, Chris-szel. Ám, ahogy Debra életében lenni szokott, a boldogság nem lesz tartós.

Mit mond nekünk a cím? Milyen egy amerikai nő? Nekem nem ez ugrana be, inkább valami csajos komédia. Ugyan a Szex és New Yorkból csak az első filmet láttam összesen, de ha azt hallom, hogy Amerikai nő, nekem Carrie és barátnői villannak fel a szemem előtt.

Ez viszont egy teljesen más történet és karakter. Komédia nincs benne szemernyi sem, ez egy több szintes dráma. Egy asszonyé, aki 33 évesen már nagymama. Aki próbál boldogulni, tulajdonképpen helyt is áll, amennyire a lehetőségei engedik. De ez lenne az amerikai nő? Hátrányos helyzetű, mindenféle gonddal és nyomorral? Valamiért nem hiszem, hogy annyira általánosítható lenne ez az amerikai címke a szinte mélyszegénységgel.

Pedig a történet maga nem rossz, csak a címválasztás irritál. Debra drámája komoly, és az élet rendszeresen kibabrál vele. Mintha azzal, hogy mutatós nő, már meg is lett volna az ítélet, ami elől nem menekülhet. A férfiak akarják, aztán kihasználják. Még az egyetlen rendes barátjáról is ki fog derülni, hogy neki is megvannak az olyan hibái, amelyeket a nő nem tud és nem is akar megbocsátani neki. Vagy attól lenne ő az amerikai nő, hogy feminista vonalon haladva végső soron magának kell mindenért megküzdenie és felelősséget vállalni, akinek rá kell jönnie, hogy saját erőből többre jut, mintha férfiaktól várna bármit is?

Annak ellenére, mennyire komoly trauma az életében Bridget eltűnése, a filmben ez a vonal nem visz a krimi felé. Sokkal inkább azt látjuk, hogy az unokája kedvéért hogyan áll talpra és épít maguknak biztosabb életet. Tanul, jól neveli a srácot, és soha nem feledi a lányát sem, akinek a megtalálásáért már többet nem tud tenni, de az emlékét életben tartja.

A család sorsa lekötött, elnéztem a filmet is, de végig volt egy olyan érzésem, hogy valami hiányzik. Mintha minden érzelem hatásfoka le lenne csavarva. Bridget elvesztésének fájdalma, majd amikor kiderül, mi történt vele – akkor sem éreztem úgy, hogy ebbe bele kellene szakadnia a szívnek. Ahogy a szerelmi rész nem olvasztott meg, a dráma sem ütött szíven. Még szinte az érzelmileg legerősebb rész az volt, hogy a testvérek mennyire össze tudta tartani. Talán piszkálták egymást és megvoltak a maguk bajai, de senki nem állt úgy Debra mellé, mint a nővére. Az példaértékű volt, ahogy átsegítették egymást a mindennapokon, és ott voltak egymásnak jóban-rosszban.

A szereposztás nem sztárokkal teli, de elég ismertek a fontos szereplők belőle. Sienna Miller lett Debra, a nővére Christina Hendricks (a Mad Man bögyös titkárnője talán a legismertebb szerepe). Aaron Paul érkezett a megbízható barát szerepére, Bridget pedig az énekesnőként is ismert Sky Ferreira lett. Miller még kicsit talán túl is játssza, de a családi kémiát jól összehozták.

Van olyan, hogy limonádé dráma? Ez körülbelül az. Egyszer érdekes, de annyi elég is belőle.

 

Amerikai nő - 5/3,5 karakterdrámának elment, érdekelt a főszereplő sorsa, de a thriller vonala nem ütött.

https://www.youtube.com/watch?v=mkR735JCGe8

Várható heti megjelenések

MOZI:

Továbbra is marad a TV és a Netflix. Kezdem magam szánalmasnak érezni attól, hogy hiányzik a mozi. Azért a Netflix mellett még ki tudok tartani. Neki kellene állnom a Locke&Key-nek.

 

DVD:

  • Bad Boys 1-3 díszdoboz
  • Jumanji - A következő szint (Annyit csúszik, hogy majdnem biztos vagyok benne, hogy jövő héten is ide tudom írni.)

Ride like a girl

Családos, lóversenyes, történelmet író.

Paddy Payne életében két nagy szerelem volt: a lovak és a felesége. Fiatalon marad özvegy, 10 gyermekkel: 18 és fél éves kor közöttiekkel. A lovak lesznek azok, melyek az egész családnak szenvedélyt és megélhetést 4_19ride_like_a_girl.jpgnyújtanak, ami miatt a szokottnál is erősebb a kapocs közöttük. Mindenki lovagol, a legtöbben zsokék és trénerek lesznek. A legkisebb gyerek, Michelle megszállott zsoké. Annyira lovagolni és versenyezni akar, hogy ezért imádott apjával is képes összeveszni. Az egyik nővére egy versenyen bukott, és belehalt a sérüléseibe. Utána Paddy mindent megtett, hogy Michelle-t otthon tartsa. De a lány bepakolt, elment és versenyezni kezdett. Mikor kezdett befutni, bukott. Súlyos agysérülése van, járni is újra kell tanulnia, de már akkor az érdekli, mikor ülhet újra lóra. A család a lány mellé áll, akit a kitartása az ország legnevesebb versenyére is bejuttat. A Melbourne Kupát nő még nem nyerte meg, de ez Michelle számára csak egy adat, nem előrejelzés.

Igaz történet alapján készült, ezt hamar le kell szögezni. Így ebben a filmben nincs meg az a gördülékenység, amit sok lóversenyes filmben megtalálunk. Annak a története, hogy Michelle Payne karrierje hogyan alakult a Melbourne Kupáig, a drámát legfeljebb családi szinten találjuk meg benne, és nincs szerelmi szál sem, amin azért meglepődtem.

A középpontban két karakter van, nem meglepően őket játsszák sztárszínészek. Michelle Teresa Palmer lett, aki nem éppen a nagy színészi talentumáról híres, de itt elnéztem. Igazából sok érzelmet nem is kellett kimutatnia: ingerült vagy mérges, amikor nem lovagolhat és boldog mosoly, amikor igen. Az apját Sam Neill keltette életre, sokkal meggyőzőbben. Neki az is simán megy, hogy kerítést szerelve, egy rádiót hallgatva szavak nélkül, csak a mozdulataival és arcának rándulásával jelezze az érzelmeit.

A család többi tagját nem ismert színész játssza, de sok szerepük nincs is. Nem is nagyon lehet megkülönböztetni őket, csak egy fiú tűnik ki a többiek közül, ő is csak azért, mert Down-szindrómával él együtt. Az ő kapcsolata a húgával kicsit jobban bemutatott, mint Michelle és bármelyik másik nővére vagy bátyja. Néha beszélgetnek, van benne egy esküvő, de azt már bajos lenne megmondani, melyik nővére lett zsoké helyett családanya.

Ok, egy ismerős arcra azért még bukkantam. Nem meglepő módon a lovak körül. Pontosan nem értettem, hogy mivel foglalkozik: övé a ló, vagy csak vezeti az istállót? Herceg, a Michelle számára tökéletes ló talán gazdája és egyben a férfi, aki alkalmazta a beteg Payne-t a lovai mellett. Sullivan Stapleton talán a moziban nem lett sikeres, de még emlékszem rá sorozatos szerepekből. (A 300 folytatását száműztem az agyamból.) Amikor feltűnt, és kedves volt a szindrómás fiúval, magamban elkönyveltem, majd ő lesz a szerelmi szál. Nem lett.

Ha több versenyt és lovaglást mutatnak, nem is bántam volna. De igazából kevés verseny van benne, talán még a Kincsemben is több volt, pedig ott nem az volt a kiemelt szál, hogy Kincsem melyik versenyről megy melyikre.

Ám lovakat szívesen nézek, így az sok mindenért kárpótolt. Hogy ennél sokkal jobb lóversenyes filmek vannak, amelyekben sikerült izgalmassá tenni a versenyzést. Mert itt nem. Jobban meg is tudták mutatni egy-egy ló karakterét, mert itt pl. Hercegről se tudtam meg sokat. Michelle számára szerelem volt első látásra, és ennyi.

Kicsit dokumentum jellegű helyenként, megmutatja a tényeket, de az érzelmeket ritkán éreztem mögötte. Neill hozta őket, meg a lovak szépek benne. Annak azért örültem, hogy a girl power/feminista vonalat nem erőltették, pedig benne van az is a filmben.

Az ausztrálok azonban szerették ezt a filmet, és jó sok AACTA jelölése is volt, ha díjat nem is sikerült nyernie. Nem bánom én sem, hogy láttam.

 

Ride like a girl - 5/3 egyszer érdekes volt, de a küzdelmeket kicsiben mutatja. A színészei viszont nézetik.

https://www.youtube.com/watch?v=QJTZsCG7kv0

süti beállítások módosítása
Mobil